E lapszámunkban Lukonits Ádám tanulmánya mutatja be és értékeli a 2015 őszén kibontakozott lengyel alkotmányossági válság főbb összetevőit.[1] Az egyik vetület az alkotmánybíráskodás korlátozása, amely az aktuális parlamenti többség és a lengyel alkotmánybíróság egymásnak feszülésében nyilvánul meg, hatalomtechnikai magyarázata pedig az, hogy a lengyel kormányzat rendszerszintű - de nem feltétlenül alkotmányos - átalakítások érdekében igyekszik visszaszorítani az alkotmányossági kontrollt. Legújabb fejleményként 2016. március 9-én megszületett az alkotmányvédő testület döntése az alkotmánybíróság eljárását korlátozó, 2015. december 22-én elfogadott törvényről,[2] amelynek számos rendelkezése alkotmányellenesnek bizonyult. A testület kimondta, hogy a vizsgálat tárgyát képező eljárási szabályok[3] a konkrét ügyben nem alkalmazhatók, vagyis adott ügyben a módosítás előtti eljárási szabályok keretei között kell gyakorolnia alkotmányban biztosított hatáskörét. Az az előírás, amely szerint a döntéshozatalban tizenhárom bírónak kell részt vennie, effektíve nem is érvényesülhet, mivel a döntéshozatal időpontjában csupán tizenkét érvényesen megválasztott alkotmánybíró van. A lengyel kormány válaszul az eljárási szabályok sérelmére hivatkozva elutasította a határozat közzétételét a hivatalos lapban, azzal az indokolással, hogy az nem kötelező ítélet, hanem pusztán állásfoglalás az alkotmánybíróság részéről. Ezzel a kormány mintegy felülbírálta az alkotmányossági döntést. E lépést - mint az európai jogállami követelményekkel és standardokkal merőben ellentétes reakciót - az Európa Tanács Velencei Bizottsága is elítélte az alkotmánybírósági döntés után két nappal közzétett véleményében.[4]
Az alkotmánybírósági határozat elemzése természetesen önálló tanulmányt is megér, terjedelmi okokból azonban az érvelésnek csak három aspektusát tekintjük át.[5]
1. A lengyel alkotmánybíróság mindenekelőtt leszögezte, hogy jogosult alkotmányossági vizsgálat alá vonni a saját eljárására vonatkozó szabályokat. Mi több, az ilyen ügynek prioritást kell adnia, mivel nem járhat el és nem hozhat döntést olyan szabályok alapján, amelyek alkotmányosságával kapcsolatban kétségek merülnek fel. Ha így tenne, veszélyeztetné a folyamatban lévő ügyek eldöntését, a jogkereső polgárok jogait és szabadságát, s végső soron a saját további döntéseinek a legitimációját.
- 67/68 -
A testület azonban nemcsak az eljárási szabályok felülvizsgálatát ítélte nélkülözhetetlennek, hanem azt is, hogy e vizsgálatnak a régi eljárási szabályok alapján kell végbemennie. Mivel az alkotmánybírósági döntés mindenkire kötelező és végleges, vagyis az alkotmány nem ad lehetőséget annak felülvizsgálatára vagy megtámadására az eljárási szabályok megsértése miatt, tehát az alkotmánybírósági határozat eljárási fogyatékosságai irreverzibilisek, így kiemelkedően fontos még az alkalmazásuk előtt felülvizsgálni a döntések alapját képező olyan eljárási szabályokat, amelyek alkotmányossága kétséges. Elfogadhatatlan, hogy ugyanazok a rendelkezések egyszerre jelentsék alapját és tárgyát is az eljárásnak. Ezzel a testület az eljárási alkotmányosság és az eljárási legitimáció mellett foglalt állást, és kizárta a vizsgálat alá vont módosító rendelkezések alkalmazhatóságát a konkrét ügyben. Érdemes felidézni, hogy a magyar alkotmánybíróság ezt az összefüggést figyelmen kívül hagyta a negyedik alaptörvény-módosításról szóló döntésében, vagyis a módosított alaptörvényi keretek között járt el, miközben azok a vizsgálat tárgyát is képezték, csak Bragyova András különvéleménye mutatott rá a logikai ellentmondásra.[6] Igaz, a lengyel alkotmánybíróságnak alkotmány alatti szabályozásról kellett döntést hoznia, egyértelműen az alkotmányozó és a törvényhozó hatalom elválasztása spektrumában mozgott, amikor arra hivatkozott, hogy az alkotmányból következően a testület még érvényes és hatályos törvényi szabályok alkalmazását is jogosult mellőzni, lévén kizárólag az alkotmánynak alárendelt, független szerv.
2. A testület azt is egyértelművé tette, hogy adott jogi helyzetben az alkotmánybíróság teljes ülése tizenkét tagból áll, mivel az előző év októberében és decemberében megválasztott tagok egyes állami szervek eljárási hibáira, mulasztásaira és alkotmánysértő aktusaira visszavezethetően nem jogosultak részt venni a döntéshozatalban. (A régi Szejm által választott öt bíróból csak három léphetne érvényesen hivatalba, viszont ők nem tehettek esküt, következésképp az új Szejm által választott öt bíróból csak kettő megválasztása érvényes, a többi "számfeletti".) Kizárólag az ítélkezésre jogosult (szabályosan megválasztott és hivatalba lépett) bírák jelenthetik a teljes ülést, amely megfelel az alkotmányban előírtaknak, ott ugyanis csupán felső limit (tizenöt fő) található a tagok számára, azt már nem mondja ki az alkotmány, hogy e maximális létszámot kötelezően be is kell tölteni. A teljes létszám hiánya nem lehet akadálya az alkotmányos funkció ellátásának. A döntéshozatal szempontjából figyelmen kívül kell hagyni az új kettős kétharmados szabályt is, mivel az alkotmány azt mondja ki, hogy az alkotmánybíróság a határozatait egyszerű többségi szavazással fogadja el.
3. Az alkotmánybíróság ezután egyfajta ellentámadásba lendült a törvényhozóval szemben - figyelemmel az ügy hátterében zajló politikai diskurzusra, amelyben kormányoldalról már menet közben elhangzottak kritikák, hogy a testület nem a módosított eljárási szabályokat követve jár el. Az alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a módosító törvény vitája és elfogadása olyan súlyos eljárási szabálysértésekkel zajlott, amelyek önmagukban alkotmányellenességet eredményeznek. A parlament három olvasat helyett két olvasatban tárgyalt, a gyorsított eljárás miatt az ellenzéki jogok sérültek, az érintett állami szervekkel való konzultáció elmaradt, a kormánytöbbség az alkotmánybíróság korábbi döntésében megállapított (eljárási) alkotmányossági követelményeket figyelmen kívül hagyta, a hatálybaléptetés és a vacatio legis hiánya pedig hátrányosan érinti a folyamatban lévő ügyeket. Az eljárási szabályok negligálása a döntés, vagyis a törvényi tartalom legitimációját ássa alá, de súlyosan sérti a jogállamiság elvét is. Tartalmi alkotmányellenességet okoz - mivel összhatásában ellehetetleníti az alkotmánybírósági döntéshozatalt - az eljárási határidők szabályozása, valamint a kettős kétharmad követelménye is.
Mindezekre figyelemmel az alkotmányellenes szabályokat a testület megsemmisítette, és azt is kijelentette, hogy az alkotmány alapján más állami szerv a döntését nem vonhatja kétségbe, hanem köteles azt tiszteletben tartani és végrehajtani.■
- 68 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
