A történeti alkotmány vívmányai és a Nemzeti hitvallás értelmezési keretként olyan alapvetéseket jelenítenek meg, amelyeket az alkotmányossági vizsgálat során szükséges szem előtt tartani. Ugyanakkor a történeti alkotmány vívmányainak és a Nemzeti hitvallás rendelkezéseinek szerepe az alkotmányos érvelésben még nem teljesen kidolgozott, miközben alkalmasak lennének arra, hogy az alkotmányos gondolkodást hozzáadott értéket képviselve más megvilágításba helyezzék. A tanulmány ezt a gondolatmenetet bontja ki részleteiben.
Kulcsszavak: történeti alkotmány, vívmány, kartális alkotmány, Nemzeti hitvallás, jogállam, alkotmányjogi érvelés
A történeti alkotmány vívmányai és a Nemzeti hitvallás új elemei a magyar alkotmányfejlődésnek, az Alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépése előtt ebben a formában nem szerepeltek a magyar jogrendszerben. Az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdése értelmében az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni. A történeti alkotmány vívmányai és a Nemzeti hitvallás értelmezési keretként[1] olyan alapvetéseket jelenítenek meg, amelyeket az alkotmányossági vizsgálat során szükséges szem előtt tartani. Az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdésének értelmezési keretei mindazonáltal nemcsak az Alkotmánybíróságra nézve kötelezőek, hanem az Alaptörvény 28. cikke alapján végső soron a teljes jogrendszerre vonatkozóan kötelező erővel hatnak.[2] Az más kérdés, hogy a történeti alkotmány vívmányaira és a Nemzeti hitvallásra az eddig benyújtott alkotmányjogi panaszok elenyésző hányadában alapítottak érvelést az indítványozók. Ezen jelenség egyik sajnálatos oka abban áll, hogy - bár az európai alkotmányos gondolkodással összhangban áll a történeti alkotmány és az alkotmányos hitvallás koncepciója - Magyarországon a közéleti és a szakmai vitának ezek a leginkább "átpolitizált" jogintézményei. Álláspontom szerint a történeti alkotmány és a Nemzeti hitvallás politikai vitákban történő túlzott felhasználása[3] eredményezte azt többek között, hogy a szakmai érvelésben eddig háttérbe szorult e két jogintézmény, miközben egy-egy konkrét ügyben a történeti alkotmány vívmányainak azonosítása és a Nemzeti hitvallás értékkategóriái alkalmasak arra, hogy az alkotmányos gondolkodást kiszélesítsék és hozzáadott értéket képviselve más fókuszpontokra irányítsák. A tanulmányban kísérletet teszek arra, hogy gyakorlati nézőpontból bemutassam a történeti alkotmány vívmányainak és a Nemzeti hitvallás alkalmazhatóságát az alkotmányos érvelésben.
Az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmánynak - amely formálisan a szovjet mintára készült 1949. évi XX. törvénnyel életbe lépett népköztársasági alkotmány törvényszámát viselte - csak ideiglenes funkciót szánt a jogalkotó. Zlinszky János 2005-ben székfoglaló előadását is azzal kezdte, hogy "1989. október 23-án - a rendszerváltás első alkotásaként - elfeledett történelmi Alkotmányunk helyébe kihirdetésre került a Magyar Köztársaság Alkotmánya, hogy alaptörvényül szolgáljon a független demokratikus jogállamnak mindaddig, amíg a legitim népképviselet, avagy népszavazáson az ország egésze a végleges Alkotmányt el nem fogadja".[4] Zlinszky János idézett gondolatából kiindulva Varga Zs. András rámutatott arra, hogy a történeti alkotmány elvetése az 1940-es
- 25/26 -
években "a jogállam tudatos elvetését jelentette Magyarországon".[5]
Az 1940-es évekig Magyarországnak nem volt formális, kartális alkotmánya, ugyanakkor a magyar alkotmányfejlődés az államalapítással egyidejűleg a történeti alkotmány keretein belül értelmezhető. Deák Ferenc megfogalmazása szerint "[A]lkotmányunk történelmi alkotmány, nem egyszerre készült, hanem a nemzet életéből fejlett ki, s a nemzet szükségeihez és a kor igényeihez képest mind a nemzet jogait, mind a királyi jogokat illetően lényegében és formában, időnként változásokon ment keresztül."[6] A magyar történeti alkotmány kialakulásának kezdete Széchenyi István szerint a Vérszerződésig visszavezethető, elemét képezi példának okáért az 1222. évi Aranybulla, a törvénybe iktatott királyi hitlevelek, eskük, egyéb sarkalatos törvények, valamint a polgári átalakulást konstituáló törvények és a szokásjog.[7]
Horváth Attila a történeti alkotmányt különböző korokból származó sarkalatos törvények, szokásjogi szabályok és a jogtudomány (jogirodalom) által lefektetett elvek összességeként határozta meg, amelynek szerves része a Szent Korona-tan.[8]
Zétényi Zsolt a történeti alkotmányt olyan "organikus joganyagként" definiálja, "amely Magyarországnak a Szent Korona-tanban gyökerező, több évszázados törvényhozási folyamatban létrejött sarkalatos és alaptörvényeit továbbá szokásjogának lényeges elemeit öleli fel".[9]
Stipta István amellett érvel, hogy a történeti alkotmány kifejezés helyett helyesebb lenne a dualizmus korabeli szakirodalomban használatos történelmi alkotmány kifejezés alkalmazása.[10]
Kéri Veronika a történeti alkotmány elemei közé sorolja a 19. századi polgári átalakuláshoz köthető jogszabályokat, de nem zárja ki egyéb joganyagok figyelembevehetőségét sem, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a történeti alkotmány hatálytalan joganyag, "a normahierarchia csúcsán az Alaptörvény helyezkedik el, amelynek csupán értelmezésekor kell figyelembe venni az egyes jogintézmények jogtörténeti premisszáit".[11]
Cservák Csaba szerint a történeti alkotmány olyan jogszabályok csoportja, amelyek meghatározzák az állam alapvető közjogi berendezkedését.[12]
Szalma József arra helyezi a hangsúlyt, hogy "[A] történeti alkotmányozás (figyelemmel az angol és magyar példára) alapvető jellemzője, hogy nem egyszerre, egy időben létrejövő, minden ország-szervezési kérdést egyaránt és egyszerre, szisztematikusan felölelő alkotmány."[13]
Szente Zoltán a történeti alkotmányt a közhatalom gyakorlására vonatkozó, alkotmányos jelentőségű, eltérő időpontokban létrejött törvények, oklevelek, illetve alkotmányos jelentőségűnek tekintett szokások összességeként határozta meg.[14]
Bónis György azt hangsúlyozza, hogy a történeti alkotmány "a mai közjogi rendnek a magyar múlttal való kapcsolatára, sok más intézményünknél mélyebb magyarságára utal".[15]
Tóth Zoltán József az eddig idézett szerzőknél határozottabban fogalmaz, amikor a történeti alkotmányt az Alaptörvény "jogfolytonos elődjének" tekinti.[16]
Szabó István hangsúlyozta, hogy a kartális alkotmányok nem "előre tervezett alkotmányfejlődés eredményeként jöttek létre, hanem a politikatörténet törésvonalain keletkeztek."[17] Szabó István szerint a történeti alkotmány 1949-től történő negligálása végeredményben a jogtörténet részévé tette a történeti alkotmányt, amely hozzájárult ahhoz, hogy "a kartális alkotmányokhoz igazított gondolkodásmód miatt a hazai jogásztársadalom számára is egyre inkább kuriózummá vált".[18]
Jakab András a történeti alkotmány terjedelmét szűkebben értelmezi, amikor e körbe "egyrészt bizonyos alapvető doktrínákat és szokásjogot [...], másrészt pedig a tartalmilag legfontosabb alkotmányjogi tárgyú törvények sorát (kezdve Szent István törvényeitől az Aranybullán át az 1848-as törvényekig)" helyezi, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy "e törvények pontos listája nem tisztázott. Másrészről a történeti alkotmánynak vannak olyan elemei, amelyek vagy értelmetlenek manapság, vagy pedig nem férnek össze a modern alkotmányosság alapeszményeivel."[19]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
