A tradicionális magyar magánjogban a végrendelet alaki feltételeit egységesen és egyértelműen az 1715. évi XXVII. tc. rögzítette. Anyagi jogi szempontból azonban továbbra is jelentős különbségek voltak öröklési jogunkban. Egyrészt szerepe volt az etnikai hovatartozásnak (kun, jász, erdélyi szász és székely), másrészt a rendi állásnak is, de a polgárság öröklési jogát a városi kiváltságlevelek és statútumok is alakították. Az öröklési jog tekintetében részben igaz csak, hogy a tradicionális jog partikularizmusával szemben az Osztrák Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: OPTK)[1] magyarországi hatályba léptetésével országos jog érvényesült. Az osztrák kódex társadalmi állástól függetlenül rögzítette a törvényes, a végakaraton, illetve szerződésen nyugvó öröklés szabályait, más kérdés azonban, hogy a végintézkedést tartalmazó jogi dokumentumokban a hazai vagy az idegen jog intézményeit alkalmazták-e. Az alábbi tanulmányban azt vizsgálom, hogy az OPTK magyarországi hatálya időszakában, 1853. május 1. és 1861. július 23. között az osztrák hatás a házastárs javára történő végintézkedések esetében mennyiben érvényesült. A vizsgálathoz a többnemzetiségű Pécs városi tanácsi iratai között fellelhető hagyatéki ügyeket használom fel forrásként a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára (a továbbiakban: BML) iratanyagából.
Koronázatlan uralkodónk, Ferenc József 1852. november 29-i nyílt parancsában az OPTK-t Magyarországon annak "sajátos viszonyaira tekintettel" bizonyos korlátozásokkal és megjegyzésekkel léptette hatályba 1853. május 1-jétől. Míg a korlátozások római és görög katolikusok, valamint a polgári rendűek magyar házassági köteléki jogának fenntartására (IV. és V. cikk), a megjegyzések többek között a paraszti és az egyházi javak törvényes öröklésére vonatkoztak (VII. cikk). Az OPTK hatályba lépéséve megszűnt a sajátvagyon feletti rendelkezési jog kortól és nemtől függő meghatározottsága, de azok a nők, akik 1853. május 1. előtt mentek férjhez és házasságkötésük következtében, korukra tekintet nélkül váltak teljes korúvá, megmaradtak ennek élvezetében. Általános elv volt, hogy az 1853. május 1. előtti jogügyletek és cselekvések a korábbi jog hatálya alatt álltak (XII. cikk 2.), míg a házasságon alapuló vagyoni jogviszonyok tekintetében a házasságkötés időpontja bírt jelentőséggel (XII. cikk 5.). Amikor azonban a magyar királyi Curia 1861. július 23-án ítélkezésének állandó zsinórmértékéül az Országbírói Értekezlet munkálatait, az ún. Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat (a továbbiakban: ITSZ) elfogadta, és a törvényhatóságoknak a kisegítő gyanánt használandó ITSZ-t nyomtatásban megküldték, az formailag - az ekkor még rendezetlen közjogi viszonyok, a törvényalkotáshoz megkívánt alkotmányos feltételek hiánya miatt - írott szokásjogként a tradicionális joghoz való részleges visszatérést jelentette. Az ITSZ az OPTK magyarországi hatálya alatt "keletkezett vagy elenyészett öröklési vagy özvegyi jogokat" érintetlenül hagyta (19. §), és e tekintetben a férj halálának időpontja volt döntő.
Míg a 19. századi magyar magánjog jog csak a törvényes (successio legalis) és a végrendeleti öröklést (successio testamentaria) ismerte,[2] az institúciós szerkezetű OPTK[3] az örökhagyó végrendeletén, öröklési szerződésen és törvényen alapuló öröklést különböztetett meg (533. §), melyek kizárólagosan vagy egymás mellett is fennállhattak (534. §). Bár a tradicionális magyar jog csak a dologi (legatum per vindicationem) és a kötelmi hagyományt (legatum per damnationem) különítette el, az OPTK az örökség és a hagyomány (legatum) intézménye közötti különbséget ugyan úgy határozta meg, ahogy a magyar jog: hagyományt az egyetemes jogutódlással (örökléssel) szemben, a hagyaték egyes részeire kiterjedően értelmezte (535. §). Az OPTK a végakarat kinyilvánítása alatt az örökhagyó halál esetére történő, visszavonható rendelkezését értette vagyonáról vagy annak egy részéről, egy vagy több személy részére (552. §). Különbség ebben a magyar szokásjoghoz képest nem volt.[4] Két típusa az örökös-nevezéssel járó végrendelet (testamentum) és a más intézkedéseket tartalmazó fiók-végrendelet (codicillus) volt (553. §). A codicillus intézményét a magyar jog is ismerte, de az alatt a végrendelet kiegészítését értette azzal, hogy a végrendelet lényegi elemeit az örökhagyó nem változtathatta meg.[5]
- 72/73 -
Az 1780-ban szabad királyi város rangjára emelt Pécs város tanácsi iratai között szép számmal maradtak fenn hagyatéki ügyek az 1853. május 1. és 1861. július 23. közötti korszakból. A haláleset felvételéről szóló jegyzőkönyvek a korszakban hol magyarul, hol német nyelvű formanyomtatványon németül, hol ugyanezen a formanyomtatványon magyarul készültek. A jegyzőkönyv 12. pontja tartalmát tekintve azonban mindenkor a következő kérdés volt: "Vallyon végrendelet, fiókvégrendelet, örökszerződés, ajándékozás, vagy házassági egyezvények találtattak-é, és hol léteznek ezek?" Az említett dokumentumok jelentősége abban állt, hogy ezek egyaránt tartalmaztak, illetve tartalmazhattak halál esetére szóló rendelkezést. Ha így volt, a törvényes öröklés helyett egészben vagy a végintézkedés terjedelmének megfelelően részben a dokumentumnak megfelelő öröklésre került sor. Az alábbiakban a fennmaradt hagyatéki ügyek közül hat olyat mutatok be, melyeknek fontos házassági vagyonjogi vonatkozásuk volt.
A magyar nyelvű haláleset felvételi jegyzőkönyv szerint Reinhard Ferencnő született Vogl Anna első férje halála után 1850. szeptember 13-án házasodott újra, és ezzel egy időben házassági szerződést kötött új férjével. A korszak jellemzője, hogy a névírásban nem voltak következetesek, és a magyar nyelvű iratokban többnyire lefordították a német vagy szláv neveket, nem ritkán hibás írásmóddal. A hivatkozott jegyzőkönyv beszámolt arról is, hogy az asszony 1853. november 17-én végrendeletet, november 22-én fiókvégrendeletet készíttetett. Mindhárom dokumentum gót betűs, német nyelvű szöveget tartalmazott. A mindössze 40 éves, római katolikus Vogl Anna, pontosabban Anna Vogl, akinek üzletébe az új férj beházasodott, mintegy háromévi házasság után, 1853. december 9-én hunyt el. Első házasságából született fia ekkor 9 éves volt. Első férjével, Josef Ribarsch-sal szerzeményi vagyonközösségben élt, azaz a parasztok és polgárok között törvényes házassági vagyonjogi intézményként érvényesülő közszerzemény volt meghatározó közöttük.[6] Mivel a magyar jog is ismerte a házassági szerződés intézményét, lett volna lehetőségük arra, hogy a magyar törvényes közszerzeményt igényeik szerint, akár származási helyük jogszokásainak megfelelően alakítsák, vagy más, szerződéses vagyonjogi intézményt válasszanak, ezt nem tették.
A szintén német nevet viselő Johann Franz Reinhardttal kötött második házasság alkalmával vagyonjogi rendszert szintén nem kötöttek ki, azaz megmaradtak a törvényes közszerzemény mellett. Ez a szerződés[7] érdekes módon a végrendeletek szokásos nyitó mondatával kezdődött. Az új házasságba Vogl Anna behozta az első férjjel a házasság fennállása alatt közösen szerzett javak egészét, azaz 1373 Ft-ot: a közszerzeményt az első férj halálakor nem osztották fel. Az ügy aktájában fennmaradt az első férj és Vogl Anna teljes vagyonának (1373 Ft) becsérték szerinti, magyar nyelvű összeírása is. Belvárosi, földszintes, zsindelytetős, négy szobás házuk berendezésének felsorolása azért is érdekes, mert bepillantást enged a korabeli Pécs polgárcsaládjának vagyoni és életviszonyaiba. A leltárból megtudjuk azt is, hogy Vogl Annának "atyai öröksége, (...) hozománya nem" volt, bár "Á konyha eszközök és egyéb butorok női hozományoknak lenni jelentettek ki".[8]
A házasságból született kiskorú gyermek atyai örökségét nem kapta meg, hanem biztosították csak azt, és a telekkönyvbe tartozásként bejegyezték. Az asszony szemszögéből nézve elsősorban ezért volt szükség a házassági szerződésre. A kontraktus fontos eleme volt azonban az is, hogy második férjének halála esetére 200 Ft-ot ígért, míg a vagyon fennmaradó részét fiára hagyta. Arra az esetre, ha második házasságát Isten gyermekekkel áldaná meg, "a jelenlévő vagyonból" (tehát az egyben tartott, első férjével szerzett teljes, közös vagyonból) az atyai fele részt kapta volna meg fia, míg a másik felét a második házasságból született gyermekek között kellett volna felosztani. Bár a magyar tradicionális jog ismerte a contrados intézményét, melynek halál esetére szóló vőlegényi ajándékként történő értelmezése elfogadható, a házassági szerződés ebben az esetben - a dos-rendelésnél megszokottól eltérően - nem tette világossá, hogy erről az intézményről van-e szó. Az asszony halálát követően, a hagyatéki eljárás során második férje a következő örökösi nyilatkozatot intézte a Pécsi járásbírósághoz.
"Tekintetes járásbíróság!
Csatolt hivatalos öszveírás szerint bold. nőmnek Ribarsch József első férjével közösen szerzett minden ingó és ingatlan javaik öszveirattak és azoknak valamint a háznak a d, alatti becslevél szerént 1373 forint becsértékök feléig bold nőm első házasságából származott Ribarsch János örökösnek 686 ft 36 kr ezüstben az e alatti térítvény szerént is telljesen biztosíttattak volna, mégis a végrendelet 2. pontjában bold. nőm oly tárgyakról intézkedett, melyek egyedül egybekelésünk óta álta-
- 73/74 -
lam szereztettek és mellyeknek feléhez a p. törv. könyv 1234 és 1237 §-szai értelmében nőm halála után telljes jogom vagyon még annál is inkább mert az i, alatt mellékelt házassági kötés szerént is azok engem illetnek, mit nőm végintézete 6. pontjában be is ismert. A 2. pontban említett 800 ft pénzöszlet pedig melly Schenkenbach József által egyedül tőlem kölcsönöztetett, a j, és h, alá mellékelt kötelezvények szerént mint engem kizárólag jogosan illető pénzemet valamint felebb érintett fele szerzeményemet előzetesen kiadni kérem.
2-szor a végrendelet 3, 4, 5, pontjaiban megnyugszom mégis azon kifogással, hogy miután a házassági kötésben bold. nőm által nékem kikötött vőlegényi ajándékot ajánltatván az i, alatti szerződés értelmében az egyedül bold. nőm kizárólagos javaiból megtérítendő, ezért azt is az első házasságból rá esett összegből kéri kiadni.
3-szor 6 pont ellen azért óvási észrevételt teszek, mert a fentebb elmondottak szerint a 200 ft vőlegényi ajándékom előleges kifizettetésével azon 400 ft melly nékem ezen végrendelt 6 pontja szerint felekeresmény fejében hagyományoztatott, nem Schekenbach Józsefnek kölcsönzött tulajdon pénzemből, hanem egyenesen a 2. pontban említett közkeresményi tárgyaknak becsértékéből lehet csak nékem kifizetendő. Ezen 6. pontban továbbá nékem hagyományozott mesterséghez tartozó és öszeveírás szerint 6 ftra becsült csekély eszközökért köszönetet mondván
4- szer a codicillus ellen semmi észrevételem nincs, egyedül a benne és a végrendelet 7. pontjában érintett eladandó házra nézve azt nyilatkozom, hogy azt a becsült ár kifizetése mellett magamnak fenntartani kívánom.
5-ször a 8-ik és 9-ik pontokban érintett szükségörökösök ellen, amennyiben az öszveírás szerint 1373 ftnyi javakból Ribarch János első örökös részére 686 ft biztosítottakból örökösödhetnek (a hagyatéki leltár szerint ezt a telekkönyvbe tartozásként bejegyezték), nincs óvásom.
6-szor miután 1848-ik évben május 9-én kelt 105 forintokra szóló kötelezvénye bold. nőmnek és Ribarch József első férjének szinte én kifizettem (mellyet magaméból tenni köteles nem valék) azért ezen pénzemet is a p. törv. könyv 785 és 1237 §-ai értelmében az 1373 ftnyi hagyatéki tömegből előlegesen kiadni kérem.
Végül rágalomnak kell neveznem a végrendelkező né által készített végintézete 6. pontjának azon zárszavait, mellyeknél fogva az állíttatik, miképp á végrendelkezőné pénzéből lettem volna mesterré, ez nem igaz, mert a másfél évig nála eltöltött táblalegénykénti foglalkozásom idejében annyit magamnak megszerezni képes voltam, amellyel remekelhettem. Ezeknek előre bocsájtása után esedezem a t. járásbíróságnak, méltóztassék az eként bizonyított jogos követeléseim megítélése mellett á törvény értelmében megkívántató örökségi nyilatkozatomat illy képp elfogadni, tisztelettel maradván
Pécsett január 20-án 1854
Alázatos szolgája
Reinhardt Ferenc"[9]
Reinhardt Ferenc beadványában az OPTK 1234. és 1237. szakaszaira hivatkozott. Az osztrák kódex házasságuk és a házassági szerződésük megkötése időpontjában még nem, a végrendelet készítésekor és a Vogl Anna halálakor azonban már hatályban volt hazánkban. Házassági szerződésük a köztük lévő vagyoni viszonyokat csak részben rendezte, nem szólt arról, hogy a polgárok törvényes vagyonjogi intézményeitől - a szerződésben rendelt vőlegényi ajándékon túl - eltérnének, ezért a hazai jog szerint a közszerzemény törvényes intézményének (szerzeményi vagyonközösség) kellett érvényesülnie a második házasságban is. Ez azt jelenti, hogy a köztük lévő vagyonközösség a házasságkötéssel jött létre és a házasság alatt együtt vagy külön-külön, visszterhesen szerzett ingó és ingatlan javakra vonatkozott. Különvagyon az maradt, amit a házasságba behoztak, ingyenesen szereztek, vagy esetleg szerződéssel a vagyonközösségből kivettek. Ilyen rendelkezésre azonban a fenti szerződésben nem került sor. Mivel az OPTK-t Magyarországon hatályba léptető pátens szerint a házasságon alapuló vagyoni intézményeknél a házasságkötés időpontja volt meghatározó, jogszerű és logikus is lett volna, hogy a végrendelet és a fiókvégrendelet készítésekor a végrendelkező továbbra is ragaszkodjon a magyar joghoz.
A végrendelet 6. pontja azonban csak részben felelt meg a házassági szerződés tartalmának. Érthető, hogy a férj nyilatkozatában kérte, a neki "felekeresmény" fejében hagyományozott összeget ne a különvagyonába tartozó kölcsönadott összegből, hanem a végrendelet 2. pontjában felsorolt közszerzeményi tárgyak becsértékéből fizessék ki. Fontos az is, hogy öröklési nyilatkozata első szakaszában az OPTK-ra hivatkozva az egybekelésük óta általa egyedül szereztetett javakról beszélt, miközben a magyar közszerzemény intézményénél ennek jogi jelentősége nem volt. Mindebből az derül ki, hogy a végrendelkező nő és a hagyományos férj nem a magyar közszerzeményt, hanem az OPTK halál esetére szóló vagyonközösségét (Gütergemeinschaft auf Todesfall, 1234.§) vette alapul a végrendelkezés időpontjában: az OPTK-nak ez a szerződéssel választható vagyonjogi rendszere a vagyonközösség kiterjedését tekintve eltérő lehetett (teljes vagy korlátozott, 1235. §), azaz ebből a szempontból akár a magyar közszerzeménnyel (szerzeményi vagyonközösség) is megfeleltethető volt. Mindez esetünkben ahhoz vezetett, hogy a jogilag képzetlen házastársak a magyar (törvényes)
- 74/75 -
közszerzemény intézményét az osztrák szerződéses, halál esetére szóló vagyonközösség korlátozott kiterjedésű változatával azonosították. Más kérdés, hogy a hagyományrendelés hibás is volt, hiszen a hagyományozott vagyontárgyak nem a nő tulajdonát képezték, azokról ő nem rendelkezhetett volna. Házassági vagyonjogi szempontból annak nincs jelentősége, hogy a Vogl Anna általános örököse a házassági szerződésben is megnevezett, első házasságból született fia lett, aki egyébként törvényes örököse is volt, és hogy az asszony szükségörököst is megnevezett végrendeletében.
Mivel az ügy aktájában őrzött iratok tanúsága szerint jogvitára nem került sor, biztosak lehetünk abban, hogy a Pécsi Járásbíróság elfogadta a férj örökösi nyilatkozatba foglalt álláspontját: a házassági szerződés és a végrendelet egyaránt ugyanarra a tárgyra vonatkozó, halál esetére szóló rendelkezést tartalmazott, és a végrendelet keletkezett később. Vogl Anna végrendelete arra enged következtetni, hogy a hétköznapi jogéletben a magyar házassági vagyonjog törvényes intézménye, a közszerzemény laikusok számára könnyen felcserélhető volt az OPTK halálesetre szóló szerződéses vagyonközösségével. Tudományos igényesség és precizitás aligha volt elvárható tőlük.
Csonka András "kapás", 80 éves, római katolikus vallású pécsi polgár hét nappal végakaratának írásba foglalása után, 1858. május 7-én halt meg. Feleséget és öt nagykorú gyermeket hagyott maga után. Az örökösök által készített magyar nyelvű "vagyonbévallás" szerint az örökhagyó ingatlanvagyona egy 500 Ft értékű házból, 200 Ft értékű szántóból állt, míg a 900 Ft értékű szöllőből és egy további 200 Ft értékű szöllőből annak közszerzeményi fele része esett rá. Ingóságai (ruházata, és a házi bútorok fele része) 22 Ft 97 Krajcárt tettek ki, azaz hagyatéka 1272 Ft 97 Kr volt.[10] Az alul olvasható végrendelet első sorban azért érdekes, mert az idős férj felesége közszerzeményi vagyonáról is rendelkezett: kettejük vagyonát "vagyonomnak" nevezte végrendelete 2. pontjában, bár a záradékban maga is rögzítette, hogy "a fentebb elsorolt vagyont véle közösen szerezt(e)". A házastársak korából és gyermekeik életkorából következik, hogy biztosan az OPTK magyarországi hatályba lépése előtt kötöttek házasságot, azaz a törvényes vagyonjog intézményei, így többek között a közszerzemény érvényesült közöttük, hiszen házassági szerződést nem kötöttek. Szándékosan ejtett hibáját az örökösök által készített, fent hivatkozott "vagyonbévallás" orvosolta azzal, hogy pontosan rögzítette, mely vagyontárgyak képeznek különvagyont és melyek közszerzemények.
"Végrendelet
Á teljés Szent Háromság Atya, Fiú, és Szent Lélek Istennek nevében, Ámen!
Alulírott jól megfontolván a Felséges Isten abbeli változhatatlan rendelését, hogy minden született embernek meg kell halnia, á halál eljövetele bizonyos, de annak eljövetele ideje bizonytalan, azért bár testemben ugyan beteg, de lelkemben ép és egészséges vagyok, de mint öt gyermekeim vannak u. m. Éva, Nani, Trézsi, Jósef és Márton, nehogy holtam után saját verejtéke és ifjúságom jó sikerrel s munkássággal szerzett vagyonom felett holtomután netalán előfordulható viszonyok s czivakodásknak meggátlására nézve következő rendeletemet teszem:
1-ső Lelkemet az úr Istennek véghetetlen irgalmasságába ajánlom, testemet pedig a földnek, melytől eredetét vette, s kívánom, hogy a köztemetőbe sorsomhoz képest minden pompa nélkül eltakaríttasson.
2-szor Vagyonom áll a szigeti külvárosban (...) szám alatti házból, az aranyhegyen egy 5 kapásnyi szöllőbül, posta völgyben szinte 6 kapás szöllőbül és egy hold szántóföldbűl, mely összes vagyont 325 ft adósság terheli.
3-szor kívánom és rendelem, hogy á fentebb nevezett házon Márton fiamnak osztályrészén felül neki átadasson, de azon feltétel mellett, hogy köteles Márton fiam annyát a házban és a reá osztály részül eső birtokban holtig bátorítatlanul megtartani, és róla úgy szinte eltakaríttatásáról, élelmezéséről gondoskodni, s betegségében ápolni köteles lenni.
4-szer Á túllapon érintett birtokon kívül pedig kivéve az ingóságokat, melyeket szinte Márton fiamnak betegségembeni ápolásáért neki testálom, minden vagyonom 5 gyermekem között, kivévén Jósef fiamat, ennek jussán fellül 300 ft kiadása után egyenlő részben felosztom.
5-ször minthogy 325 ft adósságom van, ezt köteles Márton fiam holtom után magára vállalni.
Megjegyzem magamnak mind szeretett nőm még él, és a fentebb elsorolt vagyonomat véle közösen szereztük, azért tehát őtet életében egyik gyerekem se merészelje jussának kiadásáért erőltetni, hanem őtet a birtokban holtáig háborítatlanul meghagyni.-
Mely ebbéli végrendeletem nagyobb erejére és hitelére az itt jelenlévő megkért tanúk előtt saját kezemmel tett keresztvonásmmal megerősítem.
Pécsett Május 1-jén 1858
X Csonka András végrendelkező - Előttünk Horváth sk. mint névaláíró
X Katanovits Jósef mint tanu
X Röszge Heinrich mint tanu sk."[11]
- 75/76 -
Csonka András a kor viszonyaihoz és polgári állásához képest szép vagyonát öt nagykorú gyermeke között osztotta fel. Az atyai házat azonban legkisebb fia, Márton - osztályrészén felül - kapta meg azzal, hogy özvegy édesanyját a házban és osztályrészében birtokban hagyja holtáig, gondoskodik ellátásáról, majd temetéséről. A magyar magánjogban az özvegyi jog (ius viduale) az özvegy törvényes haszonélvezeti joga volt férje hagyatékán új házasságáig vagy haláláig.[12] Az osztrák kódex csak hasonló, de nem azonos tartalmú intézményeket nevesített a törvényes öröklésről szóló 13. fejezetében, illetve a házassági egyességekről szóló 28. fejezetében. Ilyen volt az özvegy törvényes haszonélvezeti joga háromnál kevesebb gyermek esetén a hagyaték 1/4 részén élete fogytáig (757. §), a galíciai joggyakorlatban elterjedt kölcsönös özvegyi haszonélvezet (Advitalitütsrecht, 12551256. §§), amely az özvegy törvényes öröklését kizárta (758-759. §§, 1258. §) és az özvegyi tartás (Witwengehalt) is, amely az özvegy ellátására rendelt összeg volt, mindig három hónapra előre fizetve (1242. §), újabb férjhezmeneteléig (1244. §). Egyébként az özvegyet férje halála után hat hétig, illetve ha terhes volt, a szülést követő hat hétig a hagyatékból ellátás illette, ez azonban özvegyi tartást kizárta (1243. §). Bár az özvegyi jogra is igaz, hogy házasságon alapuló jogintézmény volt, és ezért az OPTK hatálya idején is a magyar jog szerint, törvényes formájában alkalmazhatták, Csonka András végrendeletében is megemlékezett feleségéről.
Más tanulmányomban már bemutattam, hogy parasztok[13] és polgárok[14] között a közszerzeményi vagyont rendszerint egyben tartották a túlélő házastárs haláláig. Ahogy az előző végrendelet, úgy Csonka András testamentumának záradéka is ugyanerről a szokásról tesz tanúbizonyságot a pécsi polgárok között: örökösei jussuk kiadását csak anyjuk halála után követelhették. Ez ad némi magyarázatot arra, hogy a férj - jogellenesen - felesége közszerzeményi javairól is rendelkezett. Bár hagyatéki jogvitára ebben az esetben nem került sor, hanem a hagyatékot a végrendeletnek megfelelően adták át, a házaspár akaratának a közös végrendelet adhatott volna megfelelő jogi formát.
Míg a fenti példában a végrendelet záradékában szólt az atya gyermekeihez, hogy anyjukat életében egyikük "se merészelje jussának kiadásáért erőltetni", a 64 éves földműves, Talábi Ádám halála előtt négy nappal (1858. április 6.) készített végrendeletének a lényegét képezte az 1. pontban rögzített atyai akarat: özvegyétől, Vitéz Borbálától két nagykorú fiuknak nincs joguk örökségüket követelni, "miután közszerzeményekkel bírnak". Bár a Pécs szigeti külvárosában házuk és Nagy-deindolban szöllőjük volt, a német nyelvű Inventar szerint tiszta hagyatéka tartozásai miatt csak 312 Ft 61 Kr-t tett ki. A nyúlfarknyi végrendelet rögzítette azt is, hogy a férj 32, a feleség pedig 160 pengő forintot hozott a házasságba: a férj behozott vagyona és a két testvértől kapott női hozomány egyaránt különvagyont képezett, melyek a közszerzeményi vagyon felosztásáig értelemszerűen ugyancsak a házassági vagyonban maradtak. Bár a végrendelkező ebben az esetben is római katolikus vallású pécsi polgár volt, a szakrális fordulatok a dokumentumból - meglepő módon - kimaradtak.
"Testamentum
Arol hogy Talabi Ádám szeretett neje Vitéz Borbála és szeretett gyermekei közt béke és rend fent maradjon
1-ször hogy kedves gyermekeimnek az ő édes anyukon sohasem követelnijek joguk arányában nem lehet, miután közszerzeményekkel birunk.
2-szor kivévén hogy harmintz két pengő forintokat Vitéz Borbálával öszve kelésemkor összeget hozzá vittem mint nőmhöz.
3-szor Vitéz Borbálának pedig volt testvére ajándékai u. m. Vitéz Andrástól százhusz pengőforintok Vitéz Klárától pedig negyven pengőforintot mint testvérileg kaptam és hozzám mint csalhatatlan férjhez hozta. Ezt ennél fogva élvén bizonyítom és vallom azt is, hogy gyermekeimnek semi követelésök az ő édes anyukon nem lehet az ő egész életébe, ujonnan vallom és esmerem jogát kezem kereszt vonásával erősítem.
Kelt Pécsett ápril 2án 1858
Talabi Ádám
3 tanú"[15]
A házasságkötés ebben az esetben is az OPTK magyarországi hatályba lépése előtt, a végrendelkezés, illetve a haláleset pedig azt követően történt. A végrendelet tartalmát tekintve az osztrák jog nem bírt jelentőséggel. Az ügy érdekessége, hogy 1860. január 18-án az özvegy feleség beadványában a közszerzeményi ingatlanok felének átadását és az azok feletti tulajdonjog telekkönyvi bekebelezésének elrendelését kérte a Pécsi Járásbíróságtól.[16] Az iratokból nem derült ki, hogy mi indította erre: új házasságot akart kötni, vagy a két nagykorú fiúgyermeke anyagi érdekei tették szükségessé, hogy atyai örökrészükhöz már anyjuk életében hozzájussanak.
- 76/77 -
A római katolikus Gondos Ignácz, pécsi városi hajdú 31 éves volt csak, amikor halála (1860. április 17.) előtt négy nappal kiskorú fia, Ignácz és özvegye, Ponauer Mária között magyar nyelvű végintézkedésével egyben tartotta kettejük teljes vagyonát fia nagykorúságáig, majd egyenlő arányban felosztotta közöttük. A jogi probléma ebben az esetben is az volt, hogy felesége vagyonáról a férj nem rendelkezhetett volna. Az 1860. június 27-én felvett német nyelvű Inventar szerint tartozásaik miatt kettejük teljes, tiszta vagyona csak 175 Ft volt.
"A Tellyes Szent Háromságnak nevében. Testemben ugyan beteges, elmémben azonban ép és egésséges lévén, miután nem akarom, hogy á kérlelhetetlen halál véletlenül meglepjen, kívántam még jó eleve ezen végső rendeletemet megtenni, 's azért:
1-ször Lelkemet ajánlom legkegyelmesebb Teremtőm véghetetlen irgalmasságába, lelketlen testem pedig takaríttassék el a budai külvárosi köztemetőbe minden pompa nélkül még is szegény sorsomhoz illőleg, 's ez alkalommal lelkem üdvösségéért egy kis szent mise mutassék be üdvözítőmnek.
2-szor Csekély vagyonom áll egy (.) kapásnyi szöllőből az ugy nevezett Ürögi hegyen, és á pécsi határban az ugy nevezett megyeri dűlőben egy fél hold szántó földből és csekély házi eszközökből, mellyet egy részben atyámtól öröklöttem, nagyobb részben pedig szeretett nőmmel, Ponauer Máriával együtt szereztem, 's ezért rendelem:
3-szor Hogy nevezett nőm minden vagyonnak háborítlan birtokában megmaradjon mindaddig, míg vele nemzett Ignácz fiam nagykorúságát elérendi, akkor: mind á szöllő, mind á szántóföld osztassék el egy arányos fele részben nevezett nőm és Ignácz fiam között, annál is inkább, mert á szöllőt egészen elhagyottan csak 700 ft váltó értékben vevén át örökségemül, azt nőm fáradhatlan szorgalma által annyira megjavítottam, hogy az jelenleg még egyszer annyit ér, mint á mennyiben átvettem, 's ekép a javításra fordított összegnek fele része ugy á közösen szerzett szántó földnek fele része is őtet jogosan illetvén reméllem: hogy á fentebbi osztály szerint sem nőm, sem fiam megkurtítva nem leéndnek. Ha pedig
4-szer Ignácz fiam nagykorúsága előtt meghalna, mit Isten oltalmazzon, akkor az egész fent érintett vagyon egyedül 's egészben nőmet illetni fogja, és senki másnak ahoz joga nem lészen.
Ez végső rendeletem, melly előttem szórul szóra felolvastatván általam egész kiterjedésben helyben hagyatott, 's saját nevem aláírásommal megerősíttetett.
Kelt Pécsen April 13-án 1860.
Gondos Ignácz m. k.
Luzsevics László m. k. nyugalmazott polgármester mint tanú
Josef Hangmüller m. p. als Zeuge
Ignácz Fruchtberg m. p. als Zeuge'[17]
A férj örökölt és ezért a közszerzeményi vagyonba nem számító ingatlanába a házastársak a házasság fennállása alatt beruházásokat eszközöltek. Az ingatlan beruházásból következő értéknövekedése azonban már közszerzeményt képezett, melynek fele a feleséget illette volna, aki fia halála esetén férje közszerzeményi részét is örökölte volna. A férj végintézkedése ennyiben megfelelt a törvényes hitvestársi öröklés (successio conjugalis) szabályainak. A végrendeletből az derül ki, hogy a férjnek volt különvagyona, az atyai öröksége, a nő azonban csak közszerzeménnyel rendelkezett. Ha még igaza is volt Gondos Ignácznak, és "á fentebbi osztály szerint" sem nője, sem fia "megkurtítva" nem lett, a házastársak teljes vagyonának egyoldalú felosztása teljes mértékben jogellenes volt. Mivel azonban hagyatéki jogvitára nem került sor, nyilvánvaló, hogy az özvegy utólag elfogadta férje rendelkezését. A "multikulturális" korabeli pécsi miliőt jól tükrözi, hogy a magyar nyelvű végrendeletet két német nevet viselő tanú írta alá, és nevük mellett németül szerepelt a tanú ("als Zeuge") megjelölés.
A római katolikus vallású, özv. Grünwald Ferdinánd városi vadász 1860. július 27-én vette feleségül Burghard Évát, és kötött vele magyar nyelvű, házassági szerződéssel vegyes öröklési szerződést. A 36 éves férj pontosan egy hónappal később hunyt el. A házaspárnak nem született gyermeke. Az örökhagyó aktív vagyona a német nyelvű hagyatéki leltár szerint 345 Ft, passzív vagyona 184 Ft 70 Kr, tiszta hagyatéka pedig 160 Ft 30 Kr volt.[18]
"Házassági szerződés. - Á tellyes Szentháromság Atya, Fiú és Szentlélek Istennek nevében é mai alább írt napon egyrészről özvegy Grünwald Ferdinánd Pécs városa pagonya vadász mint vőlegény úr, másrészről hajadon Éva Burghard mint menyasszony között, következő módon házassági szerződés köttetett meg:
1-ször a házasulandó felek azon vagyonra nézve, mellyet már bírnak jelenleg, 's mit házasságuk ideje
- 77/78 -
alatt szereznek vagyon közösséget állítanak fel, és aképp rendelkeznek, miszerint egyik vagy másik félnek halála esetében a halálozás alkalmával meglévő minden vagyonnak fele a vissza maradandó házastársra, másik fele pedig az elhaltnak örökösei, ha pedig ezek nem lennének szinte az életben maradt házastársra száljon át.
2-szor A házasulandó felek egymás irányában á szabad birtok átvételi jogot fenntartják olly módon, hogy az életben maradt házastársnak szabadságában áljon az örökösöknek fentartott fele birtokrészt bírói becsü alapján tulajdonul megtartani, 's a meghaltnak örököseit kifizetni.
3-szor Á birtok azon negyed részére melly az általános polg. t. k. 1253. §-a értelmében az örök szerződés mellett is á végrendelkezés szabadságának fentartandó á házasulandó felek aképp intézkedjenek, miszerint az esetben, ha gyermektelenül halnának el, ezen negyed rész is a vissza maradó házastársnak essen örökségül, melly intézkedés ez szerint egyuttal a végrendelkezés erejével bírjon.
4- szer Á vőlegény alulírt menyasszonyát összes fekvő javainak: melly Pécs szab. kir. városában egy házból 's hozzá mindennemű tárgyakból 's bútorokból álnak, ház szám 597. Szigeti külvárosban, Vasöntői utczában, melyhez senkinek követelése nincsen; mert egyedül vőlegény úr tulajdona 's sajátsága á képpen, hogy ezen vagyonból senkit kifizetni nem kell, így tehát menyasszonyára reá ruházza.
Á menyasszony alólírt vőlegényét házassági hozományával u. m. kész pénzben 100 ft, azaz egyszáz forint o. ért. három abrosz, tizenkét szalveta, tizenkét kendő hat lepedő, tizenkét darab konyha kendő; - bútor: hat szék, egy nyoszolya, két Schiffoner, egy ágy, egy asztal, - ágyruha: három vankos kettős héjal, egy felső és egy alsó dunyha, egy szalmazsák; házi állatokból; két darab sertés, baromfi; bor és menyasszonyi ruhára száz tizenöt 115 ft o. ért. álnak, közös birtoklatával felruházza.
5-ször Nem különben a házasulandó felek egymást házasságuk ideje alatt szenvedő, öröklendő vagy máskép megtakarítandó minden fekvő vagyonra nézve a közös birtoklás jogával ruházzák fel, oly felhatalmazással, hogy ezen házassági szerződés mind a közös birtokjog megszerzése, mind a többi abban biztosított jogigények biztosítása tekintetéből á telekkönyvbe is bejegyeztessék. Melyek nagyobb erejére ezen házassági szerződés két egyenlő példányban leíratván egyik a házasulandóknak adatik, másik pedig a jánosi plébánia levelei ládájában őriztetik. Kelt Jánosiban július 27-én 1860
Grünwald Ferdinánd m. k. mint vőlegény
Burghart Éva m. p. als Braut
Egy időben megjelent tanuk: Schulzter Jósef m. k.
Glatt Mihály m. p.
Rottler András m. k.
Kihirdettetett á haláleset felvétele alkalmával Pécsett September hó 22-én 1860
Ocskay Antal m. k. cs. kir. közjegyző mint biztos"[19]
A szerződést a vőlegény saját kézzel írta, de írástudó volt a hajadon menyasszony is. Meglepő, de nem kivételes, hogy a házassági szerződést -tekintettel a halál esetére szóló rendelkezésekre - a testamentumok szokásos fordulatával indították; ezt láttuk Vogl Anna és Reinhardt Ferenc 1850. évi házassági szerződésénél is. Ez a házasságot azonban tíz évvel később, az OPTK hatálya idején kötötték, ezért a dokumentum tartalmára is annak rendelkezései voltak irányadók.
A házastársak teljes, már meglévő és a házasság fennállása alatt szerzett vagyonukra vagyonközösséget állítottak fel, az OPTK 1235. §-nak megfelelően (Gütergemeinschaft auf Todesfall). Bármelyikük halála esetére úgy rendelkeztek, hogy a teljes vagyontömeg felét a túlélő házastárs, másik felét az elhalt örökösei, illetve ezek hiányában szintén a túlélő házastárs kapják meg. Az OPTK 1253. §-a öröklési szerződés mellett is fenntartott végrendelkezésre egy negyed részt a hagyatékból. Erre a negyedre nézve ugyan ezt az öröklési sorrendet (első sorban az örökösök, ezek hiányában a túlélő házastárs) állapították meg. A vőlegény jelen időben fogalmazva menyasszonyára ruházta minden ingatlan vagyonát az ahhoz tartozó ingóságokkal együtt. Ezek felett tehát Burghard Éva a szerződés létrejöttével tulajdonjogot szerzett. A rendelkezés értelme abban állt, hogy az OPTK halál esetére szóló vagyonközösség alkalmazásakor a házasság fennállása alatt a felek között vagyonelkülönítés érvényesült, csak a haláleset megtörténtekor jött létre a vagyonközösség a szerződésben meghatározott vagyontömeg felett. Mivel ellenszolgáltatást nem kötöttek ki, ezt a 4. pontba foglalt rendelkezést jegyesek közötti ajándékozásnak (1246. §) kell tekinteni. Itt határozták meg a női hozományt is, amely készpénzből, kelengyetárgyakból és háziállatokból állt. Ezeket a dolgokat a házastársak közös birtokába adták. A szerződés nem szólt róla, de a hozomány tulajdonjoga, ha az készpénzből, átengedett adósságkövetelésekből vagy elhasználható dolgokból állt, a férjet illette (1227. §), szemben a magyar joggal, mely szerint a férj csak a haszonélvezet jogát kapta meg. Más kérdés, hogy a hozomány feletti tulajdonjog a férj halála után visszaszállt arra, aki azt önként adta (1229. §), azaz a két jogrend közötte tekintetben formális volt a különbség.
Az OPTK a házassági egyességek (Ehepakte) egy típusaként nevesítette az öröklési szerződéseket, melyben a házastársak a jövendő hagyatékot vagy annak egy részét ígérték, illetve az ígéretet elfogadták. Az ilyen szerződés érvényességéhez szükséges volt, hogy az írásbeli végrendelet minden
- 78/79 -
kellékével rendelkezzen (1249. §). A hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyv szerint "az özvegy a házassági szerződést felmutatván kéri(te) azt kihirdetni". Megjegyzésként csak annyi szerepelt, hogy az okirat - a testamentumoknál megszokottól eltérően "nyitott állapotban találtatott".[20]
A német nemzetiségű pécsi polgárpár házassági szerződése, mely csak részben volt öröklési szerződés, szép példa arra, hogy a házasságkötés időpontjában, 1860-ban hatályban lévő OPTK házassági vagyonjogi intézményeit alkalmazták. Más tanulmányomban azonban bemutattam már, hogy ez nem feltétlenül volt így: a szerződéses házassági vagyonjog lehetővé tette azt is, hogy a szerződésben kikötött intézményeket a régi magyar jognak megfelelően alakítsák.[21] Grünwald Ferdinánd és Burghard Éva nem így döntött.
A 24 éves, római katolikus vallású Berta Istvánné Szücs Anna "cserepesnő" 1860. március 10-én végrendelkezett szóban, tanúk és Ocskay Antal cs. k. közjegyző előtt, majd három nappal később meghalt.[22] Végintézkedését a közjegyző 1860. március 15-én foglalta írásba. A fiatal nő férjet és egy két esztendős kisfiút hagyott maga után. A német nyelvű Inventar szerint tiszta hagyatéka 432 Ft 55 Kr becsült értéket képviselt. A végrendelet eddigi szakrális fordulatai helyett ebben az esetben a hivatali stílus dominált.
"Végrendelet
Jegyzői iromány ő cs. és kir. apost. felsége Első Ferencz Jósef, Isten kegyelméből Ausztria császára 's Magyarország királyának uralkodása alatt egyezer nyolcszáz hatvanadik évi mártius ho tizedik napján Pécsett Magyarországban előttem Ocskay Antal cs. k. közjegyző előtt Bertha Istvánnő szül Szücs Anna, pécsi cserepesnő délután 5 órakor a Haviboldogasszony utczai 610 ház sz. lakásában az alól nevezett tanuk jelenlétében, kik előttem á fél személye azonosságát is bizonyolták, következő szóbeli végrendeletet nyilvánított:
1. Én alolírt Berta Istvánné szül Szücs Anna beteg testtel ugyan, de elmebeli tehetségem teljes élvezetében ezennel általános örökösömmé nevezem ki összes ingó és ingatlan vagyonomban egyetlen kiskorú fiamat Berta Andrást, ha pedig nevezett gyermekem mielőtt még végrendelkezhetett volna, meghalni találna, úgy utóörökösömmé nevezem összes vagyonomban férjemet Berta István pécsi cserepest. Áll pedig mondott vagyonom a pécsi 2708 szám telekkönyvbe iktatott 4800 helyszínelési szám alatti szöllőből pinczével á Felsőgyükésben - amelynek csak két harmadrésze van ugyan á telekkönyvben nevemre írva, de mellyet már több mint két év óta tettleg egészen bírok. - továbbá á mondott szöllőbeni egy jó prés egy jó kádból fa abronccsal és több darab összesen huszonöt akónyi ócska fa abroncsos hordóból, végre á pécsi árvatár közpénztárában kamatosított 109 azaz egyszáz kilenc forint és 20 azaz húsz krajcár o. é. tőkéből és 95 azaz kilencvenöt forint s 97 krajcár mostohaanyám Szücs Jósefné szül. Berta Márta pécsi özvegy földmívesnőnél kamat nélkül kinn lévő tőkéből.
2. Remélem, hogy fiam nagykorúságáig férjem Berta István egész vagyonomat korlátlanul haszonélvezhesse, tartozván mégis az gyermekemet illőleg nevelni és eltartani. Fiam nagykorúsága bekövetkeztével pedig férjem e részbeni igényével a törvényszabta illetőségre szorítandó.
3. Rendelem, hogy napamnak Berta Mátyásné született Frányics Teresia pécsi földmívesnek betegségem alatti ápolása gondjai és fáradozásaiért 20 az az húsz forint o. ért. fennebbi árvatári tőkémből hagyománykép kész pénzben kifizettessék.
4. Rendelem, mikép fennebbi mostohámnál lévő 95 forint o. ért. tőkém jelen évi szüretkor férjem által a pécsi árvatárba szintén tőkésíttessék.
5. Végre rendelem, miszerint illendő eltakaríttatásom költségei fedezésére 60 ft o. é. fen kitett árvatári tőkéből férjem Berta István által ki és felvétessék.
Miről ezen jegyzői iromány felvétetvén az a félnek ki is még huszonnegyedik évét teljesen be nem töltötte, az előttem személyesen ismeretes képes főirományi 's egyszersmind azonossági tanuk úgymint ifjú Járonyi Ignácz pécsváradi pénztári járulnok úr és özv. Jirisako András pécsi tabakosmester előtt felolvastatott és általa mindenekben helybenhagyatván oly határozattal, mikép egy hites kiadvány az ő részére férje kezibe kiszolgáltassék, - aláiratott.
Berta Istvánné X
2 tanú
Pécsett mártius hó 15 1860"
A 24 éves feleség úgy rendelkezett, hogy hagyatéka fia nagykorúságáig férje birtokában és haszonélvezetében maradjon, majd azt általános örököse, a gyermek kapja meg azzal, hogy férjét utóörökössé nevezte. Hagyományosa anyósa, Berta Mátyásné lett, köszönetképpen azért, hogy betegségében gondoskodott róla. A végrendelet ritka kivétel, mert - ugyan teljes összes ingó és ingatlan vagyonáról beszélt Szücs Anna - a szövegből az
- 79/80 -
derül ki, hogy ezek egésze különvagyon volt. Ha házassági szerződést kötöttek volna a felek, ezt minden bizonnyal megemlítették volna a végrendeletben. Mindebből az következik, hogy az OPTK magyarországi hatályba lépését követően kötött házasságban Szücs Anna és Berta István között vagyonelkülönítés érvényesült, amely a tradicionális jog közszerzeményétől (szerzeményi vagyonközösségétől) merőben idegen volt. A házassági szerződés lehetőségével ebben az esetben mégsem éltek a felek.
A rendkívül gazdag levéltári forrásanyagból a fentiekben csak hat példát volt módom bemutatni. Következtetéseimet elsősorban ezek alapján, de a teljes forrásanyagra tekintettel fogalmazom meg. Pécs szabad királyi város városi tanácsi iratai között az OPTK magyarországi hatálya által kijelölt időintervallumban túlnyomó részben magyar, jelentős részben német és csekély mértékben délszláv népesség hagyatéki ügyei maradtak fenn. A nyelvi-etnikai hovatartozásnak az alkalmazott jogintézmények tekintetében azonban nem feltétlenül volt jelentősége. A pécsi polgárok házastárs javára történő végintézkedéseinél (végrendeletekben és házassági, illetve öröklési szerződésekben) elsősorban a tradicionális magyar magánjog polgárokra és parasztokra vonatkozó törvényes vagyonjogi intézményei kerültek elő. Az OPTK-t hatályba léptető pátens a házasságon alapuló jogviszonyok tekintetében a házasságkötés időpontja szerinti jog alkalmazását írta elő, ezért az 1853. május 1. után kötött házasságok esetében várhatnánk az osztrák jogintézmények gyakori megjelenését a gyakorlatban. Mivel azonban az OPTK (kötelmi jogban elhelyezett) házassági vagyonjogának a lényege a szerződéses karakter volt, szerződés ellenkező rendelkezése hiányában pedig vagyonelkülönítés érvényesült, a szerződés adta lehetőséggel élve továbbra is többnyire a magyar intézményeket alkalmazták. Ha kivételként az OPTK vagyonjogi intézményei vagy vagyonelkülönítési rendszere jelent meg, azt egyrészt a német (osztrák) jogi kultúrához való szoros kötődés motiválhatta. Másrészt lehetséges az is, hogy egyes polgárok, ahogy az utolsó végrendelet is erre példa, nem tartották szükségesnek, hogy a vagyonelkülönítési elvtől eltérjenek. Ez a (tapasztalatom szerint ritka) jelenség azonban fontos üzenettel bír: az OPTK a parasztok és polgárok viszonyait a jogéletben a két felső társadalmi csoport (nemesek és honoratiorok) házassági vagyonjogához közelítette, akik között a tradicionális magyar magánjog szerint is vagyonelkülönítés érvényesült. Ennek pedig szerepe lehetett abban, hogy a magyar tradicionális vagyonjoghoz történő visszatérést (1861) követően, a 19. század utolsó évtizedeiben a közszerzeményi részhez való jogot - a vagyonelkülönítés társadalmi állástól független voltát hangsúlyozva - kötelmi jogi igényként értelmezték újra a korábbi dologi jogi, tulajdonközösségen alapuló felfogással szemben.[23] ■
JEGYZETEK
[1] Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch für die gesammten deutschen Erbländer der Oesterreichischen Monarchie, Wien 1811. A törvénykönyv magyar fordítását lásd: Ausztriai Általános Polgári Törvénykönyv (1852. november 29-i császári pátenssel, V-XIX. o.) Pest 1870
[2] Az öröklési szerződés (pactum successorium) alkalmazása hazánkban ritkán, és inkább csak a 16. század közepe előtti időkben fordult elő, kifejezetten adósságok kölcsönös rendezésére olyan módon, hogy a felek egymás javára, kölcsönösen végrendelkeztek. Lásd Béli Gábor: Magyar jogtörténet. A tradicionális jog. Budapest-Pécs 1999. 139. o.
[3] Az OPTK az öröklési jogot a dologi jogi részben (II. rész), a dologbani jogok körében (1. szakasz) a 8-15. fejezetekben szabályozta.
[4] Alsóviszti Fogarasi János: Magyarhoni magános törvénytudomány elemei. Kövy Sándor után újabb törvénycikkelyekkel 's felső ítéletekkel és más bővítésekkel. Pest 1839. 150. o.
[5] Homok-Nagy Mária: A magyar magánjog történetének vázlata 1848-ig. Szeged 2005. 75. o.
[6] A szerzeményi vagyonközösség és a közszerzemény értelmezését lásd Herger Csabáné: A közszerzemény intézménye a 19-21. századi magyar házassági vagyonjogban. Weiss Emília emlékére. Jogtudományi Közlöny 2014/12. sz. 557-568. o.
[7] BML VI/1106b 30/1854 sz. ügy aktájához csatolt szám nélküli házassági szerződés, 1850. szeptember 13.
[8] BML IV/1106b 30/1854 sz. ügy aktájához csatolt szám nélküli vagyonleltár, 1850. szeptember 15.
[9] BML IV/1106b 30/1854 sz. ügy aktájához csatolt szám nélküli örökösi nyilatkozat, 1854. január 20.
[10] BML IV/1106b 121/1858 sz. ügy aktájához csatolt szám nélküli vagyonbevallás.
[11] BML IV/1106b 121/1858 sz. ügy aktájához csatolt szám nélküli végrendelet, 1858. május 1.
[12] Lásd bővebben Homoki-Nagy Mária: A ius viduale a magyar jogforrások tükrében. In: Béli Gábor - Herger Csabáné -Peres Zsuzsanna: Jogtörténeti tanulmányok X, Pécs 2010. 67-82. o.
[13] Herger Csabáné: A közszerzemény megosztása a paraszti népréteg körében Baranyában 1848 után. In: Varga Norbert (szerk.): Báró Eötvös József születésének 200. évfordulója alkalmából. Szeged 2014. 67-96. o.
[14] Herger Csabáné: "Meine Seele rekommandiere ich in Gottes endlose Barmherzlichkeit..." Letztwillige Verfügungen in Pécs unter der Geltung des österreichischen Zivilrechts. In: Holcman, Borut (szerk.): Festschrift für Gernot Kocher zum 75. Geburtstag (Maribor, 2017, megjelenés alatt).
[15] BML IV/1106b 122/1858 sz. ügy aktájához csatolt szám nélküli végrendelet, 1858. április 2.
[16] BML IV/1106b 122/1858 sz. ügy aktájához csatolt szám nélküli beadvány.
[17] BML IV/1106b 100/1860 sz. ügy aktájához csatolt szám nélküli végrendelet, 1860. április 13.
[18] BML IV/1106b 99/1860 sz. ügy aktájához csatolt 3983/1860 sz. hagyatéki leltár.
- 80/81 -
[19] BML IV/1106b 99/1860 sz. ügy aktájához csatolt szám nélküli, kihirdetési záradékkal (1860. szeptember 22.) ellátott végrendelet, 1860. július 27.
[20] BML IV/1106b 99/1860 sz. ügy aktájához csatolt szám nélküli tárgyalási jegyzőkönyv, 1860. szeptember 22.
[21] Herger Csabáné: A törvényes és az írott hitbér Baranyában 1848 után. Nagy Janka Teodóra (szerk.): Szokásjog és jogszokás I, Szekszárd 2016,154-159. o.
[22] BML IV/1106b 88/1860 sz. ügyhöz csatolt szám nélküli haláleset felvételi jegyzőkönyv.
[23] Lásd Herger, A közszerzemény intézménye 566-568. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, PTE ÁJK Jogtörténeti Tanszék.
Visszaugrás
