A COVID-19 világjárvány az emberiség olyan globális kihívása (volt), amely 2020 tavaszán lényegében napok leforgása alatt alakította át a mindennapi realitásainkat és közel két éven keresztül alakította a társadalmi folyamatokat. Az egyes országokat más-más gazdasági, pénzügyi, társadalmi és demokratikus tőkével, felhalmozott tartalékkal érte a válság, általánosságban azonban a következményei eltérő mértékben ugyan, de egyaránt érintettek minden nemzetet. Az alapvető problémát a globális gazdasági és kereskedelmi struktúrák, illetve mechanizmusok népegészségügyi intézkedések miatt kialakult zavarai jelentették. Ezt súlyosbították a közvetlen járványügyi (megfertőződés, megfelelő ellátáshoz való hozzájutás, gyógyszerekhez és oltásokhoz való egyenlő hozzáférés) és a közvetett egészségvédelmi (más akut betegség vagy baleset esetén az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, krónikus vagy magas mortalitású betegségek esetén elégtelen és késedelmes ellátás) kihívások. A társadalmi hatások ugyancsak példa nélküliek voltak: a lezárások, a munkavégzés körülményeinek gyors változása, a szociális kapcsolatok radikális átalakulása és a társadalmi csoportok közötti találkozási lehetőségek szűkülése gyors átalakulást indított el. A regionális, demográfiai, társadalmi helyzetbeli előnyök, illetve hátrányok miatt jelentős különbségek alakultak ki a járványhelyzet kezelése terén is.
Diszfunkcionális társadalmi folyamatokat generált az egzisztenciális félelem, a kiszolgáltatottságból adódó általános szorongás, a hagyományos vagy újonnan felértékelődött erőforrásokhoz (például védőoltás, gyógyszerek, telekommunikációs eszközök) való optimális hozzáférés beszűkülése vagy ellehetetlenülése és az ebből fakadó küzdelem a társadalmi státusz megtartásáért, amelyek együttesen a társadalmi kohéziót is kihívások elé állították.
Bár az egyes országok választott vezetői politikai kultúrától és társadalmi környezettől függően eltérően reagáltak, de általánosságban elmondható, hogy a demokratikus nyugati országok igyekeztek enyhíteni a gazdasági-társadalmi károkat és az egység, illetve az összefogás fontosságára figyelmeztettek.
Nem segítette mindazonáltal a kihívásokkal való szembenézést a járvány kialakulásával, terjedésével, hatásaival összefüggő, tényleges, tudományosan megalapozott információk hiánya vagy fragmentáltsága, korlátozott hozzáférhetősége, vagy éppen az irányadó tudományos álláspontok gyorsan változó jellege sem. Az államok eltérő mértékben, de jellemzően nem elégséges módon voltak (és lehettek) felkészülve a járványhoz kapcsolódó "válságkommunikációra", így a fent vázolt folyamatokat tovább erősítette valós és vélt (fél)igazságok gyors és kontrollálatlan terjedése, amely a bűnbakképzés változatos válfajainak is táptalajul szolgált. Az elhúzódó válság miatt felerősödött a tudományos eredmények és kutatások hitelességének megkérdőjelezése, ezzel nagyobb teret kaptak a korábban a vélemények piacán a mainstream véleményformálók által figyelmen kívül hagyott tudományszkeptikus mozgalmak és összeesküvés-elméletek. Komoly problémát jelentett, hogy egyes populista politikusok és egyházi vezetők rövid távú érdekeik megvalósítása érdekében tudatosan erősítették ezeket a jelenségeket, több esetben új narratívákat alkotva.[1]
A különféle válság- és természetikatasztrófa-helyzetekben, így járványok során - részint az emberi kiszolgáltatottságból és a kiszámíthatatlanságból adódó félelem, illetve az annak racionalizálását célzó lelki folyamatok okán - a bűnbakképzés nem új keletű szociálpszichológiai jelenség,[2] amely a történelem során új és új formákban, illetve célcsoportokat találva jelentkezett. A bűnbakképzés a koronavírus pandémia során sajátos irányt vett: elsődlegesen a járvánnyal bármilyen módon is, de összefüggésbe hozható csoportok ellen irányult.
Már a járvány elején megfigyelhető volt a vírus elsődleges hordozóiként azonosított kínai (és ehhez kapcsolódóan a külsődleges jegyeik alapján ázsiai származású) emberekkel szembeni diszkrimináció és gyűlöletcselekmények számának a növekedése. Az Egyesült Államokban 2020 májusában végzett kutatás szerint az ázsiai származású válaszadók 29%-a tapasztalt valamiféle diszkriminációt a 2020 márciusa és májusa kö-
- 32/33 -
zötti időszakban, 16%-uk pedig gyűlölet-bűncselekmény áldozatává vált.[3] Magyarországon is ismert olyan eset, amikor egy maszkban sétáló kínai egyetemista lányt értek atrocitások a járvány kezdeti időszakában.[4]
Megjelent továbbá a járvány enyhítésén fáradozó, de konkrét eredményeket rövid távon felmutatni nem tudó szakemberekkel (ápolók, orvosok, kutatók) szembeni elégedetlenség is.[5] Ezzel párhuzamosan ugyanakkor e csoportok felértékelődése is megfigyelhető volt a közvélemény más szegmenseiben, erre jó példa a 2020 márciusában létrehozott "Etesd a dokit!" mozgalom.[6] Voltak olyan esetek is, amikor magukat a megbetegedett embereket érte inzultus: a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport arról számolt be,[7] hogy Szekszárdon 2020 márciusában környékbeliek meg akartak verni egy férfit, akinek hatósági karantént jelző piros felirat volt a lakására tűzve.
A bűnbakképzés sajátos és szerencsére periferikus vetületeként bukkantak fel olyan extrém teóriák, amelyek a roma közösségekben,[8] illetve (vélhetően a HIV vírus mintájára) nyíltan[9] vagy burkoltabban[10] a hagyományos párkapcsolati formáktól eltérő módon élőkben vélték megtalálni a járvány okát.
A járvány közvetett kárvallottjai körében nem szabad megfeledkeznünk azokról a csoportokról sem, akikkel szemben a pandémiától függetlenül is - eltérő mértékben, de igen kitartóan - jellemzőek az előítéletek az egyes európai társadalmakban (romák, menekültek, LMBT-emberek),[11] és akiket az egyes államokban több-kevesebb sikerrel állítottak reflektorfénybe annak érdekében, hogy legalább ideiglenesen eltereljék a közvélemény figyelmét a pandémia és a járványkezelés nehézségeiről és gyakran diszfunkcióiról. Róluk a tudatos bűnbakképzés áldozataiként kell szót ejtenünk.
Emellett járvány idején is örök érvényű igazság, hogy "aki szegény, az a legszegényebb": az egyébként is periferikus gazdasági vagy társadalmi helyzetű csoportokhoz (romák, fogyatékossággal élők, hajléktalanok) tartozókat a járvány és annak társadalmi-gazdasági hatásai fokozottan sújtották. Elegendő ezzel összefüggésben csak arra gondolni, hogy a megfertőződés elleni védekezéshez szükséges higiéniai eszközök beszerzése milyen mértékű anyagi megterhelést jelentett, vagy akár a köznevelési intézmények bezárásával összefüggésben a digitális oktatáshoz való hozzáférés nehézségeire, de akár a napi étkezéshez való hozzáférésre is.[12] A nők gazdasági-vagyoni szempontú egyenlőtlenségeit szintén változatos módokon erősítette fel a pandémia.[13]
Összességében elmondható tehát, hogy mind az egyéb szociokulturális tényezőkből és a társadalmi integráció hiányából eredő hátrányok fokozódtak, mind pedig a bűnbakképzés hatására globálisan növekedésnek indult az előítéletesség, a diszkrimináció és gyakoribbá váltak a gyűlölet motiválta cselekmények.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
