A gyülekezési jog első generációs politikai jog, amely alapján mindenki jogosult békés gyűléseken részt venni. Ebből a tételmondatból kiindulva a rendszerváltás megalapozásaként, az Alkotmány átfogó módosítását követően szinte elsőként fogadta el az Országgyűlés a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvényt (továbbiakban: Gytv.). Az azóta eltelt huszonhét évben a törvény több módosításon is átesett, és számos meghatározó, a joggyakorlatot jelentősen formáló alkotmánybírósági határozat látott napvilágot. Azt is láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy a Gytv. többnyire képes volt kezelni a hatálya alá tartozó rendezvényeken felmerülő egyes kérdéseket, a széttartó joggyakorlat, a technika fejlődése, valamint a gyűlések jellegének megváltozása miatt egyre gyakrabban merült fel az új gyülekezési törvény megalkotásának igénye. Általánosságban elmondható, hogy ugyan a hazai gyülekezési jogi szabályozás alapvetően jelenleg is megfelel a jogállami standardoknak, annak ellenére, hogy az Alaptörvény negyedik módosítása a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozóan új, a közösségek jogait védő kereteket állapított meg, a gyülekezési törvény 1989-es megalkotása óta érdemben nem változott.
2016 nyarán az Alkotmánybíróság a 13/2016. (VII. 18.) AB határozatban megállapította, hogy az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdését sértő, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenes helyzet állt elő annak eredményeként, hogy a törvényalkotó nem szabályozta a magánszférához való jog és a gyülekezési jog kollíziója esetén a feloldásra vonatkozó szempontokat és eljárási kereteket. A 14/2016. (VII. 18.) AB határozatban a testület azt is megállapította, hogy az Alaptörvény VIII. cikkét sértő mulasztás állt elő azáltal, hogy a törvényalkotó nem szabályozta a gyülekezések békés jellegét megfelelően biztosító garanciális szabályokat, valamint az alapjogok összeütközésének feloldását szolgáló olyan törvényi rendelkezések megalkotását, amelyek biztosítják az ütköző alapjogok lehető legkisebb korlátozás melletti egyidejű érvényesülését. Az Alkotmánybíróság ezért mindkét AB-határozat esetében felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2016. december 31-ig tegyen eleget.
A határozatok és a hatályos Gytv. megtiltási okainak széttartó jellege mindenképpen arra kötelezi az Országgyűlést, hogy felülvizsgálja a hatályos szabályozást. A 13/2016. (VII. 18.) AB határozat nyilvánosságra hozatala után az Igazságügyi Minisztérium (IM) egy, a Belügyminisztériummal közösen tartott sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy széles körű vizsgálatot kezd a gyülekezési jog szabályozását illetően. Ennek keretében az IM a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Alkotmányjogi Tanszékével közösen tudományos konferenciát szervezett 2016. október 26-ára az egyetem Szent II. János Pál pápa dísztermébe. A konferencia keretében hat, a gyülekezési jog területén jártas egyetemi oktató és a szakma különböző területeiről érkező előadó fejtette ki gondolatait.
A konferenciát Szabó István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy a Kar olyan tudományos eszmecserének adhat helyt, amely az egyik legfontosabb és legjelentősebb alapjogot, a gyülekezési jogot érinti.
A konferencia két szekcióból állt. Az első szekcióban a gyülekezési jog történetét, a hatályos Gytv. kialakulását és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) Magyarországgal összefüggő gyülekezési jogi gyakorlatát ismertette Horváth Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense, Kukorelli István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára, és Tallódi Zoltán, az IM főosztályvezető-helyettese. A szekciót Koltay András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense moderálta.
A konferencia első előadójaként Horváth Attila a gyülekezési jog közel kétszáz éves magyarországi történetét foglalta össze. Előadásában kiemelte, hogy már 1848 áprilisában megalkotta Magyarország első felelős kormánya a budapesti népgyűlésekre vonatkozó szabályokat, amelyben a rendezvények megtartását nem engedélyhez, hanem a rendezvény megkezdése előtt 24 órával a törvényhatósághoz tett bejelentéshez kötötte. A dualizmus korában az 1868. évi 128. számú belügyminiszteri rendelet ugyancsak bejelentési kötelezettséget írt elő. Hasonló előírások kerültek a budapesti rendőrségről szóló 1881. évi XXI. törvénycikkbe, amelynek 7. §-a deklarálta, hogy a különféle meneteket a budapesti rendőrségnél kell bejelenteni. Emellett különböző korlátok, megtiltási okok is megjelentek. Már 1874-ben betiltották például a vörös zászlót. A gyülekezési jog körébe tartozó rendezvényeket (gyűléseket, felvonulásokat) a csendőrök gyakran fegyverrel oszlatták fel, amelynek nyomán gyakoriak voltak a halálos áldozattal járó összecsapások. A Horthy-korszakban a gyűlések feloszlatásához a rendőrségnek széles körű kényszerítő
- 75/76 -
eszközök álltak a rendelkezésére, a csendőrség szolgálati szabályzata pedig a szuronyrohamot, ennek sikertelensége esetén pedig a lőfegyverhasználatot is előírta. Ugyanakkor docens úr előadásában az is kiemelte, hogy ebben az időben, ha a tömeggel szemben kiállt egy csendőr és elkiáltotta magát, hogy "tízig számolok, és addigra mindenki hagyja el a teret", majd azt mondta, hogy "9", mindenki elhagyta a területet. Kitért továbbá arra, hogy 1945. március 24-én adta ki az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere a gyűlések bejelentéséről szóló 5.159 BM számú rendeletét, amely a Gytv. 1989. január 24-i hatálybalépéséig hatályban volt. E rendelet minden politikai és gazdasági jellegű, nyilvános gyűlés, felvonulás, és bármilyen más politikai összejövetel esetében bejelentési kötelezettséget írt elő a szervezők számára. Ennek ellenére a szocialista időkben nem igazán volt jellemző a szabad gyülekezés joga. A rendszerváltást megelőző 1988-as tüntetéshullám tekintetében (lásd az Erdélyi falurombolások miatti tüntetések, az 1988. március 15-i tüntetések) a hatalom már másként állt a megmozdulásokhoz, és ugyan még akkor is előfordult, hogy gépkarabélyos rendőrök hasaltak a tüntetés helyszíne körüli házak padlásain, mégsem történtek atrocitások, a rendőrség már nem akadályozta meg a békés gyülekezés gyakorlatát.
Az első szekció második felszólalójaként Kukorelli István vázolta fel a hatályos Gytv. elfogadásának folyamatát, annak előkészítését és országgyűlési vitáját.[2] A professzor úr kiemelte, hogy a frissen elfogadott jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 5. § c) pontja 1988. január 1-jével előírta, hogy az egyesülési és gyülekezési jogot törvényben kell szabályozni. 1988-ban, a rendszerváltást megelőzően - feltehetőleg mivel a gyülekezési jog szabályozásának kérdése ilyen súllyal korábban olyannyira nem jelent meg, hogy 1988. március 15-én a Múzeum körúton összegyűlt tömeget rendőrmotoros-kötelék oszlatta fel - az év első felében tartott demonstrációk (1988. március 15-én városszerte, 1988. június 16-án a Budapesti Köztemető 301-es parcellájában, a Batthyány-örökmécsesnél, a Magyar Televízió székházánál és a Vörösmarty téren, illetve a belvárosi helyszínek között felvonulva, az erdélyi falurombolás ellen Budapesten a Hősök terén, valamint 1988. június 27-én a bős-nagymarosi vízlépcső megépítése elleni tüntetés) is hatással voltak arra, hogy az Alkotmány módosítása és az egyesülési jogról szóló törvény megalkotása után az egyik első lépés volt a gyülekezési jog szabályozása. Ennek megalkotásakor a Hazafias Népfrontot kérték fel a tervezet(ek) társadalmi vitájának 1988. szeptemberi megszervezésére. Több tízezerre volt tehető a száma azoknak, akik a vitán véleményt nyilvánítottak. Az itt megjelent érvek, kritikák (például, hogy szükség van-e részletes törvényi szabályozásra, megelőzheti-e a törvényi szabály az átfogó alkotmánymódosítás elfogadását, lehetőség van-e előzetes megtiltásra) aztán a Gytv. országgyűlési vitáján is előkerültek. Kilényi Géza igazságügy-miniszterhelyettes a Hazafias Népfront Országos Elnöksége Közjogi Bizottsága 1988. október 12-i ülésén bemutatta az átdolgozott tervezet szövegét. Az tervezet átdolgozásakor már egyre nagyobb mértékben vették figyelembe a korábbi kritikákat. Az Országgyűlés elnöke az 1988. december 20-i ülésnapon jelentette be, hogy Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter többek között benyújtotta a gyülekezési jogról szóló törvény javaslatát az Országgyűlésnek. A vita egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy indokolt-e elfogadni a törvényt még az Alkotmány módosítása és szabad választások megtartása előtt. Fontos szempont volt ugyanakkor, hogy 1989. március 15-ére már elfogadott törvény álljon rendelkezésre, mivel az 1988-as tüntetéshullám idején még az 1945-ös BM rendelet alapján jártak el a hatóságok. Végül hosszas szakmai és politikai vita után fogadta el az Országgyűlés a törvényt. A Gytv. mintegy három hónappal az Ellenzéki Kerekasztal megalakulása, közel fél évvel a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások megkezdése, és több mint egy évvel az első szabadon választott Országgyűlés megalakulása, hazánk állami önrendelkezésének visszaállítása előtt, 1989. január 24-én lépett hatályba.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
