Előfordul, hogy a végrehajtás alapjául szolgáló jogviszonyban vagy eljárásban részt vevő felek személyében változás következik be, ami jelentheti akár a jogosult/hitelező, akár a kötelezett/adós oldalán történő alanyváltozást. Az alanyváltozás oka többféle lehet, pl. a jogi személy átalakulása, a természetes személy halála, a követelés engedményezése, tartozásátvállalás stb. Akármi is az alanyváltozás oka, ennek a változásnak a végrehajtási eljárásban is érvényre kell jutnia, mégpedig azért, hogy akár az új jogosult a régi kötelezettel szemben, akár a régi jogosult az új kötelezettel szemben, esetleg az új jogosult az új kötelezettel szemben a követelését végrehajtás útján érvényesíteni tudja. A jogutódlás anyagi jogi hátterének vizsgálata nem hagyható el, a jogutódlás kérdésében való döntést megelőzően a bíróságnak vagy a közjegyzőnek minden esetben okiratok alapján, szükség szerint a felek illetve jogutódok meghallgatása útján meg kell bizonyosodnia arról, hogy az alanyváltozás az anyagi jogi szabályok szerint valóban végbement.
A végrehajtás útján történő igényérvényesítés csak a jogutódlás formális elismerése, hatóság általi deklarálása után történhet meg. Jogutódlás megállapítása nélkül a végrehajtást kérő kérelme - a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 19. § (1) bekezdése szerint - teljesen alaptan, mert vagy nem az arra jogosult terjeszti elő a kérelmet, vagy nem a teljesítésre kötelezettel szemben terjeszti azt elő, így ezekben az esetekben a végrehajtási lap vagy záradék kibocsátása megtagadásának lehet helye[1].
A közjegyzők a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény hatálybalépésével, 2010. június 1-jétől léptek be a bíróságok mellé, mint a végrehajtási eljárásban, azon belül is a végrehajtás elrendelésében közreműködő szervek.[2] Ezt megelőzően a közjegyzői hatáskörbe tartozó ügyekben a bíróságok rendelték el a végrehajtásokat, ettől kezdve azonban a közjegyzői karnak is szembe kell néznie a végrehajtás elrendelése során jelentkező egyes kihívásokkal.
- 25/26 -
A végrehajtási kérelemmel egy időben benyújtott jogutódlási kérelmek esetében a gyakorlatban nem találkozunk jogértelmezési nehézséggel. Más a helyzet azonban akkor, ha a végrehajtási eljárás folyamatban léte alatt merül fel a jogutódlás kérdése.
A jogutódlásról szóló rendelkezéseket a Vht. 39. §-a[3] "Változás a felek személyében" címszó alatt tartalmazza. Le kell szögezni, hogy a Vht. 9. §[4] értelmében a végrehajtási eljárásban történő jogutódlás megállapítására nem a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.), hanem a Vht. speciális szabályai az irányadók, mert ezeket a Vht. a Pp-től eltérően szabályozza.
A jogalkalmazók gyakorlatában tapasztalható időnkénti jelentős eltérés véleményem szerint a Vht. 39. § (1) bekezdésének szövegezéséből következik, ami egy végrehajtási eljárás menetét alapvetően határozhatja meg és jelentősen befolyásolhatja is. A törvényszöveg a következőképpen rendelkezik: "Ha a végrehajtást kérő vagy az adós személyében változás állt be, a végrehajtható okirat kiállítása előtt a kiállításra jogosult bíróság (hatóság), ha pedig a változás a végrehajtható okirat kiállítása után derült ki, a végrehajtást foganatosító bíróság a jogutódlás kérdésében - szükség esetén a felek és a jogutódok meghallgatása és bizonyítás után - végzéssel (határozattal) dönt."
A 31/E. § (1) bekezdése[5] értelmében a jogutódlás megállapítása iránti kérelem elbírálása esetében az elrendelő bíróság alatt a közjegyzőt is érteni kell.
A törvényszöveg egyszerű nyelvtani értelmezése alapján elsőre talán nem gondolnánk, hogy a jogutódlás vonatkozásában hozott határozatokkal összefüggő joggyakorlat kettős, illetve akár önellentmondásos is lehet, az itt feldolgozott közjegyzői és bírósági határozatokból mégis ez következik. El kell ismerni ugyan, hogy ezek a jogesetek nem tükrözik, nem is tükrözhetik a bíróságok és közjegyzők által alkotott jogalkalmazói kör egészének gyakorlatát, ugyanakkor az egyes eseti döntések által életre hívott dilemma önmagában is figyelmeztető jelként szolgálhat a tárgyalt kérdés jelentőségét illetően.
- 26/27 -
A továbbiakban a problémát a közjegyzők által elrendelt végrehajtás szemszögéből közelítem meg.
Amint fent utaltam rá, amennyiben a végrehajtást kérő már a végrehajtási kérelemmel együtt előterjeszti a jogutódlás megállapítása iránti kérelmét a közjegyzőnél, akkor különösebben nem nehéz a jogszabály értelmezése és alkalmazása, ennek megfelelően a joggyakorlat is egységesnek mutatkozik ilyen esetekben: a közjegyző még a végrehajtás elrendelése körében meghozandó érdemi határozat előtt köteles formális döntést hozni a jogutódlásról. Ez a döntés lehet a jogutódlás megállapítása, vagy a jogutódlási kérelem elutasítása, esetleg visszautasítása.
A jogutódlás jogerős megállapítását követően a közjegyző már abba a helyzetbe kerül, hogy érdemben dönthet a végrehajtási kérelem felől, mert rendeződött a felek személyének kérdése. A jogutódlásról szóló döntés már irányadó lesz a végrehajtási eljárás egészére, és a végrehajtási eljárás a jövőben már csak a jogutódlásról rendelkező végzés szerinti felek között folytatható le (ide nem értve természetesen azt az esetet, ha a felek személyében utóbb újabb változás következne be).
A tárgyalt probléma valójában akkor jelentkezik, amikor a jogutódlás kérdése a végrehajtás elrendelését követően merül fel. Annak, hogy a felek személyében bekövetkezett változásról a közjegyzőnek a végrehajtás elrendelésekor nincs tudomása, alapvetően két oka lehet: vagy az elrendelést követően történt a jogutódlás, vagy pedig az elrendelést megelőzően történt ugyan, de csak később, a foganatosítás során "derült ki".
A vizsgált döntésekből kiolvasható - bár nem biztos, hogy minden esetben általánosan is helyes - egyik típusú közjegyzői gyakorlat szerint a végrehajtás elrendelése után a közjegyzők a törvényt a nyelvtani értelmezésnek megfelelően alkalmazzák. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a változás a végrehajtható okirat kiállítása után derült ki, és a felek ezt a közjegyzőnél a végrehajtás foganatosítása során jelentik be, vagy pedig a végrehajtónál jelentik be, aki a jogutódlás iránti kérelmet a közjegyzőnek küldi meg, akkor a közjegyző megállapítja hatáskörének hiányát (függetlenül attól, hogy mi az alanyváltozás oka), és a jogutódlás megállapítása iránti kérelmet, a jogutódlás kérdésében való határozat meghozatala érdekében átteszi a végrehajtást foganatosító bírósághoz.
Sokszor előfordul azonban az is, hogy a felek a foganatosító bíróságon terjesztik elő a kérelmüket, vagy ha a végrehajtónak nyújtották be, akkor a végrehajtó nem a közjegyzőhöz, hanem a foganatosító bírósághoz terjeszti azt be, majd a foganatosító bíróság az, aki megállapítja hatáskörének hiányát és az iratokat átteszi a végrehajtást elrendelő közjegyzőhöz.
Az előbbi eset, tehát a közjegyző hatásköre hiánya megállapításának oka egyszerűen összefoglalható és indokolható. A Vht. 39. § (1) bekezdése alapján a végrehajtást elrendelő közjegyző a végrehajtható okirat kiállítását követően már nem jogosult a jogutódlás kérdésében határozni. A második eset, tehát a foganatosító bíróság hatásköre hiánya megállapításának oka már mélyebb értelmezést igényel, ahogyan az ilyen tartalmú végzések indoklása sem pusztán az egyszerűnek mondható eljárásjogi szabályra [a Vht. 39. § (1) bekezdésére] utal, hanem indokolásuk általában anyagi jogi (jogalanyisági) okfejtést is tartalmaz.
- 27/28 -
A foganatosító bíróságok a végzéseik indokolása szerint általában abból indultak ki, hogy a Vht. 39. § (1) bekezdésében szereplő "derül ki" kitétel csak abban az esetben értelmezhető az eljárásukra, ha - a törvényszövegben egyébként nem szereplő - egy másik feltétel is ezzel együttesen teljesül, nevezetesen, hogy a jogutódlás a végrehajtható okirat kiállítását követően történt. A foganatosító bíróságok tehát ezekben az esetekben a törvénynek olyan értelmezést adnak, hogy a bíróság csak akkor dönthet a jogutódlás kérdésében, ha az alanyváltozás a végrehajtható okirat kiállítása után derült ki, és a végrehajtható okirat kiállítása után is történt. A bíróságok szerint a másik esetben, vagyis akkor, amikor a jogutódlás a végrehajtható okirat kiállítása után derül ki, de azt megelőzően következett be, a végrehajtási lap visszavonásának vagy a végrehajtási záradék törlésének van helye. Példa lehet erre, hogy az adós a végrehajtási lap kiállítása előtt meghalt, ami ekkor még nem ismert a közjegyző előtt. Jogképességgel nem rendelkező személlyel szemben ugyanis - olvasható az indokolásokban - a végrehajtás elrendelése fogalmilag kizárt, ami a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:4. §[6]-ából következik. Erre tekintettel ilyenkor a végrehajtás elrendelésére törvénybe ütköző módon került sor, ami a Vht. 224/A. § a) pontja[7] alapján alkalmazandó 211. § (1) bekezdése[8] szerint a végrehajtási lap visszavonását, vagy a végrehajtási záradék törlését kell, hogy eredményezze.
Véleményem szerint a fél halála miatti jogutódlás esetében az indokolások anyag jogi részével egyet lehet érteni, azonban - legalábbis az ismert közjegyzői gyakorlat szerint - a helyzet tágabb szemléletű és inkább pragmatikus megközelítésű értelmezést igényel, mert a Vht. 39. § (1) bekezdését a végrehajtási eljárás specialitására is figyelemmel célszerű alkalmazni.
Látható, előfordul, hogy mind a foganatosító bíróság, mind az elrendelő közjegyző a másik hatósághoz teszi át az ügyet, megállapítva saját hatáskörének hiányát. Az áttételkor még nem beszélhetünk hatásköri összeütközésről, mert az a hatóság (bíróság vagy közjegyző), amelyhez a másik az iratokat áttette, ekkor még dönthet úgy, hogy a hatásköre fennáll, és meghozhatja határozatát a jogutódlás, vagy a végrehajtási lap visszavonása / végrehajtási záradék törlése kérdésében. A közjegyzők gyakorlata azonban általában az, és ekkor már valóban hatásköri összeütközésről van szó, hogy a bíróság után szintén megállapítják hatáskörük hiányát, és a Vht. 9. § alapján alkalmazandó Pp. 31. § (2) bekezdés c) pontja[9] szerint az ügy iratait felterjesztik a Kúriához az eljáró hatóság kijelölése érdekében. (Hozzá kell tenni, hogy az itt feldolgozott ügyekben fordított esetben, a közjegyző áttételét követően a foganatosító bíróságok sem döntöttek a jogutódlás kérdésében, hanem szintén felterjesztették az ügyet a Kúriához.)
- 28/29 -
Az, hogy a közjegyzők és a foganatosító bíróságok akár egymással szembemenően is értelmezhetik a Vht. 39. § (1) bekezdését, már önmagában szembetűnő jelenség. Az teszi azonban különösen érdekessé a kérdést, hogy a Kúria egyes tanácsai is eltérő döntéseket hoznak az eljáró hatóság kijelölése ügyében. Ismertek olyan döntések, amik a hatásköri összeütközések feloldásaként a közjegyzőt jelölték ki eljáró hatóságként[10], és olyanok is, amelyek a foganatosító bíróságot[11].
A kijelölő döntés tartalma már önmagában predesztinálja a kijelölt hatóság által ezt követően elvégzendő eljárási cselekmény típusát, ugyanis a két hatóság (végrehajtást elrendelő és végrehajtást foganatosító hatóság) kompetenciája merőben eltérő az eljárásjogi lehetőségek terén. Az elrendelő közjegyzőnek a végrehajtható okirat kiállítását követően nincs jogszabály adta lehetősége a jogutódlás kérdésében való döntéshozatalra, hanem csak egy dolgot tehet: a végrehajtási lapot visszavonja illetőleg a végrehajtási záradékot törli. Ezzel szemben a foganatosító bíróság kizárólag a jogutódlás megállapítására jogosult, a végrehajtási lap visszavonására illetve a záradék törlésére viszont nem.
Megjegyzem, létezik olyan döntés is[12], amelyben a hatásköri kérdés nem kijelölés útján dőlt el, hanem másodfokú határozat meghozatala folytán. Az adott ügyben a végrehajtást a Fővárosi Törvényszék rendelte el, majd miután kiderült, hogy az egyébként jogi képviselővel eljáró végrehajtást kérő az ügyvédi meghatalmazás aláírását követően, de a végrehajtási kérelem benyújtását megelőzően elhunyt (amiről akkor még a jogi képviselő sem tudott), a törvényszék a végrehajtási lapot visszavonta. A végzéssel szemben a jogi képviselő terjesztett elő fellebbezést, aminek folytán a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a támadott végzést megváltozatta, és a végrehajtási lap visszavonását mellőzte. Indokolása szerint a Vht. 39. § (1) bekezdésének helyes értelmezése szerint a jogutódlás megállapítása szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a jogutódlásra mikor került sor, hanem hogy az eljárásban mikor derül ki. Ennél fogva a végrehajtás elrendelése akkor sem ütközik jogszabályba, ha az egyik félnek az elrendeléskor már nincs jogképessége, amennyiben ez a végrehajtás elrendelésekor még nem derült ki.
Ez a döntés összecseng az ismertetett közjegyzői gyakorlattal, mely szerint a Vht. szabályozása, a Pp. eljárásjogi jogutódlási szabályaitól való eltérése nem véletlen. Oka abban keresendő, hogy a végrehajtási eljárás során tett végrehajtási cselekmények esetében sokszor nem állítható vissza az eredeti állapot, mert a végrehajtási cselekmények közvetlen anyagi jogi hatást váltanak ki, a foganatosítás során akár az adós vagyontárgyai harmadik személyek, mint új tulajdonosok tulajdonába is kerülhetnek. Pl. egy árverési eljárást és az azon történő tulajdonszerzést nem lehet semmissé nyilvánítani, az árverésen történő tulajdonszerzés eredeti szerzésmód jellegére is tekintettel (l. Ptk. 5:41. §).
Ezen kívül a Vht. 39. § (1) bekezdésének a § további bekezdéseivel való együttértelmezése is kiegészítő útmutatást adhat a kérdés mikénti eldöntésében. A (2) bekezdés szerint, ha a végrehajtó tudomást szerzett a felek személyében történt változásról, a végrehajtási ügyet beterjeszti a végrehajtást foganatosító bírósághoz. Vagyis a végrehajtó az ügyet
- 29/30 -
attól függetlenül a foganatosító bírósághoz köteles beterjeszteni, hogy a jogutódlás mikor történt. A (3) és (4) bekezdés pedig tovább egyértelműsíti a helyzetet, amikor - már kifejezetten csak az adós halála esetére fennálló jogutódlás körében - rögzíti: ha a végrehajtó a végrehajtás foganatosítása előtt (tehát a végrehajtás elrendelése után!) az adós haláláról szerzett tudomást, erről tájékoztatja a végrehajtást kérőt, és az ügyet a jogutódlás kérdésében való döntés végett az ő kívánságára terjeszti be a végrehajtást foganatosító bírósághoz. Ha pedig a végrehajtó a végrehajtás foganatosításakor szerzett tudomást az adós haláláról, és az adós hagyatékában végrehajtás alá vonható vagyontárgy van, a végrehajtó a végrehajtást foganatosítja, az adós ismeretlen jogutódja részére ügygondnokot rendel, és az iratokat szintén beterjeszti a végrehajtást foganatosító bírósághoz. Látható, hogy bármelyik eset következik is be a végrehajtás elrendelését követően (ekkor már a végrehajtó általi eljárásról szól a törvény), a végrehajtó minden esetben a foganatosító bírósághoz köteles az iratokat beterjeszteni, nem pedig a végrehajtást elrendelő hatósághoz: bírósághoz vagy közjegyzőhöz.
Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a foganatosító bíróságok fent hivatkozott, anyagi jogra épülő érvelését sem. Amennyiben az egyik fél az alapeljárás után, de a végrehajtási kérelem előterjesztését megelőzően hal meg, akkor a Ptk. 2:4. § alapján megszűnik a jogképessége, ami vitán felül azt jelenti, hogy jogai és kötelezettségei már nem lehetnek, és a Pp. 33. §[13] értelmében perbeli jogképességgel sem rendelkezik. A Vht. 9. § alkalmazásában, a végrehajtási nemperes eljárásnak nincs olyan sajátossága, amiből eredően a Pp. ezen szabályát a végrehajtási eljárásra eltérésekkel kellene alkalmazni. Ebből pedig az következik, hogy a Pp. perképességi szabályai a Vht. által szabályozott eljárásra is irányadók: végrehajtási eljárásban fél csak az lehet, akit a polgári jog szabályai szerint jogok illethetnek és kötelezettségek terhelhetnek.
Nehezen tartható azonban ez az érvelés a jogutódlásnak azokban az eseteiben, amikor az adott fél nem veszítette el jogképességét és így a perbeli jogképességét sem, hanem az alanyváltozást élők közötti jogügylet idézte elő. Így pl. nem eredményezi az eredeti ügyleti jogosult perbeli jogképességének hiányát az, ha az alapeljárás befejezését követően a követelését harmadik személyre engedményezte, még akkor sem, ha az engedményezés a végrehajtás elrendelését megelőzően történt de a végrehajtás elrendelését mégis az eredeti ügyleti jogosult (engedményező) kéri. Még ha mindez csak a végrehajtás foganatosítása során derül is ki, akkor sem sérül egyetlen olyan anyagi szabály sem, amely a közjegyzők által sokszor alkalmazott, fenti funkcionális megközelítés létjogosultságát kizárná.
Megítélésem szerint tehát, a Vht. 39. § (1) bekezdésének hatályos szövegezése mellett, jogegységi határozat hiányában, amennyiben a jogutódlás tényszerűen a végrehajtható okirat kiállítása előtt történt de az elrendelést követően derült ki, akkor a jogutódlási kérelmek elbírálása során a végrehajtást elrendelő és végrehajtást foganatosító hatóságoknak érdemes lehet differenciálniuk a kérdésben az alapján, hogy az alanyváltozás olyan természetű jogi tény folytán következett-e be, amely az adott személy jogképességének megszűnésével járt, vagy sem. Amennyiben az alanyváltozás az adott fél jogképességét nem
- 30/31 -
szüntette meg, úgy véleményem szerint a jogutódlás kérdésében minden további nélkül dönthet a foganatosító bíróság, követve a Vht. 39. § (1) bekezdésének szó szerinti értelmezését. Ha viszont az alanyváltozás az eljárás megindítása előtt, és az adott fél jogképességének megszűnését eredményezve következett be, úgy a végrehajtás elrendelése jogszabályba ütközően történik, és az elrendelő hatóságnak vissza kell állítania az eredeti állapotot a végrehajtási lap visszavonása illetve a végrehajtási záradék törlése útján, majd a jogutódlásról való döntést követően már a jogképességgel rendelkező jogutód személy bevonásával kell ismételten dönteni a végrehajtás elrendeléséről. Jóllehet, funkcionális szempontból ez a megoldás megkérdőjelezhető, és sok esetben a közjegyzők sem ezt követik, azonban - szemben a másik megoldással - inkább jelenti a Ptk. egyik alapvető jogelvének, a jogképesség elvének érvényesülését. Meglátásom szerint ugyanis, jogalkalmazói szempontból a jogképesség elvének érvényre jutása meg kell, hogy előzze a jogosultnak a végrehajtás mielőbbi foganatosításához fűződő személyes érdekének érvényesülését. Ezt természetesen nem axiómaként kívánom megfogalmazni, és látható, hogy a gyakorlatban előfordul az ezzel éppen ellentétes felfogáson alapuló eljárásjogi megoldások alkalmazása is. Ehhez hasonló megoldandó jogi kérdések kapcsán támpontot jelenthet a jogalkotó feltehető szándékának keresése, mint a jogszabályok értelmezésének egyik eszköze.
A jogalkotó szándékának keresése kapcsán érdemes lehet visszatekinteni a végrehajtási eljárást szabályozó korábbi jogszabályokra is, így a legelső komplex és átfogó végrehajtási jogszabályra, az 1881. évi LX. törvénycikkre, amely egészen 1955-ig volt hatályban. A törvénycikk egyik fő jellemzője volt, amit az azóta alkotott jogszabályok is megtartottak, hogy a perszabályoktól elkülönült eljárásként szabályozta a végrehajtási eljárást. Bizonyos államokban a végrehajtási eljárás az adott polgári eljárás része (pl. Romániában)[14], annak mintegy lezáró szakasza, a hazai jogrendszerben azonban a jogalkotó következetesen önálló eljárásnak tekinti a mai napig.
Ha a végrehajtási eljárás a polgári peres/nemperes eljárás részre - lezáró szakasza - lenne, akkor a jogutódlás megállapítása nyilvánvalóan az adott eljárás keretei között lenne rendezhető (a eljárás félbeszakadása szabályainak alkalmazásával). Részben ebből adódhat a jelen cikkben tárgyalt jogutódlás problematikája is, mivel az önállósult végrehajtási eljárás megindítása előtt, de az alapeljárás lezárulta után a felek személyében változás következhet be, amelynek deklarálásáról ekkor hatósági határozat még nem áll a felek rendelkezésére.
Ezekben az esetekben tehát - leegyszerűsítve - az a megválaszolandó első kérdés, hogy ha az anyagi jog szerint végbement jogutódlás csak a végrehajtás megindítása után "derül ki", akkor az elrendelő közjegyző illetve a foganatosító bíróság a fenti jogelvek melyükét látja alkalmazandónak, előrébb valónak.
- 31/32 -
Az 1881. évi LX. törvénycikk szövegét vizsgálva úgy tűnik, hogy a jogalkotó ekkor még nem kívánt különbséget tenni abból a szempontból, hogy a végrehajtást kérő vagy adós személyében történő változás a végrehajtható okirat kiállítása előtt vagy után derült ki.
A törvénycikk alaptézise szerint (13. § első fordulat): "A végrehajtás rendszerint a végrehajtható okirat szerint jogositott javára, és az abban kötelezett ellen rendelendő el." A törvénycikk a felek személyében történő változásokkal kapcsolatban szóba jöhető egyes eseteket ezt követően külön-külön tárgyalta a 13-17. §-okban. Amennyiben a végrehajtás elrendelése előtt történt a jogutódlás az alapjogviszonyban, úgy a jogszabály szövege szerint a végrehajtást már a jogutóddal szemben kell elrendelni; azonban a jogutódlás formális megállapításáról nem szól a törvénycikk.
A jelen téma szempontjából a törvénycikk 17. §-a bír a legnagyobb jelentőséggel:
"17. § Ha a jogositott személyében a végrehajtás folyamán történik változás: a végrehajtás folytatásának az uj jogositott javára való elrendelése azon biróságnál kérendő, mely a végrehajtást elrendelte.
A kiküldött azonban addig is, mig a végrehajtást elrendelő biróság határoz, foganatositani köteles mindazon végrehajtási cselekményeket, melyek szükségesek a végből, hogy a követelés biztositva legyen.
Ha a végrehajtás foganatositása alkalmával tünik ki, hogy a végrehajtást szenvedő fél elhalt, vagy halála a végrehajtás elrendelése után következik be, a végrehajtás az azt elrendelő biróságnak ujabb határozata nélkül a hagyatékban talált, vagy a marasztaltról az örökösökre szállt vagyonra a 14. § szerint foganatositandó. Ezen esetben a 14. § rendelkezése szerint szükséges ügygondnokot a kiküldött nevezi ki."
Megjegyzem, a "végrehajtás folytatásának az új jogosított javára való elrendelése" megfeleltethető a jogutódlás formális elrendelésének, azonban az erre vonatkozó joggyakorlat felkutatása és bemutatása túlmutat a jelen tanulmány keretein.
Látható, hogy ebben az időszakban a törvénycikk előírásai szerint szó sem volt arról, hogy a már megindult végrehajtási eljárást elölről kéne kezdeni, illetve a végrehatható okiratot vissza kellene vonni, még az adós jogképességének elvesztése esetén sem. Kiemelendő azonban, hogy az adós halála után a végrehajtás csak a hagyaték tárgyaira volt folytatható, ami az eljárásjogi és az anyagi jogi szabályoknak egyfajta speciális vegyítését jelentette. (Az adós örököseinek a hatályos szabályok szerinti helytállási kötelezettségére a cikkem végén érintőlegesen még kitérek.)
Visszatérve a hatályos szabályozásra és annak jelenlegi gyakorlatára, az eltérő jogértelmezés, illetve a hatásköri összeütközés problematikáját két módon látom feloldhatónak. A legkívánatosabb megoldás talán a Vht. 39. § (1) bekezdésének a jogalkotó általi módosítása illetve pontosítása lenne. Ennek hiányában legfeljebb a jogalkotó feltehető szándékának keresése marad a közjegyzők és a bíróságok számára, amit a gyakorlatuk kialakítása során tehetnek meg. Ez azonban bizonytalansághoz vezethet, mivel amint látható,
- 32/33 -
nem csak az alsóbb fokú bíróságokon, hanem a Kúrián sem alakult ki egységes álláspont a kérdés mikénti eldöntésében.
A másik megoldást egy jogegységi határozat jelenthetné. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 32. § (1) bekezdése alapján jogegységi eljárásnak csak meghatározott esetekben van helye, illetve csak a törvényben írt eljárásrend mellett, meghatározott személy általi kezdeményezés alapján folytatható le. És bár a probléma talán nem mindennap fordul elő a végrehajtási eljárásokban, súlyát tekintve mégis érdemesnek látszik egy jogegységi határozat megalkotására. A végrehajtási eljárás céljának szempontjából ugyanis kardinális kérdés az, hogy egy már folyamatban lévő ügyben újra kell-e kezdeni az eljárást az elejéről minden addig megtett végrehajtási cselekmény hatálytalanítása mellett, vagy pedig egy egyszerű jogutódlási végzéssel folytatódhat az eljárás az új fél/felek bevonásával. Mindez egy kisebb ügyértékű és éppen csak megindult végrehajtási eljárás esetében nyilván kevéssé okozhat gyakorlati problémákat, egy nagyobb volumenű, több éve húzódó és számos foganatosítási cselekményt magában tudó eljárásban azonban igen jelentős hatásai lehetnek. Amennyiben a Kúria egységes álláspontot foglalna el a kérdésben, vagy kötelezően alkalmazandó jogegységi határozattal egységesítené a gyakorlatot, úgy ez - jogszabály-módosítás nélkül is - kellő biztonságot jelentene a jogalkalmazó szerveknek és a jogkereső feleknek is, akármelyik megoldást is látná követendőnek a legfőbb bírói fórum.
Nem kifejezetten a jogutódlással áll ugyan összefüggésben, de érdemes említést tenni egy olyan esetkörről is, amely bizonyos értelemben rokonságot mutat a végrehajtási eljárással, illetve az abban szükségessé váló egyik eljárásjogi mozzanattal, ezért első megközelítésben a kettő összetéveszthető lehet. A fizetési meghagyásos eljárásban előfordulhat, hogy a kiállított végrehajtási lap visszavonására az adós/kötelezett alapeljárás során vagy akár azt megelőzően bekövetkező halála miatt kell sort keríteni. Ez technikailag ugyanúgy a végrehajtási lap visszavonását eredményezi, mint ahogyan adott esetben az adós fizetési meghagyás jogerőre emelkedése után, de a végrehajtás elrendelése előtt bekövetkező halála eredményezheti; eljárásjogi megközelítésben azonban egész más ok áll a háttérben. Amennyiben ugyanis kiderül, hogy a kötelezett már a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése előtt meghalt, akkor a fizetési meghagyás jogerősítő záradékát törölni kell (a fizetési meghagyásos eljárásban pedig az ezt követő lépéseket az határozza meg, hogy az adós halála a fizetési meghagyás iránti kérelem benyújtása előtt vagy azt követően történ). Ebben az esetben, bár az adós kétségtelenül nem rendelkezik jogképességgel illetve perképességgel a végrehajtási eljárás megindulásakor, mégsem ez eredményezi a végrehajtási lap visszavonását, hanem a jogerős végrehajtandó határozat hiánya[15]. Ilyen esetben tehát fel sem merül a fentiekben tárgyalt dilemma, vagyis, hogy a végre-
- 33/34 -
hajtás során meg lehet-e állapítani a jogutódlást vagy sem, hanem mindenképpen a végrehajtási lap visszavonása a helyes lépés, amit a végrehajtást elrendelő közjegyzőnek kell megtennie.
A közjegyzői okiratok alapján elrendelt végrehajtási eljárások gyakorlatában ritkábban fordul ugyan elő, de adott esetben szintén nehézséget jelenthet a jogutódlás abban az esetben, ha az alanyváltozás nem az adós vagy a végrehajtást kérő (tehát az eljárásban "közvetlenül" érintettek) személyében, hanem a zálogkötelezett (mint "közvetetten" érintett) személyében történik.
A téma áttekintését azzal érdemes kezdeni, mi is a zálogkötelezett szerepe egy jogügyletben, mert ennek a kérdésnek a megválaszolása a jogutódlás kérdésében is irányt mutathat a megoldás irányába. Tény, hogy a zálogkötelezett nem személyes kötelezett, tehát szemben pl. a kezessel, saját maga nem tartozik helytállni a biztosított követelésért. A zálogjog egy adott dolgot, követelést terhelő járulékos jog, amely alapján a zálogjogosult a záloggal terhelt dologból, követelésből közvetlen kielégítést kereshet, ha a személyes kötelezett nem teljesít. Ebből következően, bár dogmatikailag talán nem a legpontosabb definíció, de a zálogkötelezettség praktikusan úgy is meghatározható, mint a zálogjoggal terhelt dolog tulajdonosának, követelés jogosultjának a zálogjog tárgyához fűződő viszonya, illetve az ebből eredő helytállási kötelezettsége. A zálogkötelezett ugyanis csak ebből a viszonyból eredően válik az alap jogügylet közvetett alanyává, és pusztán azért vesz részt az ügyletben, mert ő a biztosított dolog tulajdonosa, a biztosított követelés jogosultja, aki tűrni köteles, hogy ezeket adott esetben értékesítsék, behajtsák.
Ha a dolog tulajdonosának vagy a követelés jogosultjának személye az anyagi jog szabályai szerint megváltozik, úgy a közvetlen végrehajtás elrendelése során ismételten a jogutódlás szabályainak alkalmazása válhat szükségessé.
A zálogkötelezett személyében bekövetkező változás nem más, mint a biztosított dolog tulajdonosának, biztosított követelés jogosultjának személyében történő olyan alanyváltozás, amely a zálogjog tárgyát és annak biztosítéki jellegét nem érinti. A zálogjog a jogutódlástól függetlenül fennmarad, hiszen a zálogjog dologi hatályú, és nem közvetlenül a tulajdonost kötelezi, hanem a dolgot terheli.
Éppen ezért nehéz a megítélése annak, hogy a végrehajtás során miként kell figyelembe venni egy záloggal terhelt dolog tulajdonosa személyének megváltozását, amennyiben az eredeti tulajdonos - jogelőd - közjegyzői okiratban vállalta annak tűrését, hogy a zálogjogosult a zálog tárgyából kielégítést kereshessen. A megválaszolandó kérdés tehát nem az, hogy a zálogjogosult kereshet-e kielégítést a zálogtárgyból, hanem az, hogy az eredeti zálogkötelezett jogutódja annak tűrésére közvetlenül, peres eljárás nélkül kötelezhető-e a közjegyzői okirat alapján.
A joggyakorlatból két olyan eseti döntést ismertetek, amelyek egymással szögesen ellentétes álláspontot és megközelítést képviselnek.
- 34/35 -
Az egyikben a bíróság arra az álláspontra helyezkedett[16], hogy ha a zálogkötelezett a zálogszerződést közjegyzői okiratban kötötte meg a kölcsönadóval mint zálogjogosulttal, akkor a zálogkötelezett személyének megváltozása nem érinti a zálogjogosultnak azt a jogát, hogy közvetlen tűrésre kötelezést kérjen az új tulajdonossal, mint zálogkötelezettel szemben. Ilyen esetben a Vht. 39. § (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásával meg kell állapítani a jogutódlást, és a tűrésre kötelezés iránt a végrehajtást az új tulajdonossal szemben kell elrendelni. Ugyanez igaz arra az esetre is, ha a tűrésre kötelezés igénye nem szerződés, hanem egyoldalú nyilatkozat alapján áll fent.
A jogirodalomban ismert egyik vélemény[17] ezzel a megoldással összecseng, mely szerint a zálogkötelezett személyében bekövetkező jogutódlást abban az esetben is meg kell állapítani, ha a zálogtárgy új tulajdonosa anyagi jogi értelemben nem jogutódja - pl. nem örököse - az eredeti szerződést kötő vagy eredeti nyilatkozatot tevő tulajdonosnak.
Ezzel szemben a Győri Törvényszék mint másodfokú bíróság, az egyik eseti döntésében[18] kategorikusan úgy foglalt állást, hogy a zálogjog érvényesítése esetén a Vht. 39. § szerinti jogutódlás megállapításának nincs helye, így a zálogtárgy új tulajdonosa ellen csak külön - a kielégítés tűrésére irányuló - per eredményeként lehet a végrehajtást elrendelni. Véleménye szerint végrehajtás elrendelésének csak a végrehajtás alapjául szolgáló közokiratban szereplő zálogkötelezettel szemben van helye. A másodfokú végzés egy közjegyző által elrendelt végrehajtási eljárásban született, tartalmát tekintve pedig a közjegyző - egyébként már megismételt eljárásban hozott - záradék törlését elrendelő végzését helybenhagyó határozat volt. (Megjegyzem, a záradék törlésére azt követően került sor, hogy a közjegyző a záradék törlési kérelmet elutasította, majd a törvényszék e végzés hatályon kívül helyezésével a záradék törlésére utasította a közjegyzőt, amit második alkalommal a végrehajtást kérő fellebbezett meg.)
Ez a másodfokú végzés az alkotmányosság próbáját is kiállta, mert az adott egyedi panaszt elbírálva az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a másodfokú végzés elismerte a zálogjogosult jogát a tűrésre kötelezésre, és elismerte a zálogjog fennállását, továbbá nem tette lehetetlenné a zálogjog érvényesítését sem, így nem ütközik az Alaptörvénybe.
Sok esetben a bankok elébe mennek ennek a kérdésnek, és az elidegenítési és terhelési tilalomra tekintettel az ingatlan mint zálogtárgy elidegenítéséhez csak azzal a feltétellel járulnak hozzá, hogy az új tulajdonos is közjegyzői okiratban ismerje el a zálogjog fennállását és kötelezze magát a zálogtárgyból való kielégítés tűrésére, illetve öröklés esetén a hagyatékátadó végzés szerinti örökösöktől is elvárják a közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozat megtételét.
Amennyiben azonban mégsem áll rendelkezésre az új tulajdonos közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozata, úgy igényként merülhet fel a jogutódlás megállapítása. Véleményem szerint bizonyos értelemben a fent vázolt mindkét eseti döntés álláspontja elfogadható lehet, azonban a tételes jogi szabályozáshoz az első megoldás áll közelebb. Ha a zálogjog dologi jellegéből indulunk ki, elismerve, hogy a zálogjog a dolgon a tulajdonos személyétől
- 35/36 -
függetlenül és a személyében bekövetkező változásra tekintet nélkül fennmarad, akkor méltányolható elvárás a zálogjogosult mint végrehajtást kérő részéről, hogy a közjegyzői okirat alapján a zálogból való kielégítés tűrése útján az új tulajdonos is közvetlenül legyen köteles helytállni a zálogjogosulttal szemben; és pusztán azért, mert a dolog tulajdonosának személyében változás történt, a jogosult ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe, mint amilyenben az alanyváltozást megelőzően volt. Nem ellentétes ezzel a Vht. 23/C. § (3) bekezdése sem: "Az okiratot készítő közjegyző végrehajtási záradékkal látja el a zálogszerződésről szóló közokiratot, ha a követelés teljesítési határideje letelt." Továbbá, a Vht. 39. § (1) bekezdése is a fél személyében bekövetkező változásról szól, amikor a jogutódlás kérdésében való döntést szabályozza. A fél személyében bekövetkező változás kategóriájába belefér az ingatlan azon új tulajdonosa is, aki nem az előző tulajdonos általános jogutódja, hanem az előző tulajdonosnak kifejezetten a zálogtárgy tekintetében, vagyis a tulajdonosnak a dologhoz fűző viszonya tekintetében a jogutódja, amely jogutódlás egy jogügylet (pl. adásvétel, csere, ajándékozás, apportálás) alapján áll fent. (Az már a jogelőd felelősségi körébe esik, hogy az új tulajdonost tájékoztassa az általa korábban aláírt közjegyzői okirat meglétéről, mivel ahogyan láthattuk, ha a közjegyző a jogutódlást megállapíthatónak találja, akkor ez közvetlen végrehajtási eljárást eredményezhet az új tulajdonossal szemben is.)
Kissé elvonatkoztatva az eddig tárgyalt joggyakorlati/jogértelmezési problémáktól, a felek személyében, azon belül is az adós személyében bekövetkező változás körében érdemes szót ejteni arról az esetről is, amikor az eredeti ügyleti adós helyett az ő örökösével szemben kell elrendelni a végrehajtást. Ilyen esetekben, annak ellenére, hogy a jogutódlást a hagyatéki iratok alapján meg kell állapítani és a végrehajtást el kell rendelni a jogutóddal szemben, mégis előfordulhat, hogy a foganatosításra érdemben nem kerül sor. Az eredeti ügyleti adós jogutódja ugyanis végrehajtási perben hivatkozhat a Ptk. cum viribus és pro viribus felelősségi alakzataira, de fordítva, a végrehajtást kérő is bizonyíthatja az örökös korlátlan felelősségét a tartozásért. Az eredeti ügyleti adós - mint jogelőd - örökhagyói minőségétől az eljárásbeli jogutódlás relációjában nem lehet elvonatkoztatni, és a végrehajtási eljárás tárgyát, vagyis a hitelező követelését a jogutód személy szempontjából vizsgálva hagyatéki tartozásnak kell tekinteni[19]. A hagyatéki tartozásért pedig az örökös első sorban a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a hitelezőknek (cum viribus felelősség). Ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel (pro viribus felelősség)[20]. Az örökös a hitelezők követeléséért csak felróhatósága esetén felel teljes vagyonával, abban az esetben, ha a kielégítési sorrend szabályait felróhatóan
- 36/37 -
megszegi[21]. Ezeknek a kérdéseknek az eldöntése azonban kizárólag peres eljárásban, bizonyítás lefolytatását követően történhet, amire a végrehajtás elrendelésére irányuló eljárásban, mint ex parte eljárásban nincs mód. Egy közzétett eseti döntés szerint[22] a jogutód személyének megállapítása nem azonos az örökösnek, mint jogutódnak a tartozás fennállásáért való felelősségének, illetve a felelősség mértékének a megállapításával. Ebből következik tehát, hogy a végrehajtás formálisan megindul ugyan az örökössel szemben, azonban ő azt rögtön meg is szakíthatja a végrehajtási per megindításával, aminek az eredménye a végrehajtás korlátozása vagy akár megszüntetése is lehet.
Az elmúlt néhány évben megtapasztalt jogalkotási dömping, és az ebből is adódó, sokszor egymással ellentétes jogalkalmazói döntések tükrében, napjainkban a közjegyzői kar tagjaira is egyre nagyobb súllyal nehezedik a jogbiztonság megóvásának szükségessége, ami talán a kar kötelessége is. Ennek egyik eleme, hogy a jogkereső személyek végrehajtási ügyeinek intézése is kielégítő és kiszámítható módon történjen.
Látható, hogy egyes eljárási lépések megtétele előzetesen akár komoly anyagi jogi vizsgálatot is szükségessé tehet, aminek megítélése minden esetben a jogutódlási kérelemről döntő közjegyző, közjegyzőhelyettes feladata. Ahogy minden egyes közjegyzői eljárásra, úgy a végrehajtás elrendelése iránti eljárásra és annak minden elemére is igaz, hogy nem létezik általános és minden ügyben feltétlenül alkalmazandó megoldás, hiszen minden ügy más és más lehet.
Mindazonáltal bízom abban, hogy a fentiekben sikerült rövid áttekintést adnom a tárgyalt téma specialitását illetően, ami rávilágít a jogutódlási kérdések nehézségeire. A megfelelőnek tartott döntés meghozatala természetesen mindig az adott ügyben eljáró közjegyző, közjegyzőhelyettes kompetenciája és egyben felelőssége, hiszen mindig a legjobb tudásunk és meggyőződésünk szerint, az adott ügyben leghelyesebbnek tartott megoldás keresése a feladatunk, a jogszabályok adta keretek között. ■
JEGYZETEK
[1] Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez, CompLex Kiadó, Budapest, 2012, 419. oldal
[2] Dr. Kapa Mátyás: A közjegyző szerepe a bírósági végrehajtásban. Közjegyzők Közlönye 2010. 4. szám
[3] Vht. 39. § (1) Ha a végrehajtást kérő vagy az adós személyében változás állt be, a végrehajtható okirat kiállítása előtt a kiállításra jogosult bíróság (hatóság), ha pedig a változás a végrehajtható okirat kiállítása után derült ki, a végrehajtást foganatosító bíróság a jogutódlás kérdésében - szükség esetén a felek és a jogutódok meghallgatása és bizonyítás után - végzéssel (határozattal) dönt.
[4] Vht. 9. § Azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény eltérően nem szabályoz, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.
[5] Vht. 31/E. § (1) bek. Ha a bírósági végrehajtás elrendelésére a közjegyző rendelkezik hatáskörrel [16. § a) és i) pont, 23/C. §], a 11-12/A. §-ban, 18-19/A. §-ban, 31/D. §-ban, 32. §-ban, 35. §-ban, 47/A. §-ban, 49. §-ban, 50. §-ban a (4) bekezdés és az (5) bekezdés a) és d) pontjának kivételével, 51. §-ban, 56. §-ban, 89. §-ban, 172. §-ban, 179. §-ban, 180. §-ban a (3) és (4) bekezdés kivételével, 181. §-ban, 185. §-ban, 186. §-ban a (3) bekezdés kivételével, 189. §-ban, 190. §-ban, 200-201/A. §-ban és a 204/B. §-ban a bíróság alatt, a 39. §-ban a végrehajtást elrendelő bíróság alatt a közjegyzőt is érteni kell.
[6] Ptk. 2:4. § [A jogképesség megszűnése] A jogképesség a halállal szűnik meg.
[7] Vht. 224/A. § Ha a bírósági végrehajtás elrendelése a közjegyző hatáskörébe tartozik, e rész rendelkezéseit az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni
[8] Vht. 211. § (1) Ha a bíróság a végrehajtási lapot a törvény megsértésével állította ki, a végrehajtási lapot vissza kell vonni.
[9] Pp. 31. § (2) A kijelölés kérdésében - a hatásköri és illetékességi szabályok alkalmazásával, a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - c) az a) és b) pont alá nem tartozó esetekben a Kúria határoz.
[10] Pl. Pkk.II.25.068/2017/2.
[11] Pl. Pkk.V.24.797/2014/2.
[12] BDT 2015.3391.
[13] Pp. 33. § [Perbeli jogképesség] A perben fél az lehet, akit a polgári jog szabályai szerint jogok illethetnek és kötelezettségek terhelhetnek.
[14] Eljárásjogi Szemle 2018. évfolyam / 2018/1. A bírósági végrehajtás elrendelésére vonatkozó általános szabályok figyelemmel a szubszidiárius jelleggel alkalmazandó új polgári perrendtartás rendelkezéseire
[15] Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez, CompLex Kiadó, Budapest, 2012, 419-420. oldal
[16] BDT 2014.3110.
[17] Bodzási Balázs (szerk.): Hitelbiztosítékok. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2016. 559. oldal.
[18] Győri Törvényszék 1.Pfk.50.430/2015/2. számú végzése
[19] Ptk. 7:94. § (1) bekezdés c) pont
[20] Ptk. 7:96. § (1) bekezdés
[21] Ptk. 7:98. § (3) bekezdés
[22] BDT 2000.156.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes, Budapest.
Visszaugrás
