1993 október 17-én a Mauritius-i Port-Louis-ban 14 afrikai állam aláírta az afrikai üzleti jog harmonizálását célul kitűző nemzetközi szervezet, az OHADA (Organisation pour l'Harmonisation en Afrique du Droit des Affaires; rövidítve: OHADA)[1] alapokmányát. Az Egyezmény 1995-ben lépett hatályba, eddig 17 afrikai ország csatlakozott hozzá.[2]
Az OHADA-t a csatlakozó afrikai országoknak az a közös felismerése hívta életre, hogy az üzleti kapcsolatokat érintő jogszabályok és érvényesülésük államonként jelentősen eltérnek, így a külföldi és az afrikai tőke számára egyaránt nagy kockázatot jelentenek. Ezért az Egyezményt aláíró államok úgy ítélték meg, hogy ennek a kockázatnak a mérséklésére - végső soron a megszüntetésére - csak olyan nemzetközi szervezet adhat alkalmas keretet, amely ezt a célt egyrészt jogegységesítő dokumentumok (Egységes Törvények, Uniform Acts) kidolgozásával, másrészt az egységes jog érvényesülését támogató intézmények működtetésével éri el.
Az OHADA mindkét célnak igyekszik megfelelni azáltal, hogy egyrészt eddig nyolc Egységes Törvényt (Uniform Act) fogadott el[3] az afrikai üzleti jog harmonizálása érdekében, másrészt pedig öt intézményt működtet[4] a harmonizált üzleti jog érvényesülése, és az átlátható, biztonságos üzleti tranzakciók megvalósítása érdekében.[5]
A választottbíráskodás szempontjából ezen intézmények közül kiemelkedő jelentőségű a Miniszterek Tanácsa (Conseil des Ministres), amely az OHADA jogalkotó szerve, valamint a Cour Commune de Justice et d'Arbitrage (Common Court of Justice and Arbitration, továbbiakban: CCJA), amely szupranacionális bíróságként biztosítja az OHADA Egyezmény, valamint annak a keretében elfogadott törvények egységes értelmezését, továbbá jogosult felülvizsgálni a tagállamok felsőbíróságainak döntéseit, és választottbíróságként is funkcionál. A Miniszterek Tanács a CCJA-vel történő konzultációt követően 1999. március 11-én fogadta el az OHADA Keretében Megvalósuló Választottbíráskodásról szóló Egységes Törvényt, amely 1999. június 11-én lépett hatályba. Az OHADA Egyezmény (a választottbíráskodásról szóló IV. címe), a CCJA Választottbírósági Szabályzata, valamint a Választottbíráskodásról szóló Egységes Törvény együttesen alkotja azt a keretet, amelyen belül az OHADA térséget jellemző speciális választottbíráskodás megvalósul.[6]
Az OHADA Egyezmény XXI. cikke szerint a feleknek lehetőségük van arra, hogy a CCJA-t kössék ki jogvitájukban eljáró fórumként. Az ilyen kikötéssel élő felek körét szélesen határozza meg az Egyezmény, hiszen többek között[7] már az elegendő alapot adhat a CCJA eljárására, ha egy vagy több szerződő állam területén a felek közötti szerződést részben vagy egészben végrehajtották (enforced), vagy az egyébként végrehajtható (to be enforced).[8] A CCJA nem maga, mint testület jár el választottbíróságként, hanem - a kereskedelmi kamarák mellett működő választottbíróságokhoz hasonlóan - támogató segítséget nyújt a jogviták elintézéséhez. Ez többek között abban nyilvánul meg, hogy a felek a CCJA által vezetett névsorból választanak bírót, vagy bírókat, továbbá ha a felek nem tudnak a választottbírók személyében megállapodni, akkor a CCJA jár el kijelölő szervként, illetve dönt a választottbíró kizárásáról.[9] A CCJA támogató szerepét erősíti az is, hogy az ügyben eljáró választottbírónak (vagy választottbíróknak) az ítéletet, annak kihirdetése előtt, meg kell küldenie a CCJA-nek, amely formai okokból azon módosításokat és kiegészítéseket végezhet.[10]
A CCJA keretében született választottbírósági ítéletek fontos jellemzője az, hogy az Egyezményben részes tagállamokban - az Egyezmény XXV. cikkében felsorolt eseteket kivéve - véglegesnek és végrehajthatónak minősülnek, az erről való döntést pedig nem az elismerés és végrehajtás helye szerinti hatóság hozza meg, hanem kizárólag a CCJA. Ez a megoldás nagyban hasonlít az 1965-ben Washingtonban aláírt választottbíráskodási tárgyú egyezmény, "Az államok és más államok természetes és jogi személyei közötti beruházási viták rendezéséről" szóló Egyezmény, úgynevezett "főtitkári kiadmány" szabályaihoz.[11] A Washingtoni Egyezmény rendelkezései szerint mindegyik szerződő állam az Egyezmény értelmében meghozott ítéletet kötelezőnek ismeri el, és úgy hajtja végre, mintha az a saját bíróságának ítélete lenne. A félnek az exequatur-eljárás megindításához az ítéletnek a főtitkár által hitelesített kiadmányát kell benyújtania a szerződő állam által erre a célra kijelölt szervéhez, hatóságához vagy bíróságához. Az ítélet elismerésére és végrehajtására egyébként annak az államnak a hatályában levő jogszabályai az irányadók, amely állam területén azt kérik.[12]
- 175/176 -
Az Egységes Törvény szabályai szerint a felek a választottbírósági ítéletet csak érvénytelenítési keresettel támadhatják meg. A kereset elbírálására az ítéletet hozó választottbíróság helye szerinti szerződő állam hatáskörrel rendelkező bírája (judge) a jogosult. Az OHADA Egyezmény által kialakított választottbírósági rendszer egyik sajátossága az, hogy a feleknek lehetőségük van a CCJA-nél a szerződő állam bírája ítéletének hatályon kívül helyezését kérni, azonban e tagállami ítélettel szemben még akkor sem élhetnek más jogorvoslattal, ha a szerződő állam joga azt egyébként lehetővé tenné számukra.[13]
Az Egységes Törvény felsorolja azokat az okokat, amelyekre tekintettel a szerződő állam bírósága érvénytelenítheti az ítéletet.[14] Az ilyen okok közül több megtalálható az OHADA Egyezményben, az exequatur-eljárás megtagadásához vezető okok között. Ezáltal lehetővé válik, hogy az OHADA térség két választottbírósági eljárástípusa (a CCJA keretében zajló választottbíráskodás, valamint a szerződő államok területén működő választottbíróságok eljárása) azonos feltételek mellett azonos eredményre vezessen.[15]
Az Egységes Törvény ezen túlmenően lehetőséget biztosít az eljárásba be nem vont, de az ítélettel jogaikban érintett harmadik feleknek arra, hogy a választottbíróság előtt ellenkezésüket (opposition) fejezzék ki az ítélettel szemben. Végül utalok arra, hogy a választottbíróság ítélete ellen a feleknek lehetőségük van perújítást (az Egységes Törvény szövege szerint "felülvizsgálatot", "revision") kezdeményezni.[16]
Az Egységes Törvény alapján meghozott választottbírósági ítéletet csak abban a szerződő államban lehet végrehajtani, amelynek hatáskörrel rendelkező bírósága annak elismeréséről és végrehajtásáról döntött.[17] Ezzel szemben viszont a CCJA keretében hozott, és a CCJA által kibocsátott Exequatur-végzéssel (Exequatur-decision) megtámogatott választottbírósági ítélet minden szerződő államban elismerhető és végrehajtható anélkül, hogy tagállamonként külön exequatur-eljárásokat kellene indítani a félnek.[18] Ennek következtében az OHADA Egyezmény által nyújtott hatékony exequatur-szabályok vonzóbbá teszik a CCJA keretében történő választottbíráskodást az Egységes Törvény alapján felkínált eljáráshoz képest. Ennek a jelenségnek az okát is egyértelműen abban a törekvésben találhatjuk meg, hogy az OHADA térség nyújtson alkalmas jogi környezetet a hatékony és biztonságos üzleti kapcsolatok kialakítására.
Az exequatur-eljárás szabályaihoz tartozik még, hogy az elismerést és a végrehajtást kérő félnek be kell nyújtania az eljárás megindítása érdekében az eredeti választottbírósági ítéletet, az annak alapjául szolgáló megállapodást, vagy ezek megfelelően hitelesített másolatát. Amennyiben a felsorolt dokumentumok nem állnak rendelkezésre francia nyelven, akkor gondoskodni kell a megfelelő hitelesített fordításról is.
Fontos, és egyben előremutató rendelkezése az Egységes Törvénynek az, hogy az elismerés és végrehajtás megtagadására csak akkor kerülhet sor, ha a választottbírósági ítélet nyilvánvalóan a szerződő állam nemzetközi politikai törekvésébe ütközik ("manifestly contrary to international public policy of the member States"). Az elismerést és végrehajtást megengedő döntés ellen nincs lehetősége jogorvoslatnak, míg az ezt elutasító döntés ellen csak a CCJA előtt van helye hatályon kívül helyezésnek. Az exequatur-eljárást megengedő döntés ellen az Egységes Törvény egy közvetett jogorvoslatot mégis lehetővé tesz. A XXXII. cikk szerint ilyennek kell tekinteni a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti keresetet, amellyel kapcsolatban viszont a XXXIII. cikk kimondja, hogy a kereset elutasítása egyben a választottbírósági ítélet érvényességét is alátámasztja. Így bármely fél által egy másik fórum előtti érvénytelenítési eljárás megindítása, illetve annak eredménye nem befolyásolja a választottbírósági ítélet érvényességét és végrehajthatóságát az OHADA térségben.[19]
1958-ban, a New York-ban tartott ENSZ Konferencián írták alá A Külföldi választottbírósági ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról szóló Egyezmény (az úgynevezett New York-i Egyezmény) végleges szövegét, amely megteremtette a lehetőséget a választottbírósági ítéletek legszélesebb körű elismerésére és végrehajtására, valamint e szabályok nemzetközi jogi egységesítésére. Az Egyezmény több mint 50 éves fennállását tekintve elmondható, hogy a nemzetközi választottbíráskodás területén kiemelkedő szerepet töltött és tölt be jelenleg is. Ez egyaránt megmutatkozik a csatlakozó államok nagy számában, valamint a nemzetközi választottbíráskodás szabályainak harmonizálására gyakorolt termékenyítő hatásában is. Több regionális nemzetközi egyezmény kisebb
- 176/177 -
módosításokkal ugyan, de szinte szó szerint vette át a New York-i Egyezmény szabályait, valamint az Egyezmény jelentős hatást gyakorolt az UNCITRAL választottbíráskodást érintő jogharmonizációs tevékenységére is.[20]
A New York-i Egyezmény által kialakított nemzetközi szabályozási rendszernek és az OHADA térség választottbíráskodási szabályainak a kapcsolódási pontjait a következőképpen határozhatjuk meg: (I) az OHADA térség és a New York-i Egyezmény összeegyeztethetőségi szabályának kapcsolata; (II) az OHADA térség és a New York-i Egyezmény kedvezőbb jog szabályának kapcsolata; (III) az OHADA térségben hozott választottbírósági ítélet "külföldi" elismerése és végrehajtása.
A New York-i Egyezmény VII. cikk (1) bekezdése szerint "...az Egyezmény rendelkezései a Szerződő Államok által választottbírósági határozatok elismerése és végrehajtása tárgyában kötött többoldalú, vagy kétoldalú megállapodások hatályát nem érintik és nem fosztják meg az érdekelt feleket attól az esetleges joguktól, hogy valamely választottbírósági határozatot annak az országnak a joga vagy szerződései által megengedett módon és mértékben használjanak fel, amely országban a választottbírósági határozat elismerését és végrehajtását kérik." Ebből a rendelkezésből vezethető le az úgynevezett "compatibility-provision" (összeegyeztethetőségi szabály) elve, amely az Egyezmény célját (a válaszottbírósági kikötések elismerése, valamint a külföldi választottbírósági ítéletek elismerése és végrehajtása terén kívánatos nemzetközi jogegységesítés széleskörű megvalósítását) azáltal szolgálja, hogy lehetővé teszi a már megkötött vagy a jövőben megkötésre kerülő nemzetközi egyezményeknek a szerződő államok általi, a New York-i Egyezménnyel összeegyeztethető módon történő alkalmazását.
Ebből a szabályból az Egyezmény megalkotóinak az a szándéka olvasható ki, hogy a New York-i Egyezményt a nemzetközi választottbíráskodás lex generalis-ának szánták, amely támogatja az államok közötti szorosabb együttműködésen, vagy az Egyezményhez képest speciális szabályokon alapuló, lex specialis jellegű nemzetközi egyezményeket. Ezáltal tér nyílik az államoknak arra, hogy az Egyezmény szabályait félretéve, a választottbíráskodás szabályainak meghatározására irányuló két-vagy többoldalú kapcsolataikat minél szélesebb körben intézményesíthessék.[21]
Az OHADA térségben megvalósuló választottbíráskodási szabályrendszer, az ismertetett összeegyeztethetőségi szabály értelmében, tehát megelőzi a New York-i Egyezmény rendelkezéseinek alkalmazását, így a kétféle szabályanyag alkalmazását tekintve nem merül fel kollízió azon OHADA tagállamok vonatkozásában, amelyek egyaránt tagjai a New York-i Egyezménynek is.
A New York-i Egyezmény VII. cikke (1) bekezdéséből - az összeegyeztethetőségi szabályon túlmenően - egy másik elv is levezethető. Ez az úgynevezett "more-favourable-right-provision" (kedvezőbb jog szabálya; a továbbiakban: "mfrp" klauzula). Az "mfrp" kaluzula lehetőséget biztosít az eljárásban érdekelt bármely fél számára, hogy az exequatur-eljárással érintett állam kedvezőbb szabályait igénybe vegye.[22]
Az "mfrp" klauzula alanyi köre azonban csak szűken értelmezhető. Ahogy arra Albert Jan van den Berg is rámutatott, a "bármely érdekelt fél" (any intrested party) kitételt úgy kell értelmezni, hogy az a fél "érdekelt", aki a végrehajtást és elismerést kéri, tehát aki az elismerés és végrehajtás eredményességében érdekelt. Ennek oka van den Berg szerint az, hogy amennyiben az a fél is, akivel szemben a végrehajtást kérik, hivatkozhatna a végrehajtás állama szerint reá nézve kedvezőbb jog alkalmazására, könnyen ahhoz az eredményhez vezetne, hogy habár a választottbírósági ítélet a New York-i Egyezmény szabályai szerint végrehajtható lenne, de az ellenérdekű fél által felhívott végrehajtás állama szerinti jog alapján viszont nem, akkor e jog alkalmazása vitán felül kedvezőbb lenne az ellenérdekű fél számára. Így a végrehajtással érintett ország hatóságának végül azt kellene eldöntenie, hogy az Egyezményben szabályozott megtagadási okok hiányában is megtagadhatja-e az elismerést és végrehajtást csak az "mfrp" klauzula figyelembe vételével. Van den Berg következtetése szerint ez az ellentmondó helyzet ellehetetlenítené a választottbírósági ítéletek elismerését és végrehajtását, amely viszont az Egyezmény céljaival egyértelműen összeegyeztethetetlen.[23] Van den Berg gondolatmenetét kiegészítve álláspontunk az, hogy az "mfrp" klauzula alanyi körének szélesítése nem csak az Egyezmény céljaival áll szemben, hanem indokolatlanul tágítaná az ellenérdekű fél által felhozható, az elismerés és végrehajtás megtagadására vezető okokat.[24]
Az OHADA térség válaszottbíráskodást érintő nemzetközi dokumentumai az elismerést és végre-
- 177/178 -
hajtást kérő fél számára "kedvezőbb jognak" (more-favourable-right) minősülnek, így a New York-i Egyezmény V. cikk (1) bekezdésében szabályozott "mfrp" klauzula alá tartoznak, aminek következtében - alkalmazásukat tekintve - szintén megelőzik a New York-i Egyezményt.
Az OHADA térség választottbíráskodási szabályainak alkalmazása megelőzi a New York-i Egyezmény szabályainak alkalmazását, így az OHADA térségben, az OHADA tagállamainak területén hozott választottbírósági ítéletek elismerése és végrehajtása a korábban már ismertetett OHADA szabályok alapján történik. Abban az esetben viszont, amikor az OHADA térségben hozott választottbírósági ítéletet valamelyik fél a térségen kívül kívánja végrehajtani, főszabályként a New York-i Egyezményt alkalmazza a végrehajtással érintett ország hatósága.
Az OHADA térség ismertetett speciális választottbírósági szabályainak ismeretében felmerülhet az a kérdés, hogy a New York-i Egyezmény exequatur-rendelkezéseit alkalmazó ország hatóságának lehetősége van-e az OHADA térség speciális rendelkezései alapján hozott választottbírósági ítéletet e térségen kívül is az OHADA szabályok kógenciáját[25] figyelembe véve kezelni.
Erre a kérdésre választ adhat a Cour d'Appel Paris által, 2008 január 31-én, egy a CCJA keretében 2007-ben hozott választottbírósági ítélet elismerése és végrehajtása tárgyában hozott döntés.[26] A döntés alapjául szolgáló választottbírósági ítéletet az CCJA eljárási szabályai alapján eljáró választottbíróság hozta Abidjanban 2005 október 31-én. A választottbíróság ítéletében kötelezte a Société Ivoirienne de Raffinage társaságot (Elefántcsontparti Olajfinomító Társaság, továbbiakban: SIR) kétharmad, valamint a vele perben álló kanadai és norvég hajótársaságokat egyharmad marasztalási összeg kölcsönös megfizetésére. A SIR ezt követően megtámadta az ítéletet a CCJA előtt, annak érvénytelenítését kérve. Ezzel az eljárással egy időben a SIR a választottbírósági ítélet ellen egy másik érvénytelenítési eljárást is indított az Abidjani Fellebviteli Bíróság előtt. Itt megjegyezem, hogy az OHADA szabályok alapján a SIR csak a CCJA-től kérhette volna az ítélet érvénytelenítését, így eljárása nyilvánvalóan végrehajtást késleltető, időt húzó percselekménynek volt tekinthető. (Csak utalok arra, hogy a CCJA 2007 július 17-ei döntésével egyébként elutasította a SIR érvénytelenítési kérelmét, és megállapította a válaszottbírósági ítélet érvényességét.)[27] A hajós társaságok ezt követően az ítélet végrehajtását kérték a francia bíróságtól, amely azt 2006 március 15-én el is rendelte. A SIR társaság 2006 április 26-án megtámadta a francia bíróság döntését a Cour d'Appel Paris előtt arra hivatkozással, hogy az ítélet nem hajtható végre, mivel a meghozatala helye szerinti állam hatáskörrel rendelkező bírósága előtt érvénytelenítési eljárás van folyamatban, amelynek kimenetele még nem tudható. A Cour d'Appel Paris 2008 január 31-én hozott döntésében elutasította a SIR kérelmét. A döntésben a Bíróság kimondta, hogy a CCJA által végrehajthatónak nyilvánított ítélet a New York-i Egyezmény értelmében kötelező a felekre nézve, és a francia polgári perrendtartásról szóló törvény (Code de Procédure Civile, CPC) 1502. §-a értelmében még akkor sem kellene a választottbírósági ítélet elismerését és végrehajtását megtagadni, ha az abidjani bíróság érvénytelenítené azt.[28]
Ezzel a döntéssel a párizsi bíróság közvetlenül elismerte a CCJA elnöke által kibocsátott exequatur-döntéssel megerősített választottbírósági ítélet OHADA térségen kívül is érvényesülő joghatályát[29], valamint közvetetten ugyan, de - az ítéletből levezethetően - elismerte az OHADA térség választottbírósági szabályainak kvázi extra-territoriális érvényesülését. Az ítélet jelentősége abban áll, hogy két lehetőség is adott volt a francia bíróság számára annak megítélésére, hogy a New York-i Egyezmény szabályai szerint végrehajtható-e a választottbírósági ítélet.
Az egyik döntési lehetőséget jelentette volna az, ha a Cour d'Appel Paris a New York-i Egyezmény V. cikk (1) bekezdésének e) pontja, valamint az Egyezmény VI. cikkének szó szerinti értelmezésével arra a következtetésre jut, hogy megtagadja, de legalábbis felfüggeszti az exequatur-eljárást.
Ennek a döntésnek az alapjául az szolgálhatott volna, hogy a New York-i Egyezmény V. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében meg lehet tagadni az ítélet elismerését és végrehajtását többek között azon az alapon is, ha az ellenérdekű fél bizonyítja, hogy "a választottbírósági határozat a felekre még nem vált kötelezővé, vagy annak az országnak illetékes hatósága, amelyben vagy amely jogának alkalmazásával a határozatot hozták, azt hatályon kívül helyezte vagy felfüggesztette." Az ellenérdekű félnek (SIR) ebben az esetben azt kellett volna bizonyítania, hogy az ítélet nem jogerős, nem "kötelező" (binding), mivel lehetőség van olyan eljárási cselekményre vagy "rendes jogorvoslatra", amely az ítélet jogerőre emelkedését érintené. A SIR részéről csupán erre a körülményre történő hivatkozás azonban kevésnek bizonyulhatott volna, hiszen - még ha a francia bíróság el is tekintett volna a CCJA keretében történő választottbíráskodás szabályaitól (például, hogy az így meghozott ítélet csak a CCJA által kibocsátott
- 178/179 -
exequatur paranccsal válik kötelezővé és egyben végrehajthatóvá) - , közel sem biztos, hogy talált volna olyan eljárási jogi intézményt az ítélet meghozatala szerinti állam jogában, amely érintené a választottbírósági ítélet jogerőre emelkedését. Ezért a SIR javára itt szolgálhatott volna segítségül a New York-i Egyezmény VI. cikke, amely lehetővé teszi az exequatur-eljárás felfüggesztését, ha a fél igazolni tudja, hogy az V. cikk (1) bekezdésének e) pontja szerinti illetékes hatóságnál a választottbírósági határozat hatályon kívül helyezését vagy felfüggesztését kérte. Így a SIR-nek a New York-i Egyezmény VI. cikkére hivatkozással lehetősége volt, hogy meggyőzze a francia bíróságot arról, hogy az abidjani illetékes bíróságnak az ítélet érvénytelenítése tárgya felől várható döntése alapos és egyben alkalmas az exequatur-eljárás felfüggesztésére, végső soron pedig az elismerés és végrehajtás megtagadására. (Itt csak megjegyzem, hogy a SIR pontosan ezzel az érveléssel próbálkozott.) Ennek a cikknek a szó szerinti értelmezésével, és a SIR érvelésének elfogadásával viszont a párizsi bíróság eljuthatott volna arra a következtetésre is, hogy felfüggeszti az eljárását, mert a választottbírósági ítélet meghozatalának helye szerinti államban az ítélettel szemben érvénytelenítési eljárás van folyamatban.
Annak okát, hogy a francia bíróság végül mégsem ezt az érvelést fogadta el, egyértelműen abban találhatjuk meg, hogy - habár ez kimondottan nem jelenik meg az ítéletben - az eljárás folyamán végig figyelembe vette azt, hogy az eljárás tárgyául szolgáló ítélet egy speciális választottbírósági szabályokkal bíró térség területén született, ennélfogva speciálisan kell értelmeznie az ítélet elismerésére és végrehajtására vonatkozó, a New York-i Egyezményben megállapított szabályokat.
E speciális értelmezést a következő két megállapításban látom igazoltnak: 1) a Cour d'Appel Paris előtt az eljárásban egyszer sem volt kérdés, hogy a választottbírósági ítélet kötelezőnek minősül-e, mivel a bíróság elfogadta, hogy a CCJA által kibocsátott Exequatur-parancs egyben az ítélet jogerőre emelkedését is jelenti; 2) az abidjani bíróság döntését az elismerés és végrehajtás megtagadása tekintetében még akkor sem vette volna figyelembe a francia bíróság, ha az érvényteleníti az ítéletet. Ez az utóbbi megállapítás úgy jelent meg a Cour d'Appel Paris ítéletében, hogy a bíróság szerint a francia polgári eljárási jog exequatur-szabályai[30] ilyen megtagadási okot nem ismernek, és mivel a New York-i Egyezmény VII. cikke értelmében a francia szabályok "kedvezőbb jog"-nak (more-favourable-right) minősülnek az Egyezmény alkalmazásában, így megelőzik azt.[31] Habár az ítélet arról hallgat, hogy ennek a döntésnek a meghozatalakor figyelemmel volt-e az OHADA térség választottbírósági szabályaira, de erre alappal következtethetünk abból, hogy nem vette figyelembe a SIR-nek az abidjani bíróság előtti érvénytelenítési eljárását, ami egyértelműen a francia bíróságnak abból a felismeréséből fakad, hogy az OHADA térség szabályai szerint ebben az ügyben a SIR csak a CCJA előtt indíthatott volna ilyen eljárást.
Az OHADA Egyezmény több szempontból is figyelemre méltó lehet a választottbíráskodást érintő európai, közelebbről nézve az uniós jogalkotás számára. Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés V. Címe (A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség) alatti szabályok elvileg lehetővé tennének egy, az OHADA Egységes Törvényhez hasonló, de uniós rendeleti szinten megjelenő választottbíráskodási szabályozást. Az ilyen rendszerű szabályozáshoz azonban egyelőre még nincs meg a kellő mértékű szakmai támogatottság a nemzetközi választottbírók társadalmában.
Azt azonban érdemes leszögezni, ha az OHADA térséghez hasonló választottbírósági szabályrendszer létre is jönne az Unióban, az a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás számára csak akkor lehet hasznos, és szabályozását tekintve előremutató, ha az EU tiszteletben tartja azt, hogy ennek a globális rendszernek a sérthetetlen alapvonala az 1958. évi New York-i Egyezmény, és saját választottbíráskodási szabályait a lehető legszélesebb körben ahhoz igazítja. Ha az Európai Unió ezt a lényeges szempontot nem veszi figyelembe, akkor a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás ügyének és önmagának is árt.[32] ■
JEGYZETEK
[1] Angol elnevezése: Organization for the Harmonization of Business Law in Africa. Az Egyezmény szövege és a kapcsolódó dokumentumok megtalálhatóak a www.ohada.com honlapon.
[2] A tanulmány írásakor a következő államok tagjai az OHADA-nak: Benin, Burkina Faso, Kameron, Közép-Afrikai Köztársaság, Comore, Kongó, Elefántcsontpart, Gabon, Guinea, Bissao Guinea, Egyenlítői Guinea, Mali, Niger, Szenegál, Csád, Togo, Kongói Demokratikus Köztársaság. Forrás: www.ohada.com/pays.
[3] Az eddig elfogadott és hatályba lépett Egységes Törvények a következők: Egységes Törvény az Általános Kereskedelmi Jogról (Uniform Act relating to General Commercial Law). Elfogadva: Cotonou, 1997. április 17. Hatályba lépése: 1998. január. 1.; Egységes Törvény a Gazdasági Társaságokról és a Gazdasági Egyesülésről (Uniform Act relating to Commercial Companies and Economic Interest Group). Elfogadva: Cotonou, 1997. április 17. Hatályba lépése: 1998. január 1.; Egységes Törvény az Értékpapírokról (Uniform Act organizing Securities). Elfogadva: Cotonou, 1997. április 17. Hatályba lépése: 1998. január. 1.; Egységes Törvény az Egyszerűsített Visszaszerzési Eljárásról és a Végrehajtási Intézkedésekről (Uniform Act organizing Simplified Recovery Procedures and Measures of Execution). Elfogadva: Librevil-
- 179/180 -
le, 1998. április 10. Hatályba lépése: 1998. július 10.; Egységes Törvény a Kollektív Adósságrendezési Eljárásról (Uniform Act organizing Collective Proceedings for Wiping Off Debts. Elfogadva: Liberville, 1998. április. 10. Hatályba lépése: 1999. január 1.; Egységes Törvény az OHADA Keretében Megvalósuló Választottbíráskodásról (Uniform Act on the Arbitration Law Within the Framework of OHADA Treaty). Elfogadva: 1999. március 11. Hatályba lépése: 1999. június 11., Egységes Törvény a Vállalati Számviteli Rendszerek szervezéséről és harmonizálásáról (Uniform Act organizing and harmonizing Company Accounting Systems). Elfogadva: 2000. március 23. Hatályba lépése: 2001. január 1.(bizonyos rendelkezések) és 2002. január 1. (a teljes szabályanyag); Egységes Törvény az Áruk Közúti Szállítására Vonatkozó Szerződésekről (Uniform Act on Contracts for the Carriage of Goods by Road). Elfogadva: Yaoundé, 2003. március 22. Hatályba lépése: 2004. január 1. Az Egységes Törvények megtalálhatóak az OHADA hivatalos lapjában (Journal Official OHADA), valamint a www.ohada.com és a www.jurisint.org/ohada honlapokon.
[4] Miniszterek Tanácsa (Conseil des Ministres), Állandó Titkárság (Secrétariat Permanent), szupranacionális többfunkciójú bíróság (Cour Commune de Justice et d'Arbitrage), Jogi Tisztviselők Regionális Képzési Központja (École Régionale Supérieure de la Magistrature, ERSUMA), Tagállamok Vezetőinek Koferenciája (az OHADA Egyezmény felülvizsgálatakor ülésezik).
[5] Ld. Tumnde, Martha Simo: Harmonization of Business Law in Cameroon: Issues, Challenges and Prospects. In: Tulane European & Civil Law Forum, Vol. 25. 2010. 123-124. o., 131-136. o.
[6] Ld. Dickerson, Claire Moore: OHADA on the Ground: Harmonizing Business Laws in Three Dimensions. In: Tulane European & Civil Law Forum, Vol. 25. 2010. 103-118. o.;
Roodt, Christa: Conflicts of Procedure Between Courts and Arbitral Tribunals in Africa: An Argument for Harmonization. In: Tulane European & Civil Law Forum, Vol. 25. 2010. 103-118. o. és 65-101. o.
[7] A CCJA eljárást megalapozó egyéb feltételeket Ld. OHADA Egyezmény (Port-Louis, 1993) XXI. cikk
[8] Vö. OHADA Egyezmény (Port-Louis, 1993) XXI. cikk
[9] Vö. OHADA Egyezmény (Port-Louis, 1993) XXII. cikk
[10] Vö. OHADA Egyezmény (Port-Louis, 1993) XXIV. cikk
[11] Vö. Washingtoni Egyezmény (Washington, 1965) LIII-LV. cikkek és OHADA Egyezmény (Port-Louis, 1993.) XXI-XXVI. cikkek
[12] Vö. Washingtoni Egyezmény (Washington, 1965) LIII-LV. cikkek
[13] Vö. Egységes Törvény az OHADA Keretében Megvalósuló Választottbíráskodásról (1999) (továbbiakban: Egységes Törvény a Választottbíráskodásról) XXV. cikk.
[14] Ld. Egységes Törvény a Választottbíráskodásról (1999) XXVI. cikk
[15] Vö. OHADA Egyezmény (Port-Louis, 1993) XXV. cikk
[16] Ld. Egységes Törvény a Választottbíráskodásról (1999) XXV. cikk
[17] Ld. Egységes Törvény a Választottbíráskodásról (1999) XXX. cikk
[18] Vö. OHADA Egyezmény (Port-Louis, 1993) XXV. cikk
[19] Vö. Egységes Törvény a Választottbíráskodásról (1999) XXX-XXXIV. cikkek
[20] Ld. Sanders, Pieter: Quo vadis arbitration? Sixty years of arbitration practice. Kluwer Law International, The Hague 1990. 71. o.
[21] Vö. New York-i Egyezmény (New York, 1958) VII. cikk (2) bek.
[22] Ld. Goldman, Fouchard Gaillard: On International Commercial Arbitration. Kluwer Law International, The Hague, 1999. 133. o.
[23] Ld. van den Berg, Albert Jan: The New York Arbitration Convention of 1958. Kluwer Law and Taxation Publisher, Deventer 1981. 84-85. o.
[24] Vö. New York-i Egyezmény (New York, 1958) V. cikk (1) bekezdés a)-e) pontok
[25] Ld. például a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére, vagy a CCJA keretében született ítélet végrehajthatóságához szükséges Exequatur parancsra vonatkozó szabályokat.
[26] Ld. C.A. 1re Paris, 31 janvier 2008, Société ivoirienne de raffinage c. société Teekay Shipping Norway AS ítélet 5. o.
[27] Ld. Arret N°029 /2007 du 19 Juillet 2007.
[28] Ld. C.A. 1re Paris, 31 janvier 2008, Société ivoirienne de raffinage c. société Teekay Shipping Norway AS ítélet 5. o.
[29] Tehát azt, hogy az ítélet a felekre nézve "kötelezőnek" (binding), és így egyben végrehajthatónak is a minősül.
[30] Ld. Code de Procédure Civile (CPC) 1502. §.
[31] Ld. még: Douajni, Gaston Kenfack: Arbitration in the Next 50 Years in the OHADA Context. In: Journal of Dispute Resolution International. 2008/1. május. 191-198. o.; Gaillard, Emmanuel: L'Ordre Juridique Arbitral: Réalité, Utilité et Spécificité. In: Revue de Droit de McGill, Vol. 55. 15-16. o.; Jose Maria Abascal: Effects of Annnulment. In: Journal of Dispute Resolution International. 2008/1. május. 166-177. o.
[32] A témához kapcsolódóan ld. még: Kecskés László-Kovács Kolos: A választottbíráskodás XX. századi fejlődése a nemzetközi egyezmények és dokumentumok tükrében. Európai Jog 11/3 (2011. május) 21-36. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
