"Az örömtelenül végzett szolgálat sem a szolgálattevőnek nem válik javára, sem annak, akit szolgál. De minden más öröm és birtoklás semmivé foszlik az olyan szolgálattal szemben, melyet szívesen teljesítünk."[1] Talán ez lehetne a mottója a Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent Főbb közszolgálati modellek Európában[2] című kötetnek.
A három szerző, Linder Viktória, Hazafi Zoltán és Paksi-Petró Csilla által jegyzett, négy fejezetből álló mű arra vállalkozik, hogy átfogó képet adjon az európai közszolgálati modellek jelenéről és fejlődési tendenciáiról az emberi erőforrás-gazdálkodás és személyzeti rendszerek aspektusából. A személyzeti politika és a human relations (HR) szempontok nem szegmensei a jogtudománynak, azonban a közszolgálat megújulása, fejlődése és fejlesztésére irányuló törekvések során elengedhetetlennek tűnik a tételes jogi szabályozási környezet felülvizsgálatát meghaladóan komplexebb szemlélettel vizsgálódni.[3] A szerzők mindegyike a közigazgatás-tudomány területén kutató szakember. Hazafi Zoltán tudományos érdeklődése régóta a közszolgálati személyzeti rendszer problémáinak feltárására irányul, doktori értekezésében a közszolgálati jog változását vizsgálta emberierőforrás-gazdálkodási aspektusból. Linder Viktória kutatási tevékenységének központjában a közszolgálati személyzeti rendszerek, személyzeti politikák állnak. Álláspontja szerint több tudományág, így a közigazgatás-tudomány, a szociológia és a politikatudomány következtetéseit szükséges szintetizálni a területet érintő megfelelő következtetésekhez.[4] Ez a szerteágazó megközelítés azonban veszélyeket is rejthet, mert rengeteg információ, tény és adat feldolgozását igényli az olvasó szemszögéből, ugyanakkor a kutató is "elveszhet" a részletekben. A szerzők láthatóan igyekeztek a témát az előszóban általuk lefektetett keretek között tartani, az olvasó mégis azt érezheti, hogy jelentős mennyiségű, első olvasatra feldolgozhatatlan információval szembesül. Mindazonáltal nagy bizonyossággal állítható, hogy a szerzőkben is "bőven maradt még" a témából.
Az olvasmányos, elsősorban nem gyakorló jogászoknak, sokkal inkább közszolgáknak, jogalkalmazóknak, HR-szakembereknek és egyetemi hallgatóknak készült mű a közszolgálat aktuális személyzetpolitikai trendjeit mutatja be az európai közszolgálati modellek főbb jellemzőinek ismertetésével. Ahogy arra a kötet is utal, a közszolgálati modellek tipizálásakor más csoportosításokat használ, mint az azonos vagy hasonló területen kutatók.[5] A kötetben alkalmazott csoportosítás egyes államok meghatározó jellemzőkkel rendelkező közszolgálatának modelljeit (brit, francia és német) veszi alapul, de ismert olyan csoportosítás is, mely zárt (karrierrendszerű - Európa), illetve nyílt modellt (zsákmányrendszer - USA) különböztet meg. Ezekben a modellekben az elhatárolás alapja a személyzeti-szervezeti rendszer rugalmassága, dinamizmusa és a közszolgálatban dolgozók kormányzati politikai függősége. A kötetben is és más szerzőknél is megjelenik a hagyományos bürokratikus (weberi) modell és az új közmenedzsment (New Public Management) modell[6] összevetése is. A szerzőktől személyükben külön-külön sem idegen a különféle modellek csoportosításainak ötvözése, amelyek a közszolgálat teljesítmény- és a hatékonyságmérése szempontjából kifinomultabb megállapításokat eredményezhetnek.[7] Prugberger Tamás is foglalkozott a közszolgálat témakörével, a személyzeti-hivatalnoki rendszerrel.[8] Maga is többször utal publikációiban Hazafi Zoltán kutatásaira és doktori értekezésének megállapításaira,[9] többek között a közszolgálat minőségi színvonalának, versenyképességének jelentősége körében.[10]
A kötet előszavát jegyző harmadik szerző, a HR-területet kutató Paksi-Petró Csilla a kötet céljaként deklarálja, hogy a három - a szerzők által jellemzőnek tekintett közszolgálati alapmodell, vagyis az angol, a német és a francia - bemutatásával átfogó képet kaphasson az olvasó az aktuális közszolgálati személyzetpolitikai fejlődési irányairól, a nemzetközi humánerőforrás-menedzsment trendjeiről. A mű nem egyetlen probléma felvetésére fókuszál, hanem a modellek bemutatása útján azok fejlődési irányait vázolja fel, példásan tartva az előszóban is determinált tárgyköri sorrendet.
A könyv többek között rámutat arra a körülményre, hogy a közszolgálati modellek fejlődési irányát jelenleg is az apparátus költségkapacitása határozza meg, a költségracionalizálás a modellek mindegyikét alapvetően befolyásolja. A tanulmányban alkalmazott értékelési módszer - a jogi szabályozási környezet: jogviszonylétesítés módja, felelősség, díjazás - szoros kapcsolatot mutat a rendelkezésre álló költségvetési kere-
- 97/98 -
tekkel, és megállapítható, hogy mindegyik modellnél bizony gyakran opportunista megoldásokat szül a szűkösség vagy a takarékosságra törekvés (illetménybesorolás, jogviszony-megszüntetés sajátosságai). A szerzők által alkalmazott értékelési módszer a jogtudomány területén belül tartja a kutatást, ugyanakkor annak eredményét más tudományterület (jogszociológia, közigazgatás-tudomány) következtetéseivel simítja össze, így igazolva az interdiszciplináris megközelítés szükségességét.[11] Minden bemutatott modell aktuális reformcélja az olcsó és hatékony közszolgálat létrehozása, azonban az is érzékelhető, hogy a megújulási törekvések nem megfelelően megválasztott módja káros következményekkel járhat, a szakmai színvonal erodálását is okozhatja. A költségracionalizálás a bemutatott modellekben továbbá részint az eljárások fokozott digitalizálásával (leépítés), részint pedig a közszolgálati feladatok kiszervezésével valósul meg. Ezek a tendenciák a magyar közszolgálatban is nyomon követhetők. Az átgondolatlan létszámcsökkentés ugyanakkor hátrányosan hathat az egyéni teljesítményre, elvándorlást eredményezhet és szélsőséges esetben a közszolgálat további leértékelődéséhez vezethet.
A kötet záró része a nemzetközi trendekkel foglalkozik. A szerzők következtetése szerint a közszolgálatról ma már "gyökeresen máshogy kell gondolkodnunk". A modellekben a szerzők megállapítása szerint változó mértékben jellemző a közjogi dereguláció, a szerződéses rendszerű foglalkoztatás, decentralizáció és a munkaköralapú rendszerek irányába történő eltolódás.
A szerzők a mű befejezéseként szükségképpen felteszik azt a kérdést, vajon léteznek-e még az általuk bemutatott közszolgálati modellek? Álláspontjuk szerint - egyezően az aktuális szakirodalmi megállapításokkal - a kérdésre a válasz nemleges, a közszolgálati rendszerek folytonos fejlődésben, átalakulásban vannak, így ma már azok az alapvető jellemzők sem mutathatók ki egyes modelleknél, amelyek korábban az elhatárolás alapjául szolgáltak, és ez a sajátosság véleményem szerint bármilyen csoportosítástól független. Ebből azonban az is következik, hogy állandó és egyetemes következtetések sem vonhatók le, a téma folyamatos revíziót igényel.
A mű deklaráltan fejlődési irányt kíván mutatni a magyar közszolgálat számára is, a recenzens számára pedig a kutatási témája szempontjából továbbgondolásra érdemes kérdéseket vet fel. Ajánlom a kötetet azoknak a kutatóknak is, akik - a recenzenst is beleértve - eddig óvakodtak a jogtudomány területét elhagyni, attól félve, hogy "elvesznek a rengetegben", mert a mű bizonyítja, hogy a közszolgálat területén elengedhetetlen a komplex megközelítés; a jogi szabályozási környezet folyamatos változtatása önmagában nem vezet tényleges fejlődéshez, sőt téves irányba terel. ■
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
