Az egészségügyről szóló törvény lehetővé teszi a beteg személyes szabadságának korlátozását - fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai módszerek alkalmazásával -, amennyiben ez saját, vagy mások élete, testi épsége vagy egészsége védelmében szükséges.[2] Külön rendelkezés szól arról, hogy a pszichiátriai beteg szabadsága korlátozható, ha ún. veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít.
A korlátozó intézkedések alkalmazása során az érintett személy emberi méltósághoz fűződő joga, személyes szabadsága korlátozást szenved, ezért az ilyen eljárások alkalmazására csak a megfelelő garanciális szabályok megtartása mellett kerülhet sor.
Az Alkotmánybíróság a 36/2000. (X. 27.) AB határozatában elemezte a személyes szabadság korlátozásával szemben fennálló alkotmányos követelményeket. Rámutatott arra, hogy az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata szerint "maga az emberi személyiség a jog számára érinthetetlen". Az emberi méltósághoz való jog az élethez való joggal egységben korlátozhatatlan alapjog, és az emberi méltósághoz való jognak része a kínzás, kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmód tilalma is. Az alapjog "érinthetetlen lényege", valamint az alapjog érinthetetlen lényegét nem érintő korlátozás alkotmányossága - a szükségesség és az arányosság követelményei alapján - minden alapjogra, így a személyes szabadsághoz fűződő jogra is irányadó.[3] Az idézett alkotmánybírósági határozat a személyes szabadsághoz fűződő jog korlátozásának alkotmányosságát vizsgálva megállapította, hogy az egészségügyről szóló törvény szabályai a betegek személyes szabadsága korlátozásának lehetősége tekintetében nem tartalmazták a szükséges garanciákat, valamint a súlyosan korlátozó eszközök és módszerek kategorikus tiltását. A 21/2010. (II. 25.) AB határozat a pszichiátriai betegek gyógykezelésével kapcsolatos bírósági eljárások kapcsán hívta fel a figyelmet az ezekben az alapjogot érintő eljárásokban érvényesítendő garanciális szabályokra.
A 36/2000. (X. 27.) AB határozatot követően az egészségügyről szóló törvénynek a beteg emberi méltóságához fűződő jogát érintő eljárások és módszerek alkalmazására vonatkozó rendelkezései a 2001. évi XXXIV. törvénnyel kiegészítésre kerültek, az egészségügyről szóló törvény záró rendelkezései pedig a miniszter számára felhatalmazást adtak a pszichiátriai betegekre vonatkozó korlátozó intézkedések alkalmazására, az időszakos ellenőrzésre, a gondoskodásra, ezek dokumentálására, valamint az elrendelés időtartamára vonatkozó részletes szabályok megalkotására. A részletszabályokat a pszichiátriai betegek intézeti felvételének és az ellátásuk során alkalmazható korlátozó intézkedések szabályairól a 60/2004. (VII. 6.) ESzCsM rendelet (a továbbiakban: ESzCsM rendelet) tartalmazza. A nem pszichiátriai betegekre vonatkozó - az Eütv. 10. §-a szerinti - korlátozó intézkedések vonatkozásában nincs ilyen külön jogszabályba foglalt eljárásrend. Az ESzCsM rendelet utaló szabálya alapján a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet (a továbbiakban: SzCsM rendelet) rendelkezéseire is figyelemmel kell lenni a szociális intézményekben ellátott pszichiátriai betegek esetében.
A tanulmány célja, hogy a korlátozó intézkedésekre vonatkozó hatályos szabályozás még mindig meglévő hiányosságaira felhívja a figyelmet. Az előírt garanciális szabályok törvényi és rendeleti szintű megléte mellett az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság fogalmába a normavilágosság követelménye is beletartozik. Az alkotmánybírósági gyakorlat szerint "a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon."[4]
A tanulmány a korlátozó intézkedések alkalmazása körében az ombudsmani vizsgálatok tapasztalatairól szólva próbál rávilágítani a jogalkalmazási nehézségekre, a gyakorlatban mutatkozó visszásságokra, egyúttal a jogszabályi koherencia megteremtésének szükségességére. Az ombudsman az általános hatásköre mellett a 2011. évi CXLIII. törvénnyel kihirdetett, a kínzás, és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyve szerint, az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi
- 27/28 -
CXI. törvény 39/A. §-a alapján a nemzeti megelőző mechanizmus feladatkörét is ellátja. A tanulmány elsődlegesen az alapvető jogok biztosa által ilyen minőségben végzett vizsgálatokra van tekintettel. A korlátozó intézkedések de facto fogvatartást jelentenek, és az említett jegyzőkönyv 4. cikke szerint a nemzeti megelőző mechanizmus hatáskörét megalapozzák.
A korlátozó intézkedések alkalmazása az Alaptörvényben foglalt, és a bevezetőben hivatkozott alapjogok mellett nemzetközi emberi jogi dokumentumokban nevesített alapjogokat érint:
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata preambuluma első helyen emeli ki, hogy "az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon". A Nyilatkozat 1. cikke rendelkezik továbbá arról, hogy "[m]inden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van". A Nyilatkozat 3. cikke alapján "[m]inden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz".
Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény[5] 3. cikke szerint "Senkit nem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni." A kínzás, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás vagy büntetés tilalmát a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya[6] 7. cikke is tartalmazza.
Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 1. cikke szerint "Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell." A Charta 3. cikke tartalmazza a személyi sérthetetlenséghez fűződő jogot: "Mindenkinek joga van a testi és szellemi sérthetetlenséghez". A Charta 4. cikke a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát rögzíti.
A Strasbourgban, 1987. november 26-án kelt, a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezmény[7] létrehozta az Európai Bizottságot, amely látogatások révén megvizsgálja a szabadságuktól megfosztott személyekkel való bánásmódot. A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyve[8] rendelkezett arról, hogy minden részes állam létrehoz egy látogatótestületet a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés megakadályozása érdekében[9], valamint a megelőzés nemzetközi testületeként felállította a Megelőzési Albizottságot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
