1. A személyes adatok védelme napjainkban számos kihívással néz szembe. A technológiai fejlődés olyan mértékű adattárolást, kezelést, értékelést tesz lehetővé, ami az adatvédelem kezdeteikor még elképzelhetetlen volt. A technikai lehetőségek szinte korlátlanok, és ezért igen erős érvek kellenek amellett, miért ne tegyünk meg valamit, ami amúgy lehetséges és hasznos. Ez az adatvédelemnél különösen élesen vetődik fel, hiszen ennek a jognak a korlátozása nem szükségszerűen érezhető, sőt észlelhető az érintett számára.
A technikai lehetőségek bővülése mellett, azokkal összefüggésben is komoly kihívást jelent a terrorista veszély nagyságával kapcsolatos percepció változása. A terrorizmus veszélye nem ismeretlen Európában, és az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata számos példát mutat ennek a veszélynek a kezelésére - még ha nem is az adatvédelem területén. Azonban az Al Kaidához köthető merényletek, a terrorizmus globálissá válása olyan mértékű fenyegetettségérzést keltett, mely különös erővel látszik, szükségessé tenné a potenciális terroristák kiszűrését szolgáló adatgyűjtést és kockázatelemzést.
A technikai lehetőségektől szintén nem függetlenül, egyre növekedni látszik az egyének hajlandósága privátszférájuk önkéntes korlátozására. A közösségi oldalak éppolyan jó példái ennek, mint a különféle vásárlói hűségkártyák, melyek tulajdonképpen lényegtelen kedvezmények fejében igen széles körben teszik lehetővé az érintettek költési struktúrájának követését. A közösségi oldalakkal és vásárlói kártyákkal kapcsolatos fogyasztói magatartások jól mutatják, hogy az érintettek nem tulajdonítanak olyan értéket a személyes adatainak, mint ami a hagyományos adatvédelmi felfogásból következne. Mindez arra vezet, hogy számos helyzetben az adatvédelem az érintetteket akaratuk ellenére, vagy legalábbis akaratuk nélkül kell hogy megvédje.
A különféle kihívások az adatvédelem alapjait feszegetik, és olyan új elméleti megközelítést látszanak szükségessé tenni, mely magában foglalja és kezeli e kihívásokat és úgy ad választ rájuk, hogy közben az állam hagyományos szerepe és a magánszféra védelme többé-kevésbé érintetlen marad.
2. Szabó Máté Dániel igényes, kiérlelt és mélyen reflektált munkája ékesen bizonyítja, hogy a szerző tudatában van a kihívásoknak és az ebből eredő, a témát tudományos igénnyel feldolgozó szerzőre nehezedő nyomásnak. A dolgozat ennek megfelelően igen komoly igényt támaszt magával szemben: nem kíván kevesebbet, mint hogy új, komplex elméleti keretet adjon eddig részben külön kezelt kérdéseknek, mint az adatvédelem, a magánszféra védelme és az információszabadság. Bevezetőjének megfogalmazása szerint: "A dolgozat egyik alaptétele, hogy az információs hatalomgyakorlás korlátozása több, mint az információs magánszféra védelme, több, mint az adatvédelem, több a közérdekű adatok nyilvánosságánál, és több ezek együttesénél is. Az információs hatalomgyakorlást e két szabadságjog biztosításánál szélesebb terjedelmű és bonyolultabb jogi rendszer hivatott korlátozni."
Az igény tehát egy olyan holisztikus és egyúttal komplex elmélet felvázolása, mely együtt képes kezelni az idézetben jelzett, prima facie és hagyományosan nem szorosan összetartozóként tekintett területeket. A kiinduló fogalom ebben a vállalkozásban az információs hatalom, mely a szerző szerint a következőképp ragadható meg:
"Az információs hatalom kifejezés alatt e dolgozatban azt a viszonyrendszert értem, amelyben a hatalmi helyzetben lévőnek mások az ismereteknek az aszimmetrikus elosztása miatt kiszolgáltatottak. Az aszimmetria abban áll, hogy a hatalmi helyzetben lévő ismeretek birtokában van, a neki kiszolgáltatott pedig ismerethiányban szenved." E definícióra a szerző saját érvelése szerint is meghatározó hatást gyakorolt Foucault Panopticon-hasonlata.
A szerző az információs hatalom eszközeiként a megfigyelést, az elrejtőzést és az információs monopóliumot azonosítja. A megfigyelést ebben a kontextusban tágan értelmezve az adatok megfigyelésére (dataveillance) is érti a szerző, és hosszan elemzi az általa együttműködő megfigyelésnek nevezett jelenség két sajátos formáját, az univerzális azonosítókat és a zárt láncú kamerás megfigyelést. Elrejtőzés alatt azt érti a szerző, hogy a megfigyelő alany maga nem megfigyelhető, azaz a saját magára vonatkozó adatok nem megismerhetők. Ettől külön kategória a dolgozat szerint az információs monopólium, mely nem a megfigyelőre vonatkozó, hanem a megfigyelő által gyűjtött és kezelt adatok kizárólagosságát jelenti.
A szerző - feltehetőleg a dolgozat kutatóhelyi vitájának hatására is - külön alfejezetet szentel annak igazolására, hogy az információs hatalom esetében a lényegi határvonal nem közhatalom és magánhatalom között húzódik. A szerző megfogalmazása szerint: "ma már az információs magánszféra védelmének legaktuálisabb kérdései a hálózati adatkezeléssel, az internettel, a mobilkommunikációval, a különféle biztonsági célú megfigyelőrendszerekkel, a globális helymeghatározó rendszerekkel, a közösségi oldalakkal, az úgynevezett mindenütt jelen lévő számítástechnikával, az adatbányászattal és hasonló újdonságokkal kapcsolatosak, aminek kevés köze van a közhatalomhoz." Ebből kiindulva a dolgozat felveti és azonmód el is veti a Drittwirkung problémáját az információs hatalommal kapcsolatban, döntő érvként lényegében ugyanazt használva, mint a közvetlen Drittwirkung gondolatának első megfogalmazói: "Az egyén szabadságára a közhatalomtól mentes információs hatalom is veszélyes, az információs köz- és magánhatalom korlátozásának indokai tehát közösek."
3. A dolgozat a továbbiakban két érdemi részből áll. Az opponencia szerzőjének első, a tartalomjegyzéken és az információs hatalom korábbi meghatározásán alapuló felszínes megértése szerint az első - az információs hatalom szabadságjogi korlátai címet viselő - rész az adatvédelem és az információszabadság hagyományos eszköztárát vonultatná fel és értelmezné újra, amíg a második - az információs hatalom megosztása - az innovatív megoldásokat tartalmazná. A figyelmes olvasás azonban feltárja, hogy valójában mindkét nagy rész alapvetően meglévő eszközöket tárgyal és helyez átfogó elméleti keretbe.
3.1. A lényegesen hosszabb - mintegy 120 oldalas - fejezet az információs hatalom szabadságjogi korlátaival foglalkozik. Kiindulópontja az információs önrendelkezés új, tágabb definíciója, amit a szerző az USA gyakorlatban kialakult privacy fogalomból kiindulva, de azt bővítve határoz meg. Szerinte nem másról van szó az információs önrendelkezésnél, mint hogy mindenki maga döntheti el, mi lesz a saját sorsa, mit tesz magával, a testével és a rá vonatkozó ismeretekkel.
Az így értelmezett önrendelkezésnek a szerző négy szeletét különbözteti meg, így igyekezve egységes fogalomba terelni a hagyományosan külön kezelt adatvédelmet és az információszabadságot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
