"Mért szabtál hát határt önfiaid között; Ládd-é már egymástól mind megkülönözött. Az enyim, a tied mennyi lármát szűle, Miolta a miénk nevezet elűle."
Csokonai Vitéz Mihály: Az estve (1794) - részl.
A szakirodalomban - szemben a bírói gyakorlattal - nincs egységes álláspont abban a tekintetben, hogy speciális normatív rendelkezés hiányában milyen jogkövetkezmény levonására van mód abban az esetben, ha a fél - a jelen esetben: az egyik házastárs -a jogait olyan korábbi magatartásával ellentétesen gyakorolja, amelyben a másik fél okkal bízhatott. Az bizonyos, hogy a venire contra factum proprium tilalmának nagy jelentősége van az olyan tartós, némely esetben élethosszig tartó jogviszonyok esetében, mint pl. a házastársak közötti vagyonjogi kapcsolatot rendező szerződéses jogviszony. A felek a szerződés megkötésekor, illetve azt megelőzően, valamint a szerződéses jogviszony fennállása alatt és megszüntetése során kötelesek az alapelvi követelmények megtartására. Általános jogkövetkezményként elmondható, hogy az alapelvsértő magatartásra jogot nem lehet alapítani (ex iniuria ius non oritur).[1] Kérdéses azonban, hogy ez a szankció - speciális törvényi rendelkezés hiányában -elmehet-e odáig, hogy az alapelv sérelmével megkötött (házassági vagyonjogi) szerződésre, vagy annak egyes rendelkezéseire az érvénytelenség jogkövetkezménye len-
- 149/150 -
ne alkalmazható,[2] vagy az általános magánjogi tilalom megsértése csupán arra vezet, hogy e joggyakorlás nem érhet célt. Ennek módja kétféle lehet: az előidézni kívánt jogváltozás nem valósul meg, illetve az elkerülni kívánt jogváltozás megvalósul. Az elkerülni kívánt jogváltozás beállítása azonban - lex specialis hiányában - nem eredményezheti, hogy anyagi jogi értelemben jogviszony, helytállás, felelősség, kötelezettség jöjjön létre, módosuljon vagy szűnjék meg, hanem a bíróság hagyja figyelmen kívül a fél jogérvényesítő eljárása során az alapelvi követelményt sértő magatartást (jognyilatkozat, bizonyítási indítvány stb.). Ezzel az állam kényszermonopóliuma megtagadja a magánjogi alapelvet sértő magatartástól - perbeli támadástól vagy védekezéstől - a jogi védelmet, így az eljárás eredményeként végső soron az elkerülni kívánt jogváltozás is megvalósulhat a peres fél pervesztessége következtében.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 1:3. § szerint
"a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően kötelesek eljárni. A jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti az is, akinek joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott."
A jóhiszeműség és tisztesség elve Ptk. Bevezető rendelkezései között helyet kapva magában foglalja egyrészt a jóhiszeműség és tisztesség követelményét a jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése során, illetve kizárólag a joggyakorlás tekintetében a venire contra factum proprium elvét is követendővé teszi a polgári jogviszonyok alanyai számára.
A jóhiszeműség és tisztesség alapelvének gyökerei a bonafides római jogban kialakult elvére vezethetőek vissza.[3] Kecskés László és Vékás Lajos a jóhiszeműség és tisztesség elvét a német jogban ismert Treu und Glauben elvére vezette vissza.[4] Hazai magánjogunkba a rendszerváltást követően a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló
- 150/151 -
1991. évi XIV. törvény iktatta be a jogintézményt, bár a jóhiszeműség érvényesülése az 1959-es Ptk. előtti magánjogi szabályozásban is megjelent.[5]
A jóhiszeműség és tisztesség elve egy olyan magatartási mérce, amely objektív zsinórmértéket fogalmaz meg a polgári jogi viszonyokban követendő eljáráshoz és egyben a felek kölcsönös bizalmának garanciáját is jelenti. Az alapelv nyitott hipotézisű norma, amelynek tartalmi kitöltéséhez és gyakorlati alkalmazásához az általános forgalmi, és a felek között kialakult üzleti szokások nyújtanak támpontot.[6]
Az alapelv a magánjog egész területén érvényesítendő: a Ptk. és a külön törvények által szabályozott életviszonyokban egyaránt, a magánszemélyek jogviszonyaiban és az egyszemélyes jogi helyzeteikben (státusviszonyaikban) éppúgy, mint az üzleti viszonyokban (például a társasági jogviszonyokban).[7]
Az elv a gyakorlatban sokszor hivatkozott jogalap,[8] sőt még az is előfordult, hogy a fél felülvizsgálati kérelmének alapjául szolgáló ítéletet azon az alapon kifogásolta, hogy a bíróság ítélkezése során meghozott döntés sérti a Ptk. 1:3. § szerinti jóhiszeműség és tisztesség elvét. A Kúria ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a jóhiszeműség és tisztesség elve "a felek egymás közötti jogviszonyára irányadó".[9]
A jóhiszeműség és tisztesség alapelvébe ütköző magatartáshoz a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: régi Ptk.)[10] nem fűzi a semmisség jogkövetkezményét, hanem a polgári jogviszonyban részt vevő személyek egymással szembeni eljárására állapít meg általános etikai mércét.[11] Az alapelvek tekintetében a Győri Ítélőtábla kimondta, hogy azok sérelme önmagában nem vezet jogszabályba ütközés miatti érvénytelenséghez.[12] A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében azt is kikötötte, hogy a jóhiszeműség és tisztesség elvébe ütköző magatartás csak akkor vonhat maga után kártérítési szankciót, ha a kártérítési felelősség valamennyi feltétele fennáll.[13]
Az alapelvek gyakorlati alkalmazhatóságáról Vékás Lajos már a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének 30 évvel ezelőtti bevezetésénél is megállapította, hogy az alapelvek egyrészt segítséget nyújtanak a bírónak egyes konkrét normák értelmezésénél, másrészt hézagkitöltő szereppel is rendelkezhetnek, amennyiben az alapelv más megfelelő jogszabály hiányában, szubszidiárius jelleggel közvetlenül is alkalmazható, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy ügydöntő jellegű alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a konkrét eset kimondottan megfelel egy meghatározott alapelvnek,
- 151/152 -
ami elsősorban a joggal való visszaélés és a régi Ptk. utaló magatartás[14] elvei körében életszerű.[15]
Az új Ptk. újítása, hogy a Bevezető rendelkezések között a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközőnek tekinti, és a generálklauzula sérelmének kiemelt példájaként külön szabályozza a venire contra factum proprium ősi, igen sok mai magánjogban elfogadott tételét. Ez azt jelenti, hogy nem megengedett az olyan joggyakorlás, amely ütközik a jogosult korábbi magatartásával.[16]
A Ptk. 1:3. § (2) bekezdése alapján jogilag tiltott, nem megengedett az olyan joggyakorlás, amely ütközik a jogosult korábbi magatartásával.[17]
Kelemen László szerint a "saját korábbi tényeinkhez való köteles hűség" azt jelenti, hogy jelentősége van annak a látszatnak, amit magatartásunk felkelt (erregter Rechtsschein), de mégsem jelenti a látszatért való felelősség dogmatikai elismerését, különösen nem úgy, mintha annak törvényes vélelem folytán a valóságot pótló ereje lenne.[18] Álláspontja szerint a venire contra factum proprium elv tulajdonképpen nem más, mint az utaló magatartás felruházása, amely a felet a tárgyi jog erejével ahhoz a tényhez köti, amire viselkedése ráutal.[19]
Az alapelvek jelentőségével a hazai jogirodalomban behatóbban foglalkozó Benke József szerint a venire contra factum proprium nulli conceditur elvét a 12. századi bolognai glosszátor, Azo Portius Brocardica aurea című jogi adagium-gyűjteményének köszönhetjük.[20]
Az elv fogalmi elemei, alkalmazhatóságainak feltételei Benke szerint az alábbiak:
- Két fél közül az egyik fél tanúsítja mindkét, tehát a korábbi és a későbbi magatartást is,
- melyek közül a későbbi magatartás csak joggyakorlás lehet, tehát nem kötelezettség teljesítés,
- a korábbi magatartás pedig csak jogszerű lehet, tehát nem lehet jogellenes, felróható, vagy joggal való visszaélésszerű.
- A másik fél okkal bízhatott abban, hogy e joggyakorlás nem fog szemben állni, azaz harmonizál a joggyakorló fél korábbi magatartásával. [21]
- 152/153 -
- Nem feltétel azonban, hogy a joggyakorló fél a korábbi magatartást másik féllel való viszonyában tanúsítsa, vagyis, hogy a két fél jogviszonyban álljon egymással.
Az elv azonban nem alkalmazható azokra az esetekre, amikor:
- a tilalomba ütköző magatartás kárt okoz, mert ebben az esetben a kontraktuális vagy a deliktuális kárfelelősség, illetve a kártalanítás szabályai irányadóak;
- a magatartás jogszabály által megkívánt jognyilatkozat megtagadásával összefüggésben merül fel, mert ebben az esetben a joggal való visszaélés tilalma alapján azt a bíróság ítéletével pótolja;
- a korábbi magatartás felróható, mert erre az esetre a nemo suam turpitudinem allegans auditur szabályai irányadók.[22]
A venire contra factum proprium elve ún. általános jelentőségű konkrét tényállás (ájkt.). A Ptk. általános indokolása szerint ezek az általános magánjogi tilalmak csupán általános jelentőségüknél fogva kerültek a Bevezető rendelkezések között elhelyezésre, de a jogalkalmazásban játszott konkrét szerepük nem különbözik a törvény további könyveiben elhelyezett normák funkciójától. A Ptk.-ban nevesített ájkt. egyrészt a jogszabály által megkívánt jognyilatkozat megtagadását szankcionáló szabály, ha az ilyen magatartás joggal való visszaélésként értékelendő, és az általa okozott sérelem másként nem hárítható el.[23] Másrészt a felróható magatartásra előnyök szerzése végett történő hivatkozást tilalmazó rendelkezés (nemo suam turpitudinem allegans auditur),[24] továbbá a korábbi magatartással szemben álló cselekedet figyelmen kívül hagyását előíró szabály.
A Ptk. általános jelentőségű konkrét tényállásai önmagukban is konkrét polgári jogi igények elbírálásának alapjául szolgálhatnak, szemben a Bevezető rendelkezések alapelvi jellegű generálklauzuláival. A Legfelsőbb Bíróság a régi Ptk. alapelveivel kapcsolatban kialakult gyakorlatát folytatva[25] a Győri Ítélőtábla kimondta, hogy az alapelvek nem érvénytelenségi okok, azok esetleges sérelme jogszabályba ütközésre hivatkozással sem eredményezi a szerződés érvénytelenségét.[26] Megsértésük esetén a joggal való visszaélés ítélettel való pótlása iránt konkrét polgári jogi igény alapítható, a másik két ájkt. esetén, - így a venire contra factum proprium elve esetében is - nevesített jogkövetkezmény hiányában e magatartással megsértett alapelv természetéből folyó jogkövetkezmény vonható le, amelyre a perbeli védekezés során, illetve a polgári jogi igénnyel szemben ellenigényként lehet hivatkozni.[27]
Az elv szankciója, hogy abba ütköző magatartással a fél nem érhet célt, vagyis az előidézni kívánt jogváltozás nem valósulhat meg, illetve az elkerülni kívánt jogváltozás megvalósul. Ezek a szankciók csak nagyon szűk keretek között érvényesülhetnek, az elkerülni kívánt jogváltozás beállítása nem mehet el addig, hogy a felek között szerződés jöjjön létre, vagy fizetési kötelezettség keletkezzen. Egyéb tényállási elemek
- 153/154 -
megvalósulása nélkül (pl. kár keletkezése, szerződési kötelezettség stb.) az elv önmagában nem vezethet meg nem tett jognyilatkozat pótlására, vagy magatartásra kötelezésre. A perbeli ellenérdekű fél kifogására a bíróság nem veszi figyelembe az alapelvet sértő magatartással összefüggő jognyilatkozat tartalmát.[28] Római jogi források alapján a döntést már akkor sem lehetett önmagában az elvbe ütközésre alapozni, az minden esetben konkrét jogszabállyal volt csak indokolható.[29]
Az új Ptk. az elv alkalmazhatóságát két okból is nagyon szűkre szabja: egyrészt a Ptk. néhány helyen maga engedi meg a saját korábbi magatartástól eltérést, másrészt csak akkor kerülhet sor az alkalmazására, ha nincsen lex specialis, azaz szubszidiárius jelleggel. A Ptk. felhatalmazása alapján a fél egyes esetekben joggyakorlása során eltérhet olyan korábbi magatartásától, amelyben a másik fél okkal bízhatott. Benke álláspontja szerint a tilalom alóli kivételnek számít a jogosult ius variandi jogának gyakorlása,[30] így például amikor a zálogjogosult a kielégítési jog érvényesítésének választott módjáról másikra térhet át,[31] vagy a jogosult választott kellékszavatossági jogáról másikra való áttérésének lehetősége esetén,[32] illetve amikor az érdekmúlás következtében a szerződést a jogosult felmondhatja vagy elállhat tőle, és ha ez a jog több okból is megilleti, a megjelölt elállási vagy felmondási okról másikra térhet át.[33]
Ha a felek szerződéses jogviszonyban állnak egymással, akkor a felek jogviszonyára irányadó speciális normákat kell alkalmazni, és az elv önálló alkalmazására nem kerülhet sor.[34] Az elv élő joggá válása igen ritkán érhető tetten a bírói gyakorlatban, amit nem csak az új Ptk. bevezetése óta eltelt kevés idő indokol, hanem az adott tényállásra alkalmazható konkrét jogszabályi rendelkezés léte is. Néhány esetben azonban a bíróság mégis alkalmazta a venire contra factum proprium elvét akként, hogy a felet elzárta az elvbe ütköző jognyilatkozat tételétől, vagy az abba ütköző jognyilatkozatot nem értékelte. A Pécsi Ítélőtábla egy megbízási díjjal kapcsolatos jogvitában hozott ítéletében megállapította, hogy az alperes perbeli hivatkozásai, és perbeli magatartása szemben áll olyan korábbi magatartásával, melyben a másik fél okkal bízhatott, mely magatartás a Ptk. 1:3. § (2) bekezdése értelmében a jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti. A felek közötti levelezés tartalmából egyértelműen levonható a következtetés, hogy az alperes elfogadta, hogy a birtokba adásig a felperes üzemelteti az ingatlant, így arra való hivatkozása, hogy az üzemeltetéssel a felperesnek fel kellett volna hagynia, a Ptk. 1:5. § (1) bekezdése szerinti joggal való visszaélésnek minősül, melyet a törvény tilt, ezért e hivatkozásokat a másodfokú bíróság a jogvita elbírálásakor figyelmen kívül
- 154/155 -
hagyta.[35] Egy másik, a régi Ptk. hatálya alá tartozó ügyben a felperesi jogelőd vállalta a bérleti díjak kifizetését, majd a számlákat befogadta és kifizette, ezt követően pedig azt állította, hogy nem kellett bérleti díjat fizetnie, amely magatartását a Fővárosi Ítélőtábla által is helyt állónak találva minősítette az elsőfokú bíróság a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe ütközőnek. A Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy habár a régi Ptk.-ban nem szerepel az új Ptk. 1:3. § (2) bekezdésében rögzített esetkör, mégis sérti a jóhiszeműség és tisztesség követelményét az is, akinek joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott.[36] A Kúria szerint, ha a felmondást tartalmazó irat átadásakor úgy tekintették, hogy a felmondás átadás-átvétele nem történt meg, majd azt követő magatartásukból is erre lehet következtetni, azonban utóbb a munkavállaló mégis a felmondás hatályos közlésére hivatkozik, az olyan magatartásnak minősül, ami sérti a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményét, ezért a bíróság az ilyen magatartás tanúsításának alapjául szolgáló hivatkozást, vagyis a felmondás közlését nem állapíthatja meg.[37]
Csak annyiban lehet a venire contra factum proprium elvébe ütköző magatartásnak közvetlenül visszatükröződő joghatása a polgári perekben, hogy a bíróság a tényállás szabad megállapításának elve alapján a tilalomba ütköző magatartásra hivatkozó fél elől - nem hivatalból - elzárja az ilyenfajta bizonyítás lehetőségét.[38]
Hazai magánjogunkban a házastársak vagyoni viszonyaihoz kapcsolódó önrendelkezési jog újjászületését a házasságról, családról és gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (továbbiakban: Csjt.) 1987. július 1. napján hatályba lépett módosítása hozta el.[39] Ettől kezdve a házastársaknak lehetősége nyílt a törvényes vagyonjogi rendszertől eltérni házassági vagyonjogi szerződés megkötésével, így a Csjt. vagyonjogi rendelkezései diszpozitívvá váltak, attól a felek - saját akaratelhatározásuk alapján - eltérhetnek, és akár egészben akár részben "kiléphetnek" a Csjt. vagyonközösségen alapuló vagyonjogi rendszeréből, azaz saját belátásuk alapján szabályozhatják vagyoni viszonyaikat.[40] A Ptk. a házassági vagyonjogi szerződés tartalmával kapcsolatban akként rendelkezik, hogy
"a házassági vagyonjogi szerződésben a házasulók és a házastársak maguk határozhatják meg azt a vagyonjogi rendszert, amelyet a házastársi vagyonközösség helyett a szerződésben meghatározott időponttól életközösségük időtartama alatt a vagyoni viszonyaikra alkalmazni kell. A felek a házassági vagyonjogi
- 155/156 -
szerződésben vagyonuk meghatározott részei tekintetében különböző vagyonjogi rendszereket köthetnek ki, és eltérhetnek a törvényes vagy a választott vagyonjogi rendszerek szabályaitól is, ha az eltérést e törvény nem tiltja."[41]
A szűk értelemben vett házassági vagyonjogi szerződésnek tehát csak az a szerződés minősül, amelynek alanyai csak házasulók vagy házastársak lehetnek, időbeli hatálya a jövőre vonatkozóan, a házassági életközösség idejére terjed ki, a tartalma pedig a házastársak vagyoni viszonyainak a törvénytől legalább részben eltérő rendezésére terjed ki.[42] A házassági vagyonjogi szerződés a házassági vagyoni viszonyokról konstitutív módon rendelkezik, vagyis a családjogi rendelkezésektől eltérést rögzít.[43]
A szerződéses jogviszonyokban nem az alapelv, hanem az alapelvet konkretizáló, az adott jogviszonyra irányadó lex specialis alkalmazandó. Kérdés, hogy mi jelenti a saját korábbi magatartással ellentétes joggyakorlás tilalmát a házassági vagyonjogon belül a házassági vagyonjogi szerződés esetében. A téma érdekességét az adja, hogy a felek a szűk értelemben vett házassági vagyonjogi szerződés megkötésekor bizonytalan jövőbeli állapotra szerződnek, és a szerződés - életközösségük hosszától függően - akár több évtizedig is hatályban maradhat, amely alatt a felek vagyoni viszonyában a házassági vagyonjogi szerződés megkötésekor még előre nem látott változások állhatnak be, amelyet esetleg utólag már nem úgy kívánnának rendezni, mint ahogy azt a házassági vagyonjogi szerződés megkötésekor tették.
A házassági vagyonjogi szerződés tartalmára vonatkozó szabályok diszpozitívak, azoktól a szerződési szabadság elve alapján a felek szabadon eltérhetnek, azonban természetesen ennek az eltérésnek is vannak korlátai. A házassági vagyonjogi szerződés érvénytelenségének megállapítását a Ptk. semmisségi és megtámadhatósági okaira hivatkozva lehet kérni. Van-e jogi relevanciája az olyan magatartásnak, amely a korábbitól eltér, és amely alapján az egyik fél joggal bízhatott abban, hogy a közöttük korábban létrejött házassági vagyonjogi szerződés vagyonjogi viszonyaikra már nem, vagy csak a magatartásból következtethető változásokkal együtt érvényes?
A házassági vagyonjogi szerződés speciális a többi szerződéshez képest a tekintetben, hogy egyrészt a Ptk. családjogi könyvének szabályai is irányadóak rá, másrészt szerződés lévén, a Ptk. Hatodik Könyvének a szerződésre, a szerződési jog alapelveire, és a szerződés általános szabályai vonatkozó rendelkezései is alkalmazandók. A venire contra factum proprium általános magánjogi tilalmának szerződési jogi lex specialisa a Ptk. 6:63. § (5) bekezdése, mely szerint a szerződés tartalmává válik minden szokás, amelynek alkalmazásában a felek korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, és minden gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak, továbbá minden, az adott üzletágban a hasonló jellegű szerződés alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás, kivéve, ha annak alkalmazása a felek között - korábbi kapcsolatukra is figyelemmel - indokolatlan volna.[44] A szokások és szerződési gyakorlat beépülését
- 156/157 -
a szerződés tartalmába a bírói gyakorlat alakította ki, és már a régi Ptk. hatálya alatt is irányadóvá vált, hogy a szerződés tartalmává válnak - külön kikötés nélkül, hallgatólagosan is - mindazon kötelezettségek, amelyek az adott szerződés természetéből és céljából, a felek közötti korábbi gyakorlatból, valamint a kialakított szakmai szokásokból szükségszerűen következnek.[45] Ez alapján a szerződés részévé váló felek szokásai, közöttük kialakult gyakorlat olyan korábbi magatartásuknak feleltethető meg, amellyel adekvát magatartás tanúsítása szerződési kötelezettséggé válik, így az azzal ellentétes későbbi magatartás szerződésszegést alapozhat meg, amely ehhez fűződő szankció alkalmazását teszi lehetővé.[46]
A Kúria Pfv. II. 21.696/2014. számú, egy házassági vagyonjogi szerződéssel kapcsolatos döntésében megjelent a venire contra factum proprium elvének alkalmazása, amikor a felek a házassági vagyonjogi szerződéssel az életközösség 17 évvel korábbi létrejöttére visszamenőleg is, és nem csak a jövőre nézve zárták ki a vagyonközösséget, viszont a házastársak a szerződés megkötéséig közösen gazdálkodtak. A Kúria a szerződés ezen részét jóerkölcsbe ütközése okán semmisnek mondta ki (részleges érvénytelenség), mert a házasfelek a vagyonjogi szerződés megkötéséig közösen gazdálkodtak, közös vállalkozásaik voltak, közösen vettek fel és törlesztettek hiteleket, továbbá a családban kialakult munkamegosztásnak megfelelően a felperes nevelte a felek gyermekét, míg az alperes biztosította a család kiemelkedően magas színvonalú megélhetését. A Kúria szerint ezért nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközik, és a családvédelmi érdekeket is súlyosan sérti, a felperesre nézve kirívóan hátrányos az a szerződéses rendelkezés, amely a házastársak 17 évi együttélését követően az életközösség kezdő időpontjára visszamenően kizárja mindazon vagyontárgyak tekintetében a közös vagyonszerzést, amelyek az együttélés alatt a Csjt. 27. § (1) bekezdése alapján a házastársak közös tulajdonába kerültek.[47] A korábbi jogszerű magatartásnak a közös gazdálkodás feleltethető meg, amely ellentétben áll azon későbbi magatartással, hogy a felek olyan házassági vagyonjogi szerződést kötöttek, amely a vagyonközösséget kizárja, azonban a korábbi közös gazdálkodás szerinti vagyonközösségen alapuló rendszerben a másik fél a korábbi 17 évi együttélés alapján okkal bízhatott. Habár az előnytelenül szerződő házastárs védelmét ez esetben a jóerkölcsbe ütközésen alapuló semmisség intézménye adta, tetten érhető a saját korábbi magatartással ellentétes joggyakorlás tilalmának elve is. A per a régi Ptk. és a Csjt. hatálya alá tartozott, így még elméleti szinten sem volt meg a lehetőség a venire contra factum proprium elvére való hivatkozásnak, az új Ptk. 4:72. § azonban már ki is mondja, hogy a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben a házastársi vagyonközösséget csak a jövőre nézve zárhatják ki teljesen vagy meghatározott vagyonszerzések, vagyontárgyak, terhek és tartozások tekintetében. Az új Ptk. házassági vagyonjogra vonatkozó ezen újítása azt a célt szolgálja, hogy kiszolgáltatottság nélküli, kiszámítható és tervezhető egzisztenciális és gazdasági biztonságot nyújt-
- 157/158 -
son a házastársak és harmadik személyek[48] számára is, amely a venire contra factum proprium elv házassági vagyonjogi céljának is megfeleltethető.
A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a házassági vagyonjogi szerződések megítélése során az általános szempontok mellett a családjogi viszonyok sajátosságait is figyelembe kell venni.[49] A Fővárosi Törvényszék gyakorlatában merült fel az az eset, amelyben az alperes viszontkeresete szerint a felek házassági vagyonjogi szerződésének célja az egyik házastárs korábbi házastársa elől a kielégítési alap elvonása volt, és az előnytelenül szerződő házastárs ennek érvénytelenségére hivatkozással próbált a szerződés általi vagyonrendezésből szabadulni. Az ügyben eljárt bíróságok a fenti tényelőadással kapcsolatban indokolásukban kifejtették, hogy a jóerkölcsbe ütközés tilalmának alkalmazása a felek egymás közötti viszonyában alkalmatlan, fedezetelvonás miatt harmadik személlyel szembeni relatív hatálytalanságot lehetne ezen ügyben megállapítani. Az ügyben a színleltségre vonatkozó kérelem kapcsán az elsőfokú bíróság szerint[50] - a másodfokú bíróság egyetértésével - a szerződéskötési szándék mögötti rejtett indok, vagy a felek titkos fenntartása a régi Ptk. 207. § (5) bekezdése értelmében közömbös a szerződés érvényessége szempontjából. A szerződés színleltségéhez ugyanis a felek közös szándéka és akarata szükséges a színlelés tekintetében is, márpedig - a szerződés által különvagyonhoz jutó - felperes részéről ez nem nyert bizonyítást.[51] A tényállás alapján elmondható, hogy a jóhiszeműen szerződő házastárs, vagyis a felperes szemszögéből a házassági vagyonjogi szerződés megkötése, és azzal a különvagyon körének meghatározása lehetett az alperes egy olyan korábbi magatartása, amelybe a későbbi magatartása - vagyis, hogy semmisségre (színleltség, jó erkölcsbe ütközés) hivatkozással kéri a szerződés érvénytelenségének megállapítását - ütközik. A felperes okkal bízhatott a létrejött házassági vagyonjogi szerződésnek megfelelő vagyonjogi állapot tényleges fennállásában. A szerződést a volt házastársa előli fedezetelvonás céljából megkötő alperes viszont nem hivatkozhatna arra elméletben sem, hogy a korábbi magatartás mögötti szándék egyértelműen a fedezetelvonás volt, és az nem terjedt ki a szerződéssel létrehozott vagyoni állapot kialakítására, ezért okkal bízhatott abban, hogy annak megfelelő állapotot a felperes nem fogja ténylegesen követelni. A korábbi magatartásnak a fentebb már említett feltételek alapján jogszerűnek kell lennie, színlelt szerződés létrehozása viszont jogellenes magatartás.
Egy másik esetben az alperes - a házassági vagyonjogi szerződés megkötését követően - házastársával közösen tanúsított magatartása alapján következtetett arra a tényre, hogy a korábbi házassági vagyonjogi szerződésükben kikötöttek erre tekintettel módosultak. A felek a házassági vagyonjogi szerződésben kijelentették, hogy a felperes különvagyonát jelenti részben pénzintézetnél elhelyezett, részben birtokában lévő készpénzből álló jelentős pénzösszeg, amit azonban a szerződéskötést követően közösen feléltek. A felperes a házassági vagyonjogi szerződésre hivatkozással kérte annak
- 158/159 -
megtérítését az alperestől, mondván, abban rögzítették, hogy a házasság felbomlása esetén a felperes részére a pénzösszeg visszajár akkor is, ha az már nincs meg, az alperes pedig kötelezte magát, hogy azt a felperes részére - feltétel kikötése nélkül - megtéríti. A Szegedi Ítélőtábla jóerkölcsbe ütközés címén érvénytelennek minősítette ezt a szerződési kikötést, de az érvénytelenség jogkövetkezményeként részben módosította a házassági vagyonjogi szerződést akként, hogy a felperes az életközösség fennállása alatt a közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különvagyonának megtérítésére a házastársi közös vagyonból tarthat igényt.[52] A fenti tartalmú szerződés megkötését követően az a magatartás, hogy a felperesi különvagyonból fedezik a közös kanadai kiköltözéssel járó kiutazás költségeit, és az életvitellel járó közös költségeket, szemben áll azzal a magatartással, hogy később mégis különvagyoni jellegére hivatkozva követeli ezt a felélt pénzösszeget a felperes, mivel az alperes okkal bízhatott abban, hogy a felperes magatartása már azt jelenti, hogy nem különvagyonként kezeli, nem különvagyonnak tekinti ezt az összeget, és az közös vagyonukká vált.
Abban az esetben, amelyben fél a házassági vagyonközösséget megszüntető szerződés érvénytelenségének megállapítását - többek között - a régi Ptk. 4. §-ban található jóhiszeműség és tisztesség alapelvébe ütközésre hivatkozva kérte a bíróságtól,[53] a Kúria kimondta, hogy az alapelv megsértése nem eredményez érvénytelenséget. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a vagyonmegosztás tárgyában érvényesen létrejött szerződés jogkövetkezménye, hogy attól utóbb egyoldalúan egyik házastárs sem térhet el.[54] Hangsúlyozta, hogy érvényes szerződéshez mindenki, így a bíróság is kötve van, ezért nem teljesíthető a házastársi közös vagyon megosztása iránti kereset, ha a felek a közös vagyon megosztását szerződéssel rendezték, és a szerződés érvénytelenségének megállapítására kizárólag a Ptk.-ban meghatározott érvénytelenségi okokra alapítva kerülhet sor. A vagyonmegosztás tárgyában létrejött szerződés semmissége a hivatkozott alapelvekbe ütköző szerződéskötés esetén sem állapítható meg. A törvény kötelező érvényesülést kívánó szabályával ellentétes szerződés akkor érvénytelen, ha ennek jogkövetkezményeként a semmisséget a jogszabály mondja ki.[55] A régi Ptk. hatálya alatti esetnél még nem volt jogszabályi lehetőség a venire contra factum proprium elvének értékelésére, azonban a döntés felhívja a figyelmet arra, hogy csak akkor érvénytelen a szerződés, ha ezt a jogkövetkezményt maga a jogszabály kimondja. Ebből következően megállapítható, hogy a venire contra factum proprium elve önmagában semmiképpen nem elégséges hivatkozási alap a szerződés érvénytelenségének megállapításához.
A célzott joghatás hibája körében a jóerkölcsbe ütközés alapján érvénytelennek nyilvánított szerződés is szolgálhat a venire contra factum proprium elvének védelmeként, de a jóerkölcsbe ütközésnél mindig azt kell vizsgálni, hogy társadalmilag elítélendő-e a szerződés,[56] és nem azt, hogy az egyik házastárs okkal bízhatott-e a másik házas-
- 159/160 -
társ korábbi magatartásában vagy sem.[57] A szerződéskötési akarat hibája körében szó lehet arról, hogy a fél tévedésben volt, viszont ez a tévedése a másik fél olyan korábbi magatartása miatt alakult ki, amiben okkal bízhatott, és amely ellentétes a másik fél később tanúsított magatartásával. Ha ez a tévedés olyan lényeges körülményben való tévedés, amelynek ismeretében a fél nem kötötte volna meg a szerződést, vagy más tartalommal kötötte volna meg, akkor a Ptk. 6:90. § alapján tévedésre alapozva támadhatja meg a szerződést, amely a megtámadás eredményessége esetén megkötése időpontjától érvénytelenné válik. Ha pedig a korábbi magatartás és az azzal ellentétes későbbi magatartás mögött a másik fél szándékos tévedésbe ejtése áll, a megtévesztés hatására tett szerződési jognyilatkozatot a fél a Ptk. 691. § (1) bekezdésére hivatkozva támadhatja meg.
A dolgozat bevezetésében megfogalmazott feltevéssel kapcsolatban - miszerint a házassági vagyonjogi szerződés érvényességére is hatással lehet a venire contra factum proprium elve - összegzésként elmondható, hogy a házassági vagyonjogi szerződés érvénytelenségét - más szerződés érvénytelenségéhez hasonlóan - önmagában a saját korábbi magatartással ellentétes joggyakorlás Ptk. 1:3. § (2) bekezdésében megfogalmazott általános magánjogi tilalma nem alapozza meg. A venire contra factum proprium elve a szerződési jogban kizárólag speciális normákban jelentheti önálló igény alapját, folyamatban lévő perben azonban a rá való hivatkozás az elvbe ütköző jognyilatkozat figyelmen kívül hagyását eredményezi. Az elv szerződési jogi lex specialisa a Ptk. 6:63. § (5) bekezdése, amely alapján a felek közötti szokások és szerződési gyakorlat is beépül a szerződés tartalmába. A házassági vagyonjogban az elv érvényesülését szolgálja a Ptk. 4:72. §-ban található azon szabály, mely a felek számára a vagyonelkülönítés rendszerének kikötését kizárólag a jövőre nézve engedi meg, és amennyiben a felek között korábban ténylegesen nem a vagyonelkülönítés rendszere érvényesült, utóbb mégis az általuk kötött házassági vagyonjogi szerződésben visszamenőleg is azt tekintik irányadónak, akkor a fél - a szabályt még tételesen ki nem mondó - Csjt. hatálya alatt kötött házassági vagyonjogi szerződés esetében is eredményesen hivatkozhat annak semmiségére. A házassági vagyonjogi szerződésben meghatározott rendelkezések alóli szabaduláshoz legeredményesebben az érvénytelenségi okokra, így a megtámadhatósági és a semmisségi okokra való hivatkozás vezet, amelyek közül a fentebb vázolt példák nyomán a jóerkölcsbe ütközés, a tévedés, a megtévesztés érheti el a célját a venire contra factum proprium elvébe ütköző magatartással megkötött házassági vagyonjogi szerződések esetében. Végezetül hangsúlyozandó, hogy az elv legfőképpen eljárásjogi relevanciával rendelkezik, mivel abba ütköző jognyilatkozatok nem vehetőek figyelembe a bíró döntésének meghozatalánál. ■
JEGYZETEK
[1] Ezt tézisszerűen kifejtve ld. Benke József: Bevezetés a magánjog általános elveibe. Budapest, HVG-ORAC, 2019. 90-95.
[2] Így véli pl. Tóth Zoltán: Új elemek, új távlatok: a házassági vagyonjogi szerződés új szabályai. Közjegyzők Közlönye, 2014/2. 6-7. https://www.mokk.hu/regioldal/pdf/linkgyujto/KK/Kozjegyzok-kozlonye_2014-2.pdf
[3] Ld. Földi András: A jóhiszeműség és tisztesség elve. Intézménytörténeti vázlat a római jogtól napjainkig. Budapest, ELTE ÁJK, 2001. 9-30.
[4] Kecskés László: A Ptk. újrakodifikálásának hatása polgári jogunk alapelveire. Jogtudományi Közlöny, 1994/3. 108.; Vékás Lajos: Bevezető rendelkezések:A jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése. In: Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata I. Budapest, KJK Kerszöv, 1992. 28.; Ld. Hein Kötz: Die Ungültigkeit von Verträgen wegen Gesetz-und Sittenwidrigkeit. Rabels Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht, 1994/2.; Wilhelm Weber: Treu und Glauben. (242. BGB) Berlin, 1961.
[5] Ld. Kelemen László: A jóhiszeműség és tisztesség a magánjogban. Szeged, Ablaka György Könyvnyomdája, 1937. 22-30.
[6] Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): Kommentár Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. Budapest, Wolters Kluwer, 2019. Ptk. 1:3. §: 1. pont.
[7] Uo. 1:3. §: 1. pont.
[8] Ld. pl. a Kúria Pfv. 20.634/2018/10. sz. határozatát, vagy a PJD 2019.30. sz. döntést.
[9] Kúria Pfv. 22.634/2017/6. sz. ítéletének 38. pontja.
[10] Régi Ptk. 4. §.
[11] EBH 2009.1972., BH 2009.365.
[12] BDT 2014.3101.
[13] BH 2003.195.
[14] Régi Ptk. 6. §.
[15] Vékás i. m. 27.
[16] A Polgári Törvénykönyvről szóló T/7971 számú törvényjavaslat indokolása. 376.
[17] Vékás-Gárdos i. m. 1:3. §: 2. pont.
[18] Kelemen i. m. 132-133.
[19] Kelemen i. m. 141.
[20] Ld. Benke József: A venire contra factum proprium általános magánjogi tilalma - Egy indukcióval kialakított középkori jogelven alapuló 21. századi magánjogi tilalom dedukció útján megállapítható alkalmazási lehetőségeiről. Állam- és Jogtudomány, 2018/4. 8.
[21] Benke (2018) i. m. 16-18.
[22] Uo. 18-19.
[23] Ptk. 1:5. § (2) bek.
[24] Ptk. 1:4. § (2)-(3) bek.
[25] BH 2009.365. és EBH 2009.1972.
[26] BDT 2014.3101.
[27] Benke (2019) i.m. 146.
[28] Benke (2018) i.m. 19-20.
[29] Benke (2018) i. m. 15-16.
[30] Benke (2018) i. m. 16.
[32] Ptk 6:160. §.
[33] Ptk. 6:140. §.
[34] Benke (2019) i. m. 149.
[35] Pécsi Ítélőtábla Gf.40.008/2017/4. sz. ítélete.
[36] Fővárosi Ítélőtábla Gf.40.072/2015/7. sz. ítélete.
[37] Kúria Mfv.I.10.323/2017/8. sz. ítélete.
[38] Benke (2018) i. m. 22.
[39] A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról szóló 1986. évi IV. törvény 9. §.
[40] Kőrös András: Házastársi közös vagyon, közös lakás. Budapest, HVG-ORAC, 2002. 114.
[41] Ptk. 4:63. § (1)-(2) bek.
[42] Csűri Éva Katalin: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései. Budapest, Complex, 2006. 231.
[43] Csűri (2006) i. m. 231.
[44] Benke (2019) i. m. 151.
[45] BDT 2005.1281. I.
[46] Benke (2019) i. m. 151.
[47] BH2015.254.
[48] Ld. Barzó Tímea: Hitelezővédelmi szabályok a házassági vagyonjogban. Acta Universitatis Szegediensis: forum: acta juridica et politica, 2014/2. 44-49.
[49] BH1994.537.
[50] Budai Központi Kerületi Bíróság 3.P.XI.30.139/2016/76. sz. részítélete.
[51] Fővárosi Törvényszék 50.Pf.639.679/2018/5. sz. részítélete.
[52] Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.010/2013/3. sz. közbenső ítélete.
[53] Kúria Pfv.II.20.802/2014/5. sz. ítélete.
[54] BH1997.338.
[55] Kúria Pfv.II.20.802/2014/5. sz. ítélete.
[56] BH 2000.539.
[57] Wilhelm Weber szerint a jóerkölcs (gute Sitten) és a jóhiszeműség és tisztesség elve (Treu und Glauben) tartalma közötti különbség, hogy előbbi abszolút, míg utóbbi relatív mértéket jelöl. Lábady Tamás: A magánjog általános tana. Budapest, Szent István Társulat, 2017. 116.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató (PTE ÁJK).
Visszaugrás
