A konfliktusok megoldására többféle lehetőség, módszer áll rendelkezésre. A megoldási módok skáláján az elkerülés és az önkényes megoldás a két végpont. Az, hogy adott konfliktus esetén melyik utat választják, több tényező befolyásolja. Jogszociológiai vizsgálatok sora foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. A kutatások eredményeképpen megállapítható, hogy a konfliktus megoldási módja nagyban függ a vitában részt vevő felek kapcsolat-típusától, ezen belül pedig három dimenziót lehet megkülönböztetni.
Az első dimenzió a felek közötti kapcsolat gyakorisága alapján, a második a tartós kapcsolaton belül a mellérendeltség illetve alá-fölé rendeltség szerint, a harmadik dimenzió pedig a tartós kapcsolaton belül annak alapján különül el, hogy a felek a személyiségükkel vagy egy szerepen keresztül jelennek-e meg az adott konfliktusban.
Az első dimenzió szerint legvalószínűbb a vita bírói útra terelése az egyszeri kapcsolatban keletkezett konfliktusoknál, a vita ebben az esetben az alapvető jogi normasértésekre vonatkozik. A tartós kapcsolatban levők konfliktusa esetén valószínűbb a jogi út elkerülése. Itt már a jogi normák mellett a csoportnormák megsértése is felmerül, illetve a felek mérlegelik hosszabb távú érdekeiket is. Hiszen egy pereskedés - függetlenül attól, hogy "hivatalosan" születik pernyertes -, összességében a kapcsolatra nézve veszteségeket okozhat mindkét félnek.
A második dimenzióban a tartós mellérendeltségi viszonyban lévők közötti viták esetén gyakoribb a pereskedés, a tartós alá-fölérendeltségi viszonyban pedig valószínűbb a jogi vita elkerülése.
A harmadik dimenzióban azok az életviszonyok terelhetőek jobban jogi útra, ahol a felek speciális szerepe a meghatározó a konfliktusban - mint például egy orvos-beteg kapcsolat. Ebben az esetben a normák a meghatározóak, vita esetén ezen normák betartását szükséges vizsgálni. A bírói ítélet mindkét fél számára racionálisan elfogadható. Ezzel szemben a személyiséget érintő kapcsolatban - például családon belüli konfliktus során - a vita a jogi normákon túl érint nem jogi normákat, szokásokat, érzelmeket is, amelyek kevésbé alkalmasak a peres rendezésre, a bírói út csak eltorzítva, leszűkítve képes kezelni.
Az egyes konfliktus-típusokhoz - a skála két szélső pontját jelentő elkerülésen és önkényes megoldáson kívül - négy fő konfliktus-megoldási utat lehet megkülönböztetni:
- a konfliktusban lévő felek közti közvetlen tárgyalást;
- egy semleges harmadik fél bevonását a tárgyalásos megegyezés közvetítőjeként (mediátor);
- választott bíró (arbitrátor) bevonását, ahol a semleges külső személyt a közvetítésen felül arra is felhatalmazzák a felek, hogy a vitában döntést hozzon, amelynek alávetik magukat;
- valamint bíróság előtti peres eljárást.
Az elkerülés egy tudatosan felvállalt stratégia, amelynek során a vitás helyzet résztvevője szándékosan távol tartja magát a konfliktustól.
Tárgyalás során közvetlen kapcsolat van a tárgyaló felek vagy képviselőik között, akik hajlandóak kommunikálni a vitás kérdésekről és meg is akarnak állapodni. A felek igénybe vehetnek facilitátort (tárgyalás segítőt) is, akinek a feladata az, hogy betartasson bizonyos viselkedési szabályokat illetve segítse a feleket a tárgynál maradni. Facilitátor lehet egy mindkét fél által elfogadott semleges közös barát, rokon is.
A mediáció a facilitált tárgyalásnak olyan formája, ahol a felek már nem képesek megegyezni egymással, ezért egy harmadik, külső résztvevő, a mediátor segíti őket a megoldás kidolgozásában. A mediátor a felek által ismeretlen, semleges, a felek által - a büntetőjogi mediáció és polgári peres mediáció kivételével
- 158/159 -
- szabadon választott szakképzett közvetítő. Mindig a felek hoznak döntéseket, a mediátor nem eldönti a felek vitáját, hanem segítséget nyújt egy mindkét fél érdekeit kielégítő megállapodás létrehozásában.
Választott bíráskodás (arbitráció) esetén a felek önként döntenek úgy, hogy egy általuk választott harmadik személy döntse el a vitájukat.
A pereskedés államilag finanszírozott és ellenőrzött döntéshozatali rendszer, amelyben bírák döntenek formalizált jogszabályok alapján. A döntéshozót már nem önként jelölik ki, nem közös döntésen alapul, hanem az egyik fél által indított döntés meghozatalára irányuló kérelmén nyugszik, a másik fél kötelező jelleggel részt kell, hogy vegyen ezen eljárásban.
Az önkényes megoldás egyoldalú akció, amelyben a felek egyike nyomást gyakorol az ügy egyoldalú lezárásának szándékával.
Az, hogy az egyes országokban, kultúrákban mely megoldási mód az elterjedtebb, elfogadottabb, hatékonyabb, azt a társadalom hagyományos jogi kultúrája nagymértékben befolyásolja. Kiemelendő e téren az oktatás szerepe, hiszen a vitás helyzetekben érintettek "szociokulturális" alkalmasságának fejlesztése hatással van a konfliktusok lezárási módjára.
Amint már korábban is említettem, a jog csak az egyik lehetséges eszköze a viták, konfliktusok megoldásának. Léteznek azonban alternatív, nem formális módszerek is, amelyek jóval rugalmasabb kereteket biztosítanak a vitarendezésre.
Az ADR (alternative despute resolution) mozgalom az Egyesült Államokból indult el az 1970-es években. Célja az volt, hogy a peres eljárásoknál hatékonyabb vitarendezési alternatívákat ajánljon. Valójában azonban sokkal korábbról felfedezhetjük az alapjait, hiszen úgy a nyugati, mint a keleti vallásokban megjelenik a békítés, többek között a Bibliában, a Koránban, a Védákban is megtaláljuk.
Az alternatív vitarendezési eljárások a fejlett demokráciákban kiemelkedő szerepet töltenek be. Ennek oka a bíróságok leterheltsége, a peres eljárás költséges volta, a közvetlen, koncentrált szakértelem jelenléte az ADR testületekben, illetve a vita eldöntésében részt vevő személyek kiválasztási lehetősége. Gyűjtőfogalom, a bírósági úttal szembeni alternatívát jelenti.
Napjainkban egyre meghatározóbb szerepet tölt be az ADR, hiszen jóval több, mint egy újabb eszköz a konfliktusrendezésben. A világ számos országában a bírósági, igazságügyi rendszer intézményesített részévé vált.
Az ADR fejlődésével a mediáció széles körben preferált vitarendezési mód lett, mivel jóval rugalmasabb és kevésbé bonyolult szabályrendszerrel bír, mint a jogi út. Lehetőséget teremt arra, hogy a vitában álló felek egy kívülálló által hozott döntés helyett egy számukra kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak konfliktusuk lezárására. Maga a fogalom a latin "mediare" szóból ered, amelynek jelentése középen állni, egyeztetni, közbenjárni, közvetíteni, békéltetni.
Az alternatív vitarendezési eljárások további előnye, hogy az érdekütközések gyors és békés kiegyenlítése, a bíróságok leterheltségének csökkentése mellett növelik a joghoz jutás esélyét, a joghoz való hozzáférést is.
A hatékonyság fogalma - bár hasonló, de nem egyenlő a hatásosság fogalmával. A hatásosság csak az eredmények mérésén alapul, míg a hatékonyság esetében az eredmények és a ráfordítások mérése együttesen történik. Tehát a hatékonyság fogalmát két oldalról vizsgálhatjuk: a meghatározott cél elérése a lehető legkisebb ráfordítással, vagy az adott ráfordítással a lehető legjobb eredmény elérése. Bár ez közgazdasági szemléletű közelítésnek tűnik, mégis az élet minden területén alkalmazható, így vizsgálhatjuk a jog és a vitarendezés hatékonyságát is.
Arra vonatkozóan, hogy mit tekintünk jog szempontjából hatékonynak, többféle elmélet született. Egyes vélemények szerint a jog akkor hatékony, ha a címzettjei követik a jogszabályt. Más közelítés szerint akkor, ha a jogszabály megfelel a céljának, bekövetkezett a kívánt magatartás vagy eredmény. Az egyes jogágak esetében is eltérő módon értelmezhetjük a hatékonyságot, hiszen a polgári jog esetében akkor hatékony, ha alkalmazzák, a büntetőjognál viszont az a jó, ha nem kell alkalmazni.
- 159/160 -
Megállapítható, hogy a hatékonyság e tekintetben nem egyenlő a gyorsasággal. A jog hatékonyságát társadalmi és jogi tényezők is befolyásolják.
A társadalmi tényezők közül a szűkebben vett társadalmi tényezők hatására az egyik példa Etiópia, ahol Hailé Szelasszié császár tanácsadói tanácsára jogi reformot szeretett volna véghezvinni, amelyhez a Code Civil-t vette alapul, azonban sikertelenül, mert nem volt beilleszthető az adott társadalmi viszonyok közé. Törökországban Kemal Atatürk az 1920-as években reformjaival európai szintre kívánta hozni az országot az Oszmán Birodalom után. Bezáratta a muszlim bíróságokat, eltörölte a muszlim jogot, helyette Svájcból és más nyugat-európai országokból szekuláris jogszabályokat vett át. Az olasz modell alapján új büntetőtörvénykönyvet vezetett be, alkotmányban rögzítette az állam és az egyház elválasztását és a nők először részleges, majd teljes politikai jogot kaptak. Az ország forrongásban volt, jókor jöttek a törvénykönyvek. A reformok néhol túlzottan radikálisak voltak, és kezdeti támogatóinak többsége is - akik számára túlságosan gyorsan történtek a változások, és nem tudtak teljesen egyetérteni a múlttal való gyökeres szakítással - visszarettent tőlük.
A pszichológiai tényezők esetében eltérő nézetek vannak arra vonatkozóan, hogy milyen személyiségtípus a leginkább megfelelő joghatékonyság szempontjából. A konformista, alkalmazkodó személyiségű vagy a csoportnyomás hatására mond le arról, hogy valamit megtegyen, vagy saját maga rájön, hogy a tettéért büntetést kell majd elszenvednie. Ezzel szemben az autoriter személyiség a tekintélynek hódol, a jogszabályt annak tekintélye folytán követi, konzervatív beállítottságú, aki tiszteli az értékeket. Bár vannak, akik az autoriter személyiséget tartják kívánatosnak, a jelenleg meghatározó álláspont szerint a legjobb az alkalmazkodó egyéniség, ha a környezete győzi meg a jogkövetésről.
A kulturális tényezők pozitív és negatív hatással is lehetnek a jog hatékonyságára. Amelyik országban kulturáltság van, az a jogszabályokban is megmutatkozik. Különböző jogi szubkultúrák léteznek, például a bűnözők jogi szubkultúrája (antikultúrája), vagy a jogalkalmazás jogi kultúrája. Például ha Norvégiában valaki lelkiismereti okból megtagadja a katonai szolgálatot, ügyének bíróság előtti megítélése az egyes országrészek között eltérő.
A pénzügyi tényezők is fontos szerepet játszanak, hiszen a legjobb törvény is csak akkor lehet hatékony, ha van pénz az alkalmazására, az eljárás megindítására.
A politikai tényezők, azaz a politikai rendszer és a politikai kultúra is befolyásoló hatással bír. Erre kiváló Németország példája, ahol 2 emberöltő kell ahhoz, hogy a nyugat-német szociális demokratikus állam és a kelet-német parancsuralom az egyesülés után politikailag és mentalitásban is összecsiszolódjon.
A gazdasági tényezők esetében meghatározó a gazdasági szereplők és a büntetőjog kapcsolata. A legális és illegális elemek keveredése, a "szürkegazdaság" elleni fellépés sok esetben igen nehéz és a büntetőjog hagyományos eszközrendszere sokszor csaknem teljesen inadekvát és hatástalan. A büntetőjog csak végső eszköz (ultima ratio) lehet, a nyilvánosság ereje, a gazdasági morál erősödése megfelelő szelekciót, kiközösítést eredményezve hatékonyabb eszköz lehet, mint a büntetőjogi fellépés.
E felsoroltakon felül a normatív előfeltételek sem kihagyhatóak. A szokásjog, erkölcs befolyásolja a jog hatékonyságát. A társadalmi normákkal összhangban álló törvény elfogadtatása könnyebb. A méltányosság szerepe meghatározó tud lenni, hiszen kezelni tudja a normák és a társadalom közötti ellentéteket.
A hatékonyságot befolyásoló jogi tényezők közül talán a legfontosabb a jogalkotás minősége. Formai oldalról ez azt jelenti, hogy meg kell találni azokat a jogi formákat, amelyek a hatékony alkalmazást elősegítik. Ehhez jól megválasztott jogforrás, megfelelő fogalmak használata valamint a szankciók helyes meghatározása szükséges. Tartalmi oldalról az minősíti, mennyire sikerül az adott társadalmi viszonyt jogszabállyá transzformálni.
A jogalkalmazás minőségét több tényező befolyásolja. A jogpolitika a bírói függetlenségnél mutatkozik meg, a Legfelsőbb Bíróságok a jogegységi döntvényeken keresztül töltenek be fontos szerepet, ezen felül pedig az ügyészek, ügyvédek tevékenysége is hatással van rá. Akkor tekinthető hatékonynak, ha a jogszabályok fő és alcéljai is teljesülnek.
- 160/161 -
A jog hatékonyságában az állampolgárok jogtudata is szerepet játszik, hiszen ők a jogszabályok elsőszámú címzettjei. A jogtudat kialakítása ezért rendkívül fontos, összhangban kell lennie a jogállam működésével. A jogtudat szintje egyenes arányosságban növekszik az iskolai végzettséggel.
A fentieken túl léteznek nem jogi tényezők is, amelyek befolyással vannak a hatékonyságra. Ilyen például a mikroklíma, az a közeg, amelyben a jogalkotás működik, a szervezeti tényezők, hogy milyen bírói állomány van az adott országban, a szereplők (bíró, mediátor) személyisége, mivel a vita eldöntője saját személyiségét viszi bele a döntésbe, az élet- és munkakörülmények, a döntések végrehajtása és a jogérzet mértéke, hiszen nem kell minden jogszabályt ismerni. A "józan paraszti ész" fontos, ráérezni arra, mit kíván a jog.
Az alternatív vitarendezési módszerek alapvetően hatékonyabb, gyorsabb, olcsóbb megoldást jelentenek a bírósági, jogi úthoz képest, ezen kívül segíti az emberi kapcsolatok megőrzését, javítását is.
E tekintetben első közelítésben a hatékonyság azt jelenti, hogy a felek számára sikerül-e időt, energiát és pénzt spórolni. Ez azonban még a felek számára nem biztosítja a problémájuk megoldását, fontos ezért vizsgálni a vitarendezés hatásosságát is, tehát hogy valóban eléri-e azt az eredményt, amit ígért. Ehhez meg kell találni a megfelelő folyamatot, amelyben a vitázó felek képessé válnak kommunikálni egymással és így könnyebben lehet olyan közös megelégedettséget kiváltó megoldást találni, amely hosszú távú eredményre vezet.
A jogi kultúra nehezen meghatározható fogalom. Tág és átfogó jellegű, magában foglalja a jogrendszer "kemény tényezőin" - azaz a jogszabályok szövegén és a ráépülő dogmatikán - túl mindazt, ami a jogrendszer "puha tényezőjének" fogható fel.
A jog és a kultúra fogalmak összekapcsolását sokszor relatíve új tudományos fogalomként kezelik, mivel az 1970-es években került újra a jogtudomány figyelmének középpontjába, pedig valójában több mint egy évszázados múltra tekinthet vissza.
Az a felismerés, hogy a jog nem közelíthető meg pusztán szabályok együtteseként, hanem olyan jelenség, mely kulturális (meg)kötöttsé-gekkel is rendelkezik, a XIX. század második fele óta integráns része az európai jogi gondolkodásnak. A jog tehát ebben az értelmezésben egyszerre kultúrafüggő és kultúraformáló jelenség, és ezért nem szakítható ki a kultúra rendkívül összetett viszonyrendszeréből.
A kortárs amerikai jogtudomány képviselője, Lawrence Friedman a korábbi hagyományokra építkezve újjáteremtette a jogi kultúra fogalmát, amely véleménye szerint a szociológia, az antropológia mellett történelmi dimenzióval is bír, és fő funkciója a társadalmi valóság és a jog rendszere közötti közvetítés. Feladata, hogy a jog számára értelmezhetővé alakítsa a jogra hatni kívánó társadalmi érdekeket (pl. változtatás, egy új szabály bevezetése), és ezzel lehetővé teszi, hogy ezeket a külső igényeket a jogrendszer kezelni tudja.
A jog és a kultúra között állandó kölcsönhatás van. A jog a társadalom kultúrájának egyik összetevője, másrészt pedig a jog és jogrendszer hatással van a társadalom kultúrájára.
A jogi kultúra elemei:
- "law in books" és "law in action", azaz az írott és a valóságban érvényesülő élő jog,
- intézményi infrastruktúra, azaz a bírósági rendszer, jogászi hivatás, jogászképzés,
- a jogilag releváns magatartás modelljei (pl. pereskedés), és
- a jogtudat, azaz a lakosság viszonyulása a jogrendszerhez.
A modern jogtípuson belül René David francia jogászprofesszor nyomán négy különböző jogcsaládot, jogi kultúrát különböztetünk meg:
- római - germán (kontinentális) jogi kultúrák,
- angolszász (common law) jogi berendezkedés,
- szocialista jogi kultúra,
- vallási - tradicionális jogcsaládok.
A római-germán (más néven kontinentális) jogcsaládba az európai kontinens és Latin-Amerika államainak, ezen kívül Izlandnak,
- 161/162 -
Lousianának és Quebecnek a jogrendszerei tartoznak. Ez a jogcsalád a római jog alapján fejlődött ki. Az elsődleges jogforrási forma az írott jog, azon belül is a törvény az alapvető. A jogi normák előre tételezettek.
A common law jogcsaládba tartozik az angol jog és az Amerikai Egyesült Államok joga. A legfontosabb jogforrási forma a precedens, az angol jog alapvetően bíró alkotta jog (judge made law), pontosabban esetjog. 1832 óta érvényes a precedensek szigorúan kötelező jellege, a stare decisis elve. Szabályai kevésbé elvontak és kevésbé általánosak. Erőteljes a processzuális szemlélet, az eljárási szabályok fontosabbak, mint az anyagi jogi normák. Fejlődésének kontinuitása elvileg töretlen.
A szocialista jogcsalád jogrendszerébe az európai szocialista országok, valamint Kuba joga tartozott. A későbbi fejlődést is meghatározó történelmi előzményük valamilyen germanista-romanista jogrendszer volt, amelynek a formai jellemzőit ezek a jogrendszerek számos vonatkozásban megőrizték. Legfontosabb sajátosságuk, hogy a jognak erősen hangsúlyozott politikai jellege mind a jog eszközjellege, mind a jogszabályok nyelvezete, mind a jogalkalmazás tekintetében. A fordított piramis jelensége érvényesül, azaz a törvények nagyon általános, átfogó elveket tartalmaznak, amelyeket az alsóbb szintű jogszabályok egyre szűkítenek, végül az értelmezések közben és a gyakorlati alkalmazás során már csupán egy kis részét tartalmazzák a törvényben még nagyvonalúan megfogalmazott elveknek, feladatoknak.
A vallási és hagyományos jogrendszerek családja nagyon heterogén. Mai alakjukban egy prekapitalista jogrendszer és valamely más modern jogrendszer kölcsönhatása révén jöttek létre. A korábbi prekapitalista jogrendszerek is igen különbözőek voltak, részben profán jellegű tradicionális normákból álltak, mint Kína, Japán, Fekete-Afrika és Madagaszkár jogrendszerei, részben pedig vallási jellegűek, mint a muzulmán és a hindu jog. A mintaként követett vagy befogadott modern jogok - általában a valamikori gyarmatosító hatalom joga, illetőleg az ázsiai szocialista országok esetében a szovjet jog - is különbözőek voltak. Ebből adódik e jogcsalád jogrendszereinek heterogenitása.
A vallási és hagyományos jogrendszereken belül a kelet-ázsiai jogrendszerek földrajzilag összefüggő területen helyezkednek el, elsősorban Kína, Japán, Dél-Korea, Észak-Korea, Mongólia és Tajvan jogrendszere sorolható ide. A közel 1,6 milliárd lakosú területet a nyelvek, kultúrák és vallások párhuzamossága jellemzi. Meghatározó szerepe és dominanciája van a koraközépkori Kínának vallás, nyelv, írásjelek illetve az állami hatalomgyakorlás terén. Ugyan a kínai császárság és a japán feudalizmus már a múlté, a nyugati hatások is érvényesültek az elmúlt évszázadban, azonban a mai jogrendszer sajátosságainak gyökerét a konfucianizmus filozófiájában találjuk meg. A jog csak kiegészítő funkcióval bír, e körben a konfliktusmegoldás alapvető módja - a harmóniára, egyensúlyra törekvés jegyében - a békéltetés. Csak végső esetben fordulnak bírósághoz.
Más közelítés szerint két fő jogi kultúra különböztethető meg. A regulatív alapvetően a nyugati kultúrákat jelenti, ahol a jog elfogadása - bár nagyon különböző mértékben - a magatartást valóban irányítja, befolyásolja. Ezzel szemben az orientatív - azaz ázsiai és afrikai - jogi kultúrákban a jog csak szimbolikus szerepű, eligazító jelleggel bír.
A keleti kultúra, a keleti gondolkodásmód sok szempont szerint teljesen eltér a mi általunk megszokott nyugati kultúrától, a nyugati emberek gondolkodásmódjától. A keleti kultúrákban a család és a közösség a kiindulópont a nyugati egyén-központú gondolkodással szemben. Hasonló a hithez való viszonyulás is: míg keleten a közösségi hit a meghatározó, nyugaton az egyéni hit a jellemző. Keleten a hierarchia, a státusz, a beleszületés a meghatározó, nyugaton az egyenlőség, egyetemesség, érvényesülési verseny. A keleti gondolkodásra az együttműködés, harmónia jellemző, a nyugatira a verseny, a konfliktus. A keleti társadalmak a kollektív felelősség jegyében élnek, a nyugatiak az egyéni felelősséget tartják elsődlegesnek. A keleti kultúrákban emberi tudattól független, transzcendens, fellelhető jog van, hisznek a természeti és társadalmi végső igazságban, ezzel szemben a nyugati világban
- 162/163 -
a tudatosan alkotott jog, a formális jogi racionalitás a jellemző.
A keleti jogi kultúrák közül a hindu és a buddhista jog főbb jellemzőinek megismerését követően az iszlám kultúra és a muzulmán jog alapjaiba is bepillantást nyerhetünk, majd a távol-keleti jogi kultúra két legmeghatározóbb elemét - a kínai és a japán jogrendszert - mutatom be.
A vallási jogcsalád egyik képviselője a hindu jog, amely nem csupán India joga, hanem emellett világszerte jelen van, hiszen nem földrajzi határokhoz, hanem a hinduizmushoz kötődik. A hinduizmus India ősi autentikus vallása, azonban szinte az egész Földön elterjedt - közel 1 milliárd követője van -, ezzel a harmadik legnépesebb, több évezredes múltra visszatekintő vallása.
A hinduizmus számára csak "emberek" léteznek, az egyes ember (individuum) nem. A hindu felfogás szerint négy különböző kaszt, azaz varna van, amelyek között szigorú hierarchikus kapcsolat áll fenn. Az egyes kasztok jogait és kötelességeit Manu törvénykönyve (Dharmashastra) foglalja össze. A hindu egész életében egy kaszt tagja, amiből nem léphet ki. A kaszthatárok merevek, az egyes osztályok között nincs átjárás. A legfelső a papok (brahmanák) rétege, akik rengeteg kiváltsággal rendelkeznek, életüket kizárólag a tanulásnak és a tanításnak szentelik, így biztosítják a Védák tanításának fennmaradását. A harcosok (ksatriják) erővel rendelkeznek, a munkásoknak (vaisják) van a munkához ereje és képessége. A szolgák (súdrák) szolgálják ki a három felső kasztot, ők ki vannak zárva a beavatási szertartásból, amitől a vallási közösség teljes jogú tagjává válhatnának. Ezen kívül vannak kaszton kívüliek (páriák, dalitok), közéjük tartoznak például a rituálisan tisztátalan munkát végzők, a rabszolgák és a megbélyegzett bűnözők utódai.
Az európai értelemben vett jog fogalma nem alakult ki Indiában. A hindu vallás követői vallásukat dharma-nak nevezik. A dharma számukra a világot átható, örökös törvény, amihez minden létezőnek - akár élő, élettelen vagy isteni eredetű - igazodnia kell. A dharma jelentése "ami összetart", ez az alapja a természeti, kozmikus, társadalmi vagy morális rendnek. Magában foglalja a "kozmikus rend", "igazság", "kötelesség", "törvény", "etika", "végső igazság" kifejezéseket is.
Az emberek magatartására vonatkozó szabályok szasztrák, amelynek három csoportja a dharma (a túlvilági jutalomra irányuló vallási normák), az artha (a kormányzás művészete, az uralkodói politika tudománya és a meggazdagodás tana) és a káma (a nemiségre vonatkozó tanok).
A hindu jog forrásai egyben a dharma forrásai is, ezek a Védák, a hagyomány és a jó szokások, amely más felfogás szerint kiegészül a lelkiismerettel, azaz szabad belátással is. Ezek hierarchikus kapcsolatban állnak egymással, az alacsonyabb rendű jogforrás csak akkor alkalmazható, ha a magasabb szinten álló nem tartalmaz szabályt az adott esetre vonatkozóan. Legfontosabbak közülük a Védák, a hinduizmus szent iratai, kinyilatkoztatások, amelyek elsősorban vallási-rituális szövegek, csak elvétve tartalmaznak jogi normákat, de alapot biztosítanak azokhoz. A hagyományok (smrti) írásban megörökített dolgok, amelyekre emlékeztek és továbbadták, ezzel a védikus tudással összefüggő segédtudományok alapját képezték. A harmadik pedig a kiemelkedő tanítók jó szokásai (sadacara), amelyek olyan emberek nemzedékeken át követett magatartása, akik életüket a tanításnak és a szent tudományoknak szentelték, erkölcsiségükhöz pedig nem férhetett kétség.
A hindu vallás viszálymegelőző, perelkerülő gondolkodásra nevel és az egymás megbecsülését, a szeretetteljes kapcsolatok ápolását, a megállapodást tartotta mindig is kívánatosnak.
Polgári ügyekben bíróságként működő, saját jogon ítélkező testületek ítélkezhettek. A kula egyfajta családi bíróság volt, amely családi vitákban döntött. A shreni a céhek, azaz az azonos mesterséget űzők - kézművesek, parasztok, hitelezők - bírósága volt, amely a saját tagjai felett rendelkezett jogszolgáltató hatalommal. Döntéseik leginkább megegyezésen, kompromisszumos javaslaton alapultak. Ha nem tetszett a kula vagy a shreni döntése, az uralkodóhoz lehetett fellebbezni.
A brit gyarmati uralom megjelenése - bár nagy változást hozott - nem szorította ki teljes
- 163/164 -
mértékben a hagyományos hindu jogrendszert. Leszűkítették a hindu jog alkalmazhatósági körét a magánjog területére, így az örökléssel, házassággal, kasztok vitás ügyeivel, illetve vallási vitákkal kapcsolatos ügyekben továbbra is ennek alapján jártak el. Ezzel szemben a társadalom életéhez kapcsolódó vitás esetekben az angolszász jogot kellett alkalmazni.
A modern indiai jog az 1947-ben bekövetkezett függetlenné válástól számítható. 1950-ben lépett életbe az új, a világ leghosszabbjának számító Alkotmánya. A hagyományos hindu jogot egy vallástól független joggal kívánták felváltani, ehhez kialakították az ún. területi jog fogalmát, amely egész Indiára érvényes. A common law jogi megoldásai hangsúlyos szerepet töltenek be: a jogi fogalmakat, a jogtechnikákat innen vették át és precedensítélkezés van. Azonban több területen is eltérések mutatkoznak, hiszen nem léteznek equity-bíróságok és dologi jog terén is számos különbség van.
Burma (napjainkban már Mianmar) is a hindu jogfelfogási hagyományokat követi, a megállapodást, közvetítést, a jogviták békés rendezését tekintik elsődlegesnek a formális, peres eljárással szemben.
A buddhizmus földrajzilag a kontinentális délkelet-ázsiai térség országaiban - Malajzia és Vietnam kivételével - tölt be meghatározó szerepet, ezen kívül Srí Lanka, Tibet, Nepál, Bhután is ide sorolható.
A buddhista jogi kultúráról viszonylag kevés jogirodalmi forrás lelhető fel, amelynek oka az, hogy bár az érintett társadalmakat áthatja a buddhista gondolkodásmód, azonban ez a jogban kevésbé érvényesül. Több tekintetben nagy hasonlóságot mutat az indiai, hindu joghoz. Szűkebb értelemben egyfajta "egyházi jog". Szabálygyűjteménye a Vinaya, amely a szerzetesi közösségek életét, a szerzetesek jogait és kötelezettségeit és bizonyos szempontból a vallási rítusokat szabályozza. Ez nem terjed ki azonban az egyházon kívüli szereplőkre, tehát a tulajdon és a szerződések jogára, sem a házasság, öröklés jogára, valamint az igazgatási ügyekre és a büntetésekre sem. Tehát egy nagy jogi űr van, amelyet a buddhista jog nem kezel, hanem az állami jogalkotás és a szokásjogok rendszere tölti be ezt a szerepet.
A XIX. század végén ebben a térségben az angolok és a franciák átvették a politikai irányítást, ez pedig kihatott a jogrendszerre is. Burmában az angolszász jog és bíráskodás terjedt el, a francia jog pedig Délkelet-Ázsia legkevésbé fejlett, mezőgazdaságra épülő társadalmaiban - Kambodzsa, Laosz - érvényesült.
A XX. század második felében a formálódó államok szakítottak a gyarmatosítók jogi gondolkodásmódjával is, azonban országonként más-más úton indultak el.
Kambodzsa, amely francia gyarmat volt, 1953-ban nyerte vissza függetlenségét. A '70-es évek második felében a véres, értelmiségi réteget kiiktató, agrárparaszti kommunizmust építő Pol Pot-rendszer vette át az uralmat, ezt követően pedig Vietnám által támogatott Népköztársasággá alakult. 1993-ban azonban szabad választásokat tartottak, megalakult az alkotmányos királyság, amely biztosítja a vallásszabadságot, a buddhizmust pedig az államvallás szintjére emeli. Napjainkban ebben az országban kapcsolódik legerősebben össze az állam a vallással.
Srí Lanka 1948-ban szabadult fel az angol gyarmati uralom alól. Az állam fontos feladata itt is a buddhizmus védelmének alkotmány által történő biztosítása, azonban a többi vallás tiszteletben tartása és a vallásszabadság garantálása mellett. Vegyes vallású ország, a közel 70%-ot kitevő buddhisták mellett jelentős muszlim és keresztény kisebbség is él itt. Nem tették államvallássá a buddhizmust és minden jelentős társadalmi csoport ennek az állapotnak a fenntartásában érdekelt.
Laosz a francia gyarmatosításból 1949-ben vált függetlenné, a polgárháború után pedig jelenleg is még szocialista ország, amelyben azonban nagyon erős liberalizáció ment végbe az 1990-es évek elején. Ekkor született meg az új alkotmányuk, amely támogatja a buddhista és más vallások követőit. A buddhista örökséghez való pozitív viszonyulás tehát megjelenik a szokásjogon túl a buddhista vallás külön nevesítésével is.
Burma Brit India tartománya volt 1937-ig, akkor különálló önkormányzó gyarmattá alakították. 1948-ban vált függetlenné. 1962-től katonai rezsim uralkodik, amely - bár sajátos
- 164/165 -
módon - biztosítja a vallásszabadságot. Elismeri a buddhizmust a többség vallásának, de nem fejti ki, mit ért ez alatt. A vallásszabadságot nem általánosan ismeri el, csak a kereszténységet, a hinduizmust, az iszlámot és az animizmust tartja Burma történelmileg gyakorolt vallásainak. 1973-ban - az angol örökségtől szabadulva - kitiltották a bíróságokról a bírákat, helyükre a jogban nem járatos esküdtek kerültek.
Thaiföld független alkotmányos monarchia, amely 1932. óta már a 19. alkotmánnyal rendelkezik. A jelenlegi alkotmány is csak átmeneti, amely azonban a buddhista szerzeteseket eltiltja az aktív és a passzív választójog gyakorlásától, bár a történelem folyamán a szerzetesek nagyon jelentős politikai szerepet játszottak. A bírói hatalom többszintű. Az alkotmánybíróság csak egy jól körülhatárolt alkotmányossági kérdéskörben dönt. Tagjait a Szenátus javaslata alapján az uralkodó jelöli.
Látható tehát, hogy a buddhista Délkelet-Ázsián belül sem egységes a vallás és a jog, állam szerepének megítélése. Míg Kambodzsa államvallásként tekint a buddhizmusra, Laosz és Srí Lanka ugyan elválasztja a vallást és az államot, de kiemeli és támogatja a buddhizmust, addig Burma és Thaiföld - bár szintén kiemelik a buddhizmust -, de a szerzetesek politikai jogát korlátozzák.
Az iszlám jog a vallási jogcsaládok közé tartozik, amely alapjaiban közelít a hindu joghoz és sok hasonlóságot mutat a zsidó és a zoroasztriánus joggal is. Közös jellemzőjük, hogy az alapvető szabályokat a szent könyvükből vezetik le.
A muzulmán jog (sharia) az iszlám vallás központi eleme, hiszen jog nélkül elképzelhetetlen ez a vallás. Így a muszlim társadalom belső problémái komoly kihatással bírnak a jogra. Nem egy állam jogrendszeréről, hanem elsősorban egy vallási közösség jogáról van szó, elsősorban a valláserkölccsel összefüggő kérdésekkel foglalkozik. Az élet minden területén - öröklés, házasságkötés, válás, szerződéskötés - meghatározza a magatartási szabályokat, a "követendő utat". Európai értelemben az iszlámban a szó szoros értelmében vett közjog nem létezik, hiszen nem célja egy adott állam szolgálata, sőt, az állam szerepe a kinyilatkoztatott vallás szolgálata.
Az iszlám jogi kultúra megértéséhez fontos az iszlám történetének - a muzulmán vallásjog alapfogalmainak, hittételeinek, Mohamed szerepének - megismerése is.
Az iszlám 5 alapszabálya, pillére:
- Hitvallás, tanúságtétel (saháda): Egyetlen isten van, Allah, és Mohamed az ő prófétája. Ez a kiindulópont, más istenfelfogással szemben semmiféle toleranciát nem fogad el.
- Napi ötszöri kötelező ima (szalát): Mekka felé fordulva, rituális mosakodás után 5 különböző napszakban - hajnalban (fadzsr), délben (dzuhr), délután (aszr), napnyugtakor (magrib) és este (isá) imádkoznak. Egyéni ima is lehet, de leginkább gyülekezetben vélik hatásosnak. Péntekenként - ez a muzulmán vasárnap - kollektív ünnepélyes imák vannak a mecsetben.
- Böjt (szijam): A böjti hónap, azaz a Ramadán alatt - amely 29-30 napon át tart -hajnaltól napnyugtáig tartózkodniuk kell minden étel és ital fogyasztásától, dohányzástól és egyéb tisztátalan tettől. Éjszaka mindent bepótolnak, fontos közösségi eseménynek számít a böjt megtörése. Mivel a muzulmán naptár holdhónapokkal számol, a Ramadán minden évben más-más időpontra esik a Gergely-naptárban, általában 11 nappal korábban az előző évihez képest.
- Alamizsnálkodás, adakozás (zakát): Egy évben egyszer, a Ramadán ideje alatt kötelező - a vagyon 2,5%-át kitevő mértékű - zakát fizetése a muszlim szegények számára. Ezen felül az év bármely szakában a nem muszlimoknak is lehet adakozni (szadaka).
- Mekkai zarándoklat (haddzs): Minden hithű muzulmánnak életében egyszer el kell mennie Mekkába a Szent Mecsethez. A zarándoklat időpontja szigorúan szabályozott, a holdév 12. hónapjának 8-10. napja között teljesíthető és csak akkor érvényes, ha a zarándoklat végén az
- 165/166 -
Arafát-síkságra mennek, hogy ott Allah szent színe előtt álljanak.
Az iszlám jognak négy általánosan elismert forrása a Korán, a Szunna, a Kíjász és az Idzsma.
A legfontosabb jogforrás a Korán, azaz a szent könyv, amely Allah Mohamed prófétán és Gábriel arkangyalon keresztüli kinyilatkoztatásainak gyűjteménye. A VII. században keletkezett, arab nyelven íródott. Életparancsok gyűjteménye, önmagában nem tekintik törvénykönyvnek, inkább vezérfonalnak. Az összes többi muzulmán jogforrás erre épül. 350 versből (szura) áll, amelyek jogi köntösbe öltöztetett parancsok, egy-egy konkrét ügy eldöntéséről szólnak. Kizárólag szó szerint szabad értelmezni. Szövegezése nagyon bonyolult. Az egyes fejezetek különböző időpontban születtek és nem időrendben szerepelnek. A végleges szövegezése 654-ben fejeződött be. A Korán vallási, jogi és erkölcsi törvénykönyv és a klasszikus arab irodalmi nyelv forrása is. Ennek következménye volt, hogy csak arabul hiteles, tilos a lefordítása és a XX. századig a nyomtatott formában történő kiadása is tiltott volt.
A második legfontosabb iszlám tanítás és egyben jogforrás a Szunna. Mivel nem mindenre van a Koránban szabály, ezért a Szunna kiegészíti azt és gyakorlati tanácsokat, magyarázatokat ad hozzá. Hadithokat, azaz Mohamed próféta cselekedeteit, mondásait, bölcsességeit tartalmazza.
Az Idzsma a közösségi szokásjog, amely segített eldönteni, mit jelentenek pontosan a Korán és a Szunna útmutatásai. Például a házasságtörő nő halálbüntetést érdemel, de az Idzsma határozza meg, hogy a családfő vagy a bíró veti az első követ rá, esetleg élve temetik-e el.
A negyedik jogforrás a Kijász, amely híres vallási vezetők, jogtudósok véleménye, állásfoglalása. Ez teszi lehetővé az Idzsma működését. Precedensjogként tekinthető, a korábbi hasonló esetek megítélését veszi alapul. A hitelveket ezáltal lehet a változó élethelyzetekre alkalmazni úgy, hogy a tanítások bővülő köre mindig visszavezethető marad a Koránra és a Szunnara. A Kijászra egy példa, hogy egy középkori híres jogtudós alapján csak az a gyerek örökölhet, amely a szülő halálának pillanatában ugyanabban az országban él, mint az elhalt szülő.
A négy fő jogforráson kívül léteznek nem kanonikus jogforrások is, amelyeket annak ellenére alkalmaznak a gyakorlatban felmerülő problémák megoldására, hogy nem számítanak elismert jogforrásnak. Ide tartozik az Urf, az Ada (szokás, jogszokás, a helyi szokások összefoglaló neve); az Amal (tett, cselekvés, a bírói gyakorlat); Qánún (a kalifa által meghatározott világi jog) és a Shar man qablana (korábbi kinyilatkoztatások).
Az iszlámban a jog nem különül el a vallástól. A vallási szabályok megsértése jogellenesnek számít, a jogi szabályok ellen vétés pedig vallási vétség is egyben.
Az iszlám kezdeti időszakában a bíráskodás a kalifa joga és kötelezettsége volt. Döntésével szemben semmilyen jogorvoslatnak nem volt helye.
Omar kalifa bízott meg először kádit bíráskodással, aki a kalifa nevében gyakorolta jogkörét. A kádi idős, bölcs férfi, aki élet-halál ura. Bíráskodása komoly veszélyeket rejtett magában, hiszen nem volt jogász, más nyelveket nem beszéltek. Életbölcsességek és a Korán ismeretének birtokában hozta döntéseit, amely ellen nem lehetett fellebbezni, azonnal jogerőre emelkedett. Fontos szempont volt, hogy csak testileg egészséges, szabad muszlim férfi lehetett.
Jelentős szerepet töltött be a piacfelügyelő (muhtasib) is. Először csak nagyon szűk hatáskörrel rendelkezett, a piacon történt visszaéléseket, csalásokat vizsgálta. Erőszakkal is felléphetett, eljárásának célja a megfélemlítés volt. Később feladatköre aztán fokozatosan bővült, kiterjedt a közösségi élet erkölcsi felügyeletére is és felléphetett az iszlám előírásait megsértőkkel szemben.
A mufti, mint jogtudós - aki lehet sérült személy, rabszolga vagy nő is - feladata az elméleti döntvények (fatwák) meghozatala. Napjainkban is meghatározó szerepet töltenek be. Bárki fordulhat hozzájuk - akár internetes fórumokon keresztül - aki bizonytalan abban, hogy egy adott cselekedet helyes vagy tiltott-e. Eljárása nagyban különbözik a kádiétól, hiszen döntvényei mögött nem áll közvetlen kényszerítő erő.
- 166/167 -
Egyes közösségekben a mai napig működnek a családi bíróságok. A közösségen belüli viszályok rendezésére - ha nem akarnak hivatalosan rendőrséghez, bírósághoz fordulni - a családok legidősebb, legbölcsebb tagjait bízzák meg, akik tárgyalásos úton próbálják a konfliktust megoldani. Viszont vannak olyan bűncselekmények (például emberölés), amit muszáj átadni a bíróságnak. Ebben az esetben a törvények szerinti büntetés mellett iszonyatos vérontás kezdődik, hiszen a talio-elv, a "szemet szemért, fogat fogért" most is él, évezredes hagyományai vannak, az állam nem tud ellene mit tenni.
Ahogy a muzulmán jogban nem különül el a vallás és a jog, ugyanígy a magán - és büntetőjogi szabályok sem. Nincsenek külön jogágak, nincs külön büntetőjog, hanem bűncselekményről és annak büntetéséről beszélhetünk. A büntetés talio elvű bosszú, vérdíj és mellékbüntetésként vezeklés lehet. A vérdíj a halálos büntetés hatalmas pénzzel történő megváltása, amelyhez az áldozat rokonságának a hozzájárulása kell.
A XIX.-XX. században a muzulmán világban is modernizáció kezdődött, megjelentek a modern intézményrendszer elemei, mint például a parlament, alkotmány. Jogot érintő reformok valósultak meg: fejlesztették a közigazgatás szabályozását, lépések történtek a nyugati jog befogadására és megszüntették a muzulmán jogot alkalmazó különbíróságokat. A muzulmán jog kizárólagos uralma tehát megtört, de az alapelvek legtöbb esetben továbbra is ezen nyugszanak.
Mivel a sharia teret enged a megállapodásoknak, szokásoknak, ezen keresztül valósulhattak meg - bár más-más mértékben - az egyes államok modernizációs törekvései. Azonban az európai mércével mért modernizáció rendkívül kétséges, ha olyan szempontokat értékelünk, mint például a női egyenjogúság kérdése, az egyén háttérbe szorítása a közösséggel szemben, vagy hogy a sharia-bíróságok csak polgári ügyekben illetékesek, büntetőügyekben nem járhatnak el.
Konfucius Kína egyik legjelentősebb filozófusa. Feltehetően ie. 551-től ie. 479-ig élt. Nevéhez fűződik az "írástudók iskolája", más néven konfuciánus iskola. Tanításai meghatározó szerepet töltöttek be a kínai gondolkodásban és kultúrában és ennek hatásai a mai napig erősen érezhetőek Délkelet-Ázsiában.
Filozófiájának főbb alapfogalmai: akaraterő (csö), bátorság (jung), boldogság (lö), éberség (zsen), elégedettség (jüe), empátia gyakorlata (shu), erények (te), gyermeki szeretet (hsziao), harmónia (hö), igazság (ji), helyes út (tao), kötelességtudat (csung), műveltség (wen), szavahihetőség (hszin), tanulás (hszüe), tettrekészség (min), tradíciók (li).
Ugyancsak fontos, jellemző fogalmak: nemesb ember (csün ce), kisember (hsziao zsen), megfelelő-ember (shan zse), írástudó (shi), kiváló-erényű ember (hszien), tökéletes-bölcs (sheng).
A fordításban megjelenő kifejezések értelmezésénél sokszor nagyon el kell vonatkoztatnunk a szó eredeti magyar jelentésétől, bár hasonló tartalommal is használjuk őket, több esetben az eredeti fogalom ettől eltérő vagy sokkal bővebb jelentéssel bír.
Konfucius célja az volt, hogy tanítványai az állam és a társadalom számára egyaránt hasznos "egész emberekké" váljanak.
Ezen gondolkodásmód jegyében a hagyományoknak, szokásoknak kiemelt szerepe van, a joggal, peres eljárásokkal szembeni idegenkedés erőteljes. Sajátos kettősség valósul meg, egymás mellett élnek az írott szabályok és erőteljesen érvényesülnek a társadalmi normák is (li).
A jog kifejezés elsősorban - annak feudális büntetőjogi eredete miatt - negatív értelmezésű, a büntetés és börtön jelentés kapcsolódik hozzá, éppen ezért kerülni kell. Az állami akarat megvalósításának, megnyilvánulásának eszköze, távol esik a személyes kapcsolatoktól.
A legenda szerint a jogot a Krisztus előtti XXIII. században egy barbár törzs, a miaok találták fel. A büntetések segítségével tudták fenntartani a rendet, ezért szükség volt törvényre (fa), ami 5 büntetést (xingh) jelentett. A
- 167/168 -
kínai nép azonban alapvetően "jogon kívül él", az összhang megteremtése és fenntartása vezeti tetteit és nem a joghoz, a bírákhoz fordul. Konfucius is úgy vélekedett, hogy bíróként a viták eldöntése a feladata, a legjobb azonban az, ha a vitát kiváltó okok szűnnek meg.
A li és a fa közötti fő különbség az, hogy a li előzetesen, viszont a fa utólagosan szabályoz egy-egy tettet, cselekedetet. Abban az esetben, ha a li és a fa szabályai között ütközés, ellentmondás van, a kínai társadalom a li-t, a hagyományt, szokásjogot részesítette előnyben. Hiszen ebben az esetben a közösség, a társadalom maga dönti el a vitákat, a következmény pedig a szégyenérzet, ami visszatartó erejű. Fa esetében viszont a következmény a büntetés.
A li és a fa azonban nem egymást kizáró, ellentétes fogalmak és nem is váltják ki egymást. Mindkettőnek más-más a szerepe és sok esetben egymásra is épülnek. Hiszen ha valaki nem tartotta be a li előírásait - amely erkölcsi normákat is tartalmaz -, akkor a fa, a büntetés követte, már a büntetőjog keretein belül.
Eltérően sok más ókori államtól - ahol természetfeletti, isteni eredetet tulajdonítottak a jognak -, Kína Japánhoz hasonlóan az uralkodó, azaz ember által meghozott és kihirdetett normákat alkalmazott. Ezek leginkább a büntetőjogra valamint a közigazgatásra vonatkoztak és főleg büntető szankciókat tartalmaztak.
Kína esetében egészen a több évezredes császárság utolsó évéig (1912.) kellett várni a kontinentális jogok bizonyos fokú - és átmeneti - befogadására. Több hullámban valósult meg, hiszen folytatódott a köztársaság éveiben is - továbbra is a római-germán jogi hagyományok alapján -, majd 1949. után a szovjet jogi minta vált kötelezően irányadóvá. A szocialista úton való jogi haladás folyamatosan gyengült, mivel a szocialista törvényesség elsőbbsége nemcsak a hagyományokkal, hanem a kínai tudattal is ellentétben állt. A korszakban a jogalkotás - hasonlóan a császári korhoz - megőrizte közjogias jellegét, büntetőjogi dominanciáját és szintén a hatalom megtartásának vált a legfontosabb eszközévé.
Bár a kiindulópont a kínai jogi kultúra elemzésénél az, hogy a konfliktuskezelés - ha nem is kizárólagosan, de döntő súllyal - a közvetítő eljárások során történik, az utóbbi időszakban a kínai nyitásnak köszönhetően változások is következtek be. Ez egyrészt a jog szerepének statisztikailag is kimutatható erősödésében mutatkozik meg, másrészt pedig átalakulóban van a közvetítés hagyományos jellege. Ez a két folyamat szorosan összefügg egymással és nagymértékben befolyásolja a modernizáció, valamint a politikai átalakulás.
Évszázadokon keresztül a jogot csak végső megoldásként használták azoknál az ügyeknél, ahol a szokásos intézési mód kudarcot vallott vagy kizárt volt, például bűncselekmény vagy politikai ügyek esetében. Ezért a társadalom számára is a meghatározó gondolat az volt, hogy vita esetén bírósághoz fordulni szégyen és egyben a másik fél megsértése, mivel ennek a lépésnek az az üzenete, hogy nem tartják olyan embernek az illetőt, akivel kulturált módon meg lehet állapodni.
A hagyományos jogfelfogás és a joggal szembeni idegenkedés egyik leglátványosabb következménye a peres eljárásokkal kapcsolatos megközelítésben jelentkezik. A közvetítői eljárások népszerűségének egyik okát éppen az jelenti, hogy az eljárás során a feleknek az észszerűség elve szerint kell eljárniuk. Ez pedig kisegítő szerephez juttatja az eset körülményeire vonatkozó jogszabályok alkalmazását.
A XX. században a már korábban említett változások ezt elkezdték átrendezni. A jog egyre növekvő szerephez jutott, köszönhetően részben a kibővült, új alkalmazási lehetőségnek is. Hiszen például polgári ügyekben korábban nem is lehetett bírósághoz fordulni. Ezzel párhuzamosan - a számosságukban továbbra is meghatározó - közvetítői eljárások minőségi és tartalmi változásokon estek át. Sajnálatos módon a változás iránya negatív, a bekövetkező minőségromlás pedig olyan okoknak tudható be, amelyek visszavezethetőek a politikai és társadalmi válságra, a kommunista rendszer drasztikus változásaira. Ezek mindmind átalakították a hagyományos társadalmi viszonyokat és kultúrát, ezzel együtt a konfliktuskezelési módszert is. A tapintat, a türelem, a ráfordított idő egyre inkább háttérbe szorult. Korábban a központi szerepet a közösség szabályozó szerepe és a társadalmi tekintély töltötte be, ez biztosította a kikényszeríthetőséget.
A kommunista rendszer nem ismerte el a korábbi intézményeket, helyettük olyan szövetségeket, bizottságokat hoztak létre, amelyek fő-
- 168/169 -
ként szegény, iskolázatlan tagokból álltak (pl. nőbizottság, parasztszövetség), a városokban pedig munkásokból, szegény polgárokból álló intézményeket alakítottak ki a korábbi önsegélyező, önigazgató csoportok helyett. A korábbi helyi vezetők - akik a közvetítői feladatokat is ellátták tekintélyükből adódóan -, elvesztették hatalmukat, ez pedig aláásta a közvetítői eljárások társadalmi tekintélyét, méltóságát és szakszerűségét. A közvetítésre kijelölt új személyeknek nem volt se gyakorlatuk, se megfelelő társadalmi rangjuk ezeknek az ügyeknek a megfelelő színvonalú rendezésére.
Jelenleg államilag és politikailag szervezett, a kormányzati rendszer különböző szintű egységeihez kötődő közvetítő bizottságok működnek. Városokban a legfelső szint a városi kormányzat, ehhez alárendelve a kerületi kormányzatok, utcai hivatalok, és legalsó szinten pedig a lakosok bizottságai. Vidéken a legfelső szint a tartomány, mely alatt a megyei, községi és kisvárosi szint következik, legalul pedig a falubizottság.
A kormányzat által publikált statisztikák szerint - ha például a 2003. évi adatokat vizsgáljuk a közvetítői eljárások közel 95%-a sikeres, több mint 4,5 millió ügyre vonatkoztatva. Ezeket az adatokat azonban érdemes több szempontból is megvizsgálni és azok alapján értékelni. Ha hozzávesszük azt is, milyen módon készülnek ezen statisztikák, már esetleg más eredményeket kaphatunk. Az elmúlt évtizedben több kutatónak is lehetősége volt arra, hogy betekinthessen egy-egy lakóbizottság jelentésébe. Ezeket az adatokat vizsgálva megállapítható, hogy a közvetítések gyakoriságát és hatékonyságát tekintve rendszeresen túlzóak, feltehetően a politikai elvárásoknak való megfelelés miatt.
Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy egyre inkább eltolódik a konfliktuskezelés a jog és a bírósági eljárás felé. Ezek az ügyek statisztikailag is sokkal pontosabb képet mutatnak. Ha a számok tükrében vizsgáljuk az átrendeződést, azt látjuk, hogy az 1980-as évekhez képest, amikor 7,8 millió közvetítési esettel szemben nagyjából 670 ezer polgári bírósági ügy állt, 2006-ra már szinte teljesen kiegyenlítődött ez az arány, a 4,6 millió közvetítés mellett 4,3-4,4 millió peres ügy volt.
Azonban a kínai bíróságot és peres eljárást a saját jogrendszerünkben megszokottól eltérően kell értelmezni. A közvetítés és a bírósági eljárások között nincsenek annyira éles határok, a peres eljárás sokkal inkább a közvetítés és a bíráskodás egy változó arányú keveréke, mintsem egy pontosan rögzített szabályok szerint, ellenérdekek mentén zajló eljárás. A polgári törvénykönyv biztosítja a törvénytől eltérő helyi szokások figyelembevételét.
A közvetítésben két egymástól elhatárolt eljárási módot különböztethetünk meg, a népi közvetítő bizottságok általi közvetítést és a hatósági közvetítést. A hatósági közvetítés magában foglalja az igazságszolgáltatási ügyintéző által végzett bíróságon kívüli közvetítést és a bírósági közvetítést.
Ha a népi közvetítő bizottság által vezetett közvetítés sikertelen, akkor a közvetítést vezető bírónak haladéktalanul bírói döntést kell hoznia. Az elmúlt egy évtizedben már lehetőség van arra, hogy a felek beleegyezésével egy testületet vagy személyeket bízzon meg a közvetítéssel és ezt követően az egyezséget a bíróság elismeri.
Bíróságon belüli eljárásként - általános jelleggel - mindkét fél beleegyezése esetén kerülhet sor közvetítésre. Kötelező bírósági közvetítést csak váláshoz kapcsolódóan írnak elő.
Az utóbbi évtizedek gazdasági folyamatai is hatottak a konfliktuskezelési módok változására. Az egyre növekvő számban megjelenő külföldi befektető miatt szükséges volt megalkotni több olyan törvénykönyvet, amelyek az üzleti életben felmerülő konfliktushelyzetekre is képesek megoldásokat nyújtani. Fontos volt ez amiatt is, mert a kialakult új réteg, az ún. "business man"-kategóriába tartozók már nem elégednek meg a mediációval, ők sokkal inkább fordulnak a jog irányába.
Ám hiába a sok külföldi befektető, a kínai bírók nem beszélnek idegen nyelveket, a titkárnők látják el a tolmács feladatokat.
A jog felé mozdulással párhuzamosan egyre nagyobb kereslet mutatkozik a jogi képzés iránt. A hallgatók 3 jogi egyetem közül választhatnak, hol szeretnék tanulmányaikat folytatni.
Összefoglalva tehát elmondható, hogy napjainkban Kínában egymás mellett működik a hagyományos közvetítés, a hatósági és a bíró-
- 169/170 -
sági, bíróságközeli közvetítés valamint a bírósági peres eljárás. A bírósági közvetítés szerepe a jog hatékonyságának és a hagyományos közvetítés rugalmasságának ötvözése lenne, azonban ennek a szerepnek nehezen tud eleget tenni. A mennyiségi elvárásoknak való megfelelési kényszertől kezdve a bírói szakértelem és jogi szabályozás hiányán át a bírói munka külső befolyásolásáig - ami lehet megvesztegetés, de akár politikai nyomás is - bezárólag rengeteg olyan tényező van, ami gátolja a bizalmi és tekintélyhiány felszámolását.
A kínai joghoz való viszony Vietnam történelmének és jogtörténelmének összetett és ellentmondásos pontja, amelyet a két ország sajátos viszonyrendszere határoz meg.
A kínai kultúra elsősorban a kínai hadsereg és az országba áramló konfuciánus tudósok és hivatalnokok közvetítésével jutott Vietnamba, azonban fontos volt számukra az identitásuk megőrzése is. A kínai hatás a jogrendszerben is felfedezhető volt, hiszen a kódexek csak büntetőjoggal foglalkoztak. A joghoz való viszonyulásban mai napig a konfuciánus alapelvek érvényesülnek, amely kifejezetten károsnak ítéli a jogi eljárást, elutasítja a jog felhasználását az egyéni előnyök biztosítására.
A XIX. század második felében a francia hódítás jelentős politikai és kulturális változásokat hozott a vietnámi társadalomba. Emellett pedig a francia kódexeken alapuló jogi reformok is életbe léptek, bár ez alapvetően nem változtatta meg az ország jogi arculatát.
A II. világháborúig tartó gyarmati időszakot újabb háborús évek követték, 1976-ban pedig megalakult a Vietnámi Szocialista Köztársaság. 1986-ban szabadpiaci reformokat vezettek be. Az állam hatalma változatlan maradt, de megjelent a magántulajdon, leépítették a korlátozásokat és bátorították a külföldi tőkebefektetést. Ennek hatására Vietnám gazdasága jelenleg a leggyorsabban növekvők közé tartozik, egyike a kis tigriseknek.
A társadalmat a hatalom feltétlen tisztelete jellemzi, a jogra az államhatalom parancsaként tekintenek. A jogi alapú gondolkodás továbbra sem meghatározó. A konfliktusok megoldásához leginkább jogon kívüli módszereket alkalmaznak, a társadalmi kapcsolatok és hálózatok mediációs - kényszerítő eszközrendszere mellett végső esetben a bürokrácia hivatalnokait veszik igénybe ehhez.
A koreai jogrendszer elsősorban kodifikált jog volt már a kezdetekben is, amelyet a genuin hagyományok és főként az idegen mintáktól való függés egyaránt jellemzett. A szokásjog szerepe minimális volt. Kevés koreai joggal foglalkozó szakirodalom született, a rendelkezésre álló munkák nagy része az erős kínai hatást emeli ki, ezen belül a Ming-kódex büntetőjogának volt meghatározó befolyása a koreai igazságszolgáltatásra és gondolkodásmódra is.
A törvényeket titokban tartották, ráadásul megfogalmazásuknál is arra törekedtek, hogy nehezen érthetőek legyenek. Ennek hatására a jog megbecsülése még a kínainál is kisebb volt. A jog valójában a hivatalnokok számára készült útmutató és parancs volt a döntések meghozatalához.
Koreában - a többi keleti társadalomtól eltérően - a magánérdekekkel kapcsolatos konfliktusok esetén előszeretettel fordultak a hivatalnokokhoz panaszaikkal. Büntetőügyekben azonban inkább a megegyezésre és a formális eljárásra törekedtek, hiszen a vádlott mellett a tanúkra is tortúra várhatott. A jog azonban elítélte és büntette a magán-megállapodásokat, hiszen a konfuciánus minta alapján morális kötelességnek tartották a vérbosszút közeli hozzátartozó megölése esetén.
A vidéki viszálykezelés hagyományos módja a helyi szintű közösségi megállapodás (hyagyak) volt, lényege pedig a konfuciánus eszmék érvényre juttatása volt. A hyagyak tartalmazta az adott közösség tagjaitól elvárható magatartásokat és azok büntetését is. A jogszolgáltatást a helyi elitre (yangban) bízta. Így a vitákat helyben oldották meg, gyorsan elintéződtek és nem terhelték az állami hivatalokat sem. A hyagyak így politikai, adminisztratív, oktatás-nevelési és jogi szerepet is betöltött.
A XIX. században megkezdődött a koreai jog reformja, amely végül tulajdonképpen a német, amerikai és francia alapokkal rendel-
- 170/171 -
kező japán jog bevezetését jelentette és a japán megszállók érdekeit szolgálta. A II. világháborút követően egy angolszász típusú jogrendszer kezdett kialakulni. Egyre többen végeztek nyugati jogi egyetemen, amely segítette egy új szemléletmód meghonosodását is.
Japán egy rendkívül érdekes ország, amely egyszerre él a középkorban és a XXII. században. Bár természeti erőforrásai elég szűkösek, a világ leggazdagabb országai közé tartozik, ami a japán nép mentalitásának köszönhető.
Az emberek magatartását történelmileg kialakult, illemen alapuló szabályok határozzák meg, amelyek előírják, hogy az életben előforduló helyzetekben milyen magatartást kell tanúsítaniuk. Ezek a magatartási szabályokat giri-nek nevezik. A giri helyettesíti a jogot, sőt bizonyos mértékig az erkölcsi rendet is. "Ha a girit betartod, nem igazán kerülsz szembe a törvénnyel." Szereptől függően (pl. apa, férj, tulajdonos, hitelező) minden japánra más-más giri vonatkozik.
A japán társadalom a wa, a harmónia, megegyezés szellemére épül. Shotoku Taishi herceg VII. században kiadott "alkotmánya" szerint: "A megegyezést (wa) tartsd minden másnál nagyobb becsben! Gondosan őrizd, hogy elkerüld a viszályt!"
A hagyományos jogi gondolkodás jog, igazságosság és erkölcs között nem tesz különbséget. Nézetük szerint a jog olyan kard (denka no hoto), amit eleink hagytak ránk és a család kincstárát ékesíti. Nem magát a jogot, hanem annak alkalmazását nem szeretik, sőt magánjogi ügyekben a bírósághoz fordulást szégyennek tartják, így a nagyvállalatok kivételével nem mennek bíróság elé.
Történelmi oka is van a bírósági út elkerülésének, hiszen a modern időket megelőzően nem tették közzé a törvényeket, azok kizárólag csak a tisztviselők számára voltak elérhetőek.
A mai japán jogban a nyugati típusú jogrendszerek, ezen belül is főleg a kontinentális felfogás mutatkozik meg erősen. Azonban Japán ázsiai ország, ezért a hasonlóságok ellenére sem sorolható a nyugati jogrend tagjai közé, hiszen jogrendje számos elem sajátos ötvözete.
Történelmi, társadalmi és vallási okokra is visszavezethető a jogi gondolkodás sajátossága.
A japán jog három rétegre bontható, amelyek a történeti periódusokon és az országot ért külső hatásokon alapulnak. Emellett a befogadó társadalmi közeg sem volt homogén, a vallási és szociológiai tényezők is meghatározó szereppel bírtak.
Az első a hagyományos japán jog- és társadalomfelfogás, amely nagymértékben különbözik a nyugati, sőt a sok esetben mintaként szolgáló kínai szemlélettől is. Japánban a jog nem a szokásból ered, nem is feltétlenül az államtól, hanem az istenek akaratából, az uralkodó közvetítésével. A jog fogalma, a nori leginkább deklarációt jelent, ami eredetileg a klánős akarata volt, a későbbiekben pedig a napistennő, Amaterasu Omikami akaratát jelentette. Európai értelemben vett jogfogalom nem létezik, sőt ebből kifolyólag a szubjektív jog (adott személyt megillető jog) fogalma sem értelmezhető. Ez a fordítási nehézségeken túl kiválóan mutatja a jogfelfogás teljesen eltérő jellegét. A jog jelölésére szolgál a ho kifejezés is, amelyet Kínából vettek át. Ez a leírt, azonban titokban tartott jogot takarja, célja pedig a hivatalnokok munkájának segítése volt.
A második réteg a kínai hatás, amely több részre osztható. Ezek a részek esetenként még ellent is mondanak egymásnak. A konfuciánus társadalomfelfogás mellett a legista állam- és jogfilozófia és az erre épülő konkrét kínai törvények is megjelentek a büntetőjogban és a közjogban. Míg a konfuciánusok kezdetben az erkölcsből származtatták a politikát, addig a legisták az erkölcsöt teljes mértékben a politikai érdekek alá rendelték. A legizmus három alapvető kifejezése a fa (törvény, szabály), a shu (módszer, művészet) és a shi (erő, hatalom, hatalmi helyzet). A legizmus azonban túl szélsőségesnek és radikálisnak bizonyult ahhoz, hogy egy egész birodalom ideológiájaként hosszú ideig fennmaradjon.
A harmadik réteg a kontinentális jog hatása, amely főleg német, kisebb mértékben francia eredetű. Főleg a magánjog területén használatos, az erre épülő angolszász joghatás pedig a kereskedelmi és a közjogban van jelen az 1950-es évektől.
Mint már említettem, a társadalmi tényezők közül a legnagyobb jelentőségű a wa (harmó-
- 171/172 -
niára törekvés), amely áthatja a japán társadalom egészét, így a jogfelfogásnak is ez az alapja. Bár közelít a konfuciánus felfogáshoz, de nem abból levezethető, hanem eredeti japán társadalomfelfogás. "Azt az összetartozást jelenti, amelyben a rend valamennyi tagja saját, meghatározott helyén van és a tagok egymásra vannak utalva abban, hogy fenntartsák ezt a helyet és ezáltal magát a nagy egészet is mint rendet." Ez a felfogás a magyarázata a peres ügyek alacsony számának is.
Az oyabun-kobun (szülő-gyermek) kapcsolat közelít a konfuciánus etikához, de tényleges eredete a bushido, a harcosok viselkedési kódexe. Ez a parancsnoknak való engedelmesség mellett a személyek közötti kapcsolatokra is hangsúlyt helyez, hiszen a feljebbvaló kegyesen viselkedik az alárendelttel, aki pedig ennek viszonzásaként aláveti magát a parancsnok akaratának és hűségesen szolgálja. A mai napig a japánok mindennapjaiban - társadalmi hierarchiában elfoglalt helyüktől függetlenül - jelen van ez a mentalitás, a gondoskodással együtt.
Az oyabun-kobun kapcsolattal szorosan összefügg, de nem annak következménye a giri, ami egyfajta meghálálási kötelezettség. A megajándékozott erkölcsi kötelessége viszonozni és meghálálni a kapott ajándékot. A társadalmi megbecsülés elvesztése a tétje, ha valaki megsérti a girit, éppen ezért - bár az ajándékozó nem követelheti meg - a társadalom minden tagja tudja, mit követel meg az erkölcs. Nem minősül jognak, mégis betartották. A hagyományos japán társadalmat nagyrészt a giri tartotta össze, ezért a modern jog elterjedésének akadálya is volt egyben, hiszen erősen eltér a modern polgári jogtól, amelyben a jogok és kötelezettségek egyensúlyi rendszert alkotnak.
Meghatározó szerepet tölt be az amae, ami egyfajta szeretet- vagy megbecsüléséhséget jelent. A tipikus japán viselkedési formák, azaz az állandó mosolygás, a túlzott szerénység, nyílt ellentmondás elkerülése és a rendkívüli udvariasság erre vezethetőek vissza. Hagyományosan a nagycsaládnak való kiszolgáltatottságból következtek ezek a tulajdonságok, napjainkban pedig a munkahelyi közösség vette át ezt a szerepet. Ezek a viselkedésformák mind kizárják a bírósághoz fordulás lehetőségét.
Japánban a békéltetés napjainkban is meghatározó szerepet tölt be a viszályok kezelésében, de emellett különböző hivatalos intézmények (bíróság, közigazgatási szerv) is részt vesznek benne. Az üzleti életben a jogi eszközök alkalmazása egyre elterjedtebb.
A "szelíd" konfliktuskezelési eljárások között megkülönböztethetjük a koordináló jellegűeket, mint a közvetítés és az egyeztetés valamint a bírósági eljárás jellegűeket, mint a választottbíráskodás.
A bírósági szakaszt megelőzően a jidan-t alkalmazzák, amelyben a rendőrségnek nagy szerepe van. A jidan történelmi gyökerei egészen a Tokugawa sógunátus (1603-1868) korszakához nyúlnak vissza.
Ha a vitát nem tudják a közvetítők békés útra terelni, a felek bírósághoz fordulnak. A bírónak a per során végig a megegyezésre, bíróság előtt kötött egyezségre és a pertől való elállásra kell ösztönöznie a feleket. Ez a folyamat a wakai.
A wakai mellett lehetőség van a chotei, azaz egy békéltető bizottság igénybevételére is, amely a békés megegyezés módjára tesz javaslatot. A vitarendezés viszonylag új fajtája ez, száz éves múltra tekint vissza. A bírósági eljárás következményeinek elkerülésére épít. Fő előnye a nem hivatalos, rugalmas jellege. A bizottság bíró tagja nem vesz részt a tárgyalásokon, így úgy tűnhet, hogy a vitás ügy a két közvetítő közreműködése eredményeként zárult le a felek megegyezésével.
Jelenleg két fajta chotei eljárás van Japánban. Családi ügyekben a kadzsi chotei alapján járnak el, ezt családi bíróságokon alkalmazzák és különleges jellemzői is vannak. A polgári ügyekhez kapcsolódó mindzsichotei-t minden szokásos bíróságon alkalmazzák.
Évente a bíróságok elé került vitás ügyek 20%-a chotei eljárás. Ez a módszer a szakértők szerint csak azok számára jelent a jogi eljáráshoz képest valódi alternatívát, akik a jó érdekérvényesítő képességük mellett elég magas szintű jogismerettel is rendelkeznek. Mivel azonban a chotei a bíróságok számára munkamegtakarítást jelent és az eljárásdíjak szempontjából is kedvező, ezért fontos igazságszolgáltatás-politikai szerepet tölt be napjaikban.
- 172/173 -
"A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége." Dan Millman szavai- bár nem a jog oldaláról közelítik a kérdést - rávilágítanak arra, hogy életünkben folyamatosan jelen vannak a viták, viszályok. A konfliktus az emberi jellem elválaszthatatlan részeként van jelen a különböző társadalmakban, földrajzi, etnikai és vallási hovatartozás nélkül, a konfliktus mindenfajta általunk kialakított emberi tevékenységben és kapcsolatban megnyilvánul. Tehát teljesen megszüntetni nem lehet, a kívánatos cél az, hogy minél gyorsabban és minden fél számára megnyugtató módon lehessen békés úton rendezni.
Áttekintve, hogy a világ különböző tájain egyes nemzetek hogyan közelítenek a vitás helyzetekhez, láthatjuk, hogy ez időben és térben is változó képet mutat. A két fő irányzat - azaz a jogi út igénybevétele illetve a békítés módszere - alkalmazásának elsődlegességét az adott nép vallási, történelmi, politikai, gazdasági, kulturális és szemléletmódbeli jellegzetességeiben érdemes keresni.
A történelem folyamán a különböző kultúrák találkozásuk során mindig is hatással voltak egymásra. Ezek a hatások végigkövethetőek a jogi kultúrák kialakulásában, változásában is. Az elmúlt évszázadban, főleg az utóbbi évtizedekben a rendkívüli módon felgyorsult világunkban a globalizáció és a multikulturalizmus ellentétes folyamatokat indított el, egyfajta "kiegyenlítődést" fedezhetünk fel a vitarendezés terén is.
A nyugati kultúrákban a jog egyeduralmát egyre inkább megtörik az alternatív vitarendezési eljárások, és ez hatást gyakorol a bíróságokra is. Fokozódik a közvetítés figyelembe vétele és alkalmazása, valamint lehetőség felhasználása a bíróság elé került ügyek megoldásában. A közvetítés és a különböző "szelíd" vitarendezési eljárások nem a jogi eljárások helyett, hanem azt kiegészítve nyújtanak másfajta módszert és több lehetőséget is a felmerült viszályok rendezésére. Megfigyelhető a kétfajta irányzat összefonódása, a bírák és a közvetítők bizonyos szintű együttműködése, a tárgyalási módszerek rugalmasabbá válása.
Ezzel szemben Keleten a hagyományos társadalmi vitarendezés egyre inkább eltolódik a törvények alkalmazásának irányába. Amíg hosszú évszázadokon át a bíró is egyfajta közvetítést végzett, napjainkban a jog egyre nagyobb, a nyugati társadalmakra korábban jellemző szerepet és helyet kap konfliktusok kezelésében. Így a távol-keleti országokban is újfajta viszonyrendszer alakul ki a bíráskodás és a közvetítés jogintézményei között.
Egy jogintézmény jövője nagyban múlik az érintettek, vagyis a jogalkalmazók és a társadalom hozzáállásától, hiszen megszilárdulásának sikere ezek adaptációs képességétől és készségétől függ. Stabilan és hosszútávon csak akkor tud fennmaradni, ha a jogi szabályozás illeszkedik az adott társadalom általánosan elfogadott normarendszeréhez, hiszen nem nélkülözheti a társadalmi elfogadottságot.
Tekinthetjük a jelenlegi állapotot egyfajta útkeresésnek is. Keleten a közvetítésnek már, a bíróságoknak és a jognak még nincs elegendő tekintélye és hatalma a harmonikus rend fenntartásához. Nyugaton pedig a túlzottan gépiesen működő jog vált korunkra idegenné és bizonyos tekintetben alkalmatlanná arra, hogy teljes mértékben kielégítse a polgárok felmerülő igényeit és elvárásait az igazságszolgáltatással, vitarendezéssel szemben.
A változás tehát folyamatos, napjainkban is zajlik. Olyan átmeneti állapotnak tekinthetjük, amely alapot ad ahhoz a tanulási folyamathoz, amely elvezethet a globalizált világ optimális konfliktus megoldási rendszerének kialakulásához.
Bányai Ferenc - Nagypál Szabolcs: Közvetítés és vitarendezés a jogi és vallási kultúrákban; ELTE Eötvös Kiadó 2014.
Gyulavári Ágnes: A bírósági közvetítés Kínában, Japánban és a nyugati kultúrkörökben
Jany János: Jogi kultúrák Ázsiában, Typotex Elektronikus Kiadó Kft., Budapest 2016.
Jany János: Klasszikus iszlám jog, Gondolat Kiadó, Budapest 2006.
Kertész Tibor: Mediáció a gyakorlatban, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2010.
Kondorosi Ferenc - Marosi Kitti - Visegrády Antal: A világ jogi kultúrái - a jogi kultúrák világa, Napvilág Kiadó, Budapest 2008.
Prof. Dr. Dr. h.c. Visegrády Antal egyetemi tanár: A jog funkciója és a viták kezelése In Ünnepi tanulmányok Hamza Gábor 70. születésnapja tiszteletére, Közjegyzői Akadémiai Kiadó, Budapest 2019., 305-320. o.
- 173/174 -
Prof. Dr. Dr. h.c. Visegrády Antal egyetemi tanár: A jog hatékonysága; Budapest, Unió Kiadó 1997.
Fekete Balázs: A kortárs jogi kultúra fogalom eredete: Lawrence M. Friedman a jogi kultúráról; https://jog.tk.mta.hu/uploads/files/mtalwp/2016_09_Fekete.pdf
Jany János: A hindu jog ontológiai alapjai és forrásai; (Iustum Aequum Salutare III. 2007/1. 91-108.) http://ias.jak.ppke.hu/hir/ias/20071sz/ias_091_108.pdf
Jany János: A világ főbb jogrendszerei: A nem-nyugati jogi kultúrák; https://btk.ppke.hu/uploads/articles/8976/file/a_vilag_fobb_jogrendszerei.pdf
Kecskés László - Tilk Péter (szerk.): A választottbíráskodás és más alternatív vitarendezési eljárások jogi szabályozásának alapjai;
Maros Kitti A japán, a kínai, a muzulmán, a hindu jogi kultúra és ezek modernizációs lehetőségei; PhD-értekezés; https://ajk.pte.hu/files/füe/doktori-iskola/maros-kitti/maros-kitti-vedes-ertekezes.pdf
Tamás Csaba Gergely: Kelet-ázsiai jogrendszerek; https://ijoten.hu/szocikk/kelet-azsiai-jogrendszerek
Prof. Dr. Dr. h.c. Visegrády Antal egyetemi tanár: Az alternatív vitarendezés jogbölcseleti dimenziói; https://ajk.pte.hu/files/file/karunkrol/im-oktatasfejlesztesi-es-kutatastamogatasi-programok/a-valasztottbiraskodas-es-mas-alternativ-vitarendezesi-eljarasok-jogi-szabalyozasanak-alapjai.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/Konfucius
Visszaugrás
