A magángazdaságról alkotott közkeletű feltételezések ellenére az állami tulajdon nagyságrendje a világpiaci vállalati szférában érdemleges mértékű. Különböző becslések mellett is hitelt érdemlőnek tekinthető, hogy szám szerint a legalább résztulajdonú állami cégek aránya 2019. évi adat szerint kb. 0,1 százalék.[1] A világ GDP-jének kb. 10 százalékát[2] ugyanakkor ez a kör állítja elő egy 2015-ben publikált áttekintés szerint. A méreteket tekintve természetesen egy változó jelenségről[3] van szó.
Az következik ebből, hogy az állami működő tőke jelentősége nem egyes világgazdasági rendszerekhez vagy fejlődési korszakokhoz kötődik, hanem az a globalizáció tartósan szerves része. Ha viszont ez így van, akkor a kormányzati tulajdonú vállalatok üzleti tevékenysége és annak jogi környezete külön elemzéseket igényel. A szabályozás erre vonatkozóan többszintű. A nemzetállamon kívül az integrációk, mint az Európai Unió[4] (EU) vagy a Világkereskedelmi Szervezet[5] (WTO), illetve a regionális és helyi önkormányzatok játszanak ilyen szerepet.
E szabályozási szintek összefüggésében jelen tanulmány az EU és a tagállamok normatív és gazdasági szabályozását érintő, egymáshoz képest nem feltétlenül harmonikus kapcsolatát kutatja, a vállalatok valós gazdasági viszonyai empirikus elemzésének felhasználásával. A témában a jog gazdasági elemzési összefüggései alapján kiinduló megállapításunk az, hogy az állami társasági tulajdon nem átmeneti jelenség, hanem a piacgazdaság szerves része.
Tesztelendő állításaink (hipotézisek) ehhez képest a következők.
(1) Az állami tulajdonú vállalatok kiterjedése a világpiacon üzleti folyamatok eredője. Értve ezalatt, hogy az így vagy úgy biztosított előnyök különböző értékét a világpiacon beárazzák.
(2) Ezen túlmenően, minél inkább van kormányzati (gazdaság)politikai megtámogatottsága az adott ágazatban jelentkező piaci elégtelenségek kezelésének, annál nagyobb lehet az állami vállalattulajdon jelentősége is.
Tanulmányunk az állami vállalatok piacgazdaságban való megnyilvánulásának mint gazdasági és szabályozási jelenségnek a különböző jogi modelljeit a bányászat és nyersanyag-kitermelés, ezen belül különösen az energiaágazat[6] példáján mutatja be. Az utóbbi összefüggésében a közszolgáltatások[7] kapcsolatát is érintjük. Összehasonlító jogi elemzést végeztünk e körben az európai integráció szempontjából. A feldolgozás az Orbis Europe[8] átfogó 2021. évi vállalati adatbázisának felhasználásával történt, ami a munka empirikus forrásaként szolgált a normatív viszonyok meghatározottságai feltárása érdekében.
A témával kiemelten foglalkozó, viszonylag korai tényfeltáró összeállítások közül kiemelkedő a The Economist 2012. januári, az államkapitalizmus felemelkedésével foglalkozó különszáma, amely Lenin vastag szivart kezében felmutató képével jelent meg. Kínára, Oroszországra és egyes feltörekvő országokra utaltak elsősorban, de a figyelem egyaránt kiterjedt a világ más vezető hatalmaira is. Valójában az állam vállalati tulajdona nem ennyire extrém, inkább általános jelenségnek[9] mondható, habár a mértékek természetesen igen változatosak. A befolyás módja és tartalma pedig eleve sokszínű. Jellemző, hogy a kisebbségi tulajdoni hányadnak is lehet akár meghatározó a jelentősége.
Az állam gazdaságban betöltött, nem közhatalmi szerepével a gazdaságtudományok különböző kiterjedt elméletei foglalkoztak a tudománytörténetben.[10] A teljesség igénye nélkül érdemes kiemelni az utóbbi korszakok egymással igencsak ellentétes megítéléseit, ami akár hullámzásként is értékelhető.
A jóléti állam keynesiánus politikájától a beavatkozás nem volt idegen, habár annak nem elsődlegesen a tulajdonváltás volt a meghatározó eszköze. Mindenesetre a közfeladatok közvetlen ellátását nem tekintették mechanizmusidegennek. A kormányzati szektor ezért kiterjedtebb és aktívabb volt, elsősorban a piaci elégtelenségek kiküszöbölése érdekében, de azon túl is, az in-
- 22/23 -
dokolhatóan nagyobb társadalmi szerepvállalás érvényesítését célozva.
A neoliberális állam ezzel szemben a privatizációra helyezte a hangsúlyt, igyekezve a verseny működése érdekében elkerülhetetlen szerepeket világosan elválasztani a nem gazdasági funkciók érvényesítésétől. A kevesebb közfeladat felvállalása azonban modell szerint nem megengedő lazaságot vagy kivonulást jelentett, hanem a megtartandó kötelezettségek szigorú érvényesítését. A nyolcvanas és a kilencvenes évek magánosítása a nyugat-európai országokban mindenesetre különböző intenzitású és mélységű volt. Korántsem jelentette azonban ez a folyamat ekkor sem az állami tulajdonú vállalatok körének teljes felszámolását.
A rendszerváltó országok privatizációja radikálisabb volt. Az eltérő típusok szerepe itt is jelentős, azonban a magángazdaság visszaállításának és kiterjesztésének ethosza ebben a térségben karakteresebb lett. Sokáig a még létező vagy megmaradó állami megoldásokat a politikai közgondolkodás csupán átmenetinek tüntette fel. Érdekes a nemzetközi integrációk, köztük az EU szerepe, amelyek egyfajta modellkövetkezetesség irányában szabályoztak. Mindez elsősorban az új belépők számára jelentett kiterjedt új kötelezettségeket és kormányzati cselekvési kényszereket.
Az ezredforduló után a neoliberalizmus hegemóniája gyengülni kezdett.[11] Erősödtek a kritikai hangok, Nyugat-Európában is. Az EU-ban megindult egy folyamat, ami az állami eszközök alkalmazását illetően kezdett megengedőbb[12] lenni. Szabályozási megnyilvánulások sorát nyitotta ez meg, amelyeknek a kedvezményezettjei a tagállamok lettek. A kormányzati korrekciók nagyobb intézményes mechanizmusai körében a kivételek köre[13] egyre eklatánsabb módon bővült.
A közbeszerzési irányelvek 2004. évi módosulásától kezdve a közmegbízások versenyeztetésének kötelezettségén egyre inkább enyhítettek, ami lehetővé tette a kormányzati tulajdonú közszolgáltató vállalatokkal ún. házon belüli (in-house) megállapodások kötését közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül.[14] A befolyás közvetítésének ehhez kapcsolódó megjelenési formája[15] éppen az állami tulajdonú vállalat lett. Az ármeghatározás és néhány más további megoldás mellett a megengedés, azaz a versenyszabályokkal való összeegyeztethetőség megállapítása megalapozta e korábban kivételesnek tekintett körök bővülését. Lehetővé vált ezáltal a tagállami kormányok számára saját útjuk határozottabb kiépítése, amivel aztán többen bátrabban, mások visszafogottabb módon igyekeztek élni is. Az Európai Unió Bíróságának (EUB) gyakorlata ezt az irányt visszaigazolta és kiterjesztette.
Mindezen alapokon új helyzet keletkezett 2007-2008. évi ingatlanhitelezési és bankválság után. Innentől kezdve a nemzetközi gazdasági válságok egymást követték, mint az eurozóna válsága (2008-2010), a 2020. január 31-vel realizálódott Brexit, 2019-től pedig a COVID-járvány hullámai. Mindezek következtében az állami beavatkozások köre kiterjedt, jelesen az állami vállalatok, külön is a bankok kormányzati kivásárlását már nem tekintették szokatlannak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
