Az első emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi dokumentumok nem fordítottak figyelmet az elmebetegek - és más különleges csoportok - jogaira. A kötelező jogforrások helyett inkább a nem kötelező soft law túlsúlya figyelhető meg, amelyek puszta deklarációk helyett részletes szabályokat rögzítenek. Számos dokumentum került megalkotásra az ENSZ égisze alatt, amelyek főként általánosságban rögzítik a személyek jogait, külön szabályokat csak elvétve találunk a kényszergyógykezelésre. Témánk szempontjából nagyobb jelentőségűek az Európa Tanács dokumentumai. Nem csupán az Emberi Jogok Európai Egyezményére kell itt gondolni - amelynek rendelkezéseit az Emberi Jogok Európai Bírósága bontotta ki -, hanem az ET ajánlásokra is, amelyek részletes rendelkezéseket tartalmaznak a vizsgált jogintézményre. Kérdéses, hogy a hazai gyakorlat mennyire felel meg ezeknek az elvárásoknak, erre keresi a választ a tanulmány második fele, ahol bemutatom a betegjogok érvényesülését. Foglalkozom továbbá az IMEI-ben végzett, emberi jogok érvényesülését feltáró vizsgálatokkal.
Az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata mindössze alapelveket, általános szabályokat tartalmazott. Rögzíti, hogy mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyes biztonsághoz[1], és természetesen az emberi méltósághoz[2]. Emellett azt is deklarálja, hogy senkit sem lehet kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni[3].
Az 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya[4] a Nyilatkozatnál jobban kibontotta az egyes szabadságjogok tartalmát, sőt, egyes speciális csoportokra - így a nők vonatkozásában - is tartalmazott deklarációkat. A beszámíthatatlan személyekre azonban továbbra sem ismertetett külön rendelkezéseket. Hasonlóan a fent vizsgált jogforráshoz, itt is csupán a személyes szabadsághoz való jogot és a kínzás tilalmát lehet megemlíteni.
"Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Senkit sem lehet önkényesen őrizetbe venni vagy letartóztatni. Senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani". A fogva tartott személyt minden esetben tájékoztatni kell annak okáról, és bíróság elé kell állítani késedelem nélkül. Mindemellett rögzíti az Egyezségokmány, hogy "a szabadságuktól megfosztott személyekkel emberségesen és az emberi személyiség veleszületett méltóságának tiszteletben tartásával kell bánni"[5]. A kínzás tilalma tekintetében deklarálja, hogy "senkit sem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni. Különösen tilos bárkit szabad hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletnek alávetni"[6].
Az ENSZ égisze alatt született meg 2006-ban a Fogyatékos személyek jogainak védelméről és azok előmozdításáról szóló egyezmény[7]. A dokumentum rögzíti a fogyatékosság fogalmát, amelybe a mentális sérülés is beletartozik: "fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszantartó fizikai, értelmi, szellemi, vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerep-vállalását"[8].
Hasonlóan a többi okmányhoz, meghatározza, milyen jogok illetik meg a fogyatékos személyeket, de nem tartalmaz kötelező szabályokat a kényszergyógykezelés alatt állókra, sőt, a mentálisan sérültekre sem. Kiemelésre méltónak csupán a fogyatékossággal élő nőket és gyermekeket találta. A fogyatékos személyeket megillető jogok közül itt is megtalálhatjuk a személyes szabadsághoz és biztonsághoz való jogot[9], továbbá a kínzás tilalmát[10].
Az ENSZ 1991-ben elfogadott 16. alapelve - "A mentálisan beteg emberek védelme és a mentális gondozás javítása"[11] -, eltérően a fenti dokumentumoktól, foglalkozik a mentálisan sérültek fogva tartásával. A szervezet egy tervezetet is kidolgozott az elmebetegségben és elmebeli rendellenességben szenvedő személyek jogainak védelméről. Ennek keretében szól a velük szemben indítható büntetőeljárás lehetőségéről is. Mivel e személyek kezelésre utalása - nem csupán akkor, ha ez büntetőeljárás keretében történik - a személyi szabadás jelentős korlátozását jelenti, egységes szempontokat ír elő az elrendelésre és a kezelés módjára. Ennek megfelelően a kötelező kezelésre csak akkor kerülhet sor, ha legalább két orvos javasolja az elhelyezést. Súlyos elmebetegség vagy elmebeli rendellenesség megléte
- 91/92 -
hasonlóképpen szükséges. Feltétel továbbá, hogy a beteg veszélyt jelentsen önmagára vagy másokra, illetve a társadalomra. A tervezet előírása továbbá, hogy kompetens bíróság vagy egészségügyi hatóság hozzon döntést a kezelésről[12]. Összevetve az ajánlást a magyar szabályokkal, elmondható, hogy hazánkban csak a társadalomra veszélyesség alapozza meg a kényszergyógykezelést, tehát nincs az elrendelésre mód, ha az elkövető csupán magára jelent veszélyt. Ez összevág a büntetőjog szerepvállalásával: ha a beteg önmagára jelent veszélyt, az egészségügyi törvény rendelkezései irányadóak. A kezelésre utalás hazánkban mindig bíróság feladata, ez garanciális jellegű, hiszen a személyi szabadságot ilyen mértékben korlátozó döntés nem születhet meg közigazgatási keretek között. Ezzel szemben a tervezet nem zárkózik el az utóbbi lehetőségtől sem. Az általam vizsgát többi országban is a bíróság hatáskörébe tartozik az elrendelés.
Az 1950-ben megalkotott, Római egyezménynek is nevezett Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok védelméről szóló egyezmény[13] - akárcsak a már bemutatott, ENSZ égisze alatt létrejött okmányok rögzíti a személyes szabadsághoz való jogot[14] és a kínzás tilalmát[15]. Sőt, részletesebb, mint a többi jogforrás (annak ellenére, hogy időben megelőzi az Egyezségokmányt). Tartalmaz külön szabályokat a beszámíthatatlan személyekre is: "Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyes biztonságra. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve az alábbi esetekben és a törvényben meghatározott eljárás útján:... törvényes őrizetbe vétel, fertőző betegségek terjedésének megakadályozása céljából, valamint elmebetegek[16], alkoholisták, kábítószer-élvezők vagy csavargók őrizetbe vétele"[17]. Deklarálja a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot is[18]. Az Emberi Jogok Európai Bírósága számos esetben vizsgálta e jogok betartását, a döntései - amelyek kötelezők az alperes tagállamokra - az Egyezmény kötelező jellegű értelmezését jelentik. Működése során előfordult, hogy elmarasztalt államnak jelentős változtatásokat kellett eszközölnie nemzeti jogában[19].
Az 1987-ben elfogadott a "Kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezmény"[20] létrehozta a "Kínzás és embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzésére alakult Európai Bizottságot" (CPT), amely rendszeresen ismétlődő valamint eseti látogatások révén vizsgálja, továbbá jelentést készít az Emberi Jogok Európai Egyezménye rendelkezéseinek betartásáról. Ennek keretében felkeres minden olyan intézményt, - így a pszichiátriai intézeteket is - ahol "szabadságuktól a közhatalom által megfosztott személyek vannak"[21].
Mint említettem, a kapcsolódó nemzetközi dokumentumok egy részét a soft law, így az ajánlások teszik ki. A R (83) 2 számú Ajánlás az elmebetegségben szenvedő, kényszergyógykezelt személyek jogi védelméről rendelkezik. A címben szereplő kifejezés azonban nem kizárólag a bűncselekményt elkövetők kezelésére vonatkozik, a büntetőeljárás során alkalmazott kényszergyógykezelésre csupán egyes rendelkezések vonatkoznak, amelyeket az ajánlás kifejezetten tartalmaz. A kényszergyógykezelés az ajánlás szerint "az elmebetegségben szenvedő személynek kezelés céljából kórházba, más egészségügyi intézménybe vagy egyéb megfelelő helyre történő felvétele és ott tartása, ahol a kezelés nem saját kérésre történik"[22] valamint "ezek a szabályok alkalmazandók azokban az esetekben is, amikor az eredetileg a saját kérésére felvett beteget az elbocsátására irányuló akarata ellenére tartják az intézetben"[23]. A dokumentum rögzíti, hogy beteg emberi méltóságát minden körülmények között tiszteletben kell tartani[24].
A megfelelő gondozás és kezelés alapvető elvárás az egyenlő elbánás követelménye mellett. Olyan kezelés, amelyet az orvostudomány még nem ismert el általánosan, vagy amely a tartós agykárosodás okozásának illetve a beteg személyisége megváltozásának komoly veszélyével jár, csak akkor alkalmazható, ha az orvos feltétlenül szükségesnek tartja. Szükséges továbbá, hogy a beteg az orvosi tájékoztatás után kifejezetten beleegyezzen a kezelésbe. Ha a gyógykezelt nem képes megérteni a kezelés jellegét, az orvos a kérdést független hatóság elé terjeszti, amely hatóság a beteg jogi képviselőjének véleményét is kikéri. Tilos az elmebetegségben szenvedő személyen olyan termékek és terápiák klinikai tesztelése, amelyeknek nincs pszichiátriai kezelési célzata[25].
A kényszergyógykezelés puszta ténye nem jelenthet alapot a beteg jogképességének korlátozására[26]. Bár az ajánlás itt kifejezetten "jogképességet" említ, a magyar jogban ez a cselekvőképesség fogalmát jelenti. Mégis, a kezelésről döntő hatóságnak, amennyiben ez szükséges gondoskodnia kell arról, hogy megfelelő intézkedéseket hozzanak a beteg anyagi érdekeinek védelmére[27]. Erre szolgál hazánkban a cselekvőképességet korlátozó valamint azt kizáró gondnokság jogintézménye.
Számos szabály nem vonatkozik azonban a büntetőeljárás következében alkalmazott kezelésre. A "büntetőeljárás következtében" kifejezésnek különös jelentősége van; nem csupán az ideiglenes kényszergyógykezelésre kell gondolni, hiszen az angolszász államokban a büntetőjogi útról történő
- 92/93 -
elterelés a mentálisan sérült elkövetők kapcsán is kulcsfontosságú.
A jogforrás szerint a büntetőeljárás keretében elrendelt gyógykezelés során korlátozható többek között a beteg azon joga, hogy felbontatlanul levelet küldjön, illetve hatósággal, védőjével érintkezzen[28]. Egy 2004-ben elfogadott ajánlás mégis rögzíti, hogy a kényszergyógykezeltet tilos akadályozni abban, hogy képviselőjével, illetve a hatósággal kommunikáljon[29]. A kezelés elrendeléséről[30], valamint felülvizsgálatáról[31] szóló rendelkezések szintén nem alkalmazhatók. E kérdéskörökkel kapcsolatban az Emberi Jogok Európai Bírósága kialakította esetjogát, amelyet a későbbiekben mutatok be.
Az Európai Börtönszabályok[32] hatálya kiterjed a beszámíthatatlan személyekkel szemben büntetőeljárás keretében hozott jogkövetkezményekre, ugyanis a dokumentum hatálya alá tartoznak "az igazságügyi hatóság által előzetes letartóztatásba helyezett, vagy büntető ítélet folytán szabadságuktól megfosztott azon személyek, akiket valamilyen ok miatt más helyen tartanak fogva"[33].
Ezen kívül azonban semmilyen különleges rendelkezést nem tartalmaz a mentálisan sérült elkövetőkre, annak ellenére, hogy foglalkozik egyes, speciális szabályozást igénylő csoportokkal, így többek között a nők, a fiatalkorúak vagy az előzetes letartóztatásban lévők jogaival. Az elmebeli rendellenességekre vonatkozóan viszont mindössze azt rögzíti, hogy az elmebetegségben szenvedőket valamint mindazokat, akiknek "pszichés állapota nem viseli el a büntetés végrehajtási intézetben való fogva tartást", szükséges e célra kialakított intézményben elhelyezni. Ha valamilyen okból ezeket a személyeket mégis bv. intézetben szükséges fogva tartani, megfelelő elhelyezésüket és szükségleteiket külön szabályokban kell rendezni[34].
Az Európa Tanács 1987-ben már elfogadott egy Európai Börtönszabályzatot[35]. Ellentétben a későbbi jogforrással, ez a különleges kategóriába sorolja, és ott - bár röviden - rendelkezik az elmebeteg és szellemileg fogyatékos fogvatartottakról. Rögzíti, hogy az elmebetegnek minősített személyeket tilos bebörtönözni, ehelyett "intézkedni kell, hogy a lehető legrövidebb időn belül elszállítsák őket az elmebetegek számára létesült megfelelő intézményekbe"[36]. Mindemellett bizonyos esetekben a büntetés végrehajtási intézetnek biztosítania kell a mentális sérülések[37] kezelését[38]. Részükre egészségügyi irányítás alatt álló speciális intézeteket, vagy legalább részlegeket kell létrehozni. A büntetés végrehajtási intézetek egészségügyi vagy pszichiátriai szolgálatának biztosítania kell az összes erre rászoruló fogvatartott elmegyógyászati kezelését. A társadalom megfelelő szerveivel együttműködve intézkedni kell annak érdekében, hogy a szabadulás után is folytatódjon a kényszergyógykezeltek pszichiátriai kezelése és a szociál pszichiátriai utógondozása[39].
A kényszergyógykezeltekkel foglalkozó alkalmazottakra vonatkozóan sem a hatályos, sem a korábbi ajánlás nem tartalmaz semmilyen elvárást, az 1987. évi jogforrás kommentárja mégis rögzíti, hogy "az e kategóriába tartozó fogvatartottak kezelésévelés gondozásával megbízott minden alkalmazottnak különleges képességekkel és gyakorlattal kell rendelkeznie. Ez különösen fontos olyan intézményekben, ahol a források elégtelensége nem teszi lehetővé a szóban forgó fogva tartottak szükségleteinek kielégítését vagy a vezetésre háruló feladatok teljesítését. E terület fontossága és problematikus jellege indokolttá teszi, hogy a vezetés állandó orvosi és vezetői felügyeletet gyakoroljon a problémák és az egyéni esetek felett. Nagyon fontos, hogy a kezelés a szabadon bocsátást követően is folytatódjon"[40].
A kényszergyógykezelés foganatosítására külön ajánlást készített az ET Miniszteri Bizottsága 2004-ben[41]. A végrehajtás során a beteget és annak képviselőjét tájékozatni kell szóban és írásban a beteg jogairól, valamint a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről[42]. Az R (83) 2. sz. Ajánlásban meghatározott megfelelő gondozás és kezelés biztosítását ez a jogforrás is megköveteli, és rögzíti, hogy a kezelés alapvető feltétele szakképzett személyzet foglalkoztatása, valamint kezelési terv megléte, ez utóbbinál - lehetőség szerint - a kezelt véleményét is figyelembe kell venni[43]. Rendszeresen informálni kell a kezelés alatt állót annak okáról, szükségességéről, tartamáról és befejezéséről. A kényszergyógykezeltet tilos korlátozni abban, hogy képviselőjével, védőjével, illetve a hatósággal kommunikáljon. Nem szabad indokolatlanul korlátozni abban, hogy más látogatót fogadjon, de ilyenkor pszichiáter közreműködését is igénybe kell venni[44].
Mint mindenki mást, a betegeket is megilleti az emberi méltósághoz való jog, amely az élethez való joggal együtt az első helyen áll, védi az emberi személyiség egészét, az ember jogi státusát. Az emberi méltósághoz való jognak több funkcióját különböztethetjük meg. Ezek közül az első a személyiségvédelmi funkció. Ennek megfelelően az ember különleges megítélésre méltó és ehhez mérten különleges bánásmód illeti meg. A másik funkció az egyenlőség biztosítása[45]. Az emberi méltósághoz való jog korlátozhatatlan, legyen szó rendkívüli, vagy szükségállapotról, veszélyhelyzetről, e jog gyakorlása nem függeszthető fel és nem korlátozható. Az
- 93/94 -
emberi méltósághoz való jog alapvető fontosságú, ezért a kezelés során mindenkit megillet az a jog, hogy tisztelettel bánjanak vele, és csak az állapota által indokolt beavatkozásokat végezzék el rajta. E jog korlátozásának feltételei, ha a beteg saját, vagy mások életét veszélyeztető támadása miatt az orvosi beavatkozás biztosítása szükséges, az intézményből engedély nélkül távozni akar, vagy a kezeléssel szemben ellenállást tanúsít. Ezekben az esetekben is csupán megfelelő és differenciált testi kényszer alkalmazása jöhet szóba.
Az egészségügyi törvény szerint az egészségügyi ellátásban a beteg emberi méltóságát tiszteletben kell tartani. A fogalomhoz tartozik, hogy a betegen - e törvény eltérő rendelkezésének hiányában - kizárólag az ellátásához szükséges beavatkozások végezhetők el. Az ellátásban a beteg jogai csak az egészségi állapota által indokolt ideig - törvényben meghatározott - mértékben és módon korlátozhatók. A beteg személyes szabadsága - ellátása során - fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai módszerekkel vagy eljárásokkal korlátozható. Mindennek csupán néhány esetben: sürgős szükség esetén, illetőleg a beteg vagy mások élete, testi épsége és egészsége védelmében képzelhető el. Kínzó, kegyetlen, embertelen, megalázó vagy büntető jellegű korlátozó intézkedést tilos alkalmazni[46]. A korlátozó intézkedés csak addig tarthat, ameddig az elrendelés oka fennáll. Korlátozó módszerek vagy eljárások alkalmazását a beteg kezelőorvosa rendeli el. A kezelőorvos az alkalmazást megelőzően, - amennyiben ez nem lehetséges az alkalmazás megkezdését követően a lehető legrövidebb időn belül - rögzíti az egészségügyi dokumentációban a korlátozó módszereket vagy eljárásokat, megelölve azok indítékát és alkalmazásuk időtartamát. Állandó orvosi felügyelet hiányában - kivételesen indokolt esetben - ideiglenesen szakápoló is elrendelheti a korlátozást. A korlátozásról a kezelőorvost haladéktalanul értesíteni kell, akinek azt tizenhat órán belül írásban jóvá kell hagynia. Ennek hiányában a korlátozást meg kell szüntetni. Korlátozó módszerek és eljárások alkalmazása esetén a beteg állapotát és testi szükségleteit rendszeresen - a szakmai szabályoknak megfelelően - ellenőrizni kell. A beteg egészségügyi dokumentációjában az ellenőrzés tényét és eredményét fel kell tüntetni[47].
Az egészségügyi ellátáshoz való jog minden beteget, így a kényszergyógykezelteket is megilleti. Ez alapján mindenki jogosult, az egészségi állapotának megfelelő, folyamatos és megkülönböztetéstől mentes ellátásra. Az orvos és a beteg közötti kapcsolat általában a bizalomra épül, amelyből eredeztethető a szabad kezelőorvos választás joga. Az intézkedés esetén azonban mindez csak korlátozottan érvényesül, hiszen az IMEI orvosainak nem csak joga, hanem kötelessége is a gyógyító tevékenység. A kényszerből adódóan e jog korlátozása nem minősül jogsértésnek. Garanciát jelent azonban a betegjogi képviselő működése[48]. A betegjogi képviselő szerepének fontosságát jelzi, hogy az adaptációs szabadság engedélyezéséről döntő Adaptációs Bizottságnak a tagja az IMEI betegjogi képviselője[49].
A kapcsolattartás joga a kényszergyógykezelés esetén az elítéltekkel azonos formában jelenik meg. Ebből következik, hogy a beutaltnak joga van a levelezésre, telefonbeszélgetésre, látogató fogadására, vallásának szabad gyakorlására, sajtótermék megrendelésére, csomagküldésre és annak fogadására. Ezek mellett azonban eltérésekkel is találkozhatunk, hiszen a látogatások gyakoriságát és annak körülményeit a látogatási rend szabályozza, amely a beteg egészségügyi és elmeállapotától teszi függővé a kapcsolattartás gyakorlását. Ezen túlmenően a levelezést és a telefonbeszélgetést szúrópróbaszerűen ellenőrizni kell. Az ápoltak korlátozás nélkül érintkezhetnek mind jogi képviselőjükkel, mind az IMEI betegjogi képviselőjével, a zonban ez a gyógyítás folyamatát nem akadályozhatja[50]. A védővel való találkozások időpontjai igazodnak a kórházi rendhez, valamint az IMEI hivatali rendjéhez. Az intézmény köteles biztosítani a jogi képviselővel történő telefonbeszélgetést is heti egy alkalommal. A jog látszólagos korlátozását az indokolhatja, hogy a kapcsolattartásnak ez a formája csak kiegészítés, a beteg levelezhet és személyesen is beszélhet vele. A védővel való folyamatos kapcsolattartás, a jogi segítségnyújtás a fogva tartás során kiemelt jelentőségű egy zárt intézetben[51]. Ez a kérdés azonban már átvezet minket a védelem jogának problémájához, a hatékony jogi segítségnyújtás nem pusztán egy védő kirendelését jelenti, hanem jogi segítség nyújtását az eljárás, majd a fogva tartás időtartama alatt. Az ügyvédekről szóló törvény is rendelkezik az ügyvéd azon kötelességéről, hogy az köteles az ügyben eljárni, a hatóság idézésének eleget tenni, valamint a terhelttel, illetve az általa képviselt személlyel a kapcsolatot felvenni[52]. Ennek ellenére a kényszergyógykezeltekkel történő kapcsolattartás az ügyvédi munkának meglehetősen periférikus területe[53]. Jól jellemzi a kialakult helyzetet, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara a kényszergyógykezelés felülvizsgálatára szóló eljárásokat még nem vizsgálta, ezzel kapcsolatban fegyelmi eljárás sem indult. Ennek oka lehet, hogy a jogi képviselők a kollegiális viszony megsértésének éreznék, ha egy másik ügyvéddel szemben fegyelmi eljárást kezdeményeznének[54].
A MDAC[55] egyik kutatásában[56] vizsgálta a kényszergyógykezelés felülvizsgálatának anomáliát, ennek során kitért a védő, pontosabban a kirendelt védő szerepére. Problémaként merül fel, hogy a kirendelt
- 94/95 -
védők nem találkoznak védenceikkel a tárgyalás előtt, leggyakrabban csak a tárgyaláson tudják meg, ki a védőjük. Így kevés az esély arra, hogy hatékonyan tudja képviselni a kényszergyógykezelt érdekeit. Nem ritka az az eset sem, hogy a védő anélkül látja el a védelmet, hogy arra vonatkozóan védencétől bármilyen iránymutatást kapott volna (tekintettel arra, hogy nagy valószínűséggel a tárgyalás előtt nem találkoztak, ez nem meglepő fejlemény). Nehézséget jelent, hogy a védők akkor sem vitatják az orvos szakértői véleményeket, ha a beteg azzal nem ért egyet. Egy mentális problémával küzdő, gyógyszeres kezelés alatt álló személy segítség nélkül nehezen tudja érvényre juttatni az álláspontját. A kutatásban vizsgált számos eset közül találhatunk arra is példát, hogy a védő nem erősíti meg a kényszergyógykezelt kívánságát (adott esetben az intézmény elhagyására vonatkozóan), hanem - a beteggel történő bármilyen konzultáció nélkül - a pszichiátriai szakvéleménnyel ért egyet. Gyakoribb eset, hogy a védő nem csupán nem vitatja, hanem megjegyzést sem fűz a szakértői véleményben elhangzottakhoz[57]. Véleményem szerint ez két okra vezethető vissza: egyrészt a védő nem vállalja az esetleges ellentmondás felelősségét. Ez azonban nem magyarázat arra, miért nem tesznek fel további kérdéseket vagy fűznek hozzá valamilyen megjegyzést. Ennek indoka a szakirányú ismeretek teljes hiánya lehet.
A kutatásból kiderült az is, hogy a védők szerint a szakvélemény vitatásának egyrészt semmi esélye, másrészt a betegeknek kóros elmeállapotuk miatt nincs igazán szükségük jogi védelemre ezekben az esetekben. Részvételüket az eljárásban csak egyfajta jogi garanciának tekintik, a nehézségeket pedig tovább fokozza az alacsony díjazás.[58].
Az intézmény elhagyásának a joga csak erős korlátokkal érvényesül, mert szabad elhatározásából a beteg nem távozhat az IMEI-ből. Ettől függetlenül el lehet hagyni az intézményt, ennek formája az adaptációs szabadság lehetősége. A kényszergyógykezelés felülvizsgálata után pedig lehetőség nyílik az intézkedés megszüntetésére[59]. A beteget megilleti az önrendelkezéshez való jog, amely kizárólag törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható. "Az önrendelkezési jog gyakorlása keretében a beteg szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza"[60]. Az egészségügyi önrendelkezési jog a beteg állapotától függ, itt azonban a belátási képesség nem teljes. Az egészségügyi törvény szerint minden ápoltnak a kezeléshez, a kivizsgáláshoz, az orvosi beavatkozáshoz megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését kell adnia. A jogszabályok nem adnak választ egyértelműen arra a kérdésre, hogy mire terjed ki a kényszergyógykezelt önrendelkezési joga[61]. Véleményem szerint ez a jog csak korlátozottan érvényesül, amelyre az intézkedés "kényszer" fogalma is utal. Ettől függetlenül a jog gyakorlása csak egyéniesítve, esetenként értékelve képzelhető el. Az ellátás visszautasításának a joga éppen a jogintézmény kényszer jellegéből adódóan nem bír jelentőséggel[62], azonban az emberi méltósághoz való jognak itt is érvényesülnie kell.
Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga alapján a beteg megismerheti a kezeléssel összefüggő adatokat, a dokumentációba betekinthet, arról saját költségén másolatot készíthet, és a kezelésről tájékoztatást kérhet. E jog része, hogy a kezelés befejezésekor zárójelentést kell készíteni. A beteg jogosult az általa pontatlannak vagy hiányosnak vélt - rá vonatkozó - egészségügyi dokumentáció kiegészítését, kijavítását kezdeményezni. A hibás egészségügyi adatot az adatfelvételt követően törölni nem lehet, azt úgy kell kijavítani, hogy az eredetileg felvett adat megállapítható legyen[63]. Cselekvőképtelen személy dokumentációjába való betekintési jogot részletesen szabályozza az egészségügyi törvény[64], korlátozottan cselekvőképes személy dokumentációjába való betekintési jog a beteget illeti meg, illetve a beteg a megnevezheti azt a cselekvőképes személyt, aki jogosult helyette a beleegyezés, illetve a visszautasítás jogát gyakorolni, illetve, akit a 13. § alapján tájékoztatni kell. Ezek hiányában a törvényes képviselőt illeti meg a dokumentációba való betekintés joga[65].
A jog gyakorlásának a feltétele a kényszergyógykezelés esetén, hogy a befogadáskor a beutalt kórlapján a személyi adatokon túl fel kell tüntetni a beutaló bíróság adatait is. Emellett havonta legalább egy alkalommal minden fontosabb gyógykezelést, vagy állapotváltozást, illetve azok hiányát is rögzíteni kell. Az elbocsátás után a részletes kórrajz kivonatot meg kell küldeni az illetékes pszichiátriai intézetnek. Az intézkedés viszonylatában a jog korlátozása csak akként merülhet fel, hogy a gyógykezelt képes-e a dokumentáció tartalmának megfelelő értékelésére[66]. A kényszergyógykezelés felülvizsgálata során felmerül egy kérdés: a szakértői véleményt az intézet csupán a bíróságnak küldi meg. Ha a kényszergyógykezelt vagy a védője meg akarják ismerni a dokumentumot még annak ismertetése előtt, el kell menni a bíróságra - amelyért azonban nem jár díjazás. Ez a gyakorlatban hátrányos helyzetbe hozza a kényszergyógykezeltet, hiszen nincs idő és lehetőség ellenérveket összegyűjteni. Ez sérti a fegyverek egyenlőségének elvét. Hasonlóképpen probléma, hogy a szakvéleményhez nem lehet ingyen hozzájutni, azokból csupán saját költségen lehet másolatot készíteni.
- 95/96 -
Helyesebb lenne, ha a védőnek is megküldésre kerülne a szakvélemény. Az orvosi titoktartáshoz való jog is sajátosan érvényesül a kényszergyógykezelés esetében. A jog tartalma, hogy az orvosok és az ápolók az ellátás során tudomásukra jutott személyes és egészségügyi adatokat megőrizzék, és azokat csak az arra jogosultaknak bocsássák rendelkezésére. Az intézkedés során problémát okoz, hogy nem csak azok vannak jelen, akik részt vesznek a gyógyítás folyamatában, hanem azok is, akiknek a részvétel szolgálati kötelessége. Itt különösen a nyomozó hatóságra és a büntetés-végrehajtási személyzetre kell gondolni. Emiatt a beteg adatainak védelme különös hangsúlyt kap. Ennek érdekében az IMEI egyes osztályainak működési rendje határozza meg az átadható információk körét. Az illetékes szerveket és személyeket csak a jogszabályban meghatározott módon és mértékben lehet tájékoztatni. Telefonon még ezeknek a szerveknek is csupán általános felvilágosítás adható, miután az orvos visszahívással meggyőződött a hívó fél személyéről. A hozzátartozóknak és a gondnoknak történő információ átadása során arra kell figyelemmel lenni, hogy a közölt adatok ne nehezítsék a kényszergyógykezelt későbbi rehabilitációját. A tájékoztató orvos nem csupán etikailag, hanem fegyelmileg és büntetőjogilag is felelős a közölt információkért[67].
Mint minden beteget, a kényszergyógykezeltet is megilleti az orvosi titoktartáshoz való jog Ez alapján "a beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátásában részt vevő személyek az ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait csak az arra jogosulttal közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék". A betegnek továbbá joga van arról nyilatkozni, hogy betegségéről, annak várható kimeneteléről kiknek adható felvilágosítás, illetve kiket zár ki egészségügyi adatainak részleges vagy teljes megismeréséből[68].
A szűk körű betegjogokat a kényszergyógykezeltek állapota tovább korlátozhatja. Ezt jelzi, hogy ezen jogok egy részének gyakorlása a főigazgató-főorvos engedélyétől függ.
A korlátozásoknak lehetnek elmegyógyászati szempontjai. Erre lehet példa, hogy a beteg leveleinek elmeorvosi ellenőrzését indokolhatja, hogy tartalmának megismerése, vagy a levélben a hozzátartozókhoz intézett kóros indíttatású fenyegetések, beismerő kijelentések félelmet kelthetnek a címzettben. A kényszergyógykezeltet kijelölt időpontban, pszichológus jelenlétében és fokozott biztonsági feltételek mellett kiskorú gyermeke is meglátogathatja. Ez különösen fontos lehet az emberi kapcsolatok megőrzése szempontjából. A felülvizsgálati eljárás során rendszeresen elhangzó kérdés, hogy a gyógykezelt kapcsolatot tart-e hozzátartozóival, vagy sem.
A panaszhoz való jog gyakorlása az alábbiak szerint történik. Egyrészt a kényszergyógykezelt a főigazgató-főorvoshoz címzett, zárt borítékban történő levelének ellenőrizetlen továbbítása révén képzelhető el. Másrészt, lehetősége van igazságügyi vagy felügyeleti szervekhez címzett beadványok, levelek ellenőrizetlen továbbítására. Ha a gyógykezelt az intézeten belül gyakorolja a panaszhoz való jogát, akkor a panaszos elmeállapotát is figyelembe kell venni annak érvényesítése során[69].
Ami a bejelentéshez való jogot illeti, a kényszergyógykezelt bejelentést tehet a főigazgató főorvos engedélyével saját vagy más bűncselekménye tárgyában. Ennek továbbításakor azonban figyelembe kell venni elmeállapotát. A beteg hatóság előtti megjelenéséről szintén a főigazgató - főorvos dönt. Ha az illetékes bíróság a gyógykezeltnek a polgári, vagy büntető ügyben tartandó tárgyalásra előállítása ügyében írásban megkeresi az intézetet, az előállításról - figyelembe véve a beteg mentális állapotát - a főigazgató főorvos dönt, és döntéséről értesíti a bíróságot[70].
A gyógykezelt családjának - az előbbiekhez hasonlóan - a főigazgató-főorvos engedélyével pénzt küldhet. Ha a kényszergyógykezelt cselekvőképtelen, és gondnoka van, a pénz elküldéséről a gondnok rendelkezik. A gyógykezelt pénzbetétjét saját szükségleteire felhasználhatja, ehhez engedély szükséges. A gondnokság alatt álló gyógykezelt minden jognyilatkozatát, amelyhez a gondnok beleegyezése, illetve jóváhagyása vagy intézkedése szükséges, közölni kell gondnokkal is[71].
Mivel az intézkedés egyaránt bír büntető és egészségügyi jellegzetességekkel, felmerül a kérdés, hogy mennyiben hasonlít a kényszergyógykezelt kötelezettségeinek listája az elítéltekkel szemben felállított követelményekhez. Elmondható, hogy a kötelezettségek eltérőek, hiszen a beteg kóros elmeállapota miatt a klasszikus követelmények jelentős része háttérbe szorul[72]. Az egészségügyi törvényben meghatározott kötelezettségek azonban irányadóak. Az elvárások közé tartozik, hogy a beteg köteles az intézmény rendjét megtartani. Ez a kötelezettség tartalmazza a kényszergyógykezelő osztályok házirendjének, a betegek napirendjének, a vizsgálatok és gyógykezelések, látogatások rendjének megtartását, a betegnél található tárgyak körének szabályozását. A kényszergyógykezelt köteles intézeti formaruhát viselni, amely barna színű, ebben különbözik az elítéltek formaruhájának színétől[73].
A betegnek azonban több kötelezettsége is van. Ha azt egészségi állapota lehetővé teszi köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozókkal együttműködni. A kötelességei közé tartozik többek között, hogy tájékoztassa őket mindarról, amely
- 96/97 -
szükséges a kórisme megállapításához, a megfelelő kezelési terv elkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez. Továbbá tájékoztatnia kell őket - saját betegségével összefüggésben - mindarról, amely mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról. A beteg és hozzátartozói jogaik gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani más betegek jogait[74]. A betegjogok gyakorlásának módját egyébként gyógyintézeti házirend szabályozza[75].
Az IMEI-ben az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosa több alkalommal végzett vizsgálatot, legutóbb 2012-ben. Jelentésében kifejtette, hogy "az intézet mindhárom épülete jelentősen leromlott állapotú, börtönszerű be- és elrendezés jellemzi", különösen a fűtési rendszer állapotát találta aggasztónak. Kórtermek mérete és az azokban elhelyezett betegek száma változó - 1 és 20 fő körüli -, az ajtók vasból készült zárkaajtók. Az intézményben lift nincs, annak ellenére, hogy testi fogyatékossággal élőket is kezelnek az intézményben. 93 fő szakápoló dolgozik az intézményben, amely nem elegendő az ápoltak ellátására[76]. Az ombudsman a leromlott tárgyi feltételek miatt úgy találta, hogy a kezelés alatt álló fogva tartott betegek, valamint beutaltak elhelyezési körülményei továbbra is visszásságot okoznak az emberi méltósághoz való joggal és a jogegyenlőség megteremtésének elvével összefüggésben. Bár Az IMEI új épületbe költöztetése évek óta napirenden van, eddig nem sikerült érdemi előrelépést tenni[77].
A helyszíni vizsgálat során egy külföldi állampolgárságú, a magyar nyelvet nem beszélő és nem értő fogvatartott arról számolt be, hogy az ombudsmani ellenőrzést megelőző napokban, megfelelő kommunikáció hiányában, senkinek nem tudta jelezni akut nőgyógyászati problémáját, így nem kaphatott ellátást sem. Ebből arra lehet következtetni, hogy a magyar nyelven nem beszélő kezeltekkel a kommunikáció nem zökkenőmentes, ez pedig sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, továbbá közvetlenül veszélyezteti az egészségügyi ellátást is. Hasonlóképpen, a szakorvosi utánpótlás sem megoldott, a pszichiáterek 70 év körüli átlagéletkora az előző ombudsmani vizsgált óta nem változott. Az intézetben elhelyezettek állapotának folyamatos figyelemmel kísérése érdekében - a kényszergyógykezeltek osztályainak kivételével - valamennyi kórteremben működik kamera. Ezekkel kapcsolatban aggályosnak tekinthető a felvételeket rögzítő monitor rendszeres, 24 órás, szakszerű figyelése. Nappal ezt a feladatot erre kijelölt ápoló végzi, de éjszaka azonban a szolgálatban lévő két ápoló kevésnek bizonyul. Az egyikük feladata ugyan a monitor figyelése, de ha valamilyen rendkívüli esemény miatt mindkét ügyeletben lévő ápolónak intézkednie kell, a kamerák őrizetlenül maradnak. Mindezekre tekintette az ombudsman megállapítja, hogy a fogvatartott betegek és a beutaltak ellátásának, illetőleg tárgyalásra, nyomozati cselekményre, külkórházi ellátásra történő előállításának jelenlegi személyi és infrastrukturális feltételei nem megfelelőek. A fennálló helyzet közvetlenül veszélyezteti az ellátottak élethez és emberi méltóságoz, valamint testi és lelki egészséghez való jogát.
Kifejtette továbbá a vizsgálat, hogy az IMEI-ben kezelt speciális - mentális állapotuk miatt akadályozott - betegcsoport, illetve beutalt személyek tekintetében nem, vagy jelentős korlátozással érvényesülnek a betegjogi képviselő által garantált egyezségi, mediációs, továbbá a jogi segítséget jelentő tevékenységek. Ez a tény tovább növeli a kiszolgáltatottságot, amelyet a zárt intézményi struktúra okoz., Mindez az egészséghez való jognak, azzal összefüggésben a jogbiztonság követelménye sérelmének közvetlen veszélyét idézi elő, és sérti az esélyegyenlőség elvét is[78].
A CPT több alkalommal vizsgálódott hazánkban, legutóbb 2009-ben. Ennek során kiemelte, hogy hasznos lenne az IMEI másik épületbe történő költöztetése, és kiszakítani a büntetés - végrehajtási környezetből. Ez segíteni abban, hogy inkább a gyógyító, mint a büntető szempontok érvényesüljenek. Javasolja továbbá az IMEI Egészségügyi Minisztérium felügyelete alá történő helyezését. Az ápoltak panaszkodtak a testi bántalmazásra és a sértő beszédre, emiatt a CPT további javaslatokkal élt:az ápoló- és őrszemélyzethez intézzék azt az felhívást, hogy az ápoltak bántalmazása nem elfogadható, és megfelelően büntetendő. Kifogásolta továbbá, hogy a személyzet nem részesül megfelelő specifikus képzésben az ápoltakkal végzendő munkával kapcsolatban. Súlyos problémának tekintete - hasonlóan az ombudsmanhoz - a lepusztult lakókörnyezetet és ezzel összefüggésben a börtönszerű légkört.
A CPT problémának látta továbbá, hogy az ápoltak kötelesek egyenruhát viselni. Ezt a magyar hatóságok azzal magyarázták, hogy e gyakorlat megváltoztatása az intézmény bv rendszerben való elhelyezése miatt fokozott kockázatot jelentene - annak ellenére, hogy az ápoltak a nap nagy részét az intézet falain belül töltik. Ezért a gyakorlathoz azt az ajánlást fűzte, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az IMEI ápoltjai nappal saját ruhájukat viseljék, jogállásuktól függetlenül. A CPT felhívja a magyar hatóságokat, hogy alakítsanak ki terápiás és szórakozási/pihenési tevékenységeket az ápoltak számára. A korlátozó intézkedések alkalmazását a Bizottság nem találta eltúlzottnak, megjegyezte azonban, hogy ezek dokumentálása nem kielégítő formában történik.
- 97/98 -
A CPT a korlátozó eszközök alkalmazásával kapcsolatban is kifejtette az álláspontját: szabályozó jellegű jogi aktusokon kívül minden pszichiátriai intézetnek átfogó és részletesen kimunkált protokollal kellene rendelkeznie a korlátozó eszközökről. A protokollnak az a szerepe, hogy egyértelművé tegye, milyen korlátozó eszközök alkalmazhatók, milyen körülmények között, ki alkalmazhatja őket, valamint ismertetné az alkalmazások gyakorlati módszereit, a szükséges ellenőrzést, továbbá a korlátozás befejezése utáni teendőket. A CPT üdvözölte azonban, hogy legutóbbi látogatását követően több fejlemény is történt: megszűnt a kézbilincs használata és az ápoltak telefonhívásainak ellenőrzése[79]
A kérdéskörre vonatkozó nemzetközi dokumentumokról elmondható, hogy a kényszergyógykezeltek jogait érintő rendelkezések száma meglehetősen csekély, ráadásul ezek a soft law részei. Az ENSZ dokumentumok keveset szólnak a témáról, az Európa Tanács jogforrásai viszont több részletet tartalmaznak. Az intézkedés végrehajtása jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történik, amely a Budapesti Fegyházzal és Börtönnel közös telephelyen lévő, elhanyagolt állapotú épületrendszerben helyezkedik el. Számos szervezet végzett vizsgálatokat az intézményben, amelyek közül kiemelhető a Kínzás elleni Bizottság (CPT), valamint a Központ a Mentálisan Sérültek Jogaiért Alapítvány (MDAC). Problémát jelent, hogy a gyógyítási tevékenység egyfajta mellékágként üzemel; mindez nagyban nehezíti a kezelést. A kormány szándékai között időről időre megjelenik a kérdés rendezésének igénye[80], ez azonban nem történt meg eddig. 2006-ban felmérésre került a büntetés végrehajtási és egészségügyi intézmények működése, kihasználtsága, amelynek eredményeit szakpolitikai egyeztetés tárgyalta tovább, ahol a Pénzügyminisztérium jelezte az átalakításhoz szükséges pénzügyi fedezet hiányát. Az Egészségügyi Minisztérium - hatáskör híján - nem látott jogalapot a beavatkozásra. Javasolta ugyanakkor az ingatlancsere lehetőségét.
Az 1060/2012. (III. 12.) Korm. határozat szerint az IMEI, a Bv. Központi Kórház és a nagyfai Krónikus Utókezelő Részleg közös telephelyre integrálása az Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet Szent László Kórház telephelyén valósul meg a jövőben. A Kormány felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, valamint az emberi erőforrások miniszterét, vizsgálja meg, hogy a büntetés-végrehajtási egészségügyi létesítmény megvalósításának forrásául szolgálhat-e és milyen módon ez a korábban egészségügyi célú ingatlan. Ennek határideje: 2012. december 31. volt[81], azonban további előrelépés az ügyben nem történt. Az intézmény jellegéből fakadó aggályokon túl problémásnak tekinthető az egyes betegjogok megvalósulása, gondolok itt elsősorban a kapcsolattartáshoz való jogra. A védő szerepe szinte periférikus, holott fontosságát mi sem jelzi jobban, hogy az emberi Jogok európai bírósága is foglalkozott a kérdéssel. ■
JEGYZETEK
[1] Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 4. cikk
[2] Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1. cikk
[3] Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 5. cikk
[4] Magyarországon kihirdette az 1976. évi 8. tvr.
[5] Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 9-10. cikk
[6] Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 7. cikk
[7] Magyarországon kihirdette a 2007. évi XCII. törvény
[8] Fogyatékos személyek jogairól szóló egyezmény 1. cikk
[9] Fogyatékos személyek jogairól szóló egyezmény 14. cikk
[10] Fogyatékos személyek jogairól szóló egyezmény 15. cikk
[11] 46/119 ENSZ Határozat
[12] ENSZ Tervezet az elmebetegségben és elmebeli rendellenességben szenvedő személyek jogainak védelméről, 16. cikk
[13] Magyarországon kihirdette az 1993. évi XXI. törvény
[14] Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. cikk
[15] Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikk
[16] Az Egyezmény szövege az1940-es években készült; az "elmebeteg" kifejezés mára idejétmúlt, ezért más terminológiát használnak helyette.
[17] Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. cikk 1. pont e.
[18] Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk
[19] Erre lehet példa az X. v. Egyesült Királyság ügy, ahol a Bíróság kifejtette azt is, hogy a betegeknek joga van a felülvizsgálathoz, de a hatóságnak, amely ezt a feladatot ellátta, nem volt hatásköre "a szigorított őrizetű betegek" a szabadon bocsátás engedélyezésére. A Bíróság döntése utána hatáskörét kiterjesztették e csoport felülvizsgálatának engedélyezésére is.
[20] Magyarországon kihirdette az 1995. évi III. törvény
[21] Kínzás elleni egyezmény 1-2. cikk
[22] R (83) 2 számú Ajánlás 1. cikk 2. pont
[23] R (83) 2 számú Ajánlás 1. cikk 3. pont
[24] R (83) 2 számú Ajánlás 10. cikk
[25] R (83) 2 számú Ajánlás 5. cikk
[26] R (83) 2 számú Ajánlás 9.1. cikk
[27] R (83) 2 számú Ajánlás 9.1. cikk
[28] R (83) 2 számú Ajánlás 6. cikk
[29] R (2004) 10 sz. Ajánlás 23. cikk
[30] R (83) 2 számú Ajánlás 4. cikk
[31] R (83) 2 számú Ajánlás 8. cikk
[32] R (06) 2. számú Ajánlás az Európai Börtönszabályokról
[33] Európai Börtönszabályok 10. 3 pont
[34] Európai Börtönszabályok 12.1 - 12.2. pont
[35] R (87) 3. számú Ajánlás az Európai Börtönszabályokról
[36] R (87) 3. számú Ajánlás 100. cikk
[37] Az ajánlás a "szellemi abnormitás" fogalmat használja.
[38] R (87) 3. számú Ajánlás 26.1. cikk
[39] R (87) 3. számú Ajánlás 100. cikk
[40] http://web.t-online.hu/barabbas/tananyag/eu-bosz/eu-bosz (2013. 01. 04.)
[41] R (2004) 10 sz. Ajánlás
[42] R (2004) 10 sz. Ajánlás 22. cikk
[43] R (2004) 10 sz. Ajánlás 12. cikk
- 98/99 -
[44] R (2004) 10 sz. Ajánlás 23. cikk
[45] Tóth Gábor Attila - Halmai Gábor: Emberi Jogok. Osiris, Budapest 2003. 256-262. o.
[46] Ennek megfelelően az ápoltat nem lehet bántalmazni vagy szidalmazni, de az sem lehetséges, hogy a betegek egymást bántalmazzák, szidalmazzák. Antal Albert - Laczkó János - Kardon László: A kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés büntetőjogi és büntető-eljárásjogi problematikája. Börtönügyi Szemle 2002. 4. sz.103. o.
[47] 1997. évi CLIV. 10. § (1)-(5)
[48] Pallo József: A gyógyító jellegű büntetőjogi kényszerintézkedések végrehajtásának jellegzetességei. Börtönügyi Szemle 2006. 3. sz. 29. o.
[49] 36/2003. IM rendelet 9. § (1) g)
[50] Pallo: i.m. 29-30. o.
[51] Hevér Tibor: Gyanús vagy kóros? - Rezümé egy intézkedés régi-új végrehajtási szabályairól. Magyar Jog 2007. 6. sz. 345. o.
[52] 1998. évi XI. tv. 31. § (2)
[53] Az Emberi Jogok Európai Bírósága is foglalkozott ezzel a kérdéssel, lásd pl. Pereira v. Portugália ügyet.
[54] Hevér: i.m. 346. o.
[55] Mental Disability Advocacy Center (Központ a Mentálisan Sérültek jogaiért Alapítvány)
[56] Megvont Szabadság. Emberi jogi jogsértések a kényszergyógykezelés felülvizsgálata során Magyarországon
[57] MDAC: Megvont Szabadság. Emberi jogi jogsértések a kényszergyógykezelés felülvizsgálata során Magyarországon, Mental Disability Advocacy Center, Budapest 2004. 24-27. o.
[58] MDAC: i.m. 28-32. o.
[59] Pallo: i.m. 30. o.
[60] 1997. évi CLIV. TV. 15. § (1)-(2)
[61] Pallo: i.m. 31. o.
[62] Pallo: i.m. 31. o.
[63] 1997. évi CLIV. tv. 21. § (3)-(4)
[64] Lásd 1997. évi CLIV. tv. 16. § (2)
[65] 1997. évi CLIV. tv. 21. § (6)
[66] Pallo: i.m. 31. o.
[67] Pallo: i.m. 32. o.
[68] 1997. évi CLIV. tv. 25. § (1)
[69] 36/2003. IM. Rendelet 35. §
[70] 36/2003. IM. Rendelet 35-36. §
[71] 36/2003. IM. Rendelet 11. § (3)
[72] Bényei Andrásné - Kövér Ágnes (szerk.): Watch dog 4. füzet, Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége, Budapest 33-35. o.
[73] 36/2003. IM. Rendelet 37. § (1)
[74] 1997. évi CLIV. tv. 26. § (1)-(2)
[75] 1997. évi CLIV. tv. 27. § (1)
[76] Az üres státuszok a bv. rendszerén belül hatályban lévő létszámstop miatt nem betölthetőek.
[77] http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201205019.rtf (2013. 02. 22.)
[78] http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201205019.rtf (2013. 02. 22.)
[79] Jelentés a magyar kormány számára a kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés megelőzésére létrehozott európai bizottság (CPT) magyarországi látogatásáról (2009. március 24-től április 2-ig)
[80] 2006-ban felmérésre került a büntetés végrehajtási és egészségügyi intézmények működése, kihasználtsága, amelynek eredményei szakpolitikai egyeztetés tárgyalta tovább, ahol a Pénzügyminisztérium jelezte az átalakításhoz szükséges pénzügyi fedezet hiányát. Az Egészségügyi Minisztérium -hatáskör híján - nem látott jogalapot a beavatkozásra. Javasolta ugyanakkor az ingatlancsere lehetőségét.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
