A 21. század jogállama többféle módon igyekszik biztosítani a többség és a hátrányosabb, kiszolgáltatottabb helyzetben lévő kisebbségek jogainak egyenlő érvényesülését. A sérülékeny csoportok alapjogainak védelme alapvető kérdés, amely fokozott figyelmet igényel, mivel kiszolgáltatott helyzetükből adódóan könnyen válnak diszkrimináció áldozatává. Ennek a fokozott figyelemnek a legfőbb terepe az alapjogvédelmi fórumrendszer, amely napjainkban egyre összetettebbé válik, egyre több intézménytípust foglal magában. Általános sztenderdként a bírósági típusú jogvédelem jelenik meg, amelynek alternatívája vagy egyes esetekben kiegészítése a nem bírósági típusú jogvédelem.
A nem bírósági típusú alapjogvédelem elemeit az egyik legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő védendő csoport, a betegek tekintetében elemzem és értékelem. Az egészségügyi intézményrendszer működéséből adódó aszimmetrikus jogi és információs helyzet miatt a betegek kiszolgáltatott csoportnak minősülnek, jogaik érvényesítése a gyakorlatban számos nehézséggel jár. Megvizsgálom, hogy a nem bírósági típusú jogvédelem intézményei mennyire képesek hatékonyan szolgálni a betegek alapjogainak védelmét, a jelenlegi rendszernek vannak-e hiányosságai, és ha igen, akkor hogyan lehetne ezeket orvosolni.
Mielőtt a nem bírósági típusú alapjogvédelem elemeit értékelném az egyik legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő védendő csoport, a betegek tekintetében, felmerül a kérdés, hogyan határozható meg tudományos igénnyel a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek csoportja és hogy milyen okból szükséges e csoportok fokozott alapjogvédelme. Hazánkban a jelenlegi szabályozás a leginkább veszélyeztetett csoport fogalmat használja, míg az európai sztenderd a társadalmilag sérülékeny csoport elnevezést alkalmazza.
A társadalmilag sérülékeny csoport legjobb és legelfogadottabb definíciójával az Európai Bizottság gyakorlatában találkozhatunk. Ez a meghatározás a következőképpen szól: "Társadalmilag sérülékeny csoportoknak tekintjük azokat a csoportokat, melyek tagjai a szegénységnek és társadalmi kirekesztettségnek az összlakosságnál nagyobb mértékű kockázatával szembesülnek. Az etnikai kisebbségek, migránsok, fogyatékkal élők, hajléktalan emberek, szerhasználók, elszigetelten élő időskorúak és gyermekek gyakran szembesülnek olyan nehézségekkel, amelyek a társadalmi kirekesztettség további formáihoz vezethetnek, mint például az alacsony iskolai végzettség, munkanélküliség vagy alulfoglalkoztatottság. A társadalmilag sérülékeny csoportok meghatározására használt leggyakoribb jellemzők a kor, nem, etnikum, fogyatékkal élés, betegségek és a jogi státusz (például menekültek vagy iratokkal nem rendelkező munkások). A csoportok az egyes tagállamokban és közpolitikai területek szerint (munkaerőpiac, egészség és lakhatás) eltérhetnek."[1] A társadalmilag sérülékeny csoport kategóriája tág és rugalmasan alkalmazkodó tehát, abba nem csupán a felsorolt, nevesített kategóriák tartozhatnak, hanem egyéb, a szegénység és társadalmi kirekesztettség által a teljes lakosságnál nagyobb mértékben érintett csoportok is. A leginkább veszélyeztetett csoport elnevezés az ombudsmani gyakorlatból ered, ezzel az ombudsman olyan szinonimával váltotta ki az európai szóhasználatot, amely talán jobban kifejezi e csoportok különlegességét a hazai környezetben.
A sérülékeny csoportok alapjogainak védelme kiemelt figyelmet követel, mivel helyzetükből, kiszolgáltatottságukból adódóan könnyen válnak hátrányos megkülönböztetés áldozatává, jogaik nem mindig érvényesülnek kellő mértékben. A társadalmilag sérülékeny csoportok alapjogvédelmének problematikusságát az adja, hogy fordított arányosság áll fenn a társadalmi problémák súlya, valamint azok megfogalmazásának és a megfelelő címzettekhez való eljuttatásának képessége között.[2] Az alapjogvédelem fórumrendszerének kialakításakor ezért szükséges olyan jogérvényesítési forma életrehívása, amely a kiszolgáltatott csoportok számára könnyen hozzáférhető, olyan intézményrendszer létrehozása, amely megfelelő eszköztárral rendelkezik, hogy ezeknek a társadalmi csoportoknak kellő tájékoztatást adjon jogérvényesítési lehetőségeikkel kapcsolatban.
A kiszolgáltatottak alapjogvédelmi szintjét szintén megerősíti a preventív jogvédelem, azaz hogy már az alapjogsérelem veszélye esetén eljárást tud indítani az intézmény. A társadalmilag sérülékeny csoportok tekintetében nagy jelentősége van a hivatalból indítható eljárásoknak, hiszen a csoportok többsége nem is tudja, hogy alapjogai sérülnek. A kiszolgáltatott társadalmi állapotok átfedése miatt pedig egy komplex,
- 48/49 -
összetett alapjogvédelemre van szükség, amelyben helyet kapnak a jogon túli eszközök is.
Az egyik társadalmilag sérülékeny csoport a betegek közössége, hiszen a betegség a beteg számára kiszolgáltatott helyzetet, az egészségügyi rendszer működéséből adódóan aszimmetrikus viszonyrendszer miatt pedig alárendelt helyzetet eredményez az egészségügyi intézményekkel szemben. Jellemzően ugyanis még mindig paternalista szemléletmód uralkodik, az orvosok sajnos még nem kezelik partnerként a betegeket. Mindezek alapján megállapítható, hogy a betegek az ombudsmantörvényből eredő fogalommal élve a leginkább veszélyeztetett csoportok közé tartoznak, jogaik az állam oldaláról hangsúlyosabb védelemre szorulnak.
Azért érdemes még kiemelni a többi leginkább veszélyeztetett csoport közül a betegeket, mert ez olyan hétköznapi szituatív állapot, amelynek bárki részese lehet. Ezáltal a betegek csoportja rendkívül heterogén, és így sokrétű kihívás elé állítja az alapjogvédelmi rendszert. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a betegek csoportja az a csoport, ahol a speciális szakértelem elengedhetetlen az orvosszakmai döntések indokoltságának megítéléséhez, a betegek alapjogvédelméhez.
Mindezek után felmerül a kérdés, hogy kiszolgáltatottnak számít-e az a beteg, aki magánklinikán részesül orvosi ellátásban. Mivel ebben az esetben az egészségügyi ellátás mint szolgáltatás, a beteg pedig mint fogyasztó jelenik meg, ráadásul jellemzően jobb anyagi háttérrel, és igényérvényesítési képességgel rendelkezik, a magán-egészségügyi ellátást igénybe vevők nem feltétlenül szorulnak rá az alternatív jogérvényesítési utakra. Mindezek alapján elsődlegesen a közegészségügy területére fokuszálok.
Az Alaptörvény alapjogi rendelkezései között nem deklarálja külön a betegek jogait, de az emberi méltósághoz való jogból és az önrendelkezési jogból ezek az alkotmánybírósági gyakorlatra figyelemmel levezethetőek.[3] Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény nevesíti külön a betegjogokat, konkrétan az egészségügyi ellátáshoz való jogot, a beteg emberi méltósághoz való jogát, tájékoztatásához való jogát, önrendelkezési jogát és az ellátás visszautasításához való jogát. Az emberi méltósághoz való jogból levezethető szintén - az Alaptörvény által is deklarált[4] - lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog biztosításával összefüggő állami kötelezettségrendszer, és az ebből következő ellátáshoz való hozzáférés.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
