A bírói gyakorlat a csődjog területén időnként megvitatásra érdemes kérdéseket vet fel. Amikor találkozom egy-egy érdekes döntéssel, vagy felhívják a figyelmemet valamely joggyakorlati megoldásra, próbálom - a tényállások különbözőségén túlmenően - megérteni azt a gondolatmenetet, amely az adott döntéshez vezetett. Az ítélkezés minden szintjén felbukkannak régi jogintézményeket és megállapodott gyakorlatot felülíró döntések. Nemrég írtam a felszámoló felmondási jogáról, ahol a Kúria egyik döntése vetett fel jogértelmezési aggályokat. Egy bekezdés erejéig megmaradva ennél a témánál jeleztem, hogy a speciális csődtörvényi rendelkezéseket nem lehet a polgári jog Prokrusztész ágyába gyömöszölni, mert akkor a speciális szabályok "lábát levágjuk". Márpedig azért alkotnak speciális szabályokat az egyes szakterületeket illetően, mert el kell térni az általános előírásoktól.
Így a felszámoló felmondása tekintetében a törvényhozó nem alkotta volna meg a Cstv. 47. §-nak a rPtk. 320. és 321. §-tól és a Ptk. 3:140. §-tól eltérően fogalmazott rendelkezését, ha a felszámolónak a polgári jog szerinti felmondási és elállási jogot kívánta volna biztosítani. A gazdasági tanácsok joggyakorlatában kimondásra is kerül, hogy a "a Cstv. 47. § (1) bekezdése speciális, a Ptk. szabályaitól független felmondási jogot biztosít a felszámoló részére" (Gfv.VII.30.016/2015/6. szám), illetve "a Cstv. 47. §-ának (1) bekezdése azonban a Ptk.-hoz képest speciális rendelkezést tartalmaz" (Gfv.IX.30.195/2009/10. szám).
A rendelkezés értelmezésekor a Kúria Gfv.IX.30.195/2009/10. szám alatti határozatában foglaltakból kell kiindulna, amely szerint "a felszámolónak a törvényi felhatalmazása az adós által kötött szerződések felmondására azt a törvényi célt szolgálja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélkül megszüntethető legyen és a hitelezők a törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek".
A Cstv. jellegénél fogva természetesen nem szabályozza a felmondás és az elállás minden részletkérdését, úgy hogy ezekben a nem szabályozott kérdésekben - de csak ezekben! - a Ptk. rendelkezéseihez és elveihez kell visszanyúlni. Ilyen elv például, hogy a teljesítéssel a szerződés megszűnik, így a szerződésszerűen már teljesített
- 5/6 -
szerződés a felszámolási eljárásban sem mondható fel, és attól elállni sem lehet (pl. Gfv.VII.30.358/2012/8. szám). A Ptk. rendelkezéseiből következik az is, hogy a felmondás következtében a szerződés a rPtk. 319. §-a alapján a jövőre nézve szűnik meg és ilyenkor a (2) bekezdésre figyelemmel a felek között elszámolásnak van helye (Pfv.VI.20.017/2015/6. szám, Pfv.V.21.761/2015/7. szám), amely elszámolás viszont már a Cstv. szerinti rendben történik. A felmondás és az elállás a Cstv. rendszerében is egy egyoldalú címzett jognyilatkozat, amely a polgári jog szabályai szerint a másik félhez való megérkezéssel válik hatályossá a rPtk. 199. § és 214. § (1) bekezdése, valamint a Ptk. 6:5. § szerint.
A felmondási jog értelmezése azonban nem teljesen problémamentes, - ahogy jeleztem - amelyet tipikusan mutat a Kúria Pfv.III.20.737/2014/8. számú és a Fővárosi Ítélőtábla ÍH 2015.166. szám alatt közzétett döntése. A hivatkozott határozatok Ptk.-n alapuló jogi indokolása nincs figyelemmel a Cstv. általános szabályokat felülíró speciális rendelkezésére és az annak elfogadásához vezető jogalkotó célra. A Cstv. azért biztosít a felszámolónak külön felmondási jogosultságot, hogy az adott jogviszonyt akkor is lezárhassa, ha arra a szerződés vagy az alkalmazandó Ptk. szabálya szerint nem volna lehetősége. Megismétlem a már korábban leírtakat, ezzel teljesen ellentétes és contra legem gyakorlatnak tekinthető - az alsóbbfokú bíróságok gyakorlatát is megzavarja - az az álláspont, hogy a részben teljesített adásvételi szerződés azért nem mondható fel a felszámoló által, mert a Ptk. ilyen esetre csak az elállást szabályozza, az elállásra azonban a Cstv. ebben az esetben nem ad lehetőséget. Amennyiben ezt az álláspontot elfogadnánk, akkor értelmetlen és szükségtelen lett volna a Cstv. 47. § szabályozását megalkotni, elegendő lett volna utalni a Ptk. előírásaira. Miután a Cstv. megalkotása során a fizetésképtelen adós jogi viszonyainak lezárhatósága érdekében egy különös, speciális felmondási jogot biztosított a felszámolónak a jogalkotó, ezt a jogot nem lehet a bírált döntésekben szereplő indokolással mellőzni. Lex specialis derogat legi generali elve alapján a speciális csődjogi szabályt és nem a polgári jogi előírást kell alkalmazni. A Cstv. alkalmazása körében ugyanis a jelzett polgári jogi szabályozás nem érvényesülhet, az ellentétes értelmezés kiüresítené a Cstv. szabályát és megakadályozná a felszámolás céljának teljesülését.
Miután a Cstv. 47. § (1) bekezdésének ilyen értelmezése ellentétes a Cstv. tételes szabályával és a szabályozás céljával, valamint a gyakorlatban a fizetésképtelen adós gazdasági életből való kivezetése elé akadályokat gördít, célszerű lenne a hivatkozott gyakorlat felülvizsgálata és akár egy jogegységi határozattal történő egységesítése.
A felszámoló kártérítési felelősségéről könyvet lehet írni, most azonban csak egy - szerintem a törvény félreértelmezéséből eredő - gyakorlatra hívom fel a figyelmet, amely problémát okoz.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a most folyó Cstv. módosítás során a T/15066. sz. Javaslat - nagyon helyesen - a csődbíróság hatáskörébe utalja a felszámoló elleni kártérítési perek elbírálását. Ugyan a tervezetben az szerepel, hogy a felszámoló elleni kártérítési keresetekre a Cstv. 6. § szerinti bíróság kizárólagosan illetékes, valójában pillanatnyilag az általános hatáskörű és illetékességgel rendelkező bíróság jár el, azaz értékhatártól függően a járásbíróság vagy a törvényszék. A rendelkezés tehát nem csak illetékességet, de hatáskört is módosít. A még korrigálható elírás ellenére helyeselhető, hogy a speciális tudással rendelkező csődbíróságok fognak eljárni a kártérítési perekben, mert a napi gyakorlatból ismerik a felszámoló feladatait, eljárását, s ez megkönnyíti a döntést.)
A Cstv. 54. § általam körüljárni szándékozott előírása szerint a felszámoló felelőssége az adósnak a felszámolás kezdő időpontjában meglévő -, illetve a felszámolás alatt szerzett - vagyonával [4. § (1) bekezdés] összefüggésben áll fenn.
Ha követjük a jogszabályhely változásait látjuk, hogy a törvény eredeti változata szerint a felszámoló a kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel. Helyesen állapította meg Kiss Gábor: A felszámoló kártérítési felelőssége (GJ, 2009/10.) c. cikkében, hogy a felszámoló szervezet a tevékenységével összefüggésben harmadik személynek okozott károkért a rPtk. 339. §-ában foglaltak szerint a polgári jogi kártérítési felelősség általános szabályai szerint felel. Tartalmában nincs a rPtk. 339. §-ában foglaltaktól eltérő felelősségi szabály, amely lehetővé tenné, hogy a felszámoló által okozott károkért más lenne köteles helytállni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
