A polgári perjogban a bizonyítás eredményének mérlegelése körében a szavahihetőség, illetve megdőlésének eddig fel nem tárt kérdésköre potenciálisan ügydöntő jelentőségére tekintettel szükségesnek nevezhető a megkezdett tudományos igényű vizsgálat folytatása. A tanulmány ennek során megállapítja, hogy a bíróság hivatalos tudomásának minősülhet, ha a bíróság tudomást szerez arról, hogy például egy másik perben az adott fél, közreműködő szavahihetősége megdőlt, továbbá hivatalból a bíróság a szavahihetőség vizsgálatára irányuló közvetlen kérdéseken túl bizonyítási cselekményt nem folytathat le, ahogy nem elvárt a bíróval szemben az sem, hogy egy tényállítás körülményeit egy pszichológus szakértő vagy egy műszeres vallomásvizsgáló által észlelt mélységnek megfelelően értékelje. Az adott eset egyedi körülményei alapján válhat szükségessé a szavahihetőség kisegítő jellege miatt annak figyelembevétele. Arra a következtetésre jut továbbá, hogy alkalmatlan a megdőlt szavahihetőség helyreállítására az adott személy szavahihetőségét nem az annak megdőlését közvetlenül okozó nyilatkozattétel felróhatóságának, illetve valótlanságának hiányára irányuló bizonyítási indítvány. Rámutat továbbá, hogy utólagos bizonyítási indítvány tehető bizonyos esetekben a fél, illetve közreműködő szavahihetőségével kapcsolatban a perfelvétel lezárása után is, de javasolható, hogy a Pp. módosításával a jogalkotó kifejezetten engedje be a szavahihetőség megdöntésére vonatkozó bizonyítási indítványokat is a per eldöntéséhez szükséges valamennyi tényt illetően.
A jelen tanulmány folytatja "A szavahihetőség bizonyítási kapcsolódásai a polgári perben" című tanulmányban[1] megkezdett vizsgálatot. E tanulmányban vizsgálom különösen a szavahihetőség bíróság általi észlelésének, vizsgálatának, arra vonatkozó bizonyításnak, ellenbizonyításnak és utóbizonyításnak egyes részkérdéseit. Így azt, hogy (i) mikor alapulhat hivatalos tudomáson, mikor szabad belátáson nyugvó ténymegállapításon a szavahihetőség megdőlése, (ii) jelent-e egyben hivatalbóli bizonyításra adott felhatalmazást is a szavahihetőség bíróság általi vizsgálati kötelezettsége, (iii) köteles-e a bíróság a tényállítás valóságának vizsgálatakor igazmondásra, illetve hazugságra utaló pszichológiai jeleket is észlelni és figyelembe venni, (iv) fennáll-e sorrendiség egy tényállítás valóságnak megfelelőségére és a tényállítást tevő szavahihetősége megdőlésére vonatkozó vizsgálat körében. Mikor nem szükséges vizsgálni a szavahihetőséget, (v) a szavahihetőség (megdőlése helyett) fennállására irányulhat-e bizonyítási indítvány, (vi) a szavahihetőség megdőlésével szembeni ellenbizonyításra, vagy legalább nyilatkozattételre kell-e a bíróságnak lehetőséget biztosítania a szavahihetőség megdőlésének megállapításával szemben ítélethozatal előtt, (vii) milyen joghatása lehet a polgári perben a szavahihetőségi igazolásnak, végül, hogy (viii) utólagos bizonyítási indítvány tehető-e a fél, illetve közreműködő szavahihetőségével kapcsolatban a perfelvétel lezárása után?
A Pp. [266. § (2) és (4) bekezdés] a bizonyítás nélkül megállapítható tények körében utal arra, hogy a bíróság az általa köztudomásúnak tekintett és az olyan tényeket, amelyekről hivatalos tudomása van, akkor is figyelembe veszi, ha azokra a felek nem hivatkoztak (azaz hivatalból veszi ezeket figyelembe). A bíróság tájékoztatja a feleket a (2) és (3) bekezdés alapján hivatalból figyelembe vett tényekről. A (2) és (3) bekezdésben foglalt esetekben - törvény eltérő rendelkezése hiányában - ellenbizonyításnak van helye.
E rendelkezés miniszteri indokolása szerint a törvény összefoglalja mindazokat az eseteket, amelyek bizonyítást kímélő módon teszik lehetővé a bíróság számára, hogy a perben jelentős tényeket a döntése alapjaként valósnak fogadjon el. Ilyen tények bizonyos esetekben külön bizonyí-
- 432/433 -
tási cselekmények nélkül is megállapíthatók. A magyarázat kiemelte, hogy a bizonyítás nélkül megállapítható tényeknek van még egy esetköre: a szabad belátáson alapuló ténymegállapítás a Pp. 279. § (3) bekezdésében. Ezt a törvény a bizonyítás eredményének mérlegelése körében szabályozza, amellyel szorosabb összefüggést mutat, hiszen ez esetben a bizonyítás kizárt. Meglátása szerint valójában nem ténymegállapítás, hanem ténytételezés és az összes peradat gondos mérlegelését igényli.[2]
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: rPp.) Nagykommentárja szerint[3] a köztudomásúnak az emberek meghatározott csoportjai által ismert és valónak elfogadott tényeket lehet tekinteni. E tényeket a magyar jogirodalom hagyományosan két csoportba sorolja. Így a szorosabb értelemben vett köztudomású tények közé tartoznak a történeti események (például mikor volt a második világháború) és az olyan általános ismeretek, mint például a mértékrendszer elemei stb. A második csoportba a köztapasztalati tényeken olyan tapasztalati tételeket kell érteni, amelyek általánosan ismert összefüggéseken vagy megfigyeléseken alapulnak (mint például az üveg törékeny, a homok szemcsés, a benzin robbanásveszélyes). Ezek a tények általában egybeesnek a természetes vélelmek tárgyaival is.
Ez alapján köztudomásúnak is tekinthető, hogy minden ember szavahihető, amíg szavahihetősége meg nem dől. A megdőlést okozó, azt közvetlenül bizonyító tények azonban nem sorolhatók a köztudomású tények közé, akkor is, ha valaki ezek fennállásával ellentétes tényállítást tesz, az alapul szolgálhat szavahihetősége megdőléséhez.
A Nagykommentár szerint ugyanakkor a bíróság hivatalos tudomása alatt a bírónak azokat az ismereteit értjük, amelyeket nem magánemberként, hanem a hivatali működése során szerzett. Meglátásunk szerint, ha a bíróság tanácsban jár el, a fenti szabály alkalmazásához elegendő az, ha a kérdéses tényről a tanács egy tagjának van hivatalos tudomása. A hivatalos tudomás leggyakoribb forrásai közé tartoznak a bíróság által korábban lefolytatott hivatalos eljárások, a korábbi perekhez felhasznált szakértői vélemények, a bíróságon vezetett hivatalos nyilvántartások és lajstromok. Az utóbbiak segítségével szerezhet például a bíróság hivatalos tudomást arról, hogy az ügyben már van egy korábban hozott jogerős ítélet, vagy ugyanazon felek között, ugyanezen tárgyban per van folyamatban. A hivatalos tudomás forrását a bíróságnak nemcsak az ítéletében kell megjelölnie, hanem azzal is az ügy érdemére kiható lényeges eljárási szabálysértést követ el, ha a Pp. fenti rendelkezései ellenére ilyen fennállásáról nem ad tájékoztatást a feleknek, és nem ad lehetőséget az ellenbizonyításra.
Meglátásom szerint hivatalos tudomás lehet az, ha a bíróság tud arról, hogy ha például egy másik perben az adott fél, közreműködő szavahihetősége megdőlt, ezt azonban akkor veheti figyelembe az adott perben a szavahihetőség mérlegelése során, ha a fentiek szerint jár el.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
