1. Magyarországon csaknem két évtizede működik alkotmánybíróság. Ennek ellenére a politikusok és a sajtó munkatársai - önhibájukon kívül - sok mindent nem tudnak, ami fontos a testület tevékenységének és döntéseinek megítélése szempontjából. Jellemző példa erre, hogy amikor az Alkotmánybíróság (AB) július harmadikán közzétett határozataiban - immár többedszer - foglalkozott a gyűlöletbeszéd tárgykörével, utána jónéhány politikusi megnyilatkozásban és publicisztikában jelent meg az öröm amiatt, mert a testületen belül megindult egyféle erjedés. Ezt egyesek akként sommázták: most már egy különvélemény és két párhuzamos indokolás is kapcsolódott az egyik határozathoz, ami nagy elmozdulás a korábbi, 10:0 arányban elfogadott határozatokhoz képest. Nos, tisztázzuk: az AB első kilencéves periódusában ebben a tárgykörben sohasem volt 10:0.
Ennek megértéséhez vissza kell nyúlnom a gyökerekhez. Az Országgyűlés 1989. november 23-án választotta meg az öt első alkotmánybírót. Az "alapító atyák" nem voltak irigylésre méltó helyzetben, hiszen a szó szerint a semmiből kellett létrehozniuk egy új, hazánkban korábban ismeretlen szervet. Mindezt úgy, hogy sem székház, sem apparátus, sem technikai infrastruktúra nem állott rendelkezésükre, arról az apróságról már nem is beszélve, hogy az Alkotmánybíróságról szóló törvény (Abtv.) Esztergomot jelölte ki a testület székhelyéül. A legnagyobb gondot azonban mégsem ez okozta, hanem az, hogy az Abtv. két rendelkezése közül az egyik teljes bizonyossággal nem volt végrehajtható. A 29. § ugyanis kimondotta, hogy az AB szervezetére és eljárására vonatkozó részletes szabályokat az AB ügyrendje állapítja meg, amelyet az Országgyűlés - az AB javaslatára - törvényben határoz meg. Ugyanakkor az 52. § (2) bekezdése úgy rendelkezett, hogy az AB a működését 1990. január 1-én kezdi meg. No már most, a jogászi logika azt diktálta volna - már csak amiatt is, mert az Abtv. több helyen is hivatkozott az ügyrendben foglaltakra - hogy meg kell várni az ügyrendről szóló törvény elfogadását, s a testület csak ezt követően kezdheti meg a működését. Igen ám, de még csak jogásznak sem kell lenni ahhoz, hogy bárki belássa: egy hónap alatt tető alá hozni egy törvényt - miközben az Országgyűlés épp a költségvetési törvénnyel van elfoglalva - teljes képtelenség. Különösen az akkor, ha tekintetbe vesszük: egy vadonatúj szervről van szó, amelynek működését illetően semmiféle gyakorlati tapasztalat nem áll rendelkezésre, s jogi jellegét illetően is megoszlanak a vélemények. Egyhangúlag úgy döntöttünk tehát: a kialakulóban lévő magyar jogállamnak sokkal nagyobb érdeke fűződik az AB működésének 1990. január 1. napján való megkezdéséhez, mintsem az ügyrendi törvény - ki tudja mikor bekövetkező - elfogadásának bevárásához. Ezt az álláspontot támasztotta alá az is, hogy egy jó törvénytervezet elkészítéséhez mindenképpen szükség volt annak elemzésére, hogy az Abtv. rendelkezései hogyan "vizsgáztak" a gyakorlati jogalkalmazás során, s ebből eredően a testület eljárási rendjét miként célszerű továbbfejleszteni. Az idő a hivatkozott döntés helyességét igazolta: az AB-nak mindmáig nincs az Országgyűlés által elfogadott ügyrendje, az azonban a legcsekélyebb mértékben sem akadályozta a testület működését.
Az ügyrendi törvény megalkotásának "apró" késedelméért pedig nem az AB-t terheli a felelősség. Az öt alapító atya, majd az 1990-ben hozzájuk csatlakozó újabb öt alkotmánybíró ugyanis egyfelől végezte az ügyek elbírálásának könnyűnek nem nevezhető munkáját, másfelől gyűjtötte a "muníciót" az ügyrendi törvényhez, s ennek során formálódni kezdett egy ideiglenes - s a dolog természetéből eredően kezdetben gyakran változó - ügyrend is.
Amikor azután úgy éreztük, hogy kellő alapunk van egy törvénytervezet kidolgozásához, ezt haladéktalanul elkészítettük és 1992-ben eljuttattuk az Országgyűléshez.
A tisztelt Ház - amelynek padsoraiban akkor is fölös számban ültek botcsinálta "tudósok" - furcsa módon reagált: tudtunkra adta, hogy az AB-nak nincs törvénykezdeményezési joga. Mit lehet erre mondani? Leginkább azt, hogy az AB tagjai ismerik a Magyar Köztársaság Alkotmányát. Bennünket azonban az Abtv. arra kötelezett, hogy tegyünk javaslatot az ügyrendi törvény tartalmára nézve, e törvényszabta kötelességünknek eleget tettünk. Az már az Országgyűlés szuverén joga, hogy eldöntse: az Alkotmányban törvénykezdeményezésre feljogosítottak közül kit bíz meg az ügyrendi törvény gondozásával. (A jelenleg hatályos ügyészségi törvény gondozását pl. az Országgyűlés illetékes állandó bizottsága végezte.)
A bölcs honatyák ezen azután elvitatkozgattak a parlamenti ciklus végéig. Mivel az AB törvénytisztelő szerv, kötelességének érezte, hogy a második szabadon választott Országgyűlésnek is megküldje a javaslatot. Új szereplőkkel ugyan, de kísértetiesen ismét lejátszódott az imént vázolt komédia, s az ügyrendi törvényből ismét csak nem lett semmi. A dolog "átmeneti" végkifejlete: az AB megelégelte a meddő szélmalomharcot és az érintettek tájékoztatása végett 2001-ben a Magyar Közlönyben közzétette azt a hangsúlyozottan ideiglenes ügyrendet, amelyet az AB teljes ülésének 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozata foglalt magában. (Időközben elkészült az új alkotmánybírósági törvény tervezete is, amely törvényjavaslatként hosszú ideje ott hever az Országgyűlés asztalán, de mivel az elfogadásához kétharmados támogatottság szükséges, belátható időn belül aligha lesz belőle törvény.)
Mindez azt jelenti, hogy az AB először belső szokásjogi úton, majd az ideiglenes ügyrendbe foglalva rendelkezett egy sor olyan jogintézményről, amelyet az ABtv. szerint törvényben kellett volna szabályozni. E jogintézmények közé tartozik a különvélemény és a párhuzamos indokolás (korábbi nevén: párhuzamos vélemény) is.
Ezekről már a soha nyilvánosságra nem került 1992. évi ügyrendi törvénytervezet a következőképpen rendelkezett:
"A szavazásnál kisebbségben maradt alkotmánybírák eltérő álláspontjukat, indokaival együtt - különvélemény formájában - írásba foglalhatják és a határozathoz csatolhatják.
A döntés érdemével egyetértő alkotmánybírák a többségétől eltérő indokaikat - párhuzamos vélemény formájában - írásba foglalhatják és a határozathoz csatolhatják.
A szavazáskor bejelentkezett külön-, illetőleg párhuzamos véleményt 3 napon belül kell írásban az iratokhoz csatolni.
A különvéleményt és a párhuzamos véleményt a határozat közzététele esetén a hivatalos lapban azzal együtt kell közzétenni." (A dolog lényegét illetően ugyanígy rendelkezik az ideiglenes ügyrend is.)
Az említett tervezet ismeretének hiányában a sajtó munkatársaiban - s az ő közvetítésükkel a politikusokban - kialakult, s mindmáig makacsul él az a téveszme, hogy amennyiben egy határozathoz különvélemény vagy párhuzamos indokolás nem kapcsolódik, akkor a szavazás egyhangú volt. Ebből ered a korábban említett, 10:0 arányú szavazásokra történő utalás is, amely azonban minden alapot nélkülöz. Mind a különvélemény, mind pedig a párhuzamos indokolás írása ugyanis az érintett alkotmánybírónak joga, de nem automatikus kötelessége. Mivel az AB a szavazás eredményét soha nem teszi közzé, önmagában véve a különvélemények és a párhuzamos indokolások hiányából, illetőleg számából nem lehet megalapozott következtetést levonni a szavazás számszerűségére nézve.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
