A fogyasztóvédelem szoros kapcsolatban áll a gazdaság állapotával is, hiszen az a piaci viszonyok közepette hátrányosabb helyzetben lévő piaci szereplőket szolgáló állami beavatkozással azonosítható.[1] Korszakunk piaci keretei között csupán az önmagáért tenni tudó, aktív fogyasztó képes "talpon maradni", tekintettel a fogyasztók hátrányos helyzetére, amely megköveteli az aktív(abb) állami beavatkozást a piacgazdaság viszonyaiba a fogyasztók érdekeinek védelmében.
Az említettekből kiindulva világosan kirajzolódik, hogy az állam gazdaságát érintő igazgatási tevékenység (gazdaságigazgatás, közelebbről a versenyjog) szükségszerűen érint(het)i a fogyasztóvédelem témakörét. A gazdaság irányában megnyilvánuló állami beavatkozás - az esetek és az intervenciók jól körülhatárolható részében - ellátja a fogyasztók védelmét (is). A gazdaságigazgatás és a fogyasztóvédelem közötti kapcsolatot juttatja kifejezésre az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés 3. cikk g) és s) pontja is, hiszen eme rendelkezések egyrészt "a hamisítatlan verseny biztosítását", másrészt "a fogyasztóvédelem erősítését" jelölték meg - egyebek mellett - a Közösség céljaiként. Ebből következik, hogy a gazdasági versenyben a fogyasztó nem csak címzettje a jelzett tilalomnak, hanem a gazdasági versenyt alakító piaci szereplő is.[2] A fent írtakra tekintettel e tanulmányban a gazdasági közigazgatás és a fogyasztóvédelem összefüggéseiről kívánok szólni egyes államok szabályozására is kitekintve, ezt követően pedig a Gazdasági Versenyhivatal szerepét kívánom értékelni a magyar fogyasztóvédelmi intézményrendszerben.
A különböző államok gazdaságpolitikusai a második világháborút követően kezdték felismerni a fogyasztók állami védelmének társadalmi méretű igényét, amely egyrészt a technikai-műszaki fejlődés egyre növekvő intenzitásából, másrészt a jogi gondolkodásban a fogyasztóvédelem megjelenéséből következik. Míg Amerikában már 1962-ben megjelent - J. F. Kennedy elnök deklarációjában - négy, fogyasztó-specifikus alapjog,[3] addig Európában csupán az 1972. évi párizsi csúcstalálkozón kezdtek el foglalkozni a fogyasztókat megillető jogokkal, amelyeket először 1975-ben foglaltak nemzetközi egyezménybe az európai államok.
A szakirodalmi álláspontok megoszlanak azonban abban a tekintetben, vajon a versenyjog feladatát képezi-e a fogyasztók védelme. A legszélsőségesebb felfogás Vida Sándornak tulajdonítható, aki szerint "a fogyasztóvédelem nem a versenyjog feladata".[4] Némileg árnyaltabb álláspont olvasható ki Boytha Györgyné megfogalmazásából, miszerint a versenyjog nem szolgál közvetlenül fogyasztóvédelmi célokat, "csak" a fogyasztó döntési szabadságának védelmén és a versenytorzító magatartások megakadályozásán keresztül kapcsolódik e területhez.[5] Magam - egyetértve Miskolczi Bodnár Péterrel - úgy vélem, hogy - sok egyéb állami tevékenységfajtához hasonlóan - a versenyjog is folyamatosan változik. E fejlődésnek eredményeként jutott el e jogterület a versenytársak érdekeit szem előtt tartó és a fogyasztót a verseny tárgyának tekintő alapállásból a fogyasztó-centrikus versenyjogi jogalkotásig.[6]
Mindezek alapján álláspontom szerint igen szoros kapcsolat áll fenn a két jogterület között, amelyeknek fontos eszköze az információ. A fogyasztóvédelem és a gazdasági versenyjog is a fogyasztó számára elérhető (vagy éppen elérhetetlen) információt vizsgálja, a szabályozási-beavatkozási mód azonban a két fajta megközelítés miatt eltérő. Alapvetően két szempontból lehet határvonalat húzni a versenyjog és a fogyasztóvédelmi jog közé a témával összefüggésben: a célkitűzések és a fogyasztók érdekei védelmének módszere alapján. Különbözik a két jogterület célkitűzése, hiszen míg a fogyasztóvédelmi szabályozás alapvetően a fogyasztó és a vállalkozások közötti jogérvényesítési szakadék felszámolására irányul döntően beavatkozó jellegű tevékenységfajták által, addig a versenyjog célja a hosszú távú fogyasztói jólétet (is) biztosító verseny erősítése, amely nem kifejezetten beavatkozó jellegű, inkább a piaci struktúrák megőrzésére irányuló cselekvés.[7] Ebből a megközelítésből az is következik, hogy a fogyasztóvédelmi tevékenység közvetlenül is a "fogyasztók védelmét" jeleníti meg, hiszen mindig fogyasztókat ért jogsértésekre reagál, míg a versenyjogi jellegű állami tevékenység csupán közvetve szolgálja a fogyasztók helyzetének javulását, ami a verseny előnyeinek érzékelésén keresztül realizálódik.
A versenyjog és a fogyasztóvédelem közötti alapvető különbséget mások - így Fekete Orsolya is - abban látják, hogy a fogyasztóvédelem az "egyes" fogyasztók védelmére hivatott (bár nem kizárt a fogyasztók széles köre számára nyújtott védelem realizálása), a versenyjog ezzel szemben - a verseny tisztasága és a fogyasztók döntési szabadságát érintő
- 27/28 -
magatartások felügyelete által - a "fogyasztók közösségét" oltalmazza.[8] A két tevékenységfajta kapcsolatára utal a tisztességtelen piaci tevékenység és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) preambuluma is, amikor rögzíti, hogy "a gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások és a fogyasztók érdeke megköveteli, hogy az állam jogi szabályozással biztosítsa a gazdasági verseny tisztaságát és szabadságát".[9]
A - modern - piacgazdaság, amellyel korszakunk gazdasága jellemezhető, alapvetően három pilléren áll. Ezek a tulajdon védelme, a szerződés szabadsága, valamint a szabad verseny.[10] Az a tétel nem igényel bizonyítást, hogy mindenképpen szükséges a versenyfolyamatok fenntartása ahhoz, hogy a gazdasági javakból az egész társadalom részesülhessen. Kiemelendő azonban az is, hogy a kontroll nélküli versenyfolyamatok szintén eredményezhetnek nem kívánt hatásokat.[11] Fontos - és jogalkotó által rendezendő - kérdés, hogy az állam mikor avatkozik be a gazdaság működésébe. Ez mindig annak eldöntését jelenti, hogy az állam mennyire hagyja érvényesülni a piac spontán működését.[12] Abban egyetértenek a közgazdaság-tudomány képviselői, hogy teljes mértékben piaci gazdaság nem létezik, így a gazdaságba történő állami beavatkozás szükségszerű. A fent írtakból következően a gazdasági versenyjog funkciója alapvetően kétirányú: a szabad verseny fenntartása intézményi és jogi keretek biztosítása által, továbbá a szabad verseny kontrollálása és - arányos - korlátozása a piacgazdaság megfelelő működésének biztosítása céljából. Az eddig elmondottakból következik, hogy megkerülhetetlen korszakunk különböző államai számára a fogyasztók védelmének biztosítása a gazdasági verseny keretei között. Ezt felismerve az alábbiakban az egyes államokban fellelhető szabályozási megoldásokat mutatom be, majd kitérek a hazai szabályozás értékelésére.
A megvalósulási-szabályozási megoldások alapján több modell között tehető különbséget. Vannak olyan államok, amelyek egy jogszabályban - leginkább törvényben - szabályozzák a két jogterületet. Ennek a megoldásnak az alapfilozófiája, hogy a tisztességtelen piaci magatartástól egyszerre - azonos vagy hasonló jogi eszközökkel - kell megvédeni a fogyasztókat és a (tisztességes) versenytársakat egyaránt.[13]
Vannak olyan országok is, ahol külön törvény védi a fogyasztókat és külön törvény a versenytársakat a tisztességtelen piaci magatartásoktól. Ezekben az államokban a jogi rezsim egyrészt a tisztességtelen versenyt általános érvénnyel tiltó generálklauzulák alkalmazásából, valamint speciális (ágazati) rendelkezések összességéből áll.[14] Az angolszász államokban pedig - az eltérő jogfejlődési tendenciáknak köszönhetően - nincs általános, a fogyasztók, illetve a verseny védelmét célzó jogszabály, hanem - a common law rendszerének sajátosságai okán - különböző bírói ítéletek adják a versenyjog keretét, amelyet csupán néhány konkrét törvényi előírás egészít ki.[15]
Valamely jogintézmény nemzetközi összehasonlításon alapuló áttekintésénél eldöntendő kérdés a vizsgált állam(ok) kiválasztásának indoka. Rögzítendő, hogy - a fogyasztóknak a gazdasági versenyjog által történő védelme szempontjából - alapvetően három csoportba oszthatók az európai országok.[16] Az alábbiakban áttekintést adok a generálklauzulát alkalmazó német szabályozásról, a versenyjogot a polgári törvénykönyvben reguláló francia modellről, valamint az önálló versenyszabályozással nem rendelkező brit megoldásról.
A német jogi rezsim alapvető jellemvonása a szociális piacgazdaságon alapuló gazdasági rendből fakad, amely szerint az állam szerepe nem a beavatkozásra, hanem csupán a piaci viszonyok működéséhez szükséges feltételrendszer kialakítására és fenntartására irányul. A német fogyasztóvédelem rendszerének kiépítése tekintetében mérföldkövet jelentett az 1971-ben elfogadott jelentés, amely a fogyasztóvédelem fokozása érdekében szükséges jogalkotói intézkedéseket foglalta össze,[17] majd ezt követően került sor néhány ún. sarkalatos törvény elfogadására.[18]
Az ún. első versenytörvény 1909-ben született meg Németországban, amelyet azonban 2004-ben - az uniós jogalkotás produktumaira tekintettel - felváltott az "új" versenyjogi szabályozás (a továbbiakban: UWG). E jogszabály elfogadását négy alapvető cél - közelebbről a piac liberalizálása, az "európaizálódás", a transzparencia és a fogyasztóvédelem erősítésének igénye - tette indokolttá. A törvény témánkhoz kapcsolódó rendelkezései közül három kérdéskört érdemes érinteni: a tisztességtelen versenyt tiltó generálklauzulát, a jogérvényesítési rendszert és a szankcionálási lehetőségeket.
A szabályozás szerint tilos minden tisztességtelen versenymagatartás, amely számottevő mértékben alkalmas korlátozni a versenyt a fogyasztó, a versenytárs vagy más piaci szereplő hátrányára.[19] Az
- 28/29 -
általános generálklauzula gyakorlati alkalmazhatósága érdekében a törvény 5. §-a - példálózó jelleggel - felsorolja azokat a magatartásokat, amelyek a fenti tilalomba ütköznek.[20]
A törvény második fejezetében találhatók a fenti tilalom megsértőivel szemben alkalmazható jogkövetkezmények. Megállapítható, hogy két különböző eljárásban kerülhet sor a jogérvényesítésre. Egyrészt a versenytársak jogosultak a jogsértés abbahagyását és kártérítés megállapítását követelni. Ez a lehetőség akkor áll rendelkezésre, ha bizonyítható, hogy az adott versenytárs versenyjogi viszonyban áll(t) a jogsértővel.[21] Kiemelendő, hogy ez a jogérvényesítési mód a fogyasztók és a versenytársak érdekében egyaránt alkalmazható.[22] Másrészt lehetőség van arra, hogy a versenytársi szövetségek és a különböző kamarák eljárást indítsanak a jogsértő magatartás abbahagyása érdekében. Fontos megjegyezni, hogy e jogérvényesítési mód keretében kártérítés nem követelhető.
Szintén a szabályozás fontos elemét képezi a fogyasztókat (is) sértő versenyjogi jogsértések elkövetőivel szemben alkalmazható szankciók rendszere. A német szabályozás szerint kifejezetten polgári jogi eszközök vehetők igénybe az említett cselekmények szankcionálására, ennek keretében lehetőség van peren kívüli megegyezésre és a peres úton, bíróság által történő jogvita-rendezésre is. A peren kívüli megegyezés a kötbér kikötésével törekszik hatékony jelleget kölcsönözni a felek között létrejövő "megállapodásnak", míg a bíróság általi jogérvényesítés keretében - ideiglenes intézkedések alkalmazása által - szintén viszonylag gyorsan és költséghatékonyan mehet végbe a jogviták rendezése az esetek többségében.[23]
A német megoldás összegzéseként megállapítható, hogy alapvetően polgári jogi jogkövetkezmények kilátásba helyezésével törekszik a jogérvényesítést elősegíteni, bizonyos eljárást könnyítő és hatékonyságot növelő garanciák beépítésével. Megjegyzendő továbbá, hogy a hatóságok közreműködése, az általuk végzett ún. közvetett fogyasztói jogérvényesítés nem jelenik meg a vizsgált versenyjogi szabályozásban.
Franciaország szabályozásának ismertetését annak kimondásával érdemes kezdeni, hogy a francia gazdaságpolitika a "laissez faire" elvén nyugvó liberális kapitalizmus és az beavatkozó jellegű (intervencionista) állami szerepvállalás között helyezkedik el.[24] A versenyjog és a fogyasztóvédelem kapcsolódási pontjait tekintve két tendencia is sajátossá teszi a francia jogi rezsim alakulását. Egyrészt jellemző - a kódex rendszerű szabályozás folyományaként - a jogrendszer tagozódásának ama sajátossága, hogy a szilárd, stabil dogmatikai rendszert nem kívánja a francia elmélet valamely új jogterület (jogág) felbukkanása miatt megtörni. Ez a tanulmány témája szempontjából azzal a következménnyel jár, hogy a fogyasztóvédelmet hosszadalmasabb folyamat volt új jogterületként elfogadni, ami rányomta bélyegét a jogfejlődés (ki)alakulására.[25]
Ugyancsak meghatározó az új társadalmi eszmék iránti fokozott érzékenység, amely - a fogyasztóvédelem és a versenyjog vonatkozásában - számos kormányzati és még több úgynevezett öntevékeny fogyasztói szervezet létrehozását eredményezte, amelyek állandó impulzusokat szolgáltatnak a törvényhozás számára.
A fogyasztóvédelmi jogfejlődés tekintetében az 1970-es évek hoztak minőségi és mennyiségi változást egyaránt a fogyasztók és a tisztességes verseny védelmét célzó jogszabályok megalkotásában. A XX. század első felében született ugyan néhány, a vevők általános védelmére irányuló jogszabály, ezek azonban nem alkottak koherens egységet, és nem a fogyasztók gazdasági versenyben való védelmét szabályozandó kerültek elfogadásra.[26] 1970 után azonban fellendült a fogyasztóvédelmi jellegű jogalkotó tevékenység, ekkor került sor egyrészt a fogyasztók tájékoztatáshoz és információhoz való jogát biztosító normák[27] elfogadására, továbbá születtek fogyasztók speciális védelmét célzó törvények[28], valamint megszületett a tisztességtelen verseny tilalmáról szóló 1986 évi törvényt is, amely külön rendelkezik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmával összefüggésben a fogyasztók védelméről.[29] Az önálló, törvénykönyv jellegű fogyasztóvédelmi törvény (Code de la Consommation) elfogadására 1993-ban került sor, ezt a normát azonban viszonylag sok kritika érte megalkotása idején, hiszen nem helyezte új alapokra a fogyasztók védelmét, csupán egységbe foglalta a jogrendszerben szétszórva már korábban is létező fogyasztóvédelmi rendelkezéseket.[30]
A hatályos francia szabályozást áttekintve rögzíthető, hogy a versenyjog szabályozásának bázisát egyrészt a Code Civil általános polgári jogi rendelkezései és a már hivatkozott önálló fogyasztóvédelmi törvény adják. A francia bíróságok a deliktuális joganyagból dolgozták ki a tisztességtelen piaci magatartás koncepcióját, így a francia fogyasztóvédelmi jogot a magánjogi szempontú megközelítés jellemzi, amelynek eredményeképpen a versenyjogi szabályozás közvetlenül csak a fogyasztók védelmét szolgálja, a versenytársakét csak közvetetten, a fogyasztóvédelmen keresztül.[31] Hasonlóan a német szabályozási koncepcióhoz a francia modell a magánjog terrénumaként tekint a gazdasági versenyjog és a fogyasztóvédelem kapcsolatára, a közjogi megkö-
- 29/30 -
zelítés, különösen a hatósági szerepvállalás - önálló versenyjogi szabályozás hiányában - nem jellemző.
Az Egyesült Királyságban a II. világháborút követően vált nyilvánvalóvá az a tény, hogy a koncentrált, centralizált iparra épülő piacvédő gazdaságpolitika hosszútávon mind az angol ipar versenyképességét, mind az ún. teljes foglalkoztatottság elérését akadályozza. Szükség lett tehát egy új gazdaságigazgatási konstrukció kialakítására, amely a "hagyományos" ipar átalakítását célozta a fogyasztók keresleti igényeinek kielégítése érdekében.[32] Ezután vett új lendületet a fogyasztókat érintő jogalkotás, amelynek keretében több olyan, a kereskedelem és a gazdasági verseny egyes szektorait érintő törvényi szabályozás megalkotására került sor, amelyek - közelebbről vagy távolabbról - érintik a fogyasztóvédelem témakörét.[33]
Az angol fogyasztóvédelmi joganyag jellemzője, hogy a teljesség igényével (törvénykönyvszerűen) a gazdasági verseny és a fogyasztók védelmének kapcsolatát szabályozó, általános törvényi szintű szabályozás nem született, a vonatkozó normák bírósági ítéleteken, a common law általános szabályain, valamint az ezt kiegészítő ágazat-specifikus rendelkezéseken alapulnak.[34] A szétszórt, heterogén szabályozás mellett nagy szerepet kap az önszabályozó tevékenység, valamint - másodlagos jelleggel - a különböző társadalmi szerveztek szerepe.[35] Az 1970-es évek környékén indult be a fogyasztóvédelmi célú jogalkotás, amely során a gazdasági verseny közepette érvényesülő fogyasztóvédelem regulálása érdekében szabályozás alá vonta a jogalkotó az áruk és szolgáltatások megtévesztő ismertetésének és a félrevezető reklám tilalmának tárgykörét, önálló törvény született a tisztességes versenyről, a tisztességtelen piaci magatartásokró, kiemelendő továbbá a vevők és eladók jogait deklaráló 1979. évi Sale of goods Act, valamint az áruk minőségének védelmére kibocsátott 1982. évi Goods and Services Act.[36] Kiemelendő ebben a körben a már említett Fair Trading Act, amely felhatalmazza a versenyhatóság vezetőjét arra, hogy a fogyasztókkal kapcsolatos versenyjogi kérdésekben a vállalkozások számára követendő utasításokat adjon ki. Ez abból a szempontból tekinthető unikálisnak egyes kontinentális államok szabályozásához képest, hogy miközben nem létezik törvényi előírás a tisztességes magatartásokra nézve, a végrehajtó hatalom képviselője kap jogi lehetőséget e tárgykör normatív szabályozására.[37]
1987-ben került sor a brit fogyasztóvédelmi törvény elfogadására, amely alapvetően három tárgykört érint. Az első szerkezeti egységben - a jogharmonizációs tevékenység eredményeként - a termékfelelősségi szabályok, a másodikban a termékbiztonság, míg a harmadik részben a fogyasztók tájékoztatása és a termékek árával kapcsolatos rendelkezések kerültek elhelyezésre. Összehasonlítva a vázolt kontinentális és angolszász szabályozási megoldásokat megállapítható, hogy a brit modellben a fogyasztó védelme élvez elsőbbséget a gazdasági verseny viszonyai közepette a versenytisztaság biztosításával szemben, míg kontinentális államok szabályozása a tisztességes piaci magatartás realizálására koncentrál, a fogyasztókat csak közvetve, ezen keresztül részesíti védelemben.[38]
Hatályos jogunkban a fogyasztóvédelem és a gazdasági versenyjog alapvetően két ponton kapcsolódik össze: a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása jogintézmények vonatkozásában. Könnyen belátható, hogy a gazdasági erőfölényükkel visszaélő vállalkozásokkal kapcsolatba kerülő fogyasztók érdekei is csorbát szenvednek, a fogyasztói döntéseket tisztességtelen eszközökkel befolyásoló reklámok pedig legalább annyira jelentenek veszélyt a marketing módszerek ismeretével "szerényen megáldott" fogyasztók, mint az ebből fakadóan versenyhátrányba kerülő tisztességes versenytársak tevékenységére.
Korábban már tettem arra utalást, hogy a gazdasági versenyjog és a fogyasztóvédelem határterülete a fogyasztó információhoz való (alap)joga. A fogyasztóvédelem azt tartja szem előtt, hogy a fogyasztói döntés meghozatalának pillanatában a fogyasztó rendelkezzen információval az adott áruról vagy szolgáltatásról. Úgy fogalmazhatunk tehát, hogy a fogyasztóvédelmi jog számára az információ léte a fontos, közelebbről az, hogy a vásárlóhoz jusson el az alapvető tájékoztatás. A gazdasági versenyjog szabályozási koncepciója - ezzel szemben - a megtévesztő reklámok témaköréhez kapcsolódik. Ez azt a követelményt juttatja kifejezésre, hogy a fogyasztó már a szerződéskötést megelőzően kapjon valós információt az adott szolgáltatásról. Ebben a tekintetben az információ valóságtartalmára helyezi a versenyjog a hangsúlyt.[39] Mivel a versenyjogban nincs általános tájékoztatási kötelezettség, az említett kívánalom azt kívánja garantálni, hogy megtévesztésre alkalmas információ ne jusson el a fogyasztóhoz. A versenyjog és a fogyasztóvédelem érintkezési pontjaként felfogható tájékoztatás (reklám) kérdéskörére világít rá a Gazdasági Versenyhivatal 2012. május 15-én indított versenyfelügyeleti eljárása is, amelyet a Telenor
- 30/31 -
Magyarország Zrt. ellen indított a versenyhatóság az ún. HIPERNET szolgáltatással kapcsolatos reklámtevékenység miatt. A tényállás szerint a cég öt napos visszavételi garanciával hirdette a szolgáltatást, arról azonban elfelejtette - azonos módon - tájékoztatni a fogyasztókat, hogy e jog gyakorlása esetén a szerződéskötéskor befizetett havidíjrészlet nem jár vissza az előfizetőknek. A GVH álláspontja szerint ezzel, az Fttv. 7. § (1) bekezdésébe ütköző magatartással a vállalkozás megsértette a törvény 3. § (1) bekezdésében rögzített tilalmat.[40] Az említett esetből is kitűnik, hogy a versenyjog más módon közelít a tájékoztatás témaköréhez, hiszen nem a tájékoztatás ténye, hanem annak valóságtartalma és teljes körű volta bír relevanciával.
Az 1989-90-ben bekövetkezett politikai, gazdasági és társadalmi rendszerváltoztatás a gazdasági versenyjog területén is éreztette hatását, hiszen két olyan rendelkezés is bekerült a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénybe, amelyek közvetlenül érintették az állam és a gazdaság közötti viszonyrendszert. Az Alkotmány 9. §-a rögzítette egyrészt a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságát, másrészt kifejezésre jutatta, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. Ennek az lett a következménye, hogy az új piacgazdasági viszonyok között új jogi szabályozásra volt szükség, így megszületett a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény.
E norma több szempontból is korszakváltást jelentett a korábbi időszakokhoz képest. Már a törvény preambuluma rögzítette, hogy "a gazdasági versenyhez fűződő közérdek védelmére, a versenytársak, valamint a tisztességes piaci magatartáshoz kapcsolódóan a fogyasztók érdekeinek védelmére irányul" a törvény célja. A megfogalmazásból kiolvasható, hogy a jogalkotó a tisztességes gazdasági verseny fenntartásában látja azt a közérdeket, amely állami védelemre szorul, csupán ehhez kapcsolódóan tartja a szükségesnek a fogyasztók védelmének biztosítását. Szintén e jogszabály hozta létre a Gazdasági Versenyhivatalt a versenyhatósági feladatok ellátására. Ezzel összefüggésben kiemelendő, hogy a jogszabály egyrészt koraszülöttnek, másrészt hiánypótló jellegűnek tekinthető. Egyes szakirodalmi álláspontok a jogszabály kritikájaként róják fel azt, hogy a piacgazdaság "születésének" pillanatában olyan versenyjogi szabályozás és olyan versenyhatóság jött létre, amely feltételezi a szabad versenyen és piaci viszonyokon alapuló gazdasági működés egy bizonyos szintet elérő állapotát.[41] Kiemelendő azonban az is, hogy a jogalkotó hiánypótlást is elvégzett, hiszen a fogyasztóvédelmi törvény 1997. évi elfogadásáig a versennyel összefüggésben e hatóság biztosította a fogyasztók állam általi védelmét a megtévesztő kereskedelmi magatartásokkal kapcsolatban.
A magyar versenyjog történetében a következő lényeges állomás 1994-ben következett be, amikor hazánk csatlakozott az Európai Megállapodáshoz és kötelezte magát arra, hogy versenyjogi szabályait harmonizálja az uniós versenyjogi rendelkezésekkel. Ennek hatására alkotta meg az Országgyűlés a hatályos 1996. évi LVII. törvényt a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról (a továbbiakban: Tpvt.), amely a gazdasági versenyjog mindkét területét normatív szabályozás tárgyává tette.[42]
A piacgazdasági kifejlődésével és hazánk európai uniós csatlakozásának előtérbe kerülésével egy korszerűbb, részletesebb, a gazdasági verseny több szegmensét szabályozó törvény megalkotása iránt vetődött fel jogos társadalmi és politikai igény. Tekintettel arra, hogy a tételes jogi szabályozást a későbbiekben részletes vizsgálat tárgyává kívánom tenni, ehelyütt csak egy, a versenyjog és a fogyasztóvédelem kapcsolódási pontját képező jogintézményt érintő lényeges változásra hívom fel a figyelmet. A fogyasztók megtévesztésének versenyjogi tényállása lényegesen kiszélesedett a törvény 1997. évi hatályba lépésével. A korábbi reguláció szerint csupán az áru kelendőségének fokozása érdekében volt tilos a fogyasztók megtévesztése,[43] míg az új törvény értelmében - célhatározó nélkül - általános tilalommá nőtt ez a tényállás.[44] E körülményből az a következtetés vonható le, hogy a gazdasági verseny közepette szélesebb körben kívánja a jogalkotó a fogyasztók védelmét megvalósítani. A továbbiakban e törvény logikáját követve mutatom be a gazdasági közigazgatás rendszerének a tanulmány témájához kapcsolódó komponenseit.
A Gazdasági Versenyhivatal autonóm jogállású államigazgatási szerv, ebből következően részét képezi a központi szervek rendszerének. Az autonóm jogállás három komponensből rajzolódik ki: a szervezeti autonómiából, a pénzügyi autonómiából, valamint a működési autonómiából.
Szervezeti vonatkozásban a Hivatal nem illeszkedik az államigazgatás hierarchikus rendjébe, hiszen
- 31/32 -
nem tartozik a Kormány irányítása alá, csupán az Országgyűlésnek tartozik beszámolási kötelezettséggel. A szervezeti különállás abból a szempontból bír különös jelentőséggel, mivel gyakran ellentmondásba kerül(het) egymással a gazdaságpolitika és versenypolitika, ami hatványozottan növeli a Kormánytól való markáns elkülönülés jelentőségét. Ezzel hozhatók összefüggésbe a GVH elnökének és elnökhelyettesének kinevezési szabályai. Gazdasági Versenyhivatal elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevez ki. A két elnökhelyettes személyére a Hivatal elnöke tesz javaslatot a miniszterelnöknek, aki azt előterjeszti a köztársasági elnöknek. Az elnökhelyetteseket - ezt követően - az államfő nevezi ki, egyidejűleg az egyik elnökhelyettest megbízza a Versenytanács elnöki teendőinek ellátásával. Az elnök(helyettesek) mandátumával összefüggésben szükséges kiemelni, hogy a megbízatás hat évre szól, a kinevezettek azonban egyszer újraválaszthatók.[45]
Az elnök és az elnökhelyettesek jogállását jelentős mértékben módosította a 2010. július 5-én elfogadott törvény, amelyet - annak kihirdetése előtt - a köztársasági elnök előzetes normakontrollra megküldött az Alkotmánybíróságnak. A határozat részletes elemzését mellőzve a Tpvt. két változtatását érdemes kiemelni. Az egyik vitatott rendelkezés a miniszterelnök által elnöknek javasolt személy vonatkozásában (már) biztosította a javaslattételi jogot az elnökhelyettesek személyére. Ezzel kapcsolatban a testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy a miniszterelnök egyetértő javaslata legitimálja az elnöknek javasolt személy pozícióját, így nem ütközik a jogállamiság elvébe, ha a köztársasági elnök által még ki nem nevezett, de a miniszterelnök által már javasolt személy tesz előterjesztést az elnökhelyettesek személyére. Kritikusabb kérdést feszegetett azonban a módosítás másik eleme, amely az elnöki mandátumhoz igazítja az elnökhelyettesi megbízatást. Ennek értelmében - a versenytörvény tiltó szabályának hatályon kívül helyezése miatt - hogy aránytalanul lerövidültek volna az elnökhelyettesi megbízatások. Az Alkotmánybíróság ebben a tekintetben megállapította az érintett rendelkezés alkotmányellenességét, hiszen nem tartotta elegendő indoknak a mandátumok összehangolásának célját az elnökhelyettesek hivatali idejének aránytalan megrövidítésére.[46]
A Hivatal elnöke irányítja a Gazdasági Versenyhivatal tevékenységét, képviseli a Gazdasági Versenyhivatalt, megállapítja a Hivatal, valamint jóváhagyja a Versenytanács szervezeti- és működési szabályzatát, gyakorolja a - Versenytanács tagjainak kinevezése és felmentése kivételével - munkáltatói jogokat, kijelöli a Versenykorlátozó Magatartások és Erőfölényes Helyzetek Tanácsadó Bizottságában, valamint az Összefonódások Tanácsadó Bizottságában a Hivatalt képviselő személyeket, valamint felelős a versenykultúra fejlesztéséért. Kiemelésre érdemes azonban az is, hogy létezik intézményesített kapcsolat az elnök és mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalom között, hiszen az említett feladatok hatékony ellátása érdekében a Hivatal elnöke részt vehet az Országgyűlés ülésein, külön felkérés alapján a gazdasági versenyt érintő kérdésekben a parlamentnek szakvéleményt ad, valamint tanácskozási joggal részt vesz a Kormány ülésein. Előremutató és a pozíció érdemi jellegét erősítő rendelkezés, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnökével minden olyan tervezett intézkedést, jogszabály-tervezetet és -koncepciót egyeztetni kell, amely érinti a Hivatal feladatkörét, évente beszámol továbbá az Országgyűlés, illetve annak hatáskörrel rendelkező bizottsága ülésén a Hivatal tevékenységéről.[47]
A pénzügyi önállóságot azáltal juttatja kifejezésre a jogi szabályozás, hogy a Hivatal központi költségvetési szerv, amely a központi költségvetés szerkezeti rendjében önálló fejezetet alkot. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy a költségvetés kiadási és bevételi főösszegei csupán az Országgyűlés által csökkenthetők.[48]
A működési önállóság értelmében a Hivatal számára feladatot csak törvény írhat elő. Ez ismét az államigazgatás klasszikus rendjétől való markáns különállást juttatja kifejezésre, hiszen törvénynél alacsonyabb szintű - Kormány vagy annak alárendelt szerv által kibocsátott - jogszabály nem telepíthet feladatot a Hivatalhoz. Ezt hivatott erősíteni a versenytörvény garanciális rendelkezése is, amely szerint az eljáró vizsgálók - eljárásuk során - csak a törvényeknek vannak alárendelve, számukra utasítást sem más szerv, sem a GVH elnöke nem adhat. Ide kapcsolódik végezetül a Tpvt. ama rendelkezése is, miszerint a Hivatal főtitkára a Gazdasági Versenyhivatal elnökének irányítása alatt a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti a Hivatal hivatali szervezetét.[49]
A fent részletezett és az államigazgatás szervezeti rendszerétől eltérő sajátosságokkal jellemezhető autonóm jogállás nem eredményez(het) teljes kontroll nélküliséget, hiszen három területen - így az Országgyűlésnek történő beszámolási kötelezettség, az Állami Számvevőszék által végzett ellenőrzések és a GVH közigazgatási határozatainak bírósági felülvizsgálata vonatkozásában - realizálódik állami kontroll a versenyhatóság működése felett.
A szerv feladatára vonatkozó szabályozásról megállapítható, hogy több szintű. Ez a törvény szóhasználatából következik, hiszen a 33. § (2) bekezdése értelmében a GVH - ha törvény eltérően rendelkezik - ellátja az e törvényben illetve az árak megállapí-
- 32/33 -
tásáról szóló törvényben meghatározott versenyfelügyeleti feladatokat; másrészről pedig mindazokat, amelyeket az európai közösségi versenyszabályok a tagállami versenyhatóság hatáskörébe utalnak. A reguláció utolsó fordulata egyrészt hazánk európai uniós csatlakozása folyományaként lett szükségszerű része a tételes jognak, másrészt ezzel kívánta Magyarország elkerülni azt, hogy a közösségi versenyszabályok alkalmazásának tagállami kötelezettsége teljesítése érdekében "meg kelljen duplázni" a versenyhatóságot.
A versenyjog alapvető jellemvonása, hogy a jogterület által szankcionált magatartások miatt egyre jelentősebb szerephez jut a nyilvánosság, az átláthatóság, a transzparencia biztosítása a GVH eljárásában. Ezt indokolja - hasonlóan a fogyasztóvédelemhez - a versenyjogi szabályozás egyik funkciójának tekinthető általános és speciális prevenció, amely által a jogalkotó és a versenyhatóság vissza kívánja tartani a verseny szereplőit a jogellenes, a verseny tisztaságát, valamint a versenytársakat és a fogyasztókat sértő magatartások elkövetésétől.
Nem csupán a jogsértések leküzdése miatt szükséges a hatósági eljárások átláthatóságának garantálása, a verseny résztvevői részéről is megfogalmazódik - a jogbiztonság elvéből következően - az eljárások kiszámíthatósága iránti igény. Ennek biztosítása érdekében került sor egyrészt a GVH által irányadónak tekintett alapelvek közzétételére, valamint emiatt történik - folyamatosan - a GVH döntéseinek publikálása a hatóság honlapján. A GVH 2007-ben tette közzé - a versenyfelügyeleti eljárások alakulásának egységesítését célozva - a verseny szabadságával kapcsolatos, a GVH által követett alapelveket, így a versenykorlátozás hatásainak mérlegelését, a dinamikus szemléletmód alkalmazását, valamint a legkisebb szükséges beavatkozásban megnyilvánuló követelményt.[50] A tanulmány kifejti és részletezi az egyes alapelveket, amely által - a verseny aktorai számára - átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá válik a hatóság versenyfelügyeleti eljárása. Szükséges azonban szólni - a transzparencia elvének érvényesüléséhez kapcsolódóan - a hatóság egyedi döntések közzétételében testet öltő gyakorlatáról is. Megjegyzendő, hogy napjainkban ez (már) jogszabályi kötelezettségként jelenik meg a hatóság oldalán,[51] a GVH azonban 1997-től kezdődően publikálja és kereshetővé teszi az egyedi ügyekben hozott döntéseket, orientálandó a jövőbeli versenymagatartásokat.
Álláspontom szerint a GVH eljárásával kapcsolatban megfogalmazódó kiszámíthatóság követelményének realizálását segítik elő a versenyhatóság által kibocsátott elvi állásfoglalások és közlemények is. A Versenytanács a versenytörvénnyel kapcsolatos értelmezéseit elvi állásfoglalás formájában teszi közzé,[52] amely által megismerhetővé és kalkulálhatóvá válik a piaci szereplők számára a hatósági tevékenység. Ez két szempontból tekinthető előremutató gyakorlatnak. Tekintettel a versenytörvény ama sajátosságára, hogy az általános tilalmak rögzítése mellett az egyes tiltott magatartások példálózó felsorolását adja, egyrészt kiemelkedő fontosságú a versenytársak tevékenységének orientálása abban a tekintetben, hogy mely magatartásokat tartja a generális tilalmakba ütközőnek a hatóság. Másrészt a hatóság - figyelembe véve a versenyjog dinamikus jellegét - időszakonként felülvizsgálja korábbi állásfoglalásait, így a piac szereplői mindig aktualizált iránymutatásban részesülnek a GVH részéről. Emellett - ugyancsak az egységes hatósági jogalkalmazás biztosítása érdekében - a GVH elnöke és a Versenytanács elnöke közös közleményben ismerteti a hatóság múltbéli gyakorlatát, törekszik továbbá moderálni a jövendő piaci magatartásokat.[53]
Mielőtt rátérnénk a versenyfelügyeleti eljárás konkrét szabályainak ismertetésére, indokolt két - eme processzust megelőző - jogintézményről - így a panaszról és a bejelentésről - szót ejteni. A történelmi hűség kedvéért rögzítendő, hogy alapvető változást hozott a bejelentés és a panasz vonatkozásában a Tpvt. hatálybalépése. Az 1990-ben hatályba lépett "első versenytörvény" csupán az egyéni érdeksérelmet szenvedett fél számára, továbbá annak a személynek tett lehetővé a kérelem benyújtását a GVH előtt, akinek az ügy jogát vagy jogos érdekét érintette.[54] A Tpvt. 1997. évi hatályba lépésével alapvető változás következett be ebben a vonatkozásban, hiszen a törvény differenciál az ügyfél és a bejelentő között. Míg az ügyféli pozíciónak nem feltétele az egyéni érdeksérelem elszenvedése, addig a bejelentővel szemben a jogalkotó megköveteli a személyes érdekeltséget, amikor rögzíti, hogy bejelentéssel az élhet a GVH előtt, akinek az ügy jogát vagy jogos érdekét érinti.[55] Kiemelendő azonban, hogy a GVH "információforrásként" tekint a bejelentések világára, azokat olyan jelzésként fogja fel, amely alapján - egyéb feltételek fennállása esetén - indokolt lehet megindítani a versenyfelügyeleti eljárást. Ez a felismerés alapozta meg a bejelentésre vonatkozó szabályok felülvizsgálatának szükségességét, amely által a közérdekvédelmi funkció erősödésének lehettünk szemtanúi. A hatályos szabályozás - tekintettel
- 33/34 -
a fentebb írtakra - már nem követeli meg a személyes érdekeltséget, amely által a bejelentői kör kibővült és annak "információt szolgáltató" jellege erősödött. A Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó magatartás észlelése esetén bárki bejelentéssel vagy panasszal élhet a Hivatal irányába. Lényeges kiemelni, hogy ez a mozzanat még nem képezi részét a versenyfelügyeleti eljárásnak, annak megindítására - bizonyos feltételek fennforgása esetén - ezt követően kerülhet sor.
A törvény meghatározott formai kritériumok alapján tesz különbséget a két jogintézmény között, amelyekhez a jogi szabályozás eltérő joghatásokat társít. Bejelentés a Hivatal által közzétett formátumú, megfelelően kitöltött űrlap által tehető. A bejelentés alapján a vizsgáló beszerezheti az elbíráláshoz szükséges információkat, illetőleg az érintettek részvételével szóbeli meghallgatást tarthat. A bejelentés beérkezését követő naptól számított két hónapon belül a vizsgáló két dolgot tehet: végzéssel vizsgálatot rendel el, illetve - ugyancsak végzés formában - megállapíthatja, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindításának nem állnak fenn a feltételei. Ha a bejelentésben foglaltakkal kapcsolatos eljárás más hatóság hatáskörébe tartozik, a vizsgáló átteszi az ügyet a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervhez. A második pontban ismertetett - elutasító jelleget hordozó - végzés ellen a Fővárosi Törvényszék előtt lehet bírósági felülvizsgálatot kezdeményezni.
A törvény 43/I. § (1) bekezdése értelmében a bejelentésnek nem minősülő beadványt a Hivatal panaszként köteles kezelni. A panasz elbírálása esetén rövidebb - 30 napos - határidő irányadó, joghatását tekintve pedig két módon járhat el a vizsgáló ennek leteltét követően: ha a Hivatal a panaszban foglaltakkal összefüggésben eljárásra nem jogosult, az ügyet átteszi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervhez, ha viszont a panaszt alaposnak tartja, dönt a szükséges intézkedések megtételéről. A fentiekből kitűnik, hogy a jogalkotó az alakszerű panaszhoz - a bejelentéshez - fűzi az érdemi jogkövetkezményeket, bár a törvény szóhasználata nem zárja ki azok alkalmazását az alakszerűtlen panasz esetében sem. A két beadvány közötti alapvető különbség rajzolódik ki abban is, hogy míg bejelentés esetén lehetőség van a végzés bírósági felülvizsgálatára, addig panasz esetén csupán arra válik jogosulttá a panasz benyújtója, hogy tájékoztassa a hatóság a megtett intézkedésekről, jogorvoslattal nem élhet a hatósági döntés ellen.
A versenyfelügyeleti eljárás speciális közigazgatási hatósági eljárásnak minősül, ebből következik, hogy az eljárásra - a versenytörvény speciális rendelkezései mellett - háttérnormaként a Ket.[56] egyes szakaszait is alkalmazni kell. A két törvény viszonyáról elmondható, hogy a Ket. szabályai akkor alkalmazhatók, ha Tpvt. nem tartalmaz eltérő szabályokat, rögzítendő továbbá az is, hogy - e hatósági tevékenység speciális jellegére tekintettel - a Ket. bizonyos szabályainak alkalmazására egyáltalán nem kerülhet sor.[57] Kiemelendő a hatáskörrel összefüggésben az is, hogy versenyfelügyeleti ügyekben a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezik általános hatáskörrel, ez alól csupán azok az ügytípusok képeznek kivételt, amikor bíróság jár el a versenyt érintő ügyekben.[58] A versenyfelügyeleti eljáráson belül több szakasz - így a vizsgáló eljárása, a versenytanács eljárása, az utóvizsgálat, valamint a végrehajtás mozzanata - különíthető el. A versenyfelügyeleti eljárás kérelemre vagy hivatalból indulhat meg. Kérelmet lehet benyújtani - egyebek mellett - a vállalkozások összefonódásának engedélyezésére, azonban akkor is megindulhat hivatalból az eljárás, ha utóbb kiderül, hogy kérelem benyújtásának lett volna helye, de azt elmulasztották. Kiemelendő továbbá, hogy a hazai és uniós versenyszabályok megsértése, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmába, a reklámtörvénybe, valamint a kereskedelmi törvénybe ütköző magatartás miatt a GVH hivatalból indítja meg az eljárását.
A versenyfelügyeleti eljárás első szakaszát a vizsgáló eljárása képezi, amelynek végzés formájában történő elrendeléséhez szükséges valamely, az említett jogszabályokba ütköző magatartás gyanúja, valamint annak vizsgálata, hogy a verseny tisztasága és a közérdek szükségessé teszik-e az eljárás lefolytatását. A vizsgálat befejezésekor a vizsgáló jelentést készít, amelyet az iratokkal együtt az eljáró versenytanács elé terjeszt.[59] A jelentés legérdemibb része az eljárás folytatására vonatkozó indítvány, amely eredményezheti az ügy átkerülését az eljáró versenytanács elé, bizonyos esetekben pedig sor kerülhet az eljárás megszüntetésére is a vizsgálati szakasz eredményeképpen. A vizsgáló végzéssel megszünteti az eljárást, ha a beszerezett bizonyítékok alapján nem állapítható meg a törvénysértés, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. A vizsgáló ilyen irányú végzése fellebbezéssel megtámadható, amelynek elbírálására a versenytanács jogosult.
A vizsgáló jelentésének kézhezvételét követően az eljáró versenytanács alapvetően három módon folytathatja az eljárást. Amennyiben a bizonyítékok alapján nem állapítható meg törvénysértés és az eljárás folytatásától sem várható eredmény, sor kerülhet ez eljárás megszüntetésére; az ügy iratai visszaadhatók a vizsgálónak, amennyiben megállapítható, hogy a tényállás tisztázáshoz további vizsgálatra
- 34/35 -
van szükség; valamint indokolt esetben sor kerülhet ideiglenes intézkedés elrendelésére, amelynek keretében - egyebek mellett - megtiltható a törvénysértő magatartás vagy elrendelhető a jogsértő állapot megszüntetése.[60] Kiemelendő azonban, hogy a versenytanács érdemben is dönthet az ügyben, amikor sor kerülhet a benyújtott kérelem elbírálására, az eljárás során vizsgált magatartás törvénybe ütközésének megállapítására, helyreigazító közlemény közzétételének elrendelésére, valamint bírság kiszabására[61] a törvénysértő vállalkozással szemben. Az ügy érdemi eldöntése során az eljáró versenytanács megküldi az ügyfélnek az ügyre vonatkozó előzetes álláspontját, valamint tárgyalás tartására is lehetőséget biztosít a jogi rezsim, ha azt az ügyfél kéri, avagy a versenytanács szükségesnek tartja.
A jogalkotó - felismerve a hatósági szemlélet részleges háttérbe szorításában és az önkéntes jogkövetés (önkéntes "megjavulás") intézményében rejlő előnyöket - lehetővé teszi a hivatalból indult versenyfelügyeleti eljárásokban - a fentebb érintett szankciók alternatívájaként - a kötelezettségvállalás alkalmazását, amelynek keretében az ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy magatartását összhangba hozza a törvény rendelkezéseivel.[62] Ekkor végzés formájában előírható az ügyfél számára a vállalás teljesítése anélkül, hogy a törvénysértés megvalósítását a versenytanács megállapítaná. A kötelezettségvállalás jogi jellegével kapcsolatban több értelmezésnek is helye lehet. Fekete Orsolya az ügyfél egyoldalú nyilatkozatának tekinti a jelzett jogintézményt, amelyet a versenytanács megvizsgál, annak elfogadása esetén pedig a vállalást végzésben kötelezővé teszi.[63] Tekintettel azonban arra, hogy a kötelezettségvállalás aktusa a GVH egyetértésével és kötelezővé tételével válik érvényessé (jön létre), álláspontom szerint közelebb áll a hatósági szerződés jogintézményéhez, hiszen külön jogszabályi felhatalmazáshoz kötött, a hatósági határozathozatal helyett kerül sor megszületésére és - hasonlóan az Fgytv. tárgyalt rendelkezéseihez - az ügyfél vállalása esetén nem kerül sor a törvénysértés megállapítására. Kiemelendő tehát, hogy a versenytanács nem köteles elfogadni a kötelezettségvállalást, mérlegelheti annak végzésbe foglalását. E jogi konstrukció alkalmazásának kétségtelen előnye, hogy elősegíti a tiszta versenyen alapuló piaci rend gyors helyreállítását, valamint az ügyek gyors lezárását, rögzíthető továbbá, hogy olyan kötelezettség vállalására is lehetőség van ebben a körben, amely szankcióként nem lenne alkalmazható.[64] A jogintézmény gyakori alkalmazhatósága érdekében a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt indult eljárásokban akkor is lehetőség van ennek az igénybevételére, amennyiben az ügyfél a vizsgált magatartással már felhagyott, ekkor a tevékenység ismétlődésétől való tartózkodásra nézve vállal kötelezettséget.
A versenyfelügyeleti eljárás következő szakaszában a vizsgáló utóvizsgálatot tart annak érdekében, hogy az előzetes vagy utólagos feltételek, illetve a kötelezettségek teljesítése felől megbizonyosodjék. A vizsgálat eredményétől függően az eljáró versenytanács határozat formájában eltérő tartalmú döntéseket hozhat, így dönthet a beérkezett kérelemről, megállapíthatja a vizsgált magatartás törvénybe ütközését, elrendelheti a végrehajtást, bírságot szabhat ki a törvényt megsértő vállalkozással szemben vagy elrendelheti az utóvizsgálat megszüntetését. Az eljáró versenytanács és a vizsgáló az eljárás során hozott döntésének végrehajtását a teljesítési határidő eredménytelen eltelte után haladéktalanul külön végzéssel rendeli el. Ekkor - a végrehajtás elrendelésével egyidejűleg - végrehajtási bírság kiszabására is sor kerül, a meg nem fizetett bírság pedig adók módjára behajtható köztartozásnak minősül, míg a meghatározott cselekmény elvégzésére kötelező döntések végrehajtását a GVH foganatosítja. A jogorvoslathoz való jog biztosításának érdekében három napon belül végrehajtási kifogás terjeszthető elő, amennyiben valakinek jogát vagy jogos érdekét a végrehajtás elrendelése vagy a végrehajtási bírság kiszabása sérti.[65]
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárásában a megtámadni kívánt döntés formájától és jellegétől függően különböző jogorvoslati eszközök igénybevételére van lehetőség. Amennyiben az ügyfél a vizsgálati eljárás szabálytalanságát kifogásolja, vizsgálati kifogást terjeszthet elő, az eljárás során hozott végzésekkel szemben pedig akkor van helye fellebbezésnek, ha azt a törvény megengedi. Az eljárásban született érdemi döntésekkel szemben - tekintettel a GVH autonóm státuszából folyó és a fórumrendszert érintő sajátosságára - lehetőség van a közigazgatási határozat bíróság felülvizsgálatára, amelynek kezdeményezésére - a közigazgatási perekre vonatkozó szabályok szerint - a határozat közlésétől számított harminc napon belül jogosult az ügyfél. A per lefolytatatására a Fővárosi Törvény-szék[66] rendelkezik hatáskörrel, kiemelendő továbbá, hogy a bíróság a határozatot megváltoztathatja.[67]
A Gazdasági Versenyhivatal eljárásának ismertetését követően röviden indokolt szólni a magyar versenyjogi szabályozásban megnyilvánuló bírósági szerepkörről, közelebbről a versenyhatóság és a bírósági eljárások közötti szereposztásról. A reguláció ismertetése előtt két megjegyzés kívánkozik ide. Egyrészt korábban már utaltam arra, hogy a GVH
- 35/36 -
és a bíróságok között horizontális feladat- és hatáskör-megosztást épít ki a Tpvt., hiszen a versenyjogi szabályok megsértése esetén a versenyhatóság rendelkezik általános hatáskörrel, ezt csupán a bíróságok (kizárólagos) hatásköre korlátozza, amelynek értelmében a tisztességtelen piaci verseny tilalmába ütköző magatartás törvénysértő voltát csak bírói fórum mondhatja ki. Másrészt rögzítendő, hogy három különböző eljárás - így a GVH által indítható per, a bíróság versenyfelügyeleti eljárása, valamint a GVH fogyasztóvédelmi hatáskörének gyakorlása - érdemel kiemelést a versenyhatóság és a bírói igazságszolgáltatás kapcsolódási pontjai tekintetében.
A GVH által indítható per jogintézménye arra szolgál, hogy a verseny szabadságát sértő hatósági döntések ne kerülhessenek végrehajtásra. Ha ugyanis a Hivatal működése során észleli, hogy valamely hatóság ilyen jellegű döntést bocsát ki, a hatóságot a döntés módosítására vagy visszavonására szólítja fel. Amennyiben viszont az érintett hatóság ennek a felszólításnak harminc napon belül nem tesz eleget, a Hivatal kérheti a döntés bírósági felülvizsgálatát a törvényszéktől, ha azt törvény nem zárja ki. Fontos időbeli korlátként fogható fel az a rendelkezés, miszerint a döntés jogerőre emelkedésétől számított egy év elteltével ilyen kérelem nem terjeszthető elő. A vázolt szabályozásból kiolvasható továbbá az is, hogy ebben az esetben lényegében egy speciális közigazgatási perről van szó, amelyben a (versenyjogi szabályok megszegése miatt) törvénysértő hatósági döntés bírói felülvizsgálatára kerül sor a versenyhatóság kezdeményezésére a verseny szabadságának fenntartása érdekében.
Korábban már utaltam arra, hogy versenyfelügyeleti ügyekben általános hatáskörrel rendelkezik a Hivatal. Ehhez képest speciális hatásköri szabály, miszerint a Tpvt. 2-7. §-ai által a tisztességtelen verseny tilalma keretében regulált magatartások esetén a törvényszék jár el. Kiemelendő, hogy - a GVH és a bírói fórumok közötti következetes szereposztás érdekében - e perek megindításakor a bíróságnak értesítési kötelezettsége áll fenn a GVH irányába.
Nyilvánvaló azonban, hogy a bíróság csupán a jogkérdésekben hivatott döntéshozatalra, így egyes esetekben szükséges lehet a versenyhatóság bevonása a polgári peres eljárásban a versenyjogi kérdések megítélése végett. Ezt a funkciót tölti be ama rendelkezés, amely egyrészt a GVH jogosultságaként rögzíti, hogy akár szóban akár írásban bizonyítéknak minősülő észrevételt tegyen, másrészt a bíróság felhívására köteles is jogi álláspontját nyilvánosságra hozni.[68] A hatósági és bírósági eljárások párhuzamosságát elkerülendő a Tpvt. előírja a bírósági eljárás felfüggesztésének kötelezettségét versenyfelügyeleti eljárás megindítása esetén. A bíróság azonban csak a törvénysértés ténye vagy annak hiánya vonatkozásában van kötve a versenyhatóság, illetve a döntését felülvizsgáló egyéb bírói fórum döntéséhez.
A perben az érdekelt egyebek mellett követelheti a jogsértés megtörténtének megállapítását, a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását további jogsértésektől. Ezeken kívül kérheti azt is, hogy a jogsértő adjon elégtételt, kérheti a sérelmes helyzet megszüntetését, valamint kártérítést is követelhet a polgári jog szabályai szerint.[69] A vázolt szabályozásból kiolvasható, hogy ez az eljárás - ellentétben a GVH által indítható perrel - nem közigazgatási pernek, hanem klasszikus polgári (gazdasági) jogi processzus lefolytatását jelenti.[70]
A gazdasági élet szereplőinek esetlegesen törvénysértő magatartásai adott esetben a fogyasztókra káros hatást fejthetnek ki. Ennek orvoslása érdekében a törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy a Hivatal pert indítson a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt, ha a vállalkozás Tpvt.-be vagy az Fttv.-be ütköző tevékenysége a fogyasztók széles, a jogsértés körülményei alapján meghatározható körét érinti.[71] Kiemelésre érdemes azonban az is, hogy e közérdekű igényérvényesítési jogkör két irányban is korlátozott. A perindításra a Gazdasági Versenyhivatal egyrészt csak akkor jogosult, ha az adott jogsértés miatt a versenyfelügyeleti eljárást már megindította, abban az esetben pedig, amikor a versenyfelügyeleti eljárás folyamatban van, kérhető a per tárgyalásának felfüggesztése a versenyfelügyeleti procedúra befejezéséig. Másrészt időbeli korlátozásként fogható fel az a törvényi rendelkezés, amely szerint a jogsértés bekövetkezésétől számított három éven túl nincs helye perindításnak.
A GVH közérdekű igényérvényesítésével összefüggésben a versenyhatóság lehetőségeként rögzíti a Tpvt. azt is, hogy kérje a bíróságtól a vállalkozás követelés teljesítésére vonatkozó kötelezését, amennyiben a jogsértéssel érintett fogyasztók tekintetében az érvényesített igény jogalapja és a megjelölt kár összege egyértelműen megállapítható, ellenkező esetben kérhető az is, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértés tényét a keresetben meghatározott valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatállyal.[72] Ennek az a gyakorlati jelentősége (előnye), hogy a jogsértéssel érintett fogyasztók - ezt követően - csupán a kár összegét, valamint a jogsértés és a kára közötti okozati összefüggést köteles bizonyítani az általa a vállalkozás ellen indított perben.[73]
A fogyasztók széles körét érintő jogsértő piaci magatartás tekintetében érvényesülő actio popularis sajátosságának megfelelően a szabályozás lehetőséget ad arra, hogy a bíróság az ítéletben feljogosíthatja a Gazdasági Versenyhivatalt arra, hogy a jogsértő költségére az ítéletet országos napilapban közzé-
- 36/37 -
tegye, illetve egyéb, a jogsértés jellege által indokolt formában nyilvánosságra hozza.[74] Ezáltal nem csupán a jogsértéssel okozott hátrány jut el a fogyasztók széles köréhez, hanem a piaci szereplők (fogyasztók, versenytársak) ugyancsak széles körben szerezhetnek tudomást a megállapított jogsértésről, ami a generális prevenció által segítheti elő a fogyasztói jogok érvényesülését a gyakorlatban. Garanciális jelleggel rögzíti továbbá a törvény azt is, hogy Gazdasági Versenyhivatal általi igényérvényesítés nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy a jogsértővel szemben a polgári jog szabályai szerint igényét önállóan érvényesítse.
Fentiekben bemutattam a gazdasági versenyjog és a fogyasztók védelmének összefüggéseit egyes európai államok szabályozása és a magyar reguláció alapján, valamint foglalkoztam a felvetődő alapvető kérdésekkel, problémákkal. Az alábbiakban azokat a koncepcionális változtatásokat (is) igénylő fejlesztési lehetőségeket kívánom érinteni, amelyek által a hazai fogyasztóvédelmi intézményrendszer hatékonyabbá tehető.
1) Kiemelendő ebben a tekintetben a Gazdasági Versenyhivatal jogállásának sajátossága, közelebbről a Kormánnyal hierarchikus viszonyban nem álló szervezeti struktúra, amely nagyobb szervezeti és működési önállóságot biztosít a fogyasztók érdekeinek védelme számára a piaci verseny keretei között. Fentebb érintettem azt a jelenséget is, miszerint a jogszabályi kereteket a vizsgált szervek ún. soft law normák - közelebbről közlemények és állásfoglalások - kibocsátása által igyekeznek tartalommal megtölteni működésük során, amely aktusok kibocsátása tekintetében előnyösebb helyzetet eredményez az autonóm jogállás.[75]
2) A versenyjog és a fogyasztóvédelem német szabályozásából kiolvasható, hogy alapvetően polgári jogi szankciórendszer által látja a jogalkotó biztosítottnak a versenytársak és a fogyasztók (közvetett) védelmét a tisztességtelen piaci magatartással szemben. Kétségtelen előnye a regulációnak, hogy - kereskedelmi jogias szemléletéből fakadóan - magánjogi eszközöket biztosít a károsultak számára, a polgári bírósági eljárások keretében pedig megfelelőnek látszó garanciákat épített ki a gyors és hatékony jogérvényesítés realizálása érdekében. A magyar szabályozás ezzel szemben már kevésbé következetes, hiszen bizonyos jogellenes magatartások tekintetében a polgári bíróságok, míg más cselekmények vonatkozásában a versenyhatóság számára ad eljárási lehetőséget és kötelezettséget. Tovább árnyalja a képet a versenyhatóság által indítható per jogintézménye. Tekintettel arra, hogy a törvény rögzíti, hogy eme eljárás nem érinti a fogyasztó azon jogát, hogy igényét a polgári jog szabályai szerint érvényesítse, indokolt lenne kettéválasztani a versenyjogi kérdésekben lefolytatandó bírósági eljárásokat. Álláspontom szerint a GVH által indítható perek és a versenyhatóság döntésének bírósági felülvizsgálatát a jövőben kialakítandó közigazgatási és munkaügyi bíróságok hatáskörébe lenne célszerű utalni, míg a bírósági hatáskörbe tartozó versenyjogi eljárások megmaradhatnának a rendes (polgári-gazdasági) bírói fórumok oldalán annak érdekében, hogy a közjogi jellegű rendelkezések betartása felett ne polgári bírói fórumok mondjanak ítéletet. További megoldandó kérdés a fogyasztói igények bírósági érvényesítése tekintetében a hatékonyság és a gyorsaság garantálása speciális eljárási jogintézmények kiépítésével.
3) Alapvetően nem jogi, hanem jogpolitikai kérdés, hogy a törvényhozók jussanak egyezségre annak megítélésében, hogy mely minisztérium legyen a fogyasztóvédelem ágazati főhatósága. Erre azért van szükség - ahogy erről fentebb már volt szó -, hogy kerüljön kijelölésre a fogyasztóvédelem kiindulópontja és megközelítése a konkrét jogalkotói lépések orientálása érdekében. Mivel fentebb érintettem ezt a tárgykört, e helyütt csupán ismételten kiemelem, miszerint az igazságügyért (is) felelős miniszter lehetne az ágazat gazdája.
4) Érezhető továbbá - a "hatósági szerződés" intézményében - a hatósági szemlélet háttérbe szorulása is. Egyrészt utalni kívánok az elnevezésbeli különbségek (hatósági szerződés, kötelezettség-vállalás) közötti összhang megteremtésének indokoltságára, amely véget vethetne a jogalkalmazási gyakorlatban érezhető bizonytalanságnak.[76] A tartózkodó gyakorlat mögött az a felfogás is meghúzódik, hogy a hatóság "emberei" nem akarják elveszteni látszólagos fölérendeltségüket és nem akarnak a vállalkozások számára "nyertes pozíciót" biztosítani.[77] ■
JEGYZETEK
[1] Vö. W. W. Rostow: Politics and Stages of Economic Growth. Cambridge 1971. 16. o.
- 37/38 -
[2] Vö. J. Keßler - H. W. Micklitz: Die Harmonisierung des Lauterkeitsrechts in den Mitgliedstaaten der Europäischen Gemeinschaft und die Reform des UWG. Baden-Baden 2003. 172. o.
[3] Ld. J. F. Kennedy: Special Message to the Congress on Protecting the Consumer Interest. March, 15 1962
[4] Vö. Vida Sándor: A fogyasztó versenyjogi védelme a megtévesztéssel szemben. Magyar Jog 2000. 11. sz. 661. o.
[5] Vö. Boytha Györgyné: Versenyjog. Budapest 1998. 52. o.
[6] Vö. Miskolczi Bodnár Péter: Versenyjog. Novotni Kiadó, Miskolc 2001. 27. o.
[7] Lásd bővebben Miskolczi Bodnár Péter: A fogyasztók megtévesztésének egyes kérdései a GVH gyakorlatában. In: A fogyasztóvédelmi jog új irányai az elméletben és a gyakorlatban. Budapest 2007. 127-128. o.
[8] Ennek kifejtését lásd Fekete Orsolya: A felügyeleti szervek tevékenysége Magyarországon a fogyasztóvédelem egyes területein, kitekintéssel a rendszerszintű problémák megoldási lehetőségeire. Szeged 2011. 170-171. o.
[9] Erre utal az OECD 7. versenypiaci világfórumán elhangzott megállapítás is, miszerint "a versenypolitika elsődleges célja a fogyasztói jólét előmozdítása". Ehhez lásd Bod Péter Ákos: A fogyasztó védelme és/vagy a verseny védelme. Fogyasztóvédelmi Szemle 2009. 3. sz. elektronikus változata. http://www.fvszemle.hu/archivum/2009_szep-temberi_szam/gazdasag_fogyaszto/a_fogyaszto_vedel-me_es_vagy_a_verseny_vedelme/ (2012.09.05.)
[10] Ficzere Lajos - Forgács Imre (Szerk.): Közigazgatási jog különös rész európai uniós kitekintéssel. Osiris Kiadó, Budapest 1999. 75. o.
[11] Gyurita Rita (Szerk.): Közigazgatási jog III. Universitas-Győr Kht., Győr 2008. 143. o.
[12] Bordás Mária: A közigazgatás gazdaságtana. Unió Kiadó, Budapest 2009. 15. o.
[13] Ez valósul meg egyebek mellett Svédországban. Vö. Reiner Schultze - Hans-Nölke: Rechtsvergleichende Untersuchung des verbraucherschützenden Lauterkeitsrechts der Mitgliedstaten. 2003. 6. o.
[14] Erre lehet példa a finn szabályozás. Ezzel összefüggésben lásd Kelemen Kinga: A tisztességtelen piaci magatartás és a fogyasztóvédelem kapcsolata a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelv tükrében. In: Vörös Imre (Szerk.): Tisztességtelen verseny - fogyasztóvédelem. MTA Jogtudományi Intézet, Budapest 2007. 24. o.
[15] Vö. Reiner Schultze - Hans-Nölke: i. m. 8. o.
[16] Egyes államok generálklauzula alkalmazásával kívánják biztosítani- a fogyasztók és a versenytársak számára egyaránt - a tisztességes versenyt, máshol a polgári törvénykönyv egyes szabályai alkalmazandók e tárgykörre, míg léteznek olyan - döntően angolszász jogrendszerű - államok is, amelyek egyáltalán nem rendelkeznek speciális versenyszabályokkal.
[17] Vö. Lontai Endre: Nemzetközi törekvések a fogyasztók érdekeinek védelmére. Állam- és Jogtudomány 1980. 2. sz. 181. o.
[18] Ekkor születtek meg - egyebek mellett - az actio popularis intézményesítő általános üzleti feltételekről szóló törvény, az objektív felelősséget bevezető gyógyszertörvény és a termékfelelősségi szabályozás. Vö. Takács Péter: Törvény az NSZK-ban az általános üzleti feltételekről. Jogtudományi Közlöny 1978. 12. sz. 787-790. o.
[19] UWG 3. §
[20] Vö. Stefan Leible: Das neue deutsche UWG - Übersicht und erste Erfahrungen. Elhangzott a "Wettbewerbsrecht im Umbruch" című bécsi konferencián 2005. június 23-án. 5. o.
[21] Vö. Joachim Bornkamm: Das Lauterkeitsrecht in der deutschen Rechtsprechung - Belästigende Werbung, Rechtsbruch, Irreführung. 4. o.
[22] Egy zaklató reklám miatti eljárásindítás egyrészt szolgálja a fogyasztók védelmét, másrészt - megtévesztő jelleg esetén - a versenytársak számára kedvezőtlen helyzet korrigálására is alkalmas lehet.
[23] Vö. Joachim Bornkamm: i. m. 6. o.
[24] Vö. H-W. Micklitz: Zur Notwendigkeit eines neuen Konzepts für die Forentwicklung des Verbraucherrechts in EU. VuR 2003. 1. sz. 4. o.
[25] Jól mutatja ezt a sajátosságot néhány nagy kodifikációs előkészítő munka, amelyek végül nem eredményeztek elfogadott törvényt. Vö. Fazekas Judit: Fogyasztói jogok - fogyasztóvédelem. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1995. 48. o.
[26] Ebben a körben említhetők meg az élelmiszerek hamisításáról és a csalásról szóló 1905-ben elfogadott, a félrevezető reklámozásról szóló 1963-ban elfogadott törvény, valamint a Code Civil szavatosságot szabályozó 1641-1649 §-ai. Ehhez lásd bővebben J. Calais-Auloy: Droit de la consommation. Dalloz, Paris 1986. 28. o.
[27] Az árak feltüntetéséről szóló 1971-ben elfogadott és az előre csomagolt élelmiszerek címkézéséről szóló 1984. évi jogszabályt lehet ebben a körben kiemelni.
[28] Ezek közé tartozik egyebek mellett a házaló kereskedelemről szóló 1972. évi törvény, valamint az 1983-ban megszületett szabályozás, amely a fogyasztók egészségének és biztonságának védelmét célozza.
[29] Vö. J. Calais-Auloy: i. m. 29-30. o
[30] Vö. Katalin Judit Cseres: Competition Law and Consumer Protection. Kluwer Law International, Hague 2005. 164. o.
[31] Vö. J. Keßler - H. W. Micklitz: i. m. 205. o.
[32] Vö. I. Ramsay: Consumer Protection. Weidenfeld and Nicolson, London 1989. 5. o.
[33] Egyebek mellett az 1956. évi Restriction Fair Trade Actre és az 1959-ben megalakított Molony-bizottság által megfogalmazott, a későbbi jogalkotási dömpinget is katalizáló javaslatokra érdemes gondolni. Vö. Fazekas Judit: i. m. 46-47. o.
[34] Ehhez lásd Ohly Ansgar: Richterrecht und Generalklausel im Recht des unlauteren Wettbewerbs. Carl Heymanns Verlag, Köln 1997. 312. o.
[35] Vö. H-W. Micklitz: i. m. 4. o.
[36] Vö. Katalin Judit Cseres: i. m. 163. o.
[37] Megjegyzendő, hogy e jogával a mindenkori versenyhatóság vezetője csak ritkán él.
[38] Vö. A. Robertson - A. Horton: Does the United Kingdom or the European Community need an unfair competition law? EIPR 1995. 17. sz. 569. o.
[39] Vö. Miskolczi Bodnár Péter: i. m. 129. o.
[40] Vj-36/2012. ügy.
[41] Ez a felfogás olvasható ki Bara Zoltán álláspontjából. Vö. Bara Zoltán: Verseny és magyar versenypolitika. Pénzügyi Szemle 2006. 2. sz. 211-212. o.
[42] Bordás Mária: i. m. 149. o.
[43] Vö. 1990. évi LXXXVI. tv. 11. § (1) bek.
[44] Vö. Tpvt. 2. §.
[45] A Versenytanács elnöke esetében csupán egy alkalommal lehet helye újraválasztásnak.
[46] Az ügyről bővebben lásd a 183/2010. (X. 28.) AB határozatot.
[47] A Hivatal feladatkörét érintő önkormányzati rendelet-tervezet egyeztetését a jegyző kezdeményezheti a Hivatal elnökénél.
[48] Tpvt. 33. § (1) bek.
[49] Tpvt. 36/A. §
[50] Eme elvek megtalálhatók a hatóság honlapján. http://www.gvh.hu/domain2/files/modules/module25/pdf/elemzesek_gvhtanulmanyok_antitrosztpolicy_2007_05.pdf (2012.07.24.)
[51] A Tpvt. 80. §-a rögzíti, hogy "az eljáró versenytanács határozatait nyilvánosságra hozza, végzéseit pedig nyilvánosságra hozhatja. Ennek nem akadálya az, ha a döntés bírósági
- 38/39 -
felülvizsgálatát kérték, azonban ezt a tényt a nyilvánosságra hozatalkor jelezni kell. Ha a vizsgálatot elrendelő végzést nyilvánosságra hozták, az eljárást befejező döntést is nyilvánosságra kell hozni."
[52] Az Fttv. alkalmazásával kapcsolatos elvi állásfoglalásokat tartalmazó dokumentum is elérhető a GVH honlapján. http://www.gvh.hu/domain2/files/modules/modu-le25/1391133F8C04A1496.pdf (2012.07.24.)
[53] Tekintettel arra, hogy mindkét norma soft law-nak minősül, a bírósági gyakorlatban jogalkalmazási problémákat okoz azok tartalma.
[54] 1990. évi LXXXVI. tv. 33. § (1) bek.
[55] A Tpvt. 52. §-a értelmében "a versenyfelügyeleti eljárásban ügyfél az, akivel szemben hivatalból indult meg az eljárás, illetve a kérelmező, továbbá az, akire a kérelem vonatkozik".
[56] E helyütt csupán jelzem, hogy a Ket. 13. § (2) bekezdés d) pontja értelmében (2) annak rendelkezéseit a termékek és a szolgáltatások forgalmazására, illetve értékesítésére, valamint az ezekkel összefüggő kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó követelmények ellenőrzésével, illetve a piacszabályozással kapcsolatos eljárásokban, ideértve a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és egészségügyi technológiák társadalombiztosítási támogatásával kapcsolatos eljárást is, akkor kell alkalmazni, ha az ügyfajtára vonatkozó törvény eltérő szabályokat nem állapít meg.
[57] Vö. a Tpvt. 44. § (1) bekezdésével.
[58] A Tpvt. 2-7. §-aiban szabályozott, tisztességtelen verseny tilalmába ütköző magatartások elbírálása tartozik a bírság hatáskörébe.
[59] Megjegyzem, hogy a GVH szervezetének részét képezi a Versenytanács, amely azon személyek testületét jelöli, akik részt vehetnek az egyedi versenyt érintő jogviták elbírálásában. Az eljáró versenytanács ezzel szemben az adott egyedi ügyet eldöntő, konkrét testület, amelynek tagjai a Versenytanács személyi állományából kerülnek ki.
[60] Tpvt. 72. § (1) bek.
[61] A bírság meghatározásának és kiszabásának szempontjait a GVH és a Versenytanács elnökének közös 1/2007. számú közleménye tartalmazza.
[62] Tpvt. 75. § (1) bek.
[63] Vö. Fekete Orsolya: i. m. 191. o.
[64] A törvénysértő magatartást tanúsító piaci szereplő kötelezettséget vállalhat az okozott kár megtérítésére is, amelyre azonban a GVH - az ismertetett szankciórendszer alapján - nem kötelezhetné a vállalkozást. Ez a sajátosság szintén a hatósági szerződéshez "közelíti" a kötelezettségvállalás intézményét, hiszen a Ket. 76. § (3) bekezdése is lehetővé teszi az ügyfél számára olyan kötelezettség vállalását, amelynek teljesítésére hatósági határozattal egyébként nem lenne kötelezhető, ha az ügyfél a saját szerződésszegése esetére a többletkötelezettség tekintetében a hatósági szerződésben aláveti magát a szerződésszegés jogkövetkezményének.
[65] Erre a Tpvt. 76. § (5) bekezdése ad lehetőséget.
[66] Megjegyzem, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 19. § (1) bekezdése szerint 2013. január 1-jétől kezdődően a közigazgatási perek lefolytatására a járási szinten szerveződő közigazgatási és munkaügyi bíróságok lesznek hivatottak.
[67] A reformatórius jogkör biztosítása a piaci rend gyors helyreállítása érdekében a szabályozás korszerű elemének tekinthető.
[68] Tpvt. 88/B. § (2)-(4) bek.
[69] Ezzel összefüggésben lásd a Tpvt. 86. § (2) bekezdését.
[70] Ezt juttatja kifejezésre a Tpvt. 88/B. § (1) bekezdése is, amely szerint ezekben a perekben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezéseit az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
[71] Tpvt. 92. § (1) bek.
[72] Ehhez lásd a Tpvt. 92. § (4) bekezdését.
[73] Ennek érdekében rögzíti a Tpvt. 92. § (5) bekezdése azt a kötelezettséget, miszerint a bíróság ítéletében meghatározza azoknak a jogosult fogyasztóknak a körét és az azonosíthatóságukhoz szükséges adatokat, akik tekintetében a jogsértés tényét megállapította, illetve akik jogosultak az ítéletbeli kötelezés teljesítésének követelésére.
[74] Tpvt. 92. § (6) bek.
[75] Itt csak utalok arra a tényre, hogy a GVH "saját maga" jogosult e normákat megalkotni, míg az NFH vonatkozásában még mindig nem került kibocsátásra a bírságok kiszabását reguláló miniszteri utasítás.
[76] Jól mutatja a jogintézmény alkalmazásával kapcsolatos ellenérzéseket az a tény, hogy 2008 és 2011 között nagyjából 15 kötelezettség-vállalás született a GVH eljárásában, míg hatósági szerződés megkötésére nem került sor az NFH előtt folyó egyedi ügyekben.
[77] Erre a jelenségre mutat rá Fekete Orsolya is. Vö. Fekete Orsolya: i. m. 197. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanársegéd.
Visszaugrás
