1957-ben az Európai Gazdasági Közösség alapító államai azt a célt tartották szemük előtt, hogy egy egységes, nagyszabású gazdasági térséget hozzanak létre, melyen belül minden árut szabadon lehet forgalomba hozni és terjeszteni. Ezért a Római Szerződésben a szabad áruforgalomról, a vámunió bevezetéséről és az államok közti mennyiségi korlátozások eltörléséről is rendelkeztek.
Ekkor még komoly problémákat okoztak a vámügyek, a határátlépéshez kapcsolódó komplikált formaságok, a számos behozatali és kiviteli tilalom, és az árukontingensek. Az eltelt idő alatt azonban számos precedens értékű eset született, amelyeken keresztül az Európai Közösségnek sikerült ezeket a behozatali tilalmak és kontingensek formájában megjelenő mennyiségi korlátozásokat szinte teljesen leépíteni, bár a 15 tagállam ma is fáradhatatlan találékonysággal alakít ki újabb és újabb, a hazai piac védelmét szolgáló, korlátozó intézkedéseket.
A Bizottság mindazonáltal figyelemmel kíséri, hogy a tagállamok betartják-e a szabad áruforgalom alapelvét és szükség esetén be is avatkozik. A legnagyobb szerep e téren azonban az Európai Bíróságra hárul, mely a Római Szerződés 164. cikkének értelmében az Európai Közösség létrehozó szerződés értelmezése és alkalmazása kapcsán felmerült kérdésekre ad választ. Az elmúlt évek alatt számos ítélet született e kérdésben is. 1996-ban például 258 döntést hozott a Bíróság, melyből 17 a mennyiségi korlátozások tilalmát, 14 a munkavállalók szabad költözködési, 10 a letelepedési jogát, illetve 8 a szolgáltatások szabadságát érintette.
A mennyiségi korlátozások eltörlésének céljából a Bizottság számos irányelvet fogadott el1 és meghatározó jogelveket dolgozott ki. Ezek értelmében formális diszkriminációról akkor beszélhetünk, ha az importált áruktól többet, például magasabb minőségi szintet követelnek, mint a belföldön előállítottaktól. Behozatali akadályról van szó, ha egy intézkedésnek ilyen hatását észleljük, bár formális diszkrimináció nem forog fenn. Egy harmadik jogelv értelmében, ilyen meg nem engedett intézkedés az is, ha egy rejtett, protekcionista szabály túllépi az arányosság követelményét. Ebbe a csoportba tartozik még az, ha egy előírás funkcionálisan egyenértékű a behozatali akadályokkal, tehát nem megfelelő legitim eszköz a célok eléréséhez. További hasonló elveket takar a határokon átnyúló intézkedés és a kvóták analógiájának fogalma is. A következő esetek e fogalmak legújabb értelmezésére világítanak rá, melyet messzemenően a dinamikus felfogás jellemez.
2000. szeptember 21-én hozott előzetes döntés keretében határozatot a Bíróság egy görög dohánygyártó vállalat és a dohányipari dolgozók nyugdíjalapja között felmerült jogvitában. Az eset tényállása szerint a görög dohánygyártó vállalatokat 1990 és 1995 között arra kötelezték, hogy dohánytermékeik exportja esetén ad valorem kiszámított összegeket fizessenek a nyugdíjalapba. Az intézkedést megtámadták a görög közigazgatási bíróság előtt, de az a keresetet elutasította. A fellebbezésben kifejtésre került, hogy álláspontjuk szerint a beszedett adó vámmal azonos hatású mennyiségi korlátozás és ezért összeegyeztethetetlen a közösségi joggal, amennyiben az egyoldalúan terheli a hazai termékeket.
A Thessaloniki Bíróság, a Európai Bíróságtól kért előzetes döntést. Az első kérdést illetően a Bíróság kifejtette, hogy minden pénzügyi teher, függetlenül annak méretétől vagy jogcímétől, ha egyoldalúan állapít meg fizetési kötelezettséget hazai vagy külföldi termékekre nézve, csak azért, mert azok az országhatáron áthaladnak, de megszorítóan értelmezve nem tekinthetők vámnak, azzal egyenértékű intézkedésnek minősülnek akkor is, ha nem az állam javára lettek beszedve. Az a jogcím sem mentesíti ebben az esetben az intézkedést, hogy szociális célzattal történt a beszedés.
A második kérdés arra irányult, hogy a közösségi jog lehetővé teszi-e a tagállamoknak, hogy visszautasítsák jogtalanul beszedett adók esetén megtérítési kötelezettségüket, illetve, hogy kit terhel a jogalap nélküli gazdagodás bizonyításának terhe. A megszilárdult közösségi joggyakorlatból levezethető, hogy jogsértés esetén kártérítési kötelezettség áll be, de a tagállamok utólag megállapított jogtalan intézkedése esetén egy további feltételnek is meg kell felelni. A közösségi jog ugyanis nem teszi lehetővé a visszafizetés kikényszerítését akkor, ha a Szerződésbe ütköző vámokat és egyéb adókat harmadik személynek már továbbutalták, és a felperes nem tudja ennek ellenkezőjét bebizonyítani. A nemzeti bíróságnak kell mérlegelnie abban a ténykérdésben, hogy megtörtént-e már a kifizetés az állam részéről, de a bizonyítási teher felperesre helyezése nem eredményezhet gyakorlatilag lehetetlen helyzetet, mert alapelv, hogy az adófizetőnek megfelelő lehetőséget kell biztosítani a közösségi jogszabályok által biztosított jogainak kikényszerítésére.
A döntés lényege tehát a következő: kizárólag a dohánytermékek exportja esetén fizetendő anyagi teher nem kerülheti ki a vámmal egyenértékű mennyiségi korlátozásnak való minősítést akkor sem, ha szociális célzattal történt annak kivetése, amennyiben a hazai és az importált termékeket nem terhelik azonos kereskedelmi fázisban ugyanazzal a levonással. A második kérdés kapcsán pedig a Bíróság kifejtette, hogy a közösségi jog kizárja azt a bizonyítási eljárást, mely nem teszi lehetővé az adott kereskedőnek, hogy olyan bizonyítékokat hozzon fel, amelyek megcáfolják a beszedett díjak állítólagos továbbutalását.
Ez a döntés egy olasz törvényt érint4, mely megtiltotta kiskereskedelmi boltok vasárnapi és ünnepnapi nyitva tartását. A tényállás szerint a hatóságok két bevásárlóközpont vasárnapi nyitva tartását tartották e törvénybe ütközőnek. Kevés kivételtől eltekintve, közigazgatási szankciók kilátásba helyezése mellett a jogszabály teljesen megtiltotta ezeken a napokon az árusítást. A tartományok maguk határozhatták meg a nyitva tartás időpontjait, a bírság kivetésének joga pedig a polgármestereket illette. Ebben az esetben ez meg is történt, annak ellenére, hogy a bevásárlóközpont védekezésében felhozta, miután forgalmának nagyobb részét más tagállamokból származó áruk teszik ki, ezért ez az intézkedés hátráltatja a közösségi kereskedelmet.
Az olasz bíróság kérdése az volt, hogy a fenti törvény valóban beleütközik-e a közösségi jogszabályokba. Az Európai Bíróság erre tagadólag válaszolt és indokolásában kifejtette, bár minden olyan mennyiségi korlátozásokkal egyenértékű intézkedés tiltott, mely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozza a szabad áruforgalmat, egy, az értékesítés feltételeit meghatározó szabály megengedett, ha minden piaci résztvevőre vonatkozik, és egyaránt sújtja a behozott, és a belföldön előállított termékek árusítását.
Ebben az eljárásban az a kérdés merült fel, hogy egy olyan hivatásra vonatkozó előírás, amely megtiltotta a patikusoknak, hogy a patikán kívül olyan gyógyszernek nem minősülő termékeket reklámozzanak, melyeket a patikában is, vagy kizárólag ott lehet megvenni, összeegyeztethető-e a közösségi joggal.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
