https://doi.org/10.14232/forvmaip.2025.2.61-76
Napjaink hírközlési ökoszisztémájának paradigmaváltását alapvetően meghatározta a platformgazdaság szerkezeti logikája. Ami két évtizeddel ezelőtt csupán technológiai változásnak tűnt a terjesztési módokban - a nyomtatott sajtótól az online sajtóig, a honlapok által vezérelt olvasóközönségtől az algoritmusok által összeállított hírcsatornákig -, az azóta a sajtókiadói tartalmak létrehozásának és felhasználásának rendszerszintű átalakításává fejlődött. A sajtókiadók továbbra is viselik a professzionális újságírás előállításával járó szervezeti és pénzügyi terheket, azonban a gazdasági érték kiaknázása egyre inkább a domináns digitális platformok adatközpontú hirdetési infrastruktúráinak keretében történik. Az ebből fakadó aszimmetria destabilizálta a sajtószektor fenntarthatóságát, és mélyreható szabályozási kérdéseket vetett fel a meglévő jogi keretek megfelelőségével kapcsolatban. A rendszerszintű egyensúlyhiány a platformok üzleti modelljének velejáró jellemzője. Ebben a közegben közvetlen és közvetett hálózati hatások érvényesülnek, az adatgyűjtésben kulcsfontosságú a méretgazdaságosság és az optimalizált kurátori tevékenység, amely segít a felhasználói magatartás monetizálásában. Ezen tényezők együtthatása hozzájárul a digitális közvetítők domináns pozíciójának növekedéséhez, amely a sajtókiadókat szükségképpeni függő helyzetbe hozza. A tartalmak láthatósága és elérhetősége - amelyek az újságírás alapvető céljai közé tartoznak - egyre kevésbé múlik a szerkesztői döntéseken, hanem egyre inkább a keresőmotorok, a közösségi média és a híraggregátor platformok átláthatatlan működési logikájától függ. Ennek a sajátos, furcsa, és mindenképpen aránytalan, szimbiózis-szerű, de mégis függőségi állapotnak a jogi következményei messze túlmutatnak azon a sajtókiadói kapcsolódó jogi védelmi konstrukción, amellyel az európai uniós jogalkotó a helyzetet orvosolni kívánta. Ezek a digitális
- 61/62 -
korban a közbeszéd kialakulásának strukturális feltételeit érintik. Ha a domináns kapuőri pozícióval rendelkező közvetítők egyoldalúan határozzák meg, hogy a hírek hogyan kerülnek rangsorolásra, kivonatolásra, kontextusba helyezésre vagy háttérbe szorításra, akkor a szerkesztői autonómia és a nyilvánosság hozzáférése közötti kapcsolatot kialakítása olyan szereplőkön múlik, akiknek az érdekei nem egyeznek a demokratikus közbeszéd és társadalomfejlődés alapvető igényeivel.[1]
A felborult egyensúly helyreállításának egyik eszköze a Digitális Egységes Piacirányelv (a továbbiakban CDSM-irányelv)[2] 15. cikke által bevezetett új, sajtókiadókat
- 62/63 -
megillető kapcsolódó jogi védelem. A konstrukció mögötti jogpolitikai indok jól tetten érhető. A rendelkezés célja, hogy biztosítsa a sajtókiadók és a platformok közötti alkupozíció egyensúlyát azáltal, elsődleges jogosulti pozícióba helyezi a sajtókiadókat az általuk létrehozott sajtókiadványok tekintetében. Emellett fontos törekvés volt, hogy elismerje az újságírói munkát alátámasztó szervezeti beruházásokat, és jogalapot biztosítson az ezeket a beruházásokat tükröző engedélyezési gyakorlatokhoz.[3]
A sajtókiadói kapcsolódó jogi védelem európai szintű bevezetése és tagállami átültetése szinte azonnal feszültségeket keltett a sajtókiadók és az intézkedés által célzott platformok között. Ennek oka főként abban rejlik, hogy a sajtókiadói jog alapvetően szerzői és kapcsolódó jogi dogmatikai alapokon áll, azonban az orvosolni kívánt kihívás inkább piaci jellegű. A szerzői jog és kapcsolódó jogok alapvetően a művek és más teljesítmények felhasználásának és hasznosításának kizárólagosságára építenek, amely az alkotók szándékától teszi függővé a felhasználást. Ez a megközelítés nem alkalmas arra, hogy csökkentse a kapuőrök dominanciáját és kiegyenlítse a piaci egyenlőtlenségeket. Ha ugyanis egy közvetítő platformszolgáltatás megkerülhetetlenné vált a nyilvánosság elérésében, a jogosultak igényei gyakorlatilag érvényesíthetetlennek bizonyulnak. Ez már a sajtókiadói jog európai szintű bevezetése előtt nyilvánvalóvá vált, amelyet kitűnően illusztrálnak a német és spanyol tapasztalatok.[4]
Az átültetést követően pedig a franciaországi fejlemények bizonyították, hogy a sajtókiadói jog hatékonysága és érvényesíthetősége nem annak szellemi tulajdonjogi dogmatikai szilárdságán múlik, hanem azon, hogy sikerül-e a sajtókiadók strukturális függőségét enyhíteni. Erre pedig nem szerzői jogi, hanem versenyjogi válasz született. A francia versenyhatóság ugyanis kimondta, hogy a Google domináns piaci pozícióban van a keresőmotorok piacán, amely pozícióval visszaélt. Ebből következik, hogy a sajtókiadó
- 63/64 -
kapcsolódó jog önállóan nem képes betölteni a rendeltetését. Olyan intézményi mechanizmusokkal kell megtámogatni, amelyek korlátozzák a kapuőr digitális platformok piactorzító magatartását.[5]
Ehhez pedig szorosan kapcsolódik a Digitális Piacokról Szóló Jogszabály (DMA),[6] által teremtett keretrendszer, amely bizonyos digitális platformokat " kapuőrként " minősít. Az ilyen platformok szolgáltatásait kötelező méltányossági, átláthatósági és interoperabilitási kötelezettség hatálya alá helyezi. Ezen felül a DMA rangsorolási átláthatóságra, interoperabilitásra, adat-hozzáférésre és az üzleti felhasználókra vonatkozó előírásai közvetlenül érintik azt a környezetet, amelyben a CDSM-irányelv 15. cikkét értelmezni kell. Nem helyettesíteni igyekszik a 15. cikk rendelkezéseit, hanem azoknak egy olyan végrehajtási környezetet teremt, amely segíthet megakadályozni bizonyos visszaélésszerű magatartásformákat. Ezek a magatartásformák ugyanis éppen azok, amelyek jelenleg nagyban megnehezítik a sajtókiadói jog érvényesíthetőségét.[7]
A CDSM-irányelv elfogadását, hatályba lépését és tagállami átültetését követő hat esztendőben összegyűlt annyi tapasztalat, hogy ki lehessen jelenteni: a sajtókiadói jog csak egy olyan hibrid szabályozási modellben érheti el az eredetileg kitűzött célt, amely ötvözi a szerzői és kapcsolódó jogi dogmatikai alapokat a versenyjogi, versenyfelügyeleti és platformszabályozással. Előbbi biztosíthatja a díjazáshoz való jogalapot, utóbbiak pedig a piaci erőfölény ellensúlyozásának mechanizmusát. A DMA strukturális szabályai pedig megakadályozhatják a tárgyalási kötelezettség platformok általi megkerülését. Ezek az elemek csak együttesen teremthetik meg a platformökoszisztéma és a megbízható, tényalapú online tömegtájékoztatás egyensúlyát. A fentiekre tekintettel jelen tanulmány először is felvázolja azokat a fogalmi és strukturális alapokat, amelyekben a sajtókiadói jog és az ehhez kapcsolódó kapuőr platform-ökoszisztéma értelmezendő. Ezt követően összehasonlítja a nemzeti és nemzetközi szabályozási tapasztalatokat, beleértve Franciaország versenyjog alapján történő végrehajtását, Németország és Spanyolország CDSM-irányelvet megelőző kudarcait. Harmadszor, értékeli a sajtókiadói jog gyakorlati és strukturális korlátait, és bemutatja, miért nem működhet a sajtókiadói jog a platformok dominanciáját kezelő kiegészítő mechanizmusok nélkül. Végül a cikk azzal érvel, hogy a DMA az első valóban hatékony végrehajtási gerinc, amely képes a 15. cikk működőképessé tételére és a kiadók és platformok közötti tárgyalások bizonyos fokú szimmetriájá-
- 64/65 -
nak helyreállítására. A platformok áfiuma ellen a valódi orvosság egy többrétegű szabályozási architektúra lehet, amelyet rendszerként kell értelmezni, nem pedig kizárólag a szerzői jogi gyökerekkel bíró sajtókiadói jogra fókuszálva.
A CDSM-irányelv 15. cikkében megállapított sajtókiadói kapcsolódó jog célja, hogy kezelje a platformgazdaságban felmerülő specifikus gazdasági és információs egyensúlyhiányt. Szerzői jogi dogmatikai szempontból egyszerre megalapozott intézmény, ugyanakkor a domináns piaci pozícióban lévő digitális kapuőr szolgáltatásokkal szembeni alkalmazása egyelőre meglehetősen törékeny. A kapcsolódó jogi védelem kiterjed a sajtókiadványok információs társadalommal összefüggő szolgáltatók által végzett többszörözésére és nyilvánossághoz közvetítésére, ezáltal biztosítva a sajtókiadványok összeállításába, szerkesztésébe és nyilvánossághoz juttatásába történt szervezeti és pénzügyi befektetések megtérülését. A 15. cikk új helyzetet teremt, hiszen önálló jogosultként elismerve kiemeli a sajtókiadókat a korábbi értékláncból, ahol addig csak másodlagos felhasználókként működtek. Ez már csak azért is jelentős előrelépés, mert a sajtókiadók korábban nem voltak abban a pozícióban, amelyben eredeti, elsődleges jogosultakként tudták volna a sajtókiadványokban foglalt szerzői művek és más kapcsolódó jogi teljesítmények felhasználását engedélyezni.[8]
A 15. cikk hatókörének sarokpontjait pozitív elemek és negatív korlátozások határozzák meg. Előbbiek körébe tartozik a sajtókiadvány fogalma[9] és a sajtókiadóknak biztosított vagyoni jogok,[10] utóbbiba pedig az egyes, speciálisan a sajtókiadványok szabad felhasználhatóságára biztosított korlátozások és kivételek, illetve a két évben meghatározott védelmi idő tartoznak. A sajtókiadvány fogalmát a jogalkotó meglehetősen tágra szabta, hogy abba beleférjen a kortárs sajtóformátumok széles skálája, ide értve a sajtókiadványban foglalt szerzői műveket és a sajtókiadvány egészét. A sajtókiadványban foglalt szerzői művek eredeti szerzői azonban továbbra is jogosultnak tekintendők, sőt a 15. cikk azt is előírja, hogy őket a sajtókiadványok felhasználásáért járó díjból megfelelő arányban részesíteni kell. Vagyis a gyakorlatban a vagyoni jogok megkettőzéséről beszélhetünk. Egyrészről fennáll a sajtókiadványban foglalt szerzői művek tekintetében, amelyek felett
- 65/66 -
a sajtókadó korábban is megszerezte a felhasználási jogokat. Másrészről pedig fennáll a sajtókiadvány egésze felett, mint kapcsolódó jog.[11]
A 15. cikk egyik legvitatottabb eleme a nagyon rövid részletek és kivonatok védelemből való kizárása. A CDSM-irányelv ugyanis nem határozza meg azt, hogy mit kell pontosan nagyon rövid kivonat és részlet alatt érteni, hanem annak értelmezését a tagállamokra és a bíróságokra hagyja. Ezzel az uniós jogalkotó minden bizonnyal az információ szabad áramlását kívánta biztosítani, ugyanakkor egyelőre mély jogbizonytalanságot teremtett. Ezt a platformok igyekeznek is kihasználni azáltal, hogy szűkíteni próbálják a preview snippet-ekben szereplő szöveg mennyiségét, miközben megőrzik azok funkcionális hasznosságát a felhasználók számára, oly módon indexálva és megjelenítve a sajtókiadói tartalmakat, hogy az ne vonjon maga után engedélykérési és díjfizetési kötelezettséget. E tekintetben tehát a legfontosabb kérdés megválaszolása a jövőben az lesz, hogy a "nagyon rövid részletek" kivételt mennyiségi (szavak és karakterek száma), minőségi (az információ teljessége) vagy funkcionális (felhasználói magatartás és a helyettesítő hatások) alapján fogják megítélni a bíróságok.[12] Az irányelv céljaival[13] leginkább a funkcionális értelmezés lehet összeegyeztethető, amely azt sugalmazza, hogy még egy rövid részlet is elegendő információt közvetíthet ahhoz, hogy helyettesítse a kiadó webhelyének felkeresését, ezáltal aláásva a mű kereskedelmi értékét, amely egyébként egybe cseng a kivételek és korlátozások alkalmazhatósága szempontjából fontos küszöbértékeket megfogalmazó háromlépcsős teszttel.[14]
A 15. cikk előírja, hogy a sajtókiadványokban szereplő művek szerzői jogosultjai jogosultak a sajtókiadó jog érvényesítéséből származó bevétel megfelelő részére. Az irányelv azonban nem ír elő konkrét mechanizmust a megfelelő rész meghatározására, hanem ezt is a tagállamokra bízza. Ez kérdéseket vet fel a fentebb már említett, párhuzamosan létező jogok vonatkozásában. Először is felvethető, hogy vajon a sajtókiadói jog kiegészíti a szerzői jogokat, vagy egy teljesen új, quasi sui generis jogot keletkeztet a sajtókiadók szempontjából.[15] Másodszor felmerül a kérdés, hogy hogyan kell feloldani a szerzőikiadói szerződések közötti esetleges ellentéteket, érdekösszeütközéseket. Harmadszor az irányelv azt a problémát sem oldja fel, hogy pontosan melyik díjazási modell biztosítja az arányosságot a feleknek juttatandó díj tekintetében. Ezen kérdések megválaszolása a tagállami és - inkább ez a kívánatos - uniós bíróságok feladata lehet a közeljövőben.
- 66/67 -
De ugyancsak a kérdések körét szaporítják a sajtókiadói jog végrehajtása körüli problémák. A kapuőr szerepet betöltő platformok ugyanis vonakodnak a sajtókiadókkal tárgyalóasztalhoz ülni, felhasználási szerződést kötni és felhasználási díjat fizetni. Ez már csak azért is érdekes, mert ezen a ponton jól tetten érhető az a patthelyzet, amiben a felek jelenleg vannak. A sajtókiadók joggal érvelhetnek azzal, hogy a platformszolgáltatók olyan felhasználást végeznek, amely a többszörözés és nyilvánossághoz közvetítés hatálya alá esik, tehát engedélyköteles. Ez az érvelés egybe cseng a szerzői jog azon természetével, hogy a jogosultaknak lehetősége van az engedély megadásáig megtagadni a hozzájárulást a műfelhasználáshoz, vagyis ez egy lényegi alkupozíció az ő szempontjukból. Ezzel szemben a közvetítő platformok azzal érvelnek, hogy amennyiben a jogosultak hozzájárulnak a tartalmak ingyenes felhasználásához, úgy a felhasználás révén forgalmat és láthatóságot generálnak a sajtókiadók honlapjai irányába, amivel a sajtókiadók is jól járnak. Vagyis e helyütt a szerzői jog a konszenzus visszatartásának lehetőségére támaszkodik, amely egyértelmű alkupozíció, azonban a kiadók ezt csak úgy hajlandók elfogadni, ha a felhasználásért járó ellenértéktől a jogosultak eltekintenek. Ez pedig a sajtókiadói jog eredeti funkcióját ássa alá, vagyis azt, hogy a jogosultak a kiadványok előállításába fektetett befektetés gazdasági hasznát kiaknázzák.[16]
Ez a gordiuszi csomó már a CDSM-irányelv elfogadását megelőző időszak tagállami kísérleteiben is testet öltött. Németországban a kiadók jogdíjmentes felhasználási engedélyt adtak, hogy elkerüljék az tartalmak indexálásának megszüntetését, ami kihúzta a talajt a sajtókiadói jog gazdasági pillére alól. Spanyolországban pedig a Google News ki is vonult a piacról, ami kitűnően illusztrálja a sajtókiadói jog érvényesíhetőségének korlátait, amennyiben azt a tagállamok nem támogatják valamilyen szerzői jogon kívüli jogi instrumentummal.[17] Ebből pedig levonható az a világos következtetés, hogy a sajtókiadói jog mégoly megalapozott dogmatikai keretei sem képesek kompenzálni a rendszerbeli alkupozíció asszimetriáiból fakadó problémákat.
Ezt a gordiuszi csomót azonban úgy tűnik, hogy Franciaországban a sajtókiadói jog átültetését követően sikerült átvágni, amely bizonyítékot nyújt arra, hogy a sajtókiadó jog csak akkor működhet hatékonyan, ha egy szélesebb végrehajtási keretrendszerbe ágyazódik. Amikor a ugyanis a Google kezdetben csak ingyenes felhasználási szerződés megkötésébe lett volna hajlandó beleegyezni, a kiadók pedig az alkupozíciójuk gyengesége miatt ezt kénytelenek lettek volna tudomásul venni, a francia versenyhatóság közbeavatkozott és megállapította, hogy a Google nem csak, hogy domináns piaci pozícióban van a keresőmotorok piacán, hanem vissza is élt ezzel a domináns helyzetével akkor, amikor egyoldalúan kívánta meghatározni a felhasználási feltételeket.[18] Ennek a döntésnek két fontos dogmatikai következménye lett. Egyrészt a sajtókiadói jog szempontjából a versenyjog de facto végrehajtási mechanizmussá vált. Másrészt pedig rámutatott arra, hogy
- 67/68 -
a sajtókiadói jog értéke kevésbé függ annak dogmatikai alapjaitól, mint inkább az intézményi kapacitástól és versenyhatósági fellépéstől, amely korlátozni képes a kapuőr szerepben lévő platformok egyoldalú magatartását. Azt is mondhatnánk, hogy a sajtókiadói jog csak akkor aktiválható, ha azt a tagállami hatóságok a megfelelő hatósági eszköztárral hatékonyan támogatják.
Ebből pedig következik, hogy a sajtókiadói jognak különös rendszerfunkciója is van, ha a platformszabályozás tágabb architektúráját tekintjük. Önmagában ugyanis aligha érvényesíthető sikerrel, azonban, ha beillesztjük a tágabb platform-regulációs keretbe, akkor - megtámogatva különösen versenyjogi és hatósági eszközökkel - a tárgyalási erő egyensúlyának helyreállításában nagyon is alkalmas kiegészítő eszköz lehet. Ebben a keretrendszerben pedig a DMA kapuőrökre vonatkozó rendelkezései és korlátozásai is szerepet játszanak, kiegészítve olyan tagállami végrehajtási mechanizmusokkal, mint például a kollektív tárgyalási struktúrák, alternatív vitarendezési mechanizmusok. Ebben az értelemben a 15. cikk nem önálló eszköként működik, hanem egy többszintű szabályozási struktúra csomópontjaként. Rendszerfunkciója az, hogy biztosítsa a felek közötti tárgyalások alapjául szolgáló jogosultságot, míg más jogi területek biztosítják a tárgyalások észszerű lebonyolításához szükséges kényszerítő erőt. Az elemzés ezért egy tágabb következtetést támaszt alá: a sajtókiadói jog szükséges, de nem elégséges. Valódi funkciója csak egy olyan hibrid szabályozási modellben érthető meg, amely képes kezelni a platformok hatalmának rendszerszintű természetét.
Ahhoz, hogy megértsük a platformgazdaságban működő modern hírökoszisztéma természetét, nem kerülhetjük el, hogy megvizsgáljuk az online platformok strukturális, központi szerepét. Ez a szerep messze túlmutat a puszta technikai közvetítői tevékenységen. A platformok aktívan alakítják a piacra jutás, a láthatóság, a kereshetőség és megtalálhatóság és a bevételszerzés lehetőségeit. Gazdasági és jogi szempontból kapuőrként funkcionálnak. Olyan szervezetek, amelyek piaci pozíciójukból fakadóan ellenőrzésük alatt tartják a vállalkozások és a végfelhasználók közötti alapvető hozzáférési pontokat.[19] Versenyjogi szempontból a kapuőr szerep nem csupán piaci részesedés függvénye, hanem egy komplex strukturális jellemzőkből álló feltételrendszeré, amelynek része az adatvezérelt méretgazdaságosság, a piacok közötti integráció, a többoldalú hálózati hatások, a felhasználók figyelmének lekötése és az algoritmikus tartalommoderáció és kuráció. Ezen jellemzők együttesen olyan mértékű függőséget eredményeznek, amely aláássa a sajtókiadók autonóm cselekvési képességét a digitális térben.
Az olyan platformok, mint a Google News, a Facebook és az Instagram, kötelező hozzáférési pontként szolgálnak a hírfogyasztók számára. Felhasználók millióinak ezek a platformszolgáltatások jelentik azt az elsődleges felületet, ahol a sajtókiadói tartalmakhoz hozzáférnek. Ez a sajtókiadók számára egyértelműen azzal a következménnyel jár,
- 68/69 -
hogy számukra a platformokon való aktív jelenlét immár nem opcionális. Vagyis a kapuőr platformok a sajtókiadók számára is lényegében nélkülözhetetlenné váltak. A végfelhasználók elsődleges tájékozódási pontnak tekintik a platformok felületeit. Ezt a hatást felerősíti, hogy a platformok struktúrája úgy van kialakítva, hogy a végfelhasználók hozzá is szokjanak az algoritmikus hírcsatornákhoz. Ez ráadásul óriási haszonnal is kecsegtet, mert a platform-üzemeltetőknek lényegében elhanyagolható, marginális költség mellett van lehetősége a sajtókiadók által előállított tartalmakat globális szintre méretezett szolgáltatásaikon nyilvánossághoz közvetíteni. Ami pedig még inkább a kapuőr platformok felé billenti a mérleg nyelvét az az a tény, hogy a hirdetők a platformok targetálási képességeit előnyben részesítik a kiadók kínálatával szemben, holott éppen a hirdetések voltak mindig is a sajtópiac egyik legfontosabb bevételi forrásai. Ennek az egyenes következménye a fentebb már említett egyoldalú strukturális függőség, hiszen a sajtókiadók kénytelenek a platformokra támaszkodni láthatóságuk és elérésük növelése érdekében, aminek a feltételeiről azonban nem tudnak egyenlő feltételekkel tárgyalni.[20] Ez a sajtókiadók szempontjából hátrányos függés számszerűsíthető és igazolható a legtöbb európai hírügynökség forgalmi mutatóiban, illetve megfigyelhető azokban az esetekben is, amikor az algoritmusok változásai jelentős ingadozásokat okoznak a kiadók láthatóságában, amely ingadozások előrejelzésének vagy befolyásolásának képtelensége a kapuőri hatalom egyik alapvető eleme.[21]
Ez a kapuőri hatalom nem explicit szerkesztői döntések, hanem algoritmikus rangsorolás és kurátori tevékenység révén valósul meg. Egészen pontosan a platformok meghatározzák, hogy mely cikk jelenjen meg a keresési eredmények között, mi legyen a hírcsatornákban szereplő hírek sorrendje, illetve, hogy a kivonatoknak mennyire legyen kiemelkedő szerepe, valamint, hogy mely témák vagy források fognak valószínűsíthetően érdeklődést generálni. Ezeket az algoritmikus rendszereket üzleti titokként kezelik, amiből következik, hogy a kiadók alig, vagy egyáltalán nem kaphatnak betekintést abba, hogy mely paraméterek befolyásolják a láthatóságot, hogyan hatnak a különböző tartalomformátumok a rangsorolási jelekre, vagy hogy az érdeklődés előrejelzései hogyan befolyásolják a hírek relatív kiemelkedő szerepét. Ez az átláthatatlanság információs aszimmetriát hoz létre a platformok és a kiadók között, amely lehetővé teszi a platformok számára, hogy a piaci feltételeket úgy alakítsák, hogy ne kelljen megfelelniük a közszabályozó szervekhez hagyományosan kapcsolódó átláthatósági és elszámoltathatósági kötelezettségeknek.[22]
Az adatok platformok közötti versenyben betöltött szerepe szintén az aszimmetria irányába hat. A platformok által gyűjtött végfelhasználói adatoknak (viselkedési adatok,
- 69/70 -
kontextusadatok, kapcsolati adatok, prediktív adatok) ugyanis nincs párja a hagyományos hírpiacokon. Ez a többdimenziós adathalmaz képezi az alapját a magasan személyre szabott hirdetési termékeknek és a gépi tanuláson alapuló optimalizációs rendszereknek. Ezen adatok mérete és hatóköre nem reprodukálható az egyes kiadók által, amelyeknek láthatóságát igen gyakran éppen az határozza meg, hogy a platformok hogyan és miként kezelik azokat az adatokat, amelyek az indexált sajtókiadói honlap látogatásával függnek össze.[23] Ez a platformok szempontjából egy egyértelmű információs monopólium, amely csak még tovább mélyíti a függőséget. A sajtókiadók ugyanis nem tudnak érdemben részt venni a figyelemért folyó versenyben anélkül, hogy rendelkeznének a közönségük viselkedésének megértéséhez szükséges mintázatokkal. Ez az aszimmetria kiterjed a bevételekre is, hiszen amíg a kiadók egyre zsugorodó hirdetési környezetben kénytelenek egymással versenyezni, addig a platformok internalizálják a felhasználók hírekkel való interakcióiból származó bevételeket.
Ezt a kapuőr szerepet az európai uniós jogalkotó is felismerte és igyekezett megfelelő versenyjogi válaszokat adni. Az EUMSZ[24] 102. cikke[25] szerinti piaci erőfölény megállapíthatóságának jellemzői például éppen azok, amelyek jól tetten érhetők a sajtókiadók és a kapuőr platformok relációjában is, amelyek a következők: extrém piaci koncentráció, magas és nem átmeneti belépési korlátok, alapvető inputok (adatok, infrastruktúra) feletti ellenőrzés, domináns piaci pozíció, ökoszisztéma-integráció, helyettesíthetőség hiánya.[26] A platformpiacokon a dominancia nem az árak emelésének képességéből, hanem a piaci struktúra alakításának és az üzleti felhasználókra vonatkozó egyoldalú feltételek kikötésének képességéből fakadhat. Ez arra sarkallta az európai jogalkotót, hogy a DMA keretében új szabályozási kategóriát, a kapuőrt alakítsa ki. A kapuőrré minősítés a platform rendszerbeli szerepén alapul.
Ezeknek a kapuőr platformoknak többféle eszköz is rendelkezésükre áll a sajtókiadói jog semlegesítésére. Egyoldalúan, a felhasználási szerződés kötésére irányuló tárgyalások kizárásával jogdíjmentes, ingyenes felhasználási szerződéseket kényszeríthetnek a sajtókiadókra, vagy technikai eszköztárukkal élve csökkenthetik a sajtókiadványok láthatóságát. Emellett az üzemeltetők kísérletet tehetnek arra is, hogy növeljék "nagyon rövid kivonatok" kivétel által biztosított mozgásteret olyképpen, hogy manipulálják a sajtókiadványokból készített kivonatok méretét, hogy az illeszkedjen a kivétel követelményeihez.
A sajtókiadói jogot nem lehet csak a szerzői és kapcsolódó jogok keretrendszerében értelmezni, hanem kilépve abból át kell tekinteni azt a technológiai, piaci, gazdasági kontextust, amelyben a sajtókiadók az online térben léteznek. Ebben a térben a tiszta szerzői
- 70/71 -
jogi megközelítés nem lehet önmagában hatékony, mert a jogosítási mechanizmus éppen azoknak a platformoknak az ellenállásán akad meg, amelyek a fő célcsoportját képezik a sajtókiadói jognak. Eltérő megközelítésekre van tehát szükség. Olyan megközelítésekre, amelyek kiegészítve a sajtókiadói jogot képesek olyan kötelező tárgyalási kereteket létre hozni, amelyek korlátozzák a platformok egyoldalú, gyakran visszaélésszerű viselkedését.[27] Szükség van tehát arra, hogy amellett, hogy elismerjük a sajtókiadókat a sajtókiadványok jogosultjaiként, elismerjük azt is, hogy a digitális térben kölcsönös strukturális függés alakult ki a felek között, amelynek a kiegyenlítése nem képzelhető el a versenyjog és más adminisztratív eszközök nélkül. A szerzői jog ebben a konstellációban biztosítja a díjazáshoz való jog dogmatikai alapjait, a kötelező tárgyalási kódexek, a versenyjog és a platformszabályozás pedig segíti a feleket abban, hogy kölcsönös megegyezésre jussanak.
A CDSM-irányelv 15. cikke által teremtett helyzet Európában úgy tűnik, hogy feloldhatatlan ellentmondást teremtett.[28] Az uniós jogalkotó nem véletlenül választotta a szerzői és kapcsolódó jogi alapokat. Ezek biztosítanak ugyanis a jogosultaknak képességet és lehetőséget arra, hogy eldöntse, hogy ki, milyen feltételek mellett és milyen felhasználási díj ellenében fogja felhasználni a művet, illetve más teljesítményt. Az online platformokkal szemben azonban ezt a kizárólagos jogot a sajtókiadók nem tudják érvényesíteni maradéktalanul. Ez ugyanis azt feltételezné, hogy a felek egyenlő tárgyalási pozícióban vannak, azonban a tárgyalt konstellációban nem ez a helyzet, mert a sajtókiadványokat felhasználó digitális platformok üzemeltetői technológiai előnyüket és domináns piaci pozíciójukat kihasználva olyan megállapodásra tudják kényszeríteni a sajtókiadókat, amely számukra nem csak előnytelen, hanem fenntartja az aszimmetrikus strukturális függőséget. Már csak azért is, mert amennyiben a sajtókiadók mégis megkísérlik a sajtókiadó jogot érvényesíteni, a platformüzemeltetőknek még mindig megvan a lehetősége arra, hogy az adott országban beszüntessék működésüket, amely pedig azonnal negatív hatással lesz a szóban forgó sajtókiadók láthatóságára. Ez pedig végső soron arra sarkallja a sajtókiadókat, hogy elfogadják a számukra kedvezőtlen feltételeket. A szerzői jog ennek a helyzetnek a kezelésére pedig nemigen alkalmas. Egy szerzői jogi felhasználási szerződésé megkötéséhez ugyanis a felek konszenzusára van szükség, amelyről ezesetben aligha beszélhetünk. A szerzői és kapcsolódó jogok a szerzők és kapcsolódó jogi jogosultak oldalán keletkeztetnek abszolút szerkezetű és negatív tartalmú jogot, hogy a védett műben vagy más teljesítményben rejlő gazdasági hasznokat kiaknázzák. Ez a rajta kívül állók számára nem teremt szerződéskötési kötelezettséget, csak akkor, ha a művet vagy más teljesítményt valaki valóban fel akarja használni, mégpedig üzleti célra. Ennek hiányában nem lesz kivel felhasználási szerződést kötni, mert nincs, aki a művet vagy más teljesítményt felhasználja. Vagyis a sajtókiadói jog egy olyan paradoxont teremtett, amelynek egyik oldalán van egy szellemi tulajdoni jellegű jog, a másik oldalán pedig
- 71/72 -
olyan szereplők, akik nem kívánnak ilyen feltételek mellett felhasználási szerződést kötni, vagy legfeljebb csak olyat, amiben a jogosultak lemondanak a felhasználási díjról és ingyenesen teszik lehetővé a felhasználást.
Vagyis ki lehet jelenteni, hogy a CDSM-irányelv 15. cikke rendelkezik egy kiáltó hiányossággal. Az uniós jogalkotó ugyanis elmulasztott beépíteni egy hatékony végrehajtási mechanizmust,[29] amely képes lenne kezelni a platformok domináns piaci és technológiai helyzetéből adódó egyensúlytalanságokat. Ebből az is következik, hogy a tagállamoknak maguknak kell ezt a hiányosságot kezelni, ami pedig töredezetté és bizonytalanná teszi a sajtókiadói jog egységes, páneurópai érvényesülését.[30] Ezt a fragmentáltságot pedig kihasználják a platformok is, különösen akkor, ha a nemzeti szabályozó hatóságok nem rendelkeznek elég intézményi kapacitással vagy politikai akarattal arra, hogy saját hatáskörben erősítsék meg a sajtókiadók tárgyalási pozícióit.
A jogérvényesítésben további zavarokat okoz a "nagyon rövid kivonatok" kivétele, amely tekintetében a CDSM-irányelv nem tartalmaz sem mennyiségi, sem minőségi kritériumokat. Ez a feladat a jövőben minden bizonnyal az Európai Unió Bíróságára fog maradni. Már csak azért is, mert a platformok a kivonatok hosszának módosításával kikerülhetik a 15. cikk hatókörét, ami viszont felveti a háromlépcsős teszt felhívhatóságának kérdését.
Az online sajtópiac sajátosságaira világít rá az is, hogy verseny nem csak a sajtókiadók és a sajtókiadványaikat felhasználó platformok között áll fenn, hanem a nagy médiavállalatok és a kisebb kiadók között is megfigyelhetők jelentős piaci aránytalanságok. A nagy rendelkeznek akkora alkupozícióval vagy politikai befolyással, hogy kedvező felhasználási feltételeket eszközöljenek ki a platformoktól. A kisebb versenytársaik azonban gyakran nincsenek a hatékony tárgyalások folytatásához szükséges erőforrások birtokában. Számukra a sajtókiadói jog érvényesítése csak akkor működhet hatékonyan, ha azt a tagállami jogalkotó kötelező tárgyalási mechanizmussal és vitarendezési eszköztárral egészíti ki. Jelenlegi állapotában ugyanis a sajtókiadói jog tovább torzítja az online hírpiaci versenyt, mert a nagyobb, tőkeerős sajtókiadóknak kedvez. Ez felveti a kérdését, hogy vajon a sajtókiadói jog valóban alkalmas-e az egyik legfőbb célkitűzés, a médiapluralizmus előmozdítására.
Összességében tehát a sajtókiadói jog szerzői és kapcsolódó jogi szempontból erős dogmatikai lábakon áll, azonban az érvényesítéséhez olyan további intézkedések kellene, amelyek megerősítik a sajtókiadók tárgyalási pozícióit és képesek kezelni azokat az aszimmetriákat, amelyek a sajtókiadványokat felhasználó platformok domináns piaci pozíciójából és az azzal való rendszerszintű visszaélésből származnak. Erre sor kerülhet kö-
- 72/73 -
telező tárgyalási kódexek megalkotásával, átláthatósági és információmegosztási kötelezettség előírásával, alternatív vitarendezési mechanizmus felállításával, és a kapuőr platformok magatartásának egyéb, strukturális korlátozásával.
Ebben a kontextusban tehát a sem a szerzői jogi alapokon álló sajtókiadói jog, sem pedig a versenyjog nem képes megfelelő egyensúlyt teremteni. Tanácsos tehát megvizsgálni, hogy a DMA tartalmaz-e olyan előírásokat, amelyek ezeket a strukturális problémákat orvosolhatnák. A DMA azon a felismerésen alapul, hogy bizonyos digitális platformok olyan rendszerbeli pozíciókat töltenek be, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy kapuőrként működjenek. A rendelet ezeket a platformokat célozza meg olyan kötelezettségekkel, amelyek célja a tisztességes, versenyre alkalmas és átlátható piaci feltételek biztosítása. A DMA előzetes szabályokat vezet be, amelyek célja a tisztességtelen gyakorlatok megelőzése, mielőtt azok bekövetkeznének. A DMA szerinti kapuőr-megjelölés azokat a platformokat azonosítja, amelyek piaci pozíciója nem egyszerűen domináns, hanem strukturálisan központi, jelentős hatással van a belső piacra, fontos átjárót működtet az üzleti felhasználók részére a végfelhasználók eléréséhez és megszilárdult, tartós pozícióval rendelkezik.[31] Amennyiben a sajtókiadványokat indexáló és felhasználó platformok kapuőrnek minősülnek, úgy alkalmazandók rájuk nézve a DMA azon szabályai, amelyek korlátozzák mérlegelési jogkörüket, különösen a tartalom láthatósága és monetizálása szempontjából kritikus területeken. Ezen felül a DMA-nak több olyan konkrét rendelkezése is van, amelyek közvetlenül érintik a CDSM-irányelv 15. cikkének végrehajtási környezetét. Ilyen például a DMA 6. cikk (5) bekezdésében foglalt rangsorolás átláthatóságának követelménye, a 6. cikk (9) bekezdésében található, a platform saj át magát előnyben részesítő magatartására vonatkozó korlátozás. A 6. cikk (11) bekezdése továbbá biztosítja az üzleti felhasználók számára az adatokhoz való hozzáférés jogát. A 6. cikk (12) bekezdése tiltja továbbá azt is, hogy a platformüzemeltetők átláthatatlan módon változtassák meg a szerződéses feltételeiket. Az 5. és 7. cikkek pedig olyan rendelkezéseket fogalmaznak meg, amelyek tiltják a platformoknak a tisztességtelen kereskedelmi feltételek alkalmazását. Az 5. cikk továbbá tiltja a szolgáltatások közötti személyes adatok beleegyezés nélküli összekapcsolását. Ezek a rendelkezések éppen azt a tárgyalási környezetet változtathatják meg, amelyben a 15. cikk jelenleg nem tud maradéktalanul érvényesülni. A DMA kiegészítő szabályai korlátozhatják a sajtókiadványokat felhasználó platformok diszkriminatív magatartását, csökkenthetik az információs aszimmetriát és korlátozhatják a tisztességtelen üzleti feltételek alkalmazhatóságát. Így a platformok kisebb eséllyel fogják tudni az ingyenes felhasználási szerződéseket ráerőltetni a sajtókiadókra, és kevésbé lesz fenyegető a sajtókiadványok indexálásának megszüntetése vagy rangsorolásuk csökkentése, amellyel a platformok egyértelműen nyomást tudnak gyakorolni a sajtókiadókra. A DMA előírásai úgy tudják tehát segíteni a sajtókiadói jog érvényesítését, hogy korlátozzák a platformokat abban, hogy hatékony ellenintézkedéseket tegyenek.
Vagyis lényegében egy érem két oldaláról beszélünk. A sajtókiadói jog megteremti a tárgyalási jogalapot, a DMA pedig megerősíti a jogosulti alkupozíciót. Az alkupozíció nélkül az előbbi kevésbé hatékonyan érvényesíthető, a sajtókiadó jog nélkül viszont hatástalan a sajtókiadók alkupozíciója. Ezt egészíti ki a versenyjog, amely utólagos végre-
- 73/74 -
hajtási eszköztárként szolgál. Ez a háromelemű struktúra - szerzői jog, platformszabályozás, versenyjog - koherens választ ad a platformok dominanciájának sokrétű természetére. Mivel pedig a DMA maga jelöli ki a kapuőrré válás feltételeit, ezért a kapuőrökre vonatkozó szabályok azonnal alkalmazandók, ami lényegében csökkenti a sajtókiadók tranzakciós költségeit is, hiszen nem kell hosszantartó peres eljárásba bocsátkozniuk annak érdekében, hogy bizonyítsák az adott platform visszaélésszerű piaci magatartását és kapuőr minőségét. A kapuőrré minősített platformokra ugyanis automatikusan vonatkoznak a DMA-ban előírt, fentebb ismertetett kötelezettségek. Másként fogalmazva a DMA megváltoztatja a tárgyalások gazdasági kontextusát, aminek köszönhetően a sajtókiadók díjazása nem a kapcsolódó joguk kizárólagosságán, hanem a szabályozási kényszeren keresztül valósul meg, vagyis lényegében a platformszabályozás függvényévé válik. Ebben az értelemben a sajtókiadói jog maga is a platformszabályozás egyik eszköze, a digitális platform-szabályozás tágabb architektúrájába illeszkedik. Ebben az architektúrában pedig a szellemi tulajdon oltalmán kívül legalább annyira fontos a platformok hatalmának strukturális alapjainak korlátozása, vagyis a nélkülözhetetlenség, az algoritmikus nyilvánossághoz közvetítés és az adatok aszimmetriája.
A CDSM-irányelv 15. cikkében bevezetett sajtókiadói jog jelentős fejlemény az uniós szerzői jog területén. Elismeri a sajtókiadványok mögött meghúzódó szervezeti és pénzügyi beruházásokat, és olyan kapcsolódó jogi védelmet hoz létre, amelynek célja a kiadók és az online platformok közötti alkupozíciók egyensúlyának helyreállítása. Ugyanakkor, amint annak bemutatására ez a tanulmány is törekedett, a platformgazdaság strukturális feltételei alapvetően megkérdőjelezik a szerzői jogi jogosítási mechanizmusok képességét e cél elérésére. A legfőbb nehézség a jogi forma és a piaci funkció közötti eltérésben rejlik. A szerzői jog előfeltétele, hogy a jogosult kizárólagos jogokat gyakorolhat és a felhasználási feltételekről tárgyalhat. A platformalapú hírterjesztés azonban strukturális függőségi viszonyok alakultak ki. A láthatóság, a közönség elérése és a bevételszerzés egy kis számú domináns közvetítőn múlik, akiknek üzleti modellje az újságírás finanszírozása helyett az elkötelezettséget és az adatok kinyerését helyezi előtérbe. Ilyen körülmények között a PPR tulajdonosi logikája önmagában nem képes érdemi tárgyalási eredményeket hozni. Ezt az érvelést az összehasonlító tapasztalatok is alátámasztják. A német és spanyol nemzeti kísérletek rámutatnak a kizárólag sajtókiadói jogra való támaszkodás korlátjaira. Végrehajtási eszközök nélkül a platformok semlegesíthetik a jogot a sajtókiadványok indexálásának leállításával, ingyenes felhasználási engedélyek kikötésével vagy a kivonatok hosszának csökkentésével. A francia tapasztalatok ezzel szemben már azt mutatják, hogy a sajtókiadói jog működőképessé válhat, ha azt a versenyjog beavatkozása támogatja, amely képes korlátozni a platformok egyoldalú magatartását. Hasonló tanulságok vonhatók le az ausztrál és kanadai tárgyalási kódex modellekből, ahol a szabályozás nem a szerzői és kapcsolódó jogok kiterjesztésére, hanem a tárgyalási aszimmetriák közvetlen korrekciójára irányul.
- 74/75 -
A tagállami átültetések tapasztalatai rávilágítanak arra, hogy a sajtókiadói jog hatékony érvényesítése attól függ, hogy vannak-e olyan mechanizmusok, amelyek ellensúlyozni képesek a platformok visszaélésszerű piaci magatartását. Uniós szinten ezt a keretrendszert a DMA képes lehet biztosítani. Azáltal, hogy bizonyos platformokat kapuőrként jelöl meg és előzetes kötelezettségeket ró rájuk, a DMA megváltoztatja a sajtó és a platformok közötti tárgyalások strukturális környezetét. Korlátozza azokat a magatartásformákat, amelyek korábban aláásták a nemzeti és uniós szintű díjazás biztosítására irányuló kísérleteket, így a diszkriminatív rangsorolást, az ingyenes felhasználási engedélyeket, a tartalom hozzáférhetetlenné tételével való fenyegetését és az információs aszimmetriák kihasználását. Ezen kötelezettségek révén a DMA a sajtókiadói jogot egy látens jogosultságból potenciálisan érvényesíthető gazdasági joggá alakítja.
Ennek a modellnek is vannak azonban korlátai. A strukturális függőség mindaddig fennmarad, amíg a platformok megkerülhetetlen közvetítői a nyilvánosság elérésének. A sajtókiadó jog bevezetése ellenére az újságírás gazdasági fenntarthatósága továbbra is ki van szolgáltatva a platformok algoritmikus kurátori tevékenységének és az adatmonopóliumnak. Normatív szempontból tehát ismét hangsúlyozni kell, hogy a sajtókiadói jogot egy tágabb kontextusban kell értelmezni. A professzionális újságírás olyan közszolgálati funkciót lát el, amely túlmutat a piaci dinamikán. Gazdasági fenntarthatósága a médiapluralizmus előfeltétele, a médiapluralizmus pedig a demokratikus párbeszéd előfeltétele. A sajtókiadó jogot kiegészítő tagállami szabályokat és a DMA előírásait ezért célszerű egyszerre alkalmazni, így biztosítva a független újságírás megfelelő bevételeit. A sajtókiadói jog szerzői jogi dogmatikai szempontból szilárd lábakon áll. Érvényesíthetőségét nagyban megkönnyítheti a DMA szabályozási fókusza. A sajtókiadói jog utólagos beavatkozási kísérlet egy már kialakult, aszimmetrikus platform-ökoszisztémába, a DMA szabályai viszont előzetes kötelezettségeket rónak a kapuőr platformokra, amelyek kiegyenlíthetik a kialakult egyensúlytalanságot. Vagyis ismét hangsúlyozni kell azt a fentebb már kiemelt alaptételt, miszerint a szerzői jog - és benne a sajtókiadói jog - nem értelmezhető önmagában. Sokkal inkább képezi egy nagyobb egész - a platformszabályozás és a versenyjog - egy igen fontos elemét.
A hosszú távú kihívás a sajtókiadók és a digitális platformok közötti kapcsolat kiegyensúlyozásában rejlik. Nem pusztán a javadalmazás biztosítása a cél, hanem a függőség csökkentése, az átláthatóság növelése, az algoritmikus tartalomhozzáférés korlátozása. A sajtókiadói jog rendszerbeli helyének megtalálása azért is fontos, mert a jog egyelőre egy, fentebb nem firtatott, nem szándékolt következménye lehet, hogy tovább erősíti a platformfüggőséget azáltal, hogy a platformokat a hírek terjesztésének elengedhetetlen közvetítőiként pozícionálja. Emellett pedig kialakulhat egy túlzott pénzügyi függés is a platformok irányába azáltal, hogy a kiadók túlságosan is a platformoktól származó jogdíjbevételekre kezdik el építeni üzletpolitikájukat, háttérbe szorítva a hagyományos bevételi csatornákat.
Összefoglalva, a sajtókiadói jog fontos, de részleges választ jelent a platformgazdaság jelentette kihívásokra. Valódi potenciálja csak egy hibrid szabályozási keretben valósítható meg, amely integrálja a doktrinális koherenciát az intézményi érvényesítéssel és a strukturális beavatkozással. Nem végső megoldásként kell tehát tekinteni rá, hanem egy szélesebb körű szabályozási architektúra alkotóelemeként, amelynek célja az újságírás gazdasági életképességének fenntartása és a demokratikus diskurzus pluralista alapjainak megőrzése.
- 75/76 -
The digital transformation of the media landscape has fundamentally disrupted the economic sustainability of professional journalism. This paper examines the structural asymmetry between press publishers and dominant online platforms, focusing on the unequal distribution of advertising revenues and the lack of algorithmic transparency. While the introduction of the press publishers' right within the EU copyright framework aimed to rebalance this relationship, its practical impact remains constrained by the market power of gatekeeper platforms. The author argues that a purely copyright-centric approach is insufficient to address the systemic challenges of the digital news market. Instead, the study advocates for a holistic regulatory model that integrates intellectual property protections with competition law instruments and the ex-ante obligations of the Digital Markets Act. By harmonising these legal tools, the bargaining position of publishers can be effectively strengthened, ultimately ensuring the preservation of media pluralism and democratic discourse in the platform economy. ■
JEGYZETEK
* A kutatást a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ (IKIKK) Humán és Társadalomtudományi Klaszterének Digitális Társadalom Kompetenciaközpontja támogatta. A szerző A digitális nyilvánosság jog, politikai aspektusai kutatócsoport tagja.
[1] A sajtókiadók és a platformok digitális térben elfoglalt pontos helyéhez, erőviszonyaihoz részletesen lásd:
Rob Frieden: Two-sided Internet Markets and the Need to Assess Both Upstream and Downstream Impacts - Lead Article. 68(3) American University Law Review. 2019. 713-760. pp.; Mezei Péter - Harkai István: A platformgazdaság szerzői jogi kihívásai. Budapest, 2024. ORAC. 27-41. pp.; Julie E. Cohen: Internet Utopianism and the Practical Inevitability of Law. 18(1) Duke Law & Technology Review. 2019. 85-96. pp.; Matthew Hindman: Az internet csapdája - Hogyan épít monopóliumokat és ássa alá a demokráciát a digitális gazdaság? Budapest, 2023. ORAC.; Cortney Radsch: Plattformization and Media Capture: A Framework for Regulatory Analysis of Media-Related Platform Regulations. 28(2) UCLA Journal of Law & Technology, Special Issue: Platforms and the Press. 2023. 175-223. pp.; Neil Weinstock Netanel: Mandating Digital Platform Support for Quality Journalism. 34(2) Harvard Journal of Law & Technology. 2021. 473-545. pp.; Monika Jasiewicz: Copyright Protection in an Opt-Out World: Implied License Doctrine and News Aggregators. 122(3) Yale Law Journal. 2012. 837-850. pp.; Nancy J. Whitmore: Extending Copyright Protection to Combat Free-Riding by Digital News Aggregators and Online Search Engines. 24(1) The Catholic University Journal of Law & Technology. 2015. 1-56. pp.; Daniel S. Park: The Associated Press vs. All Headline News: How Not News Misappropriation Will Shape the Unsettled Customary Practices of Online Journalism. 25 Berkley Technology Law Journal. 2010. 369-394. pp.; Martin Senftleben - Maximilan Kerk - Miriam Buiten - Klaus Heine: New Rights or New Business Models? An Inquiry into the Future of Publishing in the Digital Era. 48(5) IIC - International Review of Intellectual Property and Competition Law. 2017. 538-561. pp.; Kali Srikari Kancherla: The Snippet Tax: Enabling Acces to Fake News? 11 Indian Journal of Intellectual Property Law. 2020. 223-241. pp.; Guido Westkamp: The new German publisher's right - a violation of European Law? A comment. 3(3) Queen Mary Journal of Intellectual Property. 2013. 241-250. pp.; Romana Matanovac Vučković: The Effectiveness of the Press Publishers' Related Right. 52(8) IIC - International Review of Intellectual Property and Competition Law. 2021. 1050-1068. pp.; Nora Lampecco: EU competition law to the rescue of press publishers' ancillary rights. (55) EU Law Live - Weekend Edition. 2021. 8-14. pp.; Thomas Höppner: EU Copyright Reform: The Case for a Publisher's Right. Intellectual Property Quarterly. 2018/1. 2018. 1-21. pp.; Eleonora Rosati: Neighbouring Rights for Publishers: Are National and (Possible) EU Initiatives Lawful? 47(5) IIC - International Review of Intellectual Property and Competition. 2016. 569-594. pp.; Alexander Peukert: An EU related right for press publishers concerning digital uses. A legal analysis. Goethe Universität Frankfurt am Main, Faculty of Law Research Paper No. 22/2016.; Thomas Poell -David Nieborg - José van Dicjk: Platformisation. 8(4) Internet Policy Review. 2019. 1-13. pp.; Tone Knapstad: Fighting the tech giants - news edition: competition law's (un)suitability to safeguard the press publishers' right and the quest for a regulatory approach. 16(12) Journal of Intellectual Property Law & Practice. 1319-1332. pp.; Caterina Sganga: The Many Metamorphoses of Related Rights in EU Copyright Law: Unintended Consequences or Inevitable Developments? 70(9) GRUR International. 2021. 821-833. pp.; Valentina Moscon: Neighbouring rights: in search of a dogmatic foundation. The press publishers' case. In: Taina Pihlajarinne - Juha Vesala - Oli Honkkila (szerk.): Online Distribution of Content in the EU. Cheltenham, Edward Elgar. 2019. 40-61. pp.; Maria-Daphne Papadopoulou - Evanthia-Maria Moustaka: Copyright and the Press Publishers Right on the Internet: Evolution and Perspectives. In: Ta-tiana-Eleni Synodinou - Philippe Jougleux - Christina Markou - Thalia Prastitou (szerk.): EU Internet Law in the Digital Era - Regulation and Enforcement. Cham, Springer Nature. 2020. 99-136. pp.
[2] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/790 irányelve (2019. április 17.) a digitális egységes piacon a szerzői és szomszédos jogokról, valamint a 96/9/EK és a 2001/29/EK irányelv módosításáról.
[3] A CDSM-irányelv sajtókiadói jogának részletes elemzéséhez lásd: Giuseppe Colangelo - Valerio Torti: Copyright, online news publishing and aggregators: a law and economics analysis of the EU reform. 27(1) International Journal of Law and Information Technology. 2019. 75-90.pp. Eduard Treppoz: The Past and Present of Press Publishers' Rights in the EU. 46(3) Columbia Journal of Law & the Arts. 2022. 267-282. pp.; Radsch 2023, 175-223. pp.; Sganga 2021, 821-833. pp.; Eleonora Rosati: Copyright in the Digital Single Market - Article-by-Article Commentary to the Provisions of Directive 2019/790. Oxford, Oxford University Press, 2021. 254. p. és 285-287. pp.; Szalay Klára - Polyák Gábor: Hírérték - hír, érték: A híraggregáció jogi megítélése a szerzői jog és a hírpiaci változások tükrében. Magyar Jog. 2018/12. 679-689. pp.; Irini Stamatoudi - Paul Torremans (szerk.): EU Copyright Law-A Commentary [Second Edition]. Cheltenham. Edward Elgar. 2021. 727-729. pp.; Ula Furgal: The EU press publishers' right: where do Member States stand? 16(8) Journal of Intellectual Property Law & Practice. 2021. 887-893. pp.; Christina Angelopoulos: Articles 15 & 17 of the Directive on Copyright in the Digital Single Market - Comparative National Implementation Report. 2022. Centre for Intellectual Property and Information Law, https://informationlabs.org/wp-content/uploads/2022/09/Angelopoulos-Report-Full-Report.pdf. Utolsó megtekintés ideje: 2026. február 04.; Ana Lazarova (2024) Press Publications and the Curious Case of Exceptions to Neighboring Rights. In Mezei Péter - Hannibal Travis - Pogácsás Anett (szerk.): Harmonizing Intellectual Property Law for a Trans-Atlantic Knowledge Economy. Leiden - Boston, Brill-Nijhoff. 2024. 85-109. pp.
[4] Az egyes önálló, tagállami szabályozási kísérletekhez lásd: Rosati 2016, 571-574. pp.; Rosati 2021, 254. p.; Stamatoudi - Torremans 2021, 723-724. pp.; Radsch 2023, 188-191. pp. és 199-201. pp.
[5] Autorité de la Concurrence, Décision no 20-MC-01 du 9 avril 2020 relative a des demandes de mesures conservatoirse préséntées par le Syndicat des éditeurs de la presse magazine, l'Alliance de la presse d'information générale e.a. et l'Agence France-Presse.
[6] Az Európai Parlament és a Tanács 2022/1925 rendelete a digitális ágazat vonatkozásában a versengő és tisztességes piacokról, valamint a 2019/1937 és a 2020/1828 irányelv módosításáról (digitális piacokról szóló jogszabály).
[7] A platformok magatartásformáival és a sajtókiadói jog érvényesíthetőségével kapcsolatos jogvitákhoz lásd különösen: V-43/20 Fallbericht vom 1. August 2023: Kartellrechtliche Prüfung von "Google News Showcase" (A továbbiakban Google News Showcase-döntés) (Entscheidung vom 21.12.2022); C-797/23. Meta Platforms Ireland Limited vs. Autorita per le Garanzie nelle Comunicazioni; C-250/25 Like Company vs. Google Ireland Limited. Copyright Licensing Board Case no. 126. Collective Management Organisation of Danish Press Publications vs. LinkedIn Ireland Unlimited Company; C-663/24 Google LLC, Google Ireland Ltd, Spotify Belgium SA, Spotify AB, Spotify Belgie nv, Meta Platforms Ireland Ltd, Streamz SRL, Sony Music Entertainment Belgium SA, Universal Music SA, Warner Music Benelux SA, Play it again Sam SRL, North East West South SA, CNR Records SA, Belgian Recorded Music association ASBL vs. Premier ministre (C/2025/1403).
[8] A CDSM-irányelv 15. cikkének részletes magyarázatához lásd: Colangelo - Torti 2019, 77-79. pp.; Treppoz 2022, 268. p. és 273-274. pp.; Radsch 2023, 200-201. pp.; Sganga 2021, 824-825. pp.; Rosati 2021, 254. p. és 284-287. pp.; Szalay - Polyák 2018, 13-17. pp.; Rosati 2016, 580-583. pp.; Papadopoulou - Moustaka 2020, 113. p.; Stamatoudi - Torremans 2021, 727-729. pp.; Furgal 2021, 889. p.; Matanovac Vučković 2021, 1054-1055. pp.; Will Slauter: Taking the Long View: The Business of News and the Limits of Copyright. 6(2) Critical Analysis of Law. 2019. 267. p.; Knapstad 2021, 1322. p.; Tito Rendas: Does size matter? The press publishers' right and the implementation of the 'very short extracts' limitation. 17(6) Journal of Intellectual Property Law & Practice. 2022. 473-474. pp.; Angelopoulos 2022, 16. p.; Ula Furgal: The Emperor Has No Clothes: How the Press Publishers' Right Implementation Exposes Its Shortcomings. 72(2) GRUR International. 2023. 662. p.; Lazarova 2024, p. 90.
[9] A sajtókiadvány fogalmát a 2. cikk 4. pontja határozza meg.
[10] A sajtókiadó jogokat és azok korlátait a 15. cikk (1)-(5) bekezdései határozzák meg.
[11] Academics Against Press Publishers' Right: 169 European Academics warn against it (https://www.ivir.nl/publicaties/download/Academics_Against_Press_Publishers_Right.pdf. Utolsó megtekintés ideje: 2025. december 16.). Vö. Juha Vesala: Press publishers' right and artificial intelligence. In: Taina Pihlajarinne - Anette Alén-Savikko (szerk.): AI and the Media - Reconsidering Rights and Responsibilities. Cheltenham. Edward Elgar. 2022. 262. p.; Colangelo - Torti 2019, 89. p. Vö. Treppoz 2022, 268. p.
[12] Matanovac Vučković 2021, 1054. p.; Rosati 2021, 274-275. p..; Stamatoudi - Torremans 2021, 727-728. pp.; Rendas 2022, 473-474. pp.
[13] A sajtókiadói jog jogpolitikai indokaihoz részletesen lásd: CDSM-irányelv (54)-(60) preambulumbekezdések.
[14] Gyertyánfy Péter: A mesterséges intelligencia hatályos szerzői jogi törvényünk szerint. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2023/6. 41-42. pp.; Rosati 2021, 87-88. p..; Mezei Péter: Szöveg- és adatbányászat és generatív mesterséges intelligencia - az input oldal szerzői jogi kihívásai. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2024/5. 99-100. pp.
[15] Rosati 2016, 580. p.; Treppoz 2022, 268. p.; Stamatoudi - Torremans 2021, 729. p.
[16] Whitmore 2015, 20. p.; Rosati 2021, 267. p. és 285-286. pp.; Whitmore 2015, 53-54. pp.
[17] Weinstock Netanel 2021, 503. p.; Hindman 2023, 92. p.; Kancherla 2020, 230-231. pp.; Radsch 2023, 201. p.
[18] Colangelo - Torti 2019, 76. p.; Sganga 2021, 826. p.; Stamatoudi - Torremans 2021, 724-725. pp.; Nathalie Martial-Braz: The Related Right of News Publishers - Or Biased Negotiations. (264) Revue international du droit d'auteur. 2020. 177-179. pp.; Knapstad 2021, 1322-1323. pp.; Lampecco 2021, 1112. pp.; Radsch 2023, 202-203. pp.; Kancherla 2020, 234. p.; Matanovac Vučković 2021, 1057. p.
[19] Hindman 2023, 81. p. Vö. Pünkösty András: Versenyjogi megfontolások a technológiai óriások szabályozásával kapcsolatban. In Medias Res, 2021/2. 251-272. pp. és 253. p.
[20] Radsch 2023, 180-181. pp.; Weinstock Netanel 2021, 473-545. pp. és 494. p.; Hindman 2023, 145. p.
[21] A magyar piac részletes empirikus elemzéséhez - beleértve a forgalmi adatokat és a vezető hírportáloknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közönségmérésein alapuló dominanciáját - lásd: István Harkai: Press Publishers' Right in Hungary - Brief Empirical Report after the Implementation. Public Governance, Administration and Finances Law Review. 2024. 79-92. pp. DOI: https://doi.org/10.53116/pgaflr.7633.
[22] Az algoritmusok átláthatatlanságáról és az üzleti titokként kezelt "fekete doboz" jellegéről lásd: Frank Pasquale: The Black Box Society: The Secret Algorithms That Control Money and Information. Harvard University Press. Cambridge (MA), 2015. Ezt az információs aszimmetriát ismeri el a DMA is a (DMA), (61)-(62) preambulumbekezdésekben.
[23] Weinstock Netanel 2021, 508. p. Vö. Frieden 2019, 713-760. pp.; Hindman 2023, 25. p.; Szilágyi Pál: A versenyjog és a digitális piacok monopóliumai - Alkalmas-e a versenyjog a digitális piacok versenyszempontú megregulázására? In Medias Res, 2023/1. 35-52. pp.
[24] Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés.
[25] Az EUMSZ 102. cikke tiltja a piaci erőfölénnyel való visszaélést. Fontos hangsúlyozni, hogy maga az erőfölény, vagyis a piacon elért nagy, domináns részesedés nem jogellenes, csak az azzal való visszaélés. A digitális gazdaság és a sajtókiadók szempontjából a legfontosabb eleme a tisztességtelen üzleti feltételek (a) pont) és a versenyhátrány okozása (c) pont). Ez a cikk az alapja annak az érvelésnek, miszerint a kapuőr platformok (mint a Google) visszaélnek helyzetükkel, amikor egyoldalúan diktálnak feltételeket a kiadóknak, vagy saját szolgáltatásaikat részesítik előnyben (önpreferencia).
[26] Hindman 2023, 180. p.
[27] Ula Furgał - Martin Kretschmer: Bargaining in the Shadow of the Press Publishers' Right. CREATe Working Paper. 2024/4. 14. p.
[28] Az új kapcsolódó jogi oltalommal kapcsolatos kritikai észrevételekhez lásd többek között: Academics Against Press Publishers' Right: 169 European Academics warn against it [nyilvános nyilatkozat]. IVIR, 2018. április 24.; Colangelo - Torti 2019, 87-89. pp. Vö. Treppoz 2022, 268. p.; Martial-Braz 2020, 167169. pp. (https://www.ivir.nl/publicaties/download/Academics_Against_Press_Publishers_Right.pdf. Utolsó megtekintés ideje: 2026. február 04.).
[29] Holott az InfoSoc-irányelv értelmében vett többszörözési és nyilvánossághoz közvetítési jogok garantálása éppen azt a célt szolgálta volna, hogy a sajtókiadók engedélyezési és végrehajtási garanciákat nyerjenek, ezáltal biztosítva a befektetéseik megtérülésének lehetőségét, a tömegtáj ékoztatás fenntarthatóságát és a megbízható információk hozzáférhetőségét. Lásd: Rosati 2021, 267. p.
[30] Colangelo és Torti szerint aggályos, hogy az új jog területi alapon illeti meg a sajtókiadókat. Ennek oka, hogy mivel irányelvi jogalkotással állunk szemben, a tagállamok az átültetés részletszabályait az irányelvi célkitűzésekkel összhangban ugyan, de szabadon határozhatják meg, amely eltérő megközelítéseket eredményezhet. Ez ellentétes az Európai Unió Digitális Egységes Piac-stratégiájában megfogalmazott célkitűzésekkel, bizonytalanságot és széttöredezettséget eredményez. Lásd: Colangelo - Torti 2019, 87. p.
[31] A kapuőr platformok egyes piaci szerepéről lásd DMA (1)-(5) preambulumbekezdések, illetve 3. cikk.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, SZTE Állam- és Jogtudományi Kar, Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézet; https://orcid.org/0000-0003-1584-4196.
Visszaugrás
