A sajtókiadványok kiadói évente milliárdokat fordítanak újságírásra. A jól ismert, hagyományos sajtókiadványokban megjelenő cikkek újrahasznosítására, a világhálón megjelenő cikkek aggregálására, azaz összegyűjtésére, majd e tartalmak kereső felületre, közösségi média megjelenés optimalizálására mára jól prosperáló üzleti modellek épültek. Sokszor, az ily módon, ezeken a másodlagos felületeken (pl. Google News, Yahoo News!, Facebook hírfolyam) megjelenő tartalmak vonzereje túlszárnyalja az eredeti tartalmat előállító és közzé tevő webfelület látogatottságát. A látogatottság pedig hirdetői bevételt tesz elérhetővé, amely különösen fontos a sajtókiadók számára, akik a nyomtatott sajtó eladásából kiesett jövedelmet így kívánják pótolni. Úgy tűnik azonban, hogy e fentebb említett másodlagos felületek lefölözik a hirdetésben rejlő hasznot, ebből következően tehát a vagyoni előny nem az eredeti tartalmat előállítóknál csapódik le, gátolva így befektetésük megtérülését. Végső soron ezzel ásva alá a színvonalas, oknyomozó újságírói teljesítmények finanszírozását.
E jelenség nem egyedi, magyar probléma. Egyes források szerint[2] egy 2009-ben a sajtókiadók egy csoportja által az USA-ban végeztetett felmerés eredménye arra a következtetésre jutott, hogy a vizsgált harminc napos időszakban több mint 75 000 webfelület használt fel az amerikai újságipar által létrehozott tartalmat engedély nélkül. Egy másik, szintén gyakran idézett, 2010-ben a Pew Centre[3] által végzett felmérés eredménye kimutatta, hogy Baltimore-ban az új híreket tartalmazó történetek 95%-át a hagyományos sajtóipar, azaz elsősorban a nyomtatott sajtó állította elő. Igaz ugyanakkor az is, hogy az amerikai újságírás háromszor annyi újságírót foglalkoztatott ekkor még, mint bármely más médiaipari szereplő. A hagyományos nyomtatott sajtó, mint az újságírás motorja és a hírek terjesztésének elsődleges eszköze, még olyan hír-ökológiai környezetben is elsődlegesnek bizonyult, mint az Egyesült Királyság, amelyet a nem kereskedelmi célú híróriás a BBC ural.[4]
Az újságírás hagyományos üzleti modellje a sajtótermékek diverzifikálásán, a sajtótermékek csomagolásán és elosztásán alapult, ahol a vevő válogatás nélkül, egy csomagban vásárolta meg a híreket a hirdetésekkel együtt, illetve a hirdetők a sajtótermék típusától, a fogyasztói körtől függően vásárolták meg az emberek figyelmét az újságban közzétett hirdetési felületeken keresztül. Ebben az üzleti modellben a sajtókiadók bevételeinek átlagosan mintegy 65-80%-át[5] tették ki a hirdetési bevételek az amerikai lappiacon,[6] míg a bevételek másik, kisebb hányada származott az előfizetésekből. A magyar regionális napilappiacon a hirdetési bevételek aránya kisebb, mintegy 52-55%[7] volt.
A digitalizáció, valamint az internet elterjedése ezt az egyensúlyt felborította. Míg a hírelőállítás költségei a színvonalas, körültekintően alátámasztott, minőségi és oknyomozó újságírás esetében az eredeti tartalom előállításánál jelentkeznek, azaz az első példány létrehozásakor, a másolati költségek ehhez képest elhanyagolhatók. A hírek digitalizációja és az internet elterjedése megszüntetett egy hiányállapotot is, másként fogalmazva, temérdek hozzáférési lehetőséget ad hírekhez, hírforrásokhoz, hirdetési felületekhez, a fogyasztók direkt eléréséhez.
Mindehhez egy merőben átalakuló hírfogyasztási szokásrendszer is társul. Az olvasók a nyomtatott sajtó helyett az online hírfogyasztásra álltak át, sőt, az elmúlt években leginkább a mobil hírfogyasztás válik uralkodóvá[8]. Egy felmérés szerint a fogyasztók 40-50% százaléka mobiltelefonon követi a híreket[9], míg egyes vizsgált országokban, elsősorban a fiatalok körében, a közösségi médiafelületek a teljes hírmegosztás 75%-át realizálták.[10] A legfrissebb,
- 679/680 -
a Pew Research Center[11] által publikált adatok szerint az amerikai serdülők 95%-a rendelkezik okostelefonnal, és mintegy 45%-uk állandóan a "neten lóg". Igaz ugyanakkor, hogy a megkérdezett tinédzsereknek csak mintegy 16%-a említi a közösségi médiafelületeket, mint olyan helyet, ahol több hírhez és információhoz jut hozzá.[12]
Egyes szerzők, például Scherb,[13] azt hangsúlyozzák, hogy minden hirdetés által támogatott tartalom legfőbb veszélye egyetlen fogalommal összefoglalható, ez pedig az "interaktivitás". Az interaktivitás pedig nem más, mint a fogyasztó/ felhasználó és a fogyasztott/ felhasznált tartalom közötti viszony alakulása úgy, hogy a fogyasztó/ felhasználó irányítást nyer a tartalom felett. Ennek következménye például, hogy a tartalom manipulálható, a hirdetések elkerülhetők, felcserélhetők. A tartalom-előállítóknak azonban elemi érdeke a hirdetésből származó bevételek fenntartása, ezért más üzleti modellekkel már eddig is kísérleteztek a média világában. Ilyen többek között például a termékmegjelenítés egy programban, vagy a programfolyam hirdetésekkel való megszakítása, vagy bármilyen további tevékenység reklámfogyasztástól való függővé tétele.
Ám ezek egyike sem kompenzálja a kieső bevételeket a sajtókiadványok területén. Ugyanakkor, újabb problémára világít rá. A hagyományos, nyomtatott sajtó esetében a sajtótermék egy csomagban került a fogyasztó "asztalára" függetlenül attól, hogy azt elejétől végéig valóban elolvasta-e. Biztos, hogy a teljes újságot átlapozva nagyobb valószínűséggel jutottak el a fogyasztóhoz a hirdetések, mintha ezt nem tette volna, hiszen "megakadhatott a szem" egy hirdetésen is. Ma azonban - Scherb fogalmával élve - az interaktivitás lehetőséget biztosít a tartalom megválasztására, anélkül hogy egyéb tartalmakon is át kellene - hacsak felületesen is - "küzdeni" magunkat. Így olyan, a hagyományos újságírásból ismert szakmai szerepkörök is megkérdőjeleződni látszanak az online világban, mint a szerkesztő, vagy főszerkesztő feladatköre. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor, a marketing oldaláról egyre inkább a személyre szabott hirdetés kerülhetett a figyelem középpontjába, azaz minél nagyobb találati pontossággal érni el a fogyasztót.
E fenti komplex társadalmi, gazdasági környezetben zajló változások egyik hozadéka a sajtókiadványok kiadóinak profitcsökkenése. Úgy tűnik tehát, hogy az internet, és elsősorban e virtuális tér olyan szereplői, mint az ún. híraggregátorok, melynek fogalmát a későbbiekben tisztázni igyekszünk, a sajtóipar számára jelenleg több anyagi kárt okoznak, mint hasznot. Rupert Murdoch, médiamágnás, a News Corporation elnök-vezérigazgatója, valamint William Dean Singleton, a negyedik legnagyobb amerikai lapkiadó szövetség, a Media News Group alapítója és elnöke, egyértelműen a sajtó-aggregátorokat teszi e pénzügyi hanyatlásért felelőssé. Azt állítják, hogy ezek a híraggregátorok, mint amilyen a Google News vagy a Huffington Post, ún. "potyautasok", akik abból profitálnak, hogy összegyűjtik és eladják azokat a tárgyszerű információkat is tartalmazó tartalmakat, amelyeket a hagyományos médiavállalatok költséget nem kímélve előállítanak. Ezzel egyidejűleg azonban náluk realizálódik az online reklámozásból származó bevételek jelentős hányada.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
