I. Ferenc József osztrák császár és magyar király az 1858. február 7-én kelt császári pátensével vezette be az osztrák császári és királyi közjegyzői rendtartás hatályát a birodalom nem osztrák tartományaira, így a Magyar Királyság területére is. Ezzel megnyílt a lehetőség a polgári közjegyzőség hivatásrendjének kialakulására. Az Országbírói Értekezlet 1861-ben azonban a közjegyzőség bevezetésének a magyar történeti alkotmányba ütköző módja miatt az intézmény megszüntetése mellett döntött. Az 1859-ben létrehozott, majd 1861-ben megszüntetett közjegyzőség e rövid működés alatt nem tudott nem tudott sem folyóirat, sem pedig könyvek kiadására vállalkozni.
Az 1860-as években a Monarchiát ért hadi és politikai veszteségek azonban az uralkodót és a magyar rendeket a megegyezés felé kényszerítették. Az osztrák-magyar kiegyezés politikai folyamata mellett azonban a jogtudomány képviselői a magyar jogrendszer polgári átalakításának fontosságára is felhívták a figyelmet. E folyamatba illeszthető be Degen Gusztáv pozsonyi jogakadémiai tanárnak a Magyar Jogtudományi Hetilap 1866. 34-38. számában megjelent cikksorozata A közjegyzőség címmel. A később külön füzetben is megjelent tanulmányában a szerző a közjegyzőség újbóli bevezetése mellett érvelt. "Ekként óhajtanák, hogy ez az intézmény a jövő codificatio alkalmával a törvénykezési elvek megállapításával, egy időben találjon nálunk is törvényszerű módon megoldását."[1] Ez azonban akkor azt jelentette volna, hogy az 1855-i osztrák közjegyzői rendtartást léptetik ismét hatályba annak minden fogyatékosságával együtt.
1866-ban indult meg a Jogtudományi Közlöny kiadása Ökröss Bálint, a későbbi neves közjegyző szerkesztésében. A folyóirat szerkesztője elkötelezte magát a reform folyamata mellett: "Alig van viszony az életben s mozzanat a jogintézményekben, melynek a körülményekhez képest módosításra, szervezésre vagy alkotásra szüksége ne volna.[2] A lap kezdetben heti gyakorisággal jelent meg és a szerkesztésbe a második évfolyamtól bekapcsolódott Dárday Sándor is. A lap 1870. évfolyamában közölte a Buda-Pesti Kereskedelmi és Iparkamara emlékiratát a királyi jegyzői intézmény bevezetésének szükségességéről. A közjegyzőkről szóló törvény első tervezetét - a francia közjegyzői törvényt alapul véve - Bogdány Lajos dolgozta ki. Bogdány a Magyar Themis és a Jogtudományi Közlöny hasáb-
- 7/8 -
jain is közzétette a cikkét, amelyben a közjegyzői intézmény bevezetése mellett érvelt: "Azon czélszerű intézménynek, melynek szervezése és állandósítása által az állam a polgárok vagyonát és jogait kétes alakú és határozatlan tartalmú szerződések megkötésével prédára bocsájtatni nem engedi, hanem a fejlődő jogviszonyokból keletkező szerződéseknek, és egyéb okmányoknak oly kétségbevonhatatlan erejűvé átalakításáról gondoskodott hogy azokból per alig származhatik, minélfogva a polgárok nyugalma és hitele az intézmény által a legszilárdabb alapra van fektetve.[3]
A közjegyzőség történetében új fejezet kezdődött, amikor hatályba lépett a királyi közjegyzőkről szóló 1874. évi XXXV. törvénycikk, és 1875. augusztus 1. után kiépült a közjegyzőség szervezete. A polgári közjegyzők ekkor még saját folyóirat indításában nem gondolkodhattak, azonban keresték annak a lehetőségét, hogy a közjegyzői intézmény jogi kérdéseinek állandó megjelenést biztosító folyóiratot találjanak. Ez lett a Lőw Tóbiás királyi főügyész-helyettes által szerkesztett Magyar Igazságügy című folyóirat, amely teret biztosított a közjegyzői szakmai gyakorlat egységesítésére és a szakma követeléseinek ismertetésére. A közjegyzőség című állandó rovat 1877-től jelent meg. Ebben a kollégák által felvetett, nyílt kérdésekre a kor kiemelkedő felkészültséggel bíró közjegyzői szerzői, köztük Grubiczy László, Bonts Döme, Bésán Mihály, Bánffay Simon adtak választ. Emellett a közjegyzői szakírók tanulmányaikban is segítették eligazodni a kollégákat és a jogkereső közönséget a közjegyzői gyakorlatban. Ekkor már a lap alcímében is megjelent, hogy a budapesti, kolozsvári, szegedi, aradi, pécsi és a temesvári királyi közjegyzői kamarák hivatalos közlönye. Ennek megfelelően nemcsak a szakcikkeket, hanem az egyes közjegyzői kamarák hivatalos közleményeit, az Igazságügyi Minisztériumnak írt felirataikat is közölték.
Az 1870-es évek végére látszott, hogy a közjegyzői intézmény fejlesztése határozottabb fellépést, szervezettebb kereteket kíván. A polgári közjegyzők érdekképviseletére, a törvényből hiányzó országos közjegyzői kamara részbeni pótlására alakult meg 1884-ben a Magyarországi Királyi Közjegyzők Országos Egylete, amelynek kinyilvánított célja volt a közjegyzői intézmény megszilárdítása és fejlesztése, valamint a közjegyzőségre vonatkozó jogirodalmi munkák és egy közjegyzői szakközlöny indítása, anyagi támogatása.
A közjegyzői egylet azonban ekkor még nem rendelkezett kellő anyagi erővel, ezért új lap indítása helyett A Jog című folyóiratot keresték meg, hogy legyen részben a közjegyzői intézmény szócsöve. A Jog című folyóirat 1885-ben indult a negyedik évfolyamával. Ennek az volt az oka, hogy a Markovits Jakab budapesti ügyvéd által szerkesztett Magyar Ügyvédi Közlönyt (1882-1884. évfolyamok) átnevezték A Jogra, így megtartották a lapelőd évfolyam számozását. Ezzel együtt szerkesztőváltás is történt. Az átnevezett folyóirat Révai Lajos és Stiller Mór szerkesztésében felvállaltan a magyar igazságügy érdekeinek képviseletére vállalkozott, amikor alcímében írtan a magyar ügyvédi, bírói, ügyészi és közjegyzői kar közlönye lett. Ezért a korszak közjegyzői szakírói: Blum János, Baranyay (Blum) Béla, Markó Sándor, Weinmann Fülöp, Zimányi Alajos itt jelentették meg elsősorban a tanulmányaikat. Ebben az időszakban a közjegyzői törvény novelláris módosítása és az
- 8/9 -
örökösödési eljárás várható kodifikálása volt a tanulmányok fő témája a közjegyzői intézmény fejlesztése mellett.
Az egylet vezetői azonban látták, hogy A Jog nem tudja betölteni egy önálló közjegyzői lap szerepét. Ez a folyóirat ugyanis az összes jogi szakma érdekeit képviselte, valamint a közjegyző szerzők is publikáltak más jogi folyóiratokba, elsősorban a korban változatlan tekintéllyel bíró Jogtudományi Közlönybe. A közjegyzői egylet a bajor és az osztrák közjegyzőség példáját követve hozott döntést egy önálló közjegyzői szaklap indításáról. Az osztrák közjegyzői szaklap 1859-ben jelent meg először az osztrák közjegyzői egyesület kiadásában. A bajor közjegyzői folyóirat 1864-ben indult és 1872-ben már a Deutsche Notariats-Zeitung címen jelent meg, amelynek kiadói a német és az ausztriai közjegyzői egyesületek voltak.[4]
Az egylet központi bizottságának ülésén Kovaliczky Elek javaslatára elindították a közjegyzői szaklap kiadását. A folyóirat szerkesztésére Charmant Oszkár fiumei közjegyzőt kérték fel, akinek a közjegyzői közéletben páratlan pályafutása első állomása volt ez a feladat. A Folyóirat a perenkivüli törvénykezés és a közjegyzői gyakorlat számára címmel és A magyarországi királyi közjegyzők közlönye alcímmel megjelent folyóirat havonta jelent meg. Zimányi Alajos közjegyző, az egylet elnöke a közjegyzői folyóirat elérendő céljaként a közjegyzői gyakorlat egységesítését, a közjegyzőség mozgalmainak támogatását, valamint a közhitelesség érdekeinek előmozdítását jelölte meg. "Ebben a szaklapban az ország minden részéből összegyűjtve láthatja mindenki azokat az adatokat, amely közjegyzőségünk fejlesztésére és karunk érdekének és javának előmozdítására befolyással lehetnek oly értelemben, hogy ez által hazánkban a jogbiztonság és a jogi közhitelesség mélyreható jelentősége érvényesíttessék."[5]
Charmant Oszkár nemcsak főszerkesztőként végezte a munkáját, hanem a folyóirat cikkeinek többségét is ő írta, különböző álneveket, szignókat használva. Ő volt a folyóirat első számában A magyar közjegyzőség című programcikk szerzője, aki írásában meghirdette, hogy a közjegyzők stratégiai célja a bírói megbízások megszüntetése és a perenkivüli eljárások közjegyzői hatáskörbe áthelyezése kell, hogy legyen. Kiemelten foglalkozott a hagyatéki eljárások lefolytatásának kérdésével, mivel ez a közjegyzőség jövőjét meghatározó tényező volt. Álláspontja itt is az volt, hogy ezt teljes egészében a közjegyzők részére kell átengedni. A lap a tudományos közlemények mellett beszámolókat közölt a közjegyzői kamarák életéből, a közjegyzőket érintő jogszabályi változásokról és közölte az egyes közjegyzői kamarák területén működő közjegyzők ügyfélforgalmi adatait is. A legfontosabb téma azonban az örökösödési eljárásról szóló törvény hatályba lépése volt. Az eljárási jogszabály egyes rendelkezéseit kommentálva készültek fel a közjegyzők e fontos hatáskörük ellátására. Ugyanakkor a hatáskör ezen bővítése érintette a közjegyzői
- 9/10 -
székhelyek számát, mivel az igazságügyi kormányzat álláspontja szerint a megnövekedett feladatokat csak a közjegyzők létszámának emelésével lehet jól végrehajtani.
Két fontos esemény történt a folyóirat fennállásának első és második évében. 1895. november 4-én megtartották a közjegyzőhelyettesek első országos kongresszusát. Ez volt az első alkalom, hogy a helyettesek szervezetten összefogtak a jogaik és érdekeik érvényesítésében. A legfőbb követelésük az volt, hogy a közjegyzői állásokra csak közjegyzőhelyetteseket nevezzen ki a miniszter, legalább három év közjegyzői irodában eltöltött gyakorlat után. A másik fontos esemény a millenium megünneplése volt. 1896-ban az egylet ünnepi ülést tartott, ahol az egyik felszólaló Charmant Oszkár volt, aki felmutatta a folyóirat díszkötésű példányát az ülésen, ezzel szimbolizálva a közjegyzői kar szellemi teljesítményét. A millenium másik fontos eseménye a közjegyzőség történetének megírására kiírt pályázat volt. A pályázatra egy pályamű érkezett, amit Érdujhelyi (Ellinger) Menyhért zentai plébános írt. A bíráló bizottság elfogadta a pályaművet, a könyv kiadását azonban már csak átdolgozás után javasolta. Így A közjegyzőség és a hiteles helyek története Magyarországon című könyv megkésve, 1899-ben jelent meg. A munka úttörő jellege mellett sem lehet elhallgatni, hogy a források felkutatása mellett azok feldolgozása nem volt szerencsés, mivel a szerző jórészt csak a hiteleshelyek történetével foglalkozott, a közjegyzőség történeténél viszont csak a jogszabályi rendelkezések ismertetésére szorítkozott. A közjegyzői szaklap viszont összesen három évfolyamot ért meg a fennállásának első szakaszában, mert a kar tagjai nem támogatták publikációikkal az egy személyes szerkesztőséget.[6]
A közjegyzői egylet központi bizottsága 1898. december 20-án ülést tartott, amelynek egyik napirendi pontja a közjegyzői szaklap további jövője volt. Az ülésen ismertetett egyik javaslat szerint A Jog című folyóirattal kellene fúzióra lépni, mert így biztosítva lenne a folyamatos megjelenés. Schilling Rudolf közjegyző azonban elvállalta a folyóirat szerkesztését, Közjegyzők Lapja néven, megváltozott koncepcióval. A folyóirat kéthetenként jelent meg, és a tudományos szakcikkek helyett nagyobb súlyt kaptak a közjegyzői egylet hírei, a hivatalos közlemények közlése. A főszerkesztő vállalkozása és agilitása azonban csak bő egy évig tartott ki. A Közjegyzők Lapja megjelenése az 1900. év 6. száma után megszűnt.[7]
Már a közjegyzői szaklap megszűnését követően látszott, hogy szükség van a közjegyzőség mozgalmait segítő szakmai folyóiratra, amely a folyamatos megjelenésével biztosítja a közjegyzői követelések támogatását. A közjegyzőség a közjegyzői egylet szervezésében 1904. április 10-én már a második szakmai kongresszusát tartotta. A kongresszus fő témája a községi jegyzők magán munkálatai (okiratszerkesztő tevékenysége) elleni védekezés volt. A kongresszus eseményeiről, az újra indult közjegyzői szaklap, amely immár végérvényesen a Kir. Közjegyzők Közlönye címet viselte, számolt be az első számában.
- 10/11 -
A lap főszerkesztője ismét Charmant Oszkár lett, aki főmunkatársként maga mellé vette Holitscher Szigfrid közjegyzőhelyettest, a később nevessé vált civilista jogászt.[8]
A közlöny szerkesztési koncepciójában továbbra is megtartotta a tudományos szaklap és a kari hírekről beszámoló szakmai értesítő tartalmi elemeit. Így a közjegyzői egylet, a közjegyzői kamarák, a helyettesi egyesület híreit, valamint a testületi ülések jegyzőkönyveit és a közjegyzői irodák álláshirdetéseit közölte. A lap tudományos részében tanulmányok jelentek meg elsősorban a közjegyzői rendtartás reformja és az örökösödési eljárás novelláris szintű módosítása tárgyában. Az ügyvédi kar túlnépesedésének levezetésére kitalált koncepció az ügyvéd-közjegyzőség elmélete elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze is a közlöny lett. A lap fenntartását elsősorban a szerkesztők: Charmant Oszkár és Holitscher Szigfrid, valamint Baranyay Béla írásai biztosították.
Az igazságügyminiszter 1909-ben Charmant Oszkárt miniszteri biztosnak nevezte ki azzal a céllal, hogy dolgozza ki a közjegyzői rendtartás, valamint az örökösödési eljárásról szóló törvény átfogó módosításának tervezetét. Ezért Charmant Oszkár lemondott a közlöny szerkesztéséről. Az új főszerkesztő 1910-től Holitscher Szigfrid lett, aki 1919-ig szerkesztette egyedül a lapot. A közjegyzői egylet a századfordulót követő első évtized végére válságba került, mivel a követeléseit nem tudta sikerre vinni sem a más jogi hivatásrendekkel való kapcsolatában, sem pedig az igazságügyi kormányzattal szemben. 1911-ben azonban az ügyvéd-közjegyzőség elmélete elleni harc újból szükségessé tette, hogy összehívják a közjegyzői kongresszust, mivel az ügyvédek a Magyar Jogász Egylet szervezésében az Országos Jogászgyűlésen ismertették a követeléseiket. Charmant Oszkár ekkor több órás beszédével megakadályozta, hogy a jogász gyűlés támogassa az ügyvédi kezdeményezést. Ezek az előadói beszédek és maga jogászgyűlési és a kongresszusi jegyzőkönyv is megjelent a közlönyben és ezzel sikeresen támogatta a közjegyzői intézményt ért veszély elhárítását.
Az 1910-es évek elején az örökösödési eljárás Charmant-féle tervezete volt az egyik legfőbb témája a közlönynek. 1913-tól jelent meg folytatásokban Rupp Zsigmond tollából a közjegyzőség történetére vonatkozó tanulmány sorozat, amelynek értékét külön megnövelte, hogy a szerző 1859-től vett részt a közjegyzői intézmény fejlesztésében.[9] A tervezett mű terjedelmének csak közel harmada jelent meg, mivel a szerző 1917-ben bekövetkezett halála nem tette lehetővé a monográfia befejezését. A vesztes I. világháború és az azt követő politikai-társadalmi válság, valamint a Trianoni békeszerződés erősen érintették a közjegyzői hivatásrendet valamint a kar szakmai közlönyét. A közjegyzőség vezető alakját, Charmant Oszkárt a Károlyi Mihály vezette Népkormány Bécsbe rendkívüli követnek nevezte ki.[10] A Tanácsköztársaság idején svájci emigrációba kényszerült, majd Huszár Károly miniszterelnök a trianoni magyar béke delegáció politikai tanácsadójának nevezte ki. A közlöny a megváltozott politikai körülmények között 1919. év elején még egy összevont 1-2. számmal jelentkezett Állami Közjegyzők Közlönye néven.
- 11/12 -
1922. május 1-én újból megjelent a közlöny szórványszáma Holitscher Szigfrid főszerkesztő és Kepes János társszerkesztő munkájaként. Ez azonban eltérően a korábbi évfolyamoktól, inkább krónikás tartalmú volt. Ismertette a korábbi megjelenés óta eltelt három év közjegyzői történéseit és közzétette a közjegyzői kongresszus összehívására vonatkozó felhívást. Sajnos az egyedi lapszámot nem követte a többi, így látszott, hogy egyelőre nem lehet a folyamatos megjelenést elérni. 1923-ban egy újabb lapszámmal jelentkezett a Közlöny Ekkor már a lap főszerkesztője Kepes János lett, aki a korábbi gyakorlattól eltérően nem a közjegyzői egylet, hanem a közjegyzői kamarák megbízásából szerkesztette a lapot. Déchy Aladár közjegyző ugyanis a közjegyzők 1922. november 26-án megtartott országos kongresszusán amellett érvelt a közlöny kinyomtatásával kapcsolatos költségeket a befolyó kamarai tagdíjakból rendezzék.[11] Ez a szám sem közölt tanulmányokat, hanem a kongresszusi beszámoló mellett a kir. közjegyzők IV. országos kongresszusán végzett munkáról számolt be és ismertette a hatályos illetékszabályokat. 1924-ben ismét egy szám jelent meg Kepes János szerkesztésében. Itt került közlésre az új közjegyzői díjszabás, a közjegyzői közélet hírei, valamint a közjegyzők és helyetteseik névjegyzéke. A korona inflációja, valamint az egyre magasabb papírárak és az alkalmas főszerkesztő megtalálása nem tette lehetővé a folyamatos megjelenést.
A politikai és gazdasági konszolidáció az 1920-as évek közepén megvalósult, így a szaklapok, köztük a közjegyzőség folyóirata is stabil gazdasági háttérre támaszkodva folytatni tudta a megjelenését. A lap szerkesztését a háború utáni új közjegyző generáció legtehetségesebb tagja, Fekete László vállalta. "Ősszel tiszteletre méltó öreg kartársam, Rónay Károly, mint a Magyarországi Kir. Közjegyzők Országos Egylete elnöke fordult hozzám, hogy a szép múltú, de jó néhány éve szünetelő "Kir. Közjegyzők Közlönye" c. havi folyóirat szerkesztését vállalván, ezzel tegyem lehetővé, hogy az intézmény s a kartársak érdekeit szolgáló e lap újra megjelenjék s folyamatosan a közjegyzői intézmények s a kartársak rendelkezésére álljon"[12]
Fekete László volt az első főszerkesztő, aki felismerte, hogy a közlöny számait nem lehet kizárólag a közjegyző szerzők írásaival megtölteni, ezért igyekezett megnyerni a lapnak más jogi hivatásrendek neves jogi szakíróit és egyetemi professzorokat. Ezt elősegítette a kiterjedt kapcsolati hálója, és a lap egyre emelkedő szakmai színvonala. Így írások jelentek meg sándorfalvi Pap István kúriai tanácselnök, Vladár Gábor későbbi igazságügyminiszter, Tóth Lajos, Nizsalovszky Endre, Kolosváry Bálint és Kuncz Ödön professzorok tollából. A közjegyző szerzők közül továbbra is Holitscher Szigfrid és Kovaliczky Elek, valamint Fekete László írt értékes tanulmányokat. A lap 1929-ben kezdte el közölni folytatásokban Rónay Károly A magyar közjegyzőség megalkotása és fejlődése című tanulmányát, amely 1932-ben könyv alakban is megjelent. Fekete László folyamatosan írta kollégáknak a jogszabály ismertetéseit és magyarázatait, mivel a szerkesztési koncepciója az volt, hogy a közlöny olvasása a közjegyzőknek tegye feleslegessé további jogi szaklapok olvasását és döntvénytárak forgatását. Tanulmányt írt a vitézi telekről, valamint Fideicommissum inter vivos címmel az "élők közötti várományról".
- 12/13 -
Fekete László 1931-ig végezte egyedül a lap szerkesztését. 1932-ben bevonta felelős szerkesztőnek Szemerjay-Petrán Tibor közjegyzőt, aki korábban már kolozsvári ügyvédként is erdélyi napilapok munkatársa volt és cikkei jelentek meg az Erdélyrészi Jogi közlönyben. Az új felelős szerkesztő a beköszönő írásában hangsúlyozta, hogy a lap eddigi tartalmán nem kíván változtatni. "Szaklapról lévén szó, talán felesleges is hangsúlyoznunk, hogy ez a változás a lap rendszerét, irányát és céljait egyáltalában nem érinti s így ez a közlöny a továbbiakban is önérzetes szószólója lesz a magyar közjegyzőség egyetemes érdekeinek."[13]
Az 1930-as évektől bővült a közlöny terjedelme, ami lapszámonként több írás megjelenését tette lehetővé. Ebben az időszakban a két vezető téma ismét a közjegyzői rendtartás reformja és az örökösödési eljárás módosítása. Az igazságügyi kormányzat azonban a Fekete László-Lázár Ferenc-Krenner Zoltán által kidolgozott és a közjegyzői kar részéről megvitatott tervezeteket nem fogadta el a kodifikáció alapjául, így azok a két világháború alatt változatlan szövegezésűek maradtak. A folyóirat 1934-ben ünnepelte a megjelenésének negyven éves jubileumát, amely alkalomból Szemerjay-Petrán Tibor felelős szerkesztő ünnepi előadást tartott a közjegyzői egyesület díszközgyűlésén.[14]
Ebben az időszakban a közjegyző szakírók közül még Galánffy János, Szécsi Ferenc és Kőrössy Bertalan jelentetett meg tanulmányokat a lapban, míg a karon kívüli szerzők közül Grosschmied Béni és Szladits Károly professzorok cikkei adták meg a lap nívóját.
A kormányzat 1939-ben húsz oldalra korlátozta a lap terjedelmét. A lapban a hosszabb tanulmányok helyett inkább a kisebb közlemények és tájékoztató írások kaptak helyet.[15] 1944-ben a nyilas hatalom átvétel után hozott 12000/1944. M.E. számú rendelet pedig a lap terjedelmét 12 oldalban korlátozta, így az októberi számmal a lap kiadása megszakadt. A közjegyzői kar 1945 után próbálta újból beindítani a szakmai folyóiratát, azonban a Szövetséges Ellenőrző Bizottság csak a Jogtudományi Közlöny újra indulását engedélyezte a háború utáni papírhiányra való hivatkozással. A közjegyzői kamarák ezért sajtótermék helyett stencilezett körleveleket adtak ki a közjegyzői kart érintő jogszabályokról és hírekről, ez azonban nem pótolta a szakmai folyóiratuk hiátusát. A közjegyzői kar államosítása hosszú időre véget vetett egy önálló szakmai folyóirat kiadásának.
A közjegyzői kar folyóirata mellett egy rövid időre megjelent a közjegyzői irodákban dolgozó alkalmazottak újságja. A kezdeményező a Plausich Aladár nagylaki közjegyző irodájában dolgozó Babinszky Adolf irodavezető volt, aki 1907-ben indította Közjegyzői Segédek Közlönye címmel a lapot. A Nagylakon kiadott lap félhavi gyakorisággal jelent meg. Az újság rovatai szakközleményeket, cikkeket, tárcákat, híreket, valamint a személyi változásokat közölték. A szerkesztő azonban nem tudta az újságot szakmai tartalommal megtölteni, ezért más vidéki napilapokhoz hasonlóan a budapesti vezető újságokból vettek át politikai írásokat és érdekes híreket. Az újság ötödik számában meghirdették
- 13/14 -
a közjegyzői segédek Budapesten tartandó országos gyűlését, ez azonban az érdeklődés hiánya miatt végül nem került megrendezésre. Az elmaradt gyűlés kihatott a lap sorsára, mert az újság tizenöt szám megjelenése után megszűnt.[16]
Az igazságügyi hivatásrendek 1949-ben bekövetkezett átalakítása keretében a közjegyzőséget szovjet mintára államosították, így önálló léte megszűnt. A bírói hivatásrendbe beolvasztott állami közjegyzőség nem rendelkezett elkülönült szervezettel, így önálló folyóirat kiadására se nyílt lehetősége. A szocialista korszak jogi folyóiratait ugyancsak szovjet mintára centralizálták. Az 1946-ban újra indult Jogtudományi Közlöny mellett az 1949-től megjelent Állam és Igazgatás csak részben közölt jogi cikkeket. A Magyar Jogász Szövetség, mint a jogi hivatásrendek államosított képviseleti szerve 1954-ben kapott lehetőséget Magyar Jog címen egy új folyóirat megjelentetésére. Az MTA Állam- és Jogtudományi Intézete 1957-től pedig Állam- és Jogtudomány néven adta ki az elsősorban elméleti tanulmányokat tartalmazó folyóiratát.
A rendszerváltást követően az igazságügyi kormányzat támogatásával megindult a küzdelem egy önálló polgári típusú közjegyzői intézmény visszaállításáért. Ennek eredményeként 1992-től kiépült a kamarai önkormányzaton alapuló latin típusú közjegyzőség, amely fokozatosan hozta létre az intézményeit. Dombi Péter már a közjegyzői kamarák megalakulása után felvetette, hogy legyen a közjegyzőségnek önálló folyóirata Magyar Közjegyző néven. A közjegyzői szaklap hiányait enyhítendő jelent meg a Magyar Közjegyzői Almanach 1992-1994 című kiadvány, amelynek szerkesztőbizottsága: Bókai Judit elnök, Tóth Ádám főszerkesztő, és Stagel Judit szerkesztőkből állt. A közölt tanulmányok részben a közjegyzői kollokviumon elhangzott előadások anyagát tartalmazták. Az almanach tartalma azonban kiterjedt a MOKK iránymutatásainak közzétételére, a közjegyzőséget érintő legfontosabb bírósági döntések és minisztériumi állásfoglalások, valamint a szakmai névjegyzék közzétételére. 1996-ban és 2011-ben ismét megjelent az almanach az első kiadással megegyező tartalommal. E kiadványok elsődleges célja az volt, hogy segítsék a közjegyzőket a mindennapi joggyakorlatuk kialakításában. A saját tudományos folyóirat hiányát enyhítendő döntött úgy a Budapesti Közjegyzői Kamara az 1995. április 22-i közgyűlésén, hogy Dombi Péter közjegyző felelős szerkesztése mellett kiadja a Közjegyzői Értesítő című hírlevelét, amelynek fő célja a kamara tagjainak tájékoztatása volt a közjegyzőség szakmai híreiről. A hírlevél fórumot adott az eltérő szakmai véleményeknek valamint jogi figyelőt is közölt. A hírlevélnek összesen három száma jelent meg. A hírlevél a belső terjesztése miatt nem minősült sajtóterméknek, mégis fontos előzménye volt a közjegyzői folyóirat indulásának.[17]
A MOKK Választmánya 1996-ban döntött arról, hogy a HVG-ORAC Könyvkiadó segítségével indítja újra a közjegyzőség szakmai folyóiratát, Közjegyzők Közlönye néven. A lap első szerkesztőbizottságát Bókai Judit főszerkesztő, valamint Filip Tamás, Kőrös András (Legfelsőbb Bíróság), Szili Zoltán és Tóth Ádám alkotta, amely később kiegészült Steiner Erika és Bakó Szilvia személyével. Végül a lap a jogelőd folyóirat, a Kir. Közjegy-
- 14/15 -
zők Közlönye évfolyam számozását átvéve az XLIV., 1. évfolyam feltüntetésével indult meg 1997. év elején. A lap szerkesztőbizottsága hármas célt tűzött maga elé a folyóirat szerkesztésében: megőrzi a Kir. Közjegyzők Közlönye hagyományait, a közjegyzői jogalkalmazás számára összegyűjti a bírósági gyakorlatot és tájékoztatja a kar tagjait a közjegyzői szervezet híreiről. Így a tudományos folyóirat jellege mellett egyben a kamarai hírlevél funkcióit is egyesítette számaiban. Ennek megfelelően alakultak az első időszak állandó rovatai: a tudomány tollából, a hétköznapok sűrűjében, bírói szemmel, valamint a közjegyzői kar hírei. A közjegyző szakírók cikkeit kiegészítették a külföldi közjegyzők írásai, valamint a jogtudomány hazai művelőinek írásai. Ebből a körből különösen kiemelhető: Christian Neschwara professzor, Stefan Zimmermann közjegyző, valamint Leszkoven László, Weiss Emília és Zámbó Tamás munkássága. A közjegyzői szakírók közül a lap első korszakának fontosabb szerzői: Anka Tibor, Bókai Judit, Tóth Ádám, Parti Tamás. A közjegyzők jogállásának tárgyalása, az egyes közjegyzői hatáskörök elemzése volt hangsúlyos a rendszerváltás utáni közjegyzőség működésének első éveiben. A közlöny számaiból jól nyomon követhetők az első elektronikus nyilvántartások: a Végrendeletek Országos Nyilvántartása (VONY), az ingó zálogjogi nyilvántartás (ZONY) és a közjegyzői okiratok elektronikus archiválási rendszereinek jogi és informatikai kérdése, kiépítésének problémái. A havi megjelenés kényszere azt eredményezte, hogy számonként csupán két tanulmány szerepelt a folyóiratban.
2007-ben változás történt a szerkesztőbizottság összetételében. Bókai Judit átadta a közlöny szerkesztőbizottság elnöki tisztségét Tóth Ádámnak, míg az új főszerkesztő Rokolya Gábor lett. A lap a MOKK által 2008-ban rendezett "700 éves a közjegyzőség Magyarországon című tudományos konferenciához kapcsolódva megjelentette első tematikus, történeti emlékszámát.
A lap átalakítása 2009-től kezdődött el azzal, hogy a folyóirat átállt a két havi megjelenésre. A MOKK 2009-től átvette a kiadói jogokat a HVG-ORAC könyvkiadótól és egy új szakmai folyóiratot indított Notarius Hungaricus néven. Ez tette lehetővé, hogy a közlöny az eddigi vegyes profilját megtisztítva kizárólag tudományos folyóirat legyen. Ez a lépés együtt járt a jogi szaklap struktúrájának átalakításával. "A tanulságok alapján megőrizve a 2009-ben kialakított kommunikációs elképzeléseket, ez évtől a Közjegyzők Közlönyét is a MOKK jelenteti meg, megőrizve azt a külső bírósági, egyetemi, intézeti, kutatói kört a lap terjesztésénél, akik eddig is érdeklődve várták az új számok megjelenését."[18]
A szerkesztőbizottság összetétele is megváltozott. Új tagként Juhász Ivett lépett be a szerkesztőségbe, míg Bakó Szilvia és Filip Tamás kivált a szerkesztőségből. A lap struktúrájának megváltozása kedvező időpontban történt ahhoz, hogy az új közjegyzői hatáskörökkel, az elektronikus fizetési meghagyásos eljárással, valamint a végrehajtási eljárásban biztosított közjegyzői hatáskörrel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdések fórumává váljon a folyóirat. A lap tudományos jellegét erősítette az is, hogy a MOKK Jogi Irodájának Hírlevele is megjelent mellékletként. Magyarország látta el 2011-ben az Európai Unió soros elnöki tisztségét, amelyhez kapcsolódva jelent meg az európai jogi külön-
- 15/16 -
szám, amelynek tanulmányai elsősorban az európai öröklési rendelet kérdéseivel foglalkoztak. A lap szerzőinek sorában ekkor jelentkezett markánsan egy új közjegyzői szakíró gárda, amelynek sorába Szécsényi-Nagy Kristóf, Asbóth-Hermányi Lőrinc, Anka Márton Tibor, Balogh Zsigmond tartoztak.
A lap további tudományos törekvéseit erősítendő lett a szerkesztőbizottság tagja 2013-tól Harsági Viktória és Varga István egyetemi tanár, valamint Szőcs Tibor a MOKK Közjegyzői Intézetének vezetője. 2013-ban újabb tematikus szám került szerkesztésre, a rendszerváltás utáni közjegyzői közélet egyik vezető személyisége, a hatvan éves Anka Tibor közjegyző tiszteletére készült egy ünnepi különszám. A 2013. 7. szám búcsúzott el Kőrös András kúriai bírótól, aki tizenhat éven keresztül szerkesztőbizottsági tagként írta a Bírói szemmel, majd pedig a Közjegyzői gyakorlatot érintő jogi esetek című rovatot. A szerkesztőbizottság tagjai sorába ekkor lépett be Orosz Árpád kúriai tanácsvezető bíró, és Böröcz Helga közjegyző. A két anonim lektorral ellenőrzött cikkek, a lap színvonalának megőrzése, végül a B kategóriás besorolást eredményezte a jogi tudományos folyóiratok szekciójában, így lehetővé vált a további nyitás a tudományos fokozattal rendelkező kutatók, egyetemi oktatók szerzőként való megnyerése érdekében. Ezt a törekvést különösen jól mutatja a 2014-ben elhunyt neves egyetemi oktató, Weiss Emília professzor asszony emlékére szerkesztett külön szám, amelynek szerzői Vékás Lajos, Varga István, Szeibert Orsolya, Kőrös András, Orosz Árpád.[19]
A szaklap érzékenyen reagál a nemzetközi jogéletben bekövetkezett új megközelítésekre, így a közlöny az elsősorban Parti Tamás közjegyzői szakíró nevéhez köthető Big Data, blockchain, a jog digitalizálási folyamata, a jogi futurisztika aktuális tudományos kérdéseinek fórumává vált. A lap szerkesztőségének további tudományos célkitűzése az, hogy a közlöny kapja meg a jogi folyóiratok A fokozatát, hogy ezáltal a civilisztika területén egy jogi hivatásrend és a jogtudomány közjegyzői karon kívüli művelőinek tudományos eredményeit elismerten magas színvonalon tudja közvetíteni.
A MOKK vezetése 2009-ben döntött úgy, hogy a Közjegyzők Közlönye tudományos folyóirat mellett egy új, hivatalos lapot indít Notarius Hungaricus címmel. A szerkesztőbizottság és egyben a MOKK elnöke, Tóth Ádám a lap létjogosultságát megállapítva erről így írt: "Ez a lap a hétköznapok közjegyzői munkájának hőse, a közjegyzői rendszert működtető, képviselő közjegyzők orgánuma kíván lenni. Azoké a közjegyzőké, akik talán túl csendesek és talán kevésbé vannak jelen a kamarai közéletben, mint arra szükség lenne, de munkájukat becsülettel látják el, az előírt kötelességeknek maradéktalanul meg akarnak felelni. Róluk és nekik szól a Notarius Hungaricus."[20]
Az első számok főszerkesztője Varga Ildikó volt, majd Horváth Gyöngyi a MOKK akkori ügyvezetője kapott megbízást a feladatok ellátására. Az első szerkesztőbizottság tagjai: Mikó Ádám, Szécsényi-Nagy Kristóf, Berberovics Mirjana volt. A gazdag képi anyaggal szerkesztett lap állandó rovatai kezdetben az aktuális események rovatban a közjegyzői kamarák híreit és a közjegyzői karban bekövetkezett személyi változásokat, a nemzetközi kitekintő rovatban pedig a nemzetközi közjegyzői szervezetek eseményeit mutatták be. Minden lapszámhoz készült egy sajtószemle és jogszabály figyelő. A Fókuszban című
- 16/17 -
rovatban pedig neves jogászokkal, közjegyzőkkel készített interjúkat közöltek. A 2010-ben megalakult Magyar Közjegyzők Egyesülete is e lapban talált fórumot magának, hogy hírt adjon a működésének eseményeiről. 2013-tól indult az Egy közjegyző - egy eset című rovat, amelynek szerzője, Rokolya Gábor adott egy-egy történeten keresztül visszapillantást a közjegyzőség múltjára. Ezt további új rovatok követték a lapban. 2014-ben a Gondolatok a levéltárból, míg 2015-ben Ex libris levelek a könyvtárból című rovatokkal bővült a tartalom. 2015-ben lett új főszerkesztője a folyóiratnak, Böröcz Helga közjegyző személyében. A közjegyzői közéletben aktív szerepet vitt, és 2017-ben elhunyt Tóth Erzsébet Katalin, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke, míg a 2018-ban elhunyt Perczel Rita a Pécsi Közjegyzői Kamara elnöke emlékére készült el a lap egy-egy külön melléklete. Mányoki Ádám szerkesztésében pedig különszám jelent meg 2018-ban a rendszerváltás utáni közjegyzőség 25 éves jubileumára. Ugyancsak különszámot adott ki a lap Olimpia Decima címmel, amely a tíz éves közjegyzői olimpiának állít emléket. Ennek szerkesztői Fiedler Laura és Mányoki Ádám voltak. 2018-ban a lap elektronikus megjelenésre állt át, majd az év végével beszüntette a megjelenését, mint laptermék. A MOKK belső honlapján még jelentek meg cikkek, amelyek egy applikáció segítségével voltak olvashatók, azonban szerkesztett lapszámok kiadására már nem került sor. 2021. év elejétől jelenik meg a MOKK Hírlevél nevű elektronikus kiadvány, amely már csak a közjegyzői kar belső tájékoztatását szolgálja, nem minősül sajtóterméknek.
2012-ben indult útjára, Mándoki István, a Szegedi Közjegyzői Kamara akkori elnöke felelős szerkesztésében a Szegedi Közjegyzői Közlöny, amely regionális jogi folyóiratként pozícionálta magát. A szerkesztőt munkájában egy munkatárs, Kovács Gergely segítette. Így a szerkesztő szándékai szerint nemcsak a magyar jogászokat, hanem a környező országok magyar nyelven értő kollégáit is meg kívánta szólítani a szakmai lappal. Az új folyóiratban nem váltak hangsúlyossá a szakmai tanulmányok, inkább kiegészítőként szolgáltak a konferenciákról, szakmai napokról szóló beszámolók mellett. Minden szám végén egy angol nyelvű összefoglalót is közöltek. A lap megjelenése nem volt rendszeres, inkább eseményekhez kötődött, illetve több alkalommal is különszámot adtak ki, amely nem került sorszámozásra. A lap rendszeres megjelenése 2013-ban megszűnt, azonban 2015-ben a lap III. évfolyamaként még megjelent egy szám, amely bejelentette, hogy a továbbiakban megszűnik a lap kiadása. Mándoki István szerkesztő a tanulságokat így összegezte: "Közel 4 éve, hogy útjára indult a Szegedi Közjegyzői Közlöny, amely különböző időközökben különböző méretben, de majd' 10 alkalommal tájékoztatta a tagságot a szakmai és személyi eseményekről, néha még angol nyelvű írásokkal is bővítve a palettát. Lassan világossá vált, hogy a folyamatos megjelenést sem a Szegedi Kamara költségvetése, sem a szerkesztők teherbírása nem bírja."[21]
Az államosított közjegyzőség időszakát (1950-1991) leszámítva, amikor a történelmi körülmények nem tették lehetővé az önálló közjegyzői szaklap megjelenését, a közjegyzők mindig törekedtek arra, hogy saját folyóirattal rendelkezzenek. A jogi hivatásrendek közül a legkisebb létszámmal rendelkező közjegyzőség nagy szellemi és anyagi erőfeszítést
- 17/18 -
vállalt annak érdekében, hogy a folyóiratain keresztül megnyilvánuló szakmai kisugárzásával felhívja a figyelmet a hivatására, az általa művelt jogterületek szakmai problémáira. A magyar közjegyzőség fennállása alatt a közjegyzői szaklapok immár több, mint 125 éven keresztül járultak hozzá a magyar jogtudomány fejlődéséhez.
Kiadta: A Magyarországi Kir. Közjegyzők Egyesülete
Szerkesztő: Charmant Oszkár
Megjelenés gyakorisága: Havi (július, augusztus kivételével), 10 szám évente
1. évfolyam: 1895. 1-10. szám (márciustól)
2. évfolyam: 1896. 1-12. szám
3. évfolyam: 1897. 1-10. szám (október)
1898-ban nem jelent meg közjegyzői folyóirat, de az évet később évfolyamként jelölik.
Kiadta: A Magyarországi Kir. Közjegyzők Egyesülete
Szerkesztő: Schilling Rudolf
Megjelenés gyakorisága: Két hetente.
5. évfolyam: 1899. 1-24. szám
6. évfolyam 1900. 1- 6. szám
Kiadta: A Magyarországi Kir. Közjegyzők Egyesülete
Főszerkesztő: Charmant Oszkár, Szerkesztő: Holitscher Szigfrid 1904-1910.
Főszerkesztő: Holitscher Szigfrid 1910-1922.
Társszerkesztő: Kepes János 1922.
Szerkesztő: Kepes János 1923-1924.
Felelős szerkesztő: Fekete László 1927-1931.
Főszerkesztő: Fekete László 1932-1944.
Felelős szerkesztő: Szemerjay-Petrán Tibor 1932-1944.
Megjelenés gyakorisága: Havi (július, augusztus kivételével), 10 szám évente.
7. évfolyam: 1904. 1. szám (május 1.)
8. évfolyam: 1905. 1-10. szám
9. évfolyam: 1906. 1-10. szám
10. évfolyam: 1907. 1-10. szám
11. évfolyam: 1908. 1-10. szám
12. évfolyam: 1909. 1-10. szám
13. évfolyam: 1910. 1-10. szám
- 18/19 -
14. évfolyam: 1911. 1-10. szám
15. évfolyam: 1912. 1-10. szám
16. évfolyam: 1913. 1-10. szám
17. évfolyam: 1914. 1-10. szám
18. évfolyam: 1915. 1-10. szám
19. évfolyam: 1916. 1-10. szám
20. évfolyam: 1917. 1-10. szám
21. évfolyam: 1918. 1-10. szám, megjegyzés: 1918. 9-10. szám Áll. Közjegyzők Közlönye néven jelent meg!
22. évfolyam: 1919. 1-2. szám (január-február) Állami Közjegyzők Közlönye néven!
23. évfolyam: 1922. 1. szám (május)
24. évfolyam: 1923. 1. szám (november)
25. évfolyam: 1924. 1. szám (január)
26. évfolyam: 1927. 1-10. szám
27. évfolyam: 1928. 1- 10. szám
28. évfolyam: 1929. 1-10. szám
29. évfolyam: 1930. 1-10. szám
30. évfolyam: 1931. 1-10. szám
31. évfolyam: 1932. 1-10. szám
32. évfolyam: 1933. 1-10. szám
33. évfolyam: 1934. 1- 10. szám
34. évfolyam: 1935. 1-10. szám
35. évfolyam: 1936. 1-10. szám
36. évfolyam: 1937. 1-10. szám
37. évfolyam: 1938. 1-10. szám
38. évfolyam: 1939. 1-10. szám
39. évfolyam: 1940. 1-10. szám
40. évfolyam: 1941. 1-10. szám
41. évfolyam: 1942. 1-10. szám
42. évfolyam: 1943. 1-10. szám
43. évfolyam: 1944. 1-8. szám (utolsó szám: 1944. szeptember)
Felelős szerkesztő: Babinszky Adolf (Nagylak)
1. évfolyam: 1. szám (1907. március 1.)-5. szám (1907. május 1.)
Felelős szerkesztő: Dombi Péter
1. évfolyam: 1995. 1. szám
2. évfolyam: 1996. 1-2. szám
- 19/20 -
Kiadó: HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. 1997-2009.
Magyar Országos Közjegyzői Kamara 2010-
Szerkesztőbizottság elnöke: Bókai Judit 1997-2007. április
Tóth Ádám 2007. május
Főszerkesztő: Bókai Judit 1997.-2001. augusztus
Tóth Ádám 2001. szeptember-2007. május
Rokolya Gábor 2007. május
Megjelenés gyakorisága: havi 1997-2008., évente 12 szám
Két havi 2009-2019., évente 6 szám
Negyedéves 2019 -, évente 4 szám
1. évfolyam: 1997. 1-12. szám
2. évfolyam: 1998. 1-12. szám
3. évfolyam: 1999. 1-12. szám
4. évfolyam: 2000. 1- 12. szám
5. évfolyam: 2001. 1- 12. szám
6. évfolyam: 2002. 1- 12. szám
7. évfolyam: 2003. 1- 12. szám
8. évfolyam: 2004. 1-12. szám
9. évfolyam: 2005. 1- 12. szám
10. évfolyam: 2006. 1-12. szám
11. évfolyam: 2007. 1- 12. szám
12. évfolyam: 2008. 1- 12. szám
13. évfolyam: 2009. 1- 6. szám
14. évfolyam: 2010. 1- 6. szám
15. évfolyam: 2011. 1-6. szám
16. évfolyam: 2012. 1-6. szám
17. évfolyam: 2013. 1-7. szám, benne különszám a 60 éves Dr. Anka Tibor ceglédi közjegyző tiszteletére. 2013. 7. szám melléklete: Robert Turner: The english notary - his place in the law - Az angol közjegyző és helye a jogrendben.
18. évfolyam: 2014. 1-6. szám. 2. szám melléklete: Köszöntő. Dr. Rokolya Gábor szakmai pályafutása. Dr. Rokolya Gábor publikációs listája.
19. évfolyam: 2015. 1-6. szám
20. évfolyam: 2016. 1-6. szám
21. évfolyam: 2017. 1-6. szám
22. évfolyam: 2018. 1-6. szám
23. évfolyam: 2019. 1-6. szám
24. évfolyam: 2020. 1-4. szám
25. évfolyam: 2021. 1-4. szám
Kiadó: Magyar Országos Közjegyzői Kamara
- 20/21 -
Szerkesztőbizottság elnöke: Tóth Ádám
Főszerkesztő: Varga Ildikó 2009. 1- 4. szám
Horváth Gyöngyi 2009. 5. szám-2015. 3. szám
Böröcz Helga 2015. 4. szám-2018.
Megjelenés gyakorisága: két havi, évente 6 szám.
1. évfolyam: 2009. 1-5. szám. 1. szám: 2009. április-május.
2. évfolyam: 2010. 1-6. szám
3. évfolyam: 2011. 1-6. szám
4. évfolyam: 2012. 1-6. szám
5. évfolyam: 2013. 1-6. szám
6. évfolyam: 2014. 1-6. szám
7. évfolyam: 2015. 1-4. szám
8. évfolyam: 2016. 1-6. szám
9. évfolyam: 2017. 1-5. szám.
A 3. szám melléklete: In memoriam Dr. Tóth Erzsébet Katalin (1951-2017).
Szerkesztette: Bakó Szilvia-Rokolya Gábor
5. szám: A rendszerváltás utáni közjegyzőség 25 éves jubileumára.
Szerkesztette: Mányoki Ádám
10. évfolyam: 2018. 1-6. szám.
Az 1. szám melléklete: In memoriam Dr. Perczel Rita (1942-2018)
Szerkesztette: Rokolya Gábor
A Notarius Hungaricus 2018. évi melléklete: Olimpia Decima - 10 éve a Közjegyzői Olimpián.
Szerkesztette: Fiedler Laura-Mányoki Ádám
Felelős szerkesztő: Mándoki István
Megjelenés gyakorisága: negyedéves
1. évfolyam: 2012. 1-4. szám. 1. szám: (2012. március 15.)
4. szám: Különszám: Feljegyzések a Szegedi Közjegyzői Kamara 2012. tavaszi közgyűléséről.
2. évfolyam: 2013. 1-4. szám. A 2013. 4. szám magyar-angol nyelvű.
3. évfolyam: 2015. 1. szám. (2015. december 28.) ■
JEGYZETEK
[1] Dégen Gusztáv: A közjegyzőség. Pest, 1866., 14. oldal
[2] A szerkesztő előszava. (Ökröss Bálint) Jogtudományi Közlöny 1866. 1. szám, 1-2. oldal
[3] Bogdány Lajos: A királyi közjegyzői intézményről. Jogtudományi közlöny 1870. 29. szám, 182-183. oldal
[4] Christian Neschwara: Az 1850., 1855., 1871. évi osztrákközjegyzői rendtartások: a közép-európai közjegyzőségek alapjai. Közjegyzők Közlönye 1999. 1. szám 3-9. oldal; Jürgen Vollhardt: Das bayerische Notariat 1862 bis 1945., 44-46. oldal, in: Festschrift 125 jahre Bayerisches Notariat. herausgegebenvom Bayerischen Notarverein E. V. München C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung München, 1987.
[5] Zimányi Alajos: Mért akarunk szaklapot? Folyóirat a perenkivüli törvénykezés és a közjegyzői gyakorlat számára 1895. 9. szám, 51. oldal
[6] A helyettesek országos congressusa. Folyóirat a perenkívüli törvénykezés és a közjegyzői gyakorlat számára. 1895. 9. szám 316-323. oldal; A magyarországi kir. közjegyzők országos egyletének a honfoglalás ezredéves emlékének megünneplésével egybekötött közgyűlése. Folyóirat a perenkívüli törvénykezés és a közjegyzői gyakorlat számára. 1896. 9-10. szám 350-363. oldal.
[7] Jegyzőkönyv az egylet 1898. december 20. napján megtartott üléséről. Közjegyzők Lapja 1899. 1. szám, 6. oldal.
[8] Értesítés. Kir. Közjegyzők Közlönye 1904. 1. szám, 39. oldal
[9] Rupp Zsigmond: A magyar közjegyzői intézmény (1874: XXXV. és 1886: VII törvénycikkek) története. Kir. Közjegyzők Közlönye 1913. 3. szám-1917. 5-6. szám.
[10] Közlemények Állami Közjegyzők Közlönye 1918. 9-10. szám, 196. oldal.
[11] A Közlöny, mint a kamarák hivatalos lapja. Kir. Közjegyzők Közlönye 1923. 1. szám, 13. oldal
[12] Fekete László: Szabványos, de őszinte életrajz (életem sora, hivatásom, kor- és kartársaim). Kézirat. Budapest, 1971. Húsvét, 41. oldal
[13] Szemerjay-Petrán Tibor: Változás a Kir. Közjegyzők Közlönye szerkesztésében. Kir. Közjegyzők Közlönye 1932. 1. szám, 15. oldal.
[14] Szemerjay-Petrán Tibor: A "Kir. Közjegyzők Közlöny"-ének 40 éves története. Kir. Közjegyzők Közlönye 1935. 2. szám, 74-83. oldal.
[15] A szerkesztőség közlése. Kir. Közjegyzők Közlönye 1939. 9. szám, 280. oldal.
[16] Közjegyzői segédek országos gyűlése. Közjegyzői Segédek Közlönye 1907. 5. szám, 1-2. oldal.
[17] Budapesti Közjegyzői Kamara 1995. április 7-i elnökségi ülési és 1995. április 22-i közgyűlési jegyzőkönyvei. Közjegyzői Kamarák digitalizált iratai, MOKK Történeti Levéltár.
[18] Tóth Ádám: Kedves Olvasó! Közjegyzők Közlönye 2010. 1. szám, 1. oldal
[19] Közjegyzők Közlönye 2015. 5. szám.
[20] Tóth Ádám: Elnöki köszöntő. Notarius Hungaricus 2009. 1. szám, 3. oldal.
[21] Mándoki István: Búcsú. Szegedi Közjegyzői Közlöny 2015. 1. szám, 1. oldal.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző nyugalmazott közjegyző, megbízott oktató Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Kar Jogtörténeti Tanszék.
Visszaugrás
