A professzionális sport kiemelkedő gazdasági jelentőségre tett szert az elmúlt fél évszázadban. A versenyek szervezésével, a játékjogokkal, a reklámjogokkal, a szponzorációs szerződésekkel vagy a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos kérdések ugyancsak felértékelődtek. A sportolói individuumok térnyerése és ezek gazdasági hasznosítása különös figyelmet érdemlő kérdése e területnek. A tanulmány általában véve és speciálisan a sportolókra fókuszálva tekinti át a személyiség és képmás védelmének egyesült államokbeli joggyakorlatát.
Professional sports have gained significant economic importance in the last half-century. Issues, like the organisation of competitions, player licences, advertisements, sponsorship or intellectual property rights have also become more important. The advance and the utilization of athletes' individuality is an especially remarkable piece of this field of law. The present article introduces the US case law related to the protection of privacy and photographic images of athletes in general and in special, in relation to athletes.
Der Profisport hat im letzten halben Jahrhundert an wirtschaftlicher Bedeutung gewonnen. Auch Themen wie die Organisation von Wettbewerben, Spielerlizenzen, Werbung, Sponsoring oder geistige Eigentumsrechte werden deutlicher. Der Fortschritt und die Nutzung der Individualität der Athleten ist ein besonders bemerkenswertes Stück dieses Rechtsfeldes. Der vorliegende Artikel führt die US-Fallrecht zum Schutz der Privatsphäre sowie vor Lichtbildaufnahmen im Allgemeinen und im Besonderen in Bezug auf Athleten ein.
A professzionális sport makro- (szövetségi), mezo- (csapat) és mikro- (sportolói) szinten egyaránt kiemelkedő gazdasági jelentőségre tett szert az elmúlt fél évszázadban. A sport professzionális szemlélete felértékelte a versenyek szervezésével, a játékjogokkal, a reklámjogokkal, a szponzorációs szerződésekkel vagy épp a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos kérdéseket.
A "sportolói individuumok" térnyerése és ezek gazdasági hasznosítása különös figyelmet érdemel. E térnyerés - e szerző szubjektív véleménye szerint - egyik legfontosabb eredője az 1992-es nyári olimpiai játékokon egy híján csupa professzionális (NBA) játékosból álló[1] Dream Team volt. Kiemelkedő jelentőségre tett szert az a kérdés, hogy a sportolók mennyiben hasznosíthatják saját (tág értelemben vett) képmásukat, s hogy ez oltalmazható-e egyáltalán valamilyen (leginkább a magánélet védelméhez, a személyiségvédelemhez és a szellemi tulajdon védelméhez hasonlító) jogi eszközzel.
A jelen tanulmány célja, hogy a sportolói képmások hasznosíthatósága szempontjából az egyik legmeghatározóbb jogrendszernek - az Egyesült Államok, és, ahol indokolt, egyes tagállamainak - a fejlődéstörténetét és joggyakorlatát bemutassa.
Az Egyesült Államokban nem létezik olyan speciális szövetségi szabály, amely a sportolói képmások akár általános, akár speciális védelmét megteremtené. Számos magatartás/kifejezés beilleszthető ugyanakkor a már létező szövetségi törvények keretei közé. Ily módon kijelenthető, hogy szűk körben már most is kikényszeríthető a sportolók speciális védelme, különösen szellemitulajdon-védelmi jogszabályok vagy a magánélethez fűződő jog alapján. A tagállamok számottevő részében ugyancsak járható út, hogy a magánszemélyek (és különösen a hírességek) törvénybe foglalt és/vagy bírósági gyakorlat által fejlesztett speciális "right of publicity" (publicityjog) alapján lépjenek fel személyiségük kereskedelmi célú hasznosításával szemben.
A jelen tanulmány két érdemi részre osztható. Elsőként áttekintjük, hogy milyen tartalommal védik a magánszemélyek (ide értve a sportolókat is) személyiségi érdekeit az Egyesült Államokban és annak (egyes) tagállamaiban. Ezt követően speciálisan a sportolókra fókuszálva elemezzük a több mint fél évszázada fejlődő joggyakorlatot. Ennek alapján világossá válhat, hogy a sportolói képmások védelme szelektív, feltételektől függő, ám létező jelenség az Egyesült Államokban.
- 19/20 -
A publicityjog néven ismert jogintézmény alapján bármely személy jogosult arra, hogy maga rendelkezzen a személyiségének/identitásának, különösen a tág értelemben vett képmásának a kereskedelmi hasznosításáról, avagy erre másnak kifejezett engedélyt adjon.[2] E jog bármely személyt megillet, legyen az közszereplő, híresség vagy átlagpolgár. Az alábbiakban bemutatott joggyakorlat igazolja ugyanakkor, hogy leginkább a hírességek (celebritások)[3] szerezhetnek érvényt e joguknak.[4]
E jogosultság olyan vagyoni értékkel bíró jog, amelyet a szellemi tulajdon védelmére jellemző exkluzivitás jellemez.[5] A jogosult maga dönthet e jog gyakorlásáról, ideértve azt is, hogy másoknak erre előzetesen engedélyt ad, avagy másokat eltilt e tevékenységtől. Ennyiben a publicityjog a személyes képességek és teljesítmények nyilvános hasznosítását célzó, a szellemi tulajdon védelmének logikáját tükröző ösztönző mechanizmus.[6]
Bár magánszemélyek védelmét látja el a jog (a magánélet védelméhez fűződő jog, vagyis a "right to privacy" mellett), azonban azt nem az emberi méltóság, hanem kifejezetten a gazdasági vonatkozások mentén teszi. A publicityjog sosem eszmei értékeket oltalmaz, hanem a visszaélésszerű gazdasági hasznosítás ellen nyújt védelmet. Ugyanakkor e jogosultság sem végtelen, nem biztosít a kedvezményezettek részére abszolút kizárólagosságot, monopóliumot. Az Egyesült Államok jogának egyik (az alkotmány első kiegészítésében történő elhelyezése folytán az első számú) sarokpillére a szólásszabadság joga. E jog olyan széles, hogy még a szövetségi és a tagállami szinten védett jogoknak is korlátot szab. Az amerikai jogfelfogás szerint e széles szólásszabadság az akadálya valamennyi jog visszaélésszerű (akár cenzúra céljából történő) gyakorlásának. Más szóval a publicityjog ott ér véget, ahol a szólásszabadság kezdődik.[7]
A jelenleg ismert publicityjog a magánélethez fűződő jogból fejlődött ki hosszú évtizedek tudatos bírói jogfejlesztése mentén. E jogfejlesztés kiindulópontja Samuel D. Warren és Louis D. Brandeis (utóbb a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság bírája) által jegyzett korszakos tanulmány volt, amely elsőként fogalmazta meg a "right to be let alone" védelmének szükségességét.[8] Néhány évtizednek kellett ahhoz eltelnie, hogy e jogot tagállami[9] és szövetségi[10] bíróságok alkalmazzák, avagy tagállami jogszabályokban rögzítsék.[11] További évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz is, hogy a személyes értékek eszmei védelme mellett az engedély nélküli kereskedelmi hasznosítással okozott gazdasági következmények is peresíthetővé váljanak. Ez utóbbi lépést az 1953-as, sporthoz köthető Haelan-ügy tette meg. Az amerikai jogi realizmus egyik úttörőjének tartott Jerome Frank által megszövegezett ítélet elismerte a New York-i tagállami bíróságok által a "right of privacy" alapulvételével hozott döntések érvényességét. Egyúttal rögzítették, hogy minden ember, de különösen a "prominens személyek (különösen a színészek és a baseballjátékosok)" felléphetnek képmásaik engedély nélküli kereskedelmi hasznosításával szemben.[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
