Elemzésem bevezetőjeként, mintegy iránytűként Max Weber, "A tudomány, mint hivatás" című művéből idézek egy részletet:
"Azt mondják, és alá is írom, hogy a politika nem való az egyetemi előadóterembe. Nem való oda a hallgatók részéről. [...] Mindenesetre a politika a tanár részéről sem való ide. Különösen és leginkább akkor nem, ha tudományosan foglalkozik a politikával. Mert a gyakorlati-politikai állásfoglalás, valamint a politikai képződmények és pártviszonyok tudományos elemzése két különböző dolog. Ha valaki egy népgyűlésen a demokráciáról beszél, akkor nem rejtheti véka alá személyes véleményét, akkor épp az a dolga és kutya kötelessége, hogy világosan felismerhető módon állást foglaljon. Ilyenkor a szavak nem a tudományos elemzéshez szolgálnak eszközül, hanem a többiek állásfoglalását megcélzó politikai toborzáshoz. Nem valamiféle ekevasak a szemlélődő gondolkodás talajának fellazítására, hanem pallosok az ellenfél ellen: harci eszközök. Csakhogy egy előadáson vagy az egyetemi előadóteremben botrány volna így használni a szavakat. Itt az ember, ha például demokráciáról beszél, megvizsgálja annak különböző formáit, elemzi működésüket, megállapítja, milyen konkrét következményekkel jár az életviszonyokra nézve az egyik vagy a másik forma, azután szembeállítja velük a politikai rend más, nem demokratikus formáit, és megpróbál lehetőséget teremteni a hallgató számára, hogy az megtalálja azt a pontot, amelyből kiindulva ő a saját eszményei alapján állást foglalhat."[2]
Ezt az iránytűt alkalmazva szeretnék egy rövid elemzést adni arról a helyzetről, amely Magyarországon a felsőoktatási törvény módosításával, illetve annak a Közép-európai Egyetemmel kapcsolatos következményei vonatkozásában alakult ki az elmúlt hetekben.
Ehhez a politikatudomány egyik elméleti-politikai iskoláját és egyik kulcsfogalmát hívom segítségül: a diskurzuselemzés módszerét és a politológiai háromszög fogalmát.
A politikatudomány különféle megközelítései, iskolái másként értelmezik a politika megismerhetőségét. A behaviorizmus például a politika és a kormányzás folyamatainak elemzésére, szereplőinek viselkedésére koncentrál, a racionális választás elmélete a kollektív cselekvés mozgatórugóit helyezi vizsgálódásainak középpontjába, az institucionalizmus pedig a politikai rendszer szabályait, normáit és értékeit tárja fel.[3]
Az általam választott megközelítés az interpretív iskolához tartozik. Ez a megközelítés abból indul ki, hogy az emberi (politikai) cselekvés hiteken és preferenciákon alapul. Ezeket a hiteket és preferenciákat nem feltétlenül lehet megismerni az adott szereplőt jellemző objektív tények alapján (jövedelmi viszonyok, iskolázottság, intézményi pozíció, nemzeti hovatartozás stb.). Hogyan szerzünk hát ismereteket arra vonatkozóan, hogy egy adott szereplő így vagy úgy gondolkodik? Az interpretív iskola azt állítja, hogy ez a gondolkodásmód, amely (persze nem egyedüli tényezőként) befolyásolja a politikai cselekvést, rekonstruálható az adott szereplő által elmondottakból; a narratívából, a diskurzusból, a beszédből. A szavak tehát, amelyeket mondunk, kifejezik gondolkodásmódunkat, melyek irányítják cselekvéseinket, a politikai cselekvést is. Words matter.
A politológiai háromszög fogalma a politika fogalmának három, eltérő aspektusát jeleníti meg. A magyar nyelv ugyan, mint tudjuk, rendkívül sokszínű és képes olyan árnyalatok megkülönbözetésére is, amelyre más nyelvek nem képesek (love: szeretet és szerelem), a politika fogalmának árnyalatai kapcsán azonban az angol nyelv beszédesebb. A háromszög egyik csúcsán a politikai közösség egészét (annak összetartó erejét és identitását) valamint intézményes világát jelentő (a polity) áll. A háromszög másik csúcsa a policy, azaz szakpolitika vagy közpolitika, amely az egyes ágazatokban (agrárpolitika, szociálpolitika, iparpolitika, költségvetési politika, oktatáspolitika stb.) zajló, speciális politikai cselekvést jelenti. A harmadik csúcson a politics áll, a politika legismertebb, konfliktusos világa, ahol eltérő eszmék, preferenciák, érvek és érdekek jelennek meg és feszülnek egymásnak.
Nézzük hát az adott helyzetünk diskurzusának elemzését. Az elemzés során két aspektusra térek ki: a szereplőkre és a mondanivalóra. A szereplők viszonylag jól azonosíthatók: egyik oldalon a magyar kormány áll, amelynek hivatalban lévő tisztségviselői, miniszterelnöke, minisztere, államtitkára és más politikusai vesznek részt, valamint a hazai felsőoktatás csekély számú szereplője. A másik oldalon diffúz csoportokat találunk: egyetemek oktatóinak, hallgatóinak csoportjait, sőt maguknak az intézményeknek a vezető testületeit, a hazai tudomány intézményeit, a Magyar Tudományos Akadémiát és kutatóintézeteit, azok munkatársainak csoportjait, tudományos közösségek, egyesületek vezetőit és tagjait, valamint nemzetközi tudományos szervezeteket, egyetemeket.
Mit mondanak ezek a szereplők? A kormányzati narratíva policy szintű érvkészletet használ; a felsőoktatási törvény módosításáról, szabályozási igényről, a felsőoktatási versenyfeltételek megfelelő biztosításáról beszél. A másik oldal, amely a diskurzus mellett a politikai tiltakozás eszközrendszerét (felvonulás, gyülekezés, egyéb demonstrációk) alkalmazza, a politics világában érvel: narratívájukban túllépnek a policy érvelésen. Ebben a diskurzusban a felsőoktatási törvény kapcsán a jogállamiság és az alkotmányosság elveinek
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
