A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény megalkotásának előzménye, hogy a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény aláírása, illetve - a 2007. évi XCII. törvénnyel történő - ratifikációja a jelnyelvvel és a jelnyelvi tolmácsszolgáltatással kapcsolatos kötelezettséget támasztott Magyarországgal szemben. Elengedhetetlenné vált a jelnyelvi tolmácsrendszer szabályainak és finanszírozási hátterének megállapítása, a jelnyelvre és a speciális kommunikációs rendszerekre vonatkozó szabályok kialakítása, továbbá a jelnyelvhez kapcsolódó törvénymódosítások rögzítése. Mindezek mellett alkotmányjogi megközelítésből is kiemelkedő jelentőségű, hogy a törvényi szabályozás a magyar jelnyelvet használó személyek közösségét nyelvi kisebbségként kezeli.
A jelnyelvi törvény szerint a magyar jelnyelv a hallássérült emberek által használt, vizuális nyelvi jelekből álló, saját nyelvtani rendszerrel és szabályokkal rendelkező, Magyarországon kialakult önálló, természetes nyelv.1 Világossá teszi a törvényalkotó, hogy a jelnyelv nem a beszélt magyar nyelvből származik, nem is arra épül, hanem attól teljesen elkülönül. A jelnyelv vonatkozásában tehát a beszélt nyelvi szintre emelkedés nyelvészeti és jogilag értelmezhető két síkon megy végbe.
A nyelvi jog megvalósulása egyben a magyar jelnyelv nyelvi státusának elismerési folyamatát jelenti. A jelnyelv használata sajátos, vizualitásra épülő kultúrát hoz létre, amelynek közösségformáló ereje meghatározó. A nyelvi jogok hatékony érvényesülése előfeltétele a siketkultúra kialakulásának. A jelnyelvet használók nyelvi kisebbséget alkotnak, mert a hallássérült emberek az állam lakossága körében nincsenek domináns helyzetben, a jelnyelv használata pedig olyan nyelvi sajátságot jelent esetükben, amely megkülönbözteti őket a lakosság többi tagjától. Emellett törekednek megőrizni identitásukat, szolidaritás jellemzi őket.2
A létrejövő nyelvi kisebbség jogai a törvény alapján a jelnyelv használatának, fejlesztésének, megőrzésének jogai. A jelnyelvi jog a jelnyelv használatának jogát jelenti, amelynek tartalmát az elfogadott törvényi szabályozás alapján a jelnyelvi tolmácsszolgáltatáshoz való jog és a jelnyelv tanulásához való jog tölti ki. A következőkben az említett, nyelvi kisebbséget teremtő nyelvi jogok bemutatására törekszem.
1. A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvény célja a magyar jelnyelv nyelvi státusának elismerése, illetve annak lehetővé tétele, hogy a hallássérült és a siketvak személyek a magyar jelnyelvet, illetve a speciális kommunikációs rendszereket használhassák, lehetőségük legyen az állam által finanszírozott jelnyelvi tolmácsszolgáltatás igénybevételére. A siket vagy nagyothalló emberek kommunikációjuk során a jelnyelvet vagy valamely speciális kommunikációs rendszert használják. A törvény személyi hatálya kiterjed a siketvak3 személyekre is, akik közlésfolyamatukban egyidejű hallás- és látássérülésük következtében speciális kommunikációs rendszereket használnak. A jelnyelvi tolmácsszolgálat minden érintett csoportra vonatkozik, ennek megfelelőn magyar jelnyelven, valamint speciális kommunikációs rendszerek alkalmazásával nyújt tolmácsszolgáltatást.
A hallássérült emberek több mint egy évtizede szorgalmazzák kommunikációs jogaik biztosításának elősegítését. A jogalkotó ezek közé a jogok közé sorolja tehát a jelnyelvi tolmácsszolgáltatáshoz való jogot is, amelynek megvalósítása szintén feltételezi a jelnyelv önálló, természetes nyelvként való elismerését. A nemzetközi hátteret a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény jelenti, amely kötelezettséget teremt az állam számára a szakképzett jelnyelvi tolmácsokhoz való hozzáférést4 illetően. A jelnyelv jogi státusa, illetve a nyelvi státus kereteinek hatékony működése szempontjából elengedhetetlenné vált a vonatkozó jogi szabályozás megteremtése. A "jelnyelvek védelme az Európa Tanács tagországaiban" című 1598/2003. számú Európa Parlamenti Ajánlás5 javasolja is a tagállamoknak, hogy képezzenek jelnyelvi tolmácsokat és oktatókat.
Magyarországon az állampolgári jogok országgyűlési biztosa6 ismerte fel a siket emberek nyelvi jogait érintő szabályok megalkotásának szükségességét. Kezdeményezte, hogy a Kormány a szaktárcák közreműködésével dolgozza ki a jelnyelv használatával és a jelnyelvi tolmácsolással kapcsolatos jogszabályokat. 2002-ben a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megkezdte a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás országos hálózatának kialakítását, amely jelenleg megyei szinten is működik. 2007 óta a siketvak személyek ellátása is megkezdődött. Az államilag elismert szakképzéseknek 2003 óta a jelnyelvi tolmácsok szakképzése is részévé vált. A képzés ismét szerepel az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ), így vizsgakövetelményeit jogszabály írja elő.7 A jelnyelvi tolmácsok igénybevételére vonatkozóan egységes szabályozás megteremtése vált elengedhetetlenné.8 Ennek a törekvésnek az elérését célozzák a törvényben szereplő módosítások is. A bírósági, ügyészségi, rendőrségi eljárások során lehetővé kell tenni, létre kell hozni a jelnyelvi tolmácsolás kereteit.9 A törvény továbbá meghatározta azokat az eseteket, ahol szükséges a jelnyelvi tolmács kötelező közreműködése.
2. Most a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 62. § (2) bekezdésének módosítása alapján törekszem bemutatni az egységesség koncepciójának fő sarokpontjait.10 A süket11 kifejezést felváltja a hallássérült szóhasználat, a néma szó helyett pedig a beszédfogyatékos megnevezés kap helyet a módosításban.12 A módosító13 rendelkezés nem pusztán tolmácsról beszél, hanem feltünteti a jelnyelvi jelzőt is. Véleményem szerint a jogalkotó ezáltal érzékelteti a hallássérült emberek irányába fennálló különleges figyelmét. A kötelező jelnyelvi tolmács közreműködésével történő kihallgatás esetei szintén helyet kapnak a törvényben. Az írásban tehető nyilatkozat lehetősége szintén rögzítésre kerül. A módosításban a jogalkotó külön hangsúlyozza, hogy ha a meghallgatandó személy siketvak, kérésére jelnyelvi tolmács közreműködésével kell kihallgatni. Az eljárási törvények mind az előbbiekben bemutatott, hasonló szempontok alapján módosultak.14
Az előbbi elvek mentén történt a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény módosítása is, ugyanis a közjegyzői okirat készítésekor a hallássérült személy kérésére jelnyelvi tolmács közreműködésével vagy írásban, a siketvak személy kérésére jelnyelvi tolmács segítségével, a beszédfogyatékos személy pedig kérésére írásban kommunikálhat. A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló T/10221. számú törvényjavaslat az indoklásában ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a közjegyzőnek tűrési kötelezettsége keletkezik. Úgy vélem, hogy a jelnyelvi tolmácsolással kapcsolatos tűrés mint passzív magatartás azt jelenti, hogy a jelnyelvi tolmács közreműködését a közjegyző nem akadályozhatja meg, de mivel nem aktív magatartásformáról van szó, a költségek fedezésére már nem köteles. Az írásbeli kommunikáció lehetőségét viszont köteles biztosítani.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
