Az Európai Bizottság által támogatott vaskos kötet a "Tanítsuk meg, mi az európai alkotmányosság" program keretében készült, és 15 kelet-közép-európai állam kormányzati rendszerét mutatja be, összevetve az Európai Unió (többszintű) kormányzati mechanizmusával. Az összesen 26 fős szerzőgárda angol nyelvű, 845 oldalas kötetét bölcs dolog lenne a helyi nyelveken is kiadni, mert az ebben feldolgozott államok zöme hajlamos a bezárkózásra, a nemzeti öncélúságra és az összehasonlító közjog kritikája, sőt általában az objektív összehasonlítás előli elzárkózásra.
Vajon van-e közös politikai, közjogi hagyomány? A szerkesztőknek ez a kérdése, amelyre csak részben bizonyíték, hogy az Európa Tanács a legnagyobb pán-európai politikai szervezetként minden fontos jogi dokumentumában valami ilyesmire hivatkozik. Például az európai emberi jogi egyezmény (1950) preambulumában is kiemelik, hogy "az Európa Tanács célja a tagjai közötti szorosabb egység megvalósítása […] és abban az elhatározásban, hogy - mint az európai országok hasonló felfogású kormányai, melyek a politikai hagyományok, eszmények, a szabadság és a jog uralma közös örökségével rendelkeznek - megteszik az első lépéseket…" Hasonlóan jár el az Európai Unió is, amikor az alapító szerződésekben is kiemeli a tagállamok közös alkotmányos hagyományát mint létezőt. Például azzal, hogy "az Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartásán és a jogállamiság elvein - mint a tagállamok közös elvein - alapul. […] Az Unió tiszteletben tartja az alapvető jogokat, […] ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek."
A valódi bizonyíték az lehet, ha a nemzeti alkotmányos (helyenként csak alkotmányi) rendszert azonos szempontok alapján elemzik, összehasonlíthatóvá teszik, aminek alapján meglelhető, meghatározható a közjogi örökség közös magja. A kötetben elemzett 15 államból tíz az EU viszonylag friss tagja, két tagjelölt (Horvátország, Macedónia), egy rövidesen jelölt lehet (Szerbia), míg kettő csak partnerséggel rendelkezik, tagsági ígérettel nem (Orosz Föderáció, Ukrajna), miközben mindegyik az Európa Tanácsban tag. Izgalmas az összevetés: vajon az EU-tagállammá válásnak, vagy inkább a regionális múltból, környezetből fakadó tradícióknak van nagyobb szerepe a kormányzati rendszerre? Az újabb értékvizsgálatokból (Eurobarometer, World Values Survey) tudjuk, hogy például a magyarországi mentalitás sokkal közelebb van az ortodox, tekintélyelvű értékekhez, mint a nyugat-európai, modern, verseny- és teljesítményalapú, plurális, toleráns társadalmi értékrendhez. A balkáni, a posztkommunista, a közép-európai és keleti hagyományok konvergálnak vagy inkább különbözően fejlődnek a jövőben is? A következtetéseket nagyban az olvasóra bízzák a szerkesztők, mivel csak a bevezetőben és az Unió kormányzati rendszerét bemutató fejezetben adnak át az elmúlt két évtizedben kialakult viszonyítási pontokra vonatkozó javaslatokat (alkotmányos alapelvek, az Unió intézményei és a döntéshozatal, kooperáció a tagállamok kormányzatával, a jogalkotás, a költségvetési hatalom, a végrehajtás és az ellenőrzés, az igazságszolgáltatás, valamint a főbb politikák terén). Mindenekelőtt persze tisztázzák, hogy a kormányzás alatt nem a régies, a hatalmi ágak szerinti elválasztáson alapuló szűk végrehajtó hatalmat értik, hanem az állami alapfunkciókat, annak gyakorlási módját és alkalmazását, amely államonként változatos értelmezésben és formákban, szervezeti keretekben jelenik meg, a maga komplexitásában.
Az egyes államok elemzése a következő logikai egységekre tagolódik:
- történeti kontextus a szuverenitás megértéséhez (pl. a nyelv vagy az állampolgárság Lettországban olyan fontos előkérdés, hogy hosszan olvashatunk erről). A friss nemzetállamok nagyon érzékenyek a függetlenségükre, szuverenitásukra, így például az Unióhoz csatlakozásra a közösen gyakorolható szuverenitási elemek miatt. Ugyanakkor nehezen érthető, hogy a szubszidiaritás vizsgálatára alig akad érdemi példa;
- alkotmányossági alapelvek (jogállamiság, jóléti/szociális igazságon alapuló állam, népszuverenitás, közvetlen és képviseleti demokrácia, versengő pártok);
- az állam- és kormányforma, a hatalom (de)centralizációja (helyi, önkormányzati, regionális hatalom és hatóságok);
- az alkotmányozó (ideértve az alkotmányt módosító) és a törvényhozó hatalom, egyéb jogalkotó szervek, valamint a rendkívüli jogrend;
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
