Végintézkedési szabadsága alapján az örökhagyó szabadon döntheti el, hogy halála esetére kíván-e vagyonáról rendelkezni, valamint azt a jogszabályok keretein belül milyen tartalommal kívánja kitölteni, háttérbe szorítva így a törvényes öröklési rend érvényesülését. A jogalkotó a kötelesrész intézményével azonban kétségkívül korlátot helyez a végintézkedési szabadság elé: annak biztosításával a jogrendszerek alapvető célja ugyanis az, hogy az örökhagyó legközelebbi hozzátartozóinak vagyoni érdekét védjék azáltal, hogy számukra részesedést nyújtanak a hagyatékból még az örökhagyó akaratával szemben is. A végintézkedési szabadság másik korlátja szoros összefüggésben van az elsővel, hiszen a kötelesrész iránti igény örökhagyó általi, egyoldalúan megvalósítható kioltása kijöhet egyedül a kitagadás jogának gyakorlásával valósulhat meg, amelynek a törvény szintén határt szab a kitagadáshoz vezető indokok taxatív felsorolásával. A jogalkotó a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) bevezetésével láthatóan megpróbált egyensúlyt teremteni az örökhagyók rendelkezési szabadsága és a kötelesrészre jogosultak védelme között. Ezt láthatjuk megjelenni a kötelesrész meghatározó részletszabályainak változásában, így például a kötelesrész mértékének csökkentésében, az alapjába tartozó vagyonelemek növelésében és az ún. "kétéves szabály"[1] bevezetésében is. Az előbbi mellett úgy látjuk, hogy a kitagadás magatartásainak bővítésével a jogalkotó az örökhagyók rendelkezési szabadságának kiterjesztése mellett tette le a voksát, a Ptk. kitagadásra vonatkozó szabályainak a korábbi szabályokkal való összevetéséből érzékelhetjük,[2] hogy az örökhagyó a korábbinál jóval szélesebb körben élhet a kitagadás jogával. A kitagadás okait közelebbről megvizsgálva elsődlegesen azt a tényt tartjuk fontosnak kiemelni, hogy léteznek nem
- 61/62 -
konkrétan megfogalmazott kitagadási magatartások, amelyeket homályosságuk okán nehéz behatárolni, vagy esetről-esetre változhat a jelentésük, illetve időről-időre bővül, vagy módosul a tartalmuk. Ezen kitagadási okok egy része már a kitagadás jogintézményének bevezetésétől kezdve jelen van a szabályozásban, a Ptk. hatályba lépésével pedig bővült a megfoghatatlan kitagadási okok köre, homályossá téve ezáltal a jogintézmény jelentős részét. Amennyiben közelebbről megvizsgáljuk a kitagadási okokat rendező jogszabályi rendelkezések elemeit és a konkrét magatartások mögötti bírói gyakorlatot, az előbbi mellett láthatóvá válik az is, hogy némelyik első olvasatra világosnak tűnő kitagadási rendelkezés miként válik homályossá. Jelen tanulmányban néhány olyan kitagadási okot emelünk ki, veszünk sorra és próbáljuk tartalmukat elemezni, amelyek vagy oly mértékben elvont megfogalmazásúak, hogy tartalmuk a törvény szövege alapján nem konkrétan behatárolható, vagy amelyek első olvasatra egyértelműnek tűnnek, azonban mögéjük pillantva nem feltétlenül mutat egységes képet a gyakorlati megítélésük. A hatályos kitagadási rendszerrel kapcsolatban álláspontunk szerint összességében elmondható, hogy a vonatkozó kommentárok, a kitagadási magatartások létrejöttének folyamatában szerepet játszó meglátások, háttér indokok, továbbá a gyakorlati tapasztalatok ismerete nélkül tartalmuk pusztán a törvényszövegből nem vezethető le, gyakorlati alkalmazásuk szinte lehetetlen.
A Ptk. 7:78. §-ában szabályozott kitagadási magatartások első, a kötelesrészre jogosult érdemtelenségére alapított a) pontja első olvasatra elég objektívnek, jól meghatározhatónak tűnik, azonban meglátásunk szerint mégsincs egyértelműen kialakult gyakorlat.. Az érdemtelenség három esete közül az örökhagyó életére törés megállapítása ugyanis a gyakorlatban számos kérdést vet fel. A vonatkozó gyakorlat áttekintését követően az a véleményünk, hogy a kitagadási ok nem színtisztán büntetőjogi kategóriaként van jelen a szabályozásban. A fellelhető bírósági esetek szerint ugyanis az "életre törés" egyértelműen arra utal, hogy a köznapi kifejezés, valamint a büntetőjogi értékelés elkülönítésével a törvény a Ptk.-ban írt életellenes cselekményt függetleníteni kívánja a büntetőjogi értékeléstől, így például az alanyi oldal teljességétől. A bírói fórum az egyik esetben[3] az életére tört megfogalmazást nem büntetőjogi, hanem köznapi értelemben fogta fel, amelyhez polgári jogi jogkövetkezmények kapcsolhatók a cselekmény
- 62/63 -
büntetőjogi megítélésétől függetlenül. A hivatkozott jogesetben a bíróság szerint az hogy a kötelesrészre jogosult, illetve az általa megbízott személyek az örökhagyót testi sértéssel fenyegetve az ingatlanába behatoltak, onnan szerszámait, munkaeszközeit elszállították olyan jogsértő magatartásnak tekinthető amely az örökhagyó életére törést és ebből eredően az érdemtelenséget megvalósíthatja. A fenti magatartás meglátásunk szerint nem alapozza meg jelen kitagadási okot, mert a bírósági iratanyag szerint sem megöléssel való fenyegetés, sem testi erőszak előidézésének megkezdésére irányuló fizikai fellépés nem történt. Ugyanakkor az örökhagyó és gyermeke viszonyában öröklési jogi szempontból felfogott súlyos bűncselekménynek sokkal inkább tekinthető az eset. Egy másik jogesetben[4] a bírói fórumok az életre törés fogalma kapcsán ugyancsak figyelemreméltó következtetésekre jutottak. Az örökhagyó végrendeletében emberölés kísérletére hivatkozva kitagadta unokáját, akit a büntetőbíróság felmentett a vád alól elmebetegsége miatt. Az elsőfokon eljárt polgári bíróság a leszármazónak a kitagadás érvénytelensége megállapítása és a kötelesrész kiadása iránti keresetét elutasította és kifejtette, hogy az "életére tört" polgári jogi és büntetőjogi megkülönböztetése arra utal, hogy annak köznapi kifejezését, valamint a büntetőjogi értékelést a jogalkotó egymástól elkülönítve kívánja szankcionálni. A másodfokon eljárt bíróság megerősítve az elsőfokú határozat indokolását rögzítette, hogy a jogalkotó azért használja az érdemtelenség meghatározásánál az "életére tör" kifejezést, mert azt nem a büntető törvénykönyvben meghatározott bűncselekménynek minősülő élet elleni cselekménnyel kívánja azonosítani, hanem abba egyéb kategóriát is bele kíván foglalni. A törvényességi óvás folytán eljárt Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet az alsóbb bíróságokkal, mivel álláspontja szerint a Ptk. az érdemtelenség és a kitagadás szabályozási rendszerében nem véletlenül nem az élet elleni bűntett meghatározást használja. Ez azonban ez a megkülönböztetés amiatt van, mert a fogalom magában foglal minden olyan szándékos cselekményt, amely az örökhagyó élete ellen irányul, így tehát a kísérletet és a tettestársi, felbujtói és bűnsegédi magatartásokat is. A Legfelsőbb Bíróság szerint emellett a bűncselekmény teljes alanyi oldalát is megkívánja a jogszabály, tehát alapvető feltétel, hogy a kitagadott elkövető vétőképes legyen, amely jelen esetben nem valósult meg. A Legfelsőbb Bíróság álláspontját nem osztjuk, mert az 1978. évi Btk. (1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről) - hasonlóan a hatályos szabályokhoz - a kísérletre, a társtettesekre és a részesekre is a befejezett bűncselekményre irányadó büntetési tételeket rendelte alkalmazni, tehát ezeket a magatartásokat ugyancsak kitagadást megvalósító cselekményeknek tekinthetjük. A Pécsi Járásbíróság előtt indult,[5] majd a Kúrián befejeződött perben a bíróságok egymásnak ellentmondó döntésekre jutva fontos kérdésekre
- 63/64 -
világítottak rá az örökhagyó életére törés fogalmi elemeinek meghatározása kapcsán. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította az örökhagyó házastársának érdemtelenségét arra figyelemmel, hogy az örökhagyó életének kioltására irányuló, szándékos, célzatos magatartást tanúsított az örökhagyó megölésének többszöri hangoztatásával, továbbá azzal, hogy az örökhagyót fizikailag bántalmazta, aminek külső személyek vetettek véget. A másodfokon eljárt bíróság az elsőfokú döntést megváltoztatva kiemelte, hogy nem hagyható figyelmen kívül, hogy a házastársak a bántalmazást követően továbbra is együtt laktak és ez idő alatt további tettlegességre nem került sor, a bántalmazást követően pedig az örökhagyó nem kért rendőri védelmet, nem hagyta el az otthonát és nem tett olyan nyilatkozatot, hogy a feleségét ki akarná tagadni. A másodfokon eljárt bíróság szerint ezen fenti okok alapján nem lehetett egyértelműen következtetni az örökhagyó életére törésre. Az ügyben a Kúria francia bekezdésben kifejtette,[6] hogy az érdemtelenség okai körében kiterjesztő értelmezésnek nincs helye, ezért önmagában az örökhagyó súlyos, de nem az élet kioltásának célzatával történő bántalmazása - bár erkölcsileg elítélendő - nem alapozza meg az érdemtelenségi okot, mert a törvényben írt "életére tört" meghatározás alá kizárólag azok a szándékos magatartások vonhatók, amelyek célzottan az örökhagyó életének kioltására irányultak. A fenti jogeseteket látva úgy tűnik számunkra, hogy eltérések vannak az életre törés fogalmi elemeinek kapcsán a bíróságok gyakorlatában. Egyedül a jogerős bírósági marasztaló ítélet léte mellett egyértelmű az életre törés és így az érdemtelenség fennállásáról való döntés az öröklési jogi vitában.[7] Ezzel szemben a kísérleti stádiumban maradt esetek bizonyíthatósága, a büntetőjogi és a polgári jogi elemek elválasztása, valamint a büntethetőséget kizáró - vagy korlátozó - tényezők fennállásának jelenléte nehéz kérdéseknek bizonyulnak. Érzésünk szerint tehát az örökhagyó életére törés, mint érdemtelenséget és kitagadást megalapozó ok nem színtisztán büntetőjogi kategóriaként van jelen a szabályozásban, hanem abba a büntetendő cselekmények mellett beletartoznak az öröklésjogi értelemben felfogott örökösi cselekmények is. Az életre törés fogalmával kapcsolatban kifejtett álláspontunkat természetesen irányadónak tekintjük a Ptk. 7:78. § (1) bekezdésének c) pontjában foglalt kitagadási ok első fordulatára is, amely szerint kitagadható a kötelesrészre jogosult akkor is, ha az örökhagyó egyenesági rokonának, házastársának vagy élettársának életére tört.
Az örökhagyó végakaratának akadályozása vagy meghiúsítása - mint második érdemtelenségi ok - kapcsán a vonatkozó jogesetek ismeretében megállapíthatónak látjuk, hogy bármiféle tartalmi kialakítást, azaz aktív részvételt a
- 64/65 -
végrendelet létrejöttében is e pont körébe eső érdemtelenségi okként értékel a gyakorlat, nemcsak a végintézkedés szabad megnyilvánulásának megakadályozását. A törvényszövegből csak a negatív oldal vezethető le,[8] de a vonatkozó gyakorlat[9] áttekintését követően mi úgy látjuk, hogy ezek a negatív, akadályozó magatartások jelen érdemtelenségi pontnak csak egy részét teszik ki, a másikat a gyakorlat által kimondott pozitív-aktív oldal. A judikatúra egységes abban, hogy a végrendelet elkészítésében aktív módon közreműködő személynek az tekinthető, aki annak létrejöttében tevékenyen, olyan mértékben vesz részt, hogy a megvalósulásában meghatározó szerepe van, és ebbéli eljárásával összefüggésben pedig az örökhagyó tisztességtelen befolyásolása - ebből adódóan pedig az öröklésre érdemtelensége is - megállapítható.
A Ptk. 7:78. § (1) bekezdésének b) pontja szerint kitagadásnak van helye, ha a kötelesrészre jogosult az örökhagyó sérelmére bűncselekményt követett el. Jelen esetben is megállapíthatónak tartjuk, hogy a törvényszöveg értelmezéséből a kitagadási ok tartalmának csak egyik része bontakozik ki előttünk, másik oldalát a bírói gyakorlat alakította ki, amely, mint látni fogjuk, meglehetősen egységes képet mutat. Amennyiben csak a Ptk. szövegét vesszük figyelembe és nem tanulmányozzuk a judikatúra értékes termékeit, illetve nem olvassuk a törvényhez készült kommentárokat, úgy az a hamis látszat alakulhat ki, hogy csupán a büntető törvénykönyv által bűntettnek, illetve vétségnek minősített társadalomellenes cselekmények merítik ki ezt a kitagadási magatartást. A korábbi szabályozáshoz képest jelen kitagadási magatartás szigorodott, mert az 1959. évi Ptk. még "súlyos" bűncselekmény elkövetését kívánta meg a kitagadhatósághoz. A széleskörű gyakorlatot elemezve a Legfelsőbb Bíróság már viszonylag korán megállapította,[10] hogy nem szükséges az adott cselekmény felől büntető bíróságnak határoznia, a bűncselekmény fennállását a polgári bíróság is megállapíthatja, és az adott ügyben a felperes gyermeknek a súlyos beteg apjával szemben elkövetett durva becsületsértését, valamint rágalmazását a kitagadási ok fennállása szempontjából az örökhagyó elleni súlyos bűncselekménynek minősítette. A Legfelsőbb Bíróság jogértelmezési jogkörében eljárva egy későbbi jogesetben[11] elvi éllel mondta ki jelen kitagadási magatartás kapcsán, hogy a gyermek
- 65/66 -
és szülője közötti legszorosabb vérségi kapcsolatot a családjogi jogszabályok különleges védelemben részesítik, meghatározva a szülő és gyermek jogait és egyben kötelességeit is, amely viszonyban a gyermek szülője iránt tiszteletteljes magatartást köteles tanúsítani, szülőjét becsülnie kell. Amennyiben nem ezt teszi, sőt a szülőjét tettleg bántalmazza, a legszorosabb családi kapcsolatra tekintettel a kitagadás szempontjából súlyosnak minősülő bűncselekményt követ el. A hivatkozott jogesetben az örökhagyó nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a gyermekétől elszenvedett támadás következtében, vagyis a kitagadási ok feltételeként írt "súlyos bűncselekmény" fogalmának a magatartás büntetőjogilag nem felelt volna meg. Az előbbihez hasonló következtetésre jutott a Legfelső Bíróság abban az esetben is,[12] amelyben a gyermek azon magatartását, hogy idős, beteg édesanyja részére a szükséges tartást, gondozást nem nyújtotta, betegségében magára hagyta, vele a kapcsolatot nem tartotta, nem látogatta, a jelen kitagadási pontot megalapozó súlyos bűncselekménynek minősítette. A bíróság kiemelte, hogy a szülő vonatkozásában kitagadásnak minősül olyan cselekmény is, amely a bűntett szintjét nem éri el, mert a cselekmény súlyát a családjogi vonatkozásban kell elbírálni. A Legfelsőbb Bíróság megerősítve a korábbi gyakorlatot ugyancsak elvi éllel mondta ki jelen kitagadási ok kapcsán egy másik ügyben,[13] hogy a súlyos bűncselekmény nem büntetőjogi kategória, így a szülő terhére elkövetett könnyű testi sértést megvalósító tettlegesség a legszorosabb családi kapcsolatra tekintettel a kitagadás szempontjából súlyosnak minősülő bűncselekmény. A bíróság szerint a gyermek szülője iránti tisztelettudó magatartást köteles tanúsítani, tartozik szülőjét megbecsülni. Az előbbiekhez hasonló következtetésre jutott a Csongrád Megyei Bíróság az előtte folyt ügyben és kifejtette,[14] hogy súlyos bűncselekménynek tekintendő és a kitagadási okot megalapozza az örökhagyóval szembeni minden szeretetet nélkülöző kegyetlen viselkedés, valamint a tettlegesség is. A Fővárosi Ítélőtábla egy másik ügyben[15] ugyancsak arra a megállapításra jutott, hogy a súlyos, gyógyíthatatlan daganatos betegségben szenvedő örökhagyó saját lakásából történő gyermeke általi kizárása a családi kapcsolatra és a körülményekre tekintettel öröklési jogi szempontból a gyermek kitagadására okot adó súlyos bűncselekménynek minősül. A jogalkotó a Ptk. kitagadásra vonatkozó szabályainak kialakításakor jelen kitagadási okot még akként fogalmazta meg, hogy annak a "rokoni kapcsolatra tekintettel súlyosnak minősülő bűncselekménynek" kell lennie, amely feltétel azért került bele a szövegbe, mert az ott írt bűncselekmény súlyát a törvényszövegek készítői nem
- 66/67 -
büntetőjogilag, hanem a rokoni kapcsolatra tekintettel kívánták megállapítani.[16] Képviselői indítványra[17] azonban kikerült a bűncselekmény "rokoni kapcsolatra tekintettel súlyosnak minősülő" kitétele, sőt a "súlyos" jelző is eltűnt a bűncselekmény mellől. Véleményünk szerint a változtatás üdvözlendő, mert a kihirdetett törvényszöveg így már nem ugyanazt a magatartási kört szabályozza, mint a Ptk. 7:78. § (2) bekezdésében található durva hálátlanság, a feltétel megtartása ellenben a b) pont teljes kiüresedését eredményezte volna. Azzal ugyanis, ha benne maradt volna a szövegben a hivatkozott kritérium, meglátásunk szerint elmondható lett volna, hogy az örökhagyó ellen elkövetett, büntetőjogi kategóriába tartozó cselekmények nem kaptak volna szabályozást a kitagadás rendszerében, csupán az örökhagyó élete ellen törés, hiszen a jogalkotó kizárólag öröklési jogi értelemre szorította volna az örökhagyó sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Emellett szubjektívnek tartjuk azt is, hogy az adott rokoni kapcsolatra figyelemmel mi minősülhet súlyosnak. Egyébiránt a b) pontban helyet kapott kitagadás ugyanúgy értelmezendő, mint korábban, az 1959. évi Ptk. ideje alatti gyakorlatban: tehát egyrészt az örökhagyó és az örököse közötti viszonyban, az öröklésjogilag felfogott módon megvalósult bűncselekménynek minősülő cselekmények tartoznak ide, de másrészt ide sorolhatóak a büntetőjog szerint bűncselekménynek minősülő esetek is.
A Ptk. 7:78. § (1) bekezdésének e) pontja szerint kitagadásnak van helye akkor is, ha a kötelesrészre jogosult erkölcstelen életmódot folytat. Ez a kitagadási magatartás az örökhagyó életére töréssel és az örökhagyó sérelmére elkövetett bűncselekménnyel együtt már a Tripartitumban is szerepelt, majd a polgári jogi kódex nélküli gyakorlatban is gyökeret vert, és a gyakorlati példák alapján az is látható, hogy annak tartalmi megítélése nem sokat változott az idők során, beleértve ebbe napjaink jogalkalmazását is. Az 1959. évi Ptk.-hoz 1959-ben készült miniszteri indoklás semmilyen támponttal nem segített a jogalkalmazás számára a jelen kitagadási ok peremeinek meghatározásában, annyit emelt csupán ki, hogy annak létét a család védelme indokolja, hatályos Ptk.-nk indoklása pedig visszautal a korábban kialakult jogértelmezésre és joggyakorlatra. Megállapíthatónak tartjuk a fellelt gyakorlati példák alapján, hogy a bíróságoknak sikerült egységes álláspontot kialakítani a jelen kitagadási magatartást megvalósító erkölcstelen cselekmények kapcsán. Az erkölcstelen életmódba tartozó cselekményeket jó eséllyel bárki helyesen meg tudja állapítani. Ezek egységesen
- 67/68 -
a társadalommal szembehelyezkedő életmód gyűjtőfogalmába tartozó magatartásformák, de emellett a gyakorlatban számos tényező vizsgálatára szükség van még a komoly jogkövetkezménnyel járó kitagadás megállapításához. A bírói gyakorlat következetesnek tűnik abban, hogy az erkölcstelen életmód meghatározásának a közfelfogáson kell alapulnia, az örökhagyó szubjektív erkölcsi ítélete kitagadási okként nem fogadható el, és az is vizsgálandó, hogy az örökhagyó felróhatóan közrehatott-e[18] a kitagadott örökös kifogásolt életmódjának kialakulásában. A kitagadási ok gyakorlati értelmezése körében a Legfelsőbb Bíróság több esetben megerősítette,[19] hogy többek között a kötelesrészre jogosult többszörösen büntetett előélete, a vele szemben folytatott és marasztaló egyéb eljárások, a nem vitásan már huzamos ideje folytatott alkoholista, munkakerülő életmód az erkölcstelen életmód folytatását messzemenően kimerítik. Emellett a szóban forgó magatartásnak nem elég egyszerinek a lennie, hanem - a törvényszövegből levezetve - a megalapozott kitagadás az örökös részéről többször vagy folyamatosan tanúsított erkölcstelen magatartást kíván meg. Látható a vonatkozó joggyakorlat áttekintését követően az is, hogy az erkölcstelen életmódra hivatkozást használó örökhagyók egymás mellett több, az alapvető társadalmi elvárásokkal, erkölcsi normákkal szembehelyezkedő, azokat sértő magatartást sorolnak fel. Elmondhatónak tűnik, hogy az egyik legkiforrottabb és legszéleskörűbb gyakorlattal bíró kitagadási ok az erkölcstelen életmód folytatására alapított kötelesrésztől való megfosztás. Amellett, hogy az erkölcstelen életmódhoz kapcsolódó gyakorlat kellően kidolgozottnak mondható, meglátásunk szerint várhatóan a társadalmi viszonyok modernizálódásával az ahhoz sorolható magatartások köre esetenként bővülni, míg más esetekben csökkenni fog, így előreláthatóan a gyakorlat egyes elemeinek átgondolása megkerülhetetlenné válik a jövőben. Az erkölcstelen életmód folytatásának kérdéséhez Fabó Tibor is hozzátette,[20] hogy a jövőben figyelni kell a társadalmi normák változására, így például a homoszexuális kapcsolatok vagy az abortusz gyakoribbá válására és ezeknek a társadalom általi minél inkább elfogadottságára, amely véleménnyel mi is teljes mértékben egyetértünk.
A Ptk. 7:78. § (1) bekezdésének f) pontja az 1959. évi Ptk. 663. § (1) bekezdés f) pontját idézi, némi pontosítással. A második magyar polgári törvénykönyv kodifikációjának lebonyolítására létrejött Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság
- 68/69 -
szerette volna kivenni ezt a pontot a kitagadást megalapozó magatartásformák, mert francia bekezdésben[21] ki kívánta vonni a büntetőjogi elemeket a kitagadás okai közül. A fenti kodifikációs elképzeléseknek megfelelően jelen kitagadási magatartás már nem szerepelt a Ptk. szövegjavaslataiban, az Lázár János fentebb hivatkozott módosító indítványa által került ismét szövegbe. Az 1959. évi Ptk. vonatkozó jogszabályhelye esetében kérdést vetett fel a kitagadást megvalósító magatartás időbeli érvényesíthetősége, erre ugyanis nem adott választ sem a jogszabály, sem annak indoklása. Valószínűsíthetően Lázár is felismerte a kitagadási ok ezen kulcspontját és a hangsúlyt a szabadságvesztés ki nem töltöttségére helyezte, amikor indítványában a következő javaslatot adta jelen f) pontra: "szándékosan vagy gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt szabadságvesztés büntetését tölti".[22] Előttünk ismeretlen okból nem ez a szöveg került kihirdetésre, hanem a napjainkban is hatályos "akit végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek - a büntetését még nem töltötte ki;" megfogalmazás. Összevetve a két szöveget azt állapítottuk meg, hogy Lázár javaslata bővebb szabályozási körre vonatkoztatható, mert abba szerintünk bele lehet érteni a kiszabott, de végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztéseket is, míg a törvénybe került textusba csak a ténylegesen végrehajtásra került esetek tartoznak. Természetesen mindkét megfogalmazás magában hordozza a feltételes szabadságra bocsátás idejét is. Jelen kitagadási oknak véleményünk szerint kétségkívül erős erkölcsi színezete van: másvalaki személye vagy vagyona ellen megvalósított bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt hozzátartozóját is kitagadhatja az örökhagyó. Ez a kitagadási ok ugyanis alanyi kör nélküli - ahogyan az 1959. évi Ptk.-ban is az volt -, tehát általunk leegyszerűsítve a hatályos szabályt a bárki sérelmére elkövetett bármilyen bűncselekményről szó lehet, amit végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtottak és az még nem került kitöltésre. Úgy gondoljuk a végleges törvényszöveget tekintve, hogy a hangsúly a végrehajtandóságon van, tehát így a külvilág is valószínűleg értesül a kötelesrészre jogosult elítéléséről, ugyancsak erősítve ezzel a kitagadási magatartás erkölcsi vonalát. Jelen hatályos f) pont a szakma képviselői körében nem aratott osztatlan elismerést, többek között arra hivatkozással, hogy a magatartás indokolatlanul általánosít az általa lefedni kívánt élethelyzetek felett, tulajdonképpen kimondható, hogy a kitagadás szempontjából egyenlővé teszi a különböző súlyú bűncselekményeket. Orosz Árpád szerint így teljesen mindegy lett, hogy milyen időtartamú a kiszabott
- 69/70 -
büntetés, szándékos vagy gondatlan-e a bűncselekmény,[23] amely meglátás helyességével mi sem tudunk vitatkozni, és hozzátesszük azt is, hogy láthatóan még a sértetti kör is mindegy lett a jelen kitagadási magatartás által lefedni kívánt viszonyok vonatkozásában. Fabó Tibor túlzott szigort, aránytévesztést lát ebben a kitagadási okban, indokolatlannak és szükségszerűt-lennek tartja, mert véleménye szerint a jogalkotó egyenlőségjelet tesz a gondatlan közlekedési baleset miatt elítélt és a minősített emberölést elkövető személyek közt.[24] A meglátás utolsó részének helyességével ugyancsak nem tudunk vitatkozni. Vékás Lajos szerint az f) pontban foglalt magatartás életszerűtlenül szigorú, "hiszen gondatlanul elkövetett (például közlekedési) bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélt személy nem feltétlenül esik erkölcsileg olyan súlyú megítélés alá, amely kitagadását megalapozná."[25] Azokkal a fenti véleményekkel, hogy a szabályozás egy kalap alá veszi a bűncselekményeket kitagadásként történő érvényesítésükkor, teljesen egyet tudunk érteni. Azzal ellenben véleményünk szerint vitatkozni lehet, hogy a kitagadási ok túlzottan szigorú lenne. Ne felejtsük el szem előtt tartani azt, hogy kitagadni senkinek nem kötelező, másrészt pedig a jelen tárgyalt kitagadási magatartás azért kerülhetett a szabályozásba már az 1959. évi Ptk. idejében is, mert a szabadságvesztésre ítélt hozzátartozója által az örökhagyóra, illetve a családjára hozott negatív társadalmi megítélés, a szégyen, az örökhagyó lakó-vagy munkahelyi környezetében bekövetkezett megbecsülés csökkenése ellen nyújtott erkölcsi elégtételt az örökhagyónak[26]. Meglátásunk szerint az, hogy a kötelesrészre jogosult által elkövetett bűncselekmény és végrehajtandó szabadságvesztés ténye az örökhagyó társadalmi megítélését mennyiben befolyásolja, nem dönthető el általánosan. Ugyanakkor szerintünk semmiképpen nem jelenthető ki kategorikusan az, hogy a gondatlanul elkövetett bűncselekmény miatt elítélt személy nem feltétlenül esik erkölcsileg olyan súlyú megítélés alá, amely kitagadását megalapozná. Előbbiek okán amellett, hogy ez a kitagadási ok kétségkívül bőnek tekinthető a sértetti kört és a tárgyává tett bűncselekményi kört is tekintve, és véleményünk szerint a jövőben - ahogyan az 1959. évi Ptk. idején - a szabályozási körét várhatóan többször is magába olvasztja majd az erkölcstelen életmód folytatására történő örökhagyói hivatkozás, mégis helye van a kitagadás rendszerében és hamarosan a gyakorlatban is meg fog jelenni. Úgy gondoljuk, hogy jelen kitagadási ok, noha kétségkívül úgy tűnik, mégsem az erkölcstelen
- 70/71 -
életmód folytatására alapított kitagadás duplikálásaként van jelen a szabályozásban, hiszen az a kitagadási ok többszöri alkalmat, folyamatosan tanúsított magatartást - "életmódot" - kíván meg, továbbá - miután gyűjtőfogalom -, nem csak a büntetett előélet teszi ki a tartalmát, míg jelen pontban elemzett kitagadási magatartás esetében erről nincs szó, így akár egy alkalommal megvalósított cselekmény is kimerítheti.
A 7:78. § (1) bekezdésének g) pontja alapján az örökhagyó kitagadhatja kötelesrészre jogosult hozzátartozóját, ha az "a tőle elvárható segítséget nem nyújtotta, amikor az örökhagyónak szüksége lett volna rá." Az újonnan a szabályozásba felvett kitagadási pont ebben a formában számunkra értelmezhetetlennek tűnik, ugyanis a tartási kötelezettség megszegésére, a hálátlanságra, valamint a büntetőjogi cselekményekre már találunk kitagadási szabályokat. A g) pontbeli magatartás egyrészről átfedést mutat a durva hálátlanság körével - bár ez utóbbi kitagadási ok csak a nagykorúakkal szemben érvényesíthető -, másrészről konkurál a házastárs speciális kitagadhatóságával is. Ennek megfelelően a g) pontba foglalt kitagadási ok alkalmazhatóságát a szülők, mint kötelesrészre jogosultak esetében tudjuk leginkább elképzelni, ugyanis ha arra gondolunk, hogy egy akár egyszeri alkalommal elkövetett, indokolt helyzetben elvárható segítségnyújtás elmulasztás, tényállása akár a leszármazók, akár a házastárs részéről, beleilleszthetjük az adott speciális kitagadási lehetőségekbe. Ezen speciális kitagadási lehetőségek ugyanis egyáltalán nem utalnak arra, hogy egy alkalommal megvalósított cselekmény ne meríthetné ki őket. Lázár János eredetileg azzal a szöveggel nyújtotta be a jelen pont bevezetésére is kiterjedő fent már többször hivatkozott módosító indítványát, hogy legyen akkor is kitagadható a kötelesrészre jogosult, ha "az örökhagyót szükséghelyzetben segítség nélkül hagyta". A szükséghelyzet a Ptk. és az 1959. évi Ptk. szerint egyaránt a "másnak életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszélyt" jelenti. Álláspontunk szerint elmondható, hogy eredeti formájában a kitagadási ok jobban alkalmazható, érthetőbb lett volna, mert egyértelmű, hogy milyen helyzetben követheti el a kötelesrészre jogosult mulasztást, tehát a szabályozott joghelyzetnek egy objektív oldalt, a megállapíthatóságához egy biztos támpontot adott volna. Úgy gondoljuk, hogy a szükséghelyzet fennállását vagy fenn nem állását a kitagadott személy meghatározott magatartásának megítélésénél egy adott helyzetben kétségkívül be lehetne azonosítani a törvény alapján, tehát amennyiben ragaszkodunk jelen kitagadási pont szabályozásban tartásához, szerintünk a szükséghelyzet definíciójának alkalmazása pontosabb lenne, mint a tőle elvárható segítségnyújtás meghatározhatatlan kategóriájáé.
- 71/72 -
A g) pontban szabályozott kitagadási ok meglátásunk szerint egy jó lehetőség is lehetne a kitagadás rendszerében, de véleményünk szerint jelen formájában nem helyénvaló, ugyanis abszolút homályosnak mondható a tartalma és ebből adódóan az alkalmazási területe is, ez pedig öröklési viták, illetve perek indukálására alkalmas, amely eredmény a jogalkotónak nyilvánvalóan nem célja. Egyelőre nem találni olyan jogesetet, amely jelen kitagadási pont elbírálására vonatkozna. Némely olyan esetben említésre került ugyan, amelyekben az örökhagyó más kitagadási magatartásokkal együtt hivatkozásként felsorolta végrendeletében, de ezen perekben is más kitagadási ok vonatkozásában határozott az adott bíróság, mert azok a kitagadási magatartások láthatóan magukba olvasztották az örökhagyó által hivatkozott örökösi cselekményt.[27]
A 7:78. § (2) bekezdésében foglalt, durva hálátlanságot tanúsító kötelesrészre jogosultak kitagadásának törvénybe iktatása már a Ptk. kodifikációjának kezdetén eldöntött volt. Szabályozásba felvételét az indokolta, hogy nem tartalmazott a törvény olyan kitagadási okot, amely a felnőtt leszármazónak a felmenőjével szemben tanúsított durván sértő, durván hálátlan, ám az örökhagyóval szembeni törvényes tartási kötelezettség elmulasztását meg nem valósító és büntetőjogi megítélés alá sem eső magatartásait engedné az örökhagyónak.[28] Az örökhagyó sérelmére elkövetett bűncselekmények bemutatott gyakorlati megítélése mellett érdemes rögzíteni, hogy a bírói gyakorlat a tartási kötelezettség elmulasztásán alapuló kitagadás körében a jogszabályhelyet szigorúan értelmezve jár el, vagyis az egyik fő feltétel az örökhagyó törvényi definíciót kimerítő rászorultsága, míg feltétel a másik tartásra kötelezett teljesítőképessége. Ezen a kitagadási okot más magatartások nem teszik megállapíthatóvá.[29] A durva hálátlanság kategóriájába tartozó esetek már a Ptk. nélküli ítélkezési gyakorlatban is megmutatkoztak, és a bíróságok hasonlóan az 1959. évi Ptk. égisze alatti ítélkezési gyakorlathoz jobb híján már abban az időben is a súlyos bántalom tripartitumi passzusára visszautalva minősítették az örökösök kitagadását jogosnak. A polgári jogi kódex
- 72/73 -
nélküli ítélkezésünk körében fellelhető jogesetekben lévő kötelesrészre jogosulti cselekmények is inkább a szülők elleni hálátlan, méltánytalan és szeretetet nélkülöző magatartások voltak, semmint büntetőjogi kategóriába tartozó cselekmények.[30] Ennek alapján megállapíthatónak tartjuk, hogy a jogalkalmazás már több, mint száz éve igényli egy olyan szubjektív kitagadási kategória megjelenését, amely kívül esik a büntetőjogi kategória és a tartási kötelezettség megsértésén. A durva hálátlanság újonnan a szabályozásba vezetett egyértelműen szubjektív kategóriájának tartalommal való megtöltése kétségkívül a bíróságokra vár. Ugyanakkor mégsem értünk egyet azzal a véleménnyel, hogy a jelen ki-tagadási kategória terjedelme - a nagykorúsági kitételt leszámítva - még csak előre sem feltételezhető és mindössze egyedül bizonytalan értelmezési módozatok felvázolására van lehetőség.[31] Tudható volt már a Koncepcióból is a durva hálátlanság bevezetésének oka, ugyanis az öröklési jogi munkacsoport behatárolta alkalmazásának jövőbeli területét,[32] továbbá az 1959. évi Ptk.-n alapuló, a tartási kötelezettség megszegése és az örökhagyó sérelmére való bűncselekmény elkövetése körében létrejött jogesetek áttanulmányozása után világos kép kapható a durva hálátlanság meghatározásának ismérveiről, valamint más magatartásoktól való elhatárolási elemeiről. A Ptk.-hoz fűzött kommentárokban, illetve a Szakértői Javaslathoz, valamint Bizottsági Javaslathoz írt magyarázatokban egyaránt találunk eligazítást a jelen kategóriát kitöltő magatartásokra, így Orosz Árpád ide sorolja az 1959. évi Ptk. 663. § (1) bekezdésének b) pontjának kapcsán a bíróságok által kitagadási oknak minősített, bűncselekménynek nem tekinthető jogsértéseket, például az örökhagyó jó hírnevét vagy becsületét sértő cselekményeket.[33] Így tesz Vékás Lajos is, amikor a durva hálátlanság körébe tartozónak tekinti az örökhagyó gondozásának, ápolásának elmulasztását, amely a törvényes tartási kötelezettség megsértésének körén kívülálló eseteket vonja körébe.[34] Fabó Tibor a szülővel való kapcsolat indok nélküli nem tartását, az unokákkal való kapcsolattartást megfelelő ok nélküli akadályozást gondolja ide valónak.[35] Annyi bizonyos, hogy amennyiben a jogalkotói szándékból indulunk
- 73/74 -
ki, akkor Orosz Árpád és Vékás Lajos álláspontját feltétlenül igaznak kell elfogadnunk, hiszen a durva hálátlanság kitagadási kategóriája pontosan az általuk hivatkozott esetekre lett kitalálva. A gyakorlati elemzések során láttuk, hogy a bíróságok jobb híján nagyon sokszor minősítettek olyan magatartásokat, eseteket az örökhagyó elleni bűncselekménynek, amelyek a bűncselekmény büntetőjogi fogalmától igen távol estek Pontosan azért került kimondásra az 1959. évi Ptk.-ra épülő gyakorlatban az, hogy nem az elkövetett magatartás büntetőjogi súlyából kell kiindulni, hanem azt az örökös-örökhagyó viszonyra figyelemmel kell minősíteni, mert a sokszor emberileg érthető kitagadási helyzeteket máshogyan nem lehetett volna kitagadásként értékelni. Ezen helyzetek b) pontba történő beleerőszakolását igyekezett elkerülni a jogalkotó a durva hálátlanság kategóriájának törvénybe iktatásával és álláspontunk szerint jól látszik, hogy miért kellene meghagyni a b) pontot tiszta büntetőjogi kategóriaként. Úgy látjuk tehát, hogy a durva hálátlanság kategóriájának jogszabályi elhelyezésére kétségkívül már nagy szüksége volt a gyakorlatnak, ennek ellenére ehhez a kitagadási okhoz napjainkban még alig található olyan jogeset, amelyben említenék. Ez a jövőben véleményünk szerint változni fog, ugyanis gyakorlati tapasztalataink során úgy észleljük, hogy egyre több a durva hálátlanság kitagadási okára alapított végrendelet. A kapcsolódó jogesetekben egyébiránt teljes mértékben a durva hálátlanság Koncepció-, illetve öröklési jogi munkacsoportbeli meghatározásának mentén alkalmazták a jogintézményt az eljárt bírói fórumok, egyaránt vizsgálva az örökhagyó és a kötelesrészre jogosult oldalát, kiemelten azt, hogy az örökhagyónak vajon mennyi szerepe volt az adott helyzet kialakulásában, ugyanis közrehatása mellett ezek a kitagadási magatartások nem állapíthatóak meg.[36]
A Ptk. 7:78. § (3) bekezdésében találjuk a jogalkotó által harmadik nóvumként bevezetett kitagadási magatartást, amelyet mégsem mondhatunk teljesen újnak a szabályozásban, mert a rendelkezés hasonló tartalommal már a Tripartitumban is feltűnt (I. rész, 53. Czim). A hatályos jogszabály szerint "a szülőt az örökhagyó a sérelmére elkövetett olyan magatartás miatt is kitagadhatja, amely a szülői felügyeleti jog megszüntetésére ad alapot". A Ptk.-hoz készült kommentárok egyértelműen rögzítik, hogy egyrészt a jelen hatályos szülői felügyeletet megszüntető magatartásokat kell e körben figyelembe venni, másrészt a szülői felügyeleti jogot a bíróságnak nem kell megszüntetnie, az is elég, ha annak a 4:191. §-ben foglalt feltételei az örökhagyó gyermekkorában fennálltak.[37] A házasságról, a
- 74/75 -
családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) a hatálybalépésétől kezdve a hatályon kívül helyezéséig három változatban szabályozta a szülői felügyeleti jog megszüntetését, minden esetben jól érzékelhető módosításokkal[38] és a Ptk.-ban rögzített megoldástól eltérően.[39] Így például a szülői felügyeleti jogától megfosztott másik szülővel történő együttélés, mint a másik szülő felügyeleti jogának megszüntetésére alapot adó esetkör a Csjt. hatálybalépésétől egészen a Ptk. hatályba lépéséig szabályozásban volt, habár a Ptk. már nem tekinti megszüntető oknak. Emellett míg a 4:191. § (1) bekezdés b) pontjának
- 75/76 -
esete tiszta mulasztásos magatartást rendez, amely b) pont a Csjt. korábbi rendelkezéseiben aktív magatartást is tartalmazott. Így egyrészt azzal a helyzettel találhatjuk magunkat szemben, hogy napjaink örökhagyója nem tudná kitagadni jelen speciális kitagadási ok alapján azt a szülőjét, aki a szülői felügyeleti jogától megfosztott másik szülővel élt együtt, veszélyeztetve az örökhagyó, mint gyermek érdekeit. Továbbá az a helyzet is előállhat, hogy jelenkor örökhagyója, akit gyermekkorában más személynél helyeztek el vagy átmeneti nevelésbe vettek, a hatályos szabályok szerint nem tudná kitagadni azt a szülőjét, aki felróhatóan, a gyermeke érdekét súlyosan sértő módon nem működött közre a gyermeket gondozóval, vagy gyermekével nem tartotta a kapcsolatot, illetve azt a szülőjét sem, aki a másnál elhelyezett gyermeke nevelését felróhatóan akadályozta. Úgy gondoljuk, hogy az "adott vagy adhatott volna alapot" kifejezés használata megfelelőbbnek tűnik a hatályos megoldástól, azért, mert a kérdéses szülői magatartást a megvalósításakor hatályos jogszabályok alapján méltányos és - a jogszabályi változásokra figyelemmel - célszerű vizsgálni. Mindemellett úgy érezzük, hogy a leginkább objektív módozat és törvényi szóhasználat valójában az "adott alapot" kifejezés lenne annak kimondásával, hogy a szülői felügyeleti jog megszűnését határozat mondja ki. Ugyanakkor amellett, hogy míg a megszüntetett szülői felügyeleti jogot könnyű bebizonyítani, nem szabad elfelejtenünk és el kell fogadnunk azt is, hogy nem minden esetben követi hatósági eljárás a szülő gyermeke ellen elkövetett magatartásait, így ezekkel a múltbeli eseményekkel kapcsolatban is méltányos megengedni a kitagadás lehetőségét, valamint a későbbi bizonyítást, amely során a megfelelő, kellő súlyú bizonyítási eszközök nyújthatnak segítséget az akkori körülmények tisztázásához és így a kitagadás jogosságához. Fentiek mellett a hatályos szabályozás szerint a szülői felügyeleti jog megszüntetésének nem kellett a múltban megtörténnie, elég, ha annak alapja akkor fennállt. Különösnek hat ez számunkra a szülői felügyeleti jog megszüntetésének első Ptk.-beli esetében, hiszen, ha elegendő lehet az, ha annak idején pusztán már a veszélyeztetettség fennállt, de annak megállapítására nem kellett, hogy sor kerüljön a kitagadás megvalósításához, a bizonyítás minden kétséget kizáróan nehézkes lehet, egyes esetekben talán lehetetlen is. Fontosnak érezzük még kiemelni a jelen kitagadási pont kapcsán, hogy ennek keretében az örökhagyónak csak a gyermekkorában ellene vétő szüleit van lehetősége kitagadni, holott nem támaszthatja alá semmi sem, hogy felnőtt gyermeke ellen ne valósíthatna meg a szülője méltatlan, emberileg vagy erkölcsileg - akár széleskörben is - elítélendő magatartásokat. Ennek okán nem értünk egyet Vékás Lajossal abban, hogy a törvény meglévő kitagadási okai minden indokolt kitagadáshoz megadják a szükséges jogi alapot,[40] és úgy gondoljuk, hogy indokolt lenne a szülő-gyermek
- 76/77 -
viszonyt mélyen megsértő szülők speciális kitagadhatóságát is törvénybe önteni, mely így a durva hálátlanság alanyi oldalának fordítottja lenne. A következő törvényi megfogalmazást javasoljuk a fentiek rendezésére: "A szülőjét az örökhagyó a vele szemben tanúsított súlyosan kifogásolható magatartás miatt is kitagadhatja." A súlyosan kifogásolható magatartás meglátásunk szerint nem mutat átfedést az erkölcstelen életmód folytatásával, hiszen az a kitagadási ok többszöri alkalmat, folyamatosan tanúsított magatartást kíván, továbbá a tanúsított magatartásnak az alapvető társadalmi elvárásokkal, erkölcsi normákkal szembehelyezkedőnek, azokat sértőnek kell lennie. Az általunk felvázolt megoldásból felsejlik az egyediesítés kívánalma, az örökös-örökhagyó viszony sérülésének vizsgálata, ugyanakkor meglátásunk szerint ahogyan a durva hálátlanság vagy az erkölcstelen életmód kategóriáinál is, ez esetben is lehetséges lenne a súlyosan kifogásolható magatartást megvalósító cselekmények behatárolása. Meglátásunk szerint súlyosan kifogásolható magatartás lehet többek között az örökhagyótól megfelelő indok nélküli elfordulás, a kapcsolattartás elutasítása, a tűrhetetlen viselkedés, az örökhagyó becsületét, jó hírnevét, társadalmi megítélését érintő cselekmények tanúsítása.
Kialakult szakirodalom híján a kitagadási okok valódi tartalmának kibontásához és megértéséhez a nem túl részletes kommentárok útmutatóján túl segítségül kell hívnunk a bírói gyakorlat termékeit is, ezek együttes értelmezésével kaphatunk csak teljes képet. Láttuk, hogy a gyakorlati problémák egyrészt abból fakadnak, hogy némely jogszabályi rendelkezéseket nem könnyű egységesen értelmezni, másrészt abból, hogy néhány kitagadási ok többféleképpen is értelmezhető. Az 1959. évi Ptk. hét kitagadási magatartása közül jogalkotónk négyet érdemi változtatás nélkül emelt át az új szabályozásba, ezekkel kapcsolatban az ítélkezés továbbra is a már kialakult bírói gyakorlatra figyel, ismeretük napjaink jogalkalmazásában elengedhetetlen, emellett irányadóak rájuk a kommentárirodalom álláspontjai is. A változtatással átvett kitagadási magatartások esetében ugyancsak irányadóak a már kialakult gyakorlati és elméleti álláspontok, a leendő alkalmazásnak a korábbi joggyakorlat megtartása mellett ezek biztos támpontját jelentik az új ítélkezési gyakorlat kialakítására körében. Jelen tanulmányban nem emeltük ki a Ptk. 7:78. § (1) bekezdésének d) pontjában foglalt törvényes tartási kötelezettség súlyos megsértését, mert ahogy fentebb hivatkoztuk, annak gyakorlati megítélése egységes és objektívnek mondható. Ugyancsak nem írtunk a Ptk. 7:78. § (4) bekezdésében foglalt azon speciális kitagadási okról, amely
- 77/78 -
szerint házastársát az örökhagyó házastársi kötelességét durván sértő magatartása miatt is kitagadhatja. A gyakorlat ugyanis itt is egységes képet mutat és a ki-tagadást akkor látják a bíróságok igazoltnak, ha a házastársak kölcsönös hűség és támogatási kötelezettségének megsértése történt, bár hozzá kell ehhez érzésünk szerint tenni, hogy a társadalom értékrendjének alakulásával jelen kitagadási ok kapcsán valószínűleg ugyancsak a gyakorlat változására lehet majd számítani a jövőben. Mindent összevetve úgy látjuk, hogy az új kitagadási rendszer a kevés, általunk gyengének gondolt pontjai ellenére is jól fogja szolgálni a jogalkalmazást, és az ítélkezés a korábbi judikatúra, valamint a széleskörű, könnyen megismerhető irodalom biztos bázisára bátran támaszkodva kezdheti meg, illetve folytathatja munkáját. ■
JEGYZETEK
[1] Ptk. 7:80. § (4) bekezdés.
[2] A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959. évi Ptk.) 663. § és Ptk. 7:78. §
[3] Pf.20.886/2010/10. (Debreceni Ítélőtábla).
[4] P. törv. II.20.325/1990. (Legfelsőbb Bíróság).
[5] P.21.217/2015/31. (Pécsi Járásbíróság).
[6] Pfv.21.328/2018/7. (Kúria).
[7] Így például elég volt a jogerős bűnösséget megállapító ítéletre való hivatkozás a Váci Városi Bíróság előtt folyó P.20.385/2007. számú perben, így bizonyítási eljárás elrendelése nélkül állapította meg a feleségét erős felindulásból meggyilkoló örökös érdemtelenségét a bíróság.
[8] Hasonlóan foglal állást némely jogirodalmi álláspont is. Így pl. Sőth Lászlóné, Öröklés a családban. A törvényes öröklés és a köteles rész. Budapest, 2005, 265. o. és Petrik Ferenc, In: Pallósi Gizella - PetrikFerenc - Sőth Lászlóné - Szolcsánszky Vilmos (szerk.): Az öröklés joga. Budapest, 1996, 46. o.
[9] Pl. Pfv.21.004/2010/5. (Legfelsőbb Bíróság), Pf.III.20.260/2010/5. (Győri Ítélőtábla), Pf.20.566/2010/7. (Debreceni Ítélőtábla), Pf.20.294/2011/4. (Fővárosi Ítélőtábla).
[10] BH1978.77. (Legfelsőbb Bíróság).
[11] BH1992.463. (Legfelsőbb Bíróság).
[12] BH1993.358. (Legfelsőbb Bíróság).
[13] BH1996.39. (Legfelsőbb Bíróság).
[14] P.20.441/2010/45. (Csongrád Megyei Bíróság).
[15] 1.Pf.20.783/2017/7/II. (Fővárosi Ítélőtábla).
[16] Vékás Lajos, (szerk.), Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, Budapest, 2008, 1180. o.
[17] T/7971/136. számú módosító javaslat. https://www.parlament.hu/irom39/07971/07971-0136.pdf (letöltve 2023. november 20. napján).
[18] Lásd pl. BDT 2011.2493. (Pécsi Ítélőtábla).
[19] BH1989.312. (Legfelsőbb Bíróság), BH2002.59. (Legfelsőbb Bíróság), BH2015.37. (Kúria).
[20] Fabó Tibor, In: Osztovits András (szerk.), A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja, IV. kötet, Budapest, 2014, 678. o.
[21] Weiss Emilia, A Ptk. öröklési jogi könyvének koncepciója. https://ptk2013.hu/polgari-jogi-kodifikacio/weiss-emilia-a-ptk-oroldesi-jogi-konyvenek-koncepcioja-pjk-20016-16-28-o/883 (letöltve 2023. november 20. napján).
[22] T/7971/136. számú módosító javaslat. https://www.parlament.hu/irom39/07971/07971-0136.pdf (letöltve 2023. november 20. napján).
[23] Vékás Lajos, In: Kecskés László - Kőrös András - Makai Katalin - Orosz Árpád - Osztovits András - Petrik Ferenc (szerk.), Polgári jog. Bevezető és záró rendelkezések. Az ember mint jogalany. Öröklési jog. A Ptk. magyarázata I/VI, Budapest, 2013, 246. o.
[24] Fabó Tibor, 20. lj. alatt hivatkozott mű, 679-680. o.
[25] Vékás Lajos, Bírálat és jobbító észrevételek a Ptk. Törvényjavaslatához (a zárószavazás előtt). Magyar Jog, 2013/1, 6. o.
[26] Lásd például Bozóky Alajos 1878-ban megfogalmazott véleményét, amely szerint nem várható el, hogy valaki azon gyermekeit is részesítse vagyonából, akik csak szégyent hoznak az ő fejére. Bozóky Alajos, Adalék a köteles rész kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny, 1878/20., 162. o.
[27] Pl. durva hálátlanságként és nem a tőle elvárható segítségnyújtás elmulasztásaként bírálták el a bíróságok a kötelesrészre jogosultak cselekményeit a következő esetekben: Pfv.21.111/2018/7. (Kúria), BH2021.334. (Kúria).
[28] Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója, In: Magyar Közlöny. A Magyar Köztársaság hivatalos lapja. 15/II. sz. 2002. január 31. csütörtök. 210. o., valamint 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozat az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának elfogadásáról, valamint a polgári jogi kodifikációról szóló 1050/1998. (IV. 24.) Korm. határozat időarányos végrehajtásáról és módosításáról. C) Az új Polgári Törvénykönyv könyveinek koncepcionális kérdései V. Öröklési jog, 4. pont.
[29] Pl.BH 1989.312. (Legfelsőbb Bíróság), BH1992.463. (Legfelsőbb Bíróság), P.20.455/2006/18. (Fővárosi Bíróság), P.20.834/2008/23. (Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság), P.20.779/2010/10. (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság), 2.Pf.24.362/2011/4. (Budapest Környéki Törvényszék), P.21.072/2013/5. (Kecskeméti Törvényszék).
[30] 972/1904. (Curia), In: Márkus Dezső (szerk.), Felsőbíróságaink elvi határozatai. XVII. kötet - 1906, Budapest, 1908, 463-464. o., 7316/1906. (Balassagyarmati Királyi Törvényszék), 1340/1908. (Budapesti Királyi Ítélőtábla), In: Glücklich Emil (szerk.), Polgári törvénykezés. A Büntető jog tára LVII. kötetének 9. melléklapja. LVII. kötet, Budapest, 1909, 65-66. o., 552/1927. (Curia), In: Vadász Lajos (szerk.), Magánjogi törvénykönyvünk és élő tételes jogunk. II. kötet. Kötelmi és öröklési jog. II. rész. Öröklési jog. Budapest, 1930. 125. o.
[31] Csitei Béla, A kitagadási okok tartalma, avagy észrevételek a Ptk. öröklési jogi könyvéhez, Diskurzus. 2014/2. sz. 6. o.
[32]Weiss Emilia, A magyar polgári jogi szabályok felülvizsgálata, különös tekintettel az öröklési jogra. Közjegyzők Közlönye, 2001/1. sz., 7-8. o.
[33] Orosz Árpád, 23. lj. alatt hivatkozott mű, 246. o.
[34] Vékás Lajos, 16. lj. alatt hivatkozott mű, 1180. o. és Vékás Lajos, Vékás Lajos (szerk.), Az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági Javaslata magyarázatokkal, Budapest, 2012, 560. o.
[35] Fabó Tibor, 20. lj. alatt hivatkozott mű, 681-682. o.
[36] P.20.168/2017/4. (Battonyai Járásbíróság), 17.Pf.20.701/2020/5-II. (Fővárosi Ítélőtábla), BH2021.334. (Kúria), Pf.20.870/2021/6. (Fővárosi Ítélőtábla).
[37] ld. 23. lj. alatt hivatkozott mű, 247. o. és Fabó Tibor, 20. lj. alatt hivatkozott mű, 682. o.
[38] "Csjt. 89. § (1) A bíróság megszünteti a szülői felügyeletet,
a) ha a szülő a felügyelettel a gyermek sérelmére súlyosan visszaél, vagy kötelességeit a gyermek érdekeit súlyosan sértő módon elhanyagolja, úgyszintén ha magatartásával gyermeke javát, különösen testi jólétét, szellemi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti,
b) ha a szülőt a büntetőbíróság valamelyik gyermeke személye ellen elkövetett szándékos bűncselekmény miatt börtönbüntetésre ítélte.
(2) A bíróság a szülői felügyeletet abból az okból is megszüntetheti, hogy a szülő együtt él a felügyelettől megfosztott másik szülővel és ezért alaposan tartani lehet attól, hogy a felügyeletet nem fogja a gyermek érdekeinek megfelelően ellátni." Kihirdetéskori állapot. Magyar Közlöny, A Magyar Népköztársaság Hivatalos Lapja, 48. szám, Budapest, 1952. június 6., péntek, 471. o. "Csjt. 88. § (1) A bíróság megszünteti a szülői felügyeletet:
a) ha a szülő felróható magatartásával gyermeke javát, különösen testi jólétét, értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan sérti vagy veszélyezteti,
b) ha a gyermeket más személynél vagy intézetben helyezték el, s a szülő a nevelést - a gyermek érdekeit súlyosan sértő módon - felróhatóan akadályozza,
c) ha a szülőt a bíróság valamelyik gyermeke személye ellen elkövetett szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélte.
(2) A bíróság a szülői felügyeletet abból az okból is megszüntetheti, hogy a szülő életközösségben él a felügyelettől megfosztott másik szülővel és ezért alaposan tartani lehet attól, hogy a felügyeletet nem fogja a gyermek érdekének megfelelően ellátni." 1987. július 1. napján hatályos állapot. Magyar Közlöny, A Magyar Népköztársaság hivatalos lapja, 5. szám, 1987. február 12., csütörtök, 95. o. "Csjt. 88. § (1) A bíróság megszünteti a szülői felügyeletet:
a) ha a szülő felróható magatartásával gyermeke javát, különösen testi jólétét, értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan sérti vagy veszélyezteti,
b) ha a gyermeket más személynél helyezték el, vagy átmeneti nevelésbe vették és a szülő felróhatóan gyermeke érdekét súlyosan sértő módon nem működik együtt a gyermekét gondozó nevelőszülővel vagy intézménnyel, gyermekével nem tart kapcsolatot, továbbá magatartásán, életvitelén, körülményein az átmeneti nevelés megszüntetése céljából nem változtat,
c) ha a szülőt a bíróság valamelyik gyermeke személye ellen elkövetett szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélte.
(2) A bíróság a szülői felügyeletet abból az okból is megszüntetheti, hogy a szülő életközösségben él a felügyelettől megfosztott másik szülővel és ezért alaposan tartani lehet attól, hogy a felügyeletet nem fogja a gyermek érdekének megfelelően ellátni." 1997. november 1-től hatályos állapot. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 169. §-a alapján módosítva.
[39] "4:191. § [A szülői felügyeleti jog bírósági megszüntetése]
(1) A bíróság megszünteti a szülői felügyeletet, ha
a) a szülő felróható magatartásával gyermeke javát, különösen testi jólétét, értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan sérti vagy veszélyezteti; vagy
b) a gyermeket más személynél helyezték el vagy nevelésbe vették, és az a szülő, akinek szülői felügyeleti joga szünetel, a gyermek elhelyezésére vagy a nevelésbe vételre okot adó magatartásán, életvitelén, körülményein önhibájából nem változtat.
(2) Ha a szülőt a bíróság valamelyik gyermeke személye ellen elkövetett szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélte, a bíróság a szülői felügyeletet a szülő valamennyi gyermeke tekintetében megszüntetheti. A bíróság rendelkezhet úgy, hogy a megszüntető határozat hatálya kihat a később született gyermekre is." Vékás Lajos és Gárdos Péter (szerk.), Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez, Jogtár, Wolters Kluwer.
[40] Vékás Lajos és Gárdos Péter (szerk.), Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez, Jogtár, Wolters Kluwer.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes, Budapest.
Visszaugrás
