A tisztességtelen verseny elleni 2004. évi német törvény[1] (a továbbiakban: versenytörvény) egyike a legmodernebb versenytörvényeknek, amelyen a közösségi jog inspirációja végig nyomon követhető. Ezenfelül közel száz esztendős bírósági gyakorlat tapasztalatait is tükrözi, hiszen a korábbi versenytörvény az 1909-es évszámot viselte. A német versenytörvény generálklauzulája (3. §) csak szóhasználatában korszerűbb, mint a korábbi törvényé, koncepciója változatlan: amit a törvény ezt követő rendelkezései nevesítve nem tiltanak, a generálklauzula alapján elvileg szankcionálható.
A közösségi joggal konform szabályozástechnika ugyanakkor jelentősen beszűkítette a generálklauzula alkalmazásának játékterét, mivel a törvény 4. §-a, példálózva, tizenegy magatartástípust nevesít, amelyek alapvetően tiltottak. A továbbiakban ezek közül csupán a törvénynek a tisztességtelen utánzást tiltó 4. § 9. pontját tárgyalom, amely szerint:
"Tisztességtelen magatartást jelent az olyan áru vagy szolgáltatás kínálása, amely a versenytárs árujának vagy szolgáltatásának utánzatát jelenti, ha
a) az az áru vagy szolgáltatás származása tekintetében megtévesztő, bár a megtévesztés kiküszöbölhető volna
b) az utánzott áru vagy szolgáltatás (piaci) értékítéletét túlságosan kihasználja vagy sérti
c) az utánzáshoz szükséges ismereteket vagy dokumentációt tisztességtelenül szerezték meg."
Az a körülmény, hogy a szolgai utánzás nevesített tilalmát a magyar jogszabályalkotó már jóval az EU csatlakozást megelőzően, a korábbi (1984. évi IV. törvény 4. §-ában, valamint az ezt követő 1990. évi LXXXVI. törvény 7. §-ában, továbbá az 1996. évi LVII. törvény 6. §-ában) versenytörvényekben szabályozta,[2] lehet, hogy némi nemzeti büszkeségre adhat okot, de nem homályosíthatja el azt a jelentős többletet, amelyet a német[3] (osztrák, svájci, francia, amerikai stb.) jogi irodalom és joggyakorlat tud felmutatni a vizsgált téma tekintetében. Ezenfelül a tisztességtelen versenyt tiltó német törvény idézett rendelkezése, amely alig előzte meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2005/29 EK sz. irányelv 1. sz. Mellékletének 13. pontját,[4] a tisztességtelen versenyt tiltó korábbi német törvény (UWG 1909) generálklauzulája alapján létrejött gazdag német irodalmon és joggyakorlaton alapult.
Beater[5] a tisztességtelen utánzás tilalmát erkölcsietikai szempontokra, sőt bibliai tilalmakra vezeti vissza, így a "ne lopj" szabályra, valamint a "szántás más borjújával" vagy a "más földje termékeinek betakarítása" tilalmakra. Illusztrálásként az amerikai gyakorlat-
- 153/154 -
ból idéz néhány ítéletet. A vezető német kommentárban[6] Köhler azt mondja, hogy a tisztességtelen utánzás tilalma a tisztességtelen verseny tilalma általános koncepciójába illeszkedik, s így piaci magatartási szabályt (Marktverhaltensregel) jelent. Ezért nem is biztosít alanyi jogot, más szóval nem jelent kizárólagos jogot a teljesítmények eredményeire, és így az utánzás elleni védelemre sem. A teljesítmény eredményét a jog még akkor sem védi, ha azt jelentős fáradtsággal és nagy költséggel hozták létre. A vállalkozó teljesítménye által létrehozott eredmény védelmet a jog csak az esetben védi, ha annak elsajátítása tisztességtelenül történik. A hangsúly tehát azon van, hogy az elsajátítás miként (wie) történik. Ez tehát azt jelenti, hogy a nem tisztességtelen utánzás alapvetően megengedett (Nachahmungsfreiheit), ami szöges ellentétben áll a szellemi tulajdon (szabadalom, szerzői jog, védjegy) rendszere által biztosított oltalommal, amely utóbbi az objektív tilalom alapján áll: tehát független attól, hogy a bitorló jóhiszemű vagy rosszhiszemű-e. Ezért a tisztességtelen utánzás tilalmának szabályai kazuisztikusak, sőt elképzelhetőek olyan magatartások is, amelyek a különböző esettípusokba (Fallgruppen) nem sorolhatóak be, ugyanakkor azonban a generálklauzula alapján mégis szankcionálhatóak.
Az utánzás szabadságának elve a fejlődést hivatott biztosítani: aki műszaki-kereskedelmi eredményeit nyilvánosságra hozta, annak számolnia kell azzal, hogy azokat mások is felhasználják majd, hacsak azokat nem védik kizárólagos jogok, mint a szabadalom vagy a bejegyzett védjegy. Ezért az utánzás szabadságának elve magától értetődő, jogi szempontból problémamentes, hiszen valamennyi generáció az előző nemzedék ismeretanyagára épít. Nem szükséges, hogy "újból feltalálják a kereket" - mondja Sambuc.[7]
Götting[8] helytállóan mutat rá, hogy a versenytárs teljesítménye eredményeinek utánzása mind gazdasági, mind jogi szempontból ambivalens jelenség. Egyrészről ugyanis kívánatos a versenyszerű tisztességes utánzás (Nachahmungswettbewerb), mert a verseny élénkíti az üzleti életet és kedvezőbb árakat eredményez; ezenfelül a versenyszerű utánzás innovatív eredményekkel járhat, mivel arra készteti a versenytársakat, hogy egymás teljesítményeit minőségileg meghaladják, s ezáltal kedvezőbb piaci helyzetet biztosítsanak maguknak. Ugyanakkor viszont az utánzás azt is eredményezheti, hogy az új termékek innovációs költségei nem amortizálódnak, mivel az utánzók megtakarítják az innovációs költségeket, s ezáltal a piacon ők kerülnek kedvezőbb helyzetbe. Másutt[9] azt fejti ki, hogy az utánzással szembeni versenyjogi védelem közel áll a szellemi alkotások számára biztosított jogvédelemhez (ezt persze más szerzők sem hagyják figyelmen kívül), s ez különösen két vonatkozásban jelentkezik markánsan: az eredeti termék alkotója az utánzó versenytárssal szemben egyrészt eltiltási jogot, másrészt pozitív hasznosítási jogot gyakorol. Ezenfelül mind a szellemi alkotások megsértése, mind pedig a tisztességtelen utánzás miatt bekövetkezett kár reparációja is azonos szempontok alapján történik.
A német irodalomban[10] az utánzás két alapvető fajtáját különböztetik meg: a másolást és az utánzó átvételt. A másolás vagy kopírozás (jogi terminológiával: közvetlen utánzás) jellemzője, hogy az idegen teljesítmény eredményének átvétele említésreméltó saját teljesítmény hozzáadása nélkül, legtöbbször változtatás nélkül történik.
Az utánzó átvétel (nachschaffende Übernahme) jellemzője, hogy az idegen teljesítmény eredményét nem változtatás nélkül veszik át, hanem ahhoz olyan elemeket adnak hozzá, ami az átvevő részéről saját teljesítményt is jelent, a mintaként szolgáló eredetihez képest. Az utánzó átvételnél az eredeti termék lényeges elemeit ugyanakkor úgy veszik át, hogy annak jellemzői (még) felismerhetők legyenek. (A kisebb eltéréseknek jogi szempontból nincs relevanciájuk.) Az utánzó átvétel persze feltételezi az eredeti termék ismeretét, amit az utánzatnak a piacon való későbbi megjelenése valószínűsít. Ugyanakkor a véletlen egybeesés (párhuzamos fejlesztés) esetén a tisztességtelen utánzás nem állapítható meg.
Aligha akad olyan német szerző, aki ne a teljesítmény (Leistung) eredményét tekintené a védelem tárgyának. Beater[11] szerint a teljesítmény eredményének versenyjogi oltalmát (Leistungswettbewerb) a fejlődés szempontja legitimálja. (Hasonló a helyzet, mint a szabadalmi jogban az ún. "jutalom elmélet"-nél - ez az én
- 154/155 -
megjegyzésem: V.S.) Az ugyanis olyan innovációs és beruházói tevékenységre késztet, amely újszerű termékek piaci bevezetését eredményezi és amelytől a jelentős költségekre tekintettel a vállalatok tartózkodnának. A verseny akkor fejtheti ki ösztönző hatását és hozhat innovációs eredményeket, ha megfelelő profitra van kilátás.
Ugyanakkor versenyjogi szempontból csak egy időbelileg korlátozott (utánzással szembeni) oltalom adekvát. A versenyjog feladatát akkor tölti be, ha az innovációs eredmények hasznosítása számára megfelelő amortizációs időt biztosít. Ennek a célkitűzésnek azonban már nem felel meg, ha a versenyjog tartós monopolhelyzetet biztosít, vagyis ha a versenytársak kellő idő lejártát követően nem használhatják fel szabadon azokat az innovációs eredményeket, amelyekért az azokat kifejlesztő vállalat már megfelelő "jutalmat", azaz anyagi ellenszolgáltatást kaphatott. Götting[12] a versenyjogi oltalomnak ezt az időbeliséget a Lego építőkövek esetével szemlélteti. Ezek javára a Német Legfelsőbb Bíróság 1954-ben és 1992-ben hozott ítéleteivel versenyjogi oltalmat biztosított az utánzással szemben. A 2005. évben hozott legutóbbi ítéletében azonban már arra az álláspontra helyezkedett, hogy a közel 50 esztendeig tartó háborítatlan piaci jelenlét után már nem indokolt a versenyjogi oltalom fenntartása. (Megjegyzem, hogy az esetleges szabadalmi oltalom ennél jóval rövidebb ideig tartott volna.)
Ugyanakkor az új, vagy továbbfejlesztett termékek "klasszikus" esélyt jelentenek abban a vonatkozásban, hogy a vállalkozó a félelmetes árversenyben, jogi eszközök nélkül is, ideig-óráig kedvező pozíciót biztosítson a maga számára - mondja Beater. Egyébként az új termékekkel a piacon megjelenő vállalat és ezek utánzói között egy természetes időbeli eltolódás is jelentkezik, amely az új termékek előállítója számára egy de facto monopolhelyzetet és ezzel kapcsolatos versenyelőnyt is biztosít. Ezenfelül a technika ma már lehetővé teszi olyan címkék alkalmazását, amelyeket nem lehet hamisítani, vagy értékesítési monopóliumok szerződéses úton való biztosítását, amely az innovációs eredmények hosszú időn való fennmaradását biztosíthatja.
A műszaki teljesítmények eredményeinek mindenesetre bizonyos színvonalat el kell érnie. Ugyanez áll az áru megjelenési alakjára, formájára is. A német bírósági gyakorlat számos példát szolgáltat arra, amikor az átlagost meghaladó esztétikai alkotások is versenyjogi oltalmat nyertek, így eredeti ruházati cikkek, divatékszerek, különösen jól sikerült reklámmondatok (szlogenek). Hasonlóképpen versenyjogi oltalmat biztosítottak már német bíróságok védjegyként be nem jegyzett, de az üzleti tevékenység eredményeként jelentős hírnévre szert tett megjelölésekre is - számol be erről Beater.
Götting[13] még szélesebb példatárat mutat be olyan teljesítmények eredményeire, amelyeket versenyjogi oltalomban részesítettek: műszaki és nem műszaki termékek, megjelölések, katalógusok, prospektusok, plakátok, ábrák, fényképek, típusmegjelölések, színek, színkombinációk - arra való tekintettel persze, hogy az érintett közönség az áru származására utalóként fogja fel azokat. Sőt versenyjogi oltalmat biztosított már a bíróság olyan megjelölésekre vagy találmányokra, amelyeknél az oltalmi idő lejárt vagy az oltalmat még nem engedélyezték. - Ohly[14] ezzel kapcsolatban azt mondja, a védjegyjogi vagy szabadalmi oltalom idejének lejártát követően a versenyjogi oltalom pusztán olyan szempont alapján nem biztosítható, hogy a közönség az oltalmi idő alatt a terméket egyetlen gyártó árujaként ismerte meg.
A megtévesztésről Beater[15] azt mondja, hogy gazdasági szempontból a verseny csak akkor funkcionálhat, ha tilos a megtévesztés. A problémát tulajdonképpen az jelenti, hogy a versenytársakat gyakran megkísérti az a lehetőség, hogy viszonylag alacsony ráfordítással olyan utánzatokat hozzanak forgalomba, amelyek által a vevők jelentős részét megszerezhetik. Az utánzás esetén a megtévesztés általában az áru származása vonatkozásában valósul meg. Köhler[16] azt emeli ki, hogy a versenyjogilag releváns megtévesztés ténybeli előfeltétele, hogy az utánzott termék bizonyos ismertséget élvezzen. Ezt számos bírósági ítélet támasztja alá, így a legutóbbiak közül a farmernadrágok[17] ügyében a Német Legfelsőbb Bíróság által hozott ítélet. - Az áru származása tekintetében történő megtévesztés másik feltétele, hogy az érdekelt forgalmi körök, amikor az utánzattal találkoznak, meghatározott gyártóra gondoljanak. Irányadó ez esetben is az átlagos, értelmes, figyelmes fogyasztó. Figyelembe veendő az is, hogy a fogyasztó az eredetit és az utánzatot rendszerint nem egymás mellett látja, hanem csak egy emlékezeti képre hagyatkozik, amikor vásárlási döntését meghozza. Ezért az utánzat tekintetében is az összbenyomás a döntő - e vonatkozásban a védjegyügyekben kialakult gyakorlat tapasztalatainak átvételét ajánlja. Ugyanez áll az ún. szélesebb értelemben vett megtévesztés vonatkozásá-
- 155/156 -
ban is: nevezetesen, ha az áru formája, megjelenése, csomagolása alapján a közönség arra következtethet, hogy ugyanazon előállító által továbbfejlesztett termékkel áll szemben, vagy hogy a két gyártó között licencia kapcsolat vagy egyéb gazdasági kapcsolat (leányvállalat, konszern stb.) áll fenn.
A származás tekintetében történő megtévesztés Sambuc[18] szerint a tisztességtelen utánzás fajtái közül a legfontosabb esetet képezi. Nem szükséges, hogy a közönség pontosan tudja, hogy az eredeti árunak ki a gyártója, elegendő, ha tudja, hogy az eredetit egyetlen gyártó állítja elő. - Ezt a nézetet a farmernadrágok utánzása, az ún. "Jeans ügy"-ben hozott ítéletével a Német Legfelsőbb Bíróság[19] is megerősítette. Tényleges megtévesztés sem szükséges, elegendő, ha a megtévesztés veszélye fennáll. Olyan esetben, ha az utánzott áru eredendően jellegzetes, így például külalakja szokatlan vagy egyéb jellegzetességei miatt feltűnő, ami miatt az első pillantásra megjegyezhető, akkor ennek utánzása viszonylag egyszerűen megállapítható. A megtévesztés veszélyének értékelésénél Sambuc szerint is hasonló a helyzet, mint a védjegyjogban: mennél eredetibb, vagy mennél ismertebb az eredeti termék, annál nagyobb távolságot kell tartania az utánzónak, ha az elvárhatóság követelményének eleget kíván tenni. - További szempont, hogy a szóban forgó (eredeti és utánzat) áruk tekintetében milyen az érintett közönség. Olyan áruk esetén például, amelyeknek címzettjei gyermekek, a csomagoláson szereplő ábráknak különös jelentősége lehet a megtévesztés megítélésénél. A másik végletet a szakemberek jelentik: olyan áruk vonatkozásában, amelyeket alapvetően ezek vásárolnak a megtévesztés veszélye általában alacsonyabb. Ezek ugyanis a vásárlás alkalmával gondosan járnak el, s még az olyan különbségekre is felfigyelnek, amelyeket a laikus észre sem vesz.
A megtévesztés kiküszöbölése a tisztességes piaci magatartás törvényi feltétele [UWG 4. § 9. pont a)]. Megfordítva: ha a megtévesztés elkerülhetetlen, akkor az utánzás nem jogsértő. A megtévesztés kiküszöbölése tekintetében Köhler[20] azt mondja, hogy e vonatkozásban az elvárhatóság szempontjai érvényesülnek. - Götting[21] sarkosabban fogalmaz, szerinte az utánzótól elvárható, hogy a lehetőségek keretein belül minden tőle telhetőt megtegyen, hogy kizárja a közönség megtévesztését. Műszaki termékek utánzása esetén, ha azokat a technika állása alapján állítják elő, feltéve, hogy az eltérő kialakításra elegendő lehetőség áll rendelkezésre, úgy ezek kihasználása elvárható. Minél komplexebb a műszaki berendezés (pl. biztonság, élettartam, kezelés, szerelés, tartozékok és variálható alkatrészek szempontjából), annál kevésbé válhat szükségessé az egész berendezés hű utánzása. További szempont ehhez, hogy a versenytermékek, legalábbis a szakemberek számára a piacon felismerhető "arculattal" jelenjenek meg. Igénytelen készülékeknél a származás vonatkozásában történő megtévesztés kiküszöbölésére szokásos az eltérő szín alkalmazása, az utánzó nevének feltűnő megjelölése. -Az áru külső megjelenése, ül. megjelölése vonatkozásában a versenytársaknak általában lehetősége van rá, hogy eltérő megoldásokat válasszanak. Fogyasztási cikkek nagy része tekintetében pedig az eredetihez viszonyított távolságtartás elvárható - mondja Köhler.
Lényegileg hasonló szempontokat említ Piper[22] is, aki a távolságtartás esetei közé sorolja még az újfajta csomagolást is, valamint a közönség figyelmeztetését arra, hogy más által előállított termékről van szó, nem az eredetiről. A megtévesztés kiküszöbölésére vonatkozó, az irodalomban felhozott példák közül csak egyet említek, persze magyar fordításban. A Rubik kocka műanyag dobozát feltűnő szalaggal átkötve forgalmazták a következő szöveggel: "VIGYÁZAT! EZ NEM AZ EREDETI magyarországi Rubik kocka, hanem egy jó minőségű S. termék, amely saját gyártmány." Ezt a figyelmeztető szöveget a Frankfurti Fellebbviteli Bíróság[23] kielégítőnek tartotta a megtévesztés kiküszöbölésére.
Sambuc[24] abból indul ki, hogy a származás tekintetében történő megtévesztés elvileg mindig kiküszöbölhető, ha az eredeti termék külalakját megváltoztatják. Az ilyen változtatás csak akkor haladja meg az elvárhatóság küszöbét, ha a külalak megváltoztatása a használhatóságot vagy a kezelhetőséget hátrányosan befolyásolja, vagy ha a változtatás lényeges árkülönbséget eredményezne. - A műszaki jellemzők utánzásának vizsgálata alkalmával fontos kiindulópontot jelent, hogy a közönség azokat ténylegesen a termék származására utalóként fogja-e fel, vagy inkább abból indul ki, hogy azok funkcionálisan szükségszerűek. Ha azonban a helyettesíthető elemek jelentős részét utánozzák, úgy ez a tevékenység általában szemben áll az elvárhatóság követelményével. Még inkább ez a helyzet, ha a műszakilag nem szükséges elemeket is átveszik. Ez utóbbi esetben a származás tekintetében való megtévesztés lehetősége aligha vitatható.
Összegzésként azt mondhatjuk, hogy a megtévesztés tilalmával mind a német jogszabályalkotó, mind a joggyakorlat az eredeti termék előállítóját védi, annak szem előtt tartásával - s ezt minden szerző hangsúlyozza, - hogy a megtévesztés tipikusan az áru származása vo-
- 156/157 -
natkozásában következik be. A tisztességtelen utánzásnak ezen fő típusánál a versenyjog, ha nem is olyan pregnánsan, mint a védjegyjog (amely a védjegy fő funkcióját az áru származására való utalásban látja), de ugyancsak kitüntetett szerepet tulajdonít az áru származásának, s elsősorban ezt tartja szem előtt, amikor az eredeti áru előállítójának védelmét biztosítja. Koncepciójában ez a megoldás ugyanakkor eurokonform is, nevezetesen közel áll a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló 29/2005 EK irányelvnek a megtévesztő kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló főszabályához, illetve annak egyes rendelkezéseihez is.
A törvény által használt "értékítélet" (Wertschätzung) kifejezés valójában a jó hírnév kihasználását jelenti, amit a több, mint száz esztendős polgári jogi-, ill. versenyjogi gyakorlat mindig is tiltott. Köhler[25] szerint a piaci értékítélet kihasználása felöleli mind a jóhírnév kihasználásának, mind annak sérelme fogalmát, a "túlságosan" (unangemessen) kifejezés pedig a korábbi törvény által használt "tisztességtelen" szó helyett került be a jogszabály szövegébe, a tautológia elkerülése érdekében. Ez utóbbi feltétel, azaz a "túlságosan"- kifejezés gyakorlati szemléltetésére, a korábbi bírósági gyakorlat alapján több példát hoz fel: (1) az utánzott termék piaci értéke, valamint ismertségének mértéke, (2) az utánzás intenzitása, (3) az eredeti termék amortizációjának mértéke, (4) az utánzó által elért megtakarítás mértéke, (5) az utánzott termék reklámozásának természetes és mértéke, (6) a licencia szokásossága. Szerinte a jó hírnév azt jelenti, hogy a közönség, a potenciális vevők szemében az eredeti termék pozitív gondolatokat kelt, különösen annak minősége, exkluzivitása, vagy luxus jellege vonatkozásában. E feltétel teljesüléséhez is szükséges az eredeti termék ismertsége: mennél magasabb az, valamint az ahhoz fűződő értékítélet, annál alacsonyabbak a tisztességtelen utánzás megállapíthatóságának feltételei. A jóhírnév általában a saját üzleti tevékenységen alapul, többek között a reklámozáson, amely az eredeti termék jelentős piaci sikerét is megalapozhatja.
A jó hírnév kihasználása azzal valósul meg, hogy a közönség az eredeti termék hírnevét átviszi az utánzatra (imágóátvitel). Ez általában fennforog a származási hely tekintetében történő megtévesztésnél is. (Fordítva persze nem ez a helyzet: a származás tekintetében történő megtévesztés nem minden esetben jár a jóhírnév kihasználásával.) Jogi relevanciát nyerhet a jóhírnév kihasználása, ha a származás tekintetében nem áll fenn megtévesztés - állapította meg a Német Legfelsőbb Bíróság több esetben. E kérdés vonatkozásában Piper[26] azt mondja, hogy az eredeti termék piaci sikere jelentős mértékű (substantielle) átvétele is szükséges. Így a versenytárs eredeti termékével való puszta gondolattársítás még nem jelent imágóátvitelt. Sambuc[27] némi eltéréssel magyarázza a hatályos német törvénynek a jóhírnév kihasználására vonatkozó rendelkezését: szerinte a jogszabályalkotó a jóhírnév kihasználásának elvont tényállását, a származás vonatkozásában történő tilalomtól elkülönítetten (isolierte Rufausbeutung) szabályozta. (Ez persze - szerintem - nem zárja ki a kétfajta deliktuális elem együttes szankcionálását a gyakorlatban.) Sambuc szerint a jogszabályalkotónak az az eset lebegett a szeme előtt, amikor a vevő tudatában van annak, hogy nem az eredeti terméket vásárolja meg, s amikor az alacsonyabb árat kifizeti nem megtévesztés áldozata. Az eredeti termék előállítójának versenyjogi érdeksérelme ezért ilyen esetben abban a vonatkozásban jelentkezik, hogy a termék előállítása, jóhírnevének megszerzése, fenntartása érdekében kifejtett erőfeszítéseinek gyümölcsét nem ő, hanem versenytársa élvezi. Ezért Sambuc szerint a jóhírnév kihasználása esetén az sem elegendő, ha az utánzó feltűnő módon jelzi, hogy az utánzott termék tőle, nem pedig az eredeti gyártótól származik. Hiszen ilyen esetben a termék vásárlója tudatában van annak, hogy utánzatot vett, környezete azonban azt képzeli, hogy a drága luxuscikk eredetijét látja. Ezért a bírósági gyakorlat ilyen esetekben is megállapítja a jóhírnév kihasználását: a pontos másolatot képző drága Rolex órákat például az eredeti ár 1%-áért árusították élelmiszerüzletekben - ami frappáns példája annak, amikor a vevő tisztában volt vele, hogy nem "igazi" Rolex-et vásárolt.
A jó hírnév kihasználása azonban nem minden további nélkül tilos, mondja Sambuc: csak ha az túlságos, mértéktelen. E vonatkozásban az eset körülményei döntőek a jogsértés tekintetében. Így például a Les-Paul gitárok utánzása esetén a külalak pontosan megegyezett az eredetivel, a technikai megoldás, valamint a hang azonban eltért. Ez esetben a jóhírnév kihasználásának szándékát a bíróság kézenfekvőnek látta.
Szinte valamennyi szerző megemlékezik arról, hogy a bejegyzett védjegyek jóhírnevének védelme - a hatályos védjegytörvény (1994) kihirdetése óta - ma már versenyjogi alapon nem biztosítható, holott ennek a védjegyjogi oltalomnak a lehetősége tulajdonképpen a versenyjogi oltalomból "nőtt ki" a korábbiakban. (Úgy gondolom a közösségi jogharmonizációra tekintettel a magyar jogalkalmazó sem jutna más eredményre.)
Amint arra Köhler is, Piper is rámutat, a jóhírnév kihasználása gyakran - de nem szükségszerűen - együtt
- 157/158 -
jár az eredeti termék jóhírneve sérelmével. Ez utóbbira példák: ha a jóhírnév a termék minőségén alapul, az utánzat pedig gyengébb minőségű; vagy ha a jóhírnév a termék exkluzivitásának következménye, az utánzatok pedig tömegesen kerülnek forgalomba.
Sem a jó hírnév kihasználása, sem annak sérelme megállapíthatóságához nem szükséges az áru származása tekintetében történő megtévesztés, ezek olyan cselekmények, amelyeket a törvény önálló deliktumként szabályoz.
A törvény által tipizált elvont tényállás egyik fajtája az utánzáshoz szükséges ismeretek vagy dokumentáció tisztességtelen megszerzése. E vonatkozásban Sambuc[28] találóan mondja, hogy itt tulajdonképpen az utánzás előkészületi cselekményéről van szó, a deliktum nevesítését az tette szükségessé, hogy a "hogyan" kérdése az utánzás tisztességtelenségének elbírálása alkalmával döntő jelentőségű. Szerinte az utánzáshoz szükséges ismeretek megszerzése per se nem tisztességtelen, az csak akkor válik azzá, ha azt utánzás követi, vagy ha az az azt követő utánzást megkönnyíti.
Köhler[29] kategorikusabban fogalmaz: szerinte az utánzást jogsértővé teheti, ha az ehhez szükséges ismeretek vagy dokumentáció megszerzése tisztességtelenül történt. Szerinte ez a törvényi tényállás megjelenhet az üzleti titok megsértésével (versenytörvény 17. §) együttesen is, de külön is. A korábbi bírósági gyakorlatban jellegzetesen ilyen tényállást valósított meg, amikor az előzetes üzleti tárgyalások keretében szereztek meg ismereteket, dokumentációt, utóbb azonban üzletkötésre nem került sor, a már megszerzett ismereteket azonban az utánzott termékek gyártásánál felhasználták. Ezt a magatartást a német jogban a bizalommal való visszaélésként (Vertrauensbruch) említik. Másik példa: tisztességtelen az ismeretek megszerzése az esetben is, ha azokat olyan személy szerzi meg, aki utóbb saját céljaira használja fel vagy továbbadja azokat.
A versenytörvény az ilyen magatartást nem a tisztességtelen utánzásnál tiltja, hanem azt külön deliktumként (4.10 §) kezeli. Valamennyi szerző egyetért abban, hogy a tisztességtelen utánzás az esetek jelentős részében - ha nem is szükségszerűen - a versenytárs akadályozását is jelenti. A tényálláskumuláció a versenyjogban sem szokatlan. Köhler[30] szerint utánzás esetén a versenytárs akadályozásáról akkor lehet beszélni, ha annak következtében az eredeti termék előállítója elesik attól a lehetőségtől, hogy a terméket megfelelő ideig zavartalanul forgalmazza. Az akadályozás rendszerint együtt jár a jóhírnév kihasználásával - ez azonban nem szükségszerű. Önálló jelentőséget nyerhet az akadályozás mint deliktum, ha az eredeti termék még nem vált jóhírűvé, mivel csak rövid ideje került piacra.
Az utánzatnak alacsonyabb áron történő forgalmazása önmagában nem tisztességtelen. Ha azonban olyan különös körülmények forognak fenn, mint az eredeti termék magas fejlesztési költségei, s az utánzat piaci ára ezzel szemben lényegesen alacsonyabb, akkor a tisztességtelenség mellett általában az akadályozás is megállapítható lesz már. - A másik, a bírósági gyakorlatban elég gyakran előforduló esetet az jelenti, amikor az utánzó a versenytárs eredeti termékeinek változatait jelentős mennyiségben másolja és forgalmazza. Mennél több terméket utánoznak és mennél hosszabb ideig tart az utánzás, annál kézenfekvőbb, hogy az szisztematikusan, céltudatosan történik. Rövid életű, szezonális divatcikkeknél az utánzatok forgalmazása rendszerint az eredeti divatcikk forgalmazásának akadályozását is jelenti. Ilyen esetben ugyanis az eredeti divatcikk létrehozójának az adott szezon alatt kellene az új divatcikk elkészítésével kapcsolatos költségeit amortizálnia, amiben éppen versenytársa akadályozza meg vagy korlátozza anélkül, hogy a fejlesztési költségek viselésében részt venne.
Piper[31] még messzebb megy: szerinte az idegen teljesítményhez való kapcsolódás - ellenszolgáltatás nélkül - általában is a versenytárs akadályozását jelenti. Sambuc[32] azt mondja, hogy az akadályozás elvont tényállása közel sem határozható meg úgy, mint a származás tekintetében történő megtévesztésé, ezért az inkább gyűjtőtényállásként (Sammelbecken) működik, amely különféle helytelenített magatartásokat fog át.
A bírói gyakorlat az utánzott termékek mennyiségére tekintettel is támpontokat ad az akadályozás megállapíthatóságára vagy ennek ellenkezőjére. Így megállapították az utánzást, akadályoztatást 19, vagy 9, vagy 5 termék utánzása esetén, nem állapítottak meg 4 termék utánzásánál. Persze az utánzott termékek mennyisége önmagában nem elegendő az akadályozás megállapításához, de kiegészítheti a deliktuális tényállást az utánzatoknak alacsonyabb áron való forgalmazása, az utánzó szándéka, valamint egyéb feltárható szempontok.
- 158/159 -
Figyelemmel a közösségi jogegységesítés eredményeire, a Német Legfelsőbb Bíróság gyakorlata következetes abban a vonatkozásban, hogy ha a szellemi alkotások joga (szabadalmi-, védjegy-, formatervezési-, szerzői jog, stb.) rendelkezései alapján az oltalom biztosítható, akkor nincs helye a teljesítmény eredményét védő versenyjogi szankciók alkalmazásának. Ezért ma már valamennyi tankönyv, kommentár kiemelten emlékezik meg arról, hogy a szellemi alkotások mint teljesítmények eredményeinek versenyjogi oltalma csak szubszidiárius. Más lapra tartozik, hogy a hatályos versenytörvény kihirdetése előtt, az alsófokú bíróságok gyakran a versenyjogba "menekültek", hogy ne kelljen a védjegyjog, vagy a formatervezési jog számukra kevésbé ismert kérdéseibe bonyolódniuk. Így az irodalomban olyan nézet is előfordul, hogy a hatályos versenytörvény 4. § 9. pontjának nincs is gyakorlati jelentősége a szellemi alkotások jogvédelme vonatkozásában. (Ohly[33] véleménye szerint azonban, ha csökkent is a tisztességtelen utánzást tiltó jogi norma jelentősége a korábbi sok évtizedes bírósági gyakorlathoz képest, például a nem bejegyzett védjegyek, valamint a nem bejegyzett formatervezési minták ma mégiscsak versenyjogi alapon oltalmazhatóak a tisztességtelen utánzással szemben. Sőt: véleménye szerint a védjegyként nem bejegyzett megjelölések versenyjogi oltalma sok hasonlóságot mutat a védjegyoltalomhoz, igaz "puhább", mint a védjegyjogi oltalom. Frappáns példa erre a védjegyek használati kényszerének szabálya, amelyhez hasonló a versenyjog által (a nem bejegyzett védjegyek vonatkozásában) megkövetelt "bizonyos ismertség". Mindezek alapján arra a következtetésre jut, hogy a hatályos versenytörvény 4. § 9. pontját figyelembevevő bírósági gyakorlat lényegesen megváltoztatta mind a szellemi alkotások, mind a versenyjog által biztosított oltalom körét. Ugyanakkor azt reméli, hogy a tisztességtelen utánzással szembeni bírósági gyakorlat ezekután következetesebben vonja meg a határvonalat a kétfajta oltalmi lehetőség között.
Igaz, hogy ez a versenyjogi oltalom igénylése esetén a bizonyítást jelentősen megnehezíti majd. Ugyanakkor azonban a versenytörvény 4. § 9. pontjában törvényszintre emelt utánzási tilalom feltehetőleg nagy mértékben megkönnyíti majd az ilyen ügyekben alakuló bírósági gyakorlat transzparenciáját és kiszámíthatóságát.
A német tradíciókat követő magyar versenyjog 1923-tól - igaz közel ötven esztendős megszakítással - a tisztességtelen utánzást, (korábban szolgai utánzásnak[34] nevezett; ez is a "sklavische Nachahmung" fordítása volt) ma jellegbitorlásnak[35] nevezett cselekményt mindig is tiltotta.
Ezenfelül a német bíróságok is nemegyszer tették lehetővé a magyar érdekeket sértő jogérvényesítést tisztességtelen utánzással szemben. Ehelyütt csupán a piros-fehér-zöld színeknek német szalámi szalagcímkéjén történt jogsértő használatára utalok, amit végül a Német Legfelsőbb Bíróság is megtiltott.[36]
Annak ellenére, hogy a tisztességtelen piaci magatartás jogának közösségi harmonizációja csak kis részben valósult meg, a közösségi jogharmonizációra visszavezethető és a német versenytörvény 4. § 9. pontján alapuló német elméletben és joggyakorlatból ismertetett állásfoglalások számunkra is figyelemre méltóak. Így például a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozások tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tptv.) 6. §-a is tiltja a jellegbitorlást, de a német tapasztalatok alapján felmerül a kérdés
- milyen körben és
- mennyi ideig
célszerű a jellegbitorlással szemben oltalmat biztosítani, amikor a különös jogszabályok a műszaki megoldásokra, a megkülönböztető megjelölésekre terjedelemben és időbelileg korlátozottan biztosítanak csak oltalmat? ■
JEGYZETEK
* A Fritz Thyssen Stiftung által lehetővé tett kutatómunka keretében készült tanulmány (V.S.)
[1] Gesetz gegen den unlauteren Wettbewerb (2004. július 3., módosítva: 2006. április 19.), rövidítve: UWG
[2] A bírósági gyakorlatra nézve vö. Vörös Imre: Verseny, kartell, ár - törvények magyarázata, Budapest 1991, 85; Boytha Györgyné - Bodócsi András - Kaszainé Mezey Katalin - Nagy Zoltán - Pázmándi Kinga - Vörös Imre: Versenyjog. Budapest 2001, 77.; Miskolczi Bodnár Péter: A versenytörvény magyarázata, Budapest 2002, 60.
[3] 9 vaskos kommentár és 10 kézikönyv - a Hefermehl/Köhler/Bornkamm-féle kommentár 25. kiadása szerint (München 2007)
[4] A 29/2005 EK sz. rendelet Melléklete 13. pontjának szövege:
Egy bizonyos gyártó által gyártott termékhez hasonló termék reklámozása oly módon, hogy a fogyasztó szándékos megtévesztése révén azt gondolja, hogy - a valóságtól eltérően - a terméket ugyanaz a gyártó gyártotta (holott nem ez a helyzet).
[5] A. Beater: Unlauterer Wettbewerb. München 2002, 22. § 8. széljegy. ( Ugyanígy: H. P. Götting: Wettbewerbsrecht. München 2005, 11. § 6. széljegy
[6] Hefermehl/Köhler/Bornkamm (3. lábj.) UWG 4. § 9. 4 széljegy
[7] Sambuc in Harte/Henning: Wettbewerbsrecht. München 2004, 817, 9. széljegy
[8] Gotting (5. lábj.) 11. § 1. széljegy
[9] in: Fezer: Lauterkeitsrecht. München 2005, 4-9. §, 3. széljegy
[10] Baumbach/Köhler/Borkmann UWG 4. § 9.34-9.37 széljegy;
Götting 11. § 26-28. széljegy; Piper/Ohly UWG Kommentar, München, 2006, 4. kiadás, 4.9 § 9/39-42 széljegy
[11] Beater 22. § 38. széljegy
[12] Götting 11. § 41. széljegy, Klemmbausteine III.
[13] Götting 11. § 29. széljegy
[14] Piper/Ohly (10. lábj.) Einf. D. 83. széljegy, utalással a Klemmbausteine III ítéletre
[15] Beater 1. § 9. széljegy
[16] Hefermehl/Köhler/Bomkamm UWG 4. § 9.41-9.49
[17] Jeans ügy, GRUR 2006, 79., 35. pont
[18] Sambuc in: Harte/Henning 824.
[19] vö. 17. lábj.
[20] Hefermehl/Köhler/Bornkamm UWG 4. § 9.45-9.51
[21] Götting 11. § 3. széljegy
[22] Piper/Ohly 4.9 §, 9/64 széljegy
[23] Ism. Wiehe, in: Münchener Kommentar: Lauterkeitsrecht. München 2006, 4.9 § 134. széljegy
[24] Sambuc in: Harte/Henning 829.
[25] Hefermehl/Köhler/Bornkamm UWG 4. § 9.51-9.55 széljegyek
[26] Piper/Ohly 4.9 §, 9/68-77 széljegyek
[27] Sambuc in: Harte/Henning 838.
[28] Sambuc in: Harte/Henning 842.
[29] Hefermehl/Köhler/Bornkamm UWG 4. § 9.60-9.62 széljegyek
[30] Hefermehl/Köhler/Bornkamm UWG 4. § 9.63-9.67 széljegyek
[31] Piper/Ohly 4.9. § 9/92-96 széljegyek
[32] Sambuc in: Harte/Henning 844.
[33] A. Ohly: Klemmbausteine im Wandel der Zeit. In: Festschrift Ullmann, Saarbrücken 2006, 806.
[34] A rendszerváltás előtti irodalomban így: György Ernő: A gazdasági verseny jogi kérdései. Budapest, 1976, 86. Majd a korábbi törvények (1984, 1990) szóhasználatát követve Vörös id. mű (2. lábj.)
[35] Miskolczi-Bodnár id. mű (2. lábj.); Darázs Lénárd: "Jellegbitorlás" a tisztességtelen verseny elleni jogban. Gazdaság és Jog 2007, 19. - Az utóbbi években a bírósági ítéletek is gyakran használják a "jellegbitorlás" kifejezést.
[36] Gál Gyula: A piros-fehér-zöld csak a magyaroké. Külgazdaság. Jogi melléklet. 1982. 11, 161; Vida Sándor: A védjegy pszichológiai és jogi megközelítésben. Budapest, 1985, 190.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző az MTA doktora (Budapest).
Visszaugrás
