A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) feladatának tekinti az olyan magatartásokkal szembeni fellépést is, amelyek egyedi (konkrét) piaci szereplőket személyükben támadnak meg, és ezzel nekik individuális jogsérelmet okoznak. Azon túl, hogy a támadás üzleti hátrányt okoz a megtámadott vállalkozásnak, maga a verseny is megsérül. A versenyjog az ilyen egyedi (konkrét) piaci szereplővel szembeni támadásokat "tisztességtelennek" minősíti, és általános jelleggel megtiltja. A versenyjog ezen jogterületét nevezzük "tisztességtelen verseny elleni jognak", amelyet a Tpvt. II. fejezete (2-7. §-ok) szabályoz.
A tisztességtelen verseny elleni jog nagyon közel áll a magánjoghoz, akár annak részének is tekinthetjük. A versenyjog ebben a körben a vállalkozásokat a Ptk. személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályaihoz hasonló védelemben részesíti. A vállalkozásoknak ugyanis a versenyviszonyokban alapvető joguk van ahhoz, hogy más piaci szereplő általi zaklatástól függetlenül tevékenykedjenek a piacon. A tisztességtelen támadások a vállalkozás személyét közvetlenül célozzák, és így sérül a vállalkozásoknak a fent említett piaci viszonyokra értelmezett "személyhez fűződő joga" is. A jogaiban sértett vállalkozás és a jogsértő között egyedi, magánjogi jellegű jogvita keletkezik. A tisztességtelen verseny elleni jog magánjoghoz kötöttsége abban is megnyilvánul, hogy az ebbe a körbe tartozó jogviták elbírálása polgári jogi bíróságok hatáskörébe tartozik, valamint a személyhez fűződő jogok megsértése esetére előírt szankciókat lehet a jogsértővel szemben érvényesíteni.
A tisztességtelen verseny elleni jog szabályozási struktúrája alapvetően egyszerű és könnyen áttekinthető. A Tpvt. 2. §-a generálklauzula jelleggel megtilt minden tisztességtelen piaci magatartást, majd ezt követően néhány tisztességtelen magatartást önálló tényállásban nevesít és szabályoz. A konkrétan nevesített tényállásokkal azt akarja jelezni a jogalkotó, hogy vannak olyan tisztességtelen piaci magatartások, amelyek tömegesebben jelennek meg a gazdasági viszonyokban, így nem bízza a jogalkalmazókra a generálklauzula alá történő besorolást, hanem önálló tényállásban tiltja meg ezeket a magatartásokat. A generálklauzula ebben a szabályozási struktúrában szubszidiárius tényállásként él tovább. Ez azt jelenti, hogy amennyiben valamely magatartás beazonosítható egy konkrétan nevesített tényállás alá, akkor az adott magatartást kizárólag a konkrét tényállás szerint lehet és kell megítélni, amihez nem hívható segítségül a tisztességtelenség általános tilalmát kimondó generálklauzula. Abban az esetben azonban, ha a magatartás tisztességessége-tisztességtelensége az elbírálandó kérdés, de a magatartás egyik nevesített tényállás hatálya alá sem tartozik vagy vonható be, akkor a generálklauzula önálló jogalapként működő tilalmi tényállásként alkalmazandó.
A "jellegbitorlás" a tisztességtelen verseny elleni jog egyik ilyen alapvető jogintézménye, egy - a generálklauzulától - önállósodott példatényállás, amelynek megvalósulása tisztességtelen piaci magatartásnak minősül.
A "jellegbitorlás" tisztességtelenné minősítésén és megtiltásán keresztül a következő versenyvédelmi érdekeket ismeri el a jogalkotó. A vállalkozás az áru (szolgáltatás) előállítása és forgalmazása során komoly invesztíciókat hajt végre annak érdekében, hogy az árut (szolgáltatást) egyedi jellegűvé tegye. Az egyediség megvalósulhat a külsőségeken (pl. a csomagoláson, az elnevezésen, a megjelölésen stb.) keresztül is, amely annyira jellemzővé teheti az adott árut (szolgáltatást) és a vállalkozást, hogy az árut (szolgáltatást), esetleg magát a vállalkozást ezekről a külsőségekről szokták a piacon felismerni. Az említett "külsőség" emiatt egyfajta "jelleget" ad az adott árunak (szolgáltatásnak, vállalkozásnak), amely "jelleg" kidolgozása és elérése azon túl, hogy komoly invesztíciókat igényelt, megtestesíti az adott vállalkozás piaci reputációját és általános üzleti megítélését (goodwill-jét) is. Abban az esetben, ha az így elért "jelleget" a versenytárs egyszerűen leutánozza (elorozza), elértékteleníti a korábbi invesztíciókat, csökkenti az előző versenytárs reputációját, valamint jogtalanul elsajátítja a goodwill mögött álló korábbi ráfordításokat. A "jellegzetes" külsőség utánzása sérti az azt kidolgozó vállalkozás piaci személyiségi jogait, hiszen valamely rá vagy árujára jellemző külsőség elorzása a vállalkozást személyében támadja meg, megnehezíti a versenyben követendő optimális magatartását. Mindezek miatt a versenyjog a "jelleg" utánzását tisztességtelen piaci magatartásnak tekinti, amelyet az "utánzás" vagy "szolgai utánzás" elnevezések mellett közismert megjelöléssel "jellegbitorlásnak" hívunk.
A jellegbitorlás rövid tényállását a Tpvt. 6. §-a a következő módon szabályozza: "Tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel - ideértve az eredetmegjelölést is - vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni." Az alábbiakban az idézett tényállás értelmezését, valamint a mögötte meghúzódó tartalmat mutatjuk be és elemezzük részletesen.
A "jellegbitorlás" megvalósulásához a hivatkozott norma alapján 5 konjunktív tényállási elem vagy alkalmazási feltétel meglétét kell feltételeznünk:
a) Először is nyilvánvaló, hogy a jellegbitorlást, hasonlóan a jó hírnév és a hitelképesség sérelméhez, azonban ellentétben pl. a bojkott felhívással vagy az üzleti titok védelmével, csak a versenytárs sérelmére lehet elkövetni. Ha az utánzást nem a versenytárs sérelmére követik el, akkor jellegbitorlásról és a tisztességtelen verseny elleni jogi védelemről nem beszélhetünk. Ilyen esetekben szóba jöhet a védjegybitorlás vagy fogyasztóvédelmi igények érvényesítése, esetleg általános polgári jogi védelem. Ugyanakkor a versenytárs fogalmának meghatározásával ez idáig adós maradt a tisztességtelen verseny elleni jog, ezért azt álláspontunk szerint a kartelljogból ismert szabályok alapján lehet és kell meghatározni. Így csak a tárgyilag és földrajzilag azonos vagy helyettesíthető érintett piacon működő vállalkozásokat lehet versenytársnak tekinteni, akik között tényleges verseny fennáll vagy fennállhat.
b) Másodszor rögzíteni kell, hogy a "jellegbitorlás" elleni védelem az áru jellegzetes külsejére (azaz külső megjelenítésére, csomagolására, megjelölésére), és nem belső tulajdonságaira vonatkozik. Ezzel kapcsolatban további három dolgot kell megjegyeznünk: Először is ma már kisebb jogszabályi vargabetű után rögzíthetjük, hogy magának az árunak nem, hanem csak a külső megjelenésének kell jellegzetesnek lennie. Így a jellegbitorlás elleni védelem kiterjed a tömegcikkek jellegének megőrzésére is (lásd BDT 2002/718.). Másodsorban, ha az áru belső tulajdonságaival, vagy az áru forgalmazásával kapcsolatos utánzás vagy megtévesztés merül fel, akkor az nem jellegbitorlás, hanem a Tpvt. 8. §-a, azaz a fogyasztók megtévesztésének tilalma alá eső tényállás. Harmadsorban pedig nyilvánvaló, hogy a jellegtelen külső ellen a jellegbitorlás tilalma nem ad védelmet.
c) Ez utóbbi gondolathoz, tehát a jellegzetes külsőhöz kapcsolódik a harmadik tényállási elem, maga a "jellegzetesség" kérdése. Jellegzetesnek azt a külsőt kell tekintenünk, amelyről a versenytárs áruját, vagy magát a versenytársat szokták felismerni. Tehát a jellegzetesség nem egyfajta minőségi specialitást, szépséget, sajátosságot, egyediséget, hanem az áru versenytársi beazonosíthatóságát jelenti.
d) Negyedik feltételként kell megemlítenünk azt, hogy a jellegbitorlás megvalósulásához az is szükséges, hogy a versenytárs áruja a piacon ismert legyen, hiszen a tényállás szerint az utánzott árut a jellegzetes külsőről "szokták felismerni". Nem kellően megnyugtatóan tisztázott kérdés az, hogy kik előtt kell az utánzott áru külsejének ismertnek lennie. Többen ezt a fogyasztó előtti ismertséggel azonosítják, azonban álláspontunk szerint az ismertség ennél szélesebb vagy akár szűkebb körben is megvalósulhat. Mindenekelőtt egyrészt abból kell kiindulnunk, hogy maga a fogyasztó fogalma nem a Ptk. 685. §, hanem a Tpvt. 8. §-ának jóval szélesebb fogalmával azonosítandó, amelybe beletartozik minden potenciális megrendelő, vevő és felhasználó. Másrészt a nem ténylegesen megcélzott fogyasztó előtt is lehet az áru külső megjelölése ismert, hiszen pl. egy nem dohányzó ember nem fogyasztója a cigarettának, azonban az áru jellegzetes külseje számára is ismert lehet.
e) Végül ötödik elemként nyilvánvalóan kapcsolódik a jellegbitorlás tényállásához az, hogy az utánzó jellegnek az utánzott jelleggel összetéveszthetőnek, vagy legalább összetévesztésre alkalmasnak kell lennie. Nyilvánvalóan az összetéveszthetőség szubjektív értékítéletet hordoz, azonban ennek konkretizálásának támpontjai ismertek, hiszen hasonló kérdés merül fel pl. a védjegyjogban, vagy a versenyjogi fogyasztóvédelemben.
A jellegbitorlás tényállásának elemzése kapcsán szólni kell az elkövetési magatartások köréről, amelynek meghatározásában maga a Tpvt. komoly segítséget nyújt az elkövetési magatartások felsorolásával. Ugyanakkor néhány szempontból a jogi szabályozás magyarázatra szorul a pontosabb megértés kedvéért.
Mindenek előtt abból kell kiindulni, hogy a jellegbitorlás objektív tényállás. A jellegbitorlás elkövetése nem függ attól, hogy az elkövető tudatilag hogyan viszonyul a saját utánzó magatartásához. Nincsen tehát annak jelentősége, hogy az utánzó szándékosan vagy gondatlanságból követte-e el a jellegbitorlást, hogy akarata átfogta-e jogsértő szándékot, vagy csak belenyugodott abba, esetleg nem is tudott a jogsértésről. Többen vallják a jogirodalomban azt, hogy a jellegbitorlást fogalmilag nem is lehet véletlenül elkövetni, hiszen a jellegzetes versenytársi külső utánzása csak szándékosan valósulhat meg. Mindenesetre az rögzíthető, hogy ha a jellegbitorlás törvényi tényállása megvalósul, úgy a jogsértés alól az utánzó nem mentheti ki magát. Szubjektív elemeknek tehát a tényállás megvalósulásában és a jogsértés elkövetésének megállapításában nincsen helyük. Az elkövető tudati viszonyulása a jellegbitorláshoz legfeljebb a kártérítési felelősség alóli kimentésnél jöhet számításba, hiszen a kártérítés jogkövetkezménye az objektív tényállás mellett is a Ptk. 339. §-a alapján történik.
A jellegbitorlás törvényileg rögzített elkövetési magatartásai egyöntetűen feltételezik azt, hogy azok az utánzott jelleget magáénak tudó versenytárs hozzájárulása nélkül valósuljanak meg. A versenytársi hozzájárulás formátlan jogi aktus, történhet szóban, írásban és ráutaló magatartással is, szerződéssel vagy akár egyoldalú nyilatkozattal. Felmerülhet a kérdés, hogy önmagában az a tény, hogy a versenytárs tudomással bír a jellegbitorlásról, a hozzájárulás megadásának minősül-e. Álláspontunk szerint mindaddig, amíg a versenytárs igényt érvényesíthet a jogsértővel szemben (Tpvt. 88. §), önmagában a versenytárs információja a jelleg használatáról nem minősül a hozzájárulás megadásának, és fennáll a jellegbitorlás jogsértése. A Tpvt. azon fogalmazása is, amely szerint versenytársi "hozzájárulásra" van szükség, azt támasztja alá, hogy az engedélyezés valamilyen tudatos aktivitást feltételez a versenytárs részéről, és a "jellegbitorlás tűrése" nem tekinthető hozzájárulásnak az igényérvényesítési időtartamban.
A Tpvt. vagylagos elkövetési magatartásokat szabályoz, amelyek külön-külön, egymás nélkül, önállóan is megvalósulhatnak, és bármelyik elkövetési magatartás a jellegbitorlás tényállásának teljes körű alkalmazását teszi lehetővé. Jogsértés tehát az, ha a jellegzetes versenytársi árut utánzó árut valaki gyártja, de nem forgalmazza és nem reklámozza. Ugyanígy jogellenes önmagában a forgalomba hozatal a gyártó személyétől függetlenül, akkor is, ha a forgalmazó nem reklámozza a bitorló terméket. Ugyancsak jogsértést követ el a reklámozó, függetlenül attól, hogy a bitorló árut gyártja vagy forgalomba hozza-e. Mindez megfelelően irányadó arra az esetre is, ha valaki gyártással, forgalomba hozatallal és reklámozással együtt, vagy ezektől függetlenül használja a jellegzetes nevet, megjelölést vagy árujelzőt.
A fentiek előre bocsátása után nézzük meg az egyes elkövetési magatartásokat külön-külön is.
a) A jellegbitorlás megvalósítható az utánzott áru előállításával. Előállításnak (gyártásnak) kell minősíteni minden olyan esetet, ha a versenytársi árut utánzó árut a jelleget bitorló versenytárs ténylegesen megalkotja, helyreállítja, átalakítja, felújítja vagy termeli. Gyártónak azonban álláspontunk szerint itt is nem csak a tényleges előállító, hanem az is tekintendő, aki az árun elhelyezett nevével, védjegyével vagy egyéb megkülönböztető jelzés alkalmazásával önmagát az áru gyártójaként tünteti fel, vagy elismeri a gyártói minőségét. A gyártói minőség megállapításában nem játszik szerepet az, hogy a gyártó az árut milyen jogviszonyban (megrendelésre, alvállalkozóként, saját beruházásában) állította elő. A magyar bírói gyakorlat szerint a jellegzetes termék gyártóját akkor is védelem illeti meg az azzal összetéveszthetőségig hasonló más termék gyártójával szemben, ha magát a terméket más alkotta meg, de azt jellegzetesen ismert piaci termékké a gyártó tette. (EBH 2003/861.)
b) A jellegbitorlás lehetséges elkövetési magatartása a Tpvt. szerint az áru forgalomba hozatala. Ennek kapcsán komoly értelmezési problémát jelent annak eldöntése, hogy "forgalomba hozatal" alatt csak a jogsértő termék első forgalomba hozatalát, azaz a forgalomba kerülését kell-e tekinteni, vagy pedig itt a jogalkotó a "forgalmazást" akarta megtiltani. Másképp megfogalmazva: el lehet-e követni a jellegbitorlást a forgalomban lévő termék további eladásával. Álláspontunk szerint a Tpvt. szövege nem csak az első forgalomba hozatalra vonatkozik, hanem az áru valamennyi értékesítési esetét (további forgalmazását) a jellegbitorlás körébe akarta vonni. Így a jellegbitorlás megvalósítható a termék importálásával, első forgalomba hozatalával és viszonteladásával (továbbértékesítésével) is.
c) További lehetséges elkövetési magatartás az áru reklámozása. Ebből a szempontból reklámozásnak kell tekintenünk minden olyan piaci kommunikációt, amely a reklámjog és a versenyjog szerint reklámnak minősül. Beletartozik többek között bármilyen reklámeszközzel és reklámhordozóval történő reklámozás, a hirdetés, az áru promóciós tevékenységbe való bevonása, direktmarketing eszközökkel való ismertté tétele, a köztéri megjelenítés.
d) Végül az is jellegbitorlásnak minősül, ha a versenytárs olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használ, amelyről a versenytársat, illetve annak áruját szokták felismerni. A névhasználatot tágan kell értelmeznünk. Ebbe a körbe tartozhat a cégnév, vagy a kereskedelmi név használata is. Jogsértő ugyanis az olyan cégnév használata, amelyről a versenytársat szokták felismerni, függetlenül attól, hogy a versenytárs a saját cégnevében használja-e a kifogásolt nevet (BH 2001/73., BDT 2002/717.). A jellegbitorlás gyakran a terméknév (BDT 2006/1297.) utánzásán keresztül valósul meg. A megjelölés és árujelző kategóriája érintheti a védett jogokat, így pl. a védjegyet vagy a földrajzi árujelzőt is, de ez az elkövetési magatartás is szélesebb kategória, azaz nem korlátozódik a védett jogok megsértésére. Vagyis a jellegbitorlás megvalósulhat védjegy utánzásával, vagy akár a védjegyoltalom által nem védett megjelölés másolásával is. A bírósági gyakorlat szerint a származás-megjelölés mindenkit megillet, aki az adott földrajzi területen szolgáltatást nyújt vagy onnan származó árut értékesít. Azonban a földrajzi név használata adott szóösszetételben sértheti a versenytárs árujának védett jellegét, és ezáltal megvalósíthatja a jellegbitorlást (BH 2004/480.).
A versenyjogi "jellegbitorlás" egyik fontos jellemzője és jogalkalmazási nehézsége, hogy számos elhatárolási probléma merül fel más jogintézményekkel és jogterületekkel. A probléma abból adódik, hogy a versenyjog a jellegbitorlás tilalmán keresztül egy meglehetősen széles körű, funkcionális "jellegvédelmet" valósít meg, miközben az áru jellegzetes külsejének oltalmazását más jogintézmények és jogterületek is tárgyuknak vallják. Nézzük meg a leggyakrabban felmerülő elhatárolási igényeket!
A gyakorlatban az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés a védjegyjog és a jellegbitorlás elhatárolása, hiszen abban az esetben, ha az áru jellegzetes megjelölése egyúttal védjegy is, kérdéses, hogy milyen kapcsolatban áll a védjegyoltalom és a versenyjogi jellegvédelem egymással. Nyilvánvaló, hogy a védjegybitorlás a jellegbitorlás egy speciális esete, amely egyes aspektusokból tágabb, más aspektusokból szűkebb a jellegbitorlásnál. Tágabb, hiszen a védjegybitorlás nem csak a versenytárs védjegyével kapcsolatosan követhető el, ellentétben a jellegbitorlással. Ugyanakkor más aspektusból nézve szűkebb, hiszen a védjegybitorlás védjegyhez kötött, míg a jellegbitorlás minden jellegzetes külsőhöz (elnevezéshez, csomagoláshoz, megjelöléshez) kapcsolódhat. A védjegyoltalom fennállása természetesen a védjegyek és az árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény feltételrendszere alapján ítélhető meg, míg a jellegbitorlás tényállásának megvalósulása a fentiek szerinti mérlegelés eredménye lehet. Amennyiben a jellegzetes külső védjegyoltalomban is részesül, úgy a "bitorlással" szemben párhuzamosan, tehát egymás mellett és egyszerre fel lehet lépni a "védjegybitorlás" és a "jellegbitorlás" miatt is. Nincsen tehát akadálya annak, hogy a tényállási feltételek adottsága mellett a jogosult bíróság előtt mindkét jogalapon (akár egy perben, akár külön eljárásokban) előterjesszen igényt és érvényesítse a jellegbitorláshoz, valamint a védjegybitorláshoz fűződő igényeit.
Egy további elhatárolási problématerület a cégnév és a jellegbitorlás kapcsolata. Jellemző hiba a gyakorlatban, hogy többen úgy vélik, hogy a cégnévben nem lehet elkövetni jellegbitorlást, hiszen ha a cégnevet a cégbíróság bejegyezte, akkor az nyilvánvalóan jogszerű. Ezzel a hibás állásponttal szemben már bírói gyakorlata (BH 2001/73., BDT 2002/717.) is van annak, hogy a jellegbitorlás elkövethető a cégnévben is. Megvalósulhat tehát a jellegbitorlás a cégnév használatán keresztül függetlenül attól, hogy a versenytárs maga az adott megjelölést saját cégnevében nem is tünteti fel, hanem más módon teszi azt jellegzetessé és ismertté. Nyilvánvalóan a jellegbitorlás miatti sérelmek nem cégjogi, cégbírósági úton küszöbölhetőek ki, hanem rendes bíróság előtt kell a jellegbitorlás miatti versenyjogi-polgári jogi szankciókat érvényesíteni. Ugyanakkor a cégnévként is használt jellegzetes külső esetében a jogsértett versenytárs eldöntheti, hogy igényét a cégnevet is védő Ptk. 77. §-a alapján, vagy a jellegbitorlás versenyjogi tényállására hivatkozva terjeszti elő.
A versenyjogi "jellegbitorláshoz" nagymértékben hasonló büntetőjogi tényállást szabályoz a Btk. 296. §-a az "áru hamis megjelölése" cím alatt. Fel kell hívnunk azonban a figyelmet arra, hogy a két tényállás nem teljesen fedi egymást, a nagyfokú hasonlóság mellett számos lényeges eltérés is fennáll. Ellentétben a versenyjog objektív tényállásával, a büntetőjogi "áru hamis megjelölése" bűntettét csak szándékosan lehet elkövetni. Míg a jellegbitorláshoz nem szükséges az, hogy maga az áru is jellegzetes legyen, hanem a Tpvt. a jóval általánosabb jellegzetes külső megjelenést követeli meg, addig a büntetőjogi tényállás megvalósulásához az kell, hogy maga az áru is jellegzetes legyen. Ellentétben a jellegbitorlással, az "áru hamis megjelölését" nem lehet elkövetni reklámozással. Ugyanakkor a forgalomba hozatal előkészületi cselekményei (az áru forgalomba hozatal céljából való megszerzése, tartása) büntetendőek. A két tényállás közös halmazában a büntetőjogi és a versenyjogi (magánjogi) védelem nyilvánvalóan egymás mellett érvényesülhet.
Végül megemlítjük, hogy magán versenyjogon belül is felmerülhetnek "belső súrlódások" a jellegbitorlás tényállását illetően. Ez jelentkezik eléggé nyilvánvalóan a jellegbitorlás és a versenyjogi fogyasztó megtévesztés tilalma (Tpvt. 8-10. §) között, hiszen a megtévesztésre alkalmas utánzás sérti a versenytárs szubjektív érdekeit, de egyúttal szélesebb körben a fogyasztók megtévesztését is jelentheti. Álláspontunk szerint a versenyjog ezen két területe azonos tényállás mellett egymás mellett alkalmazandó. Egyrészt a versenytárs felléphet bírósági úton jellegbitorlás miatt, és követelheti a magánjogi szankciók alkalmazását, pl. eltiltást, kártérítést. Ezzel párhuzamosan és ettől függetlenül másrészt felléphet a Gazdasági Versenyhivatal is fogyasztó megtévesztése miatt a jellegbitorlóval szemben, ha a Tpvt. 8. § tilalmi tényállása is megvalósult, és alkalmazhatja a közérdek védelme érdekében a közigazgatási szankciókat (pl. eltiltás vagy bírság). Ezzel ugyanarra a magatartásra együtt kerülnek alkalmazásra a jellegbitorlás magánjogi, valamint a fogyasztók megtévesztésének közigazgatási szankciói. ■
Visszaugrás
