Az egyházak finanszírozásának szabályozása különösen aktuális kérdésnek számít a jelenlegi változó jogi környezet miatt. Az egyházak bevételi szerkezete sokcsatornás, komplex rendszert alkot, amelyen belül egy csoportot a saját bevételek jelentenek. Az egyházak feladataik megvalósításához önálló, államháztartáson kívülről származó forrásokat is felhasználnak a központi költségvetési támogatások mellett. A saját bevételekre vonatkozó szabályanyagot nem kizárólag jogszabályok tartalmazzák, hanem az állami jogforrásokon kívüli belső egyházi normák. Tanulmányomban egyrészt vizsgálom az egyházak saját bevételeire vonatkozó állami egyházjogi normákat, valamint kiválasztott egyházakon keresztül bemutatom a belső egyházi szabályok alakulását. A vizsgálat nem terjed ki valamennyi egyház belső normarendszerének elemzésére, csupán három történelmi egyház vonatkozásában tárom fel a saját bevételeket. A választás indokát a tényleges társadalmi szerep és a történelmi beágyazottság adja.
Az egyházak finanszírozására, így a saját bevételekre vonatkozó szabályanyagot két terrénumban találjuk, egyrészt a jogszabályokban és a közjogi szervezetszabályozó eszközökben (állami irányítás egyéb jogi eszközei), másrészt az egyes egyházakra vonatkozó belső szabályokban. Szathmáry Béla meghatározása szerint "az egyház tagjaira és az egyházra, mint látható szervezetre vonatkozó, az egyházban érvényesülő szabályok összességét egyházjognak tekintjük".1 Az egyházjog értelmezése a különböző egyházak felfogásában jelentős eltérést mutat abban a tekintetben, hogy az állami jogalkotást az egyházjog részének tekintik-e.2 Az egyházjogot tovább tudjuk bontani egyrészt az egyházak belső szabályrendszerét felölelő felekezeti egyházjogra, másrészt pedig az állami egyházjogra.
Az állami egyházjog fogalmával kapcsolatban már korábban is felmerült a kérdés, hogy az egyházi jogállással nem rendelkező vallási közösségek az állami egyházjog alanyainak tekinthetők-e.3 A jelenlegi szabályozás ugyanis a vallási tevékenységet végző szervezeteket külön, mintegy sajátos vallási közösségként kezeli, nem az egyesületekkel egyenlő módon, hanem speciális jogkövetkezményeket fűz működésükhöz. Felvetődik tehát az a megoldásra váró probléma, hogy az ezekre a szervezetekre vonatkozó normák bevonhatók-e az állami egyházjog fogalma alá, ekkor ugyanis a fogalomhasználat nem szerencsés, érdemes lenne felváltani a vallási közösségek jogával.4
A szakirodalomban használt definíciók5 alapján az állami egyházjogot az alábbi értelmezésben kívánom használni. Az állami egyházjog az olyan funkcionális, több jogághoz tartozó közjogi normákat foglalja magában, amelyeket a jogalkotó a vallási közösségek szabályozására alkotott. Ennek egy részét képezik azok a pénzügyi tárgyú normák, amelyek az egyházak, vallási közösségek finanszírozásában releváns szerepet játszanak.
Az egyházak pénzügyeire vonatkozó szabályozás egy részét azonban az állami egyházjog szabályain kívül, az egyházak belső viszonyait rendező normákban találjuk. Szathmáry Béla álláspontja szerint felekezeti egyházjog alatt "az autonóm egyházi szervezet belső szabályrendszerét értjük, amelyet az adott, magát egyházként tekintő szervezet belső szabályainak megfelelő eljárásban a jogalkotásra felhatalmazott személy vagy testület alkotott meg".6 A katolikus egyház felfogásában a kánonjog tágabb értelemben a keresztény egyházak, szűkebben pedig csak a katolikus egyház jogát jelenti,7 ezen belül is csak az egyház belső jogalkotását. Erdő Péter fogalomhasználatában a tételes egyházi jog azon jogszabályok összessége, amelyeket a "katolikus egyház illetékes szervei adtak ki vagy érvényesítenek, s amelyek ennek az egyháznak a szervezetét, működését és tagjainak az egyház sajátos céljaival kapcsolatos tevékenységét szabályozzák".8
A vallási közösségek, egyházak saját bevétele több államban megjelenik, mint a finanszírozás egyik csatornája, ami nem feltétlenül függ össze az adott ország állam-egyház viszonyrendszerével. A saját bevételek kérdését inkább azon az alapon érdemes vizsgálni, hogy társul-e ehhez a bevételi típushoz valamilyen állami kikényszerítés, illetve jogkövetkezmény. Véleményem szerint az egyházak saját bevételeinek aránya az összes bevételen belül nagyban függ ettől a kérdéstől, valamint attól, hogy az adott állam milyen kulturális, történeti fejlődési jegyekkel rendelkezik, értve ez alatt az állampolgárok önkéntes adakozáshoz, adományozáshoz való viszonyát, az abban való aktivitását.
Kifejezetten a saját bevételeket előnyben részesítő államoknak tekinthetjük azokat, amelyekben az úgynevezett egyházi adó rendszere működik, bár ezek több
- 47/48 -
esetben eltérést mutatnak. Vannak olyan államok, amelyekben a fizetési kötelezettséghez állami végrehajtói kényszer társul, néhány ország polgári kötelemként ismeri el az ebből származó igényt, és működnek teljesen önkéntes rendszerek. Finnországban az evangélikus-luteránus és az ortodox egyház hívei fizetnek egyházadót a jövedelemadójuk egy részéből. A hozzájárulást az állam szedi be, amelynek költségeit az egyházak megtérítik. Emellett a jogi személyek is kötelesek megfizetni az egyházadót, amit teljes egészében a luteránus közösségek kapnak meg, kivéve, ha kifejezetten az ortodox egyház érdekeltségéhez tartozik a jogi személy.9 Dániában szintén jelentős ez a bevételi típus, amely az úgynevezett népegyház forrásainak 75 százalékát teszi ki.
Németországban az egyházak finanszírozásának alapelve, hogy az egyházak által végzett tevékenységek költségét a tagok fedezzék. Az egyházi adó alapját a weimari alkotmány és a jelenlegi alaptörvény jelenti. Ez a fizetési mód már a 19. század óta létezik, bevezetésének oka az államháztartás kiadásainak csökkentése az egyházi célú támogatások tekintetében.10 A köztestületek jogi státusával rendelkező vallási szervezetek adót vethetnek ki a tagjaikra. A hozzájárulást csak az egyháztagoknak kell megfizetni, akiknek, amennyiben nem akarják teljesíteni ezt a kötelezettségüket, ki kell lépniük az egyházból. Az adót az állami szervek szedik be a jövedelemadó egy részeként.11 Amennyiben az egyháztag nem teljesít, úgy az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, így az adóhivataloknak végrehajtási joguk van. Az állam az egyházaknak e végrehajtási és beszedési tevékenységükért költségtérítést fizet, ami a befolyt bevételek 3-5 százaléka.12 Az egyházadóra vonatkozóan a munkáltatónak adólevonási joga is van.13 A hozzájárulás mértéke tartományonként változik. Baden-Württembergben és Bajorországban a személyi jövedelemadó 8 százaléka, a többi tartományban 9 százalék.14
Az osztrák egyházi adó rendszere a németországihoz képest eltérő jellemzőket mutat. Itt ugyanis a hozzájárulást nem az állam szedi be, így az nem válik adók módjára behajtandó köztartozássá. Ugyanakkor azonban az állam a tartozást magánjogi kötelemként elismeri, amit az állami szervek előtt érvényesíteni lehet.15 Az elismert egyházak által kivethető adó megfizetésére minden nagykorú egyháztag köteles, függetlenül attól, hogy igénybe veszi-e az egyház által nyújtott szolgáltatásokat.16
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
