1989 óta hivatalosan jogállamban élünk, mert alkotmányunk ekként határozza meg országunkat.2 Az alkotmány (Verfassungsgesetz) azonban - schmitti értelemben - csak egy törvény, amely egy előzetes politikai döntés létét igényli.3 Ezen politikai döntés teremti meg Carl Schmitt szerint azt a létállapotot (Verfassung), amelynek normatív keretét adhatja aztán egy alkotmányi törvény. A jogállamiság, mint az alkotmányi törvény fogalma, nem a létállapot leírása, hanem a Sollen-szféra önmagára vonatkoztatott kijelentése csak. Hasznos kijelentés, de minden Sollen-tétel csak akkor tud Sein-valósággá válni, ha a Sein-szféra hic et nunc elvárásainak megfelel: e nélkül vagy nem érvényesül, s pusztán érvényes normatétel marad, vagy az esetleges túlzott érvényesítések a Sein-szféra létszövetét sértik fel. Az első út a normativizmusé, amely megelégszik azzal, ha fogalmai tételeztetnek, jogként kihirdettetnek, s a jogot képes ennek nyomán függetleníteni a társadalmi folyamatoktól. A második út a forradalmaké, az utópiáké, amelyek a tényeket nem adottságokként, hanem átalakítandó akadályokként fogják fel, Fichte nyomán úgy vallván, hogy ha a tények nem változnak a céloknak megfelelően, akkor "umso schlimmer für die Tatsachen". A magyar jogi rendszerváltozás mindkét hibába beleesett: egyrészről a jogi tételeket, kijelentéseket társadalmi érvényesülésüktől (vagy nem-érvényesülésüktől) függetlenül kezelte érvényesként, s így jogiként, másrészről viszont jogi tételeivel nem a jelenlévő társadalmi anyagra kívánt reflektálni, hanem tankönyvi, absztrakt elképzeléseket akart ültetgetni a jogállamiság kiskertjébe. Akkori alkotmányozásunk, törvényhozásunk ugyanis nagyban - és tán túlzottan - táplálkozott német formákból, megoldásokból, míg a mögöttes cél, ha tetszik, az új jogrendszer ideológiája pedig - formálói értékpreferenciái, érdeklődési vagy kutatási területei okán - az angolszász liberalizmus, az absztrakt "emberijogizmus" volt.
A jog azonban nem puszta Sollen-tétel, amely egyik Seinból a másik Seinba emelhető, ültethető át, illetve nem is absztrakt, univerzális igazságok tárháza, amelyek mindenütt, időtől, tértől függetlenül, bármikor és bárhol alkalmazhatók. A formális alkotmánymódosítás teremtette jogállam lehetősége a reformáló állam kelet-európai képén nyugszik. A valódi társadalmi reformok helyett - amelyeknek alulról, spontán módon kéne kiindulniuk -, a kelet-európai reformokat - II. József óta - a textusváltoztatgatás jellemzi, mintha pusztán felülről jövő parancsokkal (törvényekkel) - azaz tulajdonképpen: normatív fikciókkal - valódi társadalmi létmozgásokat generálhatnánk.4 A jog kizárólagos csodaszerként igencsak hatékonytalan, sőt - amint Anthony Allott az afrikai jogreformokat vizsgálva, megállapíthatta - kontraproduktív is.5
Otto Koellreutter német alkotmányjogász írja egyik alkotmányjogi könyvében, hogy "[a] jognak önmagában konzervatív karaktere van".6 Miként értendő ez a konzervatív karakter? Akként netán, hogy a jog szükségszerűen az előzményeit megmerevítené; hogy semmiféle változást, reformot nem tűr el? Bizonyosan nem, hiszen ha a jog társadalmiságunk szabályozója, együtt kell mozognia ezen társadalmiasság inherens változásaival és külső hatásaival - a jog konzervativizmusa így nem struktúra, hanem szituatív (reflektív) konzervativizmus. Mit jelent ez? A politika és a jog feladata közös: a jó élet biztosítása. Mindezt minimum Arisztotelész óta tudhatjuk, hiszen "a városállam (…) fennmaradásának célja a boldog élet"7 - és "mivel a jog nem más, mint az állami közösség rendje",8 természetes, hogy a jog ősi feladata ezen boldog (közösségi) lét biztosítása. A politikai filozófiák, ideológiák többé-kevésbé egyet is értenének abban, hogy mi a jó élet tartalma. Ha azonban az egyes elemek esetleg konfliktusba kerülnek egymással (például jó dolog a szabadság és az egyenlőség is, de esetleg az egyik csak a másik rovására bővíthető), akkor a konzervatív egészen másképp viselkedik, mint a többi izmus. John Kekes szerint ugyanis a konzervatívok ellenfelei "a listáról valamilyen kisebb csoportot választanak ki, amit valamilyen értelmezési keretbe foglalnak, majd kijelentik, hogy az általuk kiválasztott és értelmezett feltételek a legfontosabbak. (…) Ezzel meg is adják a kulcsot a feltételek között kialakuló konfliktusok általuk javasolt megoldásához. Ha az általuk fontosabbnak vélt feltételek ütköznek a többivel, akkor szerintük az előbbieknek meg kell előzniük az utóbbiakat. (…) A konzervativizmus ellenfeleinek közös stratégiája tehát, hogy egyes feltételeknek a többit megelőző jelentőséget tulajdonítanak, s a velük konfliktusban állók elé helyezik őket."9 Azaz az összes nem konzervatív ideológia (liberalizmus, szocializmus, politikai katolicizmus, fasizmus stb.) képviselője, ha megpörgeti a földgömböt, és tetszőlegesen rámutat egy helyre, azonnal meg tudja mondani, hogy az ottan esetleg felmerülő problémák miként kezelendők: a liberális bizonyosan több szabadságot, a szocialista több egyenlőséget, a katolikus több erkölcsiséget, hitet, a fasiszta meg esetleg több testvériséget javasolna. Ezt az attitűdöt nevezhetjük uchrónisztikusnak - azaz olyannak, amely a jogot, a társadalmat, az államot, a politikát kikapcsolná annak mindenkori idejéből. A jogi ideológiák - engelsi kifejezéssel élve: a "juristische Weltanschauung"-ok - közül a pozitivizmust jellemzi ez az uchrónisztikus látásmód. François Ost brüsszeli jogászprofesszor szerint a pozitivizmus törvényre, normatívre redukált jogszemlélete azt sugallja, hogy a kiadott, elkészült jognak azonnal érvényesülnie kell, és nem veszi figyelembe az időtényezőt - ezzel pedig izolálja a jogot a társadalmitól.10 Nem véletlenül kedvelik a nem-konzervatív ideológiák a pozitivizmust, mert annak törvényképe kiválóan alkalmas - persze, csak rövidtávon - arra, hogy saját ideológiai, univerzális megoldásaikat kötelezővé tehessék egy adott környezetben. Az első Alkotmánybíróság ezt a technikát még döntéseibe is átvette, másolandó mintaként kezelve a német Bundesverfassungsgerichtshof - univerzálisan alkalmazhatónak vélt - döntéseit. Az eredmény ismert: van egy nem tökéletesen érvényesülő jogállami alkotmányunk. Az intézmények szintjén mindenben megfelelünk egy nyugat-európai jogállam feltételeinek, pusztán az "élő jog", a jog mindennapjai nem igazolták vissza az 1989/90-es várakozásokat. Miért? Mert nem vettük figyelembe, hogy az egészséges jog - amint feljebb olvashattuk volt - konzervatív karakterrel bír, és hogy "[a] konzervatív mérce (…) nem elméleti, a priori vagy globális, hanem a jó élet politikai feltételei között fölmerülő konfliktusok megoldásának konkrét, gyakorlati és helyi útja-módja, hogy ezáltal a feltételek egész rendszerét megvédhessék. Hogy az egyes konkrét esetekben a megoldás mi lesz, azt nem lehet előre meghatározni, hiszen az mindig esetleges, történetileg változó megfontolásoktól függ".11 Azaz a konzervatív nem tudná pusztán egy földgömbpörgetés után megmondani, hogy épp a szabadságot, az egyenlőséget, a hitet vagy a testvériséget kell-e erősíteni - mindegyik fontos a jó élethez, preferencia-sorrendjük viszont nem örökérvényű, csak pillanatnyi, épp ott és akkor érvényes. Ehelyett a magyar alkotmány nyugati szövegek fordításaiból állítódott össze, úgy, hogy a jog így nem a konkrét, helyi elvárásoknak akart megfelelni, hanem ideológiai igazságok megvalósítását, esetünkben a politikai liberalizmuséit, tűzte ki célul. A liberális alkotmányjog így előre elképzeli, hogy milyennek kell lennie egy alkotmánynak, s aztán csak az ennek megfelelő tartalmú alaptörvényt hajlandó alkotmányként elismerni - nem az alkotmány kontextuális beágyazottsága, hanem az absztrakt alkotmányfogalma alá szubszumálhatósága érdekli. Christian Winterhoff impozáns alkotmányelméleti monográfiájának az elején kimutatja annak módszertani helytelenségét, hogy az alkotmány esetén fogalmakról és ennek történő úgymond megfelelésről beszéljünk.12 Carl Schmitt pedig arra mutat még korábban rá, hogy az alkotmány leíró fogalmából előíró, mégpedig ideologikus fogalom lett, ui. a modern alkotmány alapvetően a polgári liberalizmus elveit kodifikálja. "A polgári liberalizmus kifejezésmódja számára csak abban az esetben áll fenn egy alkotmány, ha a magántulajdon és a személyes szabadság garantálva van; minden más nem »alkotmány«, hanem despotizmus, diktatúra, zsarnokság, rabszolgaság", azaz a polgári liberalizmus mint ideológia kisajátította magának az alkotmány fogalmát, noha "(…) ugyanannyi lehetséges fogalma van a szabadságnak és az alkotmánynak, mint politikai elvek és meggyőződések."13 Tehát az alkotmány egyrészről immár nem jogfilozófiai, hanem politikai filozófiai fogalom lett, másrészről nem leíró, hanem előíró kategóriává vált. Miért veszélyes ez? Mert az alkotmány is ideológiává lesz. Az ideológia pedig nem csak - marxi értelemben - hamis tudat, de absztrakt értékek gyűjteménye is. És ha az alkotmány értékcharta (márpedig a modern alkotmány az14), akkor leválthatatlan, megváltoztathatatlan, mert immár nem formája, hanem tartalma okán érvényes, azaz csak a forma, de nem a tartalom cserélhető. Ez pedig a jogi gondolkodást nem nyitottá, hanem zárttá teszi.15 A magyar rendszerváltás tehát eleve olyan fogalmak között zajlott le, amelyek a létrejött Sollen-környezetet nem kognitíve nyitottá, hanem zárttá tették. Igaz, hogy a jog, működhetésének érdekében, elkülönül a társadalmi összegészen belül, saját fennmaradását szolgáló belső mechanizmusokat alakít ki (formalizálódik és objektiválódik), de feladatát csak akkor tudja helyesen betölteni, ha a strukturális zártságot kognitív nyitottság kíséri. Ezzel szemben, ha az alkotmányt értékchartának gondoljuk, amelyben valamely politikai ideológia "igazságainak" kell megjelenniük, a struktúra kinyílik, mert az ideológia bármikor újraértelmezheti azt, de a magas fokú absztrakció okán kognitíve zárt lesz. Eufemisztikusan a jog alkotmányjogiasításának nevezi a jogtudomány ezt a káros folyamatot - miközben a jog ideologizálásáról van szó. De a lényeg ugyanaz: az absztrakció okán a jog nem reagál a környezetére, mert - ahogy Pokol Béla, a téma hazai kutatója megjegyzi - "az alkotmányos alapjogok és -elvek normatív tartalma jóval absztraktabb, mint a hagyományos jogterületek szabályai".16
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
