A rendszerváltozás keretében és eredményeként Magyarországon is valóságos, a gyakorlatban érvényesülő emberi joggá vált a lelkiismereti és vallásszabadság. Változás következett be az egyházak és az állam viszonyában[1]. Megélénkültek a vallások és vallási közösségek sajátosságait, az új vallási mozgalmak és a New Age elnevezés alá sorolt quasi, para-, illetve barkácsvallások létrejöttének okait, feltételeit és tartalmi sajátosságait[2], valamint a vallásosság megnyilvánulásait kutató vallástudományok[3]. Több kitűnő tanulmány foglalkozik a vallásszabadság mibenlétével, az egyházak jogi helyzetével[4], az állami egyházjog általános jellemzőivel és számos részkérdésével. Ennek alapján megállapítható, hogy fellendülőben van az állami szervek által alkotott vallásjogi és egyházjogi normák, valamint az azokkal összefüggő elméleti és gyakorlati problémák vizsgálatára hivatott állami egyházjog tudománya is. Mindezek révén bővülnek az alkotmánytani és alkotmányjogi felsőoktatási tantárgyaknak a vallással, a vallásszabadsággal és az egyházakkal foglalkozó fejezetei. Több felsőoktatási intézményben oktatnak már egyházjogi és állami egyházjogi studiumokat. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán az 1999-2000. tanév II. félévében kezdtem el az "Állami egyházjog" c., szabadon választható tantárgy oktatását. E tanulmány a kapcsolódó tananyag kidolgozásának előtermékeként született és egyaránt irányul ismeretrendszerezésre, tájékoztatásra, problémafelvetésre, valamint néhány egyéni megállapítás és következtetés megfogalmazására és az érdeklődők véleményezésének serkentésére. Cikkem megírásához közvetlen ösztönzést nyújtott Schanda Balázs: "Magyar állami egyházjog" c. kitűnő monográfiájának[5], valamint Boleratzky Lóránd: "Az állami egyházjog alapjai"[6] c. értékes tanulmányának megjelenése. Munkámban mindkét művet hasznosítom és egyben jelzem szerzőknek néhány olyan megállapítását, amelyektől eltérő nézetet képviselek.
1. A fogalomalkotás mellőzhetetlen logikai követelménye, hogy jelölje meg azt a legközelebbi közös jelenségcsoportot (genus proximumot), amelybe a vizsgált kategória tartozik és világosan utaljon azokra a sajátos vonásokra (species-ekre) is, amelyek révén a fogalom tárgya különbözik a közös csoport más alakzataitól. Még e követelmények figyelembevételével alkotott fogalmak is gyakran szenvednek abban a fogyatékosságban, hogy vagy túl általánosak és nem képesek érzékeltetni a valóság sokszínűségét, vagy túl részletezők és nem fejezik ki megfelelően a közös lényeget. A részletezés pedig szükségképpen nem lehet teljes. A vizsgált tárgykörök lényeges egyező és eltérő elemeinek és vonásainak feltárására vállalkozó tudományos igényű elemzés e veszélyek ellenére sem mellőzheti a fogalmi meghatározásokat. A fogalommeghatározás jelzett nehézségeit, illetve hátrányait ugyanis számos módon (pl. a vizsgálati szempontok egyértelmű jelzésével, a fogalmi összetevők későbbi részletes elemzésével) enyhíthetjük.
Mellőzte a fogalommeghatározási szempontok előrevetítését Schanda Balázs, monográfiájának "Az állami egyházjog fogalma" c. fejezetében található alábbi, egymástól lényegesen eltérő megállapításokban.[7] "Az állami egyházjog a joganyag azon részét öleli föl, mely az egyházaknak és a vallási közösségeknek az államhoz, egymáshoz és az egyes személyekhez fűződő viszonyát tárgyalja". "Az állami egyházjog nem jogág, hanem a jogágak széles körének sajátos szempontú metszete"... "Ilyen formán az állami egyházjog a jogágak hagyományos felosztásában az alkotmányjoghoz áll a legközelebb, hiszen egy alapjog, a vallásszabadság emberi jogának feltételrendszerét mutatja be." ... "Ugyanakkor az állami egyházjog nem csupán egy "alfejezete" az alapjogok tanának, hanem az alkotmányjog "szívéhez" tartozik". "Az állami egyházjog az egyházakra és vallási közösségekre vonatkozó állami jogot vizsgálja és ekként forrásai az állami jogforrások."[8]
E meghatározásokban szereplő "tárgyalja", "mutatja be, "vizsgálja", a jogágak ... "metszete" igék és főnév vegyes használata azért nehezíti a megértést, mert szerző nem utal arra, hogy az állami egyházjogról legalább négyféle értelemben beszélhetünk. Szólhatunk róla ugyanis mint tudományágról, mint felsőoktatási tananyagról, továbbá mint meghatározott tárgyú vagy vonatkozású jogszabálycsoportról, esetleg jogágazatról és e jogszabályok által biztosított, sajátos tárgyú és tartalmú alanyi jogosultságok összességéről.
Boleratzky Loránd szerint: "Állami egyházjogon mindazoknak az államtól eredő jogi normáknak (törvényeknek, rendeleteknek és szerződéseknek) az összességét értjük, amelyek a vallásfelekezeteknek az államhoz való viszonyát, egymás közti és másokkal való kapcsolatát, valamint az egyes emberek és jogi személyek jogi helyzetét a hit, a lelkiismeret és a világnézet szempontjából érintik. Az állami egyházjog
- 18/19 -
valamennyi jogi személlyé vált egyházi szervezetre vonatkozik, tehát nemcsak az egyházakra - amelyek Krisztus személyéhez kötődnek, vagyis a keresztyén közösség megjelölésére fenntartott terminus technikus értendő ezen -, hanem a szektákra is."[9] Tanulmányának más helyén azonban Boleratzky is így fogalmaz: "Az állami egyházjog különleges jogterületnek tekinthető: az állam és az egyház közti kapcsolatot az államjog (közjog) szabályozza, ez idő szerint az állami egyházjog még nem tekinthető önálló tudományszaknak, csak a közjog egy részének, bár fejlődése kétségkívül az önállósulás felé halad. Az állami egyházjog annyiban különleges jogterület, hogy elsősorban történeti fejlődés jellemzi. Mivel a szellemi és szociális változásokra gyorsan reagál, további fejlődése előtt nyitva áll a lehetőség. Az állami egyházjog nyitott a valóság felé, a többi jogterülethez képest azonban aligha tekinthető zárt rendszernek. E jog keretszabályokból tevődik össze."[10] Tanulmányának más megállapítása szerint pedig: "Az állami egyházjog a vallásszabadságon, valamint az állam és az egyház szétválasztásán kívül több fontos kérdéssel is foglalkozik - az állami korlátok között. Ezeket az egyház a társadalomban címszóban foglalhatnánk össze. Ide tartoznak az iskolai-nevelési és szociális ügyek, valamint az intézményekben végzendő, autonómián alapuló lelki szolgálat"[11]. Az "érinti", "reagál", "foglalkozik", "tudományszak", "jogterület" szavak világos megkülönböztetés nélküli, szinte egybeeső értelmű használata bizonytalanságban hagyja az olvasót abban a kérdésben, hogy szerző mikor szól az állami egyházjogról mint tudományágról, és mikor mint jogi normák bizonyos tárgyköröket szabályozó csoportjáról. Alig vonható kétségbe, hogy a jogi norma, illetve a jogszabály, a jogágazat nem tárgyal, nem foglalkozik valamivel, hanem szabályoz, előír, meghatároz, rendel, tilt stb. A kapcsolódó tudományág vagy tantárgy művelői pedig érintik, feldolgozzák, tárgyalják, elemzik, értékelik, bemutatják a vizsgált elveket, szabályokat és intézményeket, tehát foglalkoznak ezekkel.
2. Annak ellenére, hogy az idézett tekintélyes szerzők mellőzték a tudományági, a tantárgyi, valamint a tárgyi jogi, a jogágazati és az alanyi jogi szempontú fogalommeghatározások közötti világos megkülönböztetést, megállapításaik elsősorban az állami egyházjogi normák szabályozási tárgyainak jellege, fajtái és összefüggései szempontjából tanulságosak. Ezeket is figyelembevéve és meghaladva a tárgyi jogi értelemben vett magyar állami egyházjog fogalommeghatározásában a következők rögzítését tartom indokoltnak.
A pozitív jogi, vagyis tárgyi jogi értelemben vett állami egyházjog Magyarországon azoknak a jogszabályoknak, jogszabályi rendelkezéseknek, a hazánkra is kötelező nemzetközi jogi és szupranacionális előírásoknak, közjogi normatív szerződéseknek és alkotmánybírósági általános határozatoknak rendszerezett összessége, amelyek a vallásszabadságra, egyház alapítására és megszűnési módozataira, az egyház autonómiájára és az államhoz fűződő partneri jogállására, az állam, valamint a bejegyzett egyházak és más vallási közösségek viszonyára és kapcsolati formáira, az államnak a vallásszabadság érvényesülésével és az egyházak rendeltetésszerű működésével összefüggő, intézményes támogatási kötelességeire és tevékenységi formáira, valamint az egyházi jogi személyek jogosultságaira, mentességeire, védelmére, kötelességeire és az általuk létrehozott, fenntartott és működtetett oktatási-nevelési, gyermek- és ifjúságvédelmi, tudományos, kulturális, egészségvédelmi, szociális, sport-stb. intézetekre, az egyházi műemlékvédelemre, a Tábori Lelkészi Szolgálatra, az állami oktatási intézetekben folytatható vallásoktatásra, valamint a lelkészek, más egyházi személyek és alkalmazottak egészség- és nyugdíjbiztosítására, adófizetési, katonai szolgálati és más kedvezményeire vonatkoznak. Rögtön megjegyzem, hogy a szabályozási tárgyak felsorolása nem tarthat igényt sem a teljességre, sem a lezártságra.
E fogalommeghatározáshoz a következő alátámasztó és kiegészítő megjegyzéseket fűzöm. Témánk egyik izgalmas kérdése, hogy jogágazatnak minősíthető-e az állami egyházjog. Széles körben vallott és általam is követett felfogás szerint valamely jogszabálycsoport akkor kezelhető jogágazatként, ha a) e jogszabályok kereteit és tartalmi irányultságát lényeges, közös alapelvek határozzák meg, b) ha a jogi normák szabályozási tárgyai jellegzetes közös vonásokat viselnek magukon és végül c) ha e jogszabályok által biztosított alanyi jogosultságokban és előírt kötelességekben más jogosultság- és kötelességcsoportoktól eltérő, közös tartalmi elemek találhatók. Ha ezeknek az ismérveknek figyelembevételével keressük a választ a feltett kérdésre, megállapíthatjuk az a) pontban jelzett feltétel kiterjedt és markáns fennállását. Kétségtelen, hogy a felsorolt és kimerítőnek korán sem tekintett tárgykörökre vonatkozó jogi szabályozás számára határozott keretet és tartalmi irányultságot szab a lelkiismereti és vallásszabadság alkotmányban biztosított alapjoga, az egyházak és az állam elválasztott működésének alkotmányi követelménye és ténye, az állam ezekből fakadó világnézeti semlegessége, az államnak a vallásszabadság gyakorlása és az egyházak rendeltetésszerű működése tekintetében fennálló intézményes támogatási kötelezettsége, továbbá a bejegyzett egyházaknak a vallásszabadságra vonatkoztatott jogegyenlősége.
A b) és c) pontban megjelölt feltételek maradéktalan fennállását azonban nem állapíthatjuk meg. A vizsgált területen alkotmányjogi, közigazgatási jogi, pénzügyi jogi, polgári jogi, munkajogi, büntetőjogi,
- 19/20 -
szabálysértési stb. normák által szabályozott jogviszonyok, jogosultságok, kötelességek, tilalmak és szankciók is találhatók. Nagyon lényeges azonban, hogy az állami egyházjogban a különböző jogágazatokhoz tartozó jogszabályok olyan rendelkezései kapcsolódnak egymáshoz, amelyeknek sajátos tartalmát a felsorolt és más alapelvek, követelmények, alapjogok és tilalmak nagymértékben meghatározzák. Mindezek alapján - szerintem - azt a következtetést szűrhetjük le, hogy az állami egyházjog jelentős alkotmányi értékek által áthatott, egymással szoros funkcionális összefüggésben álló, de eltérő jogágazati jegyeket is viselő rendelkezéseknek rendszerbe foglalható összessége. Ezeknek a jogszabályoknak, jogszabályi rendelkezéseknek és más jogi normáknak elvi meghatározottsága és funkcionális kapcsolódása olyan szoros, hogy ez megalapozza tudományos, oktatási és gyakorlati szempontú, együttes vizsgálatukat, oktatásukat és egymásra vonatkoztatott alkalmazásukat. Más fogalmazással azt is mondhatjuk, hogy az állami egyházjog egymással összefüggő, lényeges alkotmányi értékek által meghatározott, funkcionálisan összekapcsolódó, de eltérő ágazati sajátosságú jogszabályok, illetve jogszabályi rendelkezések, normatív szerződések és más jogi előírások olyan összessége, amelyet a jelzett vonások alapján közös névvel illetett jogi normacsoportnak, vagy több jogágazathoz kapcsolódó, vegyes, illetve összetett jellegű, sajátos (quasi, para, semi, sui generis) jogágazatnak nevezhetünk. Hasonló megfontolások alapján beszélhetünk pl. a környezetvédelmi jogról, a médiajogról mint vegyes jogágazati természetű jogszabályok összekapcsolódó csoportjáról, illetve sajátos jogágazatáról.
Az állami egyházjog normáinak vázolt jellemzői nem mérséklik, hanem kifejezetten növelik az állami egyházjognak mint tudományágazatnak a szükségességét. Amint ezt az eddigi gyakorlat is bizonyítja, eme tudományág keretében folytatandó kutatások nem korlátozódhatnak pusztán a kapcsolódó jogi szabályozás feldolgozására, hanem amint ezt az ágazati jogtudományok művelői rendszeresen teszik, elméleti, történeti, összehasonlító, dogmatikai, szociológiai stb. szempontú vizsgálatokkal is elő kell segíteniük az állami egyházjogi normák és intézmények természetének, összefüggéseinek, fejlesztési lehetőségeinek és problémái megoldási módozatainak feltárását, megismerését és érvényesítését. Az is nyilvánvaló, hogy a hasonló elnevezésű tananyag kidolgozóinak egyaránt hasznosítaniuk kell az ilyen tárgyú kutatási eredményeket, a jogi szabályozást és figyelemmel kell kísérniük a tényleges gyakorlatot is.
A vallás rendszerbe foglalt és kinyilvánított, tehát megismerhetővé tett hitelvek, valamint az azokhoz igazodó, kötelező magatartási szabályok összessége és ezek megvalósulási folyamata. A hitelvek a világ és az ember eredetére, rendeltetésére, az emberi test és lélek viszonyára, az emberek, illetve más élőlények halál utáni sorsára, a megismerhető világon túli legfőbb lény vagy lények létére és szerepére, a világmindenséget átható, bizonyos természeti vagy természetfeletti erők, szellemek és törvényszerűségek lényegére és hatására, továbbá a vallási közösség (egyház) viszonyaira vonatkozó, a hitvalló, a vallásos emberek által elfogadandó és tiszteletben tartandó megállapítások összessége. Az ilyen hitelvek és a hozzájuk kapcsolódó magatartási szabályok átfogják az ember személyiségének teljességét, meghatározó szerepet töltenek be az emberi méltóságtudatra, életvitelre, az emberi személyiség kibontakozásának, megvalósulásának és magatartásának milyenségére, valamint a vallási közösség belső és külső kapcsolataira és bizonyos egyéb megnyilvánulásaira.
E rövid megállapításokból többek között az következik, hogy a vallás a világnézet egyik változatának tekinthető. A világnézetnek azonban emellett előfordul vallásellenes vagy ateista, materialista és vallási szempontból közömbös változata is. A fenti fogalommeghatározás kifejezi az isteni kinyilatkoztatású és egyistenhívő (monoteista) zsidó, keresztény és iszlám vallások lényegét, valamint az ún. örök világtörvényekből kiinduló és nagyrészt többistenséget, szellemet, szellemi lényt tisztelő (politeista-animista) vallások tanításait, így különösen a bráhmanizmus vagy hinduizmus és a buddhizmus válfajainak tanait, a három összetevőből - nevezetesen a totemizmus és animizmus elemeire épülő ősi kínai vallásból, a taoizmusból és a konfucianizmusból - ötvöződő, tehát szinkretista kínai univerzizmus alapvető elemeit, továbbá a rendkívül sok égi és földi jószellemet (kamit) tisztelő és több gonosz szellemet (onit) is ismerő japán sintó vallást és a vele szoros kapcsolatban alakult, számos szent lényt (bucut és boszacut) tisztelő japán buddhizmus lényegét.[12]
1. A vallásszabadság nemzetközi jogilag és az Alkotmány által is biztosított emberi alapjog, amely állampolgársági hovatartozásra tekintet nélkül mindenkit megillet hazánkban. A vallásszabadságnak mint alapjognak számos, mintegy húsz részjogosítványa jelölhető meg. A vallásszabadság alapján bárki jogosult vallás 1) alapítására, 2) elfogadására, 3) megválasztására, 4) megváltoztatására, 5) elhagyására, 6) gyakorlására, mégpedig nyilvánosan, vagy magánkörben, másokkal együtt közösen vagy egyénileg, szertartások révén vagy más módon, 7) megvallá-
- 20/21 -
sára, 8) megvallásának mellőzésére, 9) egyéni tanulására, 10) iskolai vallásoktatásban való részvételre, 11) vallás tanítására, 12) a valláshoz tartozás állami nyilvántartásba vétele tilalmának tiszteletben tartására, 13) az előírt feltételek követésével másokkal együtt egyház vagy vallási célú egyesület alapítására, 14) jogi személyiség nélküli vallási közösség létrehozására, 15) a vallási közösség, illetve az egyház életében való részvételre, 16) gyermekei iskolai vallásos nevelésének megválasztására, 17) hivatali esküjében vallásos megerősítés alkalmazására, 18) vallási alapú előnyös vagy hátrányos megkülönböztetés mellőzésének igénylésére, 19) a vallási fogantatású lelkiismereti meggyőződés alapján fegyveres katonai szolgálat megtagadására és helyette más kötelező katonai vagy polgári szolgálat vállalására, 20) a vallásszabadságból fakadó jogok megvalósulásának állami támogatására és védelmére. E felsorolás után ugyancsak megjegyzem, hogy ez nem tekinthető kimerítőnek és lezártnak, hiszen bármelyik összetevő tovább részletezhető, illetve minden valószínűség szerint a vallásszabadság tartalmának és érvényesítésének a felsoroltakon kívül több egyéb megnyilvánulási formája is létezik. Az azonban a felsorolt részjogosítványok figyelembevételével nem lehet kétséges, hogy a vallásszabadság részben egyéni, részben közösségi szabadságjog. Az egyházak számára biztosított jogok pedig nagyrészt kapcsolódnak a vallásszabadság felsorolt egyéni vagy közösségi részjogosítványaihoz, de találunk közöttük azokkal csak távolabbi összefüggésben álló, az egyház egészét, szervezeteit, szerveit, papjait és más egyházi személyeket megillető, sajátos jogokat is.[13]
A vallásszabadságban a vallásos emberek tudatosan választott és vallásos életvitelükben internálódott értékválasztás állami elismerése, tisztelete, támogatása és védelme nyilvánul meg. A vallásszabadság alkotmányi biztosítása és érvényesülésének törvényi és egyéb jogszabályi meghatározása, mindezeknek egyházi szervezése, valamint egyéni követése együttesen a vallást, a vallásszabadságot, az egyházat állami szabályok keretei között létező és érvényesülő értékes alkotmányos intézménycsoporttá avatja.
2. A vallásszabadságot a nemzetközi okmányok és az alkotmányok is általában a gondolat- és a lelkiismereti szabadsággal együtt állapítják meg. Az ember és polgár jogainak 1789. augusztus 26-án elfogadott, híres francia deklarációjában a gondolatszabadságnak a felvilágosodás bázisán kettős irányultsága volt. A gondolatszabadság szemben állt a keresztény vallásoknak azzal a megoldásával, hogy bizonyos gondolattartalmakat önmagukban is tiltanak és bűnnek nyilvánítanak. Jelentette és jelenti a gondolatszabadság emellett a gondolkodás, a meditálás, a gondolattermelés, a meggyőződés kialakításának szabadságát is. Ez az összetevő közvetlenül kapcsolódik a lelkiismereti szabadsághoz, amely a meggyőződés kialakításának, megvallásának és követésének szabadságát jelenti. A meggyőződés tárgya és tartalma szinte felsorolhatatlanul sokféle lehet. A különböző tartalmú meggyőződések közül azonban kiemelkedik a világnézeti, azon belül vallásos világnézeti, az erkölcsi, a politikai, a tudományos és a művészeti meggyőződés.
A vázoltak alapján megállapíthatjuk, hogy a vallásszabadság a lelkiismereti szabadságnak tárgy szerint nevesített változata. A lelkiismereti szabadság alapján és nem a vallásszabadság alapján választhatja bárki az ateista, a materialista és a vallási szempontból közömbös világnézetet. A lelkiismereti szabadság alapján, lelkiismereti okokra hivatkozva tagadhatja meg a nem vallásos állampolgár a fegyveres katonai szolgálat teljesítését.
A vallások mibenlétére vonatkozó tudományos vizsgálódás egyik vitatott kérdése, hogy az ún. abszolút egyéni, a rendszerbe foglalt és meghirdetett vallásokétól eltérő, megismerhetővé nem tett és mások általi követésre igényt nem tartó, de hitelvi, tehát vallásos jellegű felfogás, a vallás körvonalazott fogalmát figyelembe véve vallásnak minősül-e? Szerintem az ilyen abszolút individuális hitelvi koncepció nem tekinthető vallásnak, mert hiányzik belőle a mások általi követést igénylő kinyilvánítottság, a vallási közösség léte és az ahhoz való tartozás. Az ilyen egyéni hitelvi koncepció kialakítását és követését ugyancsak nem a vallásszabadság, hanem az annál tágabb lelkiismereti szabadság biztosítja.
3. A vallás az ember egyik kiemelkedő egyéni ügye, a vallás azonban mégsem tekinthető kizárólag magánügynek. A valláshoz és egyházhoz kapcsolódás, a vallás követése, az egyház, illetve egyházak működése nem volt pusztán magánügy a történelem korábbi korszakaiban és nem az a modern alkotmányos jogállam keretei között, jelenleg sem. Közismert, hogy a vallások meghatározó közösség- és történelemformáló szerepet töltöttek be a földkerekség valamennyi jelentős kultúrkörében, hozzájárultak a tudományok, a művészetek, a kultúra, az állami és társadalmi intézmények, az emberi viszonyok fejlődéséhez. A vallások gyakran megalapozták és erősítették a nemzeti azonosságtudatot, fejlesztették a hazafiságot, sőt esetenként annak túlhajtását, a nacionalizmust is. A vallás- és egyháztörténet nem nélkülözte a véres vallásháborúkat, az eretnekek kegyetlen büntetését és az egyházi hatalommal való visszaélést sem. Ilyen jelenségekkel sajnos napjainkban is találkozunk. A vallás és egyház politikai összefüggéseit látványosan érzékelteti az a körülmény, hogy a politikai pártok világnézeti felfogásuktól függetlenül szavazatok és politikai támoga-
- 21/22 -
tás szerzése céljából egyre nagyobb gondot fordítanak a vallásos rétegek sajátos arculatának figyelembevételére és igényeik teljesítésére.
1. Az öntudatra ébredt ember természetes megnyilvánulása, hogy értékeli környezetét, minősíti mások és saját megnyilvánulásait, különbséget tesz a számára előnyös, kedvező, illetve hátrányos, rossz között, rangsorolja a kedvező jelenségeket és a hasznosítható tárgyakat. Ennek alapján állítható, hogy az érték az emberi értékelés terméke. Stabil egyéni értékszemlélet és tartós közösségi értékrend azonban csak hosszabb idő alatt folytatott, következetes gyakorlat eredményeként alakul ki. Ehhez elengedhetetlen, hogy az értékszemlélet az emberben internálódjék, vagyis áthassa az egyén szellemét, lelkületét, érzelmeit, megnyilvánulásait és felelősségét, a közösségben pedig interiorizálódjék, azaz olyan közösségi irányultsággá, szokásrenddé váljék, amely által a közösség elvárja tagjaitól az értékrend tiszteletben tartását, sőt adott esetben különböző eszközökkel és módszerekkel készteti is tagjait a közösségi értékfelfogás követésére. Bármire vonatkozzék is az egyéni értékszemlélet vagy a közösségi értékfelfogás, annak mindig behatároló, befolyásoló, tehát regulatív hatása van. Természetes ezért, hogy valamennyi normacsoport, így különösen a vallási, az erkölcsi, a jogi és az illemnormák értékforrásúak és értékirányultságúak.
2. Az állam alaptörvényében foglalt előírások nagyrészt az alkotmányozó hatalom által létrehozni, fejleszteni, szolgálni, óvni, védelmezni szánt értékekre vonatkoznak. Korszakunk alkotmányos jogállamai által fejlesztendő, megvalósítandó és oltalmazandó értékeket jelentős arányban meghatározzák az európai kultúra hagyományai - ezek között különösen a görög politikai és erkölcsi kultúra, a római jog elvei, a keresztény egyházjogok fogalmai és intézményei[14], az isteni jogból, a természeti törvényszerűségekből vagy az ésszerűségből levezetett természetjogi elvek, a zsidó-keresztény vallások erkölcsi normái, a patrisztika, a skolasztika, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás tanításai, a szocialisztikus eszmék - és a háborúk borzalmai, valamint az önkényuralmi rendszerek visszaélései figyelembevételével a II. világháború után nemzetközi együttműködéssel kialakított olyan nemzetközi okmányok, amelyek fontos alapelveket, tilalmakat, alapjogokat, kötelességeket és más értékeket fogalmaznak meg.
Az alkotmányos jogállam alkotmányi értékei körében ennek folytán kiemelkednek a korszerű demokratikus alapelvek (pl. az államhatalmi ágak elválasztásának, a bíróság függetlenségének, a választójog általánosságának és egyenlőségének elve), a különösen veszélyes visszaélések elleni tilalmak (pl. a faji, vallási, nemzeti, politikai, nemi alapú hátrányos megkülönböztetésnek, valamint a hatalom erőszakos megragadásának és kizárólagos gyakorlásának tilalma), az emberi és állampolgári alapjogok, bizonyos alapkötelességek és egyéb nevesített alkotmányi értékek (pl. a tolerancia, a szolidaritás, az egészséges természeti és művi környezet)[15]. Bár ezeket az értékeket a kötelező vagy ajánlást tartalmazó nemzetközi okmányok és az ország adottságai figyelembevételével az alkotmányozó hatalom állapítja meg, mégis azért minősülnek mindenki által tiszteletben tartható közös kincsnek, mert biztosítják a nézetek, a vallások, az érdekek, a törekvések sokféleségét. Ez a pluralitás nagyon széles körű, változatos és változékony. Van azonban e sokféleségnek egy lényeges, áthághatatlan korlátja. Nem engedi meg ugyanis olyan nézetrendszer uralomrajutását, amely e pluralitás érvényesülésének megszüntetését tűzi zászlajára. A vázoltak alapján az alkotmányi értékeknek három rétegét különböztetjük meg. Ezek: 1) az elérni, szolgálni, védeni kívánt értékek (pl. emberi élet, vallás, jogbiztonság), 2) az előbbi értékekre vonatkozó alapvető alanyi jogosultságok és kötelességek, 3) az első réteg összetevőit, valamint a második réteget alkotó jogosultságokat és kötelességeket megállapító alkotmányi rendelkezések.
3. A fentiek figyelembevételével úgy vélem, nem fogadható el Boleratzky Lorándnak az a megállapítása, amely szerint "A semleges államnak azonban nincs ethosza, tehát nem tud értékrendszert felmutatni,..."[16]. A világnézetileg semleges, alkotmányos jogállam ethosza éppen a vallások szabadságát, pluralitást és egyenjogúságát lehetővé tevő semlegességében, valamint a vázolt egyéb értékek elismerésében és szolgálatában nyilvánul meg. A vallási pluralitás számára elméletileg és többnyire gyakorlatilag is az a körülmény a legkedvezőbb, ha az alkotmányi értékek védelmére hivatott állam világnézetileg és azon belül vallásilag semleges, nem vall magáénak egyetlen világnézetet sem és nem azonosul egyetlen vallással sem. Az illetékes állami szervek által szabályszerűen nyilvántartásba vett, tehát nem alkotmányellenes és a törvényeket is tiszteletben tartó vallásokat, egyházakat, ezek pluralitását és egyenjogúságát azonban értéknek tekinti. Ezért irányukban nem közömbös, hanem fennállásukhoz, működésükhöz, gyakorlásukhoz intézményes támogatást biztosít. Ilyen tartalmú viszonyulásra és aktivitásra pedig a tapasztalatok szerint különösen akkor képes az állam, ha az alkotmány előírja az egyházak és az állam elválasztását és ha ez a követelmény megfelelően érvényesül. Ez a megállapítás átvezet bennünket az egyházak és az állam viszonyának ugyancsak vázlatos áttekintéséhez.
- 22/23 -
1. Az egyházak és az állam viszonyának a történelmi vertikumban és korszakunkban is számos változata alakult ki és érvényesül. Gondoljunk különösen a bizánci államegyháziságra, az ún. cezaropapizmusra, a frank, az angol és a skandináv államegyháziságra, a VII. Gergely és VIII. Bonifác pápák által meghirdetett és megvalósítani törekedett egyházállamiságra, az általuk vallott "két kard" koncepciójára, az ezzel szemben álló gallikánizmusra, az "Eigenkirche", a "Cuius regio, illius religio" territoriális rendszereire, az államvallásra, a nemzeti vallásra, a többségi vallás domináns pozíciójára, a történelmi, illetve bevett vallások és egyházak privilegizált közjogi helyzetére[17].
E sokszínűség ellenére elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt széles körben elismerést nyert az a felfogás, hogy korszakunk alkotmányos jogállamában a vallásszabadság, a világnézeti, a vallási és egyházi pluralitás, továbbá ezek formális egyenjogúsága, az állam világnézeti semlegessége, valamint az egyházak és az állam elválasztása konzisztens, tehát ellentmondásmentes és koherens, vagyis egymásra épülő, értékes rendszert képes alkotni.
Hangsúlyozandó, hogy korszerű alkotmányos jogállami keretek között a szeparáció nem válhat izolációvá. A nemzetközi jog és az alkotmány keretei között szuverén jogállam és a sajátos autonómiával rendelkező egyházak partneri viszonyáról lehet szó. Ennek eszköze számos közérdekű ügyben az együttműködés és a kölcsönös támogatás. A kölcsönös támogatás azonban nemcsak anyagi, pénzügyi egyenértékűségre, hanem annál magasabbrendű spirituális, politikai, kulturális érdekeltségre épül és közcélokat szolgál. Ennek a viszonynak ezen kívül megnyilvánulása lehet az egyensúlyozás, a versengés, a kritika és a kölcsönös ösztönzés is.
Az együttműködésnek számos hagyományos tárgyköre létezik hazánkban. Kiemelkedő a szerepe az egyházaknak a lelki ápolásban, az erkölcsi nevelésben, az oktatásban, az egészségvédelemben, a szociális ellátásban, a hátrányos helyzetben lévők, a bajba jutottak iránti szolidaritás mélyítésében, a kulturális életben, a műemlékek védelmében, a művészetek ápolásában, a bűnözés, valamint a szenvedélybetegségek elleni küzdelemben, a népek, a nemzetek, a közösségek, az emberek közötti kölcsönös tiszteleten nyugvó, gyümölcsöző baráti együttműködésben és a kiegyensúlyozott, korrekt emberi kapcsolatok alakítását szolgáló készségek fejlesztésében.
2. A történelmi egyházak, bizonyos politikai erők és egyes szakemberek részéről hosszabb idő óta felmerült az az igény, hogy az egyházalapítás feltételeit a jelenlegihez képest pontosítani és egyben szigorítani kell országunkban.[18] Tagadhatatlan, hogy "a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházak helyzetéről" szóló 1990. évi IV. törvényben (a továbbiakban: Lvetv.) található, hatályos szabályozás nagyvonalú és nem eléggé pontos. Új egyházat már száz természetes személy alapíthat, és az új egyház állami elismeréséhez, vagyis bírósági nyilvántartásba vételéhez csak az elfogadott alapszabályt kell benyújtaniuk az alapítóknak, a hitelvi koncepciók tekintetében pedig csak nyilatkozniuk kell arról, hogy azok nem ütköznek az Alkotmányba és a törvényekbe. A létszámemelést magam sem ellenzem, megjegyzem azonban, hogy ennek visszamenő hatálya nem lehet. Én is indokoltnak tartom, hogy új egyház alapítása esetén az alapítók képviselője a hitelvi koncepciókat is köteles legyen a nyilvántartásra jogosult bírósághoz benyújtani, amely a meglévő egyházak képviselőiből és vallástudományokkal foglalkozó szakemberekből álló véleményező testület állásfoglalását hasznosítva dönthetne arról, hogy ezek a hitelvek vallásnak minősülnek-e és nem ellentétesek-e az alkotmányi értékekkel. A nyilvántartásba-vételt az ország egész területére kiterjedő illetékességgel a Fővárosi Bíróság hatáskörébe lehetne utalni. Egyetértéssel fogadom azt az elképzelést is, amely szerint az új egyház belső szervei jogi személyiségének elnyeréséhez nem tartja elégségesnek azt, hogy ezek csak az új egyház alapszabályában szerepeljenek. A belső szervezeti egységek jogi személyiségének elnyeréséhez is bírósági nyilvántartásra lenne szükség. Annak érdekében, hogy valamely egyház, illetve vallási közösség esetleges alkotmányellenes vagy törvényellenes tevékenysége feltárásra és bírósági elbírálásra kerülhessen, törvényben pontosan meg kellene határozni az ügyész felügyeleti és kezdeményezési jogának tartalmi összetevőit, valamint e jogok és feladatok gyakorlásának rendjét.
Az egyházak helyzetének megítélése és minősítése szempontjából kiemelkedő a jelentősége ama kérdés megválaszolásának, hogy a hatályos alkotmányi rendelkezések és az alkotmányerejű törvényként elfogadott Lvetv. alapján milyen közösségi alakzat tekintendő egyháznak és az ilyen egyház milyen tartalmú jogalanyisággal és milyen jellegű jogi személyiséggel rendelkezik. Alkotmányjogi értelemben egyháznak az azonos hitelveket követők által vallásuk gyakorlása céljából az Lvetv.-nek megfelelően létrehozott és az illetékes bíróság által nyilvántartásba vett vallási közösség tekintendő. Az ilyen szervezett közösségnek az állami egyházjog által történt "egyház" elnevezéssel illetése nem zárja ki, hogy a vallási közösség magát másként minősítse és nevezze meg. Az Alkotmány az egyház tekintetében három
- 23/24 -
rendelkezést tartalmaz. Egyrészt kinyilvánítja azt a nagyjelentőségű tényt és követelményt, hogy: "az egyház az államtól elválasztva működik", másrészt előírja, hogy "a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges". Mindkét rendelkezés az alaptörvénynek a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága alapjogának lényeges tartalmi elemeit megállapító 60. §-ában található. Az Alkotmánynak az egyházra vonatkozó rövid, de rendkívül jelentős rendelkezéseiből az egyház jogalanyiságának szempontjából is alapvető következtetések szűrhetők le. Ennek körében elsőként említhetjük azt a meghatározó jelentőségű tényt, hogy az egyház olyan alkotmányi alapintézmény, amely nem része az államnak, államhatalmi jogosítványokat nem gyakorolhat, sajátos autonómiával rendelkezik és az állammal partneri viszonyban áll. Az egyház alkotmányi alapintézmény jellegének és jogalanyiságának megítéléséhez megjegyzést érdemel, hogy az Alkotmányban név szerint megjelölt, tehát nevesített szervezeti, szervi alapintézmények között a következő csoportok találhatók: 1) államhatalmat gyakorló szervek (pl. az Országgyűlés, a Kormány, a minisztériumok, az Állami Számvevőszék, az Alkotmánybíróság, az önkormányzatok, a bíróság, az ügyészség, a rendőrség, a fegyveres erők stb.), 2) a politikai pártok, 3) az egyházak, 4) a szakszervezetek, 5) az egyesületek, 6) a felsőoktatási intézetek, 7) az iskolák. A felsorolt csoportok az alkotmányos rend szervezeti, szervi alapintézményei. (Az Alkotmány számos fogyatékossága közé tartozik szerintem, hogy sajnos nem rendelkezik a köztestületekről és azok között külön is a Magyar Tudományos Akadémiáról .)
A felsorolt szervi, szervezeti csoportok, illetve alakzatok egymástól lényegesen különböző rendeltetés betöltésére hivatottak és ehhez igazodó jelleggel rendelkeznek. Összeköti őket azonban az a körülmény, hogy az Alkotmány megváltoztatásán kívül semmilyen jogszabállyal nem iktathatók ki az alkotmányi intézmények köréből, sőt szerepük sem üresíthető ki alkotmányosan. E szervcsoportok mindegyike alkotmányi jogalanyisággal rendelkezik, amelynek tartalmi összetevőit a betöltendő rendeltetéshez igazodva többnyire maga az Alkotmány, illetve azon nyugvó törvények határozzák meg. Példaként az Alkotmánynak a következő rendelkezéseire hivatkozhatunk. "A Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseletei szerve az Országgyűlés. Az Országgyűlés a népszuverenitásból eredő jogait gyakorolva biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit." (19. § (1) és (2) bek.) "A Magyar Köztársaságban a pártok az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok tiszteletben tartása mellett szabadon alakulhatnak és szabadon tevékenykedhetnek. A pártok közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában. A pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak. Ennek megfelelően egyetlen párt sem irányíthat semmiféle állami szervet." (3. § (1)-(3) bek.) "A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit." (4. §)
Sajnos az egyházak alkotmányi jogalanyiságának tartalma tekintetében az Alkotmány ilyen átfogó rendelkezést nem tartalmaz. Sokat kifejez azonban e tekintetben az Lvetv. preambulumának következő megállapítása: "A magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú, értékhordozó és közösségteremtő tényezői. A hitélet körébe tartozó munkásságuk mellett kulturális, nevelési-oktatási, szociális, egészségügyi tevékenységükkel és a nemzeti tudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország életében. A lelkiismereti és vallásszabadság érvényrejuttatása, a mások meggyőződését tiszteletben tartó, a tolerancia elvét megvalósító magatartás elősegítése érdekében, és ennek garanciájaként az egyházak önállóságának biztosítása, az állammal fennálló kapcsolatainak szabályozása céljából - összhangban az Alkotmánnyal, továbbá a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásával - az Országgyűlés a következő alkotmányerejű törvényt alkotja:"
Mindezek alapján állíthatjuk, hogy az egyház alkotmányi jogalanyisága olyan jogképességet jelent, amely lehetővé teszi, igényli és egyben biztosítja, hogy az egyház rendelkezzék a jellegéhez illő és rendeltetésének betöltéséhez szükséges jogokkal és mentességekkel. Ebből az következik, hogy az egyház alkotmányi jogalanyiságának az egyház rendeltetéséhez igazodó sajátos autonómiában, az államhoz fűződő partneri viszonyban, ezen belül számos közszolgálati feladatra kiterjedő együttműködésben, az állam világnézeti semlegességében és a vallásszabadság gyakorlását, valamint az egyház egyéb közérdekű aktivitását segítő intézményes támogatási kötelezettségében kell megnyilvánulnia. Ennek az alkotmányi jogalanyiságnak az államhoz fűződő partneri viszonyban rejlő, nagyon lényeges, immanens összetevője valósulhat meg abban, hogy az egyház erre felhatalmazott képviselője révén az állam megfelelő hatáskörű szervével (kormánnyal, miniszterrel), vagy a helyi, területi közhatalmat gyakorló önkormányzattal hosszabb időre szóló, tehát normatív vagy egyetlen, illetve néhány konkrét ügy elintézésére vonatkozó egyedi megállapodást köt. Az egyház és az állam bizonyos tárgyú együttműködésének tartalmát és módozatait általános jelleggel, hosszabb időre meghatározó megállapodások a partnerek egyeztetett törekvé-
- 24/25 -
seit, akaratelhatározását tartalmazó kétoldalú normatív aktusok, amelyek egyaránt kötelezik az egyházi és állami partnereket, valamint a nekik alárendelt szervezeteket és szerveket. Méltán állíthatjuk ennek alapján, hogy ezek a megállapodások az állami egyházjog jelentős forrásaként szereplő közjogi szerződések.[19] Amint ez az állami egyházjog fogalmára vonatkozó egyik idézetből is kitűnik, az állami egyházjog forrásai között Boleratzky Loránd is megemlíti a szerződéseket. Schanda Balázs pedig már könyve 6. oldalán kijelenti: "A nemzetközi egyezmények és a belső jog forrásai mellett az állami egyházjog sajátos forrását jelentik a kétoldalú megállapodások, melyeket az állam az egyes egyházakkal köt. Az egyházakkal kötött megállapodások között sajátos helyet foglalnak el az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodások, melyek nemzetközi szerződésnek minősülnek, mivel a Szentszék a nemzetközi jog sajátos alanya". Nem tartom megalapozottnak azonban Schandának a kormány és más hazai egyházak közötti, könyvének 8. oldalán konkrétan megelölt megállapodások tekintetében leszűrt azt a következtetését, hogy "szigorú értelemben azonban e megállapodások nem bírnak normatív erővel, ami természetesen morális súlyukat nem érinti... A normatív jelleg híján a közzétételükről rendelkező kormányhatározat sem minősül a Jat. értelmében állami irányítás egyéb jogi eszközének". Természetesen én sem állítom, hogy valamely egyház és a kormány által kötött minden megállapodás normatív. Az ilyen megállapodások normativitása is a szerződés jellegétől és tartalmától függ. Azt azonban ehelyütt is megjegyzem: mivel a magyar közjog - néhány kezdeti kivételtől eltekintve - átfogó igénnyel és megfelelő differenciálással sajnos nem intézményesítette a közjogi szerződéseket, indokolt, sőt mellőzhetetlen, hogy az állam és egyházak közötti megállapodásokban a felek pontosan határozzák meg az adott egyezmény végrehajtása ellenőrzésének, értékelésének, felülvizsgálatának, megváltoztatásának, egyoldalú felmondásának vagy közös felbontásának, valamint a megállapodásból fakadó jogviták feloldásának rendjét.
1. Az egyház alkotmányi jogalanyiságának, vagyis alaptörvényi rendeltetéséből fakadó jogképességének átfogó körülírása már érzékeltette, hogy az egyháznak olyan jogi személyiséggel kell rendelkeznie, amely lehetővé teszi, hogy az egyház a különböző jogágazati jogszabályok által biztosított jogosultságok, mentességek birtokában, az őt védő és az államra vagy más jogalanyokra vonatkozó kötelességek, tilalmak és szankciók védelme alatt végezhesse feladatait. Az ilyen sokszínű, sajátos alkotmányjogi, közigazgatási jogi, pénzügyi jogi, polgári jogi, munkajogi stb. jogosítványok, mentességek és kötelességek címzettjének jogi személyisége természetesen ugyancsak különös, mégpedig összetett vagy vegyes természetű jogi személyiség lehet.
Hangsúlyozandó, hogy ilyen jellegű jogi személyiséggel hazánkban nemcsak maguk az egyházak rendelkeznek, hanem velük együtt és rajtuk kívül más egyházi szervezetek és szervek is. Az Lvetv.-ből kitűnik, hogy "egyházi jogi személy"-nek minősül, illetve minősülnek:
1) maga az egyház mint egész (ismert, hogy alkotmányjogi értelemben az "egyház" elnevezés a bíróság által nyilvántartásba vett vallási közösséget jelenti),
2) az egyháznak az alapszabályában jogi személlyé minősített belső szervi, szervezeti egységei (pl. egyházközség, egyházmegye, egyházkerület, egyháztartomány)[20],
3) egyházak bíróságilag nyilvántartásba vett szövetségei,
4) az egyház önálló, az egyház hozzájárulásával a bíróság által nyilvántartásba vett vallási szervezete (pl. szerzetesrendje),
5) az egyház önálló intézetei.
Az egyházi jogi személy e változatainak léte és ismerete mellett természetes, hogy az állami egyházjogtudománynak egyik fontos feladata, hogy folytonosan gyűjtse és értékelje az egyházi jogi személy alakzatait megillető jogokat, mentességeket, kötelességeket, az őket védő tilalmakat, valamint ezek tartalmát, indokoltságát, ésszerű megoszlását, továbbá érvényesülésük és gyakorlásuk tapasztalatait.
2. Az egyház mint egész jogosultságai, mentességei és velük összefüggésben az államra vonatkozó tilalmak és kötelességek közül a következőket emelem ki. Az egyház mint egész igényt tarthat az államra vonatkozó alábbi kötelezettségek teljesítésére és tilalmak tiszteletben tartására: az állam
a) nem foglalhat állást hitelvek, vallási vitakérdések igazságáról,
b) nem azonosulhat egyetlen világnézettel, ezek között vallási világnézettel sem,
c) nem dönthet az egyház belső szervezeti felépítéséről, működési rendjéről és egyéb belső ügyeiről,
d) nem alkalmazhat kényszert egyházi előírások érvényesítése érdekében,
e) vallási hovatartozásról nyilvántartást nem vezethet,
f) az egyházzal szervezetileg nem fonódhat össze,
g) az egyház irányítására vagy felügyeletére kü-
- 25/26 -
lön szervet nem hozhat létre,
h) egyházi adó behajtását nem vállalhatja,
i) köteles viszont intézményesen elősegíteni a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülését, valamint az egyház ehhez kapcsolódó és egyéb közérdekű működését.
j) Az egyház belső döntései nem peresíthetők, sem bíróság, sem más állami szerv nem semmisítheti és nem változtathatja meg az egyház és szervei belső döntéseit.
k) A bíróság az egyházat nem oszlathatja fel, hanem csak megfelelő feltételek fennállása esetén törölheti a nyilvántartásból, ami a vallási közösség egyházi jogi személyiségének megszűnését jelenti.
3. Az egyház sajátos autonómiája nyilvánul meg a belsőszervezet-építés és működési rend széles körű szabadságában. Az egyháznak ugyan alapszabállyal kell rendelkeznie és hatályos alapszabályát a nyilvántartást vezető bíróság rendelkezésére kell bocsátania, az Lvetv. az alapszabály tartalma és a belsőszervezet-építés tekintetében csak a következőket köti ki: az alapszabálynak tartalmaznia kell az egyház nevét, székhelyét, szervezeti felépítését, ha az egyház valamely szervezeti egysége jogi személy, ennek megnevezését. Az egyház köteles képviseleti és ügyintéző szervvel vagy szervekkel rendelkezni. (Ezeket a szerveket azonban a törvény közelebbről nem nevezi meg.) Köteles továbbá a képviseletére jogosult személy nevét a nyilvántartó bíróságnak bejelenteni. Ha az egyház képviseletére új személy lesz jogosult, azt a változástól számított 30 napon belül a képviselőnek a bíróságnál be kell jelentenie. Az egyház elnevezése már nyilvántartásba vett egyház elnevezésével nem lehet azonos vagy összetéveszthető. A vázoltak alapján megállapíthatjuk, hogy az egyház az alapszabályalkotás, a belsőszervezet-építés és a belső működési rend terén az egyesületekhez és a politikai pártokhoz képest lényegesen szélesebb önállósággal rendelkezik. Az állam illetékes szervei (ügyészség, bíróság, szakhatóság) csak nagyon általános, ún. alkotmányossági, valamint büntetőjogi, szabálysértési és bizonyos szakhatósági (pl. egészségvédelmi, tűzvédelmi, biztonságtechnikai, nyilvántartás-vezetési, adóügyi stb.) felügyeletet gyakorolhatnak az egyház irányában.
1. Az elválasztás nagyon jelentős, kivételt nem tűrő következménye, hogy az egyház, illetve szervei államhatalmi (jogszabályalkotási, kormányzati, közigazgatási hatósági, bírósági, állami felügyeleti, hatósági ellenőrző) jogokat nem gyakorolhatnak. Itt is hangsúlyozom azonban, hogy az egyházi jogi személyek törvényi keretek között elláthatnak fontos közfeladatokat és ezekhez kapcsolódva gyakorolhatnak bizonyos, ugyancsak jelentős közjogi természetű jogosítványokat.
2. Az együttműködés keretébe tartoznak és az egyház jelentős, hagyományos közjogi természetű jogosítványcsoportját alkotják a meghatározott közfeladatot ellátó intézetek létesítésére, fenntartására, működtetésére irányuló, illetve ilyen tevékenység kifejtésére vonatkozó jogok. Ehhez kapcsolódik, illetve ezek körében foglal helyet az olyan közjogi döntési jogosítványok gyakorlása, mint felvétel egyházi felsőoktatási intézetbe, egyetemi, főiskolai diploma kiadása, általános iskolai végzettség igazolása, érettségi vizsgáztatás, érettségi bizonyítvány kiállítása, döntés bizonyos egészségvédelmi kérdésekben, egészségügyi igazolás nyújtása, felsőfokú hittudományi intézet létesítése és bizonyos hittudományi tantárgyak tananyagának állami akkreditáció nélküli megállapítása stb. Ez a nagyjelentőségű közjogi természetű jogosultság csoport természetesen nem kizárólag az egyházat magát, hanem megfelelő tagoltsággal más egyházi jogi személyeket is megillethet. E jogok alapját az Lvetv.-nek a következő általános rendelkezése tartalmazza. "Az egyházi jogi személy elláthat minden olyan nevelési-oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, sport, illetve gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet, amelyet törvény nem tart fenn kizárólagosan az állam, vagy állami szerv (intézmény) számára. E tevékenyégi körben az egyházi jogi személy intézményt létesíthet és tarthat fenn." E rendelkezésre épülő jogokhoz szorosan kapcsolódnak azok a jogosultságok és állami kötelességek, amelyeket az Lvetv. 19. § (1) bekezdése a következőképpen állapít meg. "Az állam az egyházi jogi személy nevelési-oktatási, szociális és egészségügyi, sport, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményei működéséhez - külön törvény rendelkezései szerint - normatív módon meghatározott, a hasonló állami intézményekével azonos mértékű költségvetési támogatást nyújt, illetve a támogatás az ilyen ellátásokkal elkülönített pénzeszközökből történik."
3. Hasonló közhasznú közreműködési jog és funkció érvényesül abban a lehetőségben, hogy az illetékes egyházi levéltár gyűjtheti és kezelheti az egyházi jogi személy által fenntartott nevelési-oktatási intézet közokiratnak minősülő levéltári anyagát is. Az oktatási miniszter pedig engedélyezheti a káptalani vagy konventi hiteles helyi levéltárak anyagának az illetékes hazai egyházi levéltárban történő elhelyezését, ha a levéltár fenntartója az anyag őrzését, ke-
- 26/27 -
zelését és használatát illetően biztosítja a törvényes feltételeket és lehetővé teszi az anyag kutathatóságát a közlevéltárban őrzött levéltári anyagra vonatkozó szabályok szerint. (1995. évi LXVI. tv. 31.§)
4. Az egészségügyi miniszter kérelemre engedélyezheti az egyház részére legfeljebb tíz közforgalmú gyógyszertár működését. (1994. évi LIV. tv. 43. § (1) bek.)
5. Több jogosítványt foglal magában az egyházi jogi személynek az a joga, hogy az állami és önkormányzati nevelési és oktatási intézményekben - a szülők és a tanulók igényei szerint - nem kötelező jelleggel, tehát fakultatív tantárgyként vallásoktatást folytathat. (Lvetv. 17. § (2) bek.) Saját oktatási intézményében pedig a vallási ismereteket kötelező tananyagként oktathatja az egyházi jogi személy.
6. A korábbi korlátozások pozitív reflexeként, az érintettek vallásszabadságának biztosítása céljából az Lvetv. külön is előírja, hogy az egyéni és közösségi vallásgyakorlást lehetővé kell tenni a szociális, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi intézetekben gondozott és a büntetésvégrehajtási intézetben fogvatartottak számára. (6. §) Ennek alapján az egyházi jogi személy képviselői ezekbe az intézetekbe bejárhatnak és ott az egyéni és a közösségi vallásgyakorláshoz kapcsolódó egyházi feladatokat végezhetnek.
7. Az Lvetv. azt is kinyilvánítja, hogy a katonai létesítményben a katonai szolgálatot teljesítők vallásukat - a szervezet működési rendjével összhangban - egyénileg és közösségben szabadon gyakorolhatják. Ebben a vonatkozásban jelentős rendelkezéseket tartalmaz a Tábori Lelkészi Szolgálatról szóló 61/1994. (IV. 20.) Korm. rendelet, amely felsorolja azt a négy (a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó) történelmi egyházat, amelynek lelkészeiből tevődik össze a Szolgálat. Az Alkotmány diszkriminációt tiltó rendelkezésére hivatkozva igényelték bizonyos bejegyzett egyházak képviselői a kormányrendelet alkotmánybírósági megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
8. A vallásgyakorláshoz kapcsolódik a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. tv. 3. §-ának az a rendelkezése, hogy a törvény hatálya nem terjed ki a törvényesen elismert egyházak és vallásfelekezetek területén szervezett vallási szertartásokra, rendezvényekre és körmenetekre.
9. Az egyház autonómiája nyilvánul meg abban is, hogy a belső szabályai szerint végzett személyi adatkezelést - ennek körében pl. az egyházi anyakönyvezést - nem kell az adatvédelmi biztos által vezetett adatvédelmi nyilvántartásba bejelenteni. (1992. évi LXIII. tv. 30. § b/)
10. Garanciális célzattal az Lvetv. azt is kinyilvánítja, hogy vallási vagy más lelkiismereti meggyőződés terjesztése a tömegközlési eszközök útján is történhet. Ebben az esetben e tevékenységre a médiumokról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. tv. 56. § (1) bek. b/ és c/ pontjaiban foglaltak szerint a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumában, valamint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumában az egyházak képviselettel rendelkeznek.
11. A vallásszabadság szolgálatában állanak a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvénynek azok a rendelkezései, amelyek a "hivatását gyakorló lelkész" számára, valamint egyházi, illetve hitéleti rendeltetésű vagyontárgyak tekintetében különböző mentességeket biztosítanak. (103. § (1) bek. g/ pont, 122. § (3) bek., 134. § (1) bek. g/ pont, 193. § (1) bek. d/ pont)
12. A lelkiismereti és vallásszabadság védelmét szolgálja a Btk. 174/A §-ának következő rendelkezése: "Aki mást a lelkiismereti szabadságában erőszakkal vagy fenyegetéssel korlátoz, a vallásának szabad gyakorlásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, büntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. tv 150. §-a pedig "a vallásgyakorlás jogának megsértése" cím alatt írja elő, hogy aki nyilvántartásba vett egyház szertartásaira rendelt helyiségben nyilvánosan botrányt okoz, illetve a vallási tisztelet tárgyát vagy a szertartások végzésére szolgáló tárgyat, a szertartásokra rendelt helyiségben vagy azon kívül meggyaláz, szabálysértést követ el és 30 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Az idézett büntetőjogi és szabálysértései rendelkezések tekintetében szerintem is valós elégtelenségre és érdemi problémákra hívja fel a figyelmet Ferenczy Rita "Kérdések az egyházak és szervezeteik jogi személyiségének köréből" c., színvonalas tanulmányában.[21] E fogyatékosságok lényege Ferenczy fejtegetései alapján abban összegezhető, hogy a Btk. 174/A §-a a lelkiismereti és vallásszabadság megsértésének szankcionálásával csak személyek védelmére irányul. Nem részesíthető ilyen szempontú büntetőjogi védelemben az az eset, ha valamely templomban betörés esetén liturgikus tárgy megsérül vagy azt rendeltetésével ellentétes módon használják, illetve megkárosítják a betörők. Ez a tevékenység legfeljebb rongálásnak tekinthető, feltéve, hogy a tárgy, amely ellen az ilyen beavatkozást elkövették, a Btk. 324. § (1) bekezdése szerint valamilyen értékkel bírt. Az idézett szabálysértési tényállás szerint ugyancsak nem érvényesíthető a vallásszabadság sérelmére irányuló szándék büntetőjogi megítélése.
13. Az egyházi jogi személy vázolt, többnyire közjogi természetű jogosítványaihoz számos polgári jogi, munkajogi, társadalombiztosítási, gazdasági, adó- és vámügyi jogosultság, mentesség, kedvezmény és könyvvezetési, nyilvántartási, beszámolási stb. kötelesség kapcsoló-
- 27/28 -
dik. Terjedelmi okok miatt ezek felsorolására ehelyütt nem vállalkozom[22]. Ezeket nagyrészt az Lvetv. alapozza meg, amikor kinyilvánítja: "Az egyházi jogi személy vagyona elsősorban természetes személyek, jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek adományaiból és egyéb hozzájárulásaiból, illetve az egyházi szolgáltatásokért fizetett díjakból képződik. Az egyházi jogi személy - az egyház belső törvényeiben és szabályiban meghatározott módon, külön engedély nélkül - adományokat gyűjthet. A céljai megvalósításához szükséges gazdasági feltételek megteremtésére pedig gazdasági-vállalkozási tevékenységet folytathat és a Ptk-nak a társadalmi szervezetekre vonatkozó szabályai szerint vállalatot alapíthat, gazdasági társaságot hozhat létre, illetve abban részt vehet. Nem tekinthető gazdasági vállalkozási tevékenységnek, ha az egyházi jogi személy a) kulturális, nevelési-oktatási, szociális és egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi intézeteket működtet, b) a hitélethez szükséges kiadványokat, kegytárgyakat állít elő és értékesít, c) az egyházi célra használt épületeket részlegesen hasznosítja, d) temetőt tart fenn." (18. §)
14. Az 1990 márciusában tartott többpártrendszerű szabad választások után megalakult kormány programjába vette a volt egyházi ingatlanok tulajdonviszonyainak újrarendezését. Ennek alapján fogadta el az Országgyűlés "a volt egyházi ingatlanok tulajdoni rendezéséről" szóló 1991. évi XXXII. törvényt (a továbbiakban: Etv.). Az Etv. értelmében a tulajdoni rendezésnek úgy kell megtörténnie, hogy az minél kevesebb új jogsérelmet okozzon. A törvényi rendezés elsődleges alapelve ezért a funkcionalitás, vagyis az egyházi feladatok ellátáshoz szükséges működőképesség elemi feltételeinek megteremtése és ehhez kapcsoltan az egyházaknak okozott jogsérelmek bizonyos mértékű orvoslása. Fontos jellemzője a rendezésnek a fokozatosság, amely mind az egyház, mind az ingatlan korábbi tulajdonosa, kezelője, használója érdekét szolgálja, mivel a legtöbb ilyen épületben valamilyen közintézmény működött illetve működik. A fokozatosság lehetőséget nyújt az ingatlanátadással járó pénzügyi terhek időbeli elosztására is.
Az egyházi ingatlanok visszaadásával összefüggésben élénk vita zajlott le a parlamentben és azon kívül is abból a szempontból, hogy az egyházi ingatlanok visszaadásának az egyéb tulajdoni viszonyokban okozott sérelmek orvoslásának rendjétől eltérő módja nem valósít-e meg alkotmányellenes diszkriminációs reprivatizációt. Ilyen irányultságú indítványok alapján a jogvitát az Alkotmánybíróság döntötte el kötelező erővel. Az Alkotmánybíróság egyetlen kivétellel elutasította az indítványokat.
15. A termőföldről szóló 1994. évi LV. tv. 6. §-a szerint egyházi jogi személy végintézkedés, illetve ajándékozási, tartási vagy gondozási szerződés alapján - más jogi személy-típusokkal szemben - termőföldre tulajdonjogot szerezhet.
16. A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. tv. alapján az adó 1%-a az adózó által megjelölt egyháznak utalandó.[23]
17. Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. tv. 7. § (1) bekezdése szerint "Az egyház a tulajdonában lévő vallási, kulturális örökség értékeinek, a műemlékeknek és a művészeti alkotásoknak a megőrzéséhez, felújításához, gyarapításához, továbbá levéltára, könyvtára, múzeuma működtetéséhez az éves költségvetési törvényben meghatározott összegű támogatásban részesül". Az intézményfenntartás anyagi alapjának megteremtése tekintetében fontos előírásokat tartalmaz a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. június 20-án kötött megállapodás.
1. Az elmúlt tíz évben az Alkotmánybíróság több mint tíz határozata érintette az egyházak helyzetét. E határozatok publikált szövegének terjedelme meghaladja a 90 oldalt. Tartalmuk részletező ismertetése helyett ezek átfogó jellemzésére és értékelésére törekszem. Premisszaként fogalmazom meg azt a legáltalánosabb jellemzőjét a vizsgált határozatoknak, hogy valamennyi a rendszerváltás alkotmányi alapjának 1989-ben történt megteremtése után született jogszabályokat érinti. Ez a nagyon lényeges vonás abból a körülményből fakadt, hogy egyrészt az Alkotmánynak már az 1989 október 23-án hatályba lépett szövege a kapcsolódó nemzetközi okmányok körültekintő figyelembevételével, a mai napig változtatásra nem szoruló, korszerű tartalommal határozta és határozza meg a lelkiismereti és vallásszabadság tartalmi összetevőit, valamint az egyházak és az állam elválasztásának alapelvét. Másrészt pedig az 1985-ben választott Országgyűlés 1990. január 24-én elfogadta az egyházak képviselőinek és más szakembereknek mintegy kétéves közreműködésével kidolgozott, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt. A kihirdetés napján, 1990. február 12-én hatályba lépett, akkor alkotmányerejűnek nevezett törvény
- 28/29 -
zárórendelkezései között pontos felsorolással hatálytalanította az e tárgycsoportot érintő elavult, illetve az új demokratikus alkotmányi szabályozással ellentétes valamennyi korábbi jogszabályt.
Számos más tárgykörre vonatkozó jogszabályoktól eltérően, a lelkiismereti és vallásszabadság, valamint az egyházak tekintetében az Alkotmánybíróságnak egyetlen esetben sem kellett a rendszerváltozás megkezdése előtt alkotott jogszabályt alkotmányellenessé nyilvánítania és megsemmisítenie. Az 1990. évi IV. törvény egyébként mind elméleti, elvi szempontból, mind pedig a hazai haladó, liberális tradíciók megerősítése tekintetében is rendkívül korszerű törvénynek bizonyult. E megállapítás megalapozottságát bizonyítja, hogy a törvény 10 év alatt az 1993. évi LXXIII. törvénnyel eszközölt egyetlen kiegészítő módosításban részesült és mindeddig csupán egy indítvány támadta a törvény egyik, mégpedig az egyházalapítás minimális létszámi feltételét megállapító rendelkezését. Ezt az indítványt az Alkotmánybíróság egyébként megalapozatlannak minősítette és a támadott rendelkezés alkotmányellenességének hiányában elutasította. (8/1993. (II.27.) AB-hat.)
2. Az egyházakat érintő alkotmányossági viták kivétel nélkül az egyházi törvény megjelenése után elfogadott és hatályba lépett jogszabályokhoz kapcsolódtak és főleg a következő tárgycsoportokra vonatkoztak: a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény egyes rendelkezései, a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény bizonyos előírásai, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 10. § (4) bekezdése, a Tábori Lelkészi Szolgálatról szóló 61/1994. (IV.20.) Korm. rendelet, a termőföldről szóló 1994. évi LV. tv. és a magyarországi népesség vallási megoszlásának felmérésére irányuló reprezentatív vizsgálat tekintetében igényelt absztrakt alkotmányértelmezés. Már e felsorolás is jelzi, hogy számos kedvező körülménynek köszönhetően az Alkotmánybíróságnak eddig nem kellett foglalkoznia a vallásszabadságot érintő jogalkotás több országban felmerült olyan problémáival, mint pl. bizonyos vallási normák és meghatározott egészségvédelmi jogok, vagy közlekedési előírások ütközése, vallási szimbólumok elhelyezése és viselése.
Az említett tárgyköröket érintő AB-határozatok közül tartalmát és szerepét tekintve is legátfogóbb és legjelentősebb döntésként született meg a 4/1993. (II.12.) AB-határozat. Az Alkotmánybíróságnak ezt a döntését átfogó és több tárgykörre kiterjedő, részletező volta alapján méltán tekinthetjük a lelkiismereti és vallásszabadság tartalmi elemeit, az egyházak és az állam viszonyát, ezen belül az egyházi iskolák, a világnézeti szempontból semleges állami és önkormányzati iskolák, valamint az e két csoporton kívül eső alapítványi és magániskolák jellemzőit, valamint a hitéleti és más közérdekű rendeltetésű volt egyházi ingatlanok reprivatizálását érintő alkotmányossági döntések precedens jellegű alaphatározatának. (A továbbiakban: első alaphatározat.)
Erről a döntésről és az egyházakat érintő többi AB-határozatról először általánosságban a következő jellemzőket emelem ki.
a) E határozatok is plasztikusan tükrözik, hogy az Alkotmányban rögzített alkotmányi értékek, különösen az alapelvek, a tilalmak, az alapjogok, az alapkötelességek és más nevesített értékek olyan szoros összefüggő rendszert alkotnak, amelyben ezek az értékek gyakorlati kapcsolódásuk révén egymás tartalmát és szerepét megvilágítják, kiegészítik, teljesebbé vagy sajátossá teszik. Különösen az említett alaphatározat, de a többi kapcsolódó döntés is világossá tette a bármilyen meggyőződés kialakítását lehetővé tevő lelkiismereti szabadság, valamint a lelkiismereti szabadság egyik nevesített változataként szereplő, a már felsorolt részletjogosítványokat tartalmazó vallásszabadság közvetlen és szoros összefüggését az emberi méltóság három összetevő csoportot (nevezetesen a személyi önrendelkezési jogot, a személyiség kibontakozásához és magatartási szabadságához való jogot, valamint a magánszféra védelméhez való jogot) magában foglaló általános személyiségi alapjogával, a véleménynyilvánítási szabadságot, az információszabadságot és nagyszámú állami feladatot involváló tömegközlési jogot felölelő kifejezési szabadsággal, a közérdekű adatok megismeréséhez való joggal, az általános és a nemzetiségi nyelvhasználat jogával, az egyesülési és a gyülekezési szabadsággal, a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való joggal, a tulajdonjoggal, a diszkrimináció tilalmával, a pozitív diszkrimináció lehetőségével, a társadalom, az állam, a szülők nevelési kötelességével, az egyházak, illetve az egyházi jogi személyek bizonyos rendeltetésű intézmények létesítésére, fenntartására és működtetésére vonatkozó jogával, az egyházak plurális egyenjogúságával, az államnak e jogokhoz differenciáltan kapcsolódó intézményes védelmi kötelességével, az egyházak és az állam elválasztásának alapelvével, az állam és az állami iskola világnézeti semlegességével, az egyházi iskolák jogaival, az egyházi személyek jogi helyzetével stb.
b) E határozatok is érzékeltetik, hogy az alkotmányossági viták az esetek többségében nem az alkotmányi értékek és az ellentétükként szereplő abszolút értéktelen, káros és ezért kifejezetten tiltott megnyilvánulások ütközéséből származnak. Az alkotmányi értékek a rájuk vonatkozó részletező jogi szabályozás, jogalkalmazás vagy eme értékek érvényesítése során, már nagy számuk folytán is egymást gyakran korlátozzák. Az alkotmánybírásko-
- 29/30 -
dás ennek következtében az esetek jelentős hányadában annak elbírálására irányul, hogy az alkotmányi értékeknek a vonatkozó jogi szabályozás folytán egymás irányában gyakorolt korlátozása szükséges, alkalmas és arányos-e, hogy a kapcsolódó esetleges korlátozó szabályozás a végrehajtására való felkészüléshez kellő időt biztosít-e, tehát mindez alkotmányosan következett-e be, vagy a felsorolt kritériumok mindegyikének, esetleg némelyikének hiányában alkotmánysértő-e. E kérdések elbírálásakor az Alkotmánybíróság az összefüggésbe került alkotmányi értékek viszonyításával, arányosításával és ennek révén harmonizálásával alakítja ki az alkotmányossági vitát elbíráló döntését és szünteti meg a megállapított alkotmányellenes kollíziót, vagy legitimálja a szükséges, alkalmas, arányos korlátozást, illetve az alkotmányos megkülönböztetést.
c) Az alkotmánybíráskodást minden más ítélkezéstől megkülönbözteti az a sajátossága, hogy szerepe nem korlátozódik az alkotmányossági vita eldöntésére, hanem emellett hitelesen és mindenkire kötelezően értelmezi az Alkotmányt, esetenként pedig a jogszabály alkalmazásával szemben alkotmányossági követelményt állapít meg. A hiteles és kötelező alkotmányértelmezés révén folytonosan világosabbá, pontosabbá, részletesebben meghatározottá és gazdagabbá válnak az alkotmányi értékek normatív és egyéb összetevői, áttekinthetőbbé lesznek és szilárd elvi ismérvekhez igazodnak az alkotmányi értékek közötti kapcsolatok. Ezáltal terebélyesedik és lesz egyre kimunkáltabbá az a kötelező alkotmányossági doktrína, amely keretet szab a jogszabályalkotásnak, a jogalkalmazásnak, a jogkövetésnek, megtermékenyíti az általános és ágazati jogtudományokat, az alkotmányi értékek megismerésére és tiszteletére neveli a polgárokat.
Hogy némelykor mennyire mélyrehatóan befolyásolják az alkotmánybírósági határozatok a kapcsolódó tárgykörben később alkotott jogszabályok tartalmát, meggyőző illusztrációként hivatkozhatunk a közoktatási törvény 1997-ben beiktatott 4.§ (2) bekezdésére, amely szinte változtatás nélkül törvényi rangra emelte az alaphatározat következő megállapításait. "Az állami és a helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézmény nevelési, illetve pedagógia programja, működése, tevékenysége és irányítása vallási és más világnézeti tanítások igazságáról nem foglalhat állást, vallási és világnézeti kérdésekben semlegesnek kell maradnia." Az alaphatározat tartalmi hasznosításával nyilvánítja ki e törvény 81.§-a, hogy "a nem állami, nem helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézmények vallási, illetve világnézeti tekintetben elkötelezettként is működhetnek és ennek megfelelően... nevelési, illetve pedagógiaprogramjukba beépíthetik a vallási, világnézeti elkötelezettségnek megfelelő filozófiai, etikai, kulturális ismereteket".
A többször változott bizonytalan, sőt ellentmondásos jogi szabályozás tette szükségessé, hogy az Alkotmánybíróság a 22/1997. (IV. 25.) AB határozatában kinyilvánítsa: a közoktatási törvény "4. § (6) bekezdése alkalmazásánál alkotmányos követelmény, hogy az állam vagy a helyi önkormányzat az egyházi jogi személyek által fenntartott közoktatási intézmények működéséhez a hasonló állami és önkormányzati intézményekével azonos mértékű költségvetési támogatáson kívül olyan arányú kiegészítő anyagi támogatást nyújtson, amilyen arányban ezek az intézmények állami vagy önkormányzati feladatokat vállaltak át". (ABH 1997, 107.)
Azok a következtetések, amelyeket az alaphatározat az egyházak és az állam elválasztásával, az állam világnézeti semlegességével összefüggésben állapított meg, - így pl. hogy az állam ca) nem azonosíthatja magát egyetlen vallás vagy más világnézet tanításával sem, cb) nem avatkozhat be az egyházak belső ügyeibe, cc) az egyház belső ügyeiről nem dönthet, cd) nem foglalhat állást vallási és hitbeli igazságok kérdésében, ce) az egyház belső normáinak érvényre juttatására állami kényszert nem alkalmazhat, cf) valláshoz tartozásra, vallás elhagyására, vallási előírások követésére vagy mellőzésére senkit nem kényszeríthet, cg) vallási hovatartozásról állami nyilvántartást nem vezethet, ch) szervezetileg nem kapcsolódhat össze egyik egyházzal sem, az egyházak irányítására vagy ellenőrzésére állami szervet nem hozhat létre, ci) egyházi adók behajtását nem vállalhatja stb. -, a hazai jogi felsőoktatás alkotmányjogi studiumában pontosan felsorolt, logikus voltuk és egyértelmű megfogalmazásuk folytán a hallgatók által kedvelt vizsgaanyaggá váltak. E határozatokat nagyszámú magyar és idegennyelvű tanulmány dolgozta fel, több hazai és nemzetközi konferencia vitatta meg.
d) Bár az egyházakat érintő AB-határozatokra is érvényes az alkotmánybírósági precedens jog konzisztencia és koherencia követelménye, vagyis hogy az azonos tárgykört érintő és különböző időpontban született határozatok rendelkező részei között nem lehet ellentmondás, az indokolások érveinek pedig egymásra kell épülniük, mindez mégsem eredményezheti az alkotmánybírósági kötelező dogmatika megmerevedését. A precedens értékű határozatok elemei a későbbiekben kiegészíthetők, sőt módosíthatók is. A változtatást természetesen meg kell indokolni. Megjegyzést érdemel például, hogy éppen az 1993. február 12-én kihirdetett precedens jellegű egyházügyi alaphatározat néhány megfogalmazását 15 nap elteltével, a február 27-én kihirdetett 8/1993. AB-határozat - amelyet második egyházügyi alaphatározatnak nevezhetünk - pontosította. Az első alaphatározat szerint pl. "az állam nem azonosítja magát egyetlen egyház tanításával sem". A második alaphatározat ezzel szemben így hangzik: "az állam
- 30/31 -
nem azonosíthatja magát egyetlen vallás tanításával sem". Alig vonható kétségbe, hogy az utóbbi megállapítás pontosabb, mert egyértelműbb a megállapítás tiltó jellege és nemcsak az egyházakhoz kapcsolódó vallásokra, hanem más közösségek vallásaira, sőt egyházhoz vagy vallási közösséghez nem kapcsolódó vallásokra is vonatkozik. Sajnos e határozatok megalkotásakor - mint az Alkotmánybíróság akkori egyik tagja - arra nem gondoltam és így nem tettem szóvá, hogy a megfogalmazás akkor lenne igazán teljes, ha akként hangozna: "az állam nem azonosíthatja magát egyetlen vallás vagy más világnézet tanításával sem".
e) A Magyarországon bejegyzett közel 100 egyház egyenjogúságával, esélyegyenlőségével, a hagyományos egyházak történelmileg kialakult szervezeti, szerepköri és működésrendi kiépültségével összefüggésben a vizsgált határozatokban olyan jelentős kategóriák nyertek tudatos alkalmazást, mint "a nem alkotmányossági, vagy alkotmányossági szempontból közömbös kérdés", "az alkotmányos határok", a "több változatban is alkotmányosnak minősülő szabályozás", valamint "az alkotmányossági szempontból ajánlott, de nem feltétlenül kötelező megnyilvánulás" fogalma. Nem alkotmányossági kérdésnek nyilvánítja például az alaphatározat, "hogy a hosszú történelmi múltra visszatekintő, nagy létszámú egyházak ismertsége, szervezeti struktúrája és az állammal való, sok területen begyakorlott együttműködése megkönnyíti tagjai számára a vallásgyakorlást ott, ahol ehhez más (gyakran állami) intézmények közreműködésére van szükség, mint például az egészségügyi vagy a büntetés-végrehajtási intézményekben. A vallásgyakorláshoz való jog érvényesítése nehezebb vagy könnyebb lehet attól függően is, hogy az illető vallási közösség milyen jogi formában szerveződött, illetve egyáltalán öltött-e jogi formát. A vallásszabadsághoz való jog érvényesítésében meglévő gyakorlati különbségek alkotmányos határok között maradnak mindaddig, amíg nem diszkriminatív jogi szabályozásból erednek, illetve amíg nem vezetnek arra, hogy bárki vallásgyakorlását megakadályozzák." (ABH 1993, 100.)
f) Az egyházalapítási feltételek módosításának napirendre került törekvésére és vitáira tekintettel is időszerű a második alaphatározat következő megállapítása: "Az állam tehát - amíg ezzel a vallásszabadságot, s ezen belül az együttes vallásgyakorlás jogát nem sérti - belátása szerint határozhatja meg az "egyház" alapításának feltételeit... Bármely vallási közösség vallásgyakorláshoz való joga sértetlen marad akkor is, ha az "egyház" jogállását nem nyerheti el, vagy nem kívánja elnyerni." (ABH 1993, 103.)
Az idézett megállapítások szerintem annak az általánosító következtetésnek a megfogalmazását is lehetővé teszik, hogy a jogrendszernek az alkotmányi értékek szaporodása és hiteles alkotmánybírósági értelmezése következtében észlelhető alkotmányosodásával és szigorodó értékkötöttségével párhuzamosan egyre világosabbá válik, sőt esetenként szélesedik az alkotmányosan szabaddá nyilvánított mozgástér és az alkotmányossági szempontból közömbös működési és magatartási szféra is.
3. Más, megfelelő hatáskörrel rendelkező alkotmánybíróságokhoz hasonlóan a magyar Alkotmánybíróságnak is ki kellett dolgoznia a pozitív diszkrimináció feltételeit. Hasznosítva a nagymúltú alkotmánybíróságok tapasztalatait, e feltételeket először a 9/1990. (IV.25.) határozatában fogalmazta meg a testület. E követelmények lényege, hogy a nagyobb egyenlőség biztosításának jegyében alkotmányos cél vagy jog szolgálatában az érintettek egyenlő méltóságának tiszteletben tartásával és az előnyben nem részesülők valamely alapjogának önkényes megsértése nélkül lehet meghatározott jogalany vagy jogalanyok javára pozitív diszkriminációt alkotmányosan előírni és alkalmazni. Ezeket az alkotmányossági követelményeket szem előtt tartva nem minősítette alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság a vallásszabadságot és a törvényben megjelölt, ahhoz kapcsolódó közérdekű egyházi funkciók ellátását szolgáló volt egyházi ingatlanok visszaadását és egyetlen kivétellel elutasította az indítványokat. Megállapította, hogy az Etv. szerint átadandó ingatlanok az államosítások előtt is a törvényben meghatározott egyházi célokat szolgálták és most is hasonló rendeltetés betöltéséhez szükségesek. Bár az ingatlanok tulajdonba adása részben az egyházak tulajdoni sérelmeinek orvoslását is jelenti, a törvényi rendezés elsődleges jellemzője a funkcionalitás szolgálata, vagyis az egyházak vallási és egyéb vállalt közérdekű feladatellátásához szükséges tárgyi feltételek biztosítása. Ezért az egyházi ingatlanok előírt visszaadási rendje - az állampolgárok tulajdoni sérelmeinek ettől eltérő orvoslási megoldásához képest - nem diszkriminatív és nem alkotmányellenes. (4/1993. (II. 12.) AB határozat)
Azonos vagy hasonló feltételek hiányában utasította vissza a testület az 1395/E/1996. AB-határozatában bizonyos civil szervezeteknek azt az indítványát, hogy az Alkotmánybíróság nyilvánítsa alkotmányellenesnek azt a szabályozást, amely nem részesítette hasonló pozitív diszkriminációban az indítványban megjelölt szervezeteket. E határozat indokolása szerint: "Az Etv-ben kedvezményezett egyházak nem vethetők össze bármely, nem gazdasági célú - tehát a civil szférába tartozó - jogi személlyel, hanem csakis összehasonlítható funkciójú, szerepű, nagyságrendű és autonómiájú jogi személyekkel, amelyek tulajdonjoga szintén szorosan, sőt
- 31/32 -
kényszerítően kötődik valamely alapvető alkotmányos jog biztosításához. Az indítványban érintett egyesületek, civil szervezetek körülhatárolt résztevékenységre vagy meghatározott érdekek képviseletére szerveződnek, szemben az egyházakkal, amelyek célja a vallás gyakorlása. Az Alkotmány 60. § (1) bekezdésében biztosított vallásszabadsághoz való alkotmányos alapjog megvalósításához nélkülözhetetlen, hogy az egyházak a funkcionalitás elve alapján az alapjog érvényesítéséhez szükséges vagyonhoz jussanak. A vallásszabadság garantálásától ugyanis elválaszthatatlan az egyházak működőképessége, amelynek viszont feltétele, hogy az egyházak meghatározott célú tulajdonnal rendelkezzenek". (ABH 1998, 670.)
Ugyancsak hasonló indokolással utasította el 1998-ban az Alkotmánybíróság bizonyos alapítványi és magániskolák képviselőinek azt az indítványát, hogy egyidejűleg nyilvánítsa alkotmányellenesnek a testület az egyházi iskolák javára előírt pozitív diszkriminációt és a velük szemben alkalmazott negatív diszkriminációt. (ABH 1998, 785, 799.)
Az Alkotmánybíróság nem minősítette alkotmányellenesnek a termőföldről szóló 1994. évi LV. tv. 6. §-ában biztosított azt a pozitív diszkriminációt sem, amely alapján egyházi jogi személy végintézkedés, illetve ajándékozási, tartási vagy gondozási szerződés alapján - más jogi személy-típusokkal szemben - termőföldre tulajdonjogot szerezhet. Az indokolás szerint ugyanis ez a lehetőség "az egyházi jogi személyek alkotmányos szerepének betöltését segíti elő, a vizsgált tilalmak kijátszásának lehetősége pedig az egyházi jogi személyek körülhatároltsága és sajátosságai folytán elenyésző". (35/1994. (VI. 24.) AB hat.)
Az alkotmány diszkriminációt tiltó rendelkezésére hivatkozva igényelték bizonyos bejegyzett egyházak képviselői a "Tábori Lelkészi Szolgálatról" szóló 61/1994. (IV. 20.) Korm. r. ama rendelkezésének alkotmányellenessé nyilvánítását és megsemmisítését, amely felsorolja azt a négy történelmi egyházat, amelynek lelkészeiből tevődik össze a Szolgálat. Az indítvány eme részének elutasítását alátámasztó indokolásból a következőket emelem ki. Tábori Lelkészi Szolgálatra egyetlen egyháznak vagy katonának sincs alanyi joga. A megkülönböztetés tehát nem eleve jogosultak között történt, ezért alkotmányellenesnek csak akkor lenne minősíthető, ha az sértené az egyenlő méltóság követelményét, vagy az indítványozók vallásszabadsághoz való jogát. Ez azonban nem volt megállapítható, a Szolgálat létesítése egyébként is az állam illetékes főhatósága és az érintett egyházak megállapodásán nyugszik. A rendelet nem zárja ki újabb megállapodások kötését. Az indokolás a nyomaték jegyében idézi az alaphatározatnak azt a jelentős megállapítását, amely szerint "Az egyházak egyenlőkként való kezelése nem zárja ki az egyes egyházak tényleges társadalmi szerepének figyelembevételét". (ABH 1993, 53.)
4. Az egyházakat érintő AB-határozatok általános jellemzőinek és néhány kiemelkedő összetevőjének elemzését annak a művelődési miniszter szabályszerű indítványára elvégzett absztrakt alkotmányértelmezésnek felidézésével zárom, amely kinyilvánította, hogy az Alkotmány 60. §-ában biztosított gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság, valamint az egyház és az állam elválasztása nem zárja ki a népesség vallási hovatartozására vonatkozó, az önkéntességet és az anonimitást biztosító, közérdekű, illetve tudományos felmérést. Az indokolásból kitűnik, hogy a határozat nem vonatkozik a törvényen nyugvó statisztikai adatgyűjtésre, másrészt pedig a jelzett önkéntes és anonim adatszolgáltatáson alapuló felmérés összesített adatai állami vagy önkormányzati kezelés esetén közérdekű adatoknak minősülnek, amelyeknek megismerhetőségét a polgárok számára biztosítani kell. [74/1992. (XII. 28.) AB hat.]
5. Az egyházügyi határozatok vázlatos bemutatása alapján is megállapíthatjuk: az Alkotmánybíróság a kapcsolódó alkotmányi rendelkezéseknek a felmerült alkotmányossági problémákra adaptált és egyben általánosító értelmezésével világossá tette, hogy az államnak az egyházak és az állam elválasztásából fakadó világnézeti és azon belül vallási semlegessége nem jelent értéksemlegességet és közömbösséget a lelkiismereti és vallásszabadság, valamint az egyházak iránt. Az Alkotmány és annak alapján az állam értéknek tekinti az ember személyiségének teljességét átható vallást, az egyházakat, az egyházak pluralitását és intézményes védelemmel segíti elő a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülését, partneri együttműködéssel támogatja az egyházak hitéleti tevékenységét, valamint az egyházi jogi személyek által létesített, fenntartott és működtetett nevelési-oktatási, egészségvédelmi, szociális, kulturális, gyermek- és ifjúságvédelmi, sport- stb. intézetek közhasznú munkásságát. E döntések nagymértékben meghatározzák az állami egyházjog kereteit és tartalmi követelményeit. Amint erre már utaltam, az állami egyházjog több eleme szorul még korszerű rendezésre Magyarországon. Feltételezhetjük, hogy ennek megvalósítása során felmerülő újabb alkotmányossági problémák elbírálása az Alkotmánybíróságra további nagyrahivatott szerepet hárít.
1. Az egyház alkotmányjogi jogalanyiságának, vegyes jogágazati természetű jogi személyiségének,
- 32/33 -
autonómiájának, jogainak, mentességeinek, feladatainak, valamint az állam ezekkel összefüggő kötelezettségeinek és az államra háruló tilalmaknak összegezése után, tanulmányom zárásaként véleményt nyilvánítok az egyház köztestületté nyilvánításának problémájáról. Boleratzky Loránd "Az egyházak mint közjogi testületek"[24] cím alatt kitűnően rendszerezett tájékoztatást nyújt arról, hogy mely egyházakat, milyen köztestületi jogosítványok illetik Németországban és Ausztriában. Utal szerző a bevett, az elismert és a "történeti" egyház magyar fogalmának tartalmára is. Elismeri, hogy a vallás szabad gyakorlásáról szóló 1895. évi XLIII. tc. nem használta a közjogi testület elnevezést, de Szentpéteri Kun Bélára és Kérészy Zoltánra hivatkozva úgy véli, hogy az egyházjogászok "a bevett vallásfelekezeteket - különösen a keresztény egyházakat - a bevett vallásfelekezetté minősítéssel automatikusan közjogi testületnek tekintették..."[25] Szerző tanulmányából is megtudhatjuk, hogy az 1885. évi VII. tc. alapján a Főrendi Háznak összesen 56 egyházi méltóság volt tisztsége alapján tagja, az 1926. évi XXII. tc. szerint pedig hivatala révén 33 főpap vagy egyházi főtisztviselő képviselte egyházát a Felsőházban. Ez a szám az 1940. évi XXVII. tc. értelmében 47-re emelkedett.
Szerző szerint rendkívül fontos szerepet töltött be - különösen protestáns szempontból - a "bracchium saeculare", vagyis az állam segítségnyújtása az egyházi határozatok közvetlen végrehajtásában. Ez kiterjedt az egyházi adó- és egyéb járulékok, az egyházi hatóságok által hozott jogerős határozatok és ítéletek közvetlen végrehajtására, az egyházi bíróságok előtt meg nem jelenő tanúk előállítására és az egyházi hatóságok tagjainak védelmére. Boleratzky Loránd idézi Erdő Péter ama megállapítását, hogy "a történeti egyházak többé nem rendelkeznek a történetileg megalapozott különleges jogállással", majd így folytatja: »Ez kétségkívül igaz, de vajon nem szükséges és jogilag lehetetlen-e a közjogi testületi jogállás visszaállítása? Az 1990. évi IV. tv. ugyanis valamennyi vallásfelekezetet magánjogi testületté minősít, így tehát a történeti egyházak jogállása azonos akár egy naturista egyesületével vagy egy "destruktív szektáéval".[26] « Boleratzky az előbb idézett kérdésére vonatkozó zárókövetkeztetését így fogalmazza meg: »Ha az állam nem akar "pótvallást" jelentő ideológiát teremteni, az egyházak irányában pozitív állásponton kell lennie, s erősítenie kell jogállásukat. Állam és egyház között a partneri kapcsolat, a kooperáció elmélyítése felé teendő lépés az lenne, ha a történeti egyházak visszanyernék közjogi testületi jellegüket. Ez ma már nem jelentene különleges kiváltságos jogállást, hiszen az állandóságot tanúsító egyházak azonos jogállást kaphatnának. Az egyház mint a vallási élet önálló intézménye így lehetne az állam erős tartóoszlopa, jogi értelemben is.«[27]
2. Magam is egyetértéssel vallom, hogy az alkotmányi keretek között erősíteni kell az egyházak jogállását. A történeti egyházak "közjogi testületi" jellegének visszanyerésével összefüggésben azonban a következő problémákra utalok.
2.1. Szerző is megállapítja tanulmányának 80. oldalán, hogy az 1895. évi XLIII. törvény nem használja a "közjogi testület" kifejezést. A 82. oldalon azt is rögzíti Boleratzky, hogy "a bevett és az elismert vallásfelekezetek között levő, az utóbbiak számára hátrányos különbségeket megszüntető 1947. évi XXXIII. tv. lényegében elvette a bevett vallásfelekezetek közjogi testületi jogállását is, noha a vallásoktatás kötelező volta csak a következő évben szűnt meg".
2.2. A hatályos magyar jogrendszer nem alkalmazza a "Körperschaft des öffentlichen Rechts" német és osztrák szakkifejezés szó szerinti fordításának megfelelő "közjogi testület" elnevezést. A Polgári Törvénykönyv az 1993. évi XCII. törvénnyel végrehajtott kiegészítés eredményeként "köztestület"-ről rendelkezik.
2.3. Úgy vélem, egyház a hatályos magyar szabályozás szerint azért nem lehet köztestület, mert a Ptk. 65. §-a alapján "köztestület létrehozását törvény rendeli el". Egyház létrehozásának törvényi elrendelése pedig a hazai alkotmányos jogállami keretek között elképzelhetetlen.
2.4. A Ptk. 65. § (3) bekezdése szerint "Törvény meghatározhat olyan közfeladatot, amelyet a köztestület köteles ellátni". Egyház ilyen tartalmú törvényi kötelezése súlyosan sértené az egyház és az állam elválasztásának alkotmányi elvét és az egyház autonómiáját.
2.5. A hazánkban köztestületként működő számos gazdasági, szakmai kamarára és más köztestületekre vonatkozó törvények a köztestületek működése tekintetében olyan kiterjedt törvényességi felügyeleti feladatokat és markáns beavatkozási jogokat biztosítanak az illetékes államigazgatási szervek és a bíróságok számára, amelyek összeegyeztethetetlenek az egyházak önállóságával.
2.6. A "bracchium saeculare" idézett jogosítványai ugyancsak szemben állnak az egyházak és az állam Alkotmányban megállapított elválasztottságával és az egyházak autonómiájával.
2.7. Végül megemlítem, hogy a történeti egyházak általános privigelizálása Magyarországon alkotmányi elvekbe ütközne.
Tudatában vagyok annak, hogy az előbbi ténymegállapítások némelyikével szemben felhozható az az ellenérv, hogy a Ptk. hivatkozott rendelkezései nem megváltoztathatatlanok. Mégis úgy vélem, hogy a köztestületi rendszer gyökeres módosítása abból a célból, hogy az egyházak is elnyerhessék a
- 33/34 -
köztestületi elnevezést, nem indokolt. Az egyházak vázolt alkotmányi jogalanyisága, vegyes jellegű, tehát részben közjogi, másrészt magánjogi természetű jogi személyisége tág keretet biztosít ahhoz, hogy az egyházak rendelkezzenek mindazokkal - esetleg a jelenlegieknél is nagyobb számú és gazdagabb tartalmú - a jogosítványokkal, mentességekkel, kedvezményekkel és közérdekű feladatokkal, amelyek a hazai alkotmányos keretek között rendeltetésük betöltéséhez, tehát a vallásszabadság gyakorlásához, valamint egyéb hagyományos, illetve korszerű közhasznú szerepvállalásaikhoz szükségesek. Ebbe az alkotmányi keretbe és közjogi szerepbe - szerintem - még az is beleférne, hogy az egyházak - a létrehozandó regionális önkormányzatok, a nemzeti és etnikai kisebbségek, az érdekképviseleti szervezetek és a köztestületek mellett - megfelelő képviseletet nyerjenek a parlament második kamarájában, ha azt az Alkotmány intézményesítené. ■
JEGYZETEK
[1] Erdő Péter-Schanda Balázs: Egyház és vallás a mai magyar jogban. Budapest 1993
Erdő Péter: Az egyház új jogi helyzete Magyarországon. Katolikus Szemle 1990. 3. sz.
Platthy Iván: Hogyan tovább az állam és az egyházak kapcsolatában? Magyar Közigazgatás 1998. 8. sz.
[2] Kamarás István: Új vallási mozgalmak világszerte és Magyarországon. Magyar Tudomány 1999. 5. sz.
Lugosi Ágnes-Lugosi Győző (Szerk.): Szekták, új vallási jelenségek. Pannonica, Budapest 1998
[3] Tomka Miklós: A magyar vallási helyzet öt dimenziója. Magyar Tudomány 1999. 5. sz.
Tomka Miklós: A vallásszociológia új útjai. In: Replika 1996 Máté-Tóth András: Vallástudományok és felsőoktatás. Magyar Tudomány 1999. 5. sz.
[4] Erdő Péter: A vallási közösségek és jogi kezelésük. Jogtudományi Közlöny 1999. 3. sz.
Schanda Balázs: Az egyházi státus rendezésének lehetséges irányai. Egyházfórum 1999. 3-4. sz.
[5] Szent István Társulat, Budapest 2000
[6] Valóság 2000. 1. sz.
[7] Schanda: i.m. 3-5. o.
[8] Schanda: i.m. 6. o.
[9] Boleratzky: i.m. 50. o.
[10] Boleratzky: i.m. 51. o.
[11] Boleratzky: i.m. 56. o.
[12] René David: A jelenkor nagy jogrendszerei. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1977
Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás. Gondolat, Budapest 1984
Hunyadi László: Az emberiség világvallásai az őskortól napjainkig. Budapest 1998
Michael D. Coogan (Szerk.): Világvallások /Képes Enciklopédia/. Magyar Könyvklub, Budapest 1999
Nemeshegyi Péter: A világvallások típusai. Magyar Szemle 1999.11-12-sz.
[13] Ádám Antal: A vallásszabadság összetevői. Társadalmi Szemle 1994.5.sz.
[14] Erdő Péter: Egyházjog. Szent István Társulat, Budapest 1992
Boleratzky Lóránd: Magyar evangélikus egyházjog. Budapest 1998
[15] Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris Kiadó, Budapest 1998
[16] Boleratzky: i.m. 53.o.
[17] Ádám Antal: Az egyházak alkotmányjogi helyzetéről. In: Dolgozatok az állam- és jogtudomány köréből XX. Pécs, 1989
Török József: Egyetemes egyháztörténelem I. II. Szent István Társulat, Budapest 1999
Schanda Balázs: Az állam és az egyház viszonyának lehetséges modelljei. Társadalmi Szemle 1995.5.sz.
Paczolay Péter: Az állam és az egyház viszonya az amerikai alkotmányban. Világosság 1995.4.sz.
[18] Schanda Balázs: Szakmai koncepció a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosítására. Magyar Jog 2000.1.sz.
Sajó András: A "kisegyház" mint alkotmányjogi képtelenség. Fundamentum 1999.2.sz.
Erdei L. Tamás (Szerk.): Vallásszabadság, társadalom és hatalom (Nemzetközi Tudományos Konferencia 1999. dec. 15. ) Hetek-Tedisz 2000
[19] Ádám Antal: A köztestületek és a közjogi szerződések a posztmodern társadalom és állam kapcsolataiban. Acta Humana 21.sz. (1995)
[20] Ez esetben tehát az egyházi belső rendelkezés eredményezi a jogi személlyé válást. Ezt a jelenséget a szakirodalom "egyházi jog a világi jogban" szakkifejezéssel illeti. Vö. Schanda Balázs: Világi jog az egyházjogban - egyházi jog a világi jogban. Kánonjog I. 1999.7-8.sz..
[21] Magyar Jog 1999.9.sz.
[22] Ld. különösen a helyi adókról szóló 1990. évi C. tv. 3. § (2) bek.-ét, 13. § f/ pontját, a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. tv. 5. §-át, az egyházak gazdálkodásának egyes kérdéseiről szóló 76/1990.(IV.25.) MT r.-et, az egyházi jogi személyek és az általuk alapított intézmények éves beszámoló készítésének és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságáról szóló 50/1992(III.13.) Korm.r.-et, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. tv. egyes rendelkezéseit, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. tv. 70. § (8) bek. a/ pontját és 1.sz. mellékletét, a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. tv 138. § (2) bek.-ét, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. tv. 9. § (1), (5), (8) bek.-ét, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra vonatkozó 1997. évi LXXX. tv. 16. § (1) bek. g/ pontját, 38. § (1) bek. b/ pontját és a törvény végrehajtásával összefüggésben a 202/1999.(XII.26.) Korm.r. 5/D §-át, 86. § (3) bek.-ét, 87. § (1) bek. f/ pontját.
[23] E tekintetben az 1997. évi CXXIV. tv 2002-ig jelentős átmeneti biztosítékokat határoz meg.
[24] Valóság 1999.5.sz.
[25] Boleratzky: i.m. 80.o.
[26] Boleratzky: i.m. 82.o.
[27] Boleratzky: i.m. 83.o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus.
Visszaugrás
