2018 szeptemberében az igazságügyért felelős miniszter útján a Kormány az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdése,[1] az R) cikk (4) bekezdése,[2] a XIV. cikk (4) bekezdése,[3] valamint a 24. cikk (1) bekezdése[4] értelmezését kérte az Alkotmánybíróságtól. Az absztrakt alkotmányértelmezésre irányuló indítványt megalapozó konkrét alkotmányjogi problémát a beadvány szerint az okozza, hogy az Európai Bizottság hivatalos felszólítást küldött az egyes törvényeknek a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról szóló 2018. évi VI. törvény, valamint az Alaptörvény hetedik módosításának uniós joggal való összhangja tárgyában. Az Európai Bizottság értelmezése szerint az Alaptörvény menedékjogról szóló, módosított XIV. cikke sérti a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13-i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv egyes cikkeit.
Ez alapján felmerül, hogy az Európai Unió egyik szervének Alaptörvényre vonatkozó értelmezése milyen viszonyban áll az Alkotmánybíróság autentikus értelmezésével.
Az indítványozó konkrétan három kérdésben kérte az Alkotmánybíróság állásfoglalását. (1) Az Alaptörvény R) cikk (1) bekezdéséből megállapítható-e, hogy az Alaptörvény mint Magyarország jogrendszerének alapja, egyben a legitimációs forrása minden jogforrásnak - ide értve az Európai Unió Alaptörvény E) cikke szerinti jogát? (2) Következik-e az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdéséből, hogy az Alaptörvény Alkotmánybíróság általi értelmezését más szerv által adott értelmezés nem ronthatja le? (3) A második kérdésre adott igenlő válasz esetén, hogyan adja meg az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XIV. cikk (4) bekezdése második mondatának autentikus értelmezését a menedékjogra való jogosultság vonatkozásában, az Alaptörvény hetedik módosítására figyelemmel?
Az Alkotmánybíróság határozatában - amelyhez Dienes-Oehm Egon, Stumpf István, Szívós Mária és Varga Zs. András alkotmánybírók párhuzamos indokolást, Czine Ágnes, Juhász Imre, Pokol Béla és Salamon László alkotmánybírók különvéleményt csatoltak - mindhárom kérdésre válaszolt.
Ad (1) A rendelkező részben a testület leszögezte, hogy az Alaptörvény R) cikk (1) bekezdése alapján az Alaptörvény E) cikke az uniós jog magyarországi alkalmazhatóságának alapja. Az indokolásban a testület szintetizálta és egyértelműsítette az uniós jog és a magyar jog viszonyára vonatkozó eddigi gyakorlatát. Eszerint az Alkotmánybíróság értelmezésében az uniós jog az E) cikk alapján érvényesül, ugyanakkor nem illeszkedik bele a hazai jogforrási hierarchiába, de közvetlenül és kötelezően alkalmazandó. A belső joggal szemben továbbá alkalmazási elsőbbsége van, de csak az E) cikk keretei között, az ott meghatározott korlátokkal: "végső soron a tagállami alkotmány keretei határozzák meg azt, hogy az uniós jog az adott tagállamban mennyiben élvez elsőbbséget a tagállam saját jogával szemben".[5] Az alapító szerződések szintén az uniós jog sui generis sajátosságait mutatják, viszont nemzetközi szerződési eredetüket sem veszítik el. Elfogadásuk alkotmányozó többséget igényel, amelyből a kooperatív jogértelmezés kötelezettsége következik.[6]
Ad (2) Az indítványozó második kérdésére a rendelkező részben adott válasz a következő: "Az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdése alapján az Alaptörvény autentikus értelmezője az Alkotmánybíróság. Az Alkotmánybíróság értelmezését a más szerv által adott értelmezés nem ronthatja le, azt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény értelmezése során tekintettel van az Európai Uniós tagsággal együtt járó, valamint a Magyarországot nemzetközi szerződés alapján terhelő kötelezettségekre." A tenor első két mondata semmi meglepőt nem tartalmaz, az alkotmánybírósági értelmezések autentikus és erga omnes jellege az Alkotmánybíróság működésének kezdete, 1990 óta egyértelmű a magyar alkotmányjogtudományban - azzal, hogy nyilvánvalóan minden alkotmánybíróság értelmezése az adott állam joghatóságán belül kötelező. Így nem kötelezi másik ország bírói fórumát vagy az Európai Bíróságot és az Európai Bizottságot stb. Az együttműködő alkotmányosságból és a jogászi logikából mindazonáltal az következik, hogy figyelembe veszik egymás értelmezését.[7] Az igazi újdonság a harmadik tézis annyiban, hogy a testület a rendelkező részben saját magára is kötelező érvénnyel állapította meg a nemzetközi és uniós kötelezettségekre tekintettel történő értelmezés követelményét. Ez eddig csak a határozatok indokolásában tűnt fel, esetileg, pél-
- 72/73 -
dául az Alaptörvény negyedik módosításáról szóló 12/2013. (V. 24.) AB határozatban.[8] A jelen határozat e tézisét az Alkotmánybíróság az európai alkotmányos párbeszéd melletti elkötelezettségével támasztotta alá, amelyet a 22/2016. (XII. 5.) AB határozat óta tart szem előtt.[9]
Ad (3) A Kormány számára legkonkrétabb probléma az Alaptörvénybe iktatott menedékjogi korlátra vonatkozó harmadik kérdés. Erre válaszul a testület a rendelkező részben kifejtette: "[...] az Alaptörvény XIV. cikk (4) bekezdésének Magyarország vállalt nemzetközi kötelezettségeire tekintettel értelmezhető második mondata alapján a menedékjog megadása nem tekinthető a magyar állam alkotmányos kötelezettségének olyan nem magyar állampolgárral szemben, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve, azonban a menedékjogot az Országgyűlés az általa meghatározott anyagi és eljárásjogi szabályok mentén az ilyen személyek számára is biztosíthatja." Az indokolásban a testület a "(nem) jogosult" kifejezés nyelvtani értelmezésére, valamint a releváns nemzetközi és uniós kötelezettségvállalásokra támaszkodott, hivatkozva az alkotmányos párbeszéd követelményére és az Europafreundlichkeit szükségességére. Adós maradt azonban a menedékjog és a visszaküldés tilalma dogmatikai értékelésével.[10] Lényegében implicit módon hasonló eredményre jutott, mint a hetedik alaptörvénymódosításhoz fűzött indokolás: "az Alaptörvényben [...] egyértelművé teszi, hogy a menedékjogra alapvető jogként Magyarországon csak az jogosult, aki közvetlenül olyan területről érkezik hazánkba, ahol a genfi egyezmény szerinti üldöztetés vagy az attól való félelme megalapozott. Mindenki más esetében (azaz azok esetében, akik Magyarország területére olyan országon keresztül érkeztek, ahol a genfi egyezmény szerinti üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem voltak kitéve) az Országgyűlés szabadon dönthet arról, hogy részükre menedékjogot vagy ahhoz hasonló védelmet biztosít-e, és ha igen, azt milyen anyagi jogi feltételekkel és eljárási szabályok mellett teszi".[11]
Ezzel az értelmezéssel az Alkotmánybíróság törekedett tompítani a hetedik alaptörvény-módosítással beépített menedékjogi korlátozás élét, még azon az áron is, ha a szöveg köznapi értelméből ("nem jogosult") azt vezette le, hogy a kvázi biztonságos - vagy a jogalkotó által annak kinevezett - országon keresztül érkező menedékkérőknek "alapjogilag védett igénye van" kérelme elbírálására a menedékjogról szóló sarkalatos törvény szerint. Ez valóban Európajog-barát megközelítés, bár kérdés marad, hogy a Kormány által 2018 májusában előterjesztett, és ugyanezen Kormány parlamenti többsége által megszavazott hetedik módosításban miért nem szerepel utalás erre az alapjogilag védett igényre. ■
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
