Központosított rendszerben a társadalmilag megvalósítandó feladat a szervezethez, és nem a szabad emberekhez köthető, a személyekből személyzet lesz. Hiábavaló az is, ha a döntéshozatalt a szubszidiaritás elvének megfelelően alsóbb szintekre delegálják, ha a cél homogén, és azt felülről határozzák meg. Ha nincsenek egymással versengő célok, akkor a megvalósításban sincs pluralizmus, és akkor nincs szabadság.
Decentralizált rendszerben az egyes ember maga vesz részt a döntéshozatalban, másokkal együttműködve, a szervezet pedig nem más, mint az egyes emberek koordinációja, együttműködésének külső formája. A decentralizáció nem a rend vagy tervezés hiánya, hanem az egymástól különböző motívumok egyidejű kibontakozása, az értékek pluralizmusa, ami a kialakult hierarchiáktól függetlenül, azokat akár szükség szerint átírva mehet végbe.[1] Morális szempontból nem az a kérdés, hogy az emberek képesek-e befogadni a hatalom osztottságát, hanem az, hogy vannak-e a társadalomban olyan szervezetek, amelyek kibontakoztathatják az egyes polgár szabadságát és méltóságát.[2]
Az állami szervek és a politikai rendszer működését figyelve, a legfeltűnőbb jelenségnek tarthatjuk a mai Magyarországon a mindent átható központosítást, sőt túlközpontosítást. Centralizáció vagy decentralizáció önmagában nézve értékítéletet nélkülöző fogalmak: különféle történeti helyzetekben lehetséges közösségi feladatok ellátását jól vagy rosszul központosítani. Más a helyzet a túlközpontosítással, ami a túlhatalommal, a fékek és ellensúlyok rendszerének felbomlásával, szabadsághiánnyal és demokráciadeficittel hozható összefüggésbe. Figyelmes szemlélő számára a megtapasztalt túlközpontosítás nem egyszerűen személyes ambíciókkal, egyes politikusok teljesítményével magyarázható, hanem mélyebb okokat kell keresnünk. A túlzott központosítás oka az, hogy nem léteznek olyan intézményi garanciák, amelyek révén a hatalom összpontosítása egy ponton túl megállítható lenne.[3]
A túlközpontosítás oka az illiberális állam által működtetett politikai rendszer. Illiberálisnak mondhatunk olyan állami berendezkedést, amelyben a politikai hatalmat kisajátító szűk csoportok fenntartják a parlamentáris demokrácia látszatát, amelyekkel azonban a valóságban rendszerszerűen visszaélnek. Az egymással vetélkedő politikai erők között nincs esélyegyenlőség, mert egyesek felé - akik tartósan birtokolják a főbb állami intézményeket, a médiát és vezető gazdasági posztokat - lejt a pálya, fél-egypártrendszer alakul ki. Az illiberális államban eluralkodó túlközpontosítás a közéletben túlfűtöttséget, az intézmények működésében pedig állandó kavarodást okoz. Az államgépezet legkisebb hibái is azonnal átpolitizálódnak, nincsenek politikai tét nélkül megvitatható szakmai vagy civil kérdések. Az alábbiakban kifejtjük azt, hogy miként függ össze a túlközpontosítás az illiberális állam működésével, és hogy miért vált ki a túlközpontosítás tartós és súlyos egyensúlytalanságot a politikai rendszer, sőt a társadalmi újratermelés intézményeinek működésében.
Mivel a központosítás és túlközpontosítás kérdését az állam működési módjával hozzuk összefüggésbe, jelen tanulmány tárgyát alkotmányos kérdések képezik. Annak megértéséhez szeretnénk hozzájárulni, hogy miért alakult ki 2010 után illiberális állam Magyarországon, amit 2012-től már a formális alkotmányos berendezkedés is visszatükröz. Miközben belátjuk azt, hogy az illiberális államhoz vezető állapot bemutatása csak történetileg értelmezhető, feltételezzük, hogy a politikai rendszer átalakulása modernizációs válság terméke. Innét nézve nem is meglepő, hogy a magyar állam mai állapotában regrediál: sok tekintetben viszontlátjuk a rendszerváltozás előtt, és a rendszerváltozással meghaladni vélt társadalomirányítási gyakorlatot és politikai intézményeket.
Az állam olyan átalakítása kezdődött el 2010-ben, amelynek minden eleme a központosítás irányába mutat. Demokratikus viszonyok között példa és előzmény nélküli, hogy az iskolák fenntartója országos hatáskörű, közigazgatásba tagolt állami szervezet legyen, vagy az olyan területi közigazgatási rendszer kialakítása, amelyben település és megye közzé beékelődik a járás mint közigazgatási egység, amelynek megszüntetésére már jóval a politikai és gazdasági rendszerváltozás előtt sor került az államszervezet demokratizálásának jegyében. Eközben az önkormányzati funkciók minden szinten (várostól megyéig) és minden szempontból (szakmai, pénzügyi és így tovább) kiüresedtek.
- 33/34 -
Hasonló jelenségekkel találkozunk Kelet-Közép-Európa egész térségében, és az okok is hasonlóak. A túlközpontosításra mint az egész térség általános problémájára utalhatunk, amely modernizációs zárványok következménye. A túlközpontosítás visszavezethető arra, hogy nem szilárdultak meg a társadalomban funkcionális alrendszerek, amelyek résztvevői saját értékrend alapján lennének képesek megszervezni magukat. Nem lehet például az egyetemek problémáit jól kezelni akkor, ha az állam kinevezett kancellárt állít az egyetem élére, előzetes miniszteri engedélyhez köti a szakalapítási kérelem szakmai elbírálását, vagy a hallgatói preferenciáktól függetlenül, esetről esetre, központilag határozza meg az állami ösztöndíjas és költségtérítéses hallgatók számát az egyes intézményekben és szakokon, súlyosan csorbítva ezzel az akadémiai szabadságot. A társadalom sokkal jobb teljesítményt várhatna akkor a felsőoktatási intézményektől, ha azoknak lehetősége lenne autonóm módon szakmai döntéseket hozni, a dolgozó akadémiai közösségek pedig szabadon versenyezhetnének az erőforrásokért.
A modernizációt végigvivő szabadversenyes kapitalizmusban, ideáltipikus helyzetben a gazdaság nélkülözi a politikai intézmények szisztematikus beavatkozását, képes önmagát megszervezni és viszonylagosan függetlenedni a nem gazdasági tényezőktől. Ebben a folyamatban az érték- és cselekvési szférák, és a hozzákapcsolódó érvényességi igények differenciálódnak. A hagyományos normaközpontú világkép elhalványul, a központi szabályozó hatalom potenciálja csökken, előtérbe kerül a kisközösségi problémamegoldás. Miközben a társadalom alrendszerek szerint differenciálódik, a kultúra elszigetelődik és differenciálódik, és olyan alrendszerekről válik le, mint a gazdaság, a jog, a tudomány vagy az oktatás.
Az egyén önállósulásának történelmi folyamatában funkcionálisan értelmezhető társadalmi alrendszerek jönnek létre, rész és egész viszonya helyébe rendszer és környezetének viszonya lép. Funkcionális differenciálódás esetén a társadalmi gyakorlat olyan aspektusa válik feltűnővé, amelyben létrejövő rendszerek integritása biztosíthatja kiscsoportok megszerveződését, majd önszerveződését az önreprodukció és visszacsatolás folyamatában. A folyamat végeredményeként sui generis irányítási rendszerek jönnek létre.[4]
A túlközpontosítás azért uralkodott el Magyarországon, mert az egyéni szabadság fogyatékosságai következtében állam és társadalom, politika és civil társadalom egymással ellentétes, de ugyanakkor egymást feltételező funkcionális viszonylatai nem fejlődtek ki elégséges mértékben, nem alakult ki egyensúly adóztató állam és versenygazdaság között. Mivel a társadalom (iskola, kórház, települési önkormányzat és így tovább) nem emancipálódott eléggé a politikával szemben, nem juthatnak jelentőséghez a szakmai, civil és demokratikus megfontolások a társadalom mindennapi életében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
