A közigazgatási bíráskodás külön szervezeti keretek közé szervezése megfelelő előkészítés után jótékony hatással is lehet a jogrendszer működésére - jogállamokban. Ez a megszorító feltétel indoklást igényel. Mivel Magyarországon rendszerszerűen hiányzik a kormányzati hatalom kontrollja, a hatalommegosztás helyébe ismét a hatalom centralizált felfogása lépett és felszámolódtak az intézményi és szakmai autonómiák. Ezért a jelenlegi közjogi-politikai berendezkedést nem tekinthetjük jogállaminak.
A közigazgatási különbíróság számára ez két szempontból is probléma. Egyrészt a bírói hatalmat érintő nagyszabású és jelentős következményekkel járó szervezeti változtatáshoz nincs legitimáció, mivel az alkotmányos igazolás ilyen rendszerben eleve kizárt, a professzionális elfogadtatás sem igazolhatná kellőképpen. A jogállami körülmények között lehetséges kedvező következmények autoriter rendszerekben a visszájára fordulnak. Ezekben a hatalmi kontroll nélküli rezsimekben a különbíróságok sajátos szabadságmegvonó funkciót töltenek be, ezért hozzák őket létre.[1]
Számos alkotmányos érv szólhat a közigazgatási bíráskodás önálló szervezeti keretek közé rendelése mellett. Az állampolgár jogainak jobb, szakszerűbb, gyorsabb érvényesülése, a szakmai szempontok következetesebb figyelembevétele. Az alkotmányos érvek nem jogállami körülmények között hazudnak, mögöttük tisztán a hatalom koncentrációjából, vagyis korlátlanságából származó logikák működhetnek. Az érvek között ilyenkor a homályos tartalmú és hatásvizsgálatokkal vagy adatokkal alá nem támasztott hatékonyságra hivatkozás dominál. A teljes hatalomkoncentráció rendszerében elesik az az érv is, hogy az igazságszolgáltatás differenciálása jótékony hatással bírhat, mert így enyhíteni lehet a bírósági vezetés kétségtelen túlhatalmát. A rendszer logikáján belül maradó intézményi innováció sem szolgálhat mást, mint ami lényege, a központi hatalom erősítését. A hatalom megosztása és kontrollja nélkül működő rezsim mindent csak ebbe az irányba tud változtatni. Egy új bírósági hierarchia új szereplőt intézményesít a közjogi-politikai térben, de autoriter rendszerekben minden szereplő azonos természetű, érdemi hatalomhoz nem juthat más. Az új szereplőtől megváltozhat némely jogi terület dinamikája, kompetenciaharcok jelenhetnek meg, de ezek a küzdelmek csak az autoriter központ politikai logikáján belüli játszmák.
Ma érzékelhető küzdelem van a Kúria és az Alkotmánybíróság között a konkrét alkotmányjogi panasz által intézményesített találkozási ponton. Ennek adott esetben (a rendőrképmás ügyben) lehet az a látszata, hogy az utóbbi testület számon kéri a történetesen nyilvánosságbarát határozat tiszteletben tartását a bíróságoktól, de a vita lényege a kompetencia lehatárolása. Annak egyértelmű követelése, hogy a Kúria nem mondhat ellent az Alkotmánybíróság döntéseinek. A természete szerint politikai testület tehát magának követeli az értelmezés teljességét. A közigazgatási bíróság önálló rendszere egy erőteljes közigazgatási felsőbírósággal sem játszhat más szerepet: hatalmi, elhatárolási, értelmezési küzdelmeivel tagolni fogja a hatalmi teret, de nem oszthatja meg, nem válhat a hatalom megosztásának szereplőjévé, mert az nem létezik. Csak az autoriter berendezkedésbe tagolódhat be. Ilyen intézményi átalakításokkal nem változik meg a rezsim jellege.
Jogállami körülmények között lehetne az önálló közigazgatási bíráskodásnak kedvező hatása. Számos példa van arra, hogy az igazságszolgáltatás szervezetrendszerének differenciálódása erősíti a fékeket, ellensúlyt jelenthet a végrehajtó hatalommal szemben vagy érdemi alternatíváját kínálhatja más bírósági szervek értelmezésének. Mindez persze nagyban függ a létrehozás körülményeitől, a hagyományoktól, az intézmények vezetőinek felfogásától. Ehhez képest az autoriter rendszerek unalmasak, nyilvánvalóan csak egyetlen működési módra vannak kondicionálva. Posztkommunista rendszerekben jótékony következmény lehet a szükségszerű alkotmányjogi stabilizálásban való részvétel, a feszültségek megoldása. A Cseh Közigazgatási Bíróság például jelentős szereplő a bírói hatalom alkotmányos pozíciójának meghatározásában. Az elmúlt években heves közjogi viták zajlottak, amelyekben az Alkotmánybíróság, a legfelsőbb bíróság és a kormányzat eltérő pozíciókat foglalt el.[2] A viták hozzájárultak a bírói hatalom, a bírói függetlenség fogalmi, jogi és hatalmi pontosításához, ezekben a konfliktusokban kristályosodott ki a bírói hatalom közhatalmi elhelyezkedése.
Autoriter rendszerekben a különbíróságok természetét legjobban a Franco-rezsim katonai bíróságának tudományos értékelése illusztrálja. Mint minden ilyen rezsimnek, a spanyol katonai juntának is szüksége volt némi legitimációra. Az igazságszolgáltatás függetlenségének formális felmutatása a diktatúrákban is szük-
- 16/17 -
séges lehet, elsősorban a külső legitimitás miatt. A bíróságokat könnyedén lehet függetlenként láttatni, ha az állami, pontosabban a hatalmi érdekek számára fontos ügyekben nincs hatáskörük. A spanyol autoriter rendszer a katonai bíróság hatáskörébe utalta azokat az ügyeket, amelyek fontosak lehettek hatalmának fenntartásához.[3] Minden olyan ügyben, amelyben az állam érdeke közvetlenül is megjelent, a különbíróság ítélkezett, amelynek hatalmi függő helyzete nem is volt kérdéses.
A szervezeti értelemben korlátozott függetlenség a nem demokratikus államok kedvelt megoldása, mert ily módon "tisztán tarthatják" a rendes bíróságokat. Ez a tisztán tartás azonban relatív; a közjogi, politikai környezet, a hatalom működése, az alkotmányos fékek, a hatalommegosztás állapota a függetlenséget a kényes ügyek kiszervezése mellett is viszonylagossá teszi. A közigazgatási különbíróság felállításával szembeni érvek egy része a bíróság politikai intaktságát és a bírói függetlenséget óvná. Vizsgáljuk meg tehát a bíróság és a politikai rendszer kapcsolatát, illetve a függetlenség kérdését tágabb összefüggésekben!
A történelmi tapasztalatok alapján azonosíthatóak a bíróság és a nem demokratikus politikai rezsimek kapcsolatának alapelemei. A hatalmi környezet, az intézményi kultúra, a hatalommegosztás tényleges állapota minden esetben alapvetően határozza meg a bíróságok működését és a függetlenség állapotát. Pusztán a politikai rezsim aktorainak érdekeltségéből kiindulva is világos, hogy a hatalom centralizálása, a hatalmi monopólium hosszú távú fenntartásának szándéka ellentmond a bírói autonómiának. A bírósági döntések gyakran a politikai túlélést is befolyásolják: meg kell akadályozni, hogy a hatalmi korrupció és visszaélés eljusson a bírói fórumok elé vagy bíróság mondhassa ki, hogy a kormányzati szereplők bűncselekményt követtek el vagy kapcsolatban állnak bűnelkövetői csoportokkal. Ehhez általában elegendő a vádhatóság működésének totális politizálása és eltakarása. Ezzel azonban alapvetően vonják kétségbe a bírói hatalom intaktságát, a bíróság el sem juthat a lényegi folyamatokig, gyakran azzal a következménnyel, hogy felismerve vagy nem, a politikai játszmák részesévé válik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
