Dr. Hanti Péter: Az egészségügy határtalan felelőssége az európai kollíziós normák fényében (EJ, 2014/4., 1-5. o.)[1]

Az Európai Unióban nemcsak véletlenszerűen (ad hoc baleseti ellátás), hanem kifejezetten az adott esetben olcsóbb, azonos vagy jobb minőségű és rövidebb várakozás mellett elérhető egészségügyi (magán)szolgáltatások igénybevételére érkezett külföldieket is rendszeresen ellátják az adott tagállam egészségügyi szolgáltatói (egészségturizmus). Az ún. betegmobilitási irányelv[1] (továbbiakban: Irányelv) 2013. október 25-i határidejű tagállami implementációs kötelezettsége pedig tovább gerjeszti a külföldi tagállamok betegeinek mobilitását - ide értve a magyar egészségügyi szolgáltatók által ellátandó külföldi tagállami pácienseket is.

Az egészségügyi ellátó és a beteg között létrejött jogviszonyban ebben az esetben szerepel egy releváns nemzetközi "elem", aki nem más, mint maga a külföldi beteg. Ha ebből a jogviszonyból fakadóan későbbiekben valamilyen (pl. kártérítési) jogvita keletkezik, kérdésként merül fel: az ellátás helye szerinti tagállami bíróság, vagy éppen a beteg külföldi honossága szerinti tagállami bíróság járhat-e el? További kérdés, hogy ez a bíróság melyik állam jogát fogja alkalmazni (merthogy, mint azt látni fogjuk ez nem feltétlenül esik egybe az eljáró bíróság állama szerinti joggal).

Egymással összeütköző (kollíziós) jogok konkurálnak tehát alkalmazásukért, mely zűrzavarban az egyes országok - többnyire egységesített - úgynevezett nemzetközi kollíziós magánjogi szabályai tesznek rendet: mutatják meg, hogy az egyes szituációkban melyik állam jogát kell alkalmazni. Az Európai Unióban ez a jogkiválasztó (kollíziós) szabályrendszer koordinált: Uniós tagállam bíróságai előtt folyó ügyekben az ún. joghatósági (Brüsszel I.[2]) rendelet mutatja meg, hogy hol folyhat a per; másik két rendelet [Róma I[3]-II.[4] rendeletek] pedig azt, hogy ténylegesen melyik állam (ún. anyagi) jogát kell alkalmazni az adott jogvitában (a magyar kollíziós kódex[5] magyar bíróság előtt csak akkor lenne felhívható ha előbbiek nem lennének alkalmazhatók).

A beteg szakmailag felróhatóan hibás ellátása során térben elválhat egymástól a kár okozása és a kár tényleges bekövetkezése: a beteg földrajzi elmozdulása miatt, lássunk néhány példát arra hogy miként:

Ha egy portugál beteget a belga egészségügyi szolgáltató olyan gyógyszerrel kezel melyre tudottan allergiás, és bár mindent megtesznek a szövődmény elhárítása érdekében, de a beteg Belgiumban anafilaxiás sokkban elhalálozik: a vétkes károkozás (hanyagság a gyógyszerelésben) és a kár bekövetkezése (halál) is Belgiumban történik - ebben az esetben belga bíróság jár el a kártérítési perben. Ha a Magyarországon vizsgált német páciensnél felróhatóan nem ismerik fel a szívizominfarktust, hazautazik és másnap otthon hal meg: a kár okozása (a felróhatóan hibás diagnózis felállítása) Budapesten történt, míg a kár bekövetkezése (halál) Münchenben. Ebben az esetben a beteg hozzátartozójának választása szerint indulhat a per magyar vagy német bíróság előtt is. Ha egy ügyben többen is "sárosak", azaz nem elég, hogy Spanyolországban a szakmai protokolltól indokolatlanul eltérve "elkezelték" a francia beteget, de a hazaszállítását szervező osztrák betegszállító szolgálat nem megfelelő testhelyzetben szállítja őt és a beteg emiatt tovább károsodik: a beteg választása szerint bármelyik vétkes egészségügyi szolgáltató államának (ez esetben tehát spanyol vagy osztrák) bírósága előtt is perelheti együtt valamennyi károkozóját.

Számos tagállam nemzeti joga lehetőséget ad arra, hogy a beteggel már előre megállapodjunk (írásban), hogy esetleges későbbi jogvita esetén melyik bíróság kizárólagos illetékességét kötjük ki (ún. megállapodásos, vagy alávetéses bírósági illetékesség, más néven joghatóság kikötése) - azzal, hogy e megállapodás természetesen nem ütközhet az érintett tagállam közrendjébe, és amennyiben fogyasztóinak minősül a jogviszony akkor az erről való megállapodás lehetősége szintén korlátozott lehet.

Az előbbieket szemlélteti az 1. sz. táblázat (gyakorlati szempontból az eljáró fórumot és az általa alkalmazott eljárási jogot együtt kezeljük):

1. sz. táblázat: Eljáró bíróság és az általa alkalmazott eljárási jog meghatározása

- 1/2 -

Vegyük észre, hogy a kár bekövetkezésének helye nem feltétlenül azonos a külföldi beteg lakóhelyével (aki pl. olaszországi ellátását követően nem rögtön haza Nagy-Britanniába, hanem mondjuk Ausztriába megy síelni)!

Ha már megvan az eljáró bíróság: a másik kérdés, hogy a bíróság milyen anyagi jogot fog alkalmazni a szolgáltató-külföldi beteg vitájában. Itt megint csak attól is függ a válasz, hogy a kár okozása és annak bekövetkezése térben elválik-e egymástól, másrészt attól is, hogy a külföldi bíróság szerződésként értelmezi-e az orvos-beteg jogviszonyt (Róma I. szabályai, melyek tehát a contractuális károkozásra is vonatkoznak), vagy ún. szerződésen kívüli (delictuális) károkozásként fogja-e fel azt (Róma II. szabályai). A variációkat mutatja a 2. sz. táblázat. Itt is kiemelendő, hogy a tagállami jog lehetőséget adhat a beteggel írásban megállapodni a későbbi esetleges jogvitában alkalmazandó anyagi jogról (a közrendbe ütközés persze itt is kizárt):

2. sz. táblázat: A bíróság által alkalmazott anyagi jog meghatározása

A táblázatban a fogyasztói szerződés zárójelben szerepel, habár számos nemzeti jog alapján az orvos (egészségügyi szolgáltató)-beteg jogviszony fogyasztói jegyeket is magán visel, hiszen a laikus beteg ("fogyasztó") a szolgáltatást egy "profi" gazdasági-szakmai tevékenysége körében eljáró szolgáltatótól veszi igénybe, a fogyasztói szerződés pedig általában többlet jogosítványokkal vértezi fel a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő fogyasztót. Ugyanakkor egyelőre - a szolgáltatók szerencséjére - az uniós jog szempontjából nem feltétlenül minősül fogyasztói szerződésnek az egészségügyi szolgáltató-külföldi beteg közötti jogviszony - legalábbis anyagi jogi szempontból jellemzően nem, míg eljárásjogi (és a fórum kiválasztásának) szempontjából ez nem kizárt az alábbiak szerint: Amennyiben az otthon maradó betegnek a külföldi tagállami szolgáltató, a külföldi beteg saját tagállama "felé irányuló" szolgáltatást nyújt (pl. egy labordiagnosztikai szolgáltató külföldi betegek által küldött biológiai mintákat elemez és küldi vissza a leletet; vagy egy fogtechnikus más államból érkező fogműveket javít és küld vissza a páciensek számára; továbbá ha pl. egy radiológus szakorvos vállalkozó külföldi betegek CT leleteiről ad ún. második véleményt otthonról):[8] a jogviszony a joghatóság szempontjából fogyasztóinak minősülhet. Amennyiben az egészségügyi vállalkozás egy külföldi tagállamban is letelepedik (pl. Szlovákiában is belgyógyászati magánrendelést nyit egy lengyel honosságú szolgáltató): a jogviszony mind a joghatóság mind az alkalmazandó anyagi jog szempontjából fogyasztóinak minősülhet.

Abban az esetben ha a páciens külföldi tagállamban kap ellátást alapvetően nem fogyasztói a jogviszony anyagi jogi értelemben. A joghatóság oldaláról tekintve viszont az Európai Bíróság joggyakorlata szerint[9]a fogyasztó tagállama "felé irányuló" tevékenység esetében igen. Ennek megítélésében az, hogy a szolgáltató egy egyébként természetesen külföldről is elérhető internetes honlapot üzemeltet, e-mailt használ önmagában nem releváns. Ha azonban a tevékenység nemzetközi jellegű, a honlap a szolgáltató tagállamától eltérő ún. felső szintű domain-nevet használ (tehát pl. Németország esetében nem .de hanem .com végződésűt), webes keresőmotoron (pl. Google) külföldi tagállamokra is irányuló hirdetéseket helyez el, a szolgáltató székhelyéhez vezető más tagállamokból kiinduló útvonalak leírását tartalmazza a honlap (tipikusan a "hogyan érhet el bennünket" menüpont alatt), a telefonszámot nemzetközi előhívóval jelenteti meg, a honlapon nemzetközi ügyfélkörre hivatkozik, a szolgáltató székhelyétől eltérő nyelv illetve pénznem használatát teszi lehetővé: akkor ez mind-mind arra mutat, hogy a cég tevékenysége a külföldi fogyasztó tagállama felé is irányul. Ha ezek alapján pl. egy görög fogorvosi, gyógyfürdő, vagy plasztikai sebészeti egészségügyi szolgáltató által üzemeltetett honlapból az előbbiek szerint az derül ki, hogy bizony külföldi betegek ellátására (is) specializálódtak: a beteg (aki az eljáró fórum meghatározásakor mégiscsak fogyasztónak fog minősülni) utóbb pl. kártérítési igényeit, vagy a szolgáltatással kapcsolatos szavatossági kifogásait a lakóhelye szerinti bíróságon is érvényesítheti (akkor is tehát ha az ellátása ebben az esetben tehát Görögországban történt). A fogyasztóinak minősülés tehát eltérő lehet a joghatóságot és az alkalmazandó anyagi jogot kijelölő szabályok szempontjából, melyet a következő táblázat foglal össze:

- 2/3 -

3. sz. táblázat: Az egészségügyi szolgáltató-külföldi beteg közötti jogviszony fogyasztói jellege

Lehetséges tehát elvben, hogy egy Magyarországon ellátott olasz állampolgár spanyol bíróság előtt indítson pert. Míg tehát a fenti bíróság és jogkiválasztó (kollíziós) szabályok az EU-ban főszabályként azonosak: az ezek alapján, egy-egy konkrét peres ügyben alkalmazandó anyagi jog - ami alapján tehát döntenek az egészségügyi szolgáltatás hibás voltáról, a kártérítésről stb. - az egyes tagállamokban távolról sem azonos (nem harmonizált), azaz nagyon nem mindegy melyik szerint fogják a jogvitát elbírálni.[12] Sőt: a fentiek szerint meghatározott alkalmazandó jog elvileg mutathat az Unión "kifelé", nem EU tagállam jogára is. A dánokkal már Shakespeare óta baj van - itt is: ők ugyanis a Róma I-II. rendeletet nem alkalmazzák; az ún. EGT jogállású államok (Izland, Lichtenstein, Norvégia, Svájc) esetében ugyancsak más normák (Brüsszeli Egyezmény, Lugánói Egyezmény) alkalmazása jöhet elvben szóba bíróságaik elé kerülő ügyekben. Nemcsak a külföldi állampolgár, hanem akár a részben külföldön élő és dolgozó saját tagállami polgár is "veszélyes" lehet: akinek valamilyen okból kényelmesebb egy külföldi bíróság előtt perelnie.

Annak érdekében, hogy az egészségügyi szolgáltatás jogi kockázatát csökkentsék a szolgáltatók, és lehetőség szerint megelőzzék a kényelmetlen és költséges külföldi bíróság előtt zajló pert (és a külföldi jog alkalmazását) érdemes tehát a beteggel a saját anyanyelvén, vagy egy általa elismerten értett közvetítőnyelven[13] már az ellátás elején aláíratni egy jog- és illetékesség-választó klauzulát (továbbiakban együtt: klauzula), ami a jövőre vonatkozóan is biztosíthatja (a fogyasztói szerződések körében látott kivételekkel), hogy későbbi esetleges jogvitánál csak a szolgáltató tagállamának bírósága előtt, csak a szolgáltató honossága szerinti saját anyagi joga alapján indíthasson a beteg eljárást. Feltéve persze, hogy ilyen klauzulát a tagállami belső jog lehetővé tesz, ugyanis az is előfordulhat, hogy a kizárólagos joghatóság kikötése - különösen fogyasztóinak minősülő jogviszonynál - utóbb tisztességtelennek minősül, azaz érvénytelen. Különösen, hogy a külföldi beteg utóbb hivatkozhat a szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogára annak megállapítása érdekében, hogy az adott (számára idegen) tagállami jog alkalmazásának kikötéséhez mégsem járult hozzá.[14] A jog- illetve illetékesség-választó rendelkezést tartalmazó jognyilatkozat kockázata tehát, hogy utóbb (részben) érvénytelennek tekintheti az eljáró fórum. Az előre kikötött kizárólagos (magyar) joghatóságról és (magyar) anyagi jogválasztásról szóló, (magyar) szolgáltató által (itthon) ellátott páciens által tett jognyilatkozat érvényessége vizsgálatának részletes modellezése - az aláírt klauzula ellenére a beteg által utóbb választott tetszőleges más külföldi fórum előtt - meghaladná e cikk kereteit. A jogviszony minősítése, mint előkérdés Unión belüli vizsgálatának fontosságát - melyet a fórum jellemzően saját anyagi joga alapján végez, és mely természetesen klauzula hiányában is kérdés lehet - az is aláhúzza, hogy pl. a magyar egészségügyi törvény 2014. március 15-től hatályos meglepő rendelkezése alapján az egészségügyi szolgáltatással összefüggő kárigényekre a delictuális kártérítési szabályokat kell alkalmazni.[15]

Az is lehetséges, hogy jobb lenne a szolgáltató számára nem a saját tagállami bíróságának és jogának választása (mert pl. más ország bírói gyakorlata meglehet szűkebben, a szolgáltató számára kedvezőbben ítéli meg az egészségügyi szolgáltatási felelősséget), azonban ezt az egyébként nem tilos elvi lehetőség alkalmazását korlátozza többek között az, hogy a szóba jöhető külföldi jogokat nemigen ismerik az egészségügyi ellátók, pontosabban a sajátjuknál is kevésbé... (Figyelemre méltó, hogy ha külföldi jogot alkalmaz egy bíróság: az ottani értékviszonyoknak megfelelően történik pl. a kártérítés összegszerűségének meghatározása is, ami a szolgáltató tagállamánál lehet jóval kisebb de jóval nagyobb mértékű is.[16])

Tökéletes biztonságot nyújtó jogtechnikai eszköz -amellyel meggátolható lenne az, hogy a beteg vagy hozzátartozója eredménnyel indíthasson külföldön pert az egészségügyi szolgáltató ellen - tehát alapvetően nem létezik. Annál is inkább, mert a modern jogi normák - így ezek az ún. kollíziós (jogkiválasztó) jogi normák is - főszabályként területi elven hatályosulnak, ezért ezek a bíróságot és az alkalmazandó anyagi jogot - kla-

- 3/4 -

uzula hiányában - kijelölő szabályok csak az EU tagállami bíróságai előtt kezdeményezett eljárásokra érvényesek. A beteg elvben kedve szerint a Föld bármely országában indíthat pert (akár érvénytelenségre hivatkozva a megelőzően elfogadott alávetéses illetékesség ellenére is), s ha az adott ország bírósága a saját joghatóságát (eljárási jogosultságát) a rá vonatkozó jogszabályok szerint döntve megállapítja: az ügyet mintegy "beszippantva" a rá vonatkozó jogkiválasztó (kollíziós) szabályok szerint fogja az alkalmazandó anyagi jogot meghatározni, mely - pl. szigorú, esetlegesen nem megkerülhető ottani protektív fogyasztóvédelmi szabályok miatt - az említett klauzulát akár tehát annullálhatja is. Megjegyzendő azonban, hogy Unión kívüli ország bírósága által hozott ítélet esetén annak végrehajtása - e bíróság kifejezetten kikötött joghatóságától eltekintve - számos tagállam joga szerint csak ún. viszonosság esetében lehetséges:[17] tehát pl. egy amerikai bíróság által megítélt kártérítés kifizetése - önkéntes teljesítés híján - egy magyar egészségügyi szolgáltatótól nem kényszeríthető ki, mert jelenleg a két állam között nem áll fenn viszonosság az ítéletek kölcsönös végrehajtását illetően.

2015. január 10-től lép hatályba az új joghatósági rendelet[18], mely felváltja a jelenleg hatályos Brüsszel I. rendeletet. Az egészségügyi szolgáltatókkal szembeni kártérítési perekben érdemi újdonságot ugyan nem hoz az új norma, de pl. a beteggel kötött szerződés részeként a kikötött joghatóság érvényességét nem lehet majd pl. csak azon az alapon vitatni, hogy a szerződés többi feltétele esetleg érvénytelen.

Azon túl, hogy hatványozottan kellemetlen és költséges külföldre járni bíróságra (ahol esetleg egy további külföldi állam joga alapján járnak el a szolgáltatóval szemben), mindez a szakmai felelősség-biztosítás szempontjából is kedvezőtlen lehet. Számos (hazai) módozat ugyanis csak a szolgáltató tagállama szerinti jog alapján fennálló kárfelelősség esetén áll helyt, adott esetben csak az adott tagállami bíróság előtt indult eljárásoknál, továbbá sokszor csak a szolgáltató tagállamában okozott és be is következett káreseményeknél - utóbbi negatívum a klauzulával sem védhető ki -, több kötvény pedig kifejezetten kizárja a külföldi betegnek okozott károk kockázatát (mely a tisztességtelen biztosítási szerződési feltétel alapos gyanúját is felveti). A felelősségbiztosítási szerződés területi hatályának kiterjesztése esetleg pótdíj fizetése ellenében elérhető a biztosítóknál.

A teljesség igénye miatt hozzá kell tenni, hogy az előbbiekben ismertetett kollíziós és a klauzulára vonatkozó szabályok a betegnek közvetlenül ellátást nyújtó szolgáltatóra és a betege közötti jogviszonyra érvényesek maradéktalanul, azonban itt is árnyalja a képet, hogy az a tagállam ahol a szolgáltató működik (akár amely külföldi tagállamban letelepedett), ahova a marketingtevékenysége, illetve a telemedicinális tevékenysége irányul az a páciens saját (szokásos tartózkodási helye szerinti) vagy egy további tagállam-e? A különféle honosságú ellátók közötti közreműködői szerződésekre alkalmazandó (illetve alkalmazható) kollíziós szabályok és a klauzula lehetősége külön elemezendő - ideértve a beteg (kár)igénye miatti egymás közötti megtérítési, kártérítési, szerződésszegési helyzeteket is. Érdekesség, hogy főszabályként a szolgáltatótól a szolgáltatás nyújtásának helye szerinti szakmai szabályok és kautélák betartását kérik számon (mely honosságától eltérő államban való letelepedése esetén lehet fontos, és a szolgáltatás hatósági engedélyeztetése körül is okozhat problémákat a különböző közigazgatási keretek miatt).

A fent vázolt nemzetközi bonyodalmak miatt joggal érezhetjük, hogy az egészségügyi szolgáltatók kártérítési felelőssége egyre inkább "határtalanná" válik. Ha a teljes kártudás hiánya miatt az elévülés nyugvásával kapcsolatban az angolszász jogirodalomból ismert jelenséget "liability of long tail", azaz "hosszú farkú felelősségnek" hívjuk, akkor (az egészségügyi szolgáltató) kártérítési felelősségének ezen földrajzi szélesedését a szerző "széles ülepű felelősségnek" ("wide bottom liability") nevezi, hiszen a felelősség nemcsak itthon, hanem külföldön is "ül". ■

JEGYZETEK

[1] Az Európai Parlament és a Tanács határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló 2011/24/EU irányelve.

[2] A Tanács 44/2001/EK rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, hatályos: 2002. március 1-jétől.

[3] Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról, hatályos: 2009. december 17-től.

[4] Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról, hatályos: 2009. január 11-től.

[5] 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról

[6] A Róma II. tárgyi hatálya a "személyiségi jogsértésekre" nem terjed ki. Ez értelmezési zavart okozhat, hacsak nem kizárólag a "jóhírnévhez" fűződő személyiségi jogok megsértésére kell gondolnunk.

[7] Róma II. praeambulum (17) bekezdésének értelmezésétől is függően.

[8] Az Irányelv "határon átnyúló" egészségügyi ellátás alatt - a szerző véleménye szerint kissé szerencsétlenül - egyébként azt érti, amikor a beteg nem abban a tagállamban kap szolgáltatást, amelyben a biztosítása van (ahol pl. járulékot fizet), azaz az Irányelv egy másik tagállamba egészségi ellátása érdekében határon átlépő betegre és a neki ott nyújtott szolgáltatásokra gondol határon átnyúló ellátás alatt. Itt jellemzően tehát a beteg lépi át a határt és nem a tagállami szolgáltató "megy" a külföldi beteghez, vagy nyújt a fentiek alapján szó szerinti "határon átnyúló" szolgáltatást a páciensnek annak saját államában. Fontos tehát kiemelni, hogy létezik ez a - a szerző véleménye szerint helyesebben használt - másik értelemben vett határon átnyúló egészségügyi szolgáltatás is, mely alatt a szolgáltató saját tagállamából a beteg saját tagállama felé irányuló tevékenységét érthetjük (bármelyikük "határátlépése" nélkül), és amelyre a folyószövegben láttunk példákat. [Telemedicina szolgáltatás során (melynek pl. a radiológiában, patológiában, kardiológiában, pszichiátriában-pszichoterápiában lehet nagy jelentősége) egyébként az Irányelv szerint is az egészségügyi ellátás nyújtásának helye az a tagállam, ahol a szolgáltató letelepedett (pl. rendelője van) - vagyis ebben az esetben is úgy kell tekinteni, mintha virtuálisan a beteg látogatott volna el a szolgáltatóhoz.] E fogalmak közti különbségnek többek között éppen az egészségügyi szolgáltatás fogyasztói jellegének megítélésében van szerepe, mely számos vonatkozásban lényeges jogi konzekvenciával jár az egészségügyi szolgáltató és betege közötti jogvita keletkezésekor.

[9] C-585/08, C-144/09

[10] A Brüsszel I. fogyasztói szerződésre vonatkozó joghatósági szabályai alól "kiszerződni" illetékesség-választó klauzulával csak a jogvita keletkezését követően lenne lehetséges. [17. cikk. 1.]

[11] A szerző értelmezése szerint.

[12] Nemzetközi kereskedelmi jogból vett szemléletes példa: "Ha például az áru, amelyre vonatkozóan a német jog szerint kötöttek ki tulajdonjog-fenntartást [ti. addig nem szerzi meg az áru tulajdonát a vevő, míg az árát teljesen ki nem fizette az eladónak], átlépi a svájci határt, akkor a tulajdonjog-fenntartás rögtön érvénytelen lesz, mert Svájcban a vételár kiegyenlítéséig fenn lehet ugyan tartani a tulajdonjogot, de ehhez a törvény szerinti nyilvántartásba való bejegyzés szükséges. Ha ugyanez a dolog Ausztriába kerül, akkor a kikötött tulajdonjog-fenntartás ismét újraéled, ugyanakkor a tulajdonjog-fenntartás az Ausztriába került dolog vonatkozásában sem lesz ugyanolyan hatályú, mint Németországban, mert a német jog szerint szokásos [...] tulajdonjog-fenntartás az ausztriai jog szerint nem ismerhető el." [Bónis Péter PhD: A tulajdonjog-fenntartás az Európai Unió Bíróságának gyakorlatában, Európai Jog XI. 2. 48. p.]

[13] Ennek hiányában felhívható a Ptk. 6:7. §-a mely szerint idegen nyelvű beteg (magyar) jognyilatkozata akkor érvényes, ha a tanú vagy a hitelesítő személy azt számára megmagyarázta.

[14] Róma I. 10. cikk

[15] 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 244. § (2) bekezdése

[16] A jelentős fogyatékosságot okozó "műhiba" miatt nem ritka Németországban az 1 millió euró, míg az USA-ban a 10 millió USD körüli megítélt kártérítési összeg sem.

[17] BH 2010.2.45

[18] Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.