A közéleti vitákban, a közösségi médiában egyre gyakrabban szembesülünk olyan kérdésekkel, amelyek a büntetőjog tudományos vitáit érintik. Ezek a kérdések általában azzal kapcsolatosak, hogy milyen cselekményeket kellene büntetőjogi szabályozás tárgyává tenni, vagy arról szólnak, hogy a bíróságok helyesen értelmeznek-e egy-egy tényállást. A büntető jogalkotás és a normák bírói értelmezésének alapvető vezérelve a jogbiztonság elve. Az, hogy a büntető jogalkotás és jogalkalmazás megfelel-e a jogbiztonság követelményeinek, érinti az eljárás alá vont személyek alapjogait is. Úgy tűnik azonban, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogbiztonsággal kapcsolatos kérdések háttérbe szorulnak a jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálata során. Ezért nem kerülhető meg annak vizsgálata, hogy mit jelent a jogbiztonság, és miképpen határozza meg a büntető jogalkotásban és jogalkalmazásban megjelenő kérdések helyes megoldását.
Tárgyszavak: jogállamiság, jogbiztonság, nullum crimen sine lege, alkotmányos büntetőjog, Alkotmánybíróság
A közelmúlt közéleti vitái gyakran érintik az anyagi büntetőjogban megfogalmazódó kérdéseket, az e vitákat meghatározó események ezért rendkívül sok lehetőséget kínálnak arra, hogy a büntetőjog területén is átgondoljuk az általános vagy különös részi elveket, fogalmakat, illetve, hogy újra vitát nyissunk a már létező büntetőjogi fogalmaink és értékeink tartalmáról. Az új, előre nem látott események és problémák nem pusztán a jogi gyakorlatban résztvevő döntéshozókat kényszerítik arra, hogy átgondolják a büntetőjog mögött meghúzódó alapértékeket és a büntetőjogi normák tartalmát, hanem a büntető dogmatikai jogtudomány és a büntetőjog-elmélet számára is értékes tapasztalatokkal szolgálnak.
Gondoljunk csak a közelmúlt eseményeire, például az új típusú koronavírus miatt kialakult különleges jogrendre, és ebben az új büntető tényállás, a rémhírterjesztés megfogalmazásából eredő tudományos vitákra, amelyek alapvetően a nullum crimen sine lege elvéből származó követelmények (főleg a normavilágosság követelményének) átgondolására késztették a jogtudományt és a gyakorlatot.[1] Gyakran írtak újságok a gyermekpornográfiával kapcsolatos büntetőjogi tényállás tartalma és annak jogértelmezési kérdéseiről,[2] vagy arról, hogy a büntetőjog hogyan reagáljon az utcai zaklatásokkal kapcsolatos problémákra (bár ezek a kérdések Nagy-Britanniában, illetve Franciaországban jelentek meg elsősorban).[3] Ezekben az esetekben az az elméleti kérdés határozta meg a vitát, hogy milyen, a valóságban létező magatartásokat igazolt bűncselekménnyé nyilvánítani, és büntetni. Szintén új és vitatott értelmezési kérdésként merült fel a büntetőjog-tudományban a kapcsolati erőszak, illetve az idősek és fogyatékkal élők fokozott büntetőjogi védelme.[4]
Az új, előre nem látható esetek értelmezési problémái hívják elő a büntetőjogban is a jogállamiságból, ezen belül a jogbiztonságból fakadó követelmények elemzésének szükségességét. A jogállamiság elve ugyanis azt követeli meg a jogalkotó és a jogalkalmazó szervektől, hogy az egyes tényállások megfogalmazása és azok alkalmazása legyen az állampolgárok számára kiszámítható, előrelátható, az állampolgár számára tegye lehetővé, hogy racionálisan tervezhesse életét annak tudatában, hogy milyen
- 381/382 -
jogok és kötelezettségek terhelik. Érzékelhető tendencia az is, hogy az új problémák megjelenésekor általában az adott kérdésben idővel kialakuló bírósági gyakorlatban látjuk a megoldást. Például az Alkotmánybíróság számos határozatában az absztrakt, vitatott büntetőjogi fogalmak tartalmának meghatározásában a bírói gyakorlat kialakulását tartja fontosnak.[5]
Ezekben az esetekben a büntetőtörvénybe foglalt fogalmak tartalmát a bíróságok kizárólag a tényállás szövegére támaszkodva nem határozhatják meg, a jog szövegén túli szempontokat szükséges figyelembe venniük (például gazdasági, orvostudományi, járványügyi, pszichológiai érveket, illetve a jog mögöttes igazoló elveit). Ahogy Madai Sándor is kifejti a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénybe (a továbbiakban: Btk.) került új minősítő körülmények értelmezési problémái kapcsán: "Mint minden újdonság, az új minősítő körülmények is komoly fejtörés elé állítják a jogalkalmazót, ha a jogalkotó nem nyújt segítő kezet az értelmezéshez, az egységes gyakorlat kialakításához."[6]
A fenti gyakorlati problémákat tekintetbe véve annak a kérdésnek a vizsgálatával foglalkozom, hogy a büntetőjog számára egyik leglényegesebb alkotmányos elv, a jogállamiság elve, ezen belül a nullum crimen sine lege elve milyen módon határozza meg a büntetőjogi normák alkotását és értelmezését. Különösen azért jelentős ez a probléma, mert az Alkotmánybíróság gyakorlatában az az álláspont rajzolódik ki, hogy mivel a jogbiztonság nem alapjog, azon alkotmányjogi panaszokat, amelyek kizárólag a jogbiztonság problémáját érintik egy tényállással kapcsolatban, vissza kell utasítani. Azonban jelen elemzés ezzel szemben azt az állítást védelmezi, hogy a jogállam/jogbiztonság problémája nem pusztán technikai jellegű követelményeket fogalmaz meg a jogalkotással és a jogalkalmazással szemben, hanem normatív, erkölcsi értékek foglalata, amelyek az állampolgárok alapjogainak (emberi méltóság, személyi szabadság, autonómia stb.) garanciális védelmét biztosítják. Ezért, ha közvetetten is, de köze van az eljárás alá vont személyek alapjogainak védelméhez.[7]
A nullum crimen sine lege elv többféle követelményre is bomlik, ebben a tanulmányban ezek közül azt vesszük górcső alá, amely szerint a bíróságok a normák értelmezése során nem léphetnek túl a büntetőjogi normák szövege által meghatározott kereteken (az analógia terheltekre nézve hátrányos alkalmazásának tilalma). A jogállam/jogbiztonság elve így szorosan összefügg a jogi érvelés problémájával is. Azt is vizsgálat tárgyává szükséges tenni ezért, hogy ez az elv milyen értelemben határozza meg a büntetőjogi normák bírói értelmezését. Számos olyan probléma merül fel a gyakorlatban, amelyek bizonyítják, hogy önmagában a nyelvi-logikai megközelítés eredménye nem mindig vezet megfelelő jogi döntéshez, előfordulhat, hogy a jogszabály szó szerinti értelmének követése eredményez alapjogsértő döntést. A büntetőjogban ezért a tényállások morális értelmezése, vagy másképpen a teleologikus vagy jogtárgyharmonikus értelmezése[8] nem ellentétes a jogbiztonság követelményével. Ezeket a problémákat az elemzés végén egy konkrét alkotmánybírósági határozat segítségével mutatom be.
A jogállamiság elvének tartalma vitatott a jogelméletben és a politikai filozófiában egyaránt. Ennek köszönhetően a kontinentális és az angolszász jogi kultúrában is rendkívül sok elemmel és felfogással gazdagodott annak tartalma. Ettől függetlenül röviden rögzíthetjük, hogy mi az értelme a jogállamiság alkotmányos elvének: az önkényes állami hatalomgyakorlással szembeni garanciális követelményeket fogalmazza meg az állampolgárok számára, amely abban nyilvánul meg, hogy mind az állampolgárok, mind az engedelmességi kötelezettséget támasztó politikai intézmények tevékenységét jogi szabályozás alá kell rendelni, az állam kizárólag törvényes alapon tevékenykedhet.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
