A jogi szabályozással szembeni természetes és egyben alkotmányos igény, hogy a magánszféra védelme és a magánszféra védelmének nemzetbiztonsági okokból való korlátozása között megfelelő egyensúlyt biztosítson. Az régóta elfogadott, hogy a magánszféra védelme nem élvez feltétlen elsőbbséget, ha nemzetbiztonsági érdekből fontossá válik a magánszemélyek közötti közlések - így a távközlés - megfigyelése.
Azonban a közelmúltban olyan folyamatok indultak be - és ezek mai is tartanak -, amelyek alapvetően változtatják meg az egyének közötti közlések technológia adottságait, gyakoriságát, jelentőségét, és ahhoz vezetnek, hogy az elektronikus eszközökkel történő kommunikáció a magánszférában minden korábbinál nagyobb szerepet tölt be. E változások miatt jelenleg újra (és bizonyos időnként újra és újra) időszerűvé válik annak vizsgálata, hogy a fenti egyensúlyt megteremteni hivatott jogi szabályozás továbbra is valóban megfelel-e az alapvető alkotmányos igényeknek.
Az egyének hírközlési hálózaton keresztül folytatott közlésékkel kapcsolatos információszerzés tekintetében a jogi szabályozás két információszerzési módot igen részletesen szabályoz. Az egyik a közlésekkel kapcsolatos, elsősorban technikai-statisztikai jellegű forgalmi adatok megismerése (tehát nem a közlések tartalma). Az ilyen jellegű információszerzés szélesebb jogosulti kör (nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, nemzetbiztonsági szolgálat) számára elérhető, és ennek forrását a hírközlési szolgáltató által megőrzött, az adatmegőrzési (data retention) kötelezettség hatálya alá tartozó adatokból felállított adatbázis képezi. Az adatmegőrzési szabályozását - a vonatkozó közösségi irányelv1 átültetése folytán - az Eht. 159/A szakasza tartalmazza.
A másik érdeklődésre számot tartó információszerzési mód a személyek közötti közlések tartalmának valósidejű megismerésére irányul, amelyre csak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) jogosult az Nbtv. szerinti többi nemzetbiztonsági szolgálat megrendelése esetén. Az ilyen jellegű megfigyelés leglényegesebb garanciája, hogy külső - esettől függően miniszteri vagy bírói - engedélyhez kötött, amely engedély meghatározza a megfigyelés alá vont személyt és a megfigyelés kereteit. (A fentieket egészíti ki a nemzetbiztonsági szolgálatok eseti adatkérése, amely azonban nem kifejezetten hírközlés-specifikus, és nem ró folyamatos együttműködési, műszaki, gazdasági kötelezettségeket a szolgáltatókra, ráadásul az esetek egyedi jellege miatt a jogi problémák is kevésbé általánosíthatók.)
Az adatmegőrzési kötelezettség magyar jogba történő átültetése a hazai jogászi és civil jogvédő közösség érdeklődését is felkeltették és az adatmegőrzéssel kapcsolatos jogi kérdések napvilágra kerültek. Cikkemben ezzel szemben a talán kevesebb figyelmet kapó, de éppen ezért jogilag kevésbé elemzett valósidejű, külső engedélyhez kötött megfigyelésekkel foglalkozom. Ennek oka az, hogy egy olyan speciális területről van szó, amely jellegénél fogva - de jelentősége ellenére - idáig csak igen csekély mértékben vívta ki a jogászi közvélemény érdeklődését.
Az egyes egyedi problémával küzdő, az NBSZ-szel való tárgyalásokban csak alkalomszerűen résztvevő, a titkos információgyűjtésre vonatkozó joganyaggal rutinszerűen nem foglalkozó jogalkalmazók (ide most elsősorban az érintett szolgáltatókat kell érteni) között nem alakulhat ki együttműködés, diskurzus, közös álláspont a jogszabály értelmezésével és a gyakorlati kérdésekkel kapcsolatban, egyrészt mivel a külső engedélyhez kötött titkos információszerzéshez kapcsolódó együttműködés részletei eleve államtitkot képeznek (lásd Nbtv. 62. §), másrészt mivel a szolgáltatók üzleti titkai is sérülhetnek.2 Az NBSZ pozícióját - a nemzetbiztonsági érdek miatt indokoltan - erős törvényi felhatalmazás alapozza meg, amellyel szemben - megint csak a nemzetbiztonsági érdek miatt - a magánszféra védelmét és a szolgáltatók érdekét védő garanciák nem közvetlenül az érintettek, hanem a nemzetbiztonsági szolgálat felett felügyeletet gyakorlók kezében vannak. Ezért különösen nagy a jelentősége annak, hogy a hírközlési szolgáltatók és az NBSZ közötti jogviszony a szabályozása "jó minőségű" legyen, és a jogalkalmazók a rájuk vonatkozó joganyagot kellő jogbiztonság mellett tudják alkalmazni, és minél kevesebb jogértelmezési probléma merüljön fel.
Az egyes egyedi problémával küzdő, az NBSZ-szel való tárgyalásokban csak alkalomszerűen résztvevő, a titkos információgyűjtésre vonatkozó joganyaggal rutinszerűen nem foglalkozó jogalkalmazók (ide most elsősorban az érintett szolgáltatókat kell érteni) között nem alakulhat ki együttműködés, diskurzus, közös álláspont a jogszabály értelmezésével és a gyakorlati kérdésekkel kapcsolatban, egyrészt mivel a külső engedélyhez kötött titkos információszerzéshez kapcsolódó együttműködés részletei eleve államtitkot képeznek (lásd Nbtv. 62. §), másrészt mivel a szolgáltatók üzleti titkai is sérülhetnek.
A magyar jogban - hasonlóan más jogrendszerekhez - a nemzetbiztonsági feladatokat ellátó, és ennek körében rejtett megfigyelési tevékenységre is feljogosított szervezetek felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy az elektronikus úton végzett kommunikáció tartalmát megismerjék (titkos adatgyűjtés vagy jogszerű megfigyelés, legal interception). A jogszerű megfigyelés jogszabályi kereteit Magyarországon az alábbi jogszabályok adják:
A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Nbtv.) határozza meg a titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervezetek (a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat mint technikai lebonyolító és másik négy nemzetbiztonsági szervezet) hatáskörét és hírközlési hálózatokból való információgyűjtés alapvető feltételeit, adatkezelési szabályait, a vonatkozó döntéshozatali és engedélyezési eljárást, vagyis összességében a titkos adatgyűjtés jogszabályi garanciáit.
Az elektronikus hírközlési szolgáltató az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 92. § (1) bekezdése alapján együttműködésre kötelezett a titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervezetekkel. A bejelentett elektronikus hírközlési szolgáltatás műszaki jellemzőiről a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat információt kérhet. [Eht. 76. § (8)] Az Eht. 92. §-a részletes szabályokkal állapítja meg az együttműködés kereteit.
Az együttműködés feltételeit az elektronikus hírközlési feladatokat ellátó szervezetek és a titkos információgyűjtésre, illetve titkos adatszerzésre felhalmozott szervezetek együttműködésének rendjéről szóló 180/2004. (V. 26.) Korm. rendelet (Rendelet) tartalmazza.
E cikk terjedelmét meghaladná a fenti jogszabályok részletes elemzése, ezért a cikkben elsősorban néhány különösen fontosnak tűnő kérdésre koncentrálok.
Bár nem jogszabály, de a jogszabályok értelmezése és a titkos megfigyeléssel kapcsolatos problémák felvetése szempontjából kiemelkedő jelentőségű az adatvédelmi biztos közelmúltbeli ajánlása a nemzetbiztonsági szolgálatok külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtéséről. Ennek a cikknek szintén nem tárgya az adatvédelmi biztos ajánlásának feldolgozása, de annyit az ajánlás méltatására itt is hangsúlyozni szeretnék, hogy az ajánlás megjelenése önmagában is fontos esemény, ráadásul az ajánlás rendkívül jól elemzi az Nbtv. adatvédelmi szempontból releváns garanciális intézményrendszerét, és azzal kapcsolatban igen lényeges ajánlásokat fogalmaz meg. Reméljük, hogy az Nbtv. felülvizsgálata során a jogalkotó ezeket az ajánlásokat messzemenőkig figyelembe veszi.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
