Ez a tanulmány a teljességre törekvés és a gyakorlati megközelítés igényével készült mindazok számára, akik elméleti vagy jogalkalmazó munkájuk során - akár önkéntes alapon, akár valamely külső tényező hatására - e témában jobban elmélyedtek. A dolgozat célja, hogy egy átfogó, a hagyományos elveket követő elemzés útján és a fontosabb vámjogi rendelkezések ismertetésével összefoglalja e bűncselekmények legfőbb büntetőjogi ismérveit, felvesse és lehetőség szerint megoldási alternatívákat kínáljon a gyakorlatban előforduló anyagi és egy jellemző eljárásjogi problémára, továbbá ösztönözzön a véleményalkotásra és a tapasztalatok kicserélésére. Az idézett jogesetek két forrásból származnak: a Legfelsőbb Bíróság (illetve az illetékes megyei bíróság) közzétett határozataiból (BH-k), valamint a Szegedi Városi Bíróság és Ügyészség (esetenként a Csongrád Megyei Bíróság döntésével jogerőssé vált) ügyeiből. Ebből látható, hogy a tanulmány alapvetően a szegedi ítélkezési gyakorlatra épít, a helyi ügyekben felmerült jogi problémákat és azok "orvoslásának" módját dolgozza fel. Nagyban valószínűsíthető, hogy vannak olyan kérdések, amelyek az ország más megyéiben egyáltalán nem vagy nem ilyen megközelítésben merültek fel, és olyanok is, amelyeket teljesen más módon oldottak meg. Egy azonban biztosnak látszik: az ítélkezési gyakorlat (és ezen az ügyészségek eljárását is értem) a Btk. 312. §-ában szabályozott bűncselekményekkel kapcsolatban aligha egységes.
A Btk. eredeti megfogalmazása szerint a csempészet bűncselekményét követi el az, aki vámárut a vámellenőrzés alól elvon vagy vámszempontból lényeges körülményei tekintetében a hatóság előtt valótlan nyilatkozatot tesz. Vámorgazdaságért büntetendő az, aki a csempészett vámárut vagyoni haszon végett megszerez, elrejt vagy elidegenítésében közreműködik. (Az egyszerűség kedvéért a két bűncselekményi alakzatról a továbbiakban összefoglaló jelleggel egyes számban írok.) A bűncselekmény súlyosabban minősült, ha üzletszerűen, bűnszövetségben, jelentős értékű vámárura vagy muzeális tárgyra követték el, a büntetés még szigorúbb volt, ha a bűncselekményt jelentős értékű vámárura egyben üzletszerűen vagy bűnszövetségben követték el. Az értékhatárokat a Btk. hatálybalépésétől egészen 1997. szeptember 15-ig az 1979. évi 5. tvr. (Btké.) határozta meg. Eszerint, ha a vámáru értéke 10 000 Ft alatt volt, a cselekmény szabálysértésnek minősült, jelentős érték határa pedig 100 000 Ft-nál kezdődött. A két érték között lehetett megállapítani a bűncselekmény alapesetét, tehát a csempészet vagy vámorgazdaság vétségi alakját. 1983. szeptember 1-jé-vel a szabálysértési értékhatár 20 000 Ft-ra, 1988. január 1-jével a jelentős érték határa 200 000 Ft-ra emelkedett.
A bűncselekménnyel kapcsolatban figyelmet érdemelnek még az elkobzás szabályai. A jogalkotó eredetileg a Btk. XVII. fejezetének végén, a 314. §-ban helyezte el a gazdasági bűncselekményekre vonatkozó speciális elkobzási szabályokat. Csempészet és vámorgazdaság esetén főszabályként el kellett kobozni azt az árut, amelyre a bűncselekményt elkövették, kivéve, ha az állami szerv vagy szövetkezet tulajdona volt. E kivételt a tulajdonviszonyok megváltozásával - viszonylag későn, a rendszerváltást követően 5 évvel, 1994. május 15-i hatállyal - az 1994. évi IX. törvény emelte ki a Btk.-ból. A kötelező elkobzás alól két irányban engedett eltérést a törvény: ha az intézkedés az elkövetőre a bűncselekmény súlyával arányban nem álló méltánytalan hátrányt jelentett, elkobzás helyett a bíróság elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezhette az elkövetőt, amennyiben pedig még ez sem állt arányban a bűncselekmény súlyával, úgy az elkobzást, vagy az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezést egészben vagy részben mellőzhette is.
A következő lényeges módosításra az 1996. évi LII. törvénnyel 1996. augusztus 15-i hatállyal került sor. E törvény megváltoztatta a csempészet elkövetési magatartását akként, hogy a "vámszempontból lényeges" kitételt felcserélte a kissé egzaktabb "a vámteher, illetve a vámbiztosíték megállapítása vagy beszedése szempontjából lényeges" fordulattal, valamint kivette a tényállásból a "hatóság előtti" elkövetés kitételét. Ezen túlmenően a törvény a bűncselekmény minősített esetei közé beiktatta a különösen nagy értékű vámárura történő elkövetést. A jogalkotó a Btké.-ben a különösen nagy érték határát 5 millió Ft-ban határozta meg, ezzel egyidőben a jelentős érték határát felemelte 500 000 Ft-ra. A törvény továbbá a kötelező elkobzás alól egy újabb mentesülési lehetőséget teremtett: amennyiben az áru tulajdonosa nem az elkövető volt és az elkobzás a tulajdonosra méltánytalan hátrányt jelentett volna, feltéve, hogy az elkobzás mellőzését nemzetközi jogi kötelezettség nem zárta ki, az elkövetőt az áru értékének megfizetésére kellett kötelezni.
1997. szeptember 15-ével a minősített esetek kiegészültek a bűnszervezet tagjakénti elkövetéssel, továbbá a bűncselekményi értékhatárok a Btké.-ből a Btk. 138. §-ába kerültek át. A jelentős érték határa 2 millió Ft-ra, a különösen nagy érték határa 6 millió Ft-ra emelkedett.
A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 1998. július 1-jei hatállyal a minősített esetek körében a "muzeális tárgy" megnevezést a "kulturális javak körébe tartozó tárgy" kifejezésre módosította. Az 1998. évi LXXXVII. törvény 1999. március 1-jével hatályon kívül helyezte a 314. §-t és az elkobzásra vonatkozó rendelkezéseket valamennyi bűncselekményre vonatkozóan egységesen a Btk. általános részében, a 77. és 77/A. §-okban helyezte el.
Az 1999. évi CXX. törvény 2000. március 1-jei hatállyal a minősített esetek közé beiktatta a különösen jelentős értékű vámárura történő elkövetést, amelynek határát 500 millió forintban határozta meg, egyidejűleg a jelentős érték felső határát 6-ról 50 millió forintra emelte fel.
A Btk. 312. §-ának hazai háttérnormáit - azaz a vámáru behozatalára, vámkezelésére vonatkozó kötelező előírásokat - hosszú időn keresztül a vámjog szabályozásáról szóló 1966. évi 2. tvr., a végrehajtására kiadott 9/1966. Korm. rendelet, illetve a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. PM-KkM együttes rendelet tartalmazta.
1996. április 1-jével a fenti jogszabályokat felváltotta a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény, a végrehajtására kiadott 45/1996. Korm. rendelet (Vhr.), valamint a részletes szabályokat tartalmazó 10/1996. PM rendelet.
Háttérnormaként funkcionál a vámtarifáról szóló 1995. évi CI. törvény, továbbá azok a nemzetközi vámegyezmények, amelyekhez Magyarország is csatlakozott [pl.: az 1984. évi 9. törvényerejű rendelet a közúti kereskedelmi járművek ideiglenes behozatalára vonatkozó 1956. évi genfi vámegyezmény módosított szövegének kihirdetéséről; az 1982. évi 11. törvényerejű rendelet a vámeljárások egyszerűsítéséről és összehangolásáról szóló, Kyotóban az 1973. évi május hó 18. napján kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről; az 1978. évi 16. törvényerejű rendelet az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó vámegyezmény kihirdetéséről; az 1966. évi 5. törvényerejű rendelet az áruk előjegyzési eljárásban való behozatalához szükséges, Brüsszelben 1961. december 6-án kötött A. T. A.-igazolványról, valamint a kereskedelmi minták E. C. S. igazoló füzeteire vonatkozó, Brüsszelben 1956. március 1-jén megkötött és a Vámegyüttműködési Tanács ajánlására 1960. június 15-én módosított Vámegyezmények kihirdetéséről; a 83/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet az Egységes Árutovábbítási Eljárásról szóló Egyezmény (Tranzitegyezmény) kihirdetéséről stb.]
A vámok egyfelől az állam egyik bevételi forrását jelentik, másfelől a vámpolitika az állam gazdasági beavatkozásának eszköze, amellyel befolyásolni lehet a külföldi áruk behozatalát és a belföldi áruk előállítását. A Btk. 312. §-a ezért védelemben egyrészt az államnak a vámok beszedéséhez, azaz a fiskális bevételeihez, másrészt a vámpolitikai célkitűzéseihez fűződő érdekeit részesíti.
A csempészet elkövetési tárgya a vámáru. Ezt ugyan explicite csak a bűncselekmény első fordulata nevesíti, azonban nyilvánvaló, hogy valótlan nyilatkozatot is csak a vámárura vonatkozóan lehet tenni. A vámáru fogalmát a Vámtv. 1. §-ának 16. pontja határozza meg. Eszerint vámáru a vámterületre behozott dolog - ideértve a talált vámárut is - mindaddig, amíg azt a belföldi forgalom számára nem vámkezelték, illetve a Vámtv. rendelkezései alapján nem tekinthető a belföldi forgalom számára vámkezeltnek, vámáruként külföldre ki nem léptették, tekintet nélkül arra, hogy a behozatal milyen módon és milyen célból történt. Vámárunak kell tekinteni továbbá:
• az olyan árut, amelyet külföldi rendeltetéssel közvámraktárba betároltak, ha a vonatkozó külkereskedelmi ügylet megvalósult, és a külföldi a beraktározott árut - külföldre szállítás nélkül, új külkereskedelmi szerződés alapján - belföldi szervezetnek aktív feldolgozásra átadja vagy értékesíti,
• az aktív feldolgozási vámeljárásban a helyettesítő árut,
• az árutovábbítási vámeljárásban az előfinanszírozott árut,
• kiviteli eljárásban az adózatlan jövedéki terméket,
• az olyan árut, amelyeket különleges célra történő felhasználásuk alapján csökkentett vámteher alkalmazásával, vagy feltételtől függően vámmentesen vámkezeltek a belföldi forgalom számára mindaddig, amíg a feltétel fennáll, illetve amíg a különleges célra történő felhasználását, kivitelét, vámfelügyelet melletti megsemmisítését, alakta-lanítását nem igazolták.
A Vámtv. megkülönbözteti a vámárutól a belföldi árut. Belföldi áru:
• az az áru, amelyet teljes egészében Magyarországon nyertek ki vagy állítottak elő,
• az a külföldi áru, melyet a belföldi forgalom számára vámkezeltek, vagy a Vámtv. rendelkezései szerint a belföldi forgalom számára vámkezeltnek kell tekinteni,
• az az áru, amelyet kizárólag az előbbiekben meghatározott áruk felhasználásával állítottak elő. Belföldi árura a bűncselekményt nem lehet elkövetni.
A vámorgazdaság elkövetési tárgya a csempészett vámáru, azaz e bűncselekmény alapos gyanúja esetén a hatóságnak bizonyítania kell azt, hogy a dolog a vámellenőrzés alól elvontan, a vámhatóság tudta nélkül, vagy pedig a vámteher, illetve a vámbiztosíték megállapítása, beszedése szempontjából lényeges körülmények tekintetében tett valótlan nyilatkozattétellel került az országba.
A csempészet bűncselekményének kétféle elkövetési magatartása van:
a) a vámáru vámellenőrzés alóli elvonása,
b) valótlan nyilatkozat tétele a vámteher, illetve vámbiztosíték megállapítása vagy beszedése szempontjából lényeges körülmények tekintetében.
A gyakorlatban - megítélésem szerint - az első fordulat alá vonható cselekmények körének meghatározása, illetve a "lényeges" kitétel behatárolása jelenti a legtöbb problémát.
Ad a) A Büntető Törvénykönyvhöz írt Kommentár1 definícióját alapul véve: a vámáru vámellenőrzés alóli elvonásaként értékelhetők mindazon magatartások, amelyek a vámjogszabályoknak a vámáru behozatalára, vámkezelésére vonatkozó rendelkezéseinek megsértése, kijátszása folytán a vámellenőrzést részben vagy egészben meghiúsítják. Az alábbiakban tekintsük át a Vámtv.-nek e definíciót tartalommal kitöltő legfontosabb szabályait és fogalom-meghatározásait.
A vámellenőrzés az áruk behozatalával vagy kivitelével kapcsolatban a Vámtv.-ben, illetve egyéb jogszabályokban foglalt rendelkezések betartása céljából végzett tevékenység, amely kiterjed minden vámigazgatási eljárásra a beléptetéstől a vámteher megfizetéséig vagy a kiléptetésig. A vámellenőrzés módja:
• az árunyilatkozat és mellékletei megvizsgálása,
• az áru megvizsgálása,
• dokumentumok meglétének és hitelességének megvizsgálása, igazolása,
• közlekedési eszközök átvizsgálása,
• személy, poggyász és egyéb tárgy megvizsgálása,
• áruküldemények vizsgálata,
• vállalkozások főkönyvi és egyéb nyilvántartásainak megvizsgálása,
• más hasonló cselekmények végzése, amely az áruk behozatalát és kivitelét szabályozó jogszabályi rendelkezések érvényesítését célozzák (1. § 12-13. pont).
A vámkezelés az ügyfél kérelmére indult vámeljárás, amelynek során az áru vagy vámáru vámjogi sorsának rendezéséről dönt a vámhivatal.
A külföldről behozott vámárut (vagy a külföldre kivitelre kerülő árut) - függetlenül attól, hogy kell-e utána vámot fizetni vagy sem - vámellenőrzés alá kell vonni. A vámellenőrzés az állam kizárólagos joga, amit a vámszervezet szervei útján gyakorol. A vámellenőrzés biztonsága érdekében csak úgy szabad árut a vámterületre behozni, vagy onnan kivinni, hogy arról a vámszervezet szervei tudomást szerezzenek, és a vámellenőrzést el tudják végezni [34. § (1)-(2) bek.].
Aki az országba vámáruval érkezik, azt jelentkezési, árubemutatási, árubejelentési és vámkezeltetési kötelezettség terheli. Aki az államhatáron belép, a határrendészeti ellenőrzést követően a határvámhivatalnál vámellenőrzés céljából jelentkezni köteles. Aki a vámhatárt a fuvarozó járművén lépi át, a vámellenőrzés alkalmával tesz eleget jelentkezési kötelezettségének. Az államfők, kormányfők és a törvényhozó testületek elnökei mentesek a jelentkezési kötelezettség alól [37. § (1)-(3) bek.]. A vámhatárt bármely irányban átlépő kereskedelmi szállítóeszközről és annak rakományáról -ha nemzetközi szerződés vagy a Vámtv. másként nem rendelkezik - általános írásbeli árubejelentést kell a határvámhivatal részére adni. A jelentkezési kötelezettség alóli mentesség egyúttal árubejelentési kötelezettség alóli mentességet is jelent [38. § (1), (6) bek.].
A vámhatáron át behozott vámárut - ideértve a járművet és a szállítótartályt is - az árubejelentést követően a határvámhivatalnál be kell mutatni és annak megfelelő vámigazgatási eljárás alá vonását kell kérni. A bemutatásra és a vámkezelés kérésére az a személy (szervezet) köteles, aki az árut a vámhatáron átviszi. Az árubemutatási kötelezettség alól mentesek az államfőknek és a kormányfőknek, a törvényhozó testületek elnökeinek, a külföldi államok kormánya tagjainak, illetőleg a külföldi államok kormányküldöttsége tagjainak és mindezek kísérőinek használatára szolgáló áruk; valamint nemzetközi szerződés alapján a bemutatási kötelezettség alól mentesített áruk [39. § (1)-(3) bek.].
A vámáru vámkezelése - ha Vámtv. másként nem rendelkezik - erre irányuló kérelem alapján történhet. A kérelmet a vámáruval rendelkezni jogosult személyesen vagy megbízottja, képviselője útján köteles benyújtani [51. § (1) bek.]. A vámkezelést írásbeli vagy szóbeli árunyilatkozattal kell kérni. A törvény bizonyos feltételek esetén lehetőséget nyújt az árunyilatkozat elektronikus úton történő benyújtására is [52. § (1) bek.].
írásbeli árunyilatkozatot főszabály szerint Egységes Vámárunyilatkozaton, illetve a vámhatóság által kiadott engedélyben meghatározott formában kell benyújtani, amelynek tartalmaznia kell minden olyan adatot, amely a vámigazgatási eljárások előírásainak az adott árura vonatkozó alkalmazásához szükséges. Az árunyilatkozathoz - eltérő rendelkezés hiányában -csatolni kell a számlát és vámértékbevallást, továbbá minden olyan okmányt, amelynek benyújtása a vámkezelésre vonatkozó előírások szerint az adott vámeljárásban szükséges [52. § (2)-(3) bek.].
Szóbeli árunyilatkozatot csak természetes személy adhat a nem kereskedelmi forgalomban vám- és engedélymentesen vagy vámjegy kiállításával vámfizetési kötelezettséggel behozható és kivihető nem kereskedelmi mennyiségű árukról. Nem kereskedelmi forgalom a természetes személy által behozott vagy részére érkező, általa kivitt vagy kiküldött, a Vhr.-ben meghatározott (1200 eurónak megfelelő) forintösszeget meg nem haladó egyedi vagy összértékű, illetve ezen értékhatár alatt a Vámtv. I. sz. mellékletében meghatározott
kereskedelmi mennyiségnek nem minősülő vámáru behozatala. A szóbeli árunyilatkozatot a határvámhivatalnál, a vámkezeléshez szükséges adatok bejelentésével lehet adni [52. § (4) bek.]. A vámmentesen behozható vámáruk körét a Vámtv. 100-123/B. §-ai tartalmazzák. Vámmentes például a feladó részére változatlan állapotban visszaküldött tértiáru, a külföldről visszaérkezett belföldi áruminta, a sérült külföldi szállítóeszköz kijavítására szolgáló alkatrész, a gépkocsi gyári tankjában behozott üzemanyag, az útiholmi, a hagyatéki tárgyak stb.
A "zöldfolyosó" igénybevétele szóbeli árunyilatkozatnak minősül [52. § (5) bek.]. "Zöld folyosó" a határátkelőhelyen kijelölt azon terület, ahol a beutazó ráutaló magatartással tesz árunyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy az általa behozni kívánt vámárukra a nem kereskedelmi forgalomra vonatkozó szabályokban meghatározott vámkedvezmény vonatkozik és/vagy azok nem esnek behozatali korlátozás alá (1. § 24. pont). A Vhr. 76. § (1) bekezdése értelmében "zöld folyosó" a nemzetközi forgalom számára megnyitott repülőtereken, a nemzetközi hajókikötőkben, valamint a jelentős személyforgalmat lebonyolító közúti határátkelőhelyeken létesíthető. A zöld folyosót az utas akkor veheti igénybe, ha a Vámtv. előbbi rendelkezései alapján a szóbeli árunyilatkozat adás feltételei fennállnak. Az itt áthaladók vámáruit a vámhivatal szúrópróbaszerűen ellenőrzi, és az ellenőrzés eredményének megfelelően jár el. Az utas vámköteles vagy engedélyköteles vámáruval csak az ún. "piros folyosó"-t veheti igénybe, ahol a vámhivatal vámvizsgálatot tart, és az utas által behozott vámárukat (a vámjegy alkalmazása kivételével) írásbeli árunyilatkozat alapján vámkezeli.
A vámkezelést kérő az árunyilatkozatokban a valóságnak megfelelő, pontos adatokat köteles feltüntetni. A vámhatóság - a tényállás tisztázása érdekében - írásban kérheti az adatok valódiságának igazolását [52. § (9) bek.].
Elköveti a csempészet bűncselekményét az, aki a jelentkezési, árubemutatási, - bejelentési és nyilatkozattételi kötelezettségének a fenti rendelkezések ellenére egyáltalán nem tesz eleget, a vámárut pl. elrejti, eltitkolja, letagadja vagy nem a vámúton, hanem a "zöldhatáron" hozza be. A 34. § általános szabályából kitűnik, hogy a csempészet megvalósul akkor is, ha a vámáru után vámterhet - valamely mentesség folytán - egyáltalán nem kellett fizetni. A vámszervek ellenőrzési joga ilyenkor is sérül, legfeljebb a büntetés-kiszabási körülmények körében értékelhető az, hogy a cselekmény tényleges vámhiányt nem okozott.
BH1984/483. A csempészet megvalósul, ha a jogellenesen külföldön maradt személy gépkocsiját az elkövető külföldön megvásárolja, majd azzal hazatérve a járműre vonatkozóan nem tesz vámáru-nyilatkozatot.
Amennyiben az országba belépő személynél - egy későbbi ellenőrzés során - olyan vámárut találnak, amelyre vonatkozóan írásbeli árunyilatkozatot nem tett, vagy belépéséhez korábban - kétséget kizáró módon megállapíthatóan - a "zöld folyosót" vette igénybe, mindig gondosan vizsgálni kell azt, hogy a szóbeli árunyilatkozat adásának feltételei esetében fennálltak-e. Amennyiben e nyilatkozattétel kitételei megvalósultak, a csempészetet megállapítani nem lehet.
BH 1991/426. A holland állampolgárságú érdekelt üzleti céllal érkezett Magyarországra. Beutazásakor magával hozta a telefax készülékét, de az országhatáron belépésekor e telefax készülékről nem tett nyilatkozatot. Egy idegenforgalmi ellenőrzés keretében az érdekeltet igazoltatták, és az eljárás során megállapították, hogy a telefax készülékével kapcsolatosan semmiféle okmánnyal nem rendelkezik.
A vámhivatal határozatában az érdekelt ellen indított nyomozást megszüntette és a holland állampolgárt megrovásban részesítette. A városi bíróság jogerős végzésével a csempészet vétsége miatt az érdekelt ellen indult büntetőeljárásban lefoglalt telefax készüléket elkobozta.
A Legfelsőbb Bíróság - törvényességi óvás folytán indult eljárásban - megállapította, hogy a holland állampolgárságú érdekelt üzletember üzletkötés céljából érkezett Magyarországra, a magával hozott telefax készülék a mindennapos tevékenységéhez szükséges információszerzés korszerű és nélkülözhetetlen eszköze volt. Nyilvánvaló, hogy azt Nyugat-Európa számos országába utazva a hivatásához szükséges eszközként tartotta magánál és tárolta a személygépkocsijában, amely rendeltetéséből is kitűnően esetében egyértelműen útiholminak minősítendő. A vámjogszabályok értelmében az érdekelt a nála levő útiholmiról nem volt köteles írásbeli nyilatkozatot adni, míg abban az esetben, ha a telefax készüléket útiholminak minősülő vámáruként kezelték volna, így mint utas arról jogosult volt kívánsága szerint szóbeli nyilatkozatot adni vagy akár ilyen nyilatkozat megtételét mellőzni. A már említett vámjogi rendelkezések szerint tehát az érdekelt a vámjogra és a vámeljárásra vonatkozó semmiféle igazgatási szabályt nem szegett meg, ekként magatartása semmi módon nem vonható a Büntető Törvénykönyvnek a csempészet vétségét megvalósító 312. §-a rendelkezései alá. Ilyen körülmények között nem csupán a városi bíróság végzésével történt elkobzás törvénysértő, de téves a vámhivatalnak a megrovást alkalmazó határozata is, mert ez az intézkedés csak bűncselekményt megvalósító magatartású személlyel szemben alkalmazható.
A fentihez hasonló döntést tartalmaz a BH 1994/472. számú határozat is.
Több ügy kapcsán okozott problémát a "zöld folyosón" belépő utasok által magukkal hozott tárgyak útiholmiként történő besorolása. A Vámtv. 110. §-ának (2) bekezdése értelmében vámmentes útiholmi az a dolog, amelyet a külföldön állandó lakhellyel rendelkező utas az utazás időtartamára személyes használatra, vagy hivatása gyakorlására magával hoz, esetleg ilyen célból előre küld, vagy maga után küldet (1.). Vámmentes útiholminak minősülnek továbbá a belföldön állandó lakóhellyel rendelkező természetes személyek által a külföldi utazások időtartamára személyes használatra, vagy hivatásuk gyakorlására magukkal vitt és visszahozott (2.), vagy a huszonnégy órát meghaladó külföldi tartózkodásuk során - a tartós fogyasztási cikk kivételével - ilyen célra vásárolt használati tárgyak (3.).
Az első két eset viszonylag egyértelmű, az értelmezési nehézséget a 3. csoport okozta. Vhr. 185. §-ának (3) bekezdése meghatározza, hogy a fenti rendelkezés vonatkozásában különösen mi tekinthető útiholminak (pl. saját ékszerek, 1 db hordozható televízió, 1 db hordozható személyi számítógép, 2 db fényképezőgép, készülékenként 24 db lemezzel vagy 10 tekercs filmmel stb.), a 186. § (2) bekezdése pedig azt, hogy mit kell tartós fogyasztási cikknek tekinteni. Eszerint tartós fogyasztási cikkek az utazással összefüggően, közvetlenül személyes használatra nem szolgáló gépek, műszerek, optikai eszközök, videoszerkezetek, televíziók, rádiók, magnetofonok, háztartási gépek és a hasonló jellegű vámáruk értékhatárra tekintet nélkül, valamint mindazok a vámáruk, amelyek értéke a százezer forintot meghaladja. Mivel azt, hogy az utazással összefüggően közvetlenül személyes használatra mi szolgál, egyik jogszabály sem határozza meg, a gyakorlatban igen komoly jogértelmezési nehézséget vetett fel például a magyar állampolgár által a féléves külföldi tartózkodása során ottani élményeinek megörökítésére vásárolt és már több alkalommal használt fényképezőgép vagy kamera behozatalának megítélése. Végül ezek a tárgyak - a városi ügyészség nyomozást megszüntető határozatát panasz folytán felülvizsgáló főügyészségi határozatban kifejtettek szerint -nem kaptak útiholmi besorolást és ügyészségünk az utast megvádolta csempészettel. (Bírói döntés még nincs.)
A behozatali vámkezeléseknek két alapvető formája van: a vámáru jelleget megtartó és a vámáru jelleget megszüntető vámkezelés. Az előbbihez tartozik 1. az árutovábbítás, 2. a vámraktározás, 3. az aktív feldolgozás és 4. az ideiglenes behozatal, míg az utóbbihoz a 5. belföldi forgalom számára történő vámkezelés, amelyen belül kérhető a vámáru alaktalanítása, megsemmisítése vagy denaturálása, illetve a vámáru ellenszolgáltatás nélkül felajánlható az államnak, valamint 6. a vámfelügyelet melletti feldolgozás.
1. A vámárunak egyik vámhivatal vámfelügyelete alól bármely másik vámhivatal vámfelügyelete alá helyezése a vámáru továbbításával történik. Az árutovábbítás vámvizsgálatból, a vámáru azonosításából és a vámteher, áruk esetében pedig a forgalmi adók biztosításából áll. Az árutovábbítás az erre irányuló kérelem elfogadásakor kezdődik, és a vámárunak, valamint a vámkezeléshez csatolt iratoknak a rendeltetési vagy a kiléptetést végző vámhivatalnál történt bemutatásakor fejeződik be. [56. § (1)-(3) bek.]
BH1991/139. Megvalósítja a csempészetet az a külföldi tranzitutas, aki 96 db aranyérmét kíván az ország területén átvinni anélkül, hogy a belépés során eleget tett volna az árubemutatási és bejelentési kötelezettségnek.
BH 1978/151. Megvalósítja a csempészetet a külföldi állampolgárságú tranzitutas, aki a magával hozott vámárukkal kapcsolatos árubemutatási kötelezettségének nem tesz eleget.
Az árutovábbítási eljárásban behozott vámárukkal kapcsolatban ügyészségünkön gyakrabban fordul elő valótlan nyilatkozat tételével megvalósított csempészet, így az ezzel kapcsolatos jogeseteket az elkövetési magatartás második fordulatának elemzésekor ismertetem.
2. Vámraktárban raktározható a vámáru, továbbá a kivitelre kerülő áru, ha a külföldre szállítás feltételei fennállnak, de a kiszállításra csak későbbi időpontban kerül sor. Vámraktár a vámhatóság által üzemeltetett vagy engedélyezett minden olyan hely, ahol a megállapított feltételek fennállása esetén áru/vámáru tárolható vámfelügyelet mellett [60. § (1)-(2) bek.]. A vámraktározás vámvizsgálatból, az áru/vámáru azonosításából, a beraktározás és a kiraktározás ellenőrzéséből áll (62. §).
3. Aktív feldolgozásnak minősül:
a) a külföldi féllel kötött szerződés keretében a külföldi fél által ellenszolgáltatás nélkül rendelkezésre bocsátott vámáruval a vámraktárban végzett egy vagy több feldolgozási tevékenység, amelynek eredményeként a végterméket a feldolgozást követően külföldre visszaszállítják anélkül, hogy az esedékes vámteher beszedése megtörtént volna (felfüggesztő eljárás);
b) a vámteher megfizetése mellett vámkezelt vámáruval végzett egy vagy több feldolgozási tevékenység, melynek eredményeként létrejött végterméket külföldre kiszállítják és ennek alapján a behozott vámáru után kiszabott és megfizetett vámterhet a vámhatóság visz-szatéríti (vámvisszatérítési eljárás) [72. § (1) bek.].
Az aktív feldolgozás:
a) felfüggesztő eljárásban vámvizsgálatból, az azonosság biztosításából, a vámfizetési kötelezettség megállapításából, jövedéki termék feldolgozása esetén a belföldi forgalomba kerülés esetére fizetendő vámterhek biztosításából, a vámáru feldolgozásra történő átadásából, valamint a visszaviteli határidő megállapításából és elszámolásából;
b) vámvisszatérítési eljárásban vámvizsgálatból, az azonosság biztosításából, a vámfizetési kötelezettség megállapításából, a vámteher kiszabásából, közléséből, beszedéséből, jövedéki termék feldolgozása esetén a belföldi forgalomba kerülés esetére fizetendő forgalmi adók biztosításából, a vámáru feldolgozásra történő átadásából, valamint a visszaviteli határidő megállapításából, az elszámolásból és a vámteher visszatérítéséből áll [74. § (1) bek.].
Amennyiben az aktív feldolgozásban vámkezelt vámárut a visszaviteli határidőn belül nem vonják elszámolásra alkalmas vámeljárás alá, és azt elrejtik, eltitkolják, vagy jogellenesen forgalomba hozzák belföldön, a csempészet megvalósul.
4. Ideiglenes behozatalban kell vámkezelni azt a vámárut, amely a külföldi tulajdonjogának fenntartása mellett, ideiglenes használat, bemutatás vagy kipróbálás céljából, visszaviteli kötelezettséggel lépi át a vámhatárt. Az ideiglenes behozatal vámvizsgálatból, a vámáru azonosításából, a vámfizetési kötelezettség és a visszaviteli határidő megállapításából, a vámteher kiszabásából, a könnyített engedélyezési eljárásban a vámáru belföldi forgalomba kerülése esetén fizetendő vámteher biztosításából és a vámáru elszámolásából áll [75. § (1)-(5) bek.].
Ideiglenes használatúnak minősül többek között:
• bérleti és haszonbérleti szerződés alapján behozott vámáru, a személygépkocsi kivételével;
• a külföldi szervezet által behozott vagy beküldött, a vállalkozási szerződésben meghatározott és az általa vállalt munkákhoz szükséges eszközök (így különösen: munkaeszköz, felszerelési tárgy);
• a Magyar Köztársaságban ideiglenesen tartózkodó külföldi szervezet és természetes személy, valamint a külföldi állandó lakhellyel rendelkező, de ideiglenesen belföldön tartózkodó magyar állampolgár, továbbá a külföldön munkát végző magyar állampolgár által magyarországi tartózkodási idejére az életviteléhez szükséges, nem kereskedelmi mennyiségben és jelleggel behozott vámáruk (személygépkocsi esetén természetes személyek részére egy-egy darab). Magyar állampolgár által ideiglenes tartózkodására behozott személygépkocsi vámkezelése "Gépjármű útlevél" benyújtásával is kérhető, külföldi természetes személyek hat hónapot meghaladó időtartamra hozott gépjárműveinek ideiglenes behozatalban való vámkezelését pedig EV benyújtásával kell kérni az illetékes vámhivatalnál.
A Vhr. 132. és 134. §-ai határozzák meg az ideiglenes behozatalban alakiság nélkül (írásbeli árunyilatkozat és okmányok csatolása nélkül, tetszőleges formában) vámkezeltethető vámáruk körét. Ilyen például: a külföldi természetes személy által hat hónapot meg nem haladó magyarországi tartózkodás idejére, ideiglenes használat céljára behozott személygépkocsi és motorkerékpár (szóbeli árunyilatkozat alapján), vagy a külföldi forgalmi rendszámú közúti kereskedelmi gépjármű, továbbá a hozzákapcsolt pótkocsi a külföldi számára a fuvarozási szerződésben foglaltak teljesítésének idejére. Ha az ideiglenes behozatali eljárást a vámhivatal alakiság nélkül folytatta le, sem a kiléptetés igazolására, sem elszámolási kérelemre nincs szükség.
Az ideiglenes behozatalban vámkezelt vámárut belföldön elidegeníteni vagy harmadik személy, szervezet részére bármilyen jogcímen használatba adni csak az esedékessé váló vámteher megfizetése után szabad. E rendelkezés alkalmazása szempontjából nem tekinthető harmadik személy, szervezet részére történő használatba adásnak, ha a vámárut a vámkezelést kérő szervezet az alvállalkozójának - a fővállalkozói szerződés teljesítése keretében - átadja, vagy azt munkavállalója, köztisztviselője stb. munkavégzése keretében térítés nélkül használja, vagy a természetes személlyel közös háztartásban élő házastársa, élettársa vagy egyeneságbeli rokona használja [76. § (4) bek.].
Amennyiben az ideiglenes behozatalban vámkezelt vámáru elszámolása a visszaviteli határidőn belül nem történik meg, és a vámárut elrejtik, eltitkolják vagy belföldön jogellenesen forgalomba hozzák, a csempészet megvalósul. Minden esetben vizsgálni kell azonban azt, hogy nem álltak-e fenn az alakiság nélküli vámkezelés feltételei, mivel ilyenkor a vámellenőrzés alóli elvonással megvalósuló csempészet bűncselekménye - természetesen a Vhr.-ben meghatározott határidőkön belül - nem állapítható meg.
Sajátos problémát vethet fel, ha a vámárut belföldön elidegenítik vagy használatba adják anélkül, hogy ezt a vámhatóságnak jelezték volna, vagy az esedékes vámterhet megfizették volna. Az egyik lehetséges megoldás ilyenkor, ha az a személy, aki az - akár alakiság nélkül behozott, azaz a vámhatóság nyilvántartásában nem is szereplő - vámárut belföldön értékesíti csempészetért, míg az a személy, aki ezt a vámárut tudva arról, hogy a belföldi forgalom számára nem vámkezelték megveszi, vámorgazdaságért felel. A másik lehetőség az, ha a cselekményt arról az oldaláról közelítjük meg, hogy a vámárut behozó személy tudva a vámteher fizetési kötelezettségéről, annak nem kíván eleget tenni és eltitkolja a vámhatóság elől az annak alapjául szolgáló jogügyletet, például azt, hogy rendszeresen bérbe adja a vámárut. Ilyen esetben - véleményem szerint - lévén, hogy a vám is megfelel a Btké. 26. §-ában definiált adó kritériumainak, továbbá a vámteher részét képezik a különböző forgalmi jellegű adók, amelyek vonatkozásában a vámhatóság egyben az adóhatóság is, felmerülhet a Btk. 310. §-ába ütköző adócsalás bűncselekménye is.
2000. év elején a nyomozó hatóság több hasonló, az ideiglenes behozatallal kapcsolatos ügyben indított nyomozást. A terheltek külföldön élő és dolgozó magyar állampolgárok, akik több-kevesebb időre, de ideiglenes jelleggel, rendszeresen hazatértek Magyarországra a tulajdonukat képező, külföldön vásárolt és külföldi rendszámtáblákkal ellátott személygépkocsikkal. A terhelteknek a személygépkocsik vámkezelését gépjármű útlevéllel kellett volna kérniük, azonban ennek nem tettek eleget. Mulasztásuk okaként kihallgatásukkor többnyire arra hivatkoztak, hogy a magyar jogszabályokkal huzamos külföldi tartózkodásuk miatt nem voltak tisztában és az eljáró vámtisztviselőtől korábban olyan tájékoztatást kaptak, miszerint gépjárműveiket alakiság nélkül behozhatják az országba. A nyomozó hatóság a nyomozásokat arra hivatkozással, hogy a szándékos elkövetés nem bizonyítható, de a gondatlanság megállapítható, megszüntette és az iratokat a szabálysértési eljárás lefolytatása végett megküldte az illetékes vámhivatalnak. Az ügyészség a határozatokat tudomásul vette.
5. A belföldi forgalom számára történő vámkezelés vámvizsgálatból, a vámfizetési kötelezettség megállapításából, a vámteher kiszabásából, közléséből, beszedéséből és a vámáru kiadásából áll [79. § (1) bek.]. Ez az az eljárási forma, amelyben a végleges rendeltetéssel belföldre szánt vámárukat kell vámkezeltetni. Ennek során a vámkezelést kérő az árunyilatkozatban kérheti a vámáru alaktalanítását, denaturálását vagy megsemmisítését, továbbá azt az államnak ellenszolgáltatás nélkül felajánlhatja. Az első esetben a vámárut megváltozott jellegére figyelemmel kell vámkezelni, míg a második esetben a vámkezelést kérő mentesül a vámteher-fizetési kötelezettsége alól (81., 83. §).
6. A vámfelügyelet melletti feldolgozás a vámáru közvetett vámfelügyelettel történő feldolgozása, amelynek során a vámáru jellege vagy állapota megváltozik. A vámterhet a vámhatóság a végtermék vámtétele alapján szabja ki és szedi be a vámáru elszámolásakor. A vámfelügyelet melletti feldolgozás vámvizsgálatból, az azonosság biztosításából, a vámfizetési kötelezettség megállapításából, a vámteher biztosításából, a vámáru feldolgozásra történő átadásából, a feldolgozási határidő megállapításából, valamint az elszámolásból áll [82. § (1)-(2) bek.]. Amennyiben a vámáruval a rendelkezésre jogosult nem számol el, és azt elrejti, eltitkolja, vagy belföldön jogellenesen forgalomba hozza, megvalósítja a csempészetet.
* * *
Ad b) A csempészet második fordulatában megfogalmazott elkövetési magatartásnak, a valótlan nyilatkozattételnek a vámteher, illetve a vámbiztosíték megállapítása vagy beszedése szempontjából lényeges körülményekre kell vonatkoznia.
Amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, a vámáru után vámterhet kell fizetni. A vámfizetési kötelezettség a vámteher megfizetésének kötelezettségét jelenti. A vámmentesség csak a vám megfizetése alóli mentességet jelenti [13. § (2)-(3) bek.].
Vámteher:
a) a vám, a termékimportot terhelő általános forgalmi adó, a fogyasztási adó és a jövedéki adó, díjak és egyéb, jogszabályon alapuló - nem szolgáltatáshoz vagy mulasztáshoz kötött kötelező befizetések, ha azokat a vámigazgatási eljárás során kell kivetni;
b) a vámbiztosíték megállapítása szempontjából -az a) pontban foglaltakon túlmenően -:
- az előfinanszírozott áru után a visszatérített vámteher, továbbá az igénybe vett exporttámogatás,
- kivitelre kerülő adózatlan jövedéki termék, a jövedéki törvény szerinti adómentes felhasználás,
illetve adóraktárba való betárolás céljából importált és a belföldi forgalom számára adófelfüggesztéssel, továbbá aktív feldolgozás vámvisszatérítési eljárásban vámkezelt jövedéki termék esetében a forgalmi adók,
c) a nemzetközi szerződésben meghatározott kötelezettség alapján kedvezményes elbánásra jogosító származás igazolásának igénye esetén fizetendő vámteher alatt a vámot, valamint az általános, piacvédelmi és mezőgazdasági piacvédelmi vámpótlékot, a dömpingellenes vámot és az értékkiegyenlítő vámot kell érteni (1. § 21. pont). A vámteher megfizetésének biztosítása érdekében vámbiztosítékot kell nyújtani egyedi vagy tevékenységi vámbiztosíték formájában. A vámbiztosíték - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - az annak nyújtására kötelezett választása szerint lehet: a) készpénz, vagy b) belföldi székhelyű hitelintézet által vállalt bankgarancia, vagy c) banki fedezetigazolás, vagy
d) a vámhatóság által feljogosított magyarországi székhellyel rendelkező szervezet kezességvállalása [7. § (1)-(2) bek.]. Az egyedi vámbiztosíték nyújtásának eseteit a Vámtv. 8. §-ának (1) bekezdése tartalmazza. Tevékenységi vámbiztosítékot bizonyos vámeljárásokhoz és engedélyekhez kell nyújtani, részletes ismertetésétől eltekintek tekintettel arra, hogy ezek a jelen tanulmány tárgya szempontjából nem relevánsak.
A vám fizetésére kötelezett:
a) a vámáru felett rendelkezésre jogosult (azaz a vámáru tulajdonosa, a tulajdonosi jogállásban nem lévő címzettje, a zálogjoggal rendelkező fuvarozó és szállítmányozó);
b) aki a vámteher megfizetésére kezességet vállal;
c) aki a vámárut jogellenesen belföldi forgalomba hozza, vagy az ilyen forgalomba hozatalt elősegíti;
d) aki a vámárut azzal a kötelezettséggel veszi át, hogy azt változatlan állapotban megőrzi, vagy a vámhivatalnak bemutatja, de ennek a kötelezettségének - az elháríthatatlan külső ok (baleset vagy vis major következtében megsemmisült vagy végérvényesen elveszett, illetőleg természetéből eredő okból mennyiségéből vesztett vámáruk) esetét kivéve - nem tesz eleget (nem minősül ilyennek, ha a vámárut ellopták, vagy az ismeretlen körülmények között elveszett);
e) aki olyan vámárut szerez meg, amelyről tudja, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy azt vámteher terheli [125. § (1)-(2) bek.].
A vámfizetési kötelezettség szempontjából, a vámárut jogellenesen belföldi forgalomba hozónak kell tekinteni azt, aki
a) a vámárut a belföldi forgalom számára való vámkezelés nélkül vagy a vámhatóság megtévesztésével történt vámkezelés után belföldi forgalomba hozza, megszerzi, az ilyen forgalomba hozatalt elősegíti, illetőleg az ilyen vámárut felhasználja;
b) a rendelkezési jog korlátozásával vagy feltételtől függően, vámmentesen, kedvezményesen vagy az előírásoknak megfelelően más módon vámkezelt, továbbá a vámjogszabályoknak megfelelően behozott vámárut a korlátozástól, illetőleg a feltételtől vagy a jogszabály rendelkezésétől eltérően elidegenít, megtart, használ, felhasznál, megsemmisít, bérbe, használatba, lízingbe ad, vagy ezek megvalósításában közreműködik (126. §). A vámhatóság megtévesztésével történik a vámkezelés, ha az árunyilatkozatot adó a vámteher vagy a vámbiztosíték megállapítása és beszedése szempontjából lényeges körülmények tekintetében valótlan nyilatkozatot ad [127. § (1) bek.].
A csempészet második fordulatának elkövetője teljesíti ugyan a vámjogszabályokban előírt kötelezettségeit, azonban az általa tett nyilatkozat tartalma a valóságnak nem felel meg. A fentiekből látható, hogy a Vámtv. szerinti jogellenes belföldi forgalomba hozatalnak a vámhatóság megtévesztésével megvalósított formája tulajdonképpen megegyezik a csempészet ezen elkövetési magatartásával. Erre figyelemmel a lényeges körülmény fogalma is értelmezhető egyfelől a Vámtv. 127. § (2) bekezdése által adott definíció alapján. Eszerint a vámteher vagy a vámbiztosíték megállapítása és beszedése szempontjából lényeges körülmények a vámáru jellege, értéke, mennyisége, származása, vámtarifaszáma és vámtétele, a vámfizetésre kötelezett hivatalos azonosító száma, valamint minden olyan körülmény, amely a vámterhek fizetését, a vámmentességet vagy a vámkezeléshez szükséges engedély megadását befolyásolja. A Btk.-hoz fűzött kom-mentár2 szerint: "lényeges minden körülmény, amely vámhiányt idézhet elő." [Vámhiány a jogszerűen fizetendő és az annál kisebb értékben tévesen közölt, vagy nem közölt vámteher különbözete, ha az nem abból eredt, hogy a vámhatóság jogszabályt sértett, vagy a rendelkezésre álló helyes adatokat helytelenül értékelte (Vámtv. 1. § 34. pont).] Egy harmadik megközelítés szerint3 lényeges minden olyan körülmény, "amely a vámkezelendő, illetve a vámbiztosítékkal érintett áru jellegét, az áru vám- vagy biztosíték-fizetéssel kapcsolatos jellemzőit, a vám, illetve biztosíték mértékét vagy módját érinti." A szerző egy legfőbb ügyészi állásfoglalásra hivatkozik, amely szerint "a Vámtv. 7-8. §-ai, illetve a 127. § (2) bekezdése szerint a vámteher megállapítása és beszedése, illetve a vámbiztosíték szempontjából lényeges körülmény mindaz, amit az említett jogszabályok ilyenként felsorolnak."
BH 1996/299. A városi bíróság a vádlottat csempészet bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2 évre próbára bocsátotta, a bűnjelként lefoglalt Mercedes 230 E típusú személygépkocsit elkobozta. A megállapított tényállás szerint 1994. október 5-én a vádlott nagybátyja megállapodott egy grazi járműkereskedővel, hogy 61 200 ATS vételárért megvásárol tőle egy 1986-ban gyártott Mercedes 230 E típusú személygépkocsit. A vádlott nagybátyja átadott 15 000 ATS előleget a vádlottnak, majd később, mivel a nagybácsi a vételi szándékától elállt, a vételár fennmaradó részét egy járműkereskedelemmel is foglalkozó bt. fizette ki a kereskedőnek és a vádlottat megbízta az autó Magyarországra szállításával.
A vádlott a személygépkocsival 1994. október 20-án beléptető vámvizsgálatra jelentkezett a vámhivatalnál. A vámkezeléshez azonban nem az eladó által kiállított és a tényleges vételárat tartalmazó számlát mutatta be, hanem egy ismeretlen körülmények között kiállított, és cégbélyegzővel ellátott 6000 ATS vételárról szóló fiktív számlát nyújtott át. A vámvizsgálat során a személygépkocsit szállító trailer utasfülkéjében a tényleges vételárról és az előlegről készült számlát megtalálták. A tényleges vételár alapján a személygépkocsi belföldi forgalmi értéke 504 950 forint, mely után a vám, az általános forgalmi adó és a vámkezelési díj összege együttesen 650 125 forintot tett volna ki. Amennyiben a vámkezelés a fiktív számla alapján történik, a fenti ösz-szeg 78 485 forint lett volna. A bíróság ezért megállapította, hogy a vádlott cselekményével megvalósította a Btk. 312. §-a (1) bekezdésének alpontjában meghatározott és a (2) bekezdésének c) pontja szerint minősülő csempészet bűntettét és a Btk. 276. §-ában meghatározott magánokirat-hamisítás vétségét.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen bejelentett fellebbezés az elkobzás mellőzésére irányult, amelyet a megyei bíróság alaptalannak talált és az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta.
FBK 1995/21. Csempészetnél a vámárunak vám szempontjából lényeges körülményére vonatkozónak kell tekinteni a vámhatóság előtt a vámáru tulajdonosának személyére vonatkozó vámárunyilatkozatot. Aki más részére - ezt a tényt elhallgatva - a saját nevén hoz be vámárut az országba, akkor is elköveti a vámbűncselekményt - szabálysértést -, ha annak a személynek, akié az áru, szabályos behozatali lehetősége lett volna.
BH 1996/625. A II. r. terheltet a városi bíróság bűnsegédként elkövetett csempészet bűntette miatt pénzbüntetésre ítélte, és a vámhivatal által lefoglalt vámárut elkobozta.
A megállapított tényállás lényege szerint I. r. terhelt 1995. március 30-án jelentkezett belépésre a határátkelőhelyen az általa vezetett tehergépkocsival, amelyben útitársa a II. r. terhelt volt. Az útlevél ellenőrzését követően együtt elindultak a magyar spedícióra, majd az I. r. terhelt - a II. r. terhelt tevőleges közreműködésével - az általa közölt okmányok benyújtásával kérte a tehergépkocsin szállított vámáruk továbbítását tranzit úticéllal. A vámáruk továbbításához csatolta a fuvarokmányokat és a vételárról kiállított számlákat.
A fenti okmányok alapján kiállították az egységes vámárunyilatkozatot, annak a pótlapját, a rakományjegyzéket és a készfizető kezességi nyilatkozatot. A spe-díció ügyvivője az I. r. terhelt által kiállított és az általa elkészített okmányokat átadta a pénzügyőrnek. A pénzügyőr az ellenőrzés során megkérdezte I. r. terheltet, hogy rendelkezik-e az általa szállított árukra vonatkozóan eredeti számlával, illetve szlovén vámokmánynyal, s ekkor az I. r. terhelt határozottan azt a választ adta, hogy átadott minden birtokában levő iratot és nem rendelkezik az általa szállított árukra vonatkozó más okmánnyal.
Ezt követően a pénzügyőrök a szlovén vámszerv révén megszerzett eredeti vámokmány telefaxon megküldött másolata alapján megállapították, hogy az I. r. vádlott által benyújtott számla-fénymásolatok értékadatai összesen 6 653 400 líra és faxolt vámokmányon szereplő 42 631 600 líra vételár nem egyező, és azon a vámáruk címzettjeként feltüntetett skopjei cégen kívül más cég is szerepelt. Az I. r. terhelt odament a gépkocsihoz abból az okból, hogy II. r. terhelt táskáját a vezetőfülkéből kiadja. Az útitáska átadásakor az I. r. terhelt kivett egy papírköteget a fehérneműjéből - amelyek között a valós okmányok is szerepeltek -, és azokat úgy akarta a II. r. terhelt az I. r. terhelttől átvenni, hogy azt a pénzügyőr ne vegye észre. A pénzügyőr azonban a terheltek cselekményét felfedte, és az ily módon előkerült okmányok lefoglalása iránt intézkedett.
A megyei bíróság az elsőfokú ítéletet - a terheltnek és védőjének felmentés és a vámáruk elkobzásának mellőzése iránti fellebbezése alapján - felülbírálta, és az ítéletet helybenhagyta.
A jogerős határozatok ellen előterjesztett felülvizsgálati indítvány II. r. terheltnek a bűncselekmény elkövetésében való részvételét vitatta és a terhelt felmentésére irányult. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a felmentést célzó részében a törvényben kizártnak találta, mivel az a tényállás támadására irányult és az alapügyben hozott első- és másodfokú határozatokat a Be. 291. §-ának (7) bekezdése folytán a hatályukban tartotta.
A Szegedi Városi Ügyészség a csempészet bűntette miatt indult nyomozást megszüntette és a gyanúsítottat megrovásban részesítette. A megállapított tényállás szerint a nemzetközi fuvarozást végző gyanúsított 2001. március 28. napján belépésre jelentkezett a határvámhivatalnál mint a külföldi honosságú tehergépkocsi sofőrje és árutovábbítási eljárásban kérte vámkezelni az általa szállított vámárut. A vámkezeléshez szükséges okmányok között benyújtott egy olyan számlát is, amelyről a vámhivatal a kiléptetést végző vámhivatallal történt egyeztetést követően megállapította, hogy az nem ugyanaz, mint amellyel a gyanúsított a vámáru kiléptetését kérte és jóval kisebb értéket is tartalmaz, mint az eredeti számla. Az ügyészség határozatában kifejtette, hogy a gyanúsított a vámbiztosíték megállapítása szempontjából lényeges körülmény, azaz a vámáru (2 millió forintot meghaladó) értéke tekintetében valótlan nyilatkozatot tett, ezért elkövette a csempészet bűntettét.
Az ügyészség a bíróságnál indítványozta a csempészett vámáru elkobzását. Az egyéb érdekelt jogi képviselője a lefoglalás megszüntetését és a vámáru kiadását kérte a bíróságtól. Érvelése arra irányult, hogy a gyanúsított bűncselekményt nem követett el. Idézte a Vámtv. 20. § (8) bekezdésének b) pontját, továbbá a Vhr. 75. § a) pontját, amely rendelkezések szerint árutovábbítási eljárásban nem szükséges sem vámértékbevallást, sem pedig számlát csatolni. A kérelmező álláspontja szerint ezért nem lehetett "lényeges körülmény" egy olyan nyilatkozat tartalma, amelynek benyújtására a terhelt nem is volt kötelezett. Ily módon pedig a csempészet bűncselekménye sem valósulhatott meg.
Az ügyészség a jogi képviselő érvelésével nem értett egyet. A Vámtv. 7. §-a (1) bekezdésének második mondata utal arra, hogy a vámbiztosíték megállapításául a vámkezelést kérő által rendelkezésre bocsátott számla vagy értéknyilatkozat szolgál. A 21. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a vámáru értékét elsősorban - a felek által meghatározott - ügyleti érték alapján állapítja meg a vámhatóság. Ezen rendelkezéshez fűződően a Vhr. 34. §-ának (1) bekezdése leszögezi: a vámáru vámértékét a vámkezelést kérőnek kell kimunkálnia. Tehát a vámkezelést kérőnek - még ha nem is kötelezett szabályos számla vagy vámértékbevallás benyújtására - valamilyen formában nyilatkoznia kell a vámhatóság előtt a vámáru értékére vonatkozóan. A gyanúsított - függetlenül attól, hogy számla vagy vámértékbevallás benyújtására köteles volt-e vagy sem - a vámáru értékéről a valótlan tartalmú számla csatolásával nyilatkozott és amennyiben nem derül fény a cselekményre, a vámhatóság ezen számlában szereplő vámérték alapul vételével állapította volna meg a vámbiztosíték összegét. Tehát a számla jelen esetben nem tekinthető "lényegtelennek" és a gyanúsított terhére megállapítható a csempészet bűncselekménye.4
A Szegedi Városi Bíróság osztotta az ügyészség álláspontját és elrendelte a lefoglalt vámáru elkobzását. (A végzés még nem jogerős.)
Ettől eltérő döntést hozott a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárása során a TIR-okmány fedezetével szállított és árutovábbítási eljárásban vámkezelni kért vámáru kettős számlázási ügyében.
A megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 1996. november 12. napján belépésre jelentkezett a határvámhivatalnál az általa vezetett horvát honosságú tehergépkocsival és kérte az általa szállított 3880 pár női csizma továbbítását Oroszországba, amelyhez benyújtotta a külföldi eladó cég által kiállított, 70 000 USD értékű számlát és a szükséges kísérő okmányokat. A pénzügyőr az árunyilatkozat elfogadása után vámvizsgálatot tartott, amelynek során a gépkocsi fülkéjében levő két ülés közötti irattartóból egyéb okmányok közül előkerült az ugyanezen mennyiségű vámárura szóló, ugyancsak a külföldi cég által kiállított, de 162 960 USD értékről szóló számla, amely tartalmazta a horvát vámhatóságok pecsétjét. A vádlott a vámárut nemzetközi egyezmény, a TIR hatálya alatt szállította. A vámáru magyar értéke 25 905 751 Ft volt.
A városi bíróság a vádlott bűnösségét különösen nagy értékű vámárura elkövetett csempészet bűntettében mondta ki. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett. A megyei bíróság az elsőfokú határozatot a bűnösséget megállapító részében helyben hagyta. A jogerős határozatok ellen a terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a terhelt felmentése érdekében.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a vádlott által indítványozott árutovábbításra az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben az 1975. évi november hó 14. napján kelt, és az 1978. évi 16. sz. törvényerejű rendelettel kihirdetett vámegyezmény TIR-egyezmény), az 1995. évi C. törvény (Vámtv.) és a 45/1996. Korm. rendelet (Vhr.) rendelkezéseit együttesen kellett alkalmazni. "A TIR-egyezmény 4. cikke akként rendelkezik, hogy a TIR-eljárás szerint fuvarozott áruk az átmenő vámhivataloknál mentesülnek a behozatali vagy kiviteli vámok és illetékek megfizetésének vagy letétbe helyezésének kötelezettsége alól. Az egyezményre figyelemmel a Vhr. 76. § (1) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy az árutovábbítás számla csatolása és vámérték bevallása nélkül végezhető el. " ... "A TIR-igazolvány fedezete mellett történő árutovábbítást a határvámhivatalok a szállítmányt indító ország vámhivatala által záradékolt TIR-igazolvány alapján végzik. A TIR-iga-zolvány ez esetben a vámkezelés céljából adott árunyilatkozat, amelyhez a TIR-igazolványon nincs olyan rovat, amely a szállított vámáru értékének feltüntetését tartalmazná. Az igazolvány Árunyilatkozat részének 8. rovata pedig csak lehetőséget kínál az árutovábbításhoz kapcsolódó egyéb iratok, így a CMR fuvarlevél, vagy számla jelzésére. Ez azonban az eljárás szempontjából, ha nem kerül kitöltésre sem releváns. A TIR-egyezmény 4. cikkkére tekintettel nem értékelhető vámszempontból nyilatkozatnak, ha a TIR-igazolvány mellé számlát csatolnak. Ebből pedig okszerűen következik, hogy vámjogi nyilatkozat hiányában a csempészet bűncselekményének törvényi tényállási elemei nem valósulnak meg. Következésképpen különböző vámértéket tartalmazó számlák megléte a csempészet bűntettének megállapíthatósága szempontjából nem releváns. A kifejtettekre tekintettel számla mellékletet, vagy nyilatkozatot a vámértékről ilyen esetekben a pénzügyőr nem is követelhet. Ugyanakkor a terhelt maradéktalanul megvalósította a magánokirat-hamisítás vétségét, mivel... önként valótlan tartalmú hamis magánokiratot mutatott be, azt felhasználta."
Mindezeknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság az alapügyben hozott határozatokat a terhelt cselekményének jogi minősítésére és az elkobzásra vonatkozó rendelkezések tekintetében hatályon kívül helyezte és a terhelt cselekményét magánokirat-hamisítás vétségének minősítette. (Bfv. V. 918/1998/5.)
Vannak olyan esetek, amikor a nyomozást és az ügyészségi eljárást követően merülnek fel olyan további adatok, bizonyítékok, amelyek a feljelentett cselekmény megítélését alapjaiban befolyásolják. Így történt ez az alábbi esetben is.
A gyanúsítottak 1998. december 5-én belépésre jelentkeztek Jugoszláviából a határvámhivatal forgalmában három tehergépjármű szerelvénnyel. Az általuk szállított napraforgómag-olaj tekintetében árutovábbítást kértek a vámhivataltól, amelyhez becsatoltak három darab, 22 835,50 USD értékről kiállított számlát. Ezen nyilatkozatok elfogadása után az eljáró pénzügyőrök mindhárom esetben vámvizsgálatot tartottak, amelynek során a gépjárművek utasfülkéjében megtaláltak három darab 34 800 USD értékről kiállított számlát, melyek sorszáma és a rajta szereplő mennyiség megegyezett a vámkezeléshez benyújtott számlán feltüntetett adatokkal. A vámhivatal a szállítmányokat lefoglalta.
A Szegedi Városi Ügyészség mindhárom esetben megszüntette a nyomozást és a gyanúsítottakat megrovásban részesítette, valamint indítványozta a lefoglalt csempészett vámáruk elkobzását.
A Szegedi Városi Bíróság az ügyészi indítványokat alaposnak találta és a napraforgómag-olaj szállítmányok elkobzását rendelte el. A különleges eljárás során meghozott és jogerőre emelkedett végzéssel szemben - a nyomozás során még nem ismert - külföldi honosságú vegyes vállalat (amely társaság a sofőrök által behozott vámáru eladására és leszállítására szerződött le egy másik külföldi céggel) mint egyéb érdekelt tárgyalás tartását kérte, és újabb dokumentumokat nyújtott be a bírósághoz.
A bíróság a megtartott tárgyalás és az annak keretében lefolytatott bizonyítás adataiból a következőket állapította meg. Az a tény, hogy mindhárom esetben a magasabb összegű számlát pecsételték le a jugoszláv vámszervek, míg a korábbi gyanúsítottak a magyar oldalon már a kisebb értékű számlákat mutatták be, önmagában kellő alapot szolgáltatott annak megállapítására, hogy a vámáru értékének tekintetében valótlan nyilatkozatot tettek.
A tárgyaláson benyújtott adásvételi szerződésből azonban kiderült az, hogy a vámáru értékére vonatkozóan a magyar vámszerveknél benyújtott számlákon jelölték meg a valós értéket, a jugoszláv vámszervek által lepecsételt számla magában foglalta a raktározási díjat is. Abban a vonatkozásban, hogy a korábbi gyanúsítottak a jugoszláv vámszerveknek miért nem a valós adásvételi szerződésnek is megfelelő számlát nyújtották be, a bíróság csak feltételezésekbe tudott bocsátkozni (esetlegesen a jugoszláv fél nagyobb összegű áfát igényelhetett vissza az általa külföldre szállított áru után), azonban ezzel az egyéb érdekelt magyar vámjogszabályokat nem sértett. A bíróság tehát megállapította, hogy a csempészet bűncselekményét egyik esetben sem valósították meg, így nem volt helye elkobzásnak sem. Erre figyelemmel a bíróság a tárgyaláson kívül hozott végzést hatályon kívül helyezte, a vámáruk lefoglalását megszüntette és azokat az egyéb érdekeltnek - mint tulajdonosnak - kiadni rendelte.
A Btk.-hoz fűzött kommentár5 szerint valótlan a nyilatkozat akkor is, ha csupán a behozott vámáruk egy részére vonatkozik, azonban ebben az esetben a további vámárukat a vámellenőrzés alól vonja el az elkövető és ezzel a magatartásával valósítja meg a csempészet bűncselekményét. Ennek a különbségtételnek az elkövetési érték, illetve az elkobzás szempontjából van különösen nagy jelentősége. Amennyiben ugyanis az elkövető nagyobb mennyiségű vámárut (pl. gyűjtőárut) hoz be az ország területére amelynek számottevő hányadát vámkezelteti és csak egy töredék részére vonatkozóan nem tesz eleget bejelentési kötelezettségének, méltánytalan lenne bűnösségét a teljes árukörre megállapítani és az összes árut elkobozni.
Kérdés viszont az, hogy aki csak a vámáruk egy részére vonatkozóan tesz valótlan nyilatkozatot, pl. a teljes árukörre nézve azt állítja, miszerint az vámmentesség alá esik és ez a valóságban csak a vámáruk egy részére nézve felel meg a valóságnak, annak a büntetőjogi felelőssége kiterjed-e teljes vámárura? Azaz a példánál maradva: kiterjed-e a vámmentesen behozható vámáruk körét meghaladó vámárukra? Mivel az elkövető a vámellenőrzés alá vonási kötelezettségének - amely ugye fennáll függetlenül attól, hogy a vámáru után kell-e vámot fizetni vagy sem - ebben az esetben eleget tett, azonban nyilatkozata csak részben és a vámáruknak egy konkrétan meghatározható körére nézve felelt meg a valóságnak, az előbbi indokolásból kiindulva amellett vagyok, hogy felelőssége csak a valótlan nyilatkozattal érintett vámárukra, vagyis a példára vonatkozóan: a vámmentességet élvező vámárukra terjed ki.
Felvetődhet továbbá az, hogy aki még a határ előtt elrejti a vámárut, majd a vámellenőrzést végző pénzügyőr kérdésére úgy nyilatkozik, hogy nem hoz be vámköteles vámárut, a csempészet elkövetési magatartásának I. vagy II. fordulatát valósítja meg. Véleményem szerint ilyenkor a bűncselekmény már megvalósul azáltal, hogy az elkövető a vámárut elrejtve áthozza a határon azzal a szándékkal, hogy arról egyáltalán nem tesz nyilatkozatot (a csempészet I. fordulata). Ebben az esetben szükségszerűen nyilatkozik valótlanul a pénzügyőr kérdésére, sőt ha nem állítják meg, nyilatkozattételre sor sem kerül. Más a helyzet, hogy ha a belépéséhez a zöld folyosót veszi igénybe, hiszen ez szóbeli nyilatkozatnak tekintendő.
A vámorgazdaság elkövetési magatartásai: a csempészett vámáru a) megszerzése, b) elrejtése vagy c) elidegenítése. Mivel e fogalmakat az ítélkezési gyakorlat már kidolgozta és értelmezésük viszonylag problémamentes, csak egy-egy mondatban foglalom össze azokat.
a) A megszerzés a csempészett vámáru bármilyen jogcímen (kivéve a vagyon elleni bűncselekményt) történő, tényleges birtokba vételét jelenti, akár ellenérték fejében, akár anélkül történik és amely a csempész és a vámorgazda megállapodásán alapszik.
b) Az elrejtés olyan magatartás, ami a bűncselekményből származó dolog feltalálását lehetetlenné teszi vagy jelentősen megnehezíti, és amellyel az elkövető megteremti a dolog feletti későbbi rendelkezés lehetőségét.
c) Az elidegenítésben közreműködéssel az elkövető a dolog értékesítéséhez nyújt segítséget.
BH 2000/386. Megvalósítja a vámorgazdaság vétségét, aki a külföldi személy által nem kereskedelmi forgalomban az országba behozott és vámkezelés alá nem vont személygépkocsit megszerzi és a saját - ugyanilyen típusú - gépkocsijának a motorját a megszerzett gépkocsi karosszériájába beszerelve használja.
A csempészet alanya az, aki a vámárut külföldről behozza vagy behozatja (függetlenül attól, hogy azt hogyan szerezte, illetve milyen jogcímen tartja magánál) és vámellenőrzés alá vonási kötelezettségének egyáltalán nem, vagy nem a valóságnak megfelelően tesz eleget. Ez tipikusan az a személy, aki belép az államhatáron és magával hozza a vámárut, de az is lehet, aki a vámáru behozatalára megbízást adott és a vámkezeléshez szükséges okmányokat kiállította. (Utalnék ismét a Vámtv. 51. § (1) bekezdésére: "A /vámkezelésre irá-nyuló/ kérelmet az áruval/vámáruval rendelkezni jogosult személyesen vagy megbízottja, képviselője útján köteles benyújtani.)
A vámorgazdaság elkövetője bárki lehet, kivéve az alapcselekmény, azaz a csempészet tettesét, illetve részesét. Amennyiben ugyanis a csempész értékesíti is a vámellenőrzés alól elvont vámárut, ezen cselekménye önállótlan részcselekmény lesz, tehát a halmazat csak látszólagos.
Mind a csempészet, mind a vámorgazdaság kizárólagosan szándékosan valósítható meg. A vámorgazdaság esetében bizonyítani kell azt, hogy az elkövető tisztában volt azzal, miszerint a vámáru csempészetből származik, továbbá azt is, hogy a vagyoni haszon célzatával valósította meg az elkövetési magatartást. Az alanyi oldal alátámasztására jó példa az előző jogeset, ehelyütt ismertetném tényállásának valamint a bírósági döntés indokolásának lényegét:
BH 2000/386. A városi bíróság a vádlottat próbára bocsátotta, a vám- és pénzügyőrség megyei nyomozó hivatalánál kezelt személygépkocsit pedig elkobozta.
1997. decemberében a piaci kereskedő foglalkozású vádlott ismerőse, M. E. német állampolgár a vádlottnak ajándékozta a tönkrement Volkswagen Passat típusú személygépkocsiját. A vádlott az ajándékba kapott személygépkocsit hazavontatta a lakására, majd az ugyanilyen gyártmányú, saját tulajdonában levő Volkswagen Passat személygépkocsiból a motort kiszerelte, és az ajándékba kapott személygépkocsi karosszériájába beszerelte. 1998 márciusában a vádlott ismét találkozott a német állampolgárságú személlyel a piacon, aki ekkor aláírt egy ajándékozási szerződést, amely szerint a saját gépkocsiját a vádlottnak ajándékozta. Időközben kiderült az, hogy a személygépkocsi lopott volt, melyet a német hatóságok 1997 óta köröznek.
A vádlott a tárgyaláson elismerte azt, hogy elfogadta az M. E. német állampolgárságú férfi által ajándékba adott személygépkocsit. Előadta azt is: arról nem tudott, hogy a személygépkocsi lopott. Nem tudott arról sem, hogy az adott esetben az ajándékba kapott személygépkocsit vámkezelés végett be kellett volna mutatnia az illetékes vámhatóságnak.
A vámjogról és a vámeljárásról szóló 1995. C. tv. 38. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a vámáruval rendelkező személy köteles vámkezelést kérni, a városi bíróság ezért megállapította, hogy a vádlott elkövette a Btk. 312. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző vámorgazdaság vétségét. A végzés ellen a vádlott az elkobzás mellőzése végett fellebbezett.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy az M. E. által behozott gépjármű a Vámtörvény 1. §-ának értelmező rendelkezései szerint nem kereskedelmi forgalomban (7. pont II. fordulat) behozott (18. pont) vámárunak (15. pont) tekintendő, melyet vámellenőrzés alá kellett volna vonni. A 34. § (1) bekezdése, a 39. § (1) és (2) bekezdése értelmében a nevezett személynek a gépjárművet be kellett volna mutatnia és vámkezelést kellett volna kérnie az 51. § és az 52. §-ban meghatározott módon, hivatkozva az ajándékozás szándékára (5. számú melléklet 3. pont, 1. pont, IV. melléklet 2. pont). Ezeknek a szabályoknak a megszegésével M. E. megvalósította a csempészet vétségét.
"A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a vádlott arra irányuló védekezését nem fogadta el, amely szerint nem tudott arról, hogy a külföldi személytől származó külföldi árut vámkezelés céljából az illetékes vámhatóságnak be kellett volna jelentenie. Köztudomású az, hogy a külföldről származó áruk behozatala után bizonyos értéken felül vámot kell fizetni. Erről a vádlottnak abból a megfontolásból is tisztában kellett lennie, hogy maga is kereskedelemmel foglalkozott, ezen belül is külföldi kapcsolata volt, éppen magával az "ajándékozó" személlyel. Tekintve, hogy a vádlott az "ajándékozás" körülményeit ismerte az okiratok hiánya miatt is tisztában volt azzal, hogy a külföldi gépjárművet nem legális módon szerezte meg. A már átalakított gépjárművet utólag, az átalakítást követően igyekezett - használhatósága végett - legalizálni, meg kellett tehát állapítani a vádlott szándékosságát és a tényállás alapján azt is, hogy a megszerzés vagyoni haszon végett történt minthogy a vádlott vagyonában értéknövekedés következett be. A cselekmény minősítése törvényes volt. Miután a vádlott az összeépítéssel legalizálni kívánta a belföldi forgalomba hozatal céljából a személygépkocsit, a gépjármű egészére nézve elkövette a bűncselekményt, az elrejtéshez ugyanis szükségképpen fel kellett használnia a tulajdonában levő motort, a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy méltányosság alapján nincs helye az elkobzás mellőzésének."
A csempészet és a vámorgazdaság minősített esetei egységesen egyrészt az elkövetési értékhez, másrészt egyéb minősítő körülményekhez igazodnak. A bűncselekményi értékhatár 50 000 Ft, amely alatt a vámszabálysértés állapítható meg.
A bűncselekmény a jelentős érték alsó határáig, azaz 2 millió forintig alapeset, vétség és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, illetve vagylagosan közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés a büntetés, ha a bűncselekményt
a) üzletszerűen (ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekedve),
b) bűnszövetségben (ha két vagy több személy több bűncselekménnyel együtt szervezetten követi el, vagy abban megállapodik),
c) jelentős (2 millió 1 forinttól 50 millió forintig terjedő) értékű vámárura,
d) kulturális javak körébe tartozó tárgyra követik el.
A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) különösen nagy (50 millió 1 forinttól 500 millió forintig terjedő) értékű vámárura,
b) üzletszerűen vagy bűnszövetségben jelentős értékű vámárura, illetve
két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) különösen jelentős (500 millió forintot meghaladó) értékű vámárura,
b) üzletszerűen vagy bűnszövetségben különösen nagy értékű vámárura,
c) bűnszervezet (bűncselekmények rendszeres elkövetése révén haszonszerzés végett létrejött olyan bűnszövetség, amely feladatmegosztáson, alá-fölérendeltségi rendszeren és személyi kapcsolatokon nyugvó szerepvállaláson alapul) tagjaként
követik el.
A vámáru vámértékét elsősorban az ügyleti érték alapján kell meghatározni. Az ügyleti érték az az ár, amelyet a Magyarországra irányuló export eladás során az árukért ténylegesen fizettek, vagy fizetni fognak, feltéve, hogy a Vámtv. 21. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban foglalt feltételek teljesülnek. A vámérték meghatározásánál az ügyleti értéket bizonyos korrekciós tényezőkkel - például a magyar vámhatárig történő szállítás, anyagmozgatás, biztosítás költségei [1. Vámtv. 28. § (1) és (4) bekezdését] - növelni kell. A törvény 22-26. §-ai tartalmazzák azokat a kisegítő számítási szabályokat, amelyek irányadók akkor, ha a vámértéket az ügyleti érték alapján nem lehet meghatározni.
BH 212/2001. A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló törvény értelmében a vámértékbe be kell számítani az importált áruk magyar vámhatárig történő szállításának költségét, ennélfogva a csempészet megvalósulása szempontjából a bűncselekmény elkövetési értéke a vámárunak a teljes - a fuvarköltséget is tartalmazó - értéke.
A vámorgazdaság megállapítását kizárja a vámárunak vagyon elleni bűncselekmény útján való megszerzése (BH 1989/433.). Ezért például ha az elkövető, a csempészett vámárut mástól jogtalanul, vagy a talált vámárut eltulajdonítja, nem a vámorgazdaság, hanem a lopás, illetve a jogtalan elsajátítás bűncselekményét valósítja meg.
A vámorgazdaságot és az orgazdaságot az az alap-cselekményi kör különíti el egymástól, amelyhez ezen bűncselekmények járulnak. A vámorgazdaság csak csempészett vámárura követhető el, tehát feltételez egy más által megvalósított csempészetet, míg az orgazdaság megállapításának kritériuma, hogy az elkövetés tárgya lopásból, sikkasztásból, csalásból, hűtlen kezelésből, rablásból, kifosztásból, zsarolásból, jogtalan elsajátításból vagy orgazdaságból származzon.
A csempészetet és vámorgazdaságot illetően talán a legproblematikusabb terület a halmazati kérdések köre.
1. Amennyiben az elkövető ugyanazon vámárura vonatkozóan több lényeges körülménytekintetében is valótlan nyilatkozatot tesz, cselekménye egységet képez. Annak a személynek a magatartása, aki előbb elrejti a vámárut, majd az eljáró pénzügyőr kérdésére azt a valótlan nyilatkozatot adja, hogy vámárut nem hoz magával, ahogy arra már korábban utaltam, a csempészet elkövetési magatartásának I. fordulata alá esik, azaz vámellenőrzés alóli elvonásként értékelhető.
2. A gépjárművekre elkövetett csempészet vagy az ahhoz kapcsolódó vámorgazdaság gyakran áll halmazatban az egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettével. Ilyen eset az, ha például a külföldön vásárolt gépkocsira magyar rendszámtáblát szerelnek fel és a járművet úgy hozzák be, mintha az Magyarországról származna és azzal utaztak volna külföldre. Ekkor a csempészettel anyagi halmazatban áll az egyedi azonosító jel meghamisításának bűncselekménye. Amennyiben a külföldi személy hat hónapot meg nem haladó tartózkodása idejére ideiglenes behozatalban alakiság nélkül behozza a gépkocsiját Magyarországra, majd vámkezelése nélkül értékesíti azt a magyar elkövetőnek, aki a jármű legalizálása érdekében a külföldi helyébe magyar rendszámtáblát helyez fel, a külföldi állampolgár cselekménye csempészetként, míg a magyar elkövető magatartása vámorgazdaság és azzal halmazatban egyedi azonosító jel meghamisításának bűncselekményeként értékelhető.6
3. Ha a vámárut vagy csempészett vámárut a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel vagy elnevezéssel látták el, amelyről a versenytárs vagy annak jellegzetes tulajdonsággal rendelkező áruja ismerhető fel, a csempészettel vagy vámorgazdasággal halmazatban megállapítható az áru hamis megjelölésének bűntette is. A leggyakrabban előforduló eset az, amikor a vámorgazda közismert gyártók megjelöléseivel ellátott, de gyengébb minőségű, külföldön gyártott ruhaneműket árusít valamelyik közkedvelt piacon. Ilyenkor mindig gondosan vizsgálni kell az áruk értékét, mivel az áru hamis megjelölésének bűncselekményi értékhatára 100 000 Ft. Elkövetési értékként az áru tényleges értékét kell figyelembe venni és nem a sértett versenytárs ilyen jellegű, eredeti termékeinek értékét. Ennek megállapítására célszerű vagy szakértőt kirendelni, vagy ha erre adatok vannak, akkor azt az értéket figyelembe venni, amelyen az elkövető árusította ezeket a termékeket.
4. A valótlan nyilatkozattétel gyakran hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú okirat benyújtásával történik. Amennyiben az ilyen okirat felhasználása nem szükségképpeni feltétele a csempészet megvalósításának, azzal halmazatban meg kell állapítani - az okirat fajtájától függően - a Btk. 274. vagy 276. §-ába ütköző köz-, illetve magánokirat-hamisítás bűncselekményét is. Ilyen eset lehet például az, amikor hamis adásvételi szerződéssel igazolják a vámáru tulajdonjogát vagy a vámáru vámértékét. Ellenkező esetben, ha azáltal keletkezik valótlan tartalmú okirat, mert az elkövető az Egységes Vámárunyilatkozaton valótlan adatokat tüntet fel a vámáru lényeges tulajdonságai tekintetében, a halmazat megállapítása álláspontom szerint kizárt, mivel ilyenkor a csempészet elkövetési magatartása, a valótlan nyilatkozattétel valósul meg ilyen formában.
BH 212/2001. Az eljárt bíróságok nem állapították meg a magánokirat-hamisítás bűncselekményét akkor, amikor a vádlott a vámkezelés céljából benyújtott vámáru-nyilatkozatokon valótlanul úgy nyilatkozott, hogy fuvarköltsége nem merült fel.
BH 1996/299. Az eljárt bíróságok a csempészet bűncselekménye mellett halmazatban megállapították a magánokirat-hamisítás vétségét, amikor az elkövető a vámkezeléshez nem az eladó által kiállított és a tényleges vételárat tartalmazó számlát mutatta be, hanem egy ismeretlen körülmények között kiállított, és cégbélyegzővel ellátott kisebb összegről szóló fiktív számlát nyújtott át. A vámvizsgálat során a személygépkocsit szállító trailer utasfülkéjében a tényleges vételárról és az előlegről készült számlát megtalálták.
BH 1996/625. Az eljárt bíróságok nem állapították meg a csempészettel halmazatban a magánokirat-hamisítás vétségét akkor, amikor az elkövető a Szlovéniából történt kilépése során bemutatott valós számla helyett egy jóval alacsonyabb értékről kiállított számlával kérte Magyarországra történt belépésekor árutovábbítási eljárásban vámkezeltetni az általa hozott vámárukat a vámhatóságtól, és a pénzügyőr később megtalálta nála a kiléptetéshez benyújtott valós okmányokat is.
Habár a szegedi gyakorlat7 is a legutóbbi eseti döntésnek megfelelő, nem egyértelmű (különös figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság már hivatkozott Bfv.V. 1.918/1998/5. számú ítéletére), hogy kettős számlázás esetén a magánokirat-hamisítás vétségének megállapítását mindenképpen mellőzni kellene. Amennyiben ugyanis azt állítjuk, hogy az elkövető elkövette a csempészet bűncselekményét azáltal, hogy olyan számlát csatolt, amelyen a vámbiztosíték megállapítása szempontjából lényeges körülményt, azaz a vámértéket nem a valóságnak megfelelően tűntettek fel, egyben levonjuk azt a következtetést is, hogy valótlan tartalmú magánokiratot használt fel. A csempészet és a magánokirat-hamisítás között tehát heterogén alaki halmazat létesül.
5. Megítélésem szerint a legtöbb gondot a vámbűncselekmények és az adócsalás halmazati kérdései okozzák. Az értelmezési és jogalkalmazási nehézségeket némileg fokozta a három új jövedéki tényállás beiktatása a Btk.-ba.
A termékek importjakor, azaz külföldről belföldre történő behozatalakor, bejuttatásakor az importálónak a vám mellett főszabály szerint különböző forgalmi adókat (áfa, fogyasztási adó, jövedéki adó), illetékeket (pl. statisztikai illeték), díjakat (pl. környezetvédelmi termékdíj, vámkezelési díj) és egyéb jogszabályon alapuló közterheket (pl. útalap-hozzájárulás) kell fizetnie a termékek körétől, rendeltetésétől stb. függően. Ezek a kötelező jellegű befizetések a vámteher részét képezik (Vámtv. 1. § 21. pont) és a vámhatóság állapítja meg, szabja ki a vámmal együtt a vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint [Vámtv. 128. § (3) bek.]. Az adóhatóság ezen adók tekintetében tehát maga a vámhatóság [1990. évi XCI. törvény 6. § (1) bekezdés c) pontja]. A Btké. (1979. évi 5. tvr.) 26. §-a szerint a Btk. 310. §-ának alkalmazása szempontjából adó az illeték, az illeték módjára fizetendő díj is, továbbá - a Btk. 310-310/B. §-ában nem említett - külön törvényben vagy törvény felhatalmazásán alapuló jogszabályban meghatározott, az államháztartás alrendszereinek költségvetéséből ellátandó feladatok fedezetére előírt közteherfizetési kötelezettség, amely ellenszolgáltatásra nem jogosít. Az adócsalás elkövetési magatartása a Btk. 310. §-a szerint az adókötelezettség megállapítása szempontjából jelentős ténynek, adatnak az adóhatóság előtti valótlan előadása, elhallgatása, továbbá más megtévesztő magatartás tanúsítása, amelynek következtében az adóbevétel (50 000 Ft-ot meghaladó mértékben) csökken [(1) bek.]. Ugyancsak adócsalásról van szó, ha az elkövető a már megállapított adó meg nem fizetése céljából téveszti meg a hatóságot és ezzel az (50 000 Ft-ot meghaladó mértékű) adó behajtását jelentősen késlelteti vagy megakadályozza [(5) bek.].
Logikus tehát a következtetés, hogy ha a csempészet elkövetőjének a Btk. 312. § (1) bekezdésében leírt magatartása egyben az importálással keletkező adókötelezettségének eltitkolására is irányul és ennek következtében valamely adónem vonatkozásában az állami adóbevétel csökken, a csempészet bűncselekménye az adócsalással heterogén alaki halmazatot képez. Amennyiben tehát az elkövető olyan vámárut von el a vámellenőrzés alól, amely után adót is kellene fizetni, vagy olyan körülmények tekintetében tesz valótlan nyilatkozatot a vámhatóság (mint adóhatóság) előtt, amelyek a termékimportot terhelő adók kiszabását befolyásolják és az adóbevétel ennek következtében csökken, a csempészet mellett annyi rendbeli adócsalást is meg kell állapítani, ahány adó vonatkozásában adóelvonás történt. Például az importáló az általa behozott terméket olyan áruosztályba sorolja és olyan vámtarifaszámot alkalmaz, amely szerint a termék után jóval alacsonyabb összegű vámot, illetve áfát kell fizetni, mint amennyit a valós áruosztálya, illetve vámtarifaszáma alapján. A vámellenőrzés alóli elvonással pedig az elkövető eleve kizárja azt, hogy a vámhatóság mint adóhatóság az adókötelezettség alapjául szolgáló magatartásról, azaz az importálásról tudomást szerezzen, magatartása tehát az adócsalás szempontjából "elhallgatásként" értékelhető.
A csempészet és adócsalás halmazati értékelését támasztja alá az is, hogy csempészet attól függetlenül elkövethető, hogy a vámáru után ténylegesen kell-e fizetni vámterhet, mivel a vámszervek ellenőrzési joga mindenképpen sérül. Ha viszont az importált termék után adófizetési kötelezettség keletkezik (de például vámot nem kell fizetni), a halmazat mellőzése esetén figyelmen - és büntetőjogi értékelésen - kívül maradna az a körülmény, hogy az elkövető jelentős adóbevétel kiesést okozott. Ezen logika alapján tehát minden csempészetnél, amely esetében a vámáru után jogszerű behozatalakor adót kellett volna fizetni, automatikusan meg kell állapítani az adócsalást is.
Ha ellenben egy más megközelítésből szemléljük a kérdést: a vámteher egységesen magában foglalja a vámot, az adókat és az egyéb kötelező jellegű befizetéseket. E közterhek (tehát a vám és a vámkezeléshez kapcsolódó díjak, illetékek) a Btké. idézett fogalom-meghatározása alapján mind adóknak tekinthetők. A Btk. 312. §-a a valótlan nyilatkozattétel elkövetési magatartását is egységesen a vámteher (illetve vámbiztosíték) és nem külön a vám, vámkezelési díj stb. megállapításához, beszedéséhez köti. Ebből a gondolatmenetből kiindulva tehát nem feltétlenül indokolt a vámteher szétbontása adók és egyéb kötelező jellegű befizetések szerint. Gyakorlati oldaláról megközelítve a kérdést: a csempészet rációja az, hogy vámáru után ne kelljen vagy csak jóval kisebb összegben kelljen a behozatalkor közterheket (így vámot, adót, illetéket stb.) fizetni. A csempész ennek érdekében rejti el a vámárut vagy tesz valótlan nyilatkozatot, az ő felfogásában e közterhek (azaz a vámteher) nem biztos, hogy szétválnak vámra, adóra vagy egyéb jellegű befizetésekre.
A két - véleményem szerint: szélsőséges - megközelítés között igen nehéz a kívánatos "arany középutat" megtalálni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a vámellenőrzés alóli elvonással megvalósuló csempészettel - talán az előbb kifejtett logika szerint - az adócsalást nem állapítják meg halmazatban. Azokban az esetekben viszont, amikor a valótlan nyilatkozattétel jól elkülöníthetően adókötelezettség eltitkolására vagy csökkentésére is irányul (így például a vámáru olyan tulajdonsága tekintetében szolgáltatnak valótlan adatot, amely a vámnál jóval jelentősebb mértékben befolyásolja valamely adó mértékét vagy amellyel összefüggésben valamely adó megfizetése alól mentesül az elkövető), a két bűncselekmény halmazati értékelése célszerű. Kérdésként merül viszont fel, hogy amennyiben a valótlan nyilatkozat kizárólag a termékimportot terhelő adó mértékének megváltoztatására irányul, az adócsalás mellett egyáltalán meg kell-e állapítani a csempészetet?
A Legfőbb Ügyészség állásfoglalása8 szerint "az adócsalás az adóhatóságként eljáró vámszervek megtévesztésével is elkövethető. Amennyiben az adóhatóságként is eljáró vámszerveket egyidejűleg tévesztik meg a vámáruk vámszempontból lényeges körülményei és az adócsalás szempontjából jelentős tények tekintetében: a Btk. 310. §-a szerinti adócsalás és a 312. §-a szerinti csempészet halmazata valósul meg." Az állásfoglalás rögzíti azt is, hogy a vámból, illetve a vámeljáráshoz szorosan tapadó, vámkezelési költségekből (pl. statisztikai illetékekből) származó bevételeket a jogalkotó a vámárun keresztül a csempészet törvényi tényállásával részesíti védelemben, ezért azok csökkentése adócsalásként külön nem értékelhető. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának 21189/2001. VPOP III. számú állásfoglalásában hivatkozott másik iránymutatás9 szerint az árunak a vámkezelés alóli elvonása vagy az arra vonatkozó valótlan vámnyilatkozat a csempészeteken kívül csak akkor valósítja meg az adócsalást is, ha a cselekmény az adókötelezettség szempontjából is elhallgatása vagy valótlan előadása jelentős ténynek, adókötelezettség hiányában azonban szóba sem kerülhet a halmazat megállapításának lehetősége.
A csempészet és az adócsalás halmazata - a fent kifejtettekből következően - nem kizárólag a behozatalkor, hanem olyan esetekben is felmerül, amikor a vámárut a vámáru jelleget meg nem szüntető vámeljárás során a vámteher megállapítása mellett, visszaviteli kötelezettséggel vámkezelték (pl. aktív feldolgozás, ideiglenes behozatal stb.) és azt belföldön - vámteher megfizetése nélkül - forgalomba hozzák.
Az eljárt bíróságok a csempészettel nem állapították meg halmazatban az adócsalás bűncselekményét a következő jogesetben.
BH 2001/49. A városi bíróság az 1998. január 16-án kelt ítéletével a XVIII. r. terhelt bűnösségét folytatólagosan, üzletszerűen, jelentős értékű vámárura elkövetett csempészet bűntettében és 3 rendbeli - egy esetben folytatólagosan -, felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében állapította meg. A tényállás lényege a következő.
A XVIII. r. terhelt 1993. október 27-én kelt társasági szerződéssel megalapította a betéti társaságot, amelynek beltagja és képviselője lett, majd 1996. március 6-án a kft.-t, amelyben az ügyvezetői feladatokat látta el. A XVIII. r. terhelt - annak érdekében, hogy a fenti gazdasági társaságok által Törökországból behozott ruházati termékek után a vámot, vámkezelési díjat, vámpótlékot, statisztikai illetéket, általános forgalmi adót és bizonyos esetekben fogyasztási adót ne kelljen megfizetnie - kapcsolatot épített ki a Vám- és Pénzügyőrség vámhivatalánál pénzügyőrként szolgálatot teljesítő III. r., XII. r. és XV. r. terhelttel, akiknek szolgálati feladata volt többek között a Magyar Köztársaság területéről kilépő áruk és a szállító járművek ellenőrzése és kiléptetése. Az előbb említett pénzügyőrök a jogszabályi előírásokat megsértve és a hivatali kötelezettségüket megszegve a XVIII. r. terhelt részére fiktív kiléptetéseket végeztek a következők szerint.
A XVIII. r. terhelt 1995 decembere és 1996. június 30. közötti időszakban hét alkalommal hozott be Törökországból ruházati termékeket a Magyar Köztársaság területére, amelyeket esetenként vagy a bt. vagy a kft. vásárolt meg. Az Sz.-i Vámhivatal munkatársait megtévesztve olyan valótlan nyilatkozatokat tett, hogy az árukat Jugoszláviába kívánja továbbszállítani, így részére kiviteli irányú vámkezelés történt. Ezt követőben a vámokmányokat a XII. r., a III. r. és a XV. r. terhelteknek juttatta el, akik a fiktív kiléptetéseket elvégezték, tehát hivatali kötelességüket megszegve a vámbélyegzővel a vámokmányokat lebélyegezték, valótlanul igazolva, hogy az áruk a Magyar Köztársaság területéről kiléptek. Ezzel a XVIII. r. terhelt a köztartozások megfizetése alól mentesült, a ruházati termékeket Magyarországon értékesítette, az egyes cselekményekkel okozott kár 1 764 688, 8 882 752, illetve 1 702 991 forint, amely nem térült meg.
Az elsőfokú bíróság a további terheltek esetében az egyéb terhükre rótt cselekmények mellett a III. r. terhelt bűnösségét folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében, továbbá folytatólagosan, bűnsegédként jelentős értékű vámárura elkövetett csempészet bűntettében: a XII. r. terhelt és a XV. r. terhelt bűnösségét bűnsegédként elkövetett csempészet vétségében és hivatali visszaélés bűntettében állapította meg.
A megyei bíróság és a felülvizsgálati indítvány folytán eljárt Legfelsőbb Bíróság a bűncselekmények minősítésén nem változtatott.
Amennyiben a vámárut különleges célra történő felhasználásuk alapján csökkentett vámteher alkalmazásával vagy feltételtől függően vámmentesen vámkezelték a belföldi forgalom számára és e felhasználás, illetve feltétel teljesítése az elkövető szándékos magatartása folytán nem teljesül, csempészet helyett adócsalás megállapítása indokolt annak ellenére is, hogy ezen vámkezelt áruk a feltétel fennállásáig, illetve a különleges célra történő felhasználásukig a Vámtv. 1. § 16. pontja szerint továbbra is vámárunak tekintendők. A legismertebb eset az, amikor a tehergépkocsi tulajdonosa a vámkezelést követő öt éven belül a járművet utólag, engedély nélkül átalakítja, majd személygépkocsiként üzemelteti.
A Vhr. 142. § (7) bekezdése alapján ilyen átalakításra és használatra csak a személygépkocsi és a tehergépkocsi közötti vámteher különbözet megfizetésével kerülhet sor, ezért ha az importőr a tulajdonos figyelmét bizonyíthatóan felhívta e korlátozásra, és ő anélkül üzemelteti személygépkocsiként a tehergépkocsit, hogy az átalakítást bejelentené, illetve fizetési kötelezettségének eleget tenne, megvalósítja az adócsalás bűncselekményét. Ez az a cselekmény, amelynél a vámhiány az adócsalás tényállásán keresztül részesül büntetőjogi védelemben. Csempészetről a tényállási elemek hiánya miatt nem lehet szó, hiszen a gépkocsit korábban szabályosan vámellenőrzés alá vonták, ellenben megállapítható a Btk. 310. §-a szerinti eltitkoló magatartás és adó(vám)bevétel csökkenés. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a bűncselekmény megállapításának alapjául nem önmagában az átalakítás ténye szolgál, hanem bizonyítani kell azt is, hogy a járművet ezen átalakítást követően személygépkocsiként - tehát személyek szállítására - használták.
Jövedéki termékek esetében - ha lehet - a különböző bűncselekmények halmazata még bonyolultabb. A jövedékkel visszaélés bűncselekményének az 1996. évi LII. törvénnyel történt hatályon kívül helyezését követően az e tényállás alá tartozó magatartásokat a jogalkalmazók a Btk. 310. §-a alapján bírálták el. Tapasztalatom szerint azokban az ügyekben, amikor a terhelteket az ország területén belül érték tetten kereskedelmi mennyiségű adózatlan jövedéki termék szállításán, értékesítésén stb., és nem lehetett bizonyítani azt, hogy e termékek csempészet útján kerültek Magyarországra, büntetőjogi felelősségüket adócsalás bűncselekményében állapították meg.
BH 1997/431. A városi bíróság az 1996. április 22. napján kelt ítéletével I., II. és III. r. vádlottakat jövedékkel visszaélés vétsége miatt pénzbüntetésre ítélte.
A tényállás szerint az I. r. vádlott tudomást szerzett arról, hogy a III. r. vádlottól olcsón lehet Ukrajnából származó gázolajat vásárolni, ezért 1995 májusában megállapodott vele abban, hogy 40 forint/liter áron megvásárol tőle 5000 liter gázolajat. I. r. és a II. r. vádlottak 1995. május 21-én tartálykocsival mentek el III. r. vádlotthoz, majd a hátsó udvaron levő garázsban tárolt hordókból feltöltötték gázolajjal a tartálykocsit. I. r. vádlott az 5000 liter gázolaj ellenértékeként 200 000 forintot kifizetett a III. r. vádlottnak, majd indultak haza.
I. r. és II. r. vádlottat III. r. vádlott házától 5-600 méterre a rendőrjárőr igazoltatta, akik közölték, hogy a gázolajat III. r. vádlottól vásárolták. Mivel a vádlottak a gázolaj eredetét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, őket a rendőrkapitányságra előállították, majd a gázolajat a vámhivatal lefoglalta. I. r., II. r. és III. r. vádlott a kőolajtermék forgalmazásához engedéllyel nem rendelkezett.
A városi bíróság ítélete ellen a III. r. vádlott és védője felmentés végett jelentett be fellebbezést. A megyei bíróság a fellebbezést nem találta alaposnak az alábbiak miatt: "Kétségtelen, hogy a Büntető Törvénykönyv egyes rendelkezéseit módosító 1996. évi LII. törvény 38. §-a 1996. augusztus 15. napjától kezdődően hatályon kívül helyezte a Btk.-nak a jövedékkel visszaélést bűncselekménnyé minősítő 311. §-át. Önmagában ez a hatályon kívül helyezés azonban nem vezet automatikusan felmentésre azokban az esetekben, amikor ilyen bűncselekmény elkövetése miatt került sor a vádlott elítélésére. Vizsgálni kell minden esetben, hogy a vádlott cselekménye nem alkalmas-e más bűncselekményi tényállás megállapítására, illetve figyelembe kell venni azt a tényt, hogy jövedékkel visszaélés cselekményénél is lényegében adóelvonásra került sor. Ilyen összefüggésben a jövedékkel visszaélés törvényi tényállása a Btk. 310. §-ában meghatározott adócsalás bűncselekményéhez képest speciális tényállás volt... Közismert, hogy a gázolaj jövedéki terméknek minősül. A III. r. vádlott ennek értékesítésére általános, valamint a vám-és pénzügyőrségtől beszerzett engedéllyel nem rendelkezett. Figyelemmel arra, hogy e tevékenység teljes mértékben illegális volt: a III. r. vádlott értékesítette a jövedék tárgyát képező gázolajat anélkül, hogy általános forgalmi adót és fogyasztási adót fizetett volna, adóalanyként azt be sem jelentette, így a magatartásával a Btk. 310. §-ának (1) bekezdésében meghatározott adócsalás vétségét valósította meg, amelynek során a veszélyeztetett adó összege 207 725 forint volt."
A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályiról szóló 1997. évi CIII. törvénynek (Jöt.) van egy olyan rendelkezése, amely adófizetési kötelezettséget keletkeztet ezekre az esetekre is. A 15. § (2) bekezdésének a) pontja szerint adófizetési kötelezettség keletkezik, ha az adóraktáron kívül jogellenesen előállított vagy a jogellenesen importált jövedéki terméket megszerzik, birtokolják, szállítják, felhasználják vagy forgalomba hozzák, kivéve azt az esetet, ha a jövedéki termékkel egyéni vállalkozói tevékenységet nem folytató magánszemély bizonyítja, hogy az adott helyzetben a körülményekből egyértelműen következtethetett a jövedéki termék megszerzésének jogszerűségére. (Nyilván nincs ilyen körülmény akkor, ha a terhelt a piacon több karton adó- és zárjeggyel nem rendelkező cigarettát vásárol.) A16. § a) pontja szerint az adófizetési kötelezettség a jogellenes előállítás, illetve belföldi forgalomba hozatal esetén a jogellenes magatartás tanúsításának időpontja, ha pedig ez nem állapítható meg, a hatóság tudomására jutásának időpontja. A 17. § (3) bekezdése értelmében az adó fizetésére kötelezett ilyen esetekben az a személy, aki az adózatlan jövedéki terméket a Jöt. rendelkezéseitől eltérő módon, jogellenesen megszerzi, birtokolja vagy forgalomba hozza.
E rendelkezésekre figyelemmel tulajdonképpen a csempészett jövedéki termék orgazdájának is adófizetési kötelezettsége keletkezik, amelynek eltitkolása miatt terhére a vámorgazdasággal halmazatban megállapítható lenne az adócsalás bűncselekménye. A halmazat azonban csak látszólagos (az adócsalás büntetlen utócselekmény), hiszen a jogszerű magatartás tanúsításával (azaz az adóbevallással) a vámorgazdának arról is nyilatkozatot kellene tennie az adóhatóság előtt, hogy a jövedéki termékhez bűncselekmény elkövetése útján jutott és ezzel az önfeljelentés veszélyét vállalná, amely pedig nem várható el tőle.
Az eddigi - egységesnek nem mondható - gyakorlatban jelentős változást eredményezett a 2001. évi LIX. törvény, amely a Btk.-ba módosított tartalommal visz-szahelyezte a jövedékkel visszaélés bűncselekményét, illetve azt további két új tényállással - jövedéki orgazdaság, jövedékkel visszaélés elősegítése - egészítette ki. Ehelyütt e bűncselekményeknek csak a csempészettel és vámorgazdasággal való halmazati kapcsolatukra térek ki, részletes elemzésükbe nem bonyolódom.
A jövedékkel visszaélés megfogalmazása szerint speciális adócsalás, elkövetési magatartása a jövedéki terméknek a Jöt.-ben előírt feltétel hiányában vagy hatósági engedély nélkül történő előállítása, megszerzése, tartása, forgalomba hozatala vagy az azzal történő kereskedés, ha ezzel összefüggésben a jövedéki adóbevétel csökken. Azokban a fentiekben is ismertetett esetekben, amelyekben a jogalkalmazók eddig az időpontig a jövedéki adó vonatkozásában adócsalást állapítottak meg, a módosítás hatályba lépése utáni elkövetéskor jövedékkel visszaélés bűncselekményét kell az elkövetők terhére róni. A csempészettel való halmazati értékelést illetően ezért utalnék az előzőekben leírtakra. Természetesen az egyéb adók vonatkozásában továbbra is a Btk. 310. §-a irányadó. Érthetetlennek tűnik azonban az, hogy a jogalkotó - az adócsaláshoz hasonlóan - miért nem állapított meg a jövedékkel visszaélés esetében is bűncselekményi értékhatárt. Ily módon az jut kifejezésre, hogy a jövedéki adó a többi adónemhez képest nagyobb jelentőséggel bír, hiszen míg az egyéb adók tekintetében a Btk. csak az 50 000 Ft-ot meghaladó adóhiányt előidéző adócsalást rendeli büntetni, addig a jövedéki adó vonatkozásában a 10 000 és 50 000 Ft közötti adóbevétel csökkenés is a bűncselekmény megállapítását eredményezi.
Mivel a jövedékkel visszaélés elkövetési magatartásait pontosan nevesítette a törvény - szemben az adócsalás nyitott törvényi tényállásával -, a Jöt. előbb idézett 15. §-a mint adókötelezettséget keletkeztető, és a bűncselekmény megállapításának alapjául szolgáló rendelkezés már nem jöhet figyelembe.
Jövedéki orgazdaságot követ el, aki vagyoni haszonszerzés céljából más által jövedéki adózás alól elvont terméket megszerez, tart, felhasznál, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik. Amennyiben a jövedéki termék egyúttal csempészetből is származik, a jövedéki orgazdaság és a vámorgazdaság alaki halmazatot képez.
Véleményem szerint mind a csempész, mind a vámorgazda vonatkozásában, és mind a jövedékkel visszaélés, mind a jövedéki orgazdaság esetében - a vámorgazdaság és adócsalás halmazati értékelésénél írtakhoz hasonlóan - felmerülhet az önfeljelentés problémája. A jogszerű magatartás tanúsítása (azaz a Jöt.-ben előírt feltételek teljesítése, hatósági engedélyek beszerzése) együtt járna azzal, hogy az elkövető a hatóság előtt felfedi a megelőzően megvalósított bűncselekményeket (a csempészetet, illetve vámorgazdaságot).
Jövedékkel visszaélés elősegítése miatt büntetendő az, aki a jövedéki termék előállítására alkalmas, a Jöt. és felhatalmazásán alapuló jogszabályban meghatározott berendezést, készüléket, eszközt, alapanyagot engedély nélkül, vagy a jogszabály megszegésével előállít, megszerez, tart, forgalomba hoz, illetve a forgalomba hozatalhoz szükséges zárjegyet vagy adójegyet engedély nélkül, vagy a jogszabály megszegésével előállít, megszerez, tart. Amennyiben az elkövető a felsorolt és 50 000 Ft-ot meghaladó értékű berendezést, készüléket stb. a vámellenőrzés alól elvonva vagy valótlan nyilatkozattétellel hozza be Magyarországra, a jövedékkel visszaélés elősegítése mellett halmazatban a csempészet bűncselekményét is megvalósítja. Ha pedig a csempészett berendezést, készüléket stb. valaki vagyoni haszon végett, forgalomba hozatal céljából megszerzi, terhére a jövedékkel visszaélés elősegítése mellett a vámorgazdaságot is halmazatban kell megállapítani.
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 158. és 159. §-ai szerint vámszabálysértés miatt vonható felelősségre az, aki a Btk. 312. §-ában megfogalmazott cselekményeket:
• 50 000 Ft-ot meg nem haladó vámértékű vámárura követi el, vagy
• értékre tekintet nélkül gondatlanul valósítja meg.
A törvény 160. §-a szabályoz egy további szabálysértési alakzatot: a vámszabálysértés elkövetőjének segítését. A szabálysértést az követi el, aki "a vámszabálysértés elkövetőjének segítséget nyújt azáltal, hogy a vámszabálysértésből származó haszon elérésében közreműködik vagy elősegíti, hogy az elkövető a szabálysértési eljárás alól mentesüljön". A szabálysértés megfogalmazását tekintve egyrészt a bűnpártoláshoz hasonlít, másrészt viszont amiatt, hogy nem követeli meg az előzetes megegyezés hiányát, illetve az előny (haszon) "biztosítása" helyett "elérése" fogalmat használ, értékelhető akár az alapszabálysértéshez nyújtott sui generis bűnsegédi alakzatként is. Ez a meghatározás a gyakorlatban komoly elhatárolási problémákat vethet fel.
A Vámtv. rendelkezéseinek megsértése esetére, a szabálysértési és büntetőjogi szankcióktól függetlenül, önálló szankciót ír elő.
Azzal szemben, aki a törvényben meghatározott
• jelentkezési, árubejelentési, árubemutatási, árunyilatkozat benyújtási,
• az átmeneti megőrzésre, a vámfelügyeletre, a vám elé állítási és a vámkezelésre vonatkozó,
• más - a vámhatóság által végzett ellenőrzési eljárás feltételeinek biztosítására vonatkozó - jogszabályban meghatározott kötelezettségeket megszegi, vagy az ellenőrzést akadályozza, továbbá
• a tranzitterülettel, a vámraktárral és vámszabadterülettel összefüggő kötelezettséget megszegi,
a vámhatóság határozattal vámigazgatási bírságot szab ki (141. §).
A 141. § (6) bekezdése szerint a vámigazgatási bírságot nem lehet kiszabni, ha természetes személy esetében a kötelezettségszegés következtében szabálysértési eljárás indult. E rendelkezés érthetetlen módon figyelmen kívül hagyja azt az esetet, ha az elkövetővel szemben az említett vámjogi kötelezettségek megsértése miatt a Btk. 312. §-a szerinti bűncselekmény miatt büntetőeljárást indítottak. Így az a furcsa helyzet adódik elő, hogy az elkövetővel szemben ugyanazon cselekmény miatt, ha az szabálysértést valósít meg (pl. a vámellenőrzés alól elvont vámáru értéke 49 999 Ft), csak egy eljárást indítanak, míg, ha magatartása kimeríti valamely bűncselekmény törvényi tényállását (pl. a vámellenőrzés alól elvont vámáru értéke 50 001 Ft), vele szemben a büntetőjogi jogkövetkezményekkel párhuzamosan vámigazgatási szankciót is kiszabnak.
Figyelemmel arra, hogy a vámellenőrzés alól elvont, vagy a valótlan nyilatkozattétellel érintett vámáru, továbbá az elrejtésükre, leplezésükre szolgáló tárgyak egyrészt a későbbi büntetőeljárás során a legalapvetőbb tárgyi bizonyítási eszközül szolgálnak, másrészt a legtöbb esetben elkobzás alá is esnek, a bűncselekmény felfedezésekor - a Be. 101. § alapján - szinte kivétel nélkül sor kerül a lefoglalásukra. A csempészet és vámorgazdaság miatt indult büntetőeljárásokban ezért szükségképpen rendelkezni kell a lefoglalt tárgyak sorsáról. Ez a döntés sajátos, részben eljárásjogi, részben anyagi jogi vonásokat mutat. Eljárásjogi annyiban, hogy a lefoglalást és annak megszüntetését a Be., anyagi jogi pedig a tekintetben, hogy az elkobzás feltételeit a Btk. szabályozza.
Mivel a lefoglalt áruk, szállítóeszközök és egyéb tárgyak legtöbbször komoly értéket képviselnek és esetenként valamely kötelezettségvállalás teljesítésének is fontos tárgyai, elvonásuk legtöbbször súlyosabb joghátrányt jelent a tulajdonosnak, mint a bűncselekmény miatt kiszabott büntetés. Éppen ezért az ilyen ügyekben hozott határozatok legtöbbet támadott részei azok, amelyek a lefoglalt tárgyakról rendelkeznek.
A lefoglalás kérdésében alapvetően kétféle döntés hozható. 1. Amennyiben a lefoglalt dolgokra akár az eljárás folyamán, akár annak befejezésekor a további vizsgálatokhoz, bizonyításhoz már nincs szükség és elkobzásuk sem rendelhető el, a Be. 102. § (1) és (2) bekezdése értelmében - az eljárás adott szakaszától függően - a nyomozó hatóságnak vagy az ügyésznek vagy a bíróságnak a lefoglalásuk megszüntetéséről és a tulajdonos részére történő kiadásukról kell határoznia. 2. Ha a Btk. 77. §-ában foglaltak alapján e tárgyaknak az elkobzását kell elrendelni, úgy a döntés meghozatalára a bíróság jogosult, amennyiben vádemelésre került sor, az ügydöntő határozatában, amennyiben pedig az eljárás a nyomozás megszüntetésével zárult, akkor a Be. 375. §-ában szabályozott különleges (ún. tárgyi) eljárásban.
Az elkobzás kötelező esetei közül a vámbűncselekmények elkövetése esetén a Btk. 77. § (1) bekezdésének a), b) és e) pontjai jöhetnek szóba.
Ad a) El kell kobozni azt a dolgot, amelyet a bűncselekmény elkövetéshez eszközül használtak vagy arra szántak. Az elkövetés eszköze az a dolog, amellyel a bűncselekmény tényállási elemeit megvalósították.
BK 67. szám: A csempészet eszköze és mint ilyen, elkobzás alá esik az a gépkocsi, amelyen az elkövető olyan átalakítást végez, amely nem a gépkocsi rendeltetésszerű használatának biztosítását, hanem a csempészet véghezvitelét célozza, továbbá, ha azt a csempészéshez egyébként is szükségszerűen használta.
Fontos kiemelni, hogy ha az elkövetés eszköze nem az elkövető tulajdonát képezi, akkor az elkobzásnak kizárólag akkor van helye, ha a tulajdonos az elkövetésről előzetesen tudomással bírt.
Az elkobzás alóli mentesülésre a bíróság mérlegelése alapján és a Btk. 77/A. §-ának (2)-(4) bekezdésében foglalt méltányosság alkalmazásával van lehetőség. Amennyiben az elkobzás az elkövetőre a bűncselekmény súlyával arányban nem álló, méltánytalan hátrányt jelentene vagy ha az elkobzás alá eső dolog nem az elkövető tulajdona és az elkobzás a tulajdonosra méltánytalan hátrányt jelentene, az elkobzás helyett az elkövetőt a dolog értékének megfizetésére kell kötelezni [(2)-(3) bek.]. Ez az utóbbi eset természetesen csak akkor jöhet szóba, ha a tulajdonos az elkövetésről előzetesen tudott, hiszen ennek hiányában - az előbb említettek szerint - az elkobzás szóba sem kerülhet. Az elkövetőt a 77/A. § (1) bekezdése alapján elkobzás alá eső érték fizetésére kell kötelezni. Az elkobzás, illetőleg az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés egészben vagy részben, kivételesen mellőzhető, ha az az elkövetőre a bűncselekmény súlyával arányban nem álló, méltánytalan hátrányt jelentene [(4) bek.]. Mindhárom méltányossági eset alkalmazásának alapvető feltétele, hogy azt nemzetközi jogi kötelezettség ne zárja ki.
Ad b) Azt a dolgot, amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik, el kell kobozni. E rendelkezés alkalmazása szempontjából -szemben az előző ponttal - nincs jelentősége annak, hogy ki a dolog tulajdonosa, az minden esetben elkobzás alá esik. Ebből következőleg a méltányosság alkalmazásának sincs helye. A Be. 375/A. §-a az ilyen esetekben - ügyészi indítványra - lehetőséget ad e dolgok előzetes elkobzására, azaz nem kell megvárni az eljárás befejeződését és az ügydöntő határozatot, hanem akár már a nyomozati szakaszban elrendelheti a bíróság az elkobzást. Ennek a rendelkezésnek célszerűségi indoka is van, hiszen sokszor egy-egy eljárás hónapokig, évekig elhúzódik és közben az egyébként kötelezően elkobzás alá eső tárgyak tárolása, kezelése komoly bűnügyi költséget keletkeztet.
BH1982/362. Ha a gépkocsin a csempészet véghezvitele érdekében átalakítást végeznek, s így az a csempészet eszköze, a gépkocsi birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, ezért abban az esetben is elkobzás alá esik, ha az nem az elkövető tulajdona. A gépkocsi olyan műszaki átalakítása, amely különböző értékeknek, sőt akár veszélyes eszközöknek (fegyver), anyagoknak (kábítószer) az elrejtésére és az ország területére történő becsempészésére alkalmas: objektíve a közbiztonság veszélyét jelenti.
Néhány példa a szegedi ítélkezési gyakorlatból:
1. A terhelt 1999. július 16. napján belépésre jelentkezett a határvámhivatalnál az általa vezetett személygépkocsival. Az eljáró pénzügyőr kérdésére úgy nyilatkozott, hogy nincs a birtokában bejelenteni való vámvagy engedélyköteles vámáru. A tételes vámvizsgálat során a gépkocsi átalakított üzemanyag-tartályából előkerült közel 500 doboz, 100 000 Ft körüli értékű adó- és zárjegy nélküli cigaretta. Az eljárás adatai szerint az üzemanyag-tartály átalakítását a terhelt végezte el házilag, arról a személygépkocsi tulajdonosának nem volt tudomása. A kirendelt igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a személygépkocsi közlekedés-biztonsági szempontból veszélyes, mivel annak gyári üzemanyag-ellátó rendszerét megbontották, átalakították, ezáltal a gépjármű tűzveszélyessé vált.
A városi bíróság a jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki csempészet vétségében, amiért pénzbüntetésre ítélte, a Btk. 77. § (1) bekezdésének e) pontja alapján a lefoglalt cigaretta elkobzását rendelte el, ellenben - az ügyészi indítványnak megfelelően - a gépkocsi lefoglalását megszüntette és kiadta a tulajdonos részére.
2. A tényállás lényege ugyanaz, mint az előző esetben: a terhelt 1999. március 23. napján jelentkezett belépésre a határvámhivatalnál és a tételes vámvizsgálat során az egyéb érdekelt tulajdonát képező személygépkocsi átalakított üzemanyagtartályában a fentihez hasonló mennyiségű és értékű cigarettát találtak. A városi bíróság csempészet vétsége miatt a terheltet próbára bocsátotta, a lefoglalt cigarettát a Btk. 77. § (1) bekezdésének e) pontja alapján, míg a személygépkocsit annak a) pontja alapján elkobozni rendelte.
A megyei bíróság a terhelt és a személygépkocsi tulajdonosának fellebbezése folytán meghozott jogerős végzésében helybenhagyta az elsőfokú végzést azzal, hogy az elkobzásra vonatkozó törvényhelyet a Btk. 77. § (1) bekezdésének b) pontjában jelölte meg. Indokolásában a bíróság kifejtette, hogy az a) pont alkalmazására csak abban az esetben van lehetőség, ha a tulajdonos az elkövetésről előzetesen tudott, azonban e körülmény a jelen ügyben nem volt megállapítható. Ellenben a kirendelt műszaki szakértő véleménye szerint a gépkocsin történt átalakítás veszélyezteti a gépkocsival való közlekedés biztonságát, mivel a gyári üzemanyag-tartályt és üzemanyag-ellátó rendszert megbontották, illetve részlegesen megszüntették Ily módon pedig a járművet - tulajdonostól függetlenül - a Btk. 77. § (1) bekezdésének b) pontja alapján el kell kobozni.
3. Még egy hasonló eset, a fentivel azonos napon történt. A tulajdonos ennél sem bírt tudomással az elkövetésről, illetve a gépkocsi üzemanyagtartályának átalakításáról. A városi bíróság jogerőre emelkedett végzésével - az ügyészi indítványnak megfelelően - a gépkocsi lefoglalását megszüntette, kiadni rendelte a tulajdonos részére, azonban annak forgalmi engedélyét a városi rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályának adta ki azzal, hogy a gépkocsit, amely jelen állapotában közbiztonságra veszélyes, új műszaki vizsga alá kell vetni az újbóli forgalomba helyezés előtt.
4. A városi bíróság ügyészi indítványra a Btk. 77. § (1) bekezdés b) pontjának II. fordulata alapján rendelte el az előzetes elkobzását az adózatlan és a vámellenőrzés alól elvont jövedéki terméknek, figyelemmel a Jöt. 1. § (4) bekezdésének azon rendelkezésére, amely szerint szabadforgalomban csak olyan jövedéki termék szerezhető be, tartható birtokban, használható fel, értékesíthető, szállítható, amely után az adót megfizették.
Ad e) El kell kobozni azt a dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövették. Amennyiben az elkobzás alá eső tárgy nem az elkövető tulajdona, akkor az intézkedés alkalmazásának feltétele - hasonlóan az a) ponthoz - az, hogy a tulajdonos az elkövetésről előzetesen tudomással bírjon. Ez egy jelentős változás a korábbi szabályokhoz képest, hiszen amíg az elkobzásra vonatkozó rendelkezéseket a Btk. 314. §-a szabályozta, addig az elkobzást akkor is el lehetett rendelni, ha a tulajdonos az elkövetésről nem tudott. Éppen ezért az új rendelkezések hatályba lépése előtt közzétett eseti döntéseket (pl.: BH 1996/299., BH 625/1996.) csak e korlátozással együtt lehet figyelembe venni.
BH 2001/206. A vámhatóság megtévesztésével az ország területére behozott gépkocsi a csempészet elkövetési tárgya, ezért az elkobzás alá esik.
BH 2000/386. Megvalósítja a vámorgazdaság vétségét, aki a külföldi személy által nem kereskedelmi forgalomban az országba behozott és vámkezelés alá nem vont személygépkocsit megszerzi, és a saját - ugyanilyen típusú - gépkocsijának a motorját a megszerzett gépkocsi karosszériájába beszerelve használja; ilyen esetben nem indokolt a gépkocsi elkobzásának a mellőzése.
A Btk. 77/A. § (1) bekezdése értelmében, ha az elkobzást nem lehet elrendelni vagy foganatosítani, az elkövetőt a dolog értékének megfelelő összeg megfizetésére kell kötelezni. A elkobzás alóli mentesülésre ugyanúgy, ahogy az elkövetés eszköze esetében, a méltányosság alapján van lehetőség, ezért itt csak utalnék a fentebb írtakra.
BH 1991/139. Nincs akadálya a lefoglalt vámáru (aranyérmék) méltányosságból az elkövető részére történő kiadásának, ha a csempészet megvalósulása olyan igazgatási jellegű szabályszegéssel állt összefüggésben, amely a vámérdekeknek csupán a veszélyeztetésével járt.
Azok a kollégák, érdeklődők, akikben írásom gondolatokat ébresztett, és bármilyen megjegyzésük, ötletük, véleményük, esetleg ellenvéleményük van a témával kapcsolatban, nagyon kérem, osszák meg velem vagy közvetlen munkatársaimmal, akár telefonon, telefaxon, akár egy másik cikk formájában! Köszönöm. ■
JEGYZETEK
1 Dr. Berkes György - Dr. Julis Mihály - Dr. Kiss Zsigmond - Dr. Kónya István - Dr. Rabóczki Ede: Magyar Büntetőjog - Kommentár a gyakorlat számára (HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft.)
2 Lásd az 1. hivatkozási pontot!
3 Tóth Mihály: Gazdasági bűnözés és bűncselekmények (KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest 2000.) 373. o.
4 Az ügyészség álláspontjának kialakítását az is befolyásolta, hogy ezt megelőzően több esetben előfordult, hogy a hasonló jellegű szállítmányoknak az árutovábbítási eljárást követően "nyomuk veszett". Nem léptették ki a megjelölt vámhivatalnál, azaz szinte bizonyos, hogy jogellenesen forgalomba hoztak Magyarországon és a kezességet vállaló megtévesztett spedíciós cégnek ki kellett fizetnie a megállapított vámterhet.
5 Lásd az 1. hivatkozási pontot!
6 A két bűncselekményt véleményem szerint célszerű egy eljárásban - a Be. 16. § (7) bekezdésén alapuló ügyészi kijelölés alapján - a speciálisabb jellegű bűncselekmények (azaz a csempészet és vámorgazdaság) nyomozását végző hatóságnak felderítenie annak ellenére, hogy a Btk. az egyedi azonosító jel meghamisítását rendeli szigorúbban büntetni, figyelemmel arra, hogy ez a bűncselekmény tipikusan a csempészethez vagy vámorgazdasághoz járuló magatartás, azok elkövetését elősegítő vagy azt leplező cselekmény.
7 Az ilyen ügyek - lévén, hogy többségükben Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező külföldi az elkövető - tipikusan a nyomozás megszüntetésével és ügyészségi megrovással zárulnak, a bírósághoz az iratok többnyire az elkobzásra irányuló indítvánnyal kerülnek csak. A bíróság az esetek hozzávetőleg 80-90%-ában helyezkedik az ügyészséggel azonos jogi álláspontra.
8 Ügyészségi Közlöny 1995/5. szám melléklete 7. oldal.
9 Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti Főosztály NF. 1099/1995.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Laczi Beáta, városi ügyészségi fogalmazó, Szeged
Visszaugrás
