A felismerésre bemutatásról szóló büntető eljárásjogi és kriminalisztikai kutatásokból és tanulmányokból kitűnik, hogy alapvetően kétirányú probléma húzódik meg - az alkalmanként justizmord végkimenetelű - hibás felismertetések mögött.[1] Egyrészről a hatósági (kriminalisztikai-jogi) túlkapások, hiányosságok, befolyásolások, másrészről a tanúk tévedései (hibás megfigyelés, képrögzítés, előhívás miatt), illetve előfordulhatnak ezek kombinációi is, egyidejű, páros-párhuzamos megjelenésük.
Logikusan fut előre azon igény, hogy megfogalmazzam a felismerést végrehajtókkal szembeni követelménysort, hiszen a szakmailag, etikailag kellően felvértezett jogalkalmazók elkerülhetik, kivédhetik a felsorakoztatott alkalmazási hibákat. Ennek szellemében a tanulmányom elején az általános humán kondíciókat vázolom fel. (A második-harmadik pontban a módszertani, a negyedik pontban a jogi - de lege ferenda - javaslataimat teszem meg.)
Úgy vélem, a konkrét nyomozási cselekményeket, így a felismerési kísérletet is végrehajtók körében megfogalmazhatok általános követelmény rendszert, valamiféle értékrend zsinórmértéket. Az általam alkotott TUSZEHURE mozaikszóba bújtattam ezt, amely négy kulcselemet rejt magában.
TU=TUDÁS
SZE=SZERETET
HU=HUMOR
RE=REND
kvartettje alkotja felfogásom szerint a tisztességes és hatékony végrehajtó (bűnüldöző, detektív, rendőr, vámtisztviselő, nyomozó) jellem- és képességbeli értékjegyeket, amelyek alapot adhatnak arra a bizakodásra, hogy a szakmai tudás és ethosz megjelenik a felismerések végzésénél is. Mivel ezeket már érintettem más tanulmányaimban,[2] így nem ismétlem meg ehelyütt a részleteit.
A már citált 2021-es Iustum Aequum Salutare tanulmányomban 75 pontban listáztam a magyar és nemzetközi kutatásom alapján feltárt és tmegfogalmazott végrehajtási hibákat. Ezek "reciprokaként" fogalmazhatom meg a kívánatos módszertani ajánlás soroza-
- 93/94 -
tot a felismerést alkalmazók számára. Vagyis pozitív megközelítésben: hogyan kell jól végezni egy felismertetést.
1) A felismerőt nyugodt körülmények között (higgadt atmoszférában, teljesítmény kényszer nélkül, időszorítás nélkül) részletesen, pontosan, egyúttal objektíven ki kell hallgatni előzetesen, amelyből megtudhatja a hatóság az ügy, illetve a felismerendő személy (leggyakrabban az elkövető) lényeges, sajátságos, csak rá jellemző adatait, illetve azt hogy miről ismerné fel egyáltalán a személyt, hangot, tárgyat, holttestet. (Nem beszélhetünk objektivitásról, amikor azt olvassuk a tanújegyzőkönyvben: "az elkövető jóképű volt".)
2) Az előzetes kihallgatásban tisztázni kell az észlelés körülményeit (időpontot, évszakot, hőmérsékleti viszonyokat, távolságot, időtartamot, fényviszonyokat, mozgásokat, cselekvéseket, érzelmi hatásokat, esetleges kapcsolatot, viszonyt), valamint azt, hogy van-e a kihallgatott részéről a felismertetésre együttműködési készség, illetőleg ennek van-e akadálya, van-e kizáró körülmény, ami alapvetően megkérdőjelezné a bizonyítékként felhasználását. Például látta-e már az elkövető fényképét vagy esetleg élethű mozaikképét ("fantomképét") a médiában vagy a hatóságnál.
3) Ellenőrizni kell a felismerő (tanú, sértett, terhelttárs) észlelőképességét (érzékszervi vagy egyéb fogyatékosságait /nagyot hallás, süketség, gyenge látás, vakság, mentális-szellemi gyengeség/, ingerküszöbének, észleléskori gyógyszeres vagy kábítószeres befolyásoltságát, szavahihetőségét, esetleges fenyegetettségét, szakismeretét, figyelmét, név- és arcmemóriáját, tudatos vagy önkéntelen figyelmét, intellektuális szintjét, jellemét, sztereotípiáit, előítéleteit. Szükség esetén ezt bizonyítási kísérlettel kell végrehajtani.
4) A végrehajtónak el kell magyaráznia a processzus menetét, benne a felismerő feladatait. El kell hangoznia a figyelemfelhívásnak, hogy a bemutatott személyeket alaposan vizsgálja meg, és vesse össze az általa korábban észlelt személy saját emlékezetében megőrzött emlékképeivel.
5) Tájékoztatni kell a semleges (a felismerő által egyáltalán nem ismert) személyeket a titoktartási kötelezettségükről, valamint a felismerés menetéről. Arra is figyelmeztetni kell őket, hogy ne zavarják az eljárás rendjét és az azonosítást ne befolyásolják. Ennek megfelelően: nézzenek egyenesen előre nyitott szemmel, ne forgolódjanak, a kezükben tartott számtáblákat azonos módon mutassák, ne kommunikáljanak senkivel, ne tegyenek semmi olyat, amivel önmagukra vagy egymásra irányítanák a felismerő vagy a sorban levők figyelmét.
6) El kell igazítani az indifferens személyeket is, (és ezt ellenőrizni is kell, be kell tartatni), hogy hasonlóan viselkedjenek, mint a (potenciális) terhelt a személyes felismertetés során. (Amennyiben a végrehajtó ismeri a gyanúsított személyt.)
7) A felismerés megszervezésekor és a végrehajtás alatt is folyamatosan
- 94/95 -
ügyelni kell a biztonsági tényezőkre, a rendzavarás megelőzésére. (Lehetőleg minimum két hatósági személy végezze az egész felismerést: egyikük a francia tükör mögött helyezkedik el és adja meg a szükséges felvilágosításokat, ügyelve az ottani rendre, míg a másik az egyirányú látást biztosító tükör előtti teremben ügyel a rendre, adja ki a kézben tartható számlapokat. Ideális esetben a harmadik végrehajtó készíti a fotó- és videó mellékletet, rögzíti a jegyzőkönyvi adatokat.)
8) A személyes felismerő tanúnak nem mutatható be előzetesen olyan személy fényképe, aki a sorban helyet foglal. Ha ilyet észlel, ha megtud ilyen tényt a hatóság tagja a kezdéskor, nem szabad folytatni, a megkezdettet le kell állítani, mert csak kizárt bizonyítékot "termelhet". (Azt a személyt választja ki a felismerő, akit már látott korábban fényképen, esetleg médiában.)
9) Nem láthatja a végrehajtás előtt a felismerő a sorban álló tagokat és nem ismerheti egyiküket sem. Gondosan ügyelni kell, hogy véletlenül se találkozzanak a rendőrség folyosóján, váróteremben, közös térben. (Lehetőleg más hatósági végrehajtókkal se találkozzon a felismerő a bizonyítási cselekmény megkezdése előtt, megelőzve ezzel is a potenciális befolyásolás, szuggesztió veszélyét.)
10) Ha már védővel rendelkező terhelt áll a felismerési sorban, akkor értesíteni kell időben (kivéve a valóban sürgős, szinte halaszthatatlan eseteket) a jelenléti joggal bíró védőt, mégpedig olyan időben, hogy a megjelenésének legyen reális esélye. Fiatalkorú esetében nélküle nem is hajtható végre.[4]
11) A védői jelenlét lehetőségére figyelmeztetni is kell a végrehajtónak a védővel bíró terheltet. (A védő értesítés utáni meg nem jelenése nem teszi kizárttá a felismerés esetleges eredményét.) Megjelenése esetén a védőt (és az esetlegesen résztvevő tanú ügyvédjét) is figyelmeztetni kell, hogy maradjon (maradjanak) csendben a felismerés során, illetve, hogy jelen lehet, amikor a tanú informálja a nyomozót arról, hogy sikerült-e felismerni valakit.[5]
12) A felismerőt kihallgató, illetve a felismerést bonyolító hatósági tagnak felkészültnek, türelmesnek, alaposnak, lényegre törőnek, elfogulatlannak, tárgyilagosnak, előítélet mentesnek és végig jelen levőnek kell lennie.
13) A felismerést akkor kell elvégezni, amikor még reális esélye van a felismerői emlékezésnek. (Fontos taktikai ajánlásnak vélem, hogy a felismertetést a lehető legrövidebb időn belül el kell végezni, mert az idő múlásával csökken az eredményességi valószínűség, a felismerő tanúk elbizonytalanodnak, illetve az elkövetők változnak.
14) A felismerőt mindenképpen figyelmeztetnie kell a végrehajtónak, hogy nem feltétlenül kell a kérdéses személyek (tárgyak, hangok) közül választania és akkor is folytatódik a nyomozás, ha nem választ ki senkit. Elmaradhatatlan, hogy kijelentse: az elkövető nem biztos, hogy köztük van.
15) A végrehajtó nem közölheti a felismerővel a sorban résztvevők nevét, előéletét, lakóhelyét, esetleges letartóz-
- 95/96 -
tatását, annak idejét, helyét vagy egyéb személyes adatot, illetve a már lezajlott felismerés eredményét.
16) A sorban álló személyek (tárgyak) nem térhetnek el feltűnően egymástól bőrszínben, hajviseletben, hajszínben, magasságban, szőrzetben (szakáll, bajusz, pajesz, kopaszság stb.), korban, testalkatban, ruházatban, szemüveg viselésben.
17) A személyes "láthatatlan tanús" felismerés csak ún. francia (vagy detektív) tükrön keresztül, "fedett" vagy "rejtett" módon keresztül történhet. A nyílt, "mutogatásos" (látható tanús) módszer veszélyes lehet a felismerőre nézve (testileg és/vagy lelkileg), és krimináltaktikailag is inkább hátrányos, semmint előnyös, ezért kerülendő.
18) A személyes felismerés során el kell takarni az olyan különös arc ismertetőjelet a (potenciális) terhelten, ami az indifferens személyeknél nem létezik. (Például vörös anyajegy folt a szemöldök fölött, sebhely a fül mellett.) Vagy, ha ez praktikusan nem lehetséges, akkor a semleges személyeket is hasonló megkülönböztető jeggyel kell ellátni.
19) A szituációhoz kötődő felismerést ugyanolyan vagy a valóságoshoz (fény, távolság, domborzat, akadályok) a lehetőségekhez képest a legközelebbi észlelési körülmények között kell végrehajtani.
20) Cselekvést (járást, mozgást, testtartást, grimaszt) is bemutató személyes felismerésnél minden sorban álló személlyel végre kell hajtatni, nem csak a (potenciális) terhelttel.
21) Nem szabad kényszeríteni a (potenciális) terheltet bárminemű aktivitásra.
22) A sorban álló személyeknél nem tűnhet fel olyan jel, amelyből a felismerő helytelen, előítéletes következtetést vonhat le. Például nem láthat senkin bilincs nyomokat, rosszabb esetben bilincset, nem térhet el a rutinos személynél a számlap tartási pozitúrája a sorban még nem állt, semleges (rutintalan) többiekétől.[6]
23) Egy esetleges spontán (véletlen) felismerést követően (például utcai forgatagban, rendőrségi vagy bírósági folyosón látta meg az elkövetőt vagy annak hitt személyt) nem tartható olyan személyes felismerés, amelynek sorában az utcán, folyosón már az aktív alany által felismert személy áll.
24) Nem engedhető meg, hogy a felismerő tanúk egymással kommunikáljanak, egyeztessenek a felismerés előtt. Azt is meg kell vizsgálni, hogy volt-e közöttük már korábban kommunikáció, elektronikus adatátvitel, képküldés közösségi oldalon, stb.
25) Ügyelni kell arra is, hogy a személyes vagy fénykép, illetve hang alapján végzett bemutatásoknál a sorban nem lehet a felismerőnek semmiféle ismerőse, rokona.
26) Egy passzív alanyi sorba csak egyetlen egy (potenciális) terheltet szabad beállítani.
27) Nem ajánlatos, hogy nyomozó (rendőr) álljon be a sorba indifferens személyként.
28) A végrehajtóknak meg kell engedni, hogy a (potenciális) terhelt maga válassza ki saját helyét és jelzőszámát) a felállított sorban. (Ha még egyszer végrehajtják, akkor is.) Ennek a felhívásnak szerepelnie kell a jegyzőkönyvben is.
- 96/97 -
29) Büntető eljárásjogi és krimináltaktikai követelmény is, hogy legalább három személy, hang, fénykép, tárgy legyen a (potenciális) terhelten kívül a kiválasztásnál. Tehát legalább két semleges, indifferens, statiszta, "vatta" személy (az angolszász irodalomban: "foil" vagy "filler") legyen a célszemélyen felül.
30) Sosem szabad a végrehajtónak szuggesztiót, befolyásolást, megtévesztést, helytelen (pontatlan, érthetetlen, terjengős, megvezető) instrukciókat adni a felismerőnek. Ugyanígy nem alkalmazhat pszichés vagy fizikai nyomást, kényszerítést sem. A bizonytalan felismerőt sem nógathatja, ösztökélheti, presszionálhatja választásra. (A tanúvallomást jogosan megtagadó személyt sem szabad felismerésre kötelezni.)
31) Nem szabad az eleve bizonytalan tanúnál sem erőltetni a felismerési kísérletet, főleg nem a mindenáron kiválasztást.
32) Semmilyen formában nem szabad sugallni a végrehajtó verziójának "kedves" személyt, fényképet, hangot, tárgyat. Semmiféle megerősítő, dicsérő megjegyzést, mozdulatot, nonverbális aktust nem szabad tennie sem a felismerés alatt, sem utána.[7] Ha a felismerő rákérdez a választása helyességére, el kell magyarázni, hogy nem válaszolhat az irányító, mert az előítélettől, irányítottságtól mentes felismerői álláspont az egyetlen mértékadó.
33) A túl kevés mellett nem lehet túl sok sem a felismerendő személy, tárgy, irat, hang, állat, növény, íz, szag, mert az meg túlságosan megterhelő lehet a felismerő számára. Lehetőleg ötnél többet ne vegyen igénybe a végrehajtó.
34) Sosem szabad szembesítés keretében elvégezni a felismerést. Annak más a célja, módszertana, és nem lehet megbízható adatot nyerni belőle.
35) Nem engedhető meg a jogszabályi körön kívüli személyek (aktív alanyi koncentrálást zavaró) jelenléte a felismerésen.
36) A személyeket vagy fényképeket/tárgyakat egyszerre (szimultán) kell bemutatni, nem engedhető meg az egymás után egyenkénti (szekvenciális) módszer.
37) Spontán vagy más néven "természetes azonosítás"-t nem a hatóságnak kell végeznie, hiszen arról és akkor a potenciális elkövető nem tud (pedig joga van tudni az azonosítási eljárásról), és így nem érvényesülnek a törvényi mellett a metodikai követelmények sem.
38) A felismerést csak olyan méretű, magasságú teremben szabad végrehajtani, ahol kellő emberi tér van a sor felállítására, a személyek kényelmes elhelyezkedésére.
39) A sorakoztató terem kivilágításának alkalmasnak kell lennie, hogy a személyeket normálisan láthassa az aktív felismerő.
40) A végrehajtónak folyamatosan ügyelnie kell arra, hogy zavartalan legyen a bizonyítási cselekmény, oda illetéktelen ne nyithasson be, külső hangoskodás ne szűrődjön be, stb.
41) Nem szabad személyes felismerést megszervezni, amikor már előre számolni lehet azzal, hogy a (potenciális) terhelt zavarni, befolyásolni, gátolni, akadályozni fogja a tisztességes, hiteles végrehajtást, például a tanú megfélemlítésével, elbizonytalanításá-
- 97/98 -
val. Ilyenkor a fényképes megoldás a helyes. (Ám ezzel visszaélni nem szabad!)
42) Ha a szemtanú nem ismert fel senkit és ezt ki is jelenti az első sor után, akkor nem szabad második, helycserés sort bemutatni neki. (Ha volt felismerés az első körben, akkor pedig ugyanazt a személysort kell bemutatni eltérő felállásban a tanúnak, nem változtatható meg a személyi összetétel.)
43) Tilos ugyanazt a személyt (pl. a potenciális vagy tényleges gyanúsítottat) egy új sorfalba állítani, miután az első sorban nem ismerte fel az aktív alany. (Másik alkalommal, egy későbbi időpontban sem állítható még egyszer ugyanazon célszemély ugyanazon felismerő elé, eddig nem látott más semleges személyek között sem.)
44) Nem szabad túl korán sem elvégezni a felismerést, amikor a nyomozási érdek még inkább azt kívánja, hogy ne tudjon a célszemély az ellene folyó nyomozásról.
45) A végrehajtó helyiségben mindig csak egy aktív felismerő alany lehet. Ha többen vannak a felismerők, egymástól elkülönített körből egyesével kell bekísérni őket a francia tükör mögé.
46) A bizonyítási cselekményről felvett jegyzőkönyvnek pontosnak, valósághűnek, tisztességesnek ("fair"-nek) kell lennie. Annak is ki kell derülnie, hogy volt-e a terheltnek bármiféle észrevétele, indítványa, hogy a felismerő tanú/sértett milyen módon fejezte ki azt, hogy a több személy vagy azok fotói, hangjai közül kiben ismerte fel azt, akit a bűncselekménnyel kapcsolatban észlelt. Rámutatott-e, kimondta-e nyíltan, határozottan, bizonyosan, sőt ismételten, avagy ellenkezőleg, bizonytalan, határozatlan volt. Akkor is jegyzőkönyvet kell felvenni a bizonyítási cselekményről, ha nem volt felismerés, kiválasztás. (Ha a nyomozóhatóság szerint negatív volt az eredménye.)
47) A zárt adat kezelésű tanú részvételénél a felismerési processzusban, a végrehajtásában és a jegyzőkönyvezésében is ügyelni kell az adatai védelmére.
48) A százalékban megjelölt felismerés maximum hasonlóság lehet, azt azonosításként, felismerésként értékelni nem szabad egyetlen hatóságnak sem.
49) A jegyzőkönyvezés tisztességéhez tartozik, ha a bizonytalan (személy, fénykép, hang, tárgy) kiválasztást nem tekinti, nem értékeli a hatóság eredményesnek, felismerésnek, kiválasztásnak. Célszerű a lebonyolítást a kezdetétől fogva két videó felvételen is rögzíteni, hogy a későbbi bizonyítási eljárásban (például a tárgyaláson) is megtekinthető legyen. Az egyik felvételen a felismerő és környezete, a másikon a tükör másik oldalán levő sorfal tagjai és viselkedésük látható.
50) Nem engedélyezheti a nyomozóhatóság, hogy a felismerő sértett rögtön a sikeres felismerést követően kontaktusba kerüljön a felismert személlyel. Célszerű a felismerési aktus után egy folytatólagos kihallgatást lefolytatni, amelyben részletezik a felismerési eredményt, a felismerési kritériumokat, jellemzőket, sajátosságokat, az összhatást. Fel nem ismerés esetén annak lehetséges szubjektív és objektív okait.
- 98/99 -
51) A fénykép felismerőt figyelmeztetnie kell a bonyolítónak előzetesen, hogy: idő elteltével az elkövető külseje (hajszíne, hajhossza, hajformája, arcszőrzete, bőre) változhatott, illetve a fényképeken kissé máshogy nézhet ki.
52) A fényképek bemutatása előtt nem befolyásolhatja a felismerőt a végrehajtó semmilyen formában. Egyáltalán nem utalhat arra sem, hogy kikről fog képeket látni az aktív alany. (Nem célozhat arra, hogy ezek "rossz fiúk" vagy "bűnözők", "nyilvántartott bűnelkövetők", stb.)
53) Mindig több, minimum három fényképet kell bemutatni, nem szabad egyetlen képről kérdezni a felismerőt. A fotóknak pedig egyforma méretűeknek kell lenniük és egyenlő ideig szabad csak felmutatni őket.
54) Megengedhetetlen, hogy egy személyről mutassanak több fotót, akár sorban, akár sor nélkül.
55) A bemutatott fotóknak egyforma minőséggel, színnel, háttérrel, fókuszálással, élességgel, megvilágítással kell bírniuk.[8]
56) A fotókon látható testfelületeknek is meg kell egyezniük. Nem lehet az egyik fejkép, a másik mellkép, a harmadik térdig érő, a negyedik teljes alakos.
57) Személyes felismerést kell végezni főszabályként, nem szabad megelégedni az egyébként költségkímélő (egyszerű, gyors, olcsó, és kétségtelenül szituációs nyomás nélküli) fényképes megoldással, ha nincs kizáró körülmény. Különösen akkor kell ragaszkodni ehhez, ha a felismerő a személy magasságáról, illetve olyan tulajdonságairól beszél, amelyeket a képek alapján nem lehet felismerni, azonosítani.
58) Semmilyen jelzés (aláhúzás, karikázás, eltérő színnel névírás, satírozás, csillagozás stb.) nem lehet a felismerőnek mutatott fényképalbumban a (potenciális) terheltnél.
59) A képeket (csakúgy, mint a személyeket) egyszerre csak egy felismerőnek szabad mutatni egy sornál. Még hallótávolságban sem lehet másik aktív alany.
60) A hatóságok csak jogszerűen beszerzett fotót mutathatnak a (potenciális) terheltről és a sorban álló indifferens személyekről. (Itt jegyzem meg azt az általános követelményt, hogy az egész felismerési bizonyítási cselekmény során tiszteletben kell tartani a résztvevők emberi méltóságát, valamint a személyiségi jogaikat.)
61) Ha a célszemély bűncselekménykori állapota, megjelenése jelentős mértékben megváltozott a fényképes felismerési kísérlet idejére, akkor az akkori állapot szerinti fotókat kell beszerezni és a sorba behelyezni.
62) Nem engedhető meg semmiféle szóbeli vagy metakommunikáció a fényképek, albumok megnézése után a kiválasztó személy (leggyakrabban sértett, tanú) és az egyéb, várakozó felismerők között.
63) A kirendelő hatóságnak alaposan meg kell vizsgálnia és gondossággal kell mérlegelnie az esetlegesen beszerzett antropológus szakértői véleményt, hogy az a videó felvétel és a valóságos személy összehasonlítása során ugyan-
- 99/100 -
azon kameraszögből, ugyanolyan fény-és mozgásviszonyok között készítette-e el az összehasonlító mintát.
64) A fényképes azonosításról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell mindenekelőtt, hogy mi az akadálya a közvetlen/személyes felismerés meg nem tartásának, majd a procedúra során alkalmazott összes fotót, illetve megjelölésüket, a cselekmény idejét, helyét, a jelenlevőket, valamint azt is, hogy az esetlegesen felismerő, milyen információkat osztott meg a hatósággal, miket mondott, illetve milyen sajátos ismertetőjegyek alapján választotta ki a személyt, tárgyat. Főleg, ha azok nem voltak a képeken láthatók.
65) A videó felvételek lejátszásakor a hatóságnak ügyelni kell arra, hogy a kép és hang szinkronban legyen, azok ne csússzanak el egymástól.
66) A videó felvételt minimum számítógép képernyőjén (még jobb televízión, illetve a projektoros kivetítőn) kell bemutatni a felismerő alanynak, nem szabad mobiltelefon méretűn elé tárni.
67) A felismerőnek bemutatandó videó felvételeket tilos összevágni, összeollózni, virtuálisan retusálni. Az egyes személyekről pedig csak hasonló körülmények között készült felvételeket szabad felhasználni.
68) Hangfelismerésnél a hatóságnak biztosítania kell a megfelelő csendet, a teljesen zajmentes környezetet.
69) Ügyelni kell a végrehajtás során, hogy a (potenciális) terhelt (és a hangsorozatban megszólaló más személy) ne elváltoztatott, hanem a természetes hangján szólaljon meg.
70) A hanglejátszás csak minőségi, korszerű technikai eszközzel történhet.
71) A bemutatott statiszta hangoknak legalább hasonlítaniuk kell egymásra és a célszemélyére, lényegesen nem térhetnek el életkorban, nemben, akcentusban, dialektusban, hangszínben, beszédtempóban.
72) A holttest felismertetésnél a testre kell koncentrálni, csak az bír értékkel. Nem fogadhatók el az azon levő tárgyak felismerése.
73) Durván sérült (bomlott) ismeretlen holttest felismertetése előtt el kell végezni az ún. holttest-restaurációt (holttest-"toalett"-et), amely a megsérült, hiányos testeket, testrészeket elfogadható, felismerhető állapotba hozza, egészíti ki speciális tömítő anyagokkal. Ennek modern és magas szintű változata az arcrekonstrukció, amely felismerési kísérlettel kombinálható a személyazonosítás érdekében.
74) Figyelembe kell venni a felismerés (sikeres vagy sikertelen) értékelésénél, hogy a jelentős arci torzulások téves azonosításhoz vezethetnek,
75) Holttestnél vagy annak testrészénél csak egyet szabad bemutatni, nem lehetnek "társak", nincs kiválasztás.
76) A hatóságok már azonossági vélelem alapján keresik meg a speciális pszichés állapotban levő felismerőket,
- 100/101 -
akik a hozzátartozói körbe tartoznak általában, így a felkészítésük a bizonyítási cselekményre különös tapintatot, elővigyázatosságot igényel.
77) Az előzetes kihallgatásuk során ki kell térni arra, hogy mióta ismerték az elhunytat és milyen azonosítási ismérveket tudnak megjelölni. (Például orvosi beavatkozás, operáció nyoma, csonkolás, vágás, heg, foghiány).
78) Az azonosítás utáni kihallgatáson pedig részletesen fel kell tárni, milyen jegyekből ismerte fel a hozzátartozó (vagy más ismerős) az elhunyt személyt.
79) Tárgyazonosításnál (beleértve az okiratokat is) a felismerőt előzetesen ki kell hallgatni arról, van-e valamilyen szakismerete, tájékozottsága, érdeklődése, anyagi érdekeltsége, érzelmi kötődése a tárggyal kapcsolatban, azzal milyen és mennyi ideig tartó érintkezése volt (például tulajdonosként tartósan vagy csak ideiglenes birtokosként), illetve milyen sajátosságai, egyedi azonossági jellemzői voltak/vannak a tárgynak. (Például: gravírozás, eszközszám bevésés, károsodás, egyéni javítás, karcolás, sérülés, átalakítás, dokumentumnál átírás, festékhasználat.)[9]
80) Tárgykiválasztás esetén kifejezetten előnyös lehet az, hogy a kérdéses tárgyat a felismerő már régóta és alaposan ismeri, például a sértett a pénztárcáját, óráját, láncát, a gépjárművezető az autóját.
81) A színhely lerajzolására a felismertetésnél ritkán van szükség. Inkább tárgyakkal kapcsolatban indokolt a felismerendő tárgyat a felismerő előzetes kihallgatása során lerajzoltatni, ha szavakkal nemigen tudja leírni a tárgy általános és különös ismérveit.
A II. részben felsorolt követelmények betartásán túlmenően van további jobbító javaslat sorom is a felismerések végrehajtása és értékelése körében. Ezek konkrétan:
A) Meglátásom szerint érdemes lenne bevezetni egy gyakorlatban is megvalósítható metódust a felismerési processzusban. Nevezetesen: az ügyet ismerő detektívek helyett, az üggyel eddig nem foglalkozott úgynevezett "vak" végrehajtókat kellene bevetni. Itt olyan bűnüldöző (rendőrségi, vámnyomozói, ügyészségi) alkalmazottakról van szó, akik nem ismerik az adott ügyben a (potenciális) gyanúsított személyét, vagyis nem tudják még tudatalattijukban sem, hogy kire irányul a verzió.[11] Magát a fényképes sort (személyeknél a sorfalat) a gyanúsítottat és az ügyet ismerők állítják össze. Ám szerepük itt egyelőre megáll, kilépnek a processzusból. Átveszi az ügybefolyástól mentes hatósági tag, akinek közölnie is kell ezt a tényt a felismerővel. Mármint, hogy ő csak a felismertetést végzi és az ügyet nem ismeri, csakúgy nem a résztvevőket. Mindezek után lefolytatja - mégpedig kimérten, távolságtartóan, befolyásmentesen, mivel nem is tudja, nem is sejti kire, mire, miért kellene befolyást fókuszálni - a felismerési kísérletet a taktikai-technikai
- 101/102 -
ajánlásoknak megfelelően szervezve, rögzítve.[12] Majd az "eredményt" tartalmazó jegyzőkönyvet átadja az eredeti nyomozóknak. Mivel nincs adata az előzményekről, így nem nehéz teljesíteni a "beugrónak" azt az ajánlást sem, hogy a felismerőknek nem árulhat el semmit, sem megerősítést, sem gyengítést, sem szóban, sem mozdulattal vagy bármiféle metakommunikációval. És ezt nem teheti a felismertetés után sem, mint ahogyan nem tehetik az ügyet ismerő nyomozók sem.
B) Az egyes "veszély jeleknél" bátran alkalmazni lehet az ún. "üres azonosításit vagy más néven teljes "vakpróbát", amelynek személy (fénykép, videó, hang, tárgy) sorában bizonyosan nem szerepel a valódi elkövető. Minden gyanú fölött álló statisztákat (semleges személyeket, fényképeket, hangokat, tárgyakat) szerepeltetnek a sorban. Az erről mit sem tudó felismerővel ugyanazon taktikai lépésekkel történik a lefolytatás, mint az érdemében "töltött" sornál, amelynek hozadéka lehet a felismerő megbízhatatlanságának megállapítása. (A túlbuzgó vagy bizonytalan tanú tévedése, valótlan állítása felszínre bukkanhat.)
C) Fényképes azonosítást akkor szabad előtérbe helyezni a személyes felismeréssel szemben, ha:
a) menekülő, bujkáló, az eljárás alól magát kivonni akaró személy azonosítására szolgálhat;
b) reálisan számítani lehet arra, hogy a felismerést a célszemély akadályozná, lehetetlenné tenné agresszív magatartásával, vagy a felismerőt durván befolyásolná, fenyegetné;
c) a személyes tisztességes, a krimináltaktikai követelményeknek megfelelő sor összeállítása aránytalanul nehézségekkel vagy kiugróan magas költségekkel járna (vagy egyáltalán nem is lehetséges speciális jellemzők miatt);
d) az azonosítandó személy semmilyen tudomást nem szerezhet arról, hogy ellene egyáltalán nyomozás van folyamatban;
e) a tettes, a potenciális gyanúsított még név szerint nem ismert és a nyomozóhatósági fényképnyilvántartás segíthet az adatgyűjtésben;
f) oly sok bizonyíték van már az ügyben, hogy a személyfelismerésnek már kicsi a bizonyító értéke, alárendelt a jelentősége;
g) a potenciális terheltet (a felismerendő célszemélyt) már eltemették.
D) Elvi éllel mondom el, hogy felfogásom szerint értelmetlen százalékokról beszélni egy felismerés kapcsán, hiszen nincs a testrészeknek, a felismerés szintjének meghatározott értéke. Minden, csak törtszázalékban meghatározható "felismerés" csak hasonlóságot eredményez, mutat. Nem többet. Bizonyosságot, valódi felismerést csak egyféle módon és számmal, a teljessel lehet kifejezni, azaz a 100%-kal. Ezt azonban nem kell kiírni egyetlen jegyzőkönyvben sem, hiszen az eredmény az, hogy a felismerő valóban "felismeri" valakiben (akár képen, akár élő személyként) a tettest. Még akkor is, ha ez téves, ami
- 102/103 -
lehet, hogy csak utólag derül ki, vagy sajnálatosan ki sem derül.
E) Ha a felismerő nem választ ki senkit a sorból, még nem jelenti, hogy a valódi elkövető nincs a személyek (hangok, fényképek, videó felvételek) között. A tudományos kutatások szerint ugyanezen következtetést kell levonnunk akkor is, amikor a felismerő határozottan kijelenti, hogy nincs a sorban a tettes. A bizonyosnak állított negatív felismerés (vagyis, hogy nincs közöttük) sem erősebb - bármennyire is tetszetős lehet első hallásra -, mint az egyszerű nem választás. Éppen a (szem-fül)tanúk észlelési, rögzítési (emlékezetbe vésési, eltározási) és visszaadási (reprodukálási, memória előhívási, előidézési) képességének számtalan bizonytalansága, gyengesége miatt.Ennek a mentőnek tűnő ténynek nyomozástaktikai szempontból van jelentősége először: nem lehet megnyugtató bizonyossággal kizárni egy potenciális célszemélyt az elkövetői körből. Másodsorban a bírósági bizonyíték mérlegelésnél, a más bizonyítékokkal összevetésben is figyelembe kell venni a pszichológiai-kriminalisztikai kutatások megállapítását.[13]
Az is kutatási eredmény, hogy sajnálatosan a kiválasztási határozottság sem fokmérője a valóságnak.[14] Szuper bizonyosságot valló felismerők is tévednek.[15] Néhány sértett még, amikor már bizonyosan kiderült, hogy rosszul választotta ki az elkövetőt, utólag is úgy véli, hogy őt látta, vele találkozott, ő volt a tettese.
F) Optimális, minden jogi és taktikai követelményt betartó felismerési protokoll esetén is előfordulhat téves személy-, tárgy-, hangazonosítás az aktív alanyok - számtalan körülményre visszavezethető - szubjektív hibázása miatt. Ezt a tudományos tényt mindig be kell kalkulálni, szem előtt kell tartani a bizonyítékok mérlegelése körében. Különösen fokozott óvatossággal és körültekintéssel kell megvizsgálni a felismerési eredményt, ha önmagában áll terhelő adatként.
A) A jogalkotásnak szóló javaslatként vetem fel: annak ellenére, hogy a magyar büntető eljárásjogi történetben az eddigi legrészletesebb törvényi szabályozást olvashatjuk a külön nevesített felismerésről, mégsem mondja ki azt a Be. (2017. XC. tv), hogy lehetőleg az eredeti észlelési körülmények között szükséges megtartani a felismertetést.
B) Második "de lege ferenda" javaslatként emelem ki, hogy azt - a végrehajtásokra épülő bírósági döntésekben egyáltalán nem talált formációt - is célszerű lenne rögzíteni a törvényi megfogalmazásban, hogy a felismertetést végzőnek fel kell hívnia a felismerőt, (ki kell oktatnia):
a) nem biztos, hogy az elkövető a felismerendő személyek között van;
b) nem kötelessége a választás (a mindenáron kiválasztás);
c) akkor is folytatódik a nyomozás, ha nem választ ki senkit;
- 103/104 -
d) nem fog visszajelzést kapni arról, hogy "helyes" volt-e a választása, ha egyáltalán választ;[16]
e) hangok, tárgyak, fényképek, videók felismertetése esetében is alkalmazandó figyelmeztetéseknek kell lennie az a-d) alpontokba foglaltaknak, valamint annak, hogy idő elteltével az elkövető külseje (hajszíne, hajhossza, hajformája, arcszőrzete, bőre) változhat, illetve a fényképeken, videó felvételeken kissé máshogy nézhet ki.
C) A IV. rész zárásaként szintén a törvényalkotónak szóló üzenetemet fogalmazom meg. Tudatosan használom a Be.-ben írt felismerésre bemutatás helyett a felismerési kísérletet. Indokolásul elmondom, hogy a tudományos kutatásom során arra a megállapításra jutottam, hogy önmagában a kettős - kriminalisztikai és büntető eljárásjogi - bizonyítási cselekmény jelenlegi elnevezése is sugalmazó, hovatovább befolyásoló lehet. Már önmagában a "bemutatás" szó arra sarkallja az egyébként a hatóságnak is sokszor megfelelni kívánó felismerőt, leggyakrabban a bűncselekmény sértett tanúját, hogy a bemutatott személyek (tárgyak, hangok, fényképek, videó felvételek stb.) közül válasszon. Hogy mindenképpen válasszon! A megfelelési kényszer pedig veszélyesesen justizmordos fordulatot vehet, ahogyan már többször megfogalmaztam.
Azért is a kísérlet szót javaslom, mert gyakorta szituációhoz kötött a felismerés.[17] Márpedig akkor a bűncselekményi helyzethez kell igazítani a körülményeket is. Hasonlóan, mint a bizonyítási kísérletnél, itt is törekedni kell, hogy a leginkább hasonlítson az eredeti állapothoz, hiszen csak akkor tudja a hatósági ellenőrizni, hogy egyáltalán felismerhető-e, kivehető-e az elkövető arca, mozgása, ruházata, stb. És csak ugyanolyan látási-hallási-észlelési körülmények között szabad megkísérelni az esetleges személykiválasztást is.[18]
Reménykedem, hogy jelen tanulmányom (és a mögötte álló kutatásom) rávilágított arra a tapasztalati tényre, hogy fokozott óvatossággal, lelkiismeretes körültekintéssel, hibamentesen kell eljárnia minden igényes, justizmord elkerülésére észből és szívből igyekvő, tisztesség és tudás vezérelte jogalkalmazónak - nyomozónak, ügyésznek, ügyvédnek, végső soron a bírónak - a jogi, kriminalisztikai, pszichológiai vetületű felismerési kísérlet végrehajtásakor és eredményének bizonyítékként értékelésekor. ■
JEGYZETEK
[1] Már a JURA lapjain is elemeztem egyes külországok felismertetési szabályait, a hibás-téves végrehajtás megelőzési lehetőségeit. Lásd erről a szerző tollából: Külföldi felismerési kísérletek. JURA, 2021/2. 85-98.; továbbá: A felismerésre bemutatások hibái. IUSTUM AEQUUM SALUTARE, 2021/4. 25-39.; valamint:. Hack Péter: Az igazságszolgáltatás kudarcai. In: Fenyvesi Csaba (szerk.): A Magyar Büntetőjogi Társaság Jubileumi Tanulmánykötete. Budapest-Debrecen-Pécs, Magyar Bűntetőjogi Társaság, 2011. 35-46.; Józef Wójcikiewicz: Forensics and Justice. Torun, Dom Organizatora, 2009.
[2] A TUSZEHURE mint jogtanári ars poetica. Jogelméleti Szemle, 2016/1. 201-206.; Ami a mestert azzá teszi. A TUSZEHURE értelmezése. In: Fenyvesi Csaba-Herke Csongor (szerk.): A munkát nem lehet eltitkolni. Tiszteletkötet Tremmel Flórián professor emeritus 75. születésnapjára. Pécs, PTE ÁJK, 2016. 27-32.
- 104/105 -
[3] Előre bocsátom, hogy a Be. szerint a felismerésre bemutatást elrendelheti a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság (210. § (1) bekezdés), továbbá a bíróság és az ügyészség ennek lefolytatásához a nyomozó hatóságot is igénybe veheti (213. § (2) bekezdés). Így, amikor a végrehajtókat említem a felsorolásban, akkor beleérthető (ha maguk végzik) a nyomozó hatóságon kívül az ügyészség és a bíróság is.
[4] A Be. (2017. évi XC. törvény) 682. § (2) bekezdésének c) pontja előírja, hogy a védő részvétele kötelező a felismerésre bemutatáson, ha azon fiatalkorú is részt vesz.
[5] A korábban előírt hatósági tanúk alkalmazását (ahogyan a törvényhozó is véli és szabályozza manapság) magam nem tartom lényegi és érdemi garanciális tényezőnek a felismeréseknél sem a kutatásom, sem a gyakorlati tapasztalatom alapján. Látásom szerint laikus voltuk nem is teszi lehetővé az itt felsorolt anomáliák felismerését, különösen nem kiküszöbölését. Inkább csak nehezíti megjelentetésük, eligazításuk a nyomozók egyébként is (láthatóan a felsorolásokból) szerteágazó dolgát.
[6] Ajánlott a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon kidolgozott módszer, amelynek során nem kell kézben tartani a számtáblákat a sorszemélyeknek, helyette a falra festve olvashatók a pozíciós számok. Lásd erről: Poczok Miklós Norbert: A felismerésre bemutatás gyakorlati és elméleti kérdései. TDK dolgozat, Budapest, NKE, 2016.
[7] Több kutatás kitért az esetleges végrehajtói megerősítések kedvezőtlen hatásaira. Közülük kiemelem: Gary Wells-Amy Bradfield: "Good, you identified the suspect": Feedback to eyewitnesses distorts their reports of the witnessing experience. Journal of Applied Pshychology, 83. 1998/ 3. 360-373.
[8] Győri László javaslata szerint a beszerzett, illetve készített fényképeket speciális számítógépes szoftver alkalmazásával háromdimenziós képekre kell átalakítani és azokat kell a felismerőnek bemutatni, serkentve ezzel a visszaemlékezése pontosságát. Lásd erről részletesebben: Győri László: A felismerésre bemutatás lehetőségei a számítástechnikai fejlődés tükrében. Magyar Rendészet, 2016/1. 55-62.
[9] A Be. 213. § (3) bekezdésében kimondja, hogy "A terhelt, a tanú, a sértett és más személy - így különösen, aki a szemle tárgya felett rendelkezik, vagy azt birtokolja - a szemlének, a bizonyítási kísérletnek és a felismerésre bemutatásnak köteles magát alávetni, a birtokában lévő tárgyat a szemle, a bizonyítási kísérlet, illetve a felismerésre bemutatás céljából köteles rendelkezésre bocsátani. E kötelezettségek teljesítésére a terhelt kényszeríthető, a sértett, a tanú és más személy kényszeríthető, illetve rendbírsággal sújtható."
[10] Itt értelemszerűen lesznek olyan pontok (gondolatok), amelyeket már a 2021-es Jura tanulmányomban is érintettem.
[11] Az angolszász irodalomban "double blind line-up"-nak (kettős vak felállás) nevezik a formulát. A "single blind line-up" (egyes vak felállás) formulánál a végrehajtó tisztában van a (potenciális) gyanúsított személyével.
[12] Ez a fajta elfogultságot kizáró megoldás feltehetően megfelelne az USA Legfelsőbb Bírósága ún. Manson-tesztjének is, amelyet a felismerések értékelésekor vetnek be. Ennek két lényeges eleme, hogy: volt-e bármilyen meg nem engedett befolyásolás a végrehajtás során a hatóság részéről, illetve megbízható-e a felismerés eredménye (volt-e torzító tényező a felismerőnél, a felismerési szituációban)? Lásd ennek alapügyeként: Manson v. Braithwaite, 432. US, 98. 1977/122.
[13] "A bíróságoknak figyelemmel kell lenni a szuggesztív eljárások hatásaira, amelyek elősegíthetik a téves azonosításokat. Figyelemmel kell lenni arra, hogy ezek a szuggesztív eljárások nemcsak elbizakodottá teszik a szemtanút a saját bizonyosságával kapcsolatban, hanem a szemtanú beszámolóját is felnagyítja abban, hogy mennyire volt jó az ő megfigyelése. A folyamatban sokat segítene, ha a bíróságok megfontolt mértékű kritikával illetnék a szuggesztív eljárásra utaló bizonyítékokat." Elek Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban. Debrecen, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., 2008. 71.
[14] Glanville Williams megjegyezte: nincs teljes biztonság. A puszta tény, hogy három vagy négy tanú felismeri a gyanúsítottat, nem nyújt biztosítékot arra, hogy azok megfelelőek, különösen akkor, ha az összes ki volt téve a szuggesztív azonosítási eljárásnak minden alkalommal. Idézi: Patrick Wall: Eye-Witness Identification in Criminal Cases. Springfield, Illionois, USA, Charles C. Thomas Publisher, 1965. 9-10.
[15] Patrick Wall: Eye-Witness Identification in Criminal Cases. Springfield, Illinois, USA, Charles C. Thomas Publisher, 1965. 15-16.
[16] Angliában Roy Malpass és Patricia Devine kimutatták, hogy ha figyelmeztették a felismerőt, hogy nem feltétlenül kell a kérdéses személyek közül választania, és hogy az elkövető nem biztos, hogy jelen van, csökkentették a téves felismerésre bemutatásokat. Shepherd is ezt mutatta ki tanulmányában. Vizsgálatai szerint e figyelmeztetések révén a téves felismerések 28%-ról 4%-ra csökkentek. Lásd ezen vizsgálatokról: Sally Lloyd-Bostock: Law in Practice-Psychology In Action. Leicester, United Kingdom, The British Psychological Society, 1988. 16.; Roy Malpass-Patricia Devine: Realism and Eyewitness Identification Research. Law and Human Behavior, 4. 1981/ 4. 347-358.;
- 105/106 -
[17] Illetve szituációhoz kötött lenne, ám ehelyett a gyakorlatban az egyszerűbben végrehajtható termest alkalmazzák. "Személynek a helyszínen történt felismertetése a legritkább esetben fordul elő." Molnár József: A kriminalisztika tudománya. 4. A helyszínelés és a bizonyítási kísérlet szerepe a bűnügyi nyomozásban. Kriminológiai és Kriminalisztikai évkönyv. Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. Budapest, OKRI, 35. 1998. 320.
[18] Az amerikai jogi kifejezések szótára szerint is kísérletről (megkísérlésről) van szó: "LINEUP a police procedure in which a person suspected of a crime is placed in a line with several other persons of similar dress, height, and ethnic group and a witness to the crime attempts to identify the suspect as the person who committed the crime." Steven Gifis: Law Dictionary. 5th Edition" New York, Barron's, 2003. 299.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, PTE ÁJK Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék.
Visszaugrás
