Minden jogállam büntető igazságszolgáltatása törekszik a legrosszabb végkimenetel, a téves ítélkezés, a justizmord (angolszászoknál: miscarriage of justice) elkerülésére. Sajnálatos módon ez nem mindig sikerül. Ezen állítás alátámasztására magyar példákat is fel tudok mutatni.
1957-ben a Martfű környékén elkövetett, szexuális motivációjú emberölés miatt jogerősen halálra ítélte a bíróság K. Jánost, akinek kegyelemből változtatták át büntetését életfogytiglani szabadságvesztésre. Büntetéséből már 11 évet letöltött, amikor kiderült, hogy a bűncselekményt valójában K. Péter követte el, akit az új eljárásban felelősségre vontak, halálra ítélték, és ki is végeztek 1968-ban.
Magyarországon 1984-ben a Szolnok megyei lakost, M. Jánost vádolta meg az ügyészség egy kislány sérelmére elkövetett emberöléssel. Nem jogerősen halálbüntetéssel sújtották, ám utána - hosszas büntetőeljárásban - több fórumot megjárva, 1986-ban végül jogerősen felmentették.
1995-ben P. Dénes Heves megyei lakost ítélte el a bíróság jogerősen 6 évi szabadságvesztésre halált okozó testi sértés és rablás kísérlete miatt. A letartóztatással és büntetéssel együtt 26 hónapot már szabadságelvonásban töltött a terhelt, amikor kiderült, hogy az idős nő sérelmére elkövetett bűncselekményben más a tettes, akit felelősségre is vontak emiatt.
2002. május 9-én a móri Erste bankfiókban elkövetett, 8 emberéletet követelő rablás tetteseként a bíróság jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte K. Edét. Néhány évvel később, pontosan 2007-ben derült ki, hogy a bűncselekményt két másik személy követte el.
Mindezeket azért emeltem ki bevezetőmben, hogy világossá tegyem: létezik a jelenség napjainkban is, veszélye pedig folyamatosan fennáll hazánkban is. Így aztán elemi érdekünk, hogy megelőzési móduszokat dolgozzunk ki, illetve feltárjuk, hogy mi okozza ezen sokszor végzetes kimenetelű félrecsúszásokat.
A világban és országunkban folytatott kutatások (és a fenti valós esetek is) felszínre hozták, hogy a justizmordok mögött a felismerésre bemutatás nyomatékos szereppel bír.[1]
Éppen ezért vélem érdemesnek megvizsgálni a felismertetési szabályokat és metodikát más országokban is. Jelen írásomban a hazánkhoz hasonlóan kontinentális jogrendszerű szlovén, osztrák, svájci, szerb, horvát és a tőlünk igen távol eső (de mint alant kiderül,
- 85/86 -
sokban megegyező) török normákat vizsgálom. Az ottani törvényi részletszabályok és végrehajtási ajánlások alapján tanulmányom végén megfogalmazom a modellekből levont tanulságokat, a számunkra hasznosítható jogi és kriminalisztikai fejlesztési lehetőségeket, a hatékonyságot és a tisztességes eljárást szolgáló következtetéseket, a jogalkotóknak és jogalkalmazóknak szóló (jelenkori és jövőbeli) üzeneteket.
A szomszédos ország Büntetőeljárási Törvénye is külön nevesíti és adja meg a fő felismerési szabályokat. Konkrétan:[2]
242. Cikk
(1) Ahol van annak lehetősége, hogy a tanú felismerjen egy személyt vagy tárgyat, először arra kell kérni, hogy jellemezze azokat, és jelölje meg a megkülönböztető jegyeiket. Csak ezek után lehet megmutatni a tanúnak a személyt, más számára ismeretlen személyekkel együtt, vagy a tárgyat, lehetőleg más ugyanolyan fajtájú tárgyakkal. Más érzékekkel történő azonosítás során (hallás, tapintás, szaglás stb.) hasonlóan kell eljárni.
(2) Azonosítás előtt a tanút figyelmeztetni kell a 240. Cikk 2. §-a szerint.
(3) A nyomozást lefolytató bírónak, aki az azonosítási folyamatot biztosítja, meg kell győződnie arról, hogy a tanú nem látja azt a személyt, vagy tárgyat, akit/amit azonosítani fog.
(4) Felvételt kell készíteni az azonosításról és egy csoportképet is csatolni kell hozzá az összes vizsgált személyről.
242/a. Ha az azonosítást végző személynek vagy közeli családtagjának (236. Cikk 1. § 1-3. pont) élete vagy testi épsége súlyos veszélyben van, vagy lehetséges, hogy az azonosítottnak befolyása lehet az azonosítási folyamatra, akkor az azonosítást oly módon kell lefolytatni, hogy az azonosítást végző személyt ne lássa az azonosítandó.
80. Cikk
(3) Szemle, helyszín vagy személy keresése, illetve személy vagy tárgy azonosítása esetén (242.Cikk) a dokumentumnak tartalmaznia kell a cselekmény releváns adatait. Különálló tárgyak azonosítása esetén a tárgyak leírásását, a nyomok méretét. Ha vázlatok, rajzok, tervezetek , hang vagy videó felvételek készültek,ezeket bele kell foglalni és csatolni kell az ügyiratokhoz.
178. Cikk
(4) Az ügyész, a terhelt és védője részt vehet a tanúkihallgatáson. Az azonosítást lefolytató bíró elrendelheti, hogy a terheltet távolítsák el a kihallgatásról, ha a tanú megtagadja vallomását annak jelenlétében, vagy ha a körülmények azt támasztják alá, hogy a tanú nem tudná az igazat elmondani a jelenlétében. Illetve azon esetekben, ahol a megjelenés a tanú kihallgatása után lesz szükséges. A terhelt nem lehet jelen a tanúk kihallgatásán, ha azok 15 éven aluliak, és a 65. Cikk 3 § szerinti bármilyen bűncselekmény áldozatai lettek. A sértett fél jelen lehet a tanúkihallgatáson akkor, ha nem vesz részt a fő tárgyaláson.
230. Cikk
Először a terheltnek le kell írni azokat a tárgyakat, melyek a büncselekményhez köthetők , vagy bizonyítékként használnak fel, és csak ezek után lehet bemutatni neki
- 86/87 -
azonosításként. Ha az adott tárgyakat nem lehet a terhelt elé szolgáltatni, akkor a terheltet kell azon helyszínre szállítani, ahol a tárgyak vannak.
A rendőrségnek szóló feladati és hatásköri szabályozásban olvashatjuk a következő pontot.[3]
46. Cikk
(Személyek fotóról való azonosítása)
(1) A rendőrök eljárhatnak úgy, hogy azonosítanak egy személyt fotó alapján annak érdekében, hogy megtalálják az elkövetőt bűnügyi vagy szabálysértési ügyben, azért hogy egy ismeretlen személy azonosságát kiderítsék.
(2) Mielőtt még végrehajtanák az azonosítási eljárást, a rendőröknek figyelmeztetniük kell a személyt a személyes adatok védelmének szabályzatáról. E személy köteles megóvni azon adatok bizalmas jellegét, amelyeket az azonosítási eljárás során megismer.
(3) A rendőrök először arra kérik azt a személyt, aki végrehajtja az azonosítást , hogy írja és mutassa be azokat a fizikai jellemzőket, amelyek az azonosítási eljárás során megkülönböztetik a személyt más személyektől. Csak ezután mutathatnak képeket más hasonló képekkel együtt az azonosítónak olyan személyekről, akik ismeretlenek az azonosítást végző személy számára.
Annak a rendőrnek, aki az azonosítást vezeti, meg kell győződnie arról, hogy az azonosító ne lásson a kérdőjeles személyről képet, vagy ne lássa az adott személyt azonosítás előtt.
(4) A rendőrnek egy hivatalos feljegyzést kell készítenie az azonosítási eljárásról, amelynek tartalmaznia kell, mely képeket látta az azonosító.
(5) A rendőrök használhatnak fényképeket a lefotózott személyek más aktáiból vagy más jogszerű módon készített fényképeket. A személyekről készült fotókat, melyeket azonosítás során megmutatnak, szelektálni kell az előzőleg megadott személyleírás alapján.
(6) Amikor több személy vesz részt az azonosítási eljárásban, külön kell lefolytatni minden személlyel.
Az osztrák büntetőeljárási kódex szintén ismeri a felismerési eljárást, 163. §-ában találhatjuk a rendelkezéseit.[4]
163. § (1) Egy tanú több személyt - nyíltan vagy titkosan - egymással össze tud hasonlítani, közülük a gyanús személyt ki tudja választani. Ezt megelőzően a tanút fel kell kérni, hogy írja le a gyanúsított megkülönböztető jegyeit: ennek a leírásnak a lehető legjobban hasonlónak kell lennie az összehasonlított emberhez. A tanút ezután fel kell kérni, hogy nyilatkozzon arról, hogy felismer-e egy személyt, és őt miről ismeri fel. Ezt a folyamatot rögzíteni kell, és megfelelő képalkotó módszerekkel segíteni kell.
(2) Ugyanez vonatkozik a fényképek ellenőrzésére és a hangminták meghallgatására. Még ha a tanú fel is ismeri a bizonyítékként szolgáló fontos tárgyat, először fel kell kérni őt, hogy írja le ezt a tárgyat és szükség esetén annak megkülönböztető jegyeit.
(3) Ezen kívül megengedett a terhelt vagy a tanú más szemtanúkkal vagy terheltekkel való konfrontálása, ha a vonatkozó állítások lényeges körülmények között különböznek, és feltételezhető, hogy elősegít-
- 87/88 -
hető az ellentmondások tisztázása. Azokat az embereket, akik egymás mellé állnak, és bizonyos körülmények eltérnek, vagy ellentmondóak a kijelentéseik vagy azok különbözőek, mindkét oldal válaszát rögzíteni kell.
(4) Ha a terheltet összehasonlításra idézik, védőjének lehetőséget kell biztosítani a részvételre.
A svájci büntetőeljárási törvény szerint: [5]
146. cikk: Több személy kihallgatása és összehasonlítása
(1) Az interjúalanyokat külön kérdezik meg.
(2) A bűnügyi hatóságok összehasonlíthatják a személyeket, ideértve azokat is, akiknek joguk van megtagadni a vallomást. A sértett különleges jogait fenntartják.
(3) A hatóság felszólíthatja a kihallgatott személyeket, akik a kihallgatás befejezése után valószínűleg más személyekkel szembesülnek, hogy maradjanak az eljárási cselekmény helyén a konfrontációig.
(4) A folyamatból ideiglenesen kizárható a személy, ha:
a) összeférhetetlenség van, vagy
b) ezt a személyt még az eljárás során tanúként, információs tisztviselőként vagy szakértőként kell meghallgatni.
152. cikk: Általános intézkedések a sértettek védelmére
(4) Összehasonlítás rendelhető el, ha
a) a sértett személy érdeke ezt kívánja vagy
b) jelentős bűnüldözési érdek miatt kötelező.
154. cikk: A gyermekekre mint sértettekre vonatkozó speciális védelmi rendelkezések:
(1) Az e cikk értelmében vett gyermek sértett, aki a kihallgatás vagy az összehasonlítás időpontjában 18 évesnél fiatalabb.
(2) A gyermek első meghallgatására a lehető leghamarabb sor kerül.
(3) A hatóság kizárhatja a bizalmas résztvevőt az eljárásból, ha döntő befolyást gyakorolhat a gyermekre.
(4) Ha látható, hogy a kihallgatás vagy összehasonlítás súlyos pszichológiai stresszt okozhat a gyermek számára, a következő szabályokat kell alkalmazni:
a) A gyanúsítottat is magába foglaló felismertetést csak akkor lehet elrendelni, ha a gyermek kifejezetten kéri azt.
b) Általános szabály, hogy a gyermeket az eljárás teljes ideje alatt nem lehet kettőnél többször kihallgatni.
c) A második meghallgatásra csak akkor kerül sor, ha a felek nem tudták gyakorolni jogaikat az első meghallgatáson, vagy ha ez a vizsgálat vagy a gyermek érdekében elkerülhetetlen. Amennyiben lehetséges, a felismerést ugyanaz a személy végzi, aki elkészítette az első interjút.
d) A kihallgatásokat szakember jelenlétében kell végezni: erre a célra kiképzett nyomozóval. Ha nem történik összehasonlítás (felismertetés), a kihallgatást képekkel és hanggal rögzítik.
e) A felek a kihallgatón keresztül gyakorolják jogaikat.
f) Az interjúkészítő (kihallgató) és a kiképzett szakember jelentésben rögzíti saját megfigyeléseit.
- 88/89 -
A szerb büntetőeljárási törvény az alábbi útmutatásokat adja.[6]
VII. fejezet (1. Alap irányelvek. 2. bizonyítási eljárás. Felismerésre bemutatás. Arc vagy tárgy felismerés)
90. § Amennyiben szükséges annak meghatározása, hogy a kihallgatott személy felismeri-e az adott tárgyat vagy személyt, vagy azok tulajdonságait, amelyeket előzőleg leírt, meg kell mutatni a szóban forgó tárgyat vagy személyt további, számára ismeretlen tárgyakkal és személyekkel együtt, melyeknek a tulajdonságai hasonlóak az előzőekben leírtakhoz. Ezután a kihallgatottnak nyilatkoznia kell, hogy azt a tárgyat vagy személyt biztosan felismeri-e, vagy bizonyos fokú valószínűséggel állítja, hogy felismeri. Pozitív válasz esetén rá kell mutatnia a tárgyra vagy személyre.
Amennyiben a személy vagy tárgy az 1. számú módon nem elérhető, a gyanúsítottnak meg kell mutatni a képet arról a tárgyról vagy személyről - több hasonló, számára ismeretlen tárggyal vagy személlyel együtt - amelyeknek a főbb tulajdonságai hasonlóak ahhoz, ahogy a kihallgatott azt leírta.
Az 1. és 3. sz. rendelkezéseknek megfelelően, a felismerésre bemutatás hang alapján is végezhető.
A horvát büntetőeljárási törvény XVI. fejezete foglalkozik a felismerési cselekményekkel.[7]
XVI. Fejezet Nyomozási szakasz (3. gyanúsított kihallgatása, illetve 5. felismerésre bemutatás)
Cikk 301.
(1) A felismerés egy személy, tárgy, helyszín, hang, mozgásmód vagy egyéb ismertető jel felismerése a gyanúsított vagy tanú részéről, amely egy másik személlyel, tárggyal, helyszínnel, hanggal vagy mozgásmóddal történő összehasonlításon alapul. A tárgyakat, amelyek hozzásegítenek az ügy tisztázáshoz bemutatják a gyanúsítottnak, szükség esetén a tanúknak és szakértőknek.
(2) A felismerésre bemutatás előtt a személyt megkérdezik, hogy a felismerésre bemutatás előtt megmutatták-e a szóban forgó személyt, tárgyat akár élőben akár képen, számítógépen, valamilyen felvételen, gyűjtött adat formájában vagy máshogy, vagy tudomása van-e olyan körülményekről melyek befolyásolhatják a felismerést. A válaszokat jegyzőkönyvbe kell venni.
(3) A felismerő személynek minél részletesebben le kell írnia a szóban forgó tárgyat, személyt, valamint azon jegyeket, amelyek megkülönböztetik a többi tárgytól, személytől. Egyben körül kell írja a körülményeket, amelyekben észlelte, és részlet gazdagon ismertetnie kell, hogy miről ismerné fel.
(4) Ezután a felismerőnek megmutatják a személyt vagy tárgyat, a felismerésre bemutatás tárgyait, több számára ismeretlen személlyel vagy tárggyal együtt. A helyszín felismerése úgy zajlik, hogy a személy először részletesen leírja a helyszínt, majd azután rámutat vagy megmutatja azt egy felvételen és élőben is.
(5) A személy írásos hozzájárulásával a felismerésre bemutatás megfelelő műszaki eszközökkel is végrehajtható. Programokkal, melyekkel lehetséges egyidejű fénykép-
- 89/90 -
vagy audio-videó felvételek bemutatása a (3). bekezdéssel összhangban. Ez a fajta felismerésre bemutatás felvehető audio-videó eszközzel is.
(6) Amennyiben a gyanúsított a felismerő, a törvény 273. és a 275. sz. cikkei alapján szükséges eljárni, de ha a felismerésre bemutatás tárgya a gyanúsított, figyelmeztetik a védőügyvéd kirendelésének jogáról. A védőügyvédi jelen lehet a felismerésre bemutatásnál. Ebben az esetben megfelelő módon kell alkalmazni a 273. sz cikk rendelkezéseit, azon belül a (2)., (3.) és (5). bekezdést
Amennyiben tanú a felismerő, akkor a felismerésre bemutatást a 288. sz. cikk rendelkezései alapján kell eljárni, annak a (2). (3). és (4). bekezdése alapján.
(7) A felismerésre bemutatásról jegyzőkönyv és megfelelő felvétel készül az összes bemutatott személyről, tárgyról és helyről. A felvételek rögzítését szakértői asszisztens végzi.
Az Európa-Ázsia határán fekvő országban két rendvédelmi erő működik: a rendőrség és a csendőrség. Joghatóságuk földrajzi szétválasztás alapján oszlik meg. A rendőrség minden tartományban és körzetben rendelkezik joghatósággal, a tartományi és járási önkormányzati határokon kívül a csendőrség rendelkezik joghatósággal. Más szavakkal: azok a helyek, amelyek a rendőrség hatáskörén kívül esnek, a csendőrség hatáskörébe tartoznak. Mindkét szervezet nyomozási (bizonyítási) cselekményei ugyanazon jogszabályon alapulnak.
A rendészeti feladatokról és kompetenciákról szóló 1934. július 4-én elfogadott (2559. sz.) törvénykönyv 6. cikke tartalmazza az azonosítás útmu-tatásait.[8]
Ennek és a hozzá kapcsolódó értelmezések tartalma szerint:
- A 6/11. cikkely: "Az azonosítási eljárás megkezdése előtt bejelentésként rögzítik annak a személynek a nyilatkozatát, aki azonosítani fogja az elkövető leírását."
- A sértettet vagy tanút az elkövető neméről, koráról, színéről, magasságáról, testsúlyáról, testi fogyatékosságáról, szemszínéről, hajáról, szakálláról kérdezik. Ennek során a rendvédelmi tisztviselőnek nem szabad irányított kérdéseket feltennie.
- Biztosítani kell továbbá, hogy a leírás jellemzői objektívek legyenek, például kerülni kell az olyan leírásokat, hogy "az elkövető jóképű volt".
- Ha egynél több gyanúsított van, akkor az azonosítási eljárást minden gyanúsított esetében külön kell elvégezni.
- Az azonosítást legalább kétszer megismétlik. Annak ellenére, hogy a törvény nem írja elő, az azonosításnak alávetett személyeknek ugyanazoknak kell lenniük, mint az első azonosítási eljárásban. Mert ha az azonosításnak kitett emberek megváltoznak, az negatívan érintheti az azonosító személyt. Szintén nem meghatározott a törvényben a
- 90/91 -
két azonosítási eljárás közötti minimális időkeret, de legalább az első azonosítási eljárást be kell fejezni, és létre kell hozni a második formulát. A duplázással az azonosító személy lehetőséget kap arra, hogy kétszer is gondolkodjon, és emlékezzen az eseményre, amelynek tanúja volt.
- Általánosságban elmondható, hogy a gyanúsítottnak joga van (meghatalmazott vagy kirendelt) védőhöz az azonosítási eljárás előtt, alatt és után. (150. cikk (1) bekezdés) A védő távolléte viszont nem teszi elfogadhatatlanná az azonosítási bizonyítékot.
- A gyakorlatban legtöbbször előforduló "élő felállásos" azonosításnál a tanúnak (sértettnek) nem csak a gyanúsítottat, hanem más embereket is bemutatnak és felkérik, hogy válasszon közülük. (A fényképes azonosítási módszer kivételes.)
- A 6/12. Kiegészítő pont előírja, hogy: Az azonosítási eljárásban résztvevők többen legyenek, azoknak ugyanazon neműeknek és megjelenésükben is hasonlóaknak kell lenniük. Például életkoruknak, magasságuknak, súlyuknak, öltözködésüknek. Ha szükséges, az azonosítási eljáráshoz a gyanúsított megjelenését illetően változtatásokat lehet végrehajtani. Az azonosítási eljárás során minden személy egy számot tart a kezében.
- A "felállítási" (line-up) módszer kétféle módon hajtható végre: egyidejű vagy egymást követő felállásként. A szimultán felállás a hagyományos (és szinte kizárólag használt) azonosítási módszer. Ebben a módszerben az azonosításnak alávetett embereket (vagy a róluk készült fényképeket) egyszerre mutatják be egymás mellé sorakoztatva. Az egymást követő szekvenciális (engedett, de igazán nem alkalmazott) felállási módszerben a személyeket (vagy fényképeket) egymás után egyenként mutatják be az aktív alanynak, aki ha azonosítja a neki bemutatott személyt vagy fényképét, a többi ember (illetve további fénykép) nem jelenik meg neki.
- Létezik az ún. "megjelenési" módszer is (show-up), amikor a hatóságok csak a gyanúsítottat mutatják be az esemény tanújának vagy a bűncselekmény sértettjének. Itt nem egynél több személy közül választhat, hanem csak arról dönthet, hogy azonosítja-e tettesként a számára bemutatott személyt, vagy kijelenti, hogy nem ő az elkövető.
- Ha a gyanúsított személyesen nem tud valamilyen oknál fogva részt venni az azonosítási eljárásban, akkor a fényképes azonosítási módszer alkalmazható. (6/16. cikk) A sértettnek vagy a tanúnak megmutatják a gyanúsított fényképét hasonló emberek fényképeivel együtt és megkérdezik, hogy: az elkövető szerepel-e a fényképeken szereplő emberek között? (Nem kizárt az egymás utáni egyenkénti fény-
- 91/92 -
kép mutatás sem, de az előbbi a török gyakorlatban alkalmazott.)
- Létezik videó-azonosítás is, ekkor a sértettnek vagy a tanúnak bemutatják az azonosítás alatt álló személyek videóit, és megkérdezik: az esemény tényleges elkövetője szerepel-e a videón? Ebben az azonosítási módszerben az azonosításnak alávetett gyanúsítottat felkérik, hogy nézzen a kamera felé úgy, hogy az arc és a vállrészek legyenek láthatóak először. Ezután megkérik, hogy lassan forduljon balról jobbra, és mutassa meg oldalprofilját a kamerának, végül megkérik, hogy forduljon meg és mutassa meg a hátát a kamerának. A gyanúsított arcát, oldalsó és hátsó profilját tartalmazó videofelvételt ilyen módon rögzítik és kombinálják a többi személy videóival, akiknek megjelenése, neme, kora stb. hasonlóak és ugyanazzal a módszerrel készültek. A videó azonosítást "szekvenciális azonosítási" módszerként hajtják végre, mivel az egyes videók csak egymás után jeleníthetők meg.[9]
- Akusztikus (hang) azonosítás akkor fordulhat elő, ha az esemény tanúja vagy sértettje nem látta (nem láthatta) az elkövető arcát vagy jellegzetes külső jellemzőit, de hallotta hangját. (Például az elkövető maszkkal eltakarta saját arcát, vagy befedte az áldozat szemét. Az is lehetséges, hogy a bűncselekményt telefonon követték el, vagy hogy a sértett/tanú látássérült személy. A hangalapú azonosítási módszerben a sértett vagy a tanú hangfelvételből hallja az azonosítandó személyek hangját, és dönt arról, hogy bármelyiket felismeri-e az elkövető hangjaként.
- "Fedett azonosítást"-ként jegyzik az életben leggyakoribb formát. (6/13. cikk)[10] Ekkor az azonosítandók nem látják a sértettet vagy a tanút. Egyirányú látást biztosító tükörrel oldják meg. Az azonosításnak alávetett személyek egy szobában vannak, míg a sértettek és a tanúk egy másikban. A két szoba között egy beépített (ún. velencei) tükör áll, amely lehetővé teszi a sértettnek és tanúnak, hogy lássa az azonosításnak kitett személyeket, miközben megakadályozza, hogy ők viszont lássák őt. (Ezzel szemben létezik, de alig alkalmazott a nyílt azonosítás, amelyben az azonosításnak alávetett emberek látják a sértettet, a tanúkat. Itt nincs egyoldalas tükör vagy hasonló eszköz, és mindkét oldal láthatja egymást.)
- A "természetes azonosítás" alatt azt a módszert értik, amikor a gyanúsítottat természetes élőhelyén azonosítják. Például utcán jár, vásárol vagy kávézóban ül. A természetes azonosítást fedett azonosításnak kell tekinteni, mivel az azonosításnak alávetett gyanúsított nem tudja, hogy ki azonosítja. Jogszerűen azonban ezt a módszert nem szabad alkalmazni, mert a rendészeti feladatok és hatáskörök (fentebb megjelölt) kódexe kimondja, hogy az
- 92/93 -
azonosításnak alávetett gyanúsítottnak mindig tisztában kell lennie az azonosítási eljárással.
- A "nem vak felállás" olyan módszer (non blind line-up), amelyben az azonosított sértett vagy tanú, valamint az eljárásban részt vevő bűnüldöző tisztviselő tudja csak, hogy ki a gyanúsított, akit azonosításnak vetnek alá.
- Az "egyvakos felállás" (single blind line-up) pedig arra a módszerre utal, amelyben a sértett vagy a tanú nem tudja, ki az a gyanúsított, akit azonosításnak vetnek alá, csak az eljárásban részt vevő rendvédelmi tisztviselő van tisztában vele.
- A "kettős-vak felállás" (double blind line-up) arra a módszerre utal, amelyben a sértett vagy a tanú, valamint az eljárásban részt vevő bűnüldöző tisztviselő sem tudja, hogy ki a gyanúsított a személyek közül, akiket azonosításnak vetnek alá. A kettős-vak felállás módszer előnye, hogy az igazság megtalálására irányul, mert amikor az azonosítási eljárásban részt vevő bűnüldöző tisztviselő nem ismeri a gyanúsítottat, akkor nem áll fenn az a veszély, hogy érzelmileg tudatosan vagy öntudatlanul a szavaival, viselkedésével és gesztusaival manipulálja a sértettet vagy a tanút.
- Az "üres azonosítás" a sértett vagy a tanú megbízhatóságának ellenőrzésére szolgál. Ebben nekik olyan embereket mutatnak be, akik között a gyanúsított nincsen, de ezt az információt nem osztják meg velük, csak figyelmeztetik őket arra, hogy "a tényleges elkövető esetleg nem szerepel a csoportban."
- Azonosítás tanúságtétellel (vagy tanúvallomással) módszernél az azonosítási eljáráskor fel lehet kérni a sértettet vagy a tanút, hogy mondja el, mit tud az eseményről. Ebben az esetben van "azonosítás" és "nyilatkozattétel" is a sértett vagy a tanú oldalán. Ezt a két különálló cselekvést összekapcsolják, és egyetlen jelentés készül, amelyet "azonosítás a tanúsággal" neveznek.
- A rendészeti törvény 6/15. és 17. cikke szerint jelentést kell készíteni az azonosítási eljárásról. Illetve vizuális feljegyzést is kell írni, és csatolni kell az azonosított személyekről készített fotókat és videófelvételeket.
- A legfontosabb dolog, amelyet az azonosító jelentésben egyértelműen fel kell tüntetni, az az, hogy az azonosító személy azonosított-e valakit elkövetőként. Például "A 4. számú személyt az áldozat vagy a tanú azonosította a cselekmény elkövetőjeként." Ha az azonosító személy nem azonosított senkit, vagy nem volt biztos benne, akkor ezt az azonosítási jelentésben is világosan meg kell említeni.
- Azok, akik úgy döntenek, hogy nem tesznek vallomást sértettként, illetve tanúként, nem kényszeríthetők azonosításra.
- 93/94 -
- Az azonosító személyt figyelmeztetni kell, hogy "az elkövető nem feltétlenül szerepel az azonosítás alatt álló emberek között."
- Fényképes azonosításnál mindig több fényképet kell bemutatni együtt vagy külön-külön. Nem mutatható ugyanazon személy többféle (különböző) fényképe. A különböző emberek fényképeinek azonos méretűnek kell lenni és azonos jellemzőkkel is kell rendelkeznie.
Mielőtt megjelölöm a fentiekből eredő konklúziókat, fejlesztési javaslataimat, csak emlékeztetőül és összehasonlítási alapként citálom a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban Be.) lényegi felismerési szabályait. Ezek konkrétan:
210. § (1) A bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság felismerésre bemutatást rendel el és tart, ha az személy vagy tárgy felismerése céljából szükséges. A terheltnek vagy a tanúnak felismerésre legalább három személyt vagy tárgyat kell bemutatni. A terheltnek vagy a tanúnak - ha más lehetőség nem áll rendelkezésre - felismerésre személy vagy tárgy kép-, hang, vagy kép- és hangfelvételen is bemutatható.
(2) A felismerésre bemutatás előtt azt, akitől a felismerés várható, részletesen ki kell hallgatni arról, hogy a kérdéses személyt vagy tárgyat milyen körülmények között észlelte, milyen kapcsolata van vele, milyen ismertetőjegyeiről tud.
(3) Személyek bemutatása esetén az ügytől független és a felismerést végző által nem ismert, továbbá a kérdéses személlyel a felismerést végző által megjelölt fő ismertetőjegyekben megegyező tulajdonságú - így különösen vele azonos nemű, hasonló korú, testalkatú, bőrszínű, ápoltságú és öltözetű - személyeket kell a kérdéses személlyel egy csoportba állítani. Tárgyak bemutatása esetén a kérdéses tárgyat hasonló tárgyak között kell elhelyezni. A kérdéses személynek vagy tárgynak a csoporton belüli elhelyezkedése a többitől jelentősen nem térhet el, és nem lehet feltűnő.
(4) A bemutatást több felismerő személy esetében is külön-külön, egymás távollétében kell végezni.
(5) Ha a tanú védelme szükségessé teszi, a felismerésre bemutatást úgy kell végezni, hogy a felismerésre bemutatott a tanút ne ismerhesse fel, illetve ne észlelhesse. Ha a tanú személyes adatainak zárt kezelését rendelték el, erről a felismerésre bemutatásnál is gondoskodni kell.
213. § (1) A bizonyítási kísérletre és a felismerésre bemutatásra a szemle szabályait értelemszerűen alkalmazni kell.
(2) A bíróság és az ügyészség a szemle, a bizonyítási kísérlet, a felismerésre bemutatás lefolytatásához a nyomozó hatóságot is igénybe veheti.
(3) A terhelt, a tanú, a sértett és más személy - így különösen, aki a szemle tárgya felett rendelkezik, vagy azt birtokolja - a szemlének, a bizonyítási kísérletnek és a felismerésre bemutatásnak köteles magát alávetni, a birtokában lévő tárgyat a szemle, a bizonyítási kísérlet, illetve a felismerésre bemutatás céljából köteles rendelkezésre bocsátani. E kötelezettségek teljesítésére a terhelt kényszeríthető,
- 94/95 -
a sértett, a tanú és más személy kényszeríthető, illetve rendbírsággal sújtható.
(4) A szemléről, a bizonyítási kísérletről és a felismerésre bemutatásról - lehetőség szerint - kép- és hangfelvételt kell készíteni.[11]
A) Annak ellenére, hogy a magyar büntető eljárásjogi történetben az eddigi legrészletesebb (Be.) törvényi szabályozást olvashatjuk a külön nevesített felismerésről, mégsem mondja ki azt, hogy lehetőleg az eredeti észlelési körülmények között szükséges megtartani a felismertetést.
B) Szintén de lege ferenda javaslatként vetem fel, hogy azt is célszerű lenne rögzíteni a törvényi megfogalmazásban (és szintén nem a Nyer-ben), hogy a felismertetést végzőnek fel kell hívnia a felismerőt (ki kell oktatnia):
a) nem biztos, hogy az elkövető a felismerendő személyek között van;
b) nem kötelessége a választás (a mindenáron kiválasztás);
c) akkor is folytatódik a nyomozás, ha nem választ ki senkit;
d) nem fog visszajelzést kapni arról, hogy "helyes" volt-e a választása, ha egyáltalán választ;
e) tárgyak, fényképek felismertetése esetében is alkalmazandó figyelmeztetéseknek kell lennie az a-d) alpontokba foglaltaknak, valamint annak, hogy idő elteltével az elkövető külseje (hajszíne, hajhossza, hajformája, arcszőrzete, bőre) változhat, illetve a fényképeken kissé máshogy nézhet ki.
C) Felfogásom szerint a "felismerésre" és a "bemutatás" szó is (egyenként és együtt is) arra sarkallja az egyébként a hatóságnak is sokszor megfelelni kívánó felismerőt, leggyakrabban a bűncselekmény sértett tanúját, hogy a bemutatott személyek (tárgyak, hangok, stb.) közül válasszon. Hogy mindenképpen válasszon, hogy mindenképpen valakit felismerjen. A megfelelési kényszer pedig azzal a hibás következménnyel járhat, hogy akkor is választ a felismerő, amikor nem is biztos benne, amikor csak hasonlóságot érzékelt, vagy egyszerűen csak a külső jelekből arra következtet, hogy felismerni véli a valós elkövetőt. Tévedése azonban akár justizmordhoz is vezethet, mivel a kiválasztását cáfolni elméletileg is nehéz, a gyakorlatban pedig szinte lehetetlen, ha nincs a kiválasztottnak érdemi alibi igazolása. Ezért - a bizonyítási kísérlet mintájára - helyesebb lenne "felismerési kísérlet"-ről beszélni, vagyis a felismerés megkísérléséről, semmint bemutatásról. (Ezért is szerepeltetem már ezen kifejezést a tanulmányom címében.)
D) A krimináltaktika körében érdemes lenne megfontolni az újdonságnak számító ún. ökológiai felismerési metódust. Lényege szerint abban különbözik a hagyományos eljárástól, hogy a tanút - többé-kevésbé véletlenszerűen - a természetes környezetben tartózkodó terhelt mellett vezetik végig. Ilyenkor megkérik az esetlegesen azonosítandó célszemélyt, hogy egy olyan helyen tartózkodjon, ahol több ember van jelen, pl. egy áruházban, forgalmas utcán. Ott a tanút azzal a szándékkal kísérik, hogy próbálja felismerni, kiválasztani az általa korábban látott tettest. Azt, hogy az összehasonlításra szolgáló személyeket nem célzottan választják, általában kiegyenlíti a jelenlévők nagy száma és változatossága. Ám lehetséges az is, hogy a járókelő-
- 95/96 -
ket célzottan, összehasonlításra kijelölt személyekkel "gazdagítja" a hatóság. Ennek a módszernek az az előnye, hogy fesztelenebb, oldottabb, mint a klasszikus felismerésre bemutatás, minimálisra csökken a veszélye, hogy a célszemély - belső feszültsége, vagy az összehasonlításra kijelölt ("vatta", "töltelék") személyek önkéntelenül is rá irányuló figyelme miatt - kitűnjön a csoportból.[12]
E) Úgyszintén krimináltaktikai, befolyást megelőző javaslatként vetek fel, egy gyakorlatban is megvalósítható metódust. Ennek során az ügyet ismerő kriminalisták helyett, az üggyel eddig nem foglalkozott úgynevezett "vak" végrehajtókat vetnek be. (Ahogyan fentebb olvashattunk is a török szabályoknál.) Itt olyan bűnüldöző (rendőrségi, vámnyomozói, ügyészségi) alkalmazottakról van szó, akik nem ismerik az adott ügyben a (potenciális) gyanúsított személyét, vagyis nem tudják még tudatalattijukban sem, hogy kire irányul a verzió. Magát a sorfalat a gyanúsítottat és az ügyet ismerő kriminalisták állítják össze. Ám szerepük itt egyelőre megáll, kilépnek a processzusból. Átveszi az ügybefolyástól mentes alkalmazott, akinek közölnie is kell ezt a tényt a felismerővel. Mármint, hogy ő csak a felismertetést végzi és az ügyet nem ismeri, csakúgy nem a résztvevőket. Mindezek után lefolytatja - mégpedig kimérten, távolságtartóan, befolyásmentesen, mivel nem is tudja, nem is sejti kire-mire-miért kellene befolyást fókuszálni - a felismerési kísérletet a taktikai-technikai ajánlásoknak megfelelően szervezve, rögzítve. Majd az "eredményt" tartalmazó jegyzőkönyvet átadja a kriminalistáknak. Mivel nincs adata az előzményekről, így nem nehéz teljesíteni a "beugrónak" azt az ajánlást sem, hogy a felismerőknek nem árulhat el semmit, sem megerősítést, sem gyengítést, sem szóban, sem mozdulattal vagy bármiféle metakommunikációval. És ezt nem teheti a felismertetés után sem, mint ahogyan nem tehetik az ügyet ismerő nyomozók sem.
F) A felismerést végzőnek törekedni kell a minél kevesebb kommunikációra a bemutatás alatt. Az instrukcióinak pedig rövidnek, érthetőknek és pontosaknak kell lenni.
G) A lefolytatás előtt a (potenciális) gyanúsított jogi képviselőjének (védőjének) célszerű átadni a tanú vagy sértett által adott személyleírást. Ezáltal lehetősége van a kirívóan eltérő, szuggesztív beállítást észrevételezni, szükség esetén panaszolni.
H) Taktikai jelentősége lehet annak pontos említése és korrekt rögzítése, hogy a felismerő tanú milyen módon fejezi ki azt, hogy a több személy közül kiben ismerte fel azt, akit a bűncselekménnyel kapcsolatban észlelt. Rámutat-e, kimondja-e nyíltan, határozottan, bizonyosan, sőt ismételten, avagy ellenkezőleg, bizonytalan, határozatlan.
I) Egyetértve Katona Géza ajánlásával, a bizonytalan vagy aggályos személyfelismerés esetén az ugyanazon személy más csoportosítása alapján történő ismétlésnek nincs veleje, ehelyett az ún. "üres" formáció kívánatos. Ekkor a csoportba be sem állítják a (potenciális) gyanúsítottat, (csak minden gyanú fölött álló egyéneket), és így kérik fel azonosításra a tanút.[13]
- 96/97 -
J) Fontos, előzetesen ellenőrizendő kritérium, hogy a sorban álló személyek közül egyik se legyen a felismerő (leggyakrabban a sértett) ismerőse.
K) Fényképes azonosításnál mindig több fényképet kell bemutatni a felismerőnek és már ezt kell tenni az előzetes nyomozás adatgyűjtés során is. (Még a gyanúsított kereső időszakban is.)
L) Nem mutatható ugyanazon személy többféle (különböző) fényképe.
M) A különböző emberek fényképeinek azonos méretűnek kell lenni és azonos jellemzőkkel is kell rendelkeznie. És mindegyiket ugyanannyi ideig szabad csak bemutatni a felismerőnek.
N) Közvetlenül a bemutatás után, a felismerőnek (gyakran a szemtanúnak) lehetőséget kell biztosítani, hogy saját szavaival fejthesse ki mondandóját az azonosításról.
O) Semmilyen százalékos mértéket megjelölő felismertetésnek nincsen helye, különösen nincs a felismerési kísérlet értékelésénél. Nem lehet szó azonosításról még akkor sem, ha hasonlósági százalékot jelöl meg maga a felismerő.
P) Különösen akkor, ha (részben) funkcionális tulajdonságok (pl. járás, futás, beszéd, hang) alapján történik a személykiválasztás, célszerű a fényképezésnél sokkal modernebb technikai eszközöket (pl. videót, digitális kamerát, elektronikus adatrögzítőt) alkalmazni.
Q) Holttest felismerésnél külön kell rögzíteni, ha nem magát a testet, arcot ismerte fel az aktív alany, hanem például a ruházatát vagy ékszerét. Ebben az esetben ugyanis (holt) személyfelismerésről nem beszélhetünk bizonyosan.
R) Megfontolandó, hogy tárgyalási szakban szabad-e ismételten feltenni a kérdést a felismerőnek, hogy felismeri-e a személyt, akit már korábban látott kiválasztott. A reprodukció reprodukciója nem igazán bírhat bizonyító erővel.
S) Nem csak tanú (sértett) védelmi ok, hanem krimináltaktikai (nyomozás érdekű) oka is lehet annak, hogy a passzív alanyok (a felismerendők) nem látják az aktív alanyt, a felismerőt (pl. tanút, sértettet, gyanúsítottat).
Abban reménykedhetünk, hogy a jövőben van érdemi befolyása, hatása a jogelmélet, tudományos publikációk (köztük a JURA) által felvetett javító javaslatoknak a jogalkotásra és a jogalkalmazásra. Ha nem is a következő hónapokban, de évek alatt elérhetjük, hogy a büntetőeljárások igencsak "veszélyes" Achilles-sarkaként megjelenő felismerési kísérlet mind jogszabályi, mind végrehajtási szinten valóban a méltó helyén lesz, és nem ad alapot téves bírósági döntéshez, justizmordhoz. ■
JEGYZETEK
[1] Ezekről lásd részletesebben: Fenyvesi Csaba: A kriminalisztika tendenciái. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2014. 217. o. VII. fejezet.
[2] Criminal Procedure Act 2007. (szeptember 7.) Official Gazette of the SFRY No. 4/77, 14/85, 74/87, 57/89 and 3/90. (Angolból végzett nyersfordításban.)
[3] Police Tasks and Powers Act: Official Gazette of the RS, No. 15/2013.
[4] Österreichische Strafprozessordnung (StPO) 1975. évi büntetőeljárási törvény. StF: BGBl. Nr. 631/1975 (WV)
[5] Schweizerische Strafprozessordnung: SR 312. (Hatályban: 2007. október 5-től.)
- 97/98 -
[6] A szerb Büntetőeljárási Törvény: "Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye", 72/2011., 101/2011., 121/2012., 32/2013., 45/2013. és 55/2014. sz. (Dernik Andrea nyersfordítása alapján)
[7] A horvát Büntetőeljárási Törvény egységes szerkezetbe foglalt szövege, ami megjelent: "Hivatalos Közlöny" 152/08, 76/09, 80/11, 91/12 - A horvát Alkotmánybíróság Döntése és Határozata 143/12, 56/13, 145/13, 152/14, 70/17 i 126/19) (Dernik Andrea nyersfordítása alapján)
[8] Az eredeti Police Duties and Competences Codex-et 1985.06.16.-án kiegészítették a 3233/7. cikkszámmal. 2007.06.02-án pedig az 5681/5. cikkszámmal módosították. (Yetkin Ahmet Murat angol átültetéséből fordítva.)
[9] A kódex 81/1. cikke kimondja: Ha az elkövetett bűncselekmény két év börtönbüntetést vagy szigorúbbat igényel, az ügyész parancsára képet kell készíteni a gyanúsítottról, és meg kell mérni a testmagasságát, fel kell venni ujjlenyomatát, tenyérnyomatát, rögzíteni kell a testen levő különös ismertetőjeleket, amelyek lehetővé teszik a gyanúsított vagy a vádlott felismerését; valamint hangmintát és videofilmet is el kell készíteni, és be kell illeszteni az aktába.
[10] 6/13. cikk szerint: "Az azonosító személy és az azonosításnak alávetett emberek nem láthatják egymást."
[11] A Be. 383. és 393. szakaszai utalnak még a védői jelenlét lehetőségére. A nyomozás és az előkészítő eljárás részletes szabályairól szóló 100/2018. (VI. 8.) kormányrendelet (Nyer) pedig további felismertetési részletszabályokat ír elő a nyomozóhatóságoknak.
[12] Lásd erről részletesebben: Lindsay, R. C. L.Wells, G. L.: Improving eyewitness identification from lineups: Simultaneous versus sequential lineup presentation. Journal Applied Psychology, 1985/70. 3. 556-564.; Levi, A. M.: Some Facts Lawyers Need To Know about the Police Lineup. Criminal Law Quaterly, 2002/46.; Schäfer, A.: Sequenzielle Video-Gegenüberstellungen. Kriminalistik, 2001/12. 797-798.
[13] Katona Géza: Valós vagy valótlan? Budapest 1990. 143-169.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, PTE ÁJK Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék.
Visszaugrás
