Furcsamód, ha azt a szót hallom, hogy népszavazás, nekem alföldi gyerek létemre először mégis a híres soproni népszavazás jut eszembe. Talán ez a soproni népszavazás az a közös magyar tudás, kollektív tapasztalat, amely minden magyar népszavazásról szóló bölcsesség végső eredője. Kit ne lelkesített volna ifjúkorában, kit ne töltött volna el a népfelség iránti őszinte csodálattal, hogy a soproniak a vesztes világháborút követően is Magyarországra szavaztak. Ahogy azt az 1922. évi XXIX. törvénycikk megfogalmazta:
"A soproni népszavazási terület lakossága, amidőn válságos időkben az állami hovatartozás iránti hajlandóság próbára tétetett, a megtartott népszavazáson nyelvi és faji különbség nélkül az ezeréves magyar államhoz való tántoríthatatlan hűségről tett bizonyságot. A hűséges ragaszkodás e megnyilatkozása a magyar haza minden fiában megerősítette a boldogabb jövő bekövetkezésébe és az isteni igazság örök diadalába vetett reménységet. Midőn a törvényhozás a soproni népszavazási terület lakosainak államhűségét, melyről mindenkor meg volt győződve, szeretetével viszonozza, a népszavazás emlékét a következőkben örökíti meg: [...] 3. § Sopron szabad királyi város címere a "civitas fidelissima" jeligével egészíttetik ki."
Ebből az igenlő alapállásból vettem a kezembe Kukorelli tanár úr remek és fontos új könyvét a népszavazásról.[1] A tanár úr nagy idők nagy tanúja. Csak helyeselni tudom, hogy a rendszerváltással kapcsolatos tudását és tapasztalatát írásban is igyekszik átmenteni az utókor, különösképp a történésekre már csak mint történelemre tekintő ifjúság számára.
Kell-e nekünk népszavazás? című könyve négy eltérő hosszúságú és megközelítésmódjában igencsak különböző részből áll.
Az elsőben kronologikusan áttekinti az országos népszavazás fejlődésének alakulását, a három nagy legiszlatív csomóponthoz, az 1989-es, 1997-es majd 2011-es szabályozáshoz igazodva.
A második rész empirikus adatokat tartalmaz a népszavazások gyakoriságáról. A grafikonok érzékletesen ábrázolják a népszavazási kezdeményezések gyakoribbá válását, a híres "népszavazási cunamit". A csúcsévben, 2010-ben az Alkotmánybíróság például 144 népszavazási kérdést vizsgált meg. Csak összehasonlításképpen: az Alkotmánybíróság által egy átlagos évben érdemben eldöntött ügyek száma 600-700 között mozog.
Talán nem haszontalan, ha a trendeket nemzetközi kontextusban is megvizsgáljuk.
Ha körbenézünk a világ demokratikus országaiban, az utóbbi évtizedekben világszerte a népszavazások számának tendenciaszerű növekedését tapasztaljuk. A Centre for Research on Direct Democracy adatbázisa az 1960-as évekre nézve 166, az 1970-es évekből már 297, az 1980-as évekből 314, az 1990-es évekből 600, a 2000-es évekből pedig 465 országos szintű referendumról tud.[2] A múlt század '60-as évei óta tehát nagyjából megháromszorozódott-megnégyszereződött az évtizedenként tartott nemzeti népszavazások aránya. "A kiugró értékek már nem csak olyan egyedi, fejlett népszavazási hagyományoknak tudhatók be, mint például a svájci. Hozzájárultak Kelet-Európa függetlenné váló új demokráciái is éppúgy, mint Dél-Amerika demokratizálódó országai. A növekedést generáló tényezők között kétségkívül felismerhetők speciális körülmények: például a diktatúra alól felszabaduló országok új kormányzatainak törekvése bizonyos alapvető politikai döntések (nemzeti függetlenség, új alkotmány stb.) közösségi legitimációjára, vagy éppen az európai integráció elmélyülésének egy-egy újabb fázisát kifejező nemzetközi szerződések, vagy a csatlakozással kapcsolatos döntések gyakori népi megerősíttetése.
Vannak azonban e tendenciának mélyebben fekvő, társadalmi okai is: a növekvő átlagos életszínvonal és képzettségi szint, az információs társadalom által nyújtott széles körű tájékozódási lehetőségek, egyúttal az erősödő individualizáció, amellyel együtt jár a hagyományos érdekképviseletek szerepének csökkenése és a polgárok növekvő igénye arra, hogy az őket érintő politikai döntésekbe beleszóljanak. Mindezek a tényezők szerepet játszanak a »részvételi demokrácia« gondolatának és a népszavazásokon is túlmutató sokrétű gyakorlatának új keletű népszerűségében és terjedésében."[3]
Miért is kell akkor manapság mindenkinek a népszavazás?
"A sokat tárgyalt svájci közvetlen demokrácia gyakorlata kapcsán például pozitívumként szokták felhozni, hogy megkönnyíti az állampolgári participációt, megnöveli a politikai döntéshozatali folyamatban részt
- 88/89 -
vevők számát, lehetővé teszi fontos, ám a parlamenti keretek között elsikkadó témák napirendre vitelét, kompromisszumos megoldásokra ösztönöz, növeli a politikai döntések, sőt, az egész politikai rendszer elfogadottságát, megerősíti a demokratikus alapértékek iránti elkötelezettséget, serkenti és sokrétűbbé teszi a közéleti kommunikációt és elősegíti a polgárok politikai szocializációját. Ismertek azonban a rendszer árnyoldalai is: például, hogy a közvetlen demokratikus eszközökkel elsősorban csak a politikailag eleve aktív polgárok és csoportok egy szűkebb köre él; hogy a szélesebb körű néprészvétel lelassítja a problémák megoldását, gyengíti a parlamenti többséget, de általánosságban a pártokat is; hogy a népjogok segítségével harcias érdekcsoportok képesek a saját szempontjukból fontos ügyeket keresztülvinni, kevéssé véve figyelembe az össztársadalmi érdekeket; hogy egyes népszavazások a megnyugtató rendezés helyett inkább felerősítik a konfliktusokat; s hogy a polgárok nem elhanyagolható része híjával van azon ismereteknek, amelyek egyes népszavazási kérdések megítéléséhez szükséges lenne. Ezzel együtt, az összkép a legtöbb szakértő szerint döntő mértékben pozitív és a problémák megoldását nem a népjogok megkurtításának, hanem az intézmények javításának irányában keresik."[4]
A könyvnek a magyar trendekről szóló, igen adatgazdag második részét egyébként érdemes összeolvasni a második számú melléklettel, amely a népszavazásra bocsátott, sokszor igencsak mulatságos kérdésekről ad áttekintést az Alkotmánybíróság gyakorlatán keresztül.[5] E melléklet összeállításában az Alkotmánybíróság munkatársa, Németh Ágnes is a szerző segítségére volt. Itt többek között olyan ínyencségeket találunk, minthogy "kezdeményezzük a vonatkozó jogszabályok módosítását úgy, hogy a kutya a sertéshez és a kacsához hasonlóan minősüljön ehető haszonállatnak". Mások gát építését szorgalmazták a Gibraltári-szorosban, hogy a klímaváltozással járó tengerszint-emelkedés ne érintse hátrányosan a Földközi-tenger partvidékét. Ha érvényes és eredményes lett volna minden népszavazásra feltett kérdésről szóló referendum, ma Magyarországon már nemigen lenne munkanap, mert március 22-e a víz világnapja, április 22-e a Föld napja, szeptember 21-e a béke nemzetközi napja, december 10-e az emberi jogok napja mellett számos más napot is szabadnappá nyilváníttattak volna. Hogy nem történt így, nem olyan nagy baj, de legalább az a kezdeményezés "csusszanhatott volna át", hogy a nyugdíjkorhatár ne lehessen magasabb 62 évnél.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
