Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Horváth Anett: Az Épületenergetikai Civil Akadémia első kurzusának ünnepélyes zárása (Jegyző, 2014/1., 44-47. o.)

2014. február 14-én - átadó ünnepség keretében - vehették át tanúsítványaikat az Épületenergetikai Civil Akadémia (ÉCA) akkreditált felnőttképzési programjának első kurzusán részt vevő hallgatók.

A Kiadónknak megküldött sajtóközlemény szerint az ÉCA alapvető célkitűzése, hogy a meglévő középületek - legyenek állami vagy önkormányzati tulajdonban - fenntartásához, korszerűsítéséhez, illetve az új ingatlanok építéséhez kapcsolódó intézményi és igazgatási döntéshozók megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek a fenntartható fejlődés és energiatakarékos építőipari technológiák, eljárások területén.

Az ÉCA programkoncepció életre hívói a Homo Oecologicus Alapítvány, az Energiahatékony Önkormányzatok Szövetsége, valamint a Terc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Az átadó ceremóniának a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Díszterme adott otthont.

A záróünnepségen köszöntőt mondott Hizó Ferenc helyettes államtitkár (NFM, Fejlesztés és klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért Felelős Államtitkárság) és Schmidt Csaba országgyűlési képviselő (Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere, az Energiahatékony Önkormányzatok Szövetségének elnöke), majd őket követően a végzett hallgatók eredményét méltatta és az Alapítvány tevékenységét ismertette Dr. Pálvölgyi Tamás, a Homo Oecologicus Alapítvány kurátora, továbbá Szabó Tamás, az Alapítvány ügyvezető elnöke.

Hizó Ferenc köszöntőjében ismertette, hogy ebben a ciklusban több jelentős intézkedéssel segítette a kormányzat az EU szakpolitikai törekvéseihez kapcsolódó hazai vállalások sikeres teljesítését. Az elért eredményeket számos példával támasztotta alá (megújuló energiaforrások arányának növelése, energiahatékonyság növelése, panelprogram stb.). Elmondása szerint azonban a szakpolitikai törekvések nem lehetnek eredményesek az önkormányzati és civil szerepvállalás nélkül. A helyi önkormányzatok és a társadalmi szervezetek a településüzemeltetés, illetve a közműszolgáltatások biztosításával és az energiatudatos akciók szervezésével érdemben segítik a kormányzati klíma- és energiapolitika lokális megvalósítását. A kitűzött célok eléréséhez nélkülözhetetlen a helyi stratégiák és helyi információbázisok szélesítésére vonatkozó fejlesztések kormányzati támogatása különböző források bevonásával.

Követendő és jó modell tehát az Épületenergetikai Civil Akadémia kezdeményezése, amely nem csupán egy oktatási tananyag, hanem egy új szemléletmód - olyan jó gyakorlat, amely a különböző szektorok kooperációjára, továbbá a meglévő tapasztalatok és a felhalmozott tudás(anyagok) integrálására épül.

Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy az Energiahatékony Önkormányzatok Szö-

- 44/45 -

vetségének (EHÖSZ) ÉCA programban való részvétele követendő példa lehet az önkormányzati szektor más szereplői számára is.

Schmidt Csaba, az Energiahatékony Önkormányzatok Szövetségének elnöke vázolta, hogy a Szövetség létrehozásának gondolata egy felismerés alapján született meg, miszerint az állami szektorban jelentős tartalékok vannak az energiafelhasználás hatékonyabbá, racionálisabbá, környezetbaráttá tétele kapcsán, de az önkormányzatok egyedül nem képesek megszerezni azt a tudást, amellyel ki tudják használni a modern technológiák, illetve a tudomány eredményeit e területen. Éppen ezért jó példákra, együttműködésre, egymás segítségére, segítésére van szükség.

Egy Óbudán folytatott mintaprogramot követően újabb úttörő példákat próbáltak, próbálnak mutatni, hogy ne kelljen minden egyes települési önkormányzatnak a már kitaposott utakat az elejéről újra végigjárni, így jelentős mértékű emberi erőforrást és költséget is meg lehet spórolni. A munka során azonban folyamatosan abba az akadályba ütköztek, hogy nincs elegendő, megfelelő képzetséggel rendelkező energetikus. Alapvetően is kevés a szakember, nem beszélve azokról, akik tudásukat az önkormányzatok gyakorlatában is hasznosítani tudják, vagy ilyen jellegű tapasztalatokkal rendelkeznek. Végül, így talált egymásra a Civil Akadémia és a Szövetség: közösen olyan szakértők, önkormányzati dolgozók képzésére törekszenek, akik az energiapolitikával kapcsolatos projektek kezdeményezésén túl a rendszerben történő gondolkozásra, illetve az összetett feladatok áttekintésére, elvégzésére is alkalmasak. A szakemberképzés napjainkban azért is kiemelt célkitűzés, mivel most folyik az EU-s források tervezése, vagyis most kell meghatározni, hogy 2020-ra hazánk hova szeretne eljutni, milyen eredményeket szeretne elérni az energiapolitika területén, ehhez pedig nem árt ismerni a rendelkezésre álló eszközöket. Ráadásul minden önkormányzatnak óriási szerepe van a feladatban, hiszen a minisztériumi ágazati szintű tervezés mellett, azt szem előtt tartva folyik egy megyei szintű tervezés is, ezekhez az önkormányzatok teszik meg a konkrét projektjavaslatokat, és eszerint igazítják a legfontosabb célkitűzéseket.

A Szövetség elnöke végül reményét fejezte ki aziránt, hogy a jövőben egyre több helyhatóság csatlakozik a kezdeményezésekhez.

A Homo Oecologicus Alapítvány kurátora, Dr. Pálvölgyi Tamás rövid összefoglalójában kiemelte, hogy a megfelelő szakmapolitikai környezet mellett anyagi erőforrásokra és nem utolsósorban szaktudásra, információs szemléletre van szükség, amelynek segítségével a rendelkezésre álló források hatékony, szakszerű felhasználása biztosítottá válik. Az ÉCA nem kíván tehát mérnöki, energetikai, pályázatírói képzésekkel versenyezni, inkább egyfajta általános ismeretanyag - a szükséges információk, kompetenciák - átadására törekszik.

Fontosnak ítélte a jó gyakorlatok cseréjét, a folyamatos eszmecserét, amelyet erősíteni kell, ugyanis a képzés ideje alatt is nyilvánvalóvá vált, hogy az oktatók egymás között, és az oktatók-hallgatók vonatkozásában is - mások számára korábban ismeretlen - új tudásanyagot tudtak megosztani egymással az épületenergetika területén.

Az ünnepség végén Szabó Tamás, az Alapítvány ügyvezető elnöke a Construmán tervezett ingyenes konferenciára invitálta a hallgatóságot (részletek a 46. oldalon) és felhívta figyelmüket a jövőbeni tervekre: a képzések szervezése (részletek a 47. oldalon) mellett a Homo Oecologicus a TÖOSZ-szal közösen országos önkormányzati kutatást is végez, amelynek eredményeit egy tanulmánykötetben és egy záró konferencia keretében kívánja megosztani. Céljuk ezáltal, hogy az épületenergetika, környezeti fenntarthatóság és energiagazdálkodás viszonyrendszerét népszerűsítsék a nagyobb nyilvánosság körében.

- 45/46 -

Az Épületenergetikai Civil Akadémia előzménye

Az Épületenergetikai Civil Akadémia létrejöttében nagyon fontos motivációs tényező volt a 2012. november 22-én az azonos címmel megtartott szakmai konferencia, amely az Országház Vadásztermében került megrendezésre az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottság Energetikai Albizottságának szakmai védnöksége alatt. Ekkor gyűltek először szervezett keretek között össze a környezeti fenntarthatóság, az energiahatékonyság és épületenergetika hármas jelszava alatt a témában érintett különböző kormányzati, parlamenti, önkormányzati, tudományos-felsőoktatási és nem utolsósorban iparági piaci szereplők. Az egész napos konferencián a témakör meghatározó dimenziói mellett bemutatásra kerültek ún. jó gyakorlatok (best practices), azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egyfajta közös gondolkodás induljon meg a hazai gazdasági és közigazgatási (állam- és önkormányzatok), valamint a civil társadalom (tudományos szféra és civil szervezetek) szereplői között a magyarországi lehetőségekről, továbblépési alternatívákról.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére