1. A generálklauzulák a magánjog olyan, nyitott tényállású szabályai, amelyek jogalkalmazásban betöltött (betöltendő) szerepe mindig vita tárgyát képezte mind az elméleti, mind a gyakorlati jogászok körében. Ennek középpontjában az a probléma áll, hogy ezek a szabályok - éppen azáltal, hogy tartalmukat a joggyakorlat formálja - fellazítják a jog szigorát, sokak szerint nehezen jósolhatóvá teszik a bírósági döntéseket, ezáltal jogbizonytalanságot idéznek elő. Ugyanakkor a jog merevsége ilyen szabályok nélkül sok esetben vezetne olyan döntésekhez, amelyek nem veszik figyelembe az eset körülményeit, a szabályok alapját képező jogpolitikai célokat, a hosszú távon a társadalmi együttélést biztosító nem jogi normák érvényesülése iránti igényt. A rugalmasság hiánya az ilyen nyitott tényállások nélkül könnyen vezethetne a jog disz-funkcionális működéséhez, ez pedig azt jelentené, hogy a jog társadalmi rendező szerepét nem tudja betölteni. Ezért a magánjog nem mondhat le ilyen szabályok alkalmazásáról, és különösen igaz ez a kodifikált jogokra, amelyek eltérő mértékben bár, de építenek ilyen rendelkezésekre.1
A modern kodifikált magánjogokban, s egyúttal hatályos Polgári Törvénykönyvünkben is2 ilyen generálklauzulaként jelenik meg a jóhiszeműség és tisztesség elve. Ezért különösen figyelemreméltó olyan alapos tanulmány megjelenése, amely ezzel a témával foglalkozik. Földi András monográfiájának emellett is kiemelendő értéke az a törekvés, amellyel a Szerző a jóhiszeműség és tisztesség magánjogi követelményének nemzetközi és magyar történeti fejlődési ívét kísérli megrajzolni - ha munkáját alcímében intézménytörténeti vázlatnak tekintve is -, eljutva a hatályos Polgári Törvénykönyvünk alkalmazása során kialakult bírói gyakorlat bemutatásáig és elemzéséig. Külön meg kell jegyeznünk azt is, hogy a jóhiszeműség és tisztesség elvének ilyen igényű feldolgozásaként jogirodalmunkban mint "előzmény" csak Kelemen László 1937-ben megjelent munkája3 említhető.
2. A jóhiszeműség és tisztesség követelményének kiemelkedő jelentőségét és a generálklauzula természete által felvetett nehézségeket jól mutatja, hogy e követelmény ily módon megfogalmazott formájában a jogegységesítési törekvések egyik problematikus pontjává vált. Ennek oka elsődlegesen az, hogy a jóhiszeműség fogalma, jelentőségét és a tartalmát képező standardokat tekintve az egyes jogrendszerekben eltérő. Ez legközvetlenebbül talán az Európai Közösségek fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen kikötésekről szóló 13/1993. sz. Irányelvének az egyes tagállamok nemzeti jogába való átvétele során merült fel. Az Irányelv ugyanis a tisztességtelenségi teszt egyik elemeként kezeli a szerződéses kikötésnek a jóhiszeműség (good faith) követelményeibe való ütközését. Ennek átvétele valószínűleg semmilyen problémát nem jelentett Németország számára, annál nagyobb vitát kavart Nagy-Britanniában. Erre művében a Szerző is utalt, megjegyzéseit azonban talán érdemes kiegészíteni egy friss angol jogeset tanulságaival. E pert a Director General of Fair Trading mint felperes indította a First National Bank plc alperes ellen,4 s a 13/1993. irányelv implementálását az Egyesült Királyságban megvalósító Unfair Contract Terms in Consumer Contract Regulations 19945 rendelkezései alapján kérte a bíróságtól az alperes eltiltását bizonyos szerződéses kamatrendelkezések alkalmazásától.6 A House of Lords 2001. október 25-én meghozott döntésével a Court of Appeal döntését megváltoztatta és a DFT keresetét elutasította.7
Témánk szempontjából talán nem is maga a döntés a lényeges,8 hanem az, hogy annak kapcsán az eljáró bírók kitértek a jóhiszeműség fogalmára is. Ennek során megfogalmazódott az igény - éppen a tagállamok jogának eltérései miatt - a European Court of Justice értelmezése iránt, annál is inkább, mert a 13/1993. Irányelv tagállami átvétele érdekében született jogszabályokat alkalmazásuk során az irányelvvel konform módon kell értelmezni és a tagállam irányelvet beültető jogszabályának értelmezése nem ronthatja le az irányelv szabályait. A Director General of Fair Trading v. First National Bank plc ügyben az első véleményt megfogalmazó Lord Bingham a jóhiszeműség követelményét ebben az összefüggésben a tisztességes és nyílt eljárásban (fair and open dealing) határozta meg. A nyíltság azt jelenti, hogy a szerződéses kikötések teljes egészükben, tisztán és érthetően, rejtett értelmezési lehetőségek nélkül kerülnek megfogalmazásra; a tisztességes eljárás pedig abban áll, hogy az általános szerződési feltételek alkalmazója nem húz előnyt sem tudatosan, sem vétlenül a fogyasztó szükséghelyzetéből, szorult anyagi helyzetéből, tapasztalatlanságából, a szerződés tárgya ismeretének hiányából, gyenge szerződéses pozíciójából, vagy az Unfair Contract Terms in Consumer Contract Regulations 2. mellékletében felsoroltak valamelyikével analóg tényezőből.9 Ez a vélemény talán akkor is tanulságos, ha messzemenő következtetéseket levonni belőle korai volna. Nem kevésbé figyelemre méltó Lord Bingham megjegyzése, amely szerint "a jóhiszeműség ebben az összefüggésben nem mesterséges vagy technikai kritérium és mióta Lord Mansfield a bajnokává vált, az angol jogász számára nem is teljesen szokatlan fogalom."10
E döntés is jelzi, hogy a jóhiszeműség követelménye az Európai Közösségelv jogalkotásának - és a közösségi szintű jogértelmezés iránti igény folytán a közösségi szintű jogalkalmazásnak - a magánjog terén olyan sarkalatos pontjává vált, amely a Földi András könyve által is tükrözött történeti összehasonlító elemzés indokoltságát mindenképpen alátámasztja.
1. Földi Andrásnak az ELTE római jogi tanszéke kiadványsorozatában megjelent e kötete az Előszó és az I. fejezetet képező Bevezetés után három nagy fejezetre tagolódik: a II. fejezet a bona fides elvének kialakulását és fejlődését mutatja be a római jogban, a III. fejezet a bona fides elvének középkori és különösen újkori fejlődését tekinti át néhány fontos európai jogrendszerben, a IV. fejezet pedig a magyar intézménytörténetet foglalja össze a kezdetektől napjainkig. A művet lezáró V. fejezetben ("Epilógus") a szerző nemcsak összefoglalja mondanivalójának lényegét, hanem néhány gondolattal ki is egészíti a szintézist. A kötetet német nyelvű összefoglaló, valamint az ELTE római jogi tanszéke (ill. a korábbi római jogi szeminárium) kiadványsorozataiban 1897 óta megjelent, összesen 28 kötet teljes jegyzéke egészíti ki. A Szerző monográfiájában a vizsgálat tárgyává tett kérdéskörben kitér a magyar mellett a francia, az osztrák, a német, a svájci, az olasz, a holland, az angol és az amerikai jog ismertetésére, illetőleg elemzésére is, melyhez minden esetben eredeti nyelvű forrásanyagot használt. A jelen recenzió sokkal inkább néhány súlyponti kérdés kiemelésére, mintsem a monográfia kivonatos ismertetésére törekszik.
A tanulmány tulajdonképpen három alapgondolatra épül, s a szerző elsődleges célja szemmel láthatóan az, hogy ezeket bizonyítsa. E három alapgondolat a következő:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
