2021. június 6-án Mexikóban választásokat tartottak. 'Félidős' voksolásra az alkotmány értelmében az elnöki ciklusok közepén kerül sor, mivel a mexikóiak az ország elnökét és a szenátorokat hat évre választják, a Képviselőház tagjait viszont csak háromra. A szavazók így háromévente 500 alsóházi mandátum sorsáról dönthetnek, ezzel jelentősen befolyásolva az erőviszonyokat a törvényhozásban, továbbá az elnök képességét, hogy ciklusa hátralevő részében akaratát érvényesítse. Gyakori, hogy ilyenkor más választásokat is megrendeznek (például kormányzó, polgármester), azonban ennek mostani volumene minden korábbit felülmúlt: több mint 20 000 pozíció betöltéséről dönthettek a mexikóiak. Ezáltal a 2021. júniusi voksolás az ország történetének legnagyobb választásává vált. Annak ellenére, hogy a választási kampány nem nélkülözte az erőszakot, továbbá, hogy a választásokat a koronavírus-járvány alatt kellett lebonyolítani, a voksolás nagyobb fennakadások nélkül, rendben zajlott le; az eredményt minden részt vevő fél elfogadta.
A félidős választások jó fokmérői a hivatalban levő elnök és az őt támogató párt és/vagy pártkoalíció népszerűségének, és azzal kapcsolatban is információval szolgálhatnak, hogy a három év múlva esedékes választásokon kinek, illetve kiknek lehet nagyobb esélye az elnöki szék megszerzésére. A jelenleg hatalmon levő Morena jól szerepelt, ugyanakkor a hagyományos pártokból (PRI-PAN-PRD) ellene kialakuló szövetség is sok szavazatot szerzett. Mindkét oldal bizakodhat tehát a 2024-es elnökválasztással kapcsolatban.
2021. június 6-án Mexikóban választásokat tartottak. Erre a 'félidős' voksolásra az alkotmány értelmében az elnöki ciklus közepén kerül sor. A mexikóiak ugyanis az ország elnökét és a szenátorokat hat évre választják, a Képviselőház tagjait viszont csak háromra. A szavazók így háromévente 500 alsóházi mandátum sorsáról dönthetnek, ezzel jelentősen befolyásolva az erőviszonyokat a törvényhozásban, továbbá az elnök képességét, hogy ciklusa hátralevő részében akaratát érvényesítse. Gyakori, hogy ilyenkor más választásokat is megrendeznek (például kormányzó, polgármester), azonban ennek mostani volumene minden korábbit meghaladott: több mint 20 000 pozíció betöltéséről dönthettek a mexikóiak, ezáltal a 2021. júniusi voksolás az ország történetének legnagyobb választásává vált. Annak ellenére, hogy a választási kampány nem nélkülözte az erőszakot, továbbá, hogy a választásokat a koronavírus-járvány alatt kellett lebonyolítani, a voksolás nagyobb fennakadások nélkül, rendben zajlott le; az eredményt minden részt vevő fél elfogadta. A félidős választások jó fokmérői a hivatalban levő elnök és az
- 95/96 -
őt támogató párt és / vagy pártkoalíció népszerűségének, és azzal kapcsolatban is információval szolgálhatnak, hogy a három év múlva esedékes választásokon kinek, illetve kiknek lehet nagyobb esélye az elnöki szék megszerzésére. A tanulmány célja, hogy megvizsgálja, hogyan és miért változott a mexikói politikai aréna a 2010-es és 2020-as évek fordulóján. Mi motiválta a szavazókat, miért maradtak változatlanok vagy éppen módosultak politikai preferenciáik? Hogyan hat, illetve hatott mindez a pártokra, az általános politikai kontextusra és az ország irányítására? Bár az erőviszonyok kétségkívül módosultak, úgy tűnik, hogy a 2021-es választási eredmények mind a jelenleg kormányzó koalíciónak, mind az ellenzéknek bizakodásra adnak okot a 2024-es általános választások kimenetelével kapcsolatban. Nagyjából a lakosság fele az egyik, a másik fele a másik politikai oldalt támogatta 2021-ben. Mindkettőnek esélye van tehát győzni a következő megmérettetésen. A két táborra szakadás ugyanakkor növekvő feszültséghez vezethet az országban. Az általános politikai kontextus bemutatása után a tanulmány a 2021-es választásokra összpontosít, és a képviselőkre, a szövetségi kormányzókra és a mexikóvárosi (al)polgármesterekre vonatkozó választási eredményeket elemzi. Főbb forrásként a 2014 óta működő Nemzeti Választási Intézet (Instituto Nacional Electoral) és elődszervezete, a Szövetségi Választási Intézet (Instituto Federal Electoral) adatai, továbbá mexikói és nemzetközi statisztikák és a napi sajtó szolgáltak.
A mexikói politikai aréna a 20. század jelentős részében egypólusú volt, az 1929-ben Nemzeti Forradalmi Pártként alapított, 1938-tól a Mexikói Forradalom Pártjára, majd végül 1946-ban Intézményes Forradalmi Pártra (Partido Revolucionario Institucional, PRI) keresztelt politikai erő uralta. Autoriter rendszer alakult ki. Az állampártnak tekinthető, a hatalmat mintegy 70 éven át birtokló PRI-nek volt ugyan ellenzéke,[1] amely azonban a választásokon nem nyerhetett.[2]
Az Intézményes Forradalmi Párt hatalmának gyengülése a hatvanas évek végétől kezdődött. 1968 nem az olimpia, hanem az ún. tlatelolcói mészárlás[3] miatt vésődött be a mexikóiak emlékezetébe. Tömegek ábrándultak ki a pártból. Ezt a
- 96/97 -
hitelvesztést tovább fokozta az újabb, 1971-es diáktüntetés elnyomása. A PRI azonban hatalmon maradt, részint az állami erőszak, a gazdasági sikerek és az Amerikai Egyesült Államok támogatása révén. A nyolcvanas évek elején bekövetkező gazdasági válság, majd a kormány erélytelen fellépése az 1985-ös földrengést követően a lakosság megsegítésére,[4] tovább csökkentették a párt támogatottságát, sőt magát a PRI-t is megosztották.[5] A reformszárny kilépett, s az 1988-as választásokra Cuauhtémoc Cárdenas[6] személyében saját elnökjelöltet állított, aki függetlenként indult a megmérettetésen. A hivatalos végeredmény szerint viszont nem ő, hanem a PRI politikusa, Carlos Salinas győzött. A választási csalás nyilvánvaló volt - ezt ma már Mexikóban hivatalosan is elismerik -, ennek ellenére, a PRI meg tudta tartani a hatalmat.
Azok a politikai erők, amelyek az 1988-as választások végkimenetelét nem ismerték el, új pártot (Demokratikus Forradalom Pártja / Partido de la Revolución Democrática, PRD) alapítottak. Szellemiségében és nevében az 1910-es mexikói forradalomhoz kötődött, s ezzel párhuzamosan megkérdőjelezte az Intézményes Forradalmi Pártnak, mint a forradalom örökösének legitimitását. A PRD a PRI progresszív, avagy baloldali ellenzékévé vált. Az 1988-as választások után nem került sor fegyveres felkelésre vagy ellenállásra: a PRD-t megalakító politikusok az ország vezetését demokratikus úton kívánták megszerezni. Erre a következő alkalom 1994-ben kínálkozott.
A kilencvenes évek közepére az Amerikai Egyesült Államoknak már nem fűződtek ideológiai érdekei ahhoz, hogy a szomszédos Mexikóban segítse az Intézményes Forradalmi Párt hatalmon maradását. Korábban, a bipoláris szembenállás idején az USA 'jegelte' a mexikói politikai erőviszonyokat annak érdekében, hogy a vele több mint 3000 km-en határos országban minél kevesebb esélye legyen annak, hogy a baloldal szerezze meg az elnöki széket, s Mexikó egyfajta második Kubává váljon. Ehhez a legkézenfekvőbb eszköz a centrista, a múltból már jól ismert PRI támogatása volt. A párt hatalmon maradása az USA-nak biztonságot jelentett egy esetleges változás kiszámíthatatlanságával szemben. Az 1990-es évek közepére az előbb említett motivációs tényezők már megszűntek, azonban a PRI mégis magabiztosan nyerte a választásokat. Ennek alapvető oka a párt elnökjelöltjének tragikus halála volt. Luis Donaldo Colosiót[7] a választási kampány során lelőtték. A népszerű
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
