I. A sportrendezvények biztonságos megtartásának és a sportbarátok kulturált szórakozásának feltételeit megteremtő jogi szabályozás ismertetése, illetve az elmúlt évek szabályozásának áttekintése a magyar sportjog (valamint napjainkra a közélet) "örökzöld" témájává lett. A sportesemények biztonságos lebonyolításával és a nézőtéri erőszak megfékezésével kapcsolatban ennek az írásnak az aktualitását az adja, hogy 2002. január 1-jétől áttörés várható a sportrendezvényeket megzavaró huliganizmus elleni harcban, ugyanis hatályba lépnek a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvénynek azok a rendelkezései, amelyek alkalmazásával a huligánok - sportnyelven fogalmazva - vélhetően még kispados helyekre sem számíthatnak a sportesemények megtekintésekor.
Érdemes ugyanakkor megvizsgálni azt, hogy a jogi szabályozás, a jogalkotás milyen folyamat eredményeként jutott el addig, hogy ezen a nagy közérdeklődésre is számot tartó területen európai mércével mérve is jelentős, kedvező irányú változás következhet(ett) be.
II. A sport területén megmutatkozó huliganizmus elleni fellépés, a megfelelő szabályok kialakításának szükségessége nem új keletű jelenség, nemzetközi egyezmények már több évtizede foglalkoznak ezzel a fontos témával. Ezek közül is kiemelkedő jelentőségű az Európa Tanács 1985. augusztus 19-én elfogadott Európai Egyezménye a sporteseményeken, különösen a labdarúgó mérkőzésen megnyilvánuló nézői erőszakról és nem megfelelő viselkedésről címmel. Az Egyezményt a vonatkozó jogi szabályozásnak megfelelően a Minisztertanács a 3021/1990. (I. 24.) MT határozatával már több, mint tíz éve a belső jog részévé tette, hazai alkalmazása ugyanakkor - rendkívül jelentős tartalmi elemei ellenére - a legutóbbi időkig nem, vagy nem megfelelően történt meg, annak ellenére, hogy az Egyezmény számos kötelezettséget is megfogalmaz a részes államok irányában. Az Egyezmény Preambu-luma szomorú aktualitásként fogalmazza meg annak célját, amikor arról szól, hogy a huliganizmus elleni küzdelemben a hatóságoknak és szervezeteknek minden megfelelő szinten együtt kell működniük; figyelembe véve, hogy az erőszak jelenleg általános és széles körű társadalmi jelenség, melynek eredete alapvetően kívül esik a sport területén s hogy a sport gyakran ezen erőszak kitörésének csupán a helyszínét képezi. Az Egyezmény Preambuluma arról is rendelkezik, hogy a közhatóságoknak és a független sportszervezeteknek egyaránt saját, de egymást kiegészítő felelősségük van a nézők részéről megnyilvánuló erőszak és nem megfelelő viselkedés leküzdése iránti harcban. Az Egyezmény 3. Cikk 1. c) pontja szerint az előbb említett célok elérése érdekében a bűnösnek talált személyekkel szemben alkalmazni kell a meglévő törvényeket, vagy szükség esetén ilyeneket kell alkotni annak érdekében, hogy e személyek megfelelő büntetést kapjanak, avagy adott esetben ennek megfelelő közigazgatási intézkedéseket hozzanak.
III. A hazai szabályozásban a fentiek ellenére évtizedeken keresztül nem születtek speciálisan a sportrendezvények biztonságát garantáló állami regulák, mivel általánosan az a nézet tartotta magát, hogy a sportrendezvények biztonságos megtartását megzavaró, illetve lehetetlenné tevő személyek elleni fellépés eszközei már adottak, azok a büntető-, illetve a szabálysértési jog területén rendelkezésre álló büntetések, intézkedések alkalmazásával érvényesíthetők.
A sportrendezvények biztonságos lebonyolítását segítő, nem az állami büntetőhatalom világába tartozó jogszabályi rendelkezések hiánya abból is következett, hogy a sportjog, mint speciális jogág helyzete sokáig nem volt definiált, egyáltalán a sport területén szükséges és alkalmazandó jogi szabályozás évtizedekig hiányzott. Pedig egyértelmű, hogy a huliganizmus elleni harc nem kizárólag büntető jellegű jogalkotással érhető el, hanem szükség van a megfelelő sportszakmai alapokon nyugvó sportjogi szabályok megalkotására is. Ez azért is feltétlenül indokolt, mert a büntető-, illetve a szabálysértési jogba tartozó normák alkalmazása csak a "végső megoldás" lehet a huliganizmus elleni küzdelemben, tekintettel arra, hogy ezen jogágakba tartozó büntetések és intézkedések korlátozzák leginkább a személyek egyes alkotmányos jogait. Ezért az állam büntető hatalmának érvényesítése mellett (de lehetőség szerint inkább azt elkerülve, annak alkalmazása helyett) szükséges olyan jogi rendelkezések megfogalmazása, amelyek nem az állami szigor érvényesítésével érik el céljukat: a sportesemények kultúrált megtekintésének lehetőségét. A 2001. január 1-jén hatályba lépett új sporttörvény, illetve annak 2002. január 1-jé-től kötelezően alkalmazandó egyes rendelkezései (kamerás megfigyelő rendszer, névre szóló beléptetési rendszer alkalmazása), valamint a törvény felhatalmazásának megfelelően elkészített, a sportrendezvények biztonságáról szóló 33/2001. (III. 5.) Korm. rendelet ezt a célt szolgálják.
IV. A sport területén megmutatkozó normatív szabályozás hiányának felszámolására tett kísérletet a sportról szóló 1996. évi LXIV. törvény is. Jelentősége abban állt, hogy a jogalkotók felismerték: a sportágazat a társadalom olyan jelentős részét fedi le, illetve közvetlenül vagy közvetett módon érinti, hogy annak a legmagasabb jogszabályi szinten történő rendezése kellő alappal indokolt. A törvény ugyanakkor - többek között - adós maradt a sportrendezvények biztonságáról rendelkező, alapvető fontosságú kérdések szabályozásával, holott arra garanciális szempontok miatt feltétlenül szükség lett volna. (Hiszen a sport területén megmutatkozó huliganizmus elleni küzdelemben a meglévő, más jogterületekre tartozó szabályok mellett új, különös sportjogi rendelkezések kidolgozását sajnálatos módon már az akkor is nagy problémát jelentő, a sportrendezvényekkel összefüggő rendbontások, verekedések, sokszor komoly bűncselekmények indokolttá tették volna). Sőt, a törvény 1999. január 1-jéig még szabályozási felhatalmazást sem adott alacsonyabb szintű jogszabály megalkotására.
Hiánypótló rendelkezésként csak a miniszterek feladat- és hatáskörének változásával, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szóló 1998. évi LXXXVI. törvény 75. §-ának (2) bekezdése egészítette ki az 1996-os sporttörvény 42. § (2) bekezdését új g) ponttal, amely szerint felhatalmazást kapott a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a sportesemények rendezésével és a nézők biztonságával kapcsolatos rendelkezések szabályait.
A fentiekből megállapítható, hogy a sportrendezvények biztonságáért, illetve a szurkolói huliganizmus ellen folytatott harcot az állam 1999 előtt elsősorban büntetőjogi eszközökkel tartotta kivitelezhetőnek, a Büntető Törvénykönyv, illetve a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény bizonyos rendelkezéseinek alkalmazásával. Így például a renitens szurkolók felelősségre vonhatók voltak garázdaságért, verekedésért vagy veszélyes fenyegetésért, illetve testi sértésért, becsületsértésért, hivatalos személy elleni erőszakért, közösség elleni izgatásért, önkényuralmi jelképek használatáért stb.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
