Magyarországon a csődeljárások nem túl népszerűek és nem is túl sikeresek. Ennek egyik oka, hogy egy igazán jó és működőképes csődegyezséget általában csak hosszú, intenzív tárgyalások eredményeképpen lehet elérni, ami gyakorlatilag lehetetlen nagyszámú, különböző érdekű és eltérő szakmai kvalitásokkal rendelkező hitelező esetében a Csődtv. által biztosított időkeretben. Nyilvánvaló, hogy a biztosítékkal rendelkező hitelezők sokkal kedvezőbb elbánást kell, hogy kapjanak, mint a nem biztosított hitelezők, hiszen a biztosítékaik miatt egy esetleges felszámolási eljárásban is várhatóan sokkal nagyobb arányú kielégítésre számíthatnak, mint a nem biztosított hitelezők. Ugyanakkor ezen kedvezőbb elbánásról adott esetben több száz hitelezővel megállapodni gyakorlatilag lehetetlen feladatnak tűnik.
Felszámolási eljárás során is van lehetőség egyezség megkötésére, de mivel a felszámolási egyezség megkötésénél is többé-kevésbé ugyanazon problémák lépnek fel, mint egy csődegyezség esetében, ezért tudomásom szerint a felszámolási eljárásoknak szintén csak elenyésző hányada ér véget egyezséggel.
Elméletileg tökéletes lehetőséget biztosítana a felszámolás alatt lévő adós, illetve egész pontosan az adós tevékenységének új társaság keretében történő reorganizációjára, ha a felszámoló megtehetné, hogy az adós társaság valamennyi eszközét beapportálja egy újonnan alakult gazdasági társaságba. Az adós munkavállalói pedig a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlással kerülhetnének át ezen újonnan alakult gazdasági társasághoz. Tehát az apportálást követően az új gazdasági társaság rendelkezne az adós összes korábbi erőforrásával úgy, hogy semmilyen korábbi tartozás nem terhelné (ha az adós korábban engedély köteles tevékenységet folytatott, akkor az engedélyeket természetesen újra be kell szerezni, ami adott esetben azért okozhat némi nehézséget). A felszámoló pedig az újonnan létrejött gazdasági társaság részvényeinek, üzletrészeinek az értékesítéséből származó ellenértékből elégíthetné ki az adóssal szemben fennálló hitelezői követeléseket. Ezen lehetőség véleményem szerint azonban csak elméleti jellegű.
A Csődtv. 48. § (1) bekezdése alapján a felszámolónak a felszámolási egyezség megkötéséhez szükséges többség egyetértését kell megszereznie az adós vagyonának gazdasági társaságba történő beapportálásához, amire a gyakorlatban véleményem szerint minimális az esély. További komoly problémát jelenthet a zálogjogosult hitelezők kezelése. A Csődtv. 38. § (4) bekezdése alapján "a zálogjog a zálogtárgy értékesítésével megszűnik". Nem találtam sem a kommentári véleményt, sem pedig bírósági döntést arra nézve, hogy a zálogjoggal terhelt vagyontárgy nem pénzbeli betétként történő szolgáltatása vajon a vagyontárgy értékesítésének minősül-e vagy sem a Csődtv. 38. § (4) bekezdése értelmében, azaz az apportálás a zálogjog megszűnését eredményezi vagy sem. Bár természetesen úgy gondolom, hogy az apportálás értékesítésnek minősül, így megszűnik a zálogjog, de az továbbra sem világos, hogy az újonnan alakult társaság részvényeinek, üzletrészeinek értékesítésekor befolyó vételárból milyen alapon lehet előnyben részesíteni a korábbi zálogjogosult hitelezőket. Továbbá még ha ezen kérdés rendeződne is, akkor sem teljesen világos az, hogy több zálogjogosult hitelező esetén, akik az adós különböző zálogtárgyai felett rendelkeznek zálogjoggal a zálogtárgyak egyedi értékesítésének a hiányában pontosan hogyan, milyen arányban történne ilyen esetben a zálogjogosult hitelezők egymás közötti kielégítése. "A Csődtörvény magyarázata" (CompLex Kiadó, Budapest, 2009) című könyv 48. §-hoz írt, 470. oldalon található kommentárja megemlít egy konkrét esetet, amikor a hitelezők "hozzájárultak az apportáláshoz az adós vagyona tekintetében, azután pedig teljesen átláthatatlanná vált számukra a helyzet - hiába alakult hitelezői választmány is." Azaz volt legalább egy olyan eset, amikor megkísérelte a felszámoló ezt a megoldást és nem igazán sikerült. A fentiek alapján szerintem nehezen képzelhető el, hogy egy felszámolási eljárás keretében a hatályos szabályok alapján így valósuljon meg az adós, illetve egész pontosabban az adós tevékenységének új társaság alapításával történő reorganizációja.
Az előző bekezdésben tárgyalt apportálás útján megvalósuló reorganizációhoz hasonló eredményre vezethet, ha az adós összes vagyontárgya egészként (működő üzemként) kerül értékesítésre, azzal, hogy ez valószínűleg sokkal egyszerűbben lebonyolítható, mint az apportálásos verzió. A 237/2009. (X. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 4. § (1) bekezdésének 2012. április 13-ig hatályos szövegekimondta, hogy »a kedvezőbb árbevétel és a foglalkoztatási szempontok érdekében a felszámoló a telephelyet és annak berendezéseit együtt, önálló termelő egységhez kapcsolódó eszközönként vagy a cég vagyontárgyai egészét is értékesítheti nyilvános pályázat vagy árverés útján. "A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönve" (Novotni Kiadó, 2010) 609. oldalán található megjegyzése szerint "a felszámoló gyakran értékesíti a vagyont dologösszességként"«. Ezt leszámítva azonban nincs igazán információm arra nézve, hogy vajon hány felszámolási eljárás során került sor arra, hogy a felszámoló az adós cég vagyontárgyait egészként értékesítse, így teremtve meg az adós társaság tevékenysége reorganizációjának a lehetőségét.
A Rendeletbe foglalt felhatalmazás ellenére úgy gondolom, hogy több probléma is van a dologösszességként történő értékesítéssel. Egyfelől a felszámoló díjazása az értékesítés árbevételétől függ, ezért a foglalkoztatási szempontok figyelembevétele nem valószínű, hogy prioritást élvezne a gyakorlatban. A Csődtv. 49. § (1) bekezdése kimondja, hogy "a felszámoló az adós vagyontárgyait nyilvánosan értékesíti a forgalomban el-
16/17
érhető legmagasabb áron." Mivel egy kormányrendelet a törvényhez képest alacsonyabb rendű jogszabály, ezért ha a figyelembeveendő két szempont, azaz a vagyontárgyak lehető legmagasabb áron történő értékesítése és a foglalkoztatási szempontok érvényre juttatása között ellentét van, akkor a felszámolónak mindenféleképpen a magasabb áron való értékesítésre kell törekednie. Másfelől a Rendelet a kedvezőbb árbevétel elérése érdekében jogosította fel a felszámolót a vagyontárgyak egészben történő értékesítésére. Ebből az következik, hogy a felszámoló csak akkor térhetett el a vagyontárgyak egyenkénti értékesítésétől, ha bizonyítania tudja, hogy ésszerűen eljárva, megalapozottan döntött, amikor az egészben történő értékesítést választotta, mivel valószínűsíthető volt, hogy a vagyontárgyak egészben történő értékesítés kedvezőbb árbevételt fog eredményezni, mint az egyenként történő értékesítés. Ezen kötelezettsége a felszámolónak megítélésem szerint egy esetleges jogorvoslati eljárás során is fenn kellene állnia, függetlenül attól, hogy jogorvoslati eljárást nem ő kezdeményezte, azaz a bizonyítás általános szabályai szerint a bizonyítási teher egyébként nem őt terheli. Ez pedig nem feltétlenül tűnik egyszerű feladatnak. Ezen megállapítás természetesen nem vonatkozik a stratégiailag kiemelt jelentőségű, a Csődtv. 68. § (1) és (2) bekezdésébe foglalt feltételeknek eleget tevő gazdálkodó szervezetekre, de ezekről részletesebben a jelen tanulmány 3. pontjában lesz majd szó.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
