Sárközy Tamás emlékére
Az internet hatékony eszköz a közéleti kérdésekben folytatott viták nyomon követésére és az azokban való részvételre, ugyanakkor az ott - elsősorban a nagy online platformokon - megjelenő, tömegesen és szándékosan terjesztett valótlan információk jelentősen megnehezítik a tájékozódást. Mielőtt a valótlan hírekkel szembeni fellépésről gondolkodnánk, tisztázni kell, mennyire támasztható alá a valótlan, hazug állítások szólásszabadság általi védelme. Az Európában alkalmazott doktrína részben engedi a valótlanságok közzétételének tiltását, így azok nem tarthatnak igényt általános érvényű alkotmányos védelemre. A valótlan tényállítások bizonyos esetekben tehát korlátozhatók, de általános tilalmuk nehezen képzelhető el. Az államok egyelőre elfogadni látszanak azt, hogy az online platformok nélkül nem képesek a nyilvános szféra szabályozására, a korábbi kizárólagos állami feladatukat, a szólásszabadság határainak megvonását pedig tudatosan átadják a platformoknak.
A 2016-os amerikai elnökválasztási kampány óta használja a világ a "fake news" (valótlan hír, álhír) kifejezést a propaganda azon fajtájára, amely tévinformációkat szándékosan és a lehető legszélesebb körben terjeszt, elsősorban az internetes platformokon, közösségi oldalakon keresztül. Legismertebb példája ennek az ún. pizzagate, a demokrata elnökjelöltről, Hillary Clintonról terjesztett történet, amely szerint egy washingtoni pizzériában gyermekkereskedő hálózatot működtet. Az étterem tulajdonosa és dolgozói halálos fenyegetéseket kaptak, valaki pedig a gyermekek megsegítésére érkezett fegyverrel, amelyet el is sütött az étteremben.[1] Arra is fény derült, hogy a "macedón tinédzserek" néven elhíresült közösség megélhetését az amerikai közönséget célzó hamis hírek gyártása és terjesztése biztosította Velesben, egy szegény macedóniai kisvárosban.[2]
De a hazugságok megjelenése a médiában egyáltalán nem új keletű jelenség.[3] Ókori, középkori és újkori példák sora hozható a valótlanságok tudatos terjesztésére[4] - ezeknek is köszönhetően az emberiség történelme csak töredékesen ismerhető meg. Az internet és különösen a social media korában azonban ezek mennyisége és terjedési sebessége újdonságot jelent, és minőségében is megváltoztatja a nyilvános szférát. Az online platformokon terjedő hamis hírekkel szembeni hatékony jogi fellépés egyelőre szinte lehetetlennek látszik. A platformokon a verseny a közönség, a felhasználók figyelméért zajlik, azon másodpercekért, amelyet egy-egy felhasználó egy adott tartalomra fordít,[5] ezért minél izgalmasabb, érdekesebb, virálisabb tartalmakat kell előállítani, akár hazugság árán is.
A platformokon zajló kommunikáció alapvető hatást gyakorol a politikai kultúrára és általában a demokratikus eljárásokra, amely sok tekintetben negatív, és nemcsak a hazugságok könnyebb terjesztési lehetősége, hanem a közéleti viták erőteljes elsekélyesedése miatt is. A platformszolgáltatók - gazdasági értelemben - ebben az egyre intenzívebb és ezáltal egyre felületesebb nyilvános tér kialakulásában érdekeltek.[6] De a hazugságok tömeges terjesztése nemigen szolgálja a demokratikus nyilvánosság
- 302/303 -
érdekeit, és kérdéses, hogy a jelenség mennyiben fér össze a szólásszabadság hagyományos filozófiai alátámasztásaival. Ha a szólásszabadságot a közösségi, demokratikus döntéshozatal eszközének tekintjük, akkor a hazugságok szándékos közzététele ezt a célt aligha éri el. A technológiai fejlődés viszont a hazugságok újabb és újabb generációjának megszületését támogatja: máris megjelentek a hamisított, ún. deep fake videók, ahol egy valós felvételen szereplő ember arcát máséval cserélik fel, olyan hamis színben tüntetve fel ez utóbbit, mintha mondott vagy tett volna valamit. Egy közéleti szereplővel bármit el lehet így mondatni, bármilyen kínos helyzetben be lehet őt mutatni, és a felvétel kellő meggyőző erővel fog bírni.[7] Nemsokára valós eredeti felvételre sem lesz szükség.
Jelen tanulmányban azt vizsgálom, mennyire támasztható alá a valótlan, hazug állítások szólásszabadság általi, tehát alkotmányjogi-alapjogi védelme. Bárhogy válaszoljuk is meg a kérdést, ez még csak az első lépés lehet a hazugságok elleni fellépésben. De ez egészen más terjedelmű lehet attól függően, hogy a hazugságok tiltását általában véve engedjük, vagy ezzel ellentétben olyan helyzeteket azonosítunk, amelyekben valamely okból a valótlanságok is a szólásszabadság védelmét élvezik (I. pont). A II. pontban a szólásszabadság hagyományos igazolásait tekintem át a valótlan állítások védelmére figyelemmel, a III. pont pedig a valótlanságokkal szembeni jogi fellépés jelenlegi lehetőségeit mutatja be vázlatosan. A IV. pont a platformokra vonatkozó szabályozást járja körül, amely kiegészíti a szólásszabadság határait rögzítő szabályokat, az V. pontban pedig a valótlan állítások védelme, illetve tiltása mellett szóló érveket teszem mérlegre mind a filozófiai igazolások, mind a jogi doktrína, illetve szabályozás ismeretében. Végül a VI. pont az általános következtetések levonását szolgálja.
A szólásszabadság széles körű védelmét alátámasztó filozófiai megalapozások közül elsőként született meg azon igazolások csoportja, amely a jog védelmét az "igazság keresése" céljából tartja szükségesnek.
John Milton, a nagy angol költő és államférfi, a szólásszabadság első modern teoretikusa, azért állt ki a szabad szólás mellett, mert annak korlátozása Isten akaratának és szeretetének akadálya lehet, mivel nem engedi felvirágozni a "szabad és értelmes szellemet".[8] Milton szilárdan hitt az igazság hatalmában és erejében, valamint abban, hogy az ember, felhasználva isteni ajándékait, képes arra, hogy az eltérő nézetek vitájában rátaláljon az igazságra.
"Adják meg nekem - minden más szabadságot megelőzően - a tudás, a szólás és a lelkiismeret szerinti vita szabadságát. [...] És noha a tanítás szelei elszabadultak, s mind egymást kergetik a földön - ha egyszer az Igazság kint van a mezőn, akkor jogtalanságot követünk el, ha engedélyeztetéssel és tilalmakkal vonjuk kétségbe erejét. Birkózzék meg ő a Hamissággal; ki hallott olyat, hogy valaha is az Igazság maradt alul egy szabad és nyílt összecsapásban?"[9]
Mielőtt a modern liberalizmus előfutáraként azonosítanánk, ne felejtsük el, hogy Milton a teológia oldaláról közelített a szólásszabadság felé, és az igazság felfedezését nem függetlenítette az isteni gondviselés szándékaitól.[10]
Az igazság győzelmébe vetett hit tehát a legsúlyosabb világnézeti kérdésekben való eligazodás reményére is kiterjed. Az "igazság" ilyen értelemben a teljes, az objektív, a világegyetem rendjét is megragadó igazságot jelenti - a 17. században magától értetődő és indokolható ambíció.
Több mint két évszázaddal Milton után, a szólásszabadság máig gyakran idézett, klasszikus megalapozását fektette le John S. Mill liberális angol filozófus A szabadságról című esszéjében.[11] Mill számára az igazság alapvető érték, amely megismerhető, a megismerése pedig a társadalmi fejlődés előfeltétele. Senki nem tévedhetetlen: soha nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy amit igaznak gondolunk, valóban az. Éppen ezért a szólásszabadság korlátozása nem engedhető meg, hiszen lehetséges, hogy éppen az elnyomott vélemény hordozza az igazságot.[12] Toleranciára van tehát szükség, és ez még a valóban igaz álláspontokra is érvényes, ugyanis ha egy nézet a folytonos vita hiányában bevett, meg nem kérdőjelezett igazsággá válik, hamarosan csupán megszokásból fogadják el, és halott dogmává kövül. Sőt az igazságnak, mielőtt felismerik, nemegyszer át is kell mennie az üldöztetésen, és bár kegyes hazugság, hogy minden üldöztetés ellenére diadalmaskodik, "az idők során mindig lesznek emberek, akik újra felfedezik, [...] s annyira megerősödik, hogy már ellen tud állni az elnyomás további próbálkozásai-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
