Az új Büntető Törvénykönyv - és hozzá kapcsolódóan az új büntetés-végrehajtási kódex - megalkotása lezárja az átfogó állami büntetőpolitikai reformot. Ennek a reformnak a részeként született meg az 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról, a 2003. évi LXXX. törvény a jogi segítségnyújtásról, a 115/2003. (X. 28.) OGY határozat a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról, a 254/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Országos Hivataláról, a 2005. évi CXXV. törvény a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről, a büntetőeljárási törvényt és a Büntető Törvénykönyvet módosító 2006. évi LI. törvény, valamint a 2006. évi CXXIII. törvény a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői eljárásról. A büntetőpolitikai reform jegyében még 2005-ben elkészült a büntetés-végrehajtási törvény tervezete is.
Az eddig megvalósított büntetőpolitikai reformok kiindulópontja az a megközelítés, amely az állami büntetőpolitikát a társadalompolitika részterületének tekinti. A társadalompolitika részeként megvalósuló büntetőpolitika szükségszerűen túlnyúlik a büntető igazságszolgáltatás rendszerén. Az így felfogott büntetőpolitika nemcsak azt határozza meg, hogy milyen magatartásokat kell büntetendővé nyilvánítani, illetve, hogy a büntetendő cselekmények elkövetőit milyen mértékben kell büntetni, hanem kijelöli a bűncselekmények következményeivel kapcsolatos végrehajtási feladatokat is. Ennek keretében kialakítja a büntetés-végrehajtás rendjét és a pártfogó felügyeletet, valamint ellátja a bűnmegelőzés állami feladatait. Az állami büntetőpolitikának emellett gondot kell fordítania a bűnözés okozta sérelmek, a bűncselekmények elszenvedői és az emiatt életminőségében veszélybe került személyek társadalmi, morális és anyagi sérelmeinek enyhítésére is. Az új Büntető Törvénykönyv Általános Részének tervezete (a továbbiakban: Tervezet) e büntetőpolitikai szemlélethez igazodik.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt, a hatályos kódexet a törvényhozás 64 alkalommal módosította, alkotmánybírósági határozat pedig 12 esetben érintette. Ezek a változások mintegy ezer rendelkezést módosítottak, vezettek be, illetve helyeztek hatályon kívül. A változások nagy száma mindenekelőtt arra vezethető vissza, hogy a rendszerváltás társadalmi-történelmi körülményei között a Btk. számos vonatkozásban anakronisztikussá vált. A nagyszámú módosítás azonban óhatatlanul megbontotta a Btk. belső egyensúlyát, a szankciórendszer harmóniáját és a büntetési tételek egymáshoz való viszonyát. Emellett az egymást követő módosítások a büntetőjogi beavatkozást és annak határait esetenként eltérő büntetőpolitikai nézetek alapján tették meg. Az elmúlt évtizedben megvalósított változtatások miatt egységes szemléleten alapuló felülvizsgálatra van szükség.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy nemcsak a rendszerváltás indokolja új kódex megalkotását. Magyar-országon a rendszerváltást kísérő szemléletváltás és az európai uniós tagságból folyó jogharmonizációs kötelezettség szinte egyidőben jelent meg. E két folyamat együttesen indokolja a jogállami alapokon nyugvó új büntető kódex megalkotását.
Magyarországon az 1989-90-es rendszerváltozást a bűnözés robbanásszerű növekedése kísérte. 1989-ben addig soha nem tapasztalt méretűre, 225 ezerre növekedett a hatóságok tudomására jutott bűncselekmények száma. 1990-ben már 341 ezer ismertté vált bűncselekményt regisztrált a bűnügyi statisztika. A növekedési hullám csúcsa 1998-ban volt, amikor már több mint 600 ezer bűncselekményt tartottak nyilván.
A bűnözés gyors növekedésével párhuzamosan a bűnözésen belül strukturális átalakulás is zajlott, amely a vagyon elleni bűncselekmények arányának jelentős emelkedését eredményezte. Napjaink hazai bűnözési szerkezetét - a fejlett államok bűnözéséhez hasonlóan - a vagyon elleni bűncselekmények kimagasló, 60-70%-os (1989-ben 71,3%, 2005-ben 62,6%) aránya jellemzi. A vagyon elleni bűncselekményeken belül meghatározó az üzleti és munkahelyi lopás, a zsebtolvajlás, a betöréses lopás, a gépkocsi- vagy a gépkocsiból történő lopás, valamint a rongálás. Összességében elmondható, hogy a hazai bűnözés szerkezete igazodott a piaci társadalomhoz. Ennek megfelelően a szükségletkielégítő és a gazdasági kockázatot vállaló bűncselekmények dominálnak, valamint megnőtt az új típusú konfliktusfeloldó magatartások előfordulása.
Magyarországon az elmúlt két évtizedben az erőszakos bűncselekmények arányának emelkedése elmaradt ugyan a vagyon elleni bűnözés növekedésétől, de a százezer lakosra jutó erőszakos bűncselekmények száma 47 százalékkal emelkedett. 1989 és 1995 között az emberölések száma is növekedett. Az erőszakos bűncselekmények százezer lakosra számított 333-as hazai arányával Magyarország az európai középmezőnybe tartozik.
A bűnözés növekedésével és strukturális átalakulásával egyidőben jelentősen csökkent a bűncselekmények felderítési aránya. A befejezett emberölések, emberölési kísérletek, szándékos súlyos testi sértések, halált okozó testi sértések esetében az átlagos nyomozási eredményesség általában elérte a 80 százalékot. Ezzel szemben rendkívül alacsony - 10-25 százalék körüli - a betöréses lopások, a lakásbetörések és a személygépkocsival kapcsolatos lopások felderítési eredményessége.
A bűnözés ugrásszerű növekedése és a felderítés alacsony hatékonysága miatt hazánkban is romlik az emberek biztonságérzete, nő a bűnözéstől való aggodalom. Az ismertté vált bűncselekmények többsége a lakosság vagyon- és személyi biztonságát közvetlenül sérti, az élet minőséget kedvezőtlenül befolyásolja. A közbiztonságérzet csökkenésére és a bűnözés megváltozott szerkezetére az állami büntetőpolitikának reagálnia kell.
Hazánkban a bűnözés rendszerváltás utáni ugrásszerű növekedését a szankciókiszabási gyakorlat enyhülése kísérte. Az elmúlt 10 évben a bíróságok által alkalmazott jogkövetkezményeken belül a szabadságelvonás nélküli szankciók (felfüggesztett szabadságvesztés, közérdekű munka, pénzbüntetés mint főbüntetés, próbára bocsátás, megrovás) aránya kb. 90% volt. A szabadságvesztés alkalmazásának rendszerváltás utáni csökkenése ellenére hazánkban még mindig kétszer akkora a 100 000 lakosra jutó fogvatartottak aránya, mint Nyugat-Európában. Míg Nyugat-Európában 100 000 lakosra 80 fogvartartott jut, hazánkban ez a fogvatartotti arány 160 főt jelent. A büntetéskiszabási gyakorlat azt mutatja, hogy hazánkban a rövid, illetve a rövidebb tartamú szabadságvesztést csökkenő mértékben, az egy évnél hosszabb szabadságvesztéseket növekvő mértékben alkalmazzák a bíróságok, ami szintén hozzájárul a magas fogvatartotti arányhoz. Ezért a Tervezet törekszik a szabadságelvonással nem járó szankciók arányának a növelésére, valamint a kiszabott szabadságvesztések tartamának a csökkentése.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
